Mederrendezés.
Mederrendezés.
A vármegye éjszaki határán, vagyis a Marosnak a Tiszába való betorkolásánál kezdődik az 1890-es években, főkép a hajózási akadályok megszüntetése végett, államköltségen végrehajtott mederrendezési művelet. Ennek főbb részletei a marostoroki 250 m. hosszú vízosztó mű és a kétoldali tiszai párhuzammű, melyek a kis vizet 160 m.-re szorítják össze, továbbá a kis vizi-meder határain túl fekvő mederrészek feliszapolására készült 5 darab keresztgát.
A folyó 176–171 kilométerénél, a szegedi vasúti híd alatt, vannak a marostoroki műveknek mintegy folytatását alkotó, ugyancsak a meder összeszorítására és a partszakadások biztosítására szolgáló párhuzamművek és keresztgátak és a tiszta terméskőből való lábazati kőhányások. Ezek a munkálatok 1895-től 1897-ig készültek.
A 171–173 kilométerek között van a 90. számú, úgynevezett vedresházi átvágás, mely az 1855–1857. években készült. Hossza 7389 m, a kanyarulaté pedig 19.928 km.
A 161–158 kilométerek között, részben a martonosi szakadópartok biztosítására, részben pedig általános folyószabályozási és ármentesítési érdekekből alakult a 90. számú átvágás alsó torkolata alatt a 91. számú átvágás, mely tisztán kotrás útján készült. Mai szélessége 80 m., de további kiképzése folyamatban van.
A 146 és 145 kilométerek között, a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat rőzsesátrakból és rőzse-sövényekből jól működő partbiztosításokat alkotott. A 145–142 kilométerek között, Törökkanizsa község belsőségeinek védelmére az állam partbiztosítást készíttetett akként, hogy mintegy 1 km. hosszban a part egészen a nagyvíz színéig téglaburkolattal van ellátva.
A 128–127 kilométerek között van a 92. számú, úgynevezett szanádi átvágás, melynek hossza 1.187 km., kanyarának hossza pedig 5.196 km. Ez átvágás az 1855–1856. években készült.
A 127–126 kilométerek között, a szanádi saroknál a Tisza sodra a balpartot erősen alámosta és nagy mederelfajulás keletkezett, minek következtében itt az állam 1894-ben, lábazati kőhányással és erre támaszkodó rőzse-borítással, továbbá sarkantyúkkal, biztosítási műveket alkotott.
A 123–122 kilométerek között van a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat sarkantyú-rendszerű csókai partbiztosítása.
A 119–117 kilométerek között ugyane társulat ugyancsak sarkantyú-rendszerű partbiztosítást készített, a melyek azonban ma már nem felelnek meg a czélnak, a miért is azok lebontása és a part végleges biztosítása van tervben.
A 116–114 kilométerek között van a 93. számú, úgynevezett bátkai átvágás, mely 1856-ban készült. Kanyarát 1890-ben két méter magasságban elzárták, 1902-ben pedig a partszín magasságáig földdel áttöltötték.
A 108–106 kilométer között van a padéi zátony, mely hajózási szempontból a legutóbbi időkig az Alsó-Tisza egyik legrosszabb szakasza volt. Miután a gyakori és költséges kotrások sem segítettek, 1902-ben e mederrészen terméskövekből párhuzam művet építettek és kereszt művekkel, valamint kotrásokkal kisvízi viszonyoknak megfelelő hajózási csatorna keletkezett.
184A 102–100 kilométerek között van a 94. számú, úgynevezett ada–moholi átvágás, mely 1855–1856-ban keletkezett. Hossza 2.03 km, a kanyaráé pedig 4.684 km. A kanyart az 1901–1902. év telén a partszín magasságáig földdel áttöltötték.
A 97–95. szakaszok között, a balparton a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat vegyes anyagból, sarkantyú-rendszerű művekkel védi a partokat.
A 87–86 kilométerek közötti szakaszon keletkezett nagyméretű zátonyokon 1901-ben kotrás útján a hajózás érdekében csatornát ástak; e folyó-szakaszt később 1908 és 1909-ben rőzse-művekkel szabályozták.
A 81–77 kilométerek közé eső szakaszon van a 95. számú aracsi átvágás, mely 1860–1863-ban készült. Hossza 3.232 km, a kanyaré pedig 14.649 km. E kanyar felső torkát 1900-ban földanyaggal áttöltötték.
A 74–72 kilométer között Óbecsénél torkollik a Tiszába a Ferencz-csatornának bácsföldvár–óbecsei új csatornája, mely torkolat ugyan Bács-Bodrog vármegye területére esik, de itt említés nélkül nem hagyható.
A 72–70 kilométerek közé eső szakaszon a folyó medre zátonyos természetű, melyen 1901-ben hajózási csatornát kotortak; ez azonban gyökeresebb javítást igényel, a mi most van folyamatban.
A 66–65 szakaszon a védőtöltés Törökbecse község belsőségei mentén egy régi kőfalhoz támaszkodik, melyet az állam a Tisza-szabályozás keretében 1895–1896-ban megerősíttetett és felmagasíttatott. E faltól lefelé mintegy 2 km. hosszban a törökbecsei társulat védtöltését vegyes anyagból készült 40 darab sarkantyú védi az alámosás ellen, mely védelem költségeihez az állam – mederszabályozás révén – kétharmad részszel járul.
A 62–56 kilométer között van a 96. számú borjasi átvágás, mely 6.302 km. hosszú, kanyaránál pedig 23.060 km. Ez átvágás 1854–1858-ban keletkezett, az 1897–1901. években pedig kotrással bővítették, mely alkalommal a kanyar mindkét torkát áttöltötték. Ez elzárt kanyar felső részén, Bácsföldvár mellett van a Ferencz-csatorna régi torkolata és zsilipje.
Az 56–53 kilométerig terjedő részen van a kumáni sziget fölötti zátonyos Tisza-szakasz, melyen a borjasi átvágás kotrásával kapcsolatosan akként segítettek, hogy a szigetmenti jobboldali Tisza-ágat áttöltötték, minek következtében a folyónak a sziget baloldalán levő ága a hajózás szempontjából kedvezően képződött és a fölötte levő zátonyos rész is lényegesen javult; 1909-ben pedig még rőzse-művekkel is alaposabban szabályozták.
A 49–46 kilométerek közötti Tisza-kanyartól alkotott földcsúcsot 1902-ben kotrási munkával átvágták. Az átvágás hossza 0.9 km., a kanyaré 2 km. Közvetetlen ez alatt van a 97. számú, az úgynevezett tarrasi átvágás, mely 1861–1863-ban keletkezett. Az átvágás hossza 1.754 km., a kanyaré 6.018 km.
A 39–37 kilométerek között van a 98. számú zsablyai felső átvágás, melynek hossza 0.861 km. kanyara pedig, 4.876 km. Ez átvágást az 1860–1862. években készítették. Kanyarját 1901-ben a part magasságáig földdel áttöltötték.
A 35–34 kilométerek között van a 99. számú zsablyai alsó átvágás, mely 1861–1863-ban keletkezett, hossza 1.225 km, kanyarának hossza 3.806 km. Ez átvágás kanyarját 1889-ben vegyes anyaggal elzárták, 1901-ben pedig az elzáró gátat a partmagasságig felemelték.
31–30 kilométerek között van a 100. számú, az alsóaradi átvágás, mely 1860–1863. években keletkezett; hossza 1.345 km, kanyarja pedig 7.160 kméter. Kanyara át van töltve.
A 26–25 kilométerek között van a 101. számú, mosorini átvágás, mely 1864-ben készült. Az átvágás hossza 1.441 km., a kanyaré pedig 4.003 km. Kanyarát 1901-ben a partszín magasságáig áttöltötték.
A 24–22 kilométerek között van a mosorini sziget, melynél a folyó jobboldali ágát a felső torok közelében, 1901 telén, partszerű magasságig földdel áttöltötték.
A 17–16 kilométerek között a baloldali part szakadozó jellegű, a miért is az 1908–1910. években kőhányásokkal biztosították.
A 13–11 kilométer között van a livádiai Tisza-szakasz, mely azelőtt annyira el volt zátonyosodva, hogy itt kis víznél a hajózási út csakis gyakori kotrásokkal volt fenntartható, a miért is az állam 1899-ben e mederrészen mintegy 2 km. hosszú kőpárhuzamművet emelt, melylyel az ottani kis vízi medret 240 méternyire 185összeszorította és e mederben kotrás által hajózó csatornát állított elő, E zátonyos Tisza-szakasznak a végleges rendezése azonban nincsen még befejezve.
A folyó 10. kilométerénél van a Bega torkolata és a begatorkolati kamarazsilip.
A 6–3 kilométer között vannak a hármas-szigetek. E mederrészt 1894-ben rendezték, a midőn hajózási czélokra a balparti szélső folyó ágat kotorták ki, a jobboldali két ágat pedig egy kőpárhuzamművel a kisvizek útjából elzárták. 1900–1901-ben szükségesnek mutatkozott a jobboldali két folyó-ág feliszapolódását mesterségesen elősegíteni, mi végből a párhuzammű mögötti mindkét Tisza-ágat a partszínig földanyaggal áttöltötték.
A 2–1 kilométerek között a balpart erősen szakadozó jellegű. Kőhányással való biztosítása most van folyamatban.
Az 0. kilométernél van a Tisza betorkolása a Dunába, jobbról a torkolat szabályozására régebben alkotott párhuzammű s abba beleépítve a hajók bejárását jelző világító torony.
