Artikuláris helyek.

Teljes szövegű keresés

Artikuláris helyek.
96 templomot vettek el igy Vasmegyében az evangélikusoktól. Ezek helyett nem maradt egyéb, mint az 1681. törvényben kijelölt két, úgynevezett „artikuláris” hely: Nemes-Dömölk és Nemes-Csoó. Ám ez is csak a törvényben volt meg és ugyancsak sok küzdelembe került, míg a valóságban is meg lett a hely, a hova a templom épülhessen.
Nemes-Dömölkön a kemenesaljai evangélikusok 1732-ben az iskola mellé ideiglenes paplakot építettek s meghívták prédikátornak Tót-Jágikovits Istvánt. De a prédikátornak csak istentiszteletet volt szabad tartani és úrvacsorát kiszolgáltatni; egyéb egyházi dolgokban a plébánosokhoz kellett a híveknek fordulniok. Ostffy Mihály és Vidos Miklós, ez időben a szorongatott egyház első emberei és pártfogói, ismételve Bécsbe utazgattak és végre kieszközölték a királytól, hogy a dömölki prédikátor egyházi cselekvényeket is végezhessen (de csak lakóhelyén), valamint azt is, hogy második lelkészül Miskey Ádám volt szentmártoni prédikátort meghívhassák. A nyilvános isteni tiszteletet részint a deszkából épült kis imaházban, részint a paplak udvarán, sátor alatt tartották; nagy ünnepek alkalmával pedig, midőn 5000 ember is összesereglett, a templom előtti temető-téren. Ez az állapot 12 éven át, 1744-ig tartott; de már 1738-ban Ostffy Mihály és Vidos Miklós ismét Bécsben jártak, hogy a templomépítéshez alkalmas hely kijelölését kérjék. Ki is jelölte a megyei küldöttség alkalmas helyül a parochiális kicsiny és posványos térséget. Hiába tiltakoztak ez ellen az evangélikusok, kénytelenek voltak (1743.) a kijelölt helyen megkezdeni a templomépítést. De még ezt sem tehették békén. Az ellenfél feljelentést tett Bécsben, hogy nem a kijelölt helyre építenek. A kiküldött megyei bizottság ugyan alaptalannak találta a vádat, de az építés folytatását megtiltotta. Csak három havi szünetelés után folytathatták a munkát s 1744-ben, Advent második vasárnapján, ünnepélyesen felszentelték annyi nehéz küzdelem után a templomot, mely 38 évig messze terjedő nagy vidéknek szolgált isteni tisztelet helyéül.
A másik artikuláris gyülekezet Nemes-Csoó volt, mely talán félreeső, jelentéktelen voltánál fogva jelöltetett ki ezen czélra. Ide gyültek az evangélikus hívek, kivált nagyobb ünnepeken, a Répczétől le a Muráig. A kőszegi gyülekezet is ide költözött át; a magyarok egyesültek a csoói gyülekezettel, a németek meg oda helyezték el lelkészeiket (kik mindig „kőszegi lelkészeknek” neveztettek), tanítóikat, ott tartották isteni tiszteletüket; eleinte egy nagy pajtában, utóbb azonban, 1702-ben, templomot, 1703-ban paplakot is építettek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem