Ellenreformáczió.
Ellenreformáczió.
Az ellenreformáczió kezdetétől II. József császárig hazánk és egyházunk története nem egyéb, mint változó szerencséjű, pusztító véres küzdelem a létért. Vasmegyének ebből is kijutott a része. A harcz a reformáczió ellen megindult. A főurak visszatértek a római egyházba és visszatérítették jobbágyaikat is. Dragonyosok járták végig a helységeket, a prédikátorokat elűzték, a templomokat elfoglalták. Az 1662-iki országgyűlésen keservesen panaszkodnak a protestánsok éppen azon főúri családok üldözése miatt (Nádasdy, Eszterházy, Erdődy), kik egykor leghatalmasabb pártfogóik voltak.
A SZOMBATHELYI ÁG. EV. TEMPLOM. Saját felvételünk.
A kőszegiek német templomát 1671. máj. 14-én vették el minden egyházi épületeikkel együtt, nemsokára 1673. november 5-én elvették a magyart, a németektől pedig azt a pajtát is, melyben templomuk elvesztése óta istentiszteleteiket tartották. A Felső-Lövő környéki templomokat 1627-ben vették el. Utóbb Sóskúton (Salzrigel) építettek az evangéliusok imaházat, de 1673-ban ettől is megfosztották őket. A megye déli részén volt fárák – a szent-benedeki, szent-háromsági, martonhelyi, stb. – állítólag egész 1730-ig az evangélikusok kezén voltak, a mikor azonban, bár némelyek fegyverrel őrizték templomukat, dragonyos lovasság foglalta el azokat s a velük járt barát azonnal misét mondott bennök.
Szelepcsényi prímás 1673. szeptember 25-re 33 protestáns lelkészt idézett a Pozsonyban összeállított bizottság elé s azokat rábirta, hogy vagy hivatalukról mondjanak le, vagy az országból költözzenek ki. A kiköltözöttek közt volt Fekete István kőszegi lelkész és dunántúli szuperintendens is, a ki, midőn 1769-ben visszajött, az Ostffy-családnál talált menedéket, melynek 303ezért ostffi-asszonyfai vára katonai erővel romboltatott szét, Fekete pedig, hogy életét megmentse, később Pozsonyban, hol fogva tartatott, a kath. hitre tért („turpissimus religiorum evangelice desertor factus”) s utóbb, mint kőszegi városbíró, a protestánsok legnagyobb üldözője lett. (Pálffy-Petz szerint Fekete nem jelent meg Pozsonyban.)
A rákövetkező esztendőben Szelepcsényi minden protestáns papot és több tanítót megidézett s 250 evangélikus és 57 református jelent meg. A kik állhatatosak maradtak hitükhöz, azokat börtönre vetették, onnan pedig Olaszországba hurczolták. Ezek közül egynéhány a sárvári börtönben is sínlett egy ideig. Jobban jártak a megye déli részebeli prédikátorok, mert azokat a török nem eresztette Pozsonyba.
Az 1681-iki soproni országgyűlés Vasmegyében csupán két helyre szorítja az evangélikusokat, a hol istentiszteletet tarthatnak. De a törvény végrehajtását a közbejött háborús világ késleltette. Így, midőn Asbóth János nemeskéri prédikátor és kemenesaljai esperes 1695-ben Kemenes-Mihályfán esperességi gyűlést tartott s egyházlátogatást végzett, mit a rákövetkező évben Ács Mihály prédikátor folytatott, az ezekről szóló jegyzőkönyvek tanusága szerint a kemenesaljai evangélikusoknak mind meg voltak még a gyülekezeteik, templomaik és egyéb birtokaik (Ságon 60 hold föld, Jánosházán 26 hold és 20 szekeres rét, Szent-Mártonban 22 hold, stb). De prédikátorok már nem voltak mindenütt, mert az elűzöttek vagy elhaltak helyét nem volt, a ki betöltse. A béke helyreállta után azonban vármegyei karhatalommal elvették 1732. augusztus havában az evangélikusoktól templomaikat s minden egyházi birtokaikat, a prédikátorokat pedig 12 ezüst forint bírság mellett eltiltották minden egyházi szolgálattól. A pásztor nélkül maradt nyáj aztán a legtöbb helyen beolvadt a katholikus egyházba.
