Közgazdasági jelentőség.

Teljes szövegű keresés

Közgazdasági jelentőség.
GYORSABB fellendülést az ország kevés részének közgazdasága mutathat fel, mint Vasvármegyéé. Pedig Vasvármegye, természeti fekvésénél fogva, kiválóan a földmívelésre lévén utalva, ipara és kereskedelme a multban igen csekély jelentőségü volt s a jelenben sem állítható párhuzamba az ország ama részeinek iparával és kereskedelmével, melyek helyzetüknél fogva ezen gazdasági ágak nagyobb szorgalommal való kultiválására vannak utalva. Ha azonban a dunántúli részt különválasztva vesszük figyelembe, Vasvármegyét a dunántúli megyék közt az ipar és kereskedelem tekintetében, ha nem is az első, de mindenesetre jelentékeny hely illeti meg. A multban az osztrák örökös tartományokkal való szomszédságánál fogva kétségkívül nem kis szerepe volt e megye egyes jelentékenyebb városainak amaz élénk forgalom közvetitésében, mely Magyarország mezőgazdasági terményeit Ausztriába, főleg Stájerországba eljutatta s viszont az osztrák iparczikkek Magyarországban való elterjesztését közvetítette.
Szinte látni véljük, hogy ama transverzális uton, mely Győrtől egész a Dráva mentéig az ország határszélén huzódott, miként haladnak a gabonával megterhelt járművek Stájerország felé s miként jönnek ugyanazon az úton a nehéz társzekerek, melyek a külföldi piaczok produktumait Magyarországba szállították. E tranzitó-forgalmat, természetesen, csak részben közvetítették Vasvármegye lakosai, de mindenesetre egyik közvetítőjévé váltak amaz ipari fejlettségnek, melyet e megye nagyobb városai, jelesül Szombathely, Kőszeg, Vasvár, Pinkafő, stb. már a XV. században felmutatnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages