Németujváriak.

Teljes szövegű keresés

Németujváriak.
Kőszeg várát és tartozékait nyilvánvalóan IV. Béla király adta Németujvári Henriknek, ki 1263. körül, ekkor már, mint nádor, a város északnyugati szélén ma is fennálló, de már sokszor felujított várat (alsó-vár) építtette és ujabb vendégnépet szállíthatott melléje. Ez időtől fogva Kőszeg lett a Németujváriak messze kiterjedő birtokainak legerősebb pontja s az oligarcha harczainak egyik főszinhelye. V. István trónraléptével, Henriknek oka levén 139az új király bosszújától tartani, a két Kőszeget (alsó és felső) többi határszéli váraival együtt Ottokár cseh király hadainak szolgáltatta át. E miatt és, mert a cseh király az udvarába menekült magyar főurak, valamint az István nénje által Prágába vitt családi kincsek kiadását megtagadta, háborúra került a dolog s Jakab mesternek és Gergely vasvármegyei főispánnak sikerült a két várból Ottokár és Németujvári Henrik hadait kiverni. A Németujváriak (Henrik és fia, Iván) az időközben trónra jutott IV. László király kegyét s ezzel együtt birtokaikat csakhamar visszanyerték, mikor azután az 1273-ban újból kitört cseh háborúban 30 ezernyi sereggel előbbi pártfogójuk, Ottokárnak seregét döntő ütközetben megverték. Csakhogy hűségük a király iránt nem volt maradandó. Többszörös felségsértést követtek el s galád merényleteiket azzal tetézték, hogy Béla királyi herczeget megölték, Endre királyi herczeget pedig összeesküdt czinkostársaikkal elraboltatták. Elkövetett gaztetteik után drávántúli birtokaikra menekülve, onnan hadat vezettek a király ellen, de ez őket a fövenyi pusztán legyőzte. A Németujvári testvéreknek 1279-ben a vasvári káptalan előtt kötött osztálylevele szerint, Kőszeg a legidősebb fiunak, a harczi vitézségben és gonoszságban egyaránt méltó Ivánnak jutott. Iván két év mulva elnyeri a nádori méltóságot s a magas kitüntetést azzal hálálja meg, hogy ismét pártütővé lesz, sőt daczolni mer a királylyal, midőn ez, őt megbüntetendő, 1284. elején egyik várát, Borostyánkőt körülzárolja. A rettenthetetlen ember ekkor a király segítségére siető osztrák hadat bekeríti, fogolylyá teszi s Albert osztrák herczeget békére kényszeríti; mire László király is távozni kénytelen. Az Alberttel kötött békét ismét csak Iván szegte meg. Ezt megsokalva, Albert erélyesen készült ellene harczra. 1289. tavaszán 15 ezernyi emberével a Németujváriak majdnem minden határszéli birtokait elvéve, magát Kőszeget szeptember végével szállotta meg. Iván személyesen védte Kőszeget s ellenfelével szemben rettenetesen kegyetlenül járt el. A többi között, hogy Albertet elrettentse a vár vívásától, 500 elfogott német harczosnak kezét, lábát vágatta le és dobatta a vívók sorai közé. De Albert, az iszonyattól még jobban felingerelve, nem tágított: a várost minden oldalról megrohanva, elfoglalta s az őrséget a lakosság nagyobb részével a várba szorította, melynek megtartását Iván nem remélvén, néhányadmagával egy alagúton megszökött (1289.)

KŐSZEG VÁROS RÉGI PECSÉTJE. Landherr Gyula rajza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages