Faludi Ferencz.

Teljes szövegű keresés

332Faludi Ferencz.
Faludi Ferencz. Szül. 1704. április 1-én, Német-Ujvárott. 16 éves korában a jezsuita-rendbe lépett, melynek a rend feloszlatásáig tagja maradt. Próbaéveit Bécsben töltötte, a bölcsészetet Gráczban végezte. Tanított Pécsett, Pozsonyban, majd a bécsi és gráczi theologián és később Linczben. 1741-től Rómában, a Szt.-Péter templomban 5 évig mint magyar gyóntató működött. Később Bécsben a Terézianum aligazgatója, majd a nagyszombati akadémia nyomdájának, később pedig a kőszegi rendháznak és kollégiumnak igazgatója lett. Szerzetének eltöröltetése után Rohonczra vonult vissza, hol csendes munkálkodásban töltve életét, 1779. decz. 18-án halt meg.
Faludi, mint Toldi nevezé, „a magyar próza újjáteremtője és uj lirai költészetünk atyja”, egyike irodalmunk legmunkásabb és tiszteletre legméltóbb alakjainak. Már fiatalabb korában írt világi költeményeket, egyházi énekeket és pásztorkölteményeket, de tulajdonképen csak római, nyugodt hivatala idejében adta magát igazán az írásra. Itt ismerkedett meg az angol jezsuitának, Dorell-nek, akkor nagyon olvasott erkölcsi irányú műveivel, melyeket 1748-ban a Nemes Ember és Nemes Asszony czímmel olaszból magyarra fordított. 1750-ben a spanyol Gratianus-nak. A bölcs és figyelmes udvari ember czímű munkáját fordította le szintén olaszból. Ugyanekkor írta Constantinus Porphyrogenitus cz. drámáját és fordította a Caesar Aegyptus földén cz. színművet. Húsz évi hallgatás után, pozsonyi könyvtárnoksága alatt, adta magyar nyelven a Gratianus-féle aforizma-gyűjtemény második és harmadik századát, Dorell-tól a Nemes Úrfit. Rohonczon készűlt a Bölcs ember 1778-ban és a Téli éjtszakák, melyeket németből fordított. Verseit halála után Révai adta ki Faludi Ferencz költeményes maradványai cz. alatt 1786-ban.
Faludi a versben és a prózában is az első öntudatos ujitó és sztilista, ki törekedett az eredetit mind tartalmilag, mind formailag híven, de magyarosan is visszaadni. Nyelve tőzsgyökeres magyar, de a mellett tele van uj szólásokkal és szókkal, melyeket sohasem képez, vagy csinál erőszakosan. Ujításainak nagy része (figyelem, hitel, ellenfél, udvariasság, stb.) megmaradt az irodalomban is. Mint költő inkább lírikus; azonkívűl nagy előszeretettel művelte az idillt és a pásztoréneket is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages