Kunoss Endre.

Teljes szövegű keresés

Kunoss Endre.
Kunoss Endre. Szül. 1810. Egyházas-Hetyén. A bölcsészetet és jogot Győrőtt és Pesten hallgatta, és később a Zichy- és Batthyány-családoknál nevelősködött. Ezen korra esik pedagógiai munkája: Alapvonalak a honi nevelésköréből. Később nyelvészeti dolgokkal is foglalkozott, melyeknek eredménye „Gyalulat” és „Szófüzér” czímű munkái. (1834–43. négy kiadás), azaz idegen nyelvekből kölcsönzött meghonosult magyar szavaknak gyüjteménye. Megyéje táblabírái sorába emelte és később 1000 frtnyi kölcsönt szavazott meg neki „Természet” cz. folyóiratának megindítására. Utóbb Pesten telepedett le, hol, mint ügyvéd és kir. táblai ügyész működött és a „Jelenkor” munkatársa, a „Hirnök” segédszerkesztője és a Császár által szerkesztett „Világ” tárczairója volt. A 40-es évek elején Batthyányi Zsigmond és Zichy György grófokat képviselte a pozsonyi országgyűlésen. 1845-ben betegsége miatt a fehérmegyei Kálozdra vonult, a hol jan. 22-én meghalt.
337Kunoss az Athenaeum körének egyik legjelesebb lirikusa, a gyengéd érzelmek és édes bánkódások költője. További munkái: „Dalfüzér” Pozsony 1840. és Versei 1843. A Honi törvénytudomány Pest 1818. Dajkakönyv Buda 1842. 43. Selymészet kézikönyve. Pest 1843.
Mindössze két kötet költeményt írt, de ezek közűl néhányat, mint a: „Kitárom reszkető karom”… „Képeddel alszom el” stb., még ma is énekelnek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem