Rajnis József.

Teljes szövegű keresés

Rajnis József.
Rajnis József. Szül. 1741. jun. 4-én, Kőszegen 1757-ben a jezsuita-rendbe lépett, mely Leobenbe küldte, hol először próbált magyar nyelven klasszikus mértékre verselni. Hazájába visszatérvén, különböző helyeken tanárkodott, míg 1784-ben Győrött az akadémiai templom felügyelője lett. 1781-ben adta ki a „Magyar Helikonra vezető kalauz-át, azaz a magyar versszerzésnek reguláit, melyhez például maga készített verseket. A költemények értéke nem nagy, de nevezetessé teszi e munkát azon körülmény, hogy kiinduló pontja lett azon nagy prozódiai tollharcznak, melybe első sorban a megtámadott Baróti Szabó Dávid, majd Ráth Mátyás, Révai és Bacsányi is belevonatván, egyrészt a közönség érdeklődését felkeltette a költészet iránt, másrészt pedig prozódiánknak és a magyar szórendnek nem egy zavaros kérdését tisztázta. Ellenei támadására, 1789-ben felelt a Vergil Eklogaihoz csatolt A kőszegi poetának mentő írásá-ban, majd Apulejus tüköré-ben. Mint a keszthelyi „Georgikon” igazgatója 1811. aug. 10-én halt meg. Becses műfordítása Vergilius Georgikonja.
Mint költő nem nagy jelentőségű. Legszebb versei egy Pásztori dala, Szily János szombathelyi püspökhöz, (1775.) mely költői nyelvezetével és jó trocheusaival tűnik ki.

BERZSENYI DÁNIEL. Barabás rajza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages