Az erdők kihasználása.
Az erdők kihasználása.
Az erdők kihasználása 1848-ig, illetve az urbéri viszony megszüntéig, igen korlátolt volt, főleg a legeltetés, makkoltatás és vidékenkint az alomgyűjtés útján nyerhető jövedelemre s kevés kivétellel inkább csak a helyi építkezésekre és a tüzelésre szükséges fa vágatására szoritkozott; csak mikor a vasútak építése mind ujabb, meg ujabb területeket vont a világpiacz kötelékébe, a birtokosok a nehéz helyzet közt kinálkozó alkalmak szerint törekedtek az addig értéktelennek tartott erdőkből minél több pénzt nyerhetni, nem gondolva arra, hogy későbbi években is legyen mit eladni. A vásárra dobott fa értékét az erdőbirtokosok legtöbbnyire nem is ismerték, mert szakszerű becslésekről szó sem volt, és mert nagyobb terjedelmü erdeik után még a legnyomottabb árak mellett is addig nem várt összegeket kaphattak és igy óriási mérvű eladásokat eszközöltek.
Ezen értékesítések helyenkint csak olyformán eszközöltettek, hogy a fakereskedő csak az általa termelt tiszta árú után fizetett s így a legszebb fák s azoknak legjobb részei lettek első sorban mindig kiválogatva. Ez okozta aztán, hogy némely vidéknek gyönyörű egyenletes fenyvesei és tölgyesei helyett most összemarczangolt kinézésű, számos korfokozattal biró, gyérzárlatú erdei vagy elkopárosodott silány legelői vannak csak.
Ujabban azonban többnyire tőármelletti eladás utján történik az értékesítés, de még mindig igen kevés azon erdőbirtokosok száma, kik erdőbirtokukból az évi fatermést házi kezelés utján, választékok szerint feldolgozva, mint kereskedésre alkalmas kész árúczikket termelné évi fahozamát.
Az állami kezelésben levő községi, egyházi testületek és személyek, 431volt urbéres közbirtokossági stb. tulajdonát képező erdők kisebb kiterjedésüek lévén, az évi fahozam a birtokosok saját szükségleteire használtatik föl. S ezen birtokosok közül csak igen kevés azok száma, kik eladás utján is, értékesíthetnek valamit évi fatermésükből.
Csakis a kisebb magánbirtokosoknál van elterjedve, hogy erdei fatermésüket választékok szerint feldolgozva hozzák a forgalomba, mint az Őrség vidéke erdei fenyőből termelt épületfáját, Pinkafő és Felső-Eőr vidéke pedig erdei fenyő, továbbá lucz- és jegenyefenyőből termelt fürészárúját.
A favágás leginkább télen, egész a késő tavasz beálltáig eszközöltetik. Oly vidék, hol a népnek tisztán az erdei famunka lenne kereseti forrása, Vasvármegyében nincs.
A fa kiszállítása az erdőből Vasvármegyében csakis tengelyen történik. Vízi szállítás, csusztatás vagy ergettyű eddig berendezve egyáltalán nincs.
A makkoltatás és gubacs-szedés, a tölgyesek erős kihasználása és az utóbbi rossz makktermő évek folytán, már igen csekély jövedelmet nyújt s a makk, többnyire összegyüjtve, inkább csak erdősítési czélokra használtatik föl.
Korábban egyébb erdei famagvak gyüjtésére épen nem gondoltak; ujabban azonban, mióta Körmenden Leitner János magpergető-gyára felállíttatott, a fenyő-toboz élénk keresetnek örvendvén, ennek gyűjtése is meglehetős jövedelmet nyújt. Ezenkivül most már egyébb erdei famagvak is elég jól értékesíthetők s összegyűjtésük ma már meglehetős népszerűségnek örvend.
