Márkus József.

Teljes szövegű keresés

Márkus József.
Márkus József, a csupa tehetségekből álló Márkus-családnak legidősebb tagja, a kiről mint iróról, már az irodalmat ismertető részben szóltunk, szinte tüneményes emelkedésü pályájával, Vasvármegye legnevezetesebb szülöttei között foglalhat helyet. Mint íróra is fényes pálya várt volna rá, de a mikor ő kezdte a tollat forgatni, még nagyon fejletlenek voltak a hirlapirói viszonyok nálunk, úgy, hogy akkor valóban alig akadt tehetség, a ki egészen neki merte volna magát szentelni a hirlapírásnak. Márkus József is a fővároshoz állott be tisztviselőnek 1875-ben, 23 éves korában. A mily sebes ütemben Budapest emelkedett nagyvárossá, oly gyors léptekkel haladt előre Márkus József. A hirlapírásban gyakorlott tolla szárnyakat adott neki emelkedésében; tanácsjegyzőből csakhamar főjegyzővé választották, s a forrongásban levő főváros számtalan emlékirata, fölterjesztése, üdvözlete, próbára tették hivatottságát, mely oly fényesen vált be, hogy a közvélemény aranytollu főjegyzőnek nevezte el. Működése szorosan összefügg Budapest fejlődésének első, tehát legmozgalmasabb korszakával, midőn a törvényileg egybeillesztett, de külsőleg és belső szervezetében is még kezdetleges és kisszerű, e mellett még nagyrészt német városnak modern európai értelemben vett nagyvárossá, egységes és magyar fővárossá kellett átolvasztatnia. Azoknak a férfiaknak, a kik ezt a nagy művet véghezvitték, Márkus József buzgó munkatársuk volt. Már főjegyző korában pendítette meg azokat a reformterveket, melyeknek az volt a czéljuk, hogy a főváros igazgatását megszabadítva a nehézkességektől és ósdi intézményektől, ekképen a város gyors lendületű fejlődését még sikeresebbé tegyék. A közönség, mely ismerte teremtő erejét és szorgalmát, erélyét, mely a nagyobb szabású reformok keresztülvitelére elengedhetetlen, nagy rokonszenvvel fogadta minden lépését. Nagy megelégedéssel látta őt 1894-ben az alpolgármesteri állások egyikében s a midőn 1897. nyarán Kammermayer Károly polgármester meghalt, az érdemes férfiú utódjául a közvélemény túlnyomó része őt óhajtotta s őt is választották meg. Mint polgármesternek nem volt ideje 594megvalósítani terveit, mert a Kammermayert hamar kővető Ráth Károly elhunytával, a király őt jelölte első helyen a székes-főváros főpolgármesteréül, mely díszes méltóságra a közgyűlés egyhangúlag meg is választotta.

SAXLEHNER ANDRÁS. Eredeti fénykép.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem