Nádasdy Ferencz gróf.

Teljes szövegű keresés

Nádasdy Ferencz gróf.
Nádasdy Ferencz gróf, Tamás fia, ki atyját a főispáni székben is követte, szintén fényes tehetség. Rang, óriási vagyon birtokában, nagy tettekre hivatott férfiú, kire pályája deléig a születés, a természet nyujtotta gazdag adományok mellett még a szerencse is rámosolyg, azután – azokban a szomorú napokban – a Rákóczy szabadságharczának bús vége felé elhalaványul, majd meg lehull szerencse-csillaga s balvégzete őt is Zrinyi és Frangepán sorsára juttatja: a vérpadra, igazabban a nemzet martirjai között. Vármegyénknek e híres fia 1625-ben született. Tudományos nevelést kapott s korán kilépett a közpálya mezejére, melyen csakhamar a legfényesebb méltóságok hullanak ölébe. 1633-ban Vasvármegye főispánja. A vármegye ügyeinek buzgó, tapintatos ellátása mellett, szabad óráiban a tudománynak él. A „Mausoleum regni Hungariae rerum”, mely Nürnbergben 1634-ben látott napvilágot, őt vallja szerzőjéül. Később királyi tanácsos, főkamarásmester, majd 1655-ben országbíró. A Wesselényi nádor megindította mozgalomban hazafiúi lelke sugallatára nem haboz részt venni. Czélja evvel nem volt, nem lehetett más, mint az ország nyomorúságait, a félrevezetett király tévedéseit látó nádornak, Wesselényinek: közel hozni az uralkodó szívét a nemzethez; összetörni a bécsi udvar átkos befolyását a király akaratára, döntő súlyát a nemzet sorsának intézésére; harmóniát hozni a zúgolódó, jogaitól rútul megfosztott, kijátszott nemzet és a hozzá idegen királya közé. Ám az árúlók, a titkos besúgók fölségsértőnek, törvény- és országháborítónak, a dinasztia veszedelmes ellenségének festették le a nemzetéhez s királyához egyaránt hű főurat Lipót előtt. Hiába húzta meg magát Nádasdy az udvar gyanúja folytán Pottendorfban, közel Bécshez, hiába vetette magát közre érdekében maga a római szent szék is; Zrinyivel és Frangepánnal együtt 1671. április 30-án a bécsi városháza udvarán, életével fizette meg a hazához való hűségét. Három nemes magyar főúr fejét vette e gyásznapon Lipót magyar király parancsára a bakó. Nádasdy porai Lékán, az Ágoston-rendű szerzetesek sírboltjában nyugszanak, emléke fölött pedig virraszt időtlen időkig a nemzet, a vármegye hű fiainak szent kegyelete; a vértanuk életét, példaadását, halhatatlan érdemeit meg-megujító hálás emlékezet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem