Mennyegző.
Mennyegző.
Legköltőibb és leginkább nyomot hagyó mozzanat volna életében házassága. A vele járó mennyegzői szertartások azonban a legtöbb vidéken már egészen elvesztették régi zamatjukat és bájukat; sőt igen sok községben mint a városi urak a lakodalmas ebédre, úgy mennek ők is esküvő után a korcsmába. Igaz, hogy azután elvonulnak még a lakodalmas házhoz is vacsorára; de itt is puszta tánczczal vagy zeneszóval fejezik be mulatságukat, elfelejtve mindazt a mély jelentőségű czeremoniát, melylyel elődeik oly kedvessé, meghatóvá, sőt magasztossá tudták tenni életüknek ez alhatározó napját.
Valaha persze a legények korán házasodhattak, azoknak a keveseknek kivételével, a kikre a katonasor esett s a kiket úgyszólván erőszakkal czipeltek el. Az általános védkötelezettség fennállása óta azonban, a katonai kötelezettség teljesítése előtt, ha csak nem külön engedélylyel, ami sok utánjárásba kerűl és csak kivételes esetekben történhetik, nem szabad a legénynek megházasodnia. Ennek az időnek legkedvezőbb határa pedig a huszonnegyedik esztendő. S tényleg 25 éves korukon alul ma már alig házasodnak, leginkább pedig a 25–30 év között s, minthogy rendesen már katonaságuk előtt megvolt kiszemelt mátkájuk, a kivel szorosabb ismeretségbe léptek, a leánykérés szertartása is nagyrészt üres formasággá lett, a mennyegző gyakran nemkülönben. A naiv pajkosság és a derült néphumor már alig-alig csillan föl a lakodalmakon; a hol még megvan egy s más eredetiség, azokat érdemesnek tartjuk külön megemlíteni.
A vőfély-mondókákat kezdik egyes helyeken úri módu felköszöntők pótolni; a legtöbb helyen azonban egyáltalában megszünt a jó kedvre hangoló szavalás. Rögtönző elmés ifjak nem igen találkoznak; s úgy látszik, a népköltészet eme fajával a tanítók sem törődtek semmit sem, hogy a már műveltebb és bizonyára kényesebbé lett, sőt újságra vágyó népben annak szeretetét új, modern köntösű költeményekkel fenntartsák: a ponyván penészedő régi vőfélyrigmusok pedig minden vonzó erejüket elvesztették s kikoptak a lakodalmas házakból.
A lakodalom csak egy napig tart a vasvármegyei magyarságnál, úgy mint általában Dunántúl; ritkaság, hogy két napig tartson, mint Kerczán s Rába-Gyarmaton s még néhány helyen kivételesen; az Alföldön s a Tisza vidékén szokásos hérészt itt csak kevés helyen ismerik. Kézfogókon a jegykendőadás a mennyasszony és a jegypénzadás a vőlegény részéről szokásos itt is.
Egyike azoknak a helységeknek, melyekben a mennyegzői szokások még legtöbb eredetiségükben maradtak fenn, Olad, Seén és a szomszéd községek. Esküvőre czigányzenével vonul az egy héttel előbb meghívott s felcziczomázott násznép, a násznagyok felbokrétázott bottal, a vőfély szintén bokrétásan, a nyoszolyó-leányok, a kiket a Dunántúl nyoszorú-leánynak hívnak, koszorúsan s az úton rímes rikkantásokkal mulattatják egymást:
Sárga virág, sárga sás,
Édes anyám megbocsáss.
Édes anyám megbocsáss.
Esik eső, csak úgy szakad,
Egy legénynek szíve hasad.
Egy legénynek szíve hasad.
Sárga zsinór, sárga nyereg,
A kocsisunk de sziép gyerek.
A kocsisunk de sziép gyerek.
373Az esküvő után hasonló rikkantások közt vonul a násznép a leányos házhoz, például:
Fehér galamb száll a házra,
Új mennyecske száll a házba.
Új mennyecske száll a házba.
A násznép tánczczal kurtítja meg a várakozást, míg az ebéd elkészül. Mikor a tálalás megkezdődik, a vőfély felpántlikázott botjával megáll az ajtóban s rákezdi:
„Hajjunk szót, uraim! Egy-két szóm vóna kegyelmetekhez: ha engedelmet adnak belépésemhez.”
Erre kezdi a betanult mondókát ilyetén kiejtéssel:
Mikor az Isten Ádámot terëmtëttö,
A szent házosságot még akkor szerveztö,
Ádámnak egy ódala csontyát kivëttö,
Mellből Éva asszonyt mellé készitëttö.
Maga vót a vőfény, az egek királla,
Mint szent Mózesnak hirës istoriájo,
Ezt mindenki iértsë és bámú’va csodájjo,
Mer’ ez szent rëndëlésö az egek urának,
Mer’ páratlan itéletët kevesën tartának.
De jobb pajtás, të is meg në házosoggyál,
Mer’ köll az asszonnak szita, rosta, kanál,
Azt akarná mindiég, akár ökröt hajtaná’;
Még ott is vakarod, a hol nem is viszkët,
Mikor az asszon il dologra késztët;
Huzd Bandi koma, vigan had legyenëk.
A szent házosságot még akkor szerveztö,
Ádámnak egy ódala csontyát kivëttö,
Mellből Éva asszonyt mellé készitëttö.
Maga vót a vőfény, az egek királla,
Mint szent Mózesnak hirës istoriájo,
Ezt mindenki iértsë és bámú’va csodájjo,
Mer’ ez szent rëndëlésö az egek urának,
Mer’ páratlan itéletët kevesën tartának.
De jobb pajtás, të is meg në házosoggyál,
Mer’ köll az asszonnak szita, rosta, kanál,
Azt akarná mindiég, akár ökröt hajtaná’;
Még ott is vakarod, a hol nem is viszkët,
Mikor az asszon il dologra késztët;
Huzd Bandi koma, vigan had legyenëk.
Az első tálat behozva, egyik kezéből egy fazekat ejt a földre; a következő ételeket, valamint a bort is betanult rigmusokkal dicsérve hozza be. Megmaradt itt is a szokás, a minek fenntartásáról a főző asszony is gondoskodik a maga érdekében, hogy a lakoma végén bekötött kézzel bevezetteti magát s pénzt gyűjt megégett kezének gyógyítására. Czigányzene mellett tánczczal fejeződik be a lakodalom, éjfélkor vagy virradatkor, a hogy kedvük tartja s a lábuk bírja.
Jaákon már a korcsmába megy a násznép, pár pohár borra, azután megy a leányos házhoz mulatni; de a vőfély nem igen erőlteti meg magát, minthogy ujat mondani nem tud, betanult versekkel. Szt.-Kereszten, Szt.-Királyon, Szőllősön, Zarkaházán, Perinten, Náraiban ugyanígy cselekesznek; ezeken a helyeken már egyáltalában megszűntek a vőfélymondókák. Zanaton megteszik azt a tréfát, hogy meglánczolják a vendéghívót, ha mulatság közben elalszik, a mi hamar megtörténhetik, mert a fáradság, bor és a hosszúra nyúlt mulatozás könnyen leveri a lábáról. Váton a vacsora után pénzt szednek „bölcsőkötőre”, s ez a szokás sokfelé megvan, nemkülönben az is, hogy vacsora végeztével, mielőtt a tánczhoz fognának, a vőfélyek a nyoszolyó-leányokkal együtt söprik ki, versenyt serénykedve, a szobát.
Az Őrség egyik főhelyén, Felső-Eörön, a hol már sok szokást hagytak el a lakosok az idegen környezet hatása alatt, a verses vőfélyköszöntők még divatosok; de itt sem minden háznál; megmaradt ez a rohonczi magyaroknál, valamint a kőszegi járás magyar helységeiben is.
A Rába völgyéből Kerczát és Rába-Gyarmatot már említettük, hogy ott két napig is mulatnak. Viszákon szintén, a hol első nap a leányos háznál mulatnak az esküvő után, még pedig reggelig, azután elviszik az uj menyecskét a vőlegény házához s ott van a reggeli, meg az ebéd, mely czigányzene mellett belenyúlik az éjszakába is. Ámde a legtöbb háznál már meglehetős szűkre szorították a lakmározást. A vőfélyköszöntők még járják. Itt két vőfély, két násznagy, ugyanannyi nyoszolyó-asszony és nyoszolyóleány kíséri a mennyasszonyt.
Kéthelyen csak násznagyot választanak kettőt (kérőt s kiadót), de a többiből csak egyet hívnak. A vendéghívót sereghajtónak nevezik. Esküvőremenet a nyoszolyó-leány mondja a rikkantásokat:
374Pipafödél, piparéz,
Minden ember minket néz,
Tyuhaj!
Minden ember minket néz,
Tyuhaj!
A ki minket nem dicsér,
Pokóba legyen gerencsér,
Tyuhaj!
Pokóba legyen gerencsér,
Tyuhaj!
Piros rózsa levele,
A kocsmába bé vele!
A kocsmába bé vele!
Még szélesebb kedvük van, mely már kicsapongássá fajul, Pinka-Mindszenten, a hol az utczán is tánczolnak a lakodalmasok, az asszonyok meg literes borosüvegekkel keverednek a tánczba s azokkal serkentik a mulatókat. Az utczára való kitánczolás azelőtt szokásban volt a felvidéken.
A míg a vőfélymondókákat a felső Rábavölgyén sürűbben föllelhetjük, lejjebb már úgyszólván teljesen kivesztek. Rába-Hidvégtől északnak menve, általában csak egyszerű vacsora követi az esküvőt, czigányzenével. Nem csak csárdást tánczolnak már, hanem a polka is meghonosodott náluk; ugyanakkor, a mikor a többi lakodalmi szokás mind elvesztette régi fényét.
Kámonban még hallani a vőfélymondókákat, de Ikervárott már megint nem, szintúgy nem a föllebb fekvő községekben. Ellenben már errefelé is elharapózott az a szokás, hogy esküvő után meglátogatják a korcsmát.
Ritkúl a vőfélyköszöntő a Kemenesalján is, de, mint a népélet minden jelenségében, a lakodalmi szokások megőrzésében is a Kemenesalja a legkonzervativabb.
Hegyhát-Szt.-Mártonban az a szokás, hogy a legény nem kérő útján, hanem maga kéri meg a leányt. A hivatalos kézfogó szombati napon szokott történni, a mikor már egybegyülnek a nyoszolyók, vőfélyek, atyafiak a leányos háznál. Még czigányt is hívnak. Eljegyzéskor tisztába hozzák a pénzbeli dolgokat is és a vőlegénynek előre kikötik a mennyasszony várható örökségét. Az esküvő vasárnap van, a lakodalom vasárnap este. Erre a vendéghívó hívja meg a rokonságot. A vendéghívó bokrétát tűz kalapjára s kurjongatva köszönt be minden házhoz, a hová vendéghíni küldötték. Minde házakban szalagot kötnek bokrétájára. A lakodalom a leányos háznál kezdődik ugyan, de még az éjjel átmennek a mulatók a vőlegény házába s ott folytatják a mulatságot reggelig.
Bögötén a mennyegző napján az ebédet adják a mennyasszony házánál s este 9 órakor átmennek a vendégek a vőlegény házába, a hol vacsorálnak és mulatnak reggelig. Kozmafán a mennyasszony házánál ebéddel várják az esküvőről visszatérőket s nyomban ebéd után megkezdődik a csárdás. A vőfélymondókák itt rögtönzöttek szoktak lenni.
Boldogasszonyfán, melynek nincs plébániája, kocsin megy a násznép az anyaközség templomába. Az úton kalácsdarabokat hajigálnak és szintén rímes kurjantásokkal mulatnak. Ilyenek:
Ez az utcza tekervényes,
Mennyasszonyunk igen ékes.
Mennyasszonyunk igen ékes.
Sárga csikó, piros gyerek,
Vőlegényünk derék gyerek.
Vőlegényünk derék gyerek.
Mennyasszonyunk sem utolsó,
Szeme-szája szép, mosolygó.
Heere tyu, tyu, tyu!
Szeme-szája szép, mosolygó.
Heere tyu, tyu, tyu!
Itt azonban a ponyván vett verseket szokták a vőfélyek eldarálni, valamint a legtöbb szomszédos községben is.
