Közrendészet.
Közrendészet.
Kétségtelen, hogy a közrendészet korábban fejlődött ki a városi municzipiumokban, mint a megyék területén, de annak okát, hogy megyénkben közrendészeti intézkedésekre csak a XVIII. században akadunk, nem annyira ezek, mint inkább a reájuk vonatkozó adatok hiányában kell keresnünk. Ami adattal a XVII. századból rendelkezünk, az csakis Kőszeg és Szombathely városokra vonatkozik.
A mult századok viszonyai okozták, hogy korábban a megye egyik első rangú, de nehéz feladatkörét a közbiztonság sértetlen fentartása és ápolása képezte. Hogy ebbeli kötelezettségeinek annál inkább megfelelhessen, 1715. április 16-án tartott közgyűlésén kimondotta, hogy mindazok, kik az útonállók és rablók üldözését elmulasztják, vagy azokat fel nem födözik, két évig 24 frt, azután pedig 40 frt bírságban marasztalandók el. Mivel a megyének a 18-ik században külön közbiztonsági közegei még nem voltak, a gonosztevők üldözésére és elfogására a megye a katonákat használta fel. Hogy azonban ezek kiküldetésökkel nem egyszer visszaéltek, onnan következtethetjük, hogy az 1729. október 18-án tartott megyegyűlés kénytelen 268volt elrendelni, hogy a gonosztevők elfogására kirendelt megyei katonák azoktól semmiféle czím alatt úgynevezett nyargaló pénzt kizsákmányolni ne merészeljenek. Az 1801. január 12-én tartott közgyűlés arról intézkedik, hogy az elfogott gonosztevők vallatás végett elsőbben is a járási szolgabíró elé vezettessenek. Hogy pedig a megye rendei a közbiztonság legveszélyesebb elleneit a kóborló czigányokban és pásztoremberekben látták, igazolják azok az intézkedések, melyek a megye jegyzőkönyveiben ezekre vonatkozólag gyakrabban előfordulnak. Azt a buzgóságot és gondosságot azonban, melylyel a megye rendei a pásztorok részéről támadható veszélyeket elhárítani törekedtek, mi sem mutatja inkább, mint a czifra szűrökre vonatkozólag 1752-ben kibocsátott rendelete. Abból indulva ki ugyanis, hogy a tolvajlások és fosztogatások a pásztornép fényűzésével állanak kapcsolatban, a fényűzés pedig leginkább a drága, czifra szűrök viselésében nyilvánul: az 1752. szeptember 18-án tartott közgyűlésen a szűrszabók által készíttetni szokott, szegett vagy czifra szűrök viselését azok elkobzásának büntetése alatt eltiltották. Rendeletét a megye még e század harminczas éveiben is fentartotta, sőt szigorította, a mennyiben kimondotta, hogy a szűrök elkobzásán kívül azok varrói a viselőkkel egyenlő büntetésben részesíttessenek és hasonló intézkedés megtételére a szomszédos Zala, Veszprém és Sopronmegyéket is megkereste. Sopronmegye azonban az ipar elnyomását hozván fel okúl, a czifra szűrök készítését és viselését továbbra is megengedte. Utóbb Vasmegye is szelidítette rendeletét, míg végre teljesen megszüntette. Az 1818-iki közjogi rendtartás a pásztorembereket, jelesen a gulyásokat, csikósokat, juhászokat, kanászokat, valamint azok bojtárjait a puska, pisztoly és egyéb öldöklő fegyver tartásától testi büntetés alatt eltiltja, jogot adván a pandúroknak arra, hogy a náluk talált fegyvert elkobozhassák. Az erdőőrök is csak olyan puskákat használhatnak, melyek a járási szolgabíró pecsétjével vannak ellátva. Ugyancsak az 1818-iki községi rendtartás teszi ujra kötelességükké a községeknek, hogy az éjjeli őröket pontosan kiállítsák és a mulasztást elkövető előljárókra vagy őrökre, a helységben netalán történendő rablások vagy lopások megtérítésén felül, a nemesekre 24 frt pénz-, a nem nemesekre pedig 24 pálczabüntetést szab.
Vasvármegye szolgabírói kara. I. Eredeti fényképek után.
Takács Márton szolgabíró. Szabó Elek főszolgabíró. Mészáros Ernő szolgabíró.
Pollák Pongrácz főszolgabíró. Nagy József szolgabíró. Rusa Lázár főszolgabíró.
Molnárffy Géza főszolgabíró. Papp Antal főszolgabíró. Dömötör Lajos főszolgabíró. Somogyi Miklós főszolgabíró.
Bachó Vincze szolgabíró. Bózzay Gáspár főszolgabíró.
Mint a fentiekből is kitetszik, a pandúrok ez időben már megyeszerte szervezve voltak. Az 1794. október 21-én tartott közgyűlésen külön közbiztonsági közegeknek és pedig négy biztosnak és minden biztos mellé hat-hat hajdúnak felállítását határozták el. A kir. helytartótanács a hajdúk (vagy amint a leirat mondja, drabantok) számát tizennégyre szállította le. Hanem a lovas hajdúk hiánya nemsokára érezhetővé vált. Minthogy azonban a megye a szükséges segédforrással nem rendelkezett, úgy segített magán, hogy a hajdúk vagy pandúrok számát leszállította tizenkettőre és az így nyert összeget felosztotta a többi tizenkettő között, mely fizetéstöbbletért aztán tartoztak a pandúrok maguknak lovat szerezni; azok élelmezését mindazonáltal a megye magára vállalta. Néhány évvel később az őrmesterek számát apasztották. Az egyiket közülök hadnagygyá nevezték ki, kettőnek az állását pedig beszüntették, az utóbbiak helyébe azonban egy káplári állást szerveztek. Az így nyert összeget a hadnagy, őrmester és a tizenkét pandúr között osztották meg. A pandúrok számát később fokozatosan emelték és egy 600 frt évi fizetéssel ellátott kapitány vagy főcsendbiztos vezetése alá helyezték. 1814-ben a lovas- és gyalogpandúrok száma már huszonhatra rúgott; az előbbiek számát kevés idő mulva 12, az utóbbiakét pedig 24 emberrel szaporították. Minthogy pedig megtörtént, hogy nem egy szemesebb rab a pandúrok kezei közűl kisiklott, az 1826. november 6-án tartott nagygyűlés elrendelte, hogy minden pandúr kezébe uj vasperecz, azonfelül pedig minden pandúrcsapatot vezénylő altisztébe még két póráz adassék a végett, hogy a nagyobb és veszedelmesebb rabok kezeit hátrakötözhessék.
