Pannónia.
Pannónia.
Legkeletibb része a Nagy Károly alapította német-frank birodalomnak az a terület volt, melyet ma Vasvármegye foglal el. Ezen a területen egész a Rábáig az úgynevezett solitudines avarorum (avarok pusztái) terültek el; az egykori félelmetes törzs, megfogyva, Nagy Károly adófizetőjévé vált. A IX. század első felében Privina szláv herczeget uralta a mostani vármegye délkeleti része, de ő is adófizetője volt a német császároknak. A IX. század második felében Pannónia és Karintia herczege Arnulf lett, a ki a szomszéd szlávokkal már kezdettől fogva sem volt jó viszonyban. Fejedelmük, Szvatopluk 884-ben 12 napon át pusztította tartományait, azonban visszavonultában hadát a pannonok megtámadták s közülük sokat a Rába habjaiba szorítottak.
A magyarok előnyomulásának hírére Vastag Károly német császár békét kötött Szvatoplukkal, majd ismételt harczok után 894. év őszén Arnulf is kibékült Szvatopluk fiaival. Ez évben már a magyar fegyverek dúlták Pannóniát, mindazáltal rövid beütéseken kivül komolyabb veszély nem fenyegette Arnulf birtokait. A közbejött bolgár háború következtében (895.) a magyar 176kalandozó csapatok 896-ban látogattak el ismét Pannoniába, melynek védelmét Arnulf Braslavra bízta. Anonymus tanusága szerint, Árpád a Csepel-szigetről megindúlván seregével, azt 3 részre osztotta. Öcsöb és Öse vezérlete alatt az egyik sereg Veszprém elfoglalása után egész Vasvárig nyomult előre, ezen, még a római korból fenmaradt várat bevéve. A sereg azonban innen csakhamar visszafordult, Árpád pedig a Szt-Márton hegyén átvonulva, a Rába és Rábcza vidékének elfoglalása után egész Kőszegig nyomult előre. A krónikák és hagyományok előadását nem ellenőrizhetjük, tény azonban az, hogy a keleti frank őrgrófság 897–898-ban dőlt meg végkép, mikor a magyarok Pettaut is elfoglalták.
A kalandozások korából Vasvármegyét érdeklő emlék nem maradt reánk. A Rába termékeny völgye csakhamar oda vonzotta a betelepülőket, akik, miután a Pannóniában fenmaradt egyes falvakban levő keresztényekkel legelőször érintkeztek, a keresztény hitet és vele a nyugati czivilizácziót első sorban tanulták megismerni.
A sikertelen kalandozások után a nemzet első sorban saját védelmére fordította figyelmét. Ezen czélra igen előnyös volt Vasvármegye földrajzi fekvése. Nyugaton a Lapincs folyó alkotja százados határát az országnak, éjszakról az éjszaknyugat felé átvonuló hegyláncz a III. Ottó alapította Ostmark felől jövő támadások ellen volt hivatva védelmül szolgálni. A Lapincs folyót környező erdős-völgyes dombvidék egész a Mura mentéig húzódik le, melyet csak egy helyen szakít meg a Rába folyó völgye. E folyó 130 km. hosszúságban két részre osztja a vármegyét s völgye a stájer határtól mindjobban kiszélesedik. Körmendtől egész Sopronmegyéig, másfelől a Marczal-csatornáig a kis Magyarsíkság nyúlványai ágaznak be, Körmendnél a Rába völgyét a régi Pannónia országútja keresztezi. Különösen alkalmas volt ez a hadmenetekre, melyeken át betelepülő őseink éjszak és nyugat ellen egyaránt mint támadók és védők léphettek fel.
