Az egyes fanemek.
Az egyes fanemek.
Áttérve már most az előforduló fanemekre, ezek a következők: kocsányos és kocsánytalan tölgy, bükk, gyertyán, közönséges és virágos kőris, hegyi és fürtös juhar, jávorfa, nyir, nyár, éger, fűz, ákácz, erdei-, jegenye-, fekete-, lucz- és vörös fenyő, mogyoró, vadcseresznye, alma, körte, berekenye, som, boróka, és a mérsékelt égöv alatt előfordúló cserjék nagy része. Uralkodó fanem a vármegye hat alsó járásában és a Sátoraljaújhely város határában elterülő erdőségekben a tölgy, a felső négy járásban pedig a bükk. Mind a mellett, hogy a vármegye területén fekvő összes erdőterületeknek a tölgy csak negyedét, a bükk pedig háromnegyedét borítja: értékességét és használhatóságát tekintve, a vármegye fő faneme a tölgy, s az okszerű erdőgazdaság főfeladata e fanem fentartása és szaporítása.
A tölgy két válfaja közűl a kocsányos tölgy a lapályi és előhegységi erdőkben átlag kétszáz méter tengerszint fölötti magasságig terjed. A kocsánytalan tölgy a középhegységek faneme, hol tiszta állabokat a déli, délkeleti és délnyugati oldalokon alkot, míg ellenben az északi, északkeleti és északnyugati oldalokon csak kis mértékben fordul elő, a bükk közé keverve.
Tenyészetének felső határául hatszáz méter tengerszint feletti magasságot lehet tekinteni és zárt állabokban, északra, egészen az északi szélesség 49ş10’-ig található, de egyes példányokban és csoportokban, a völgyek alján és a déli oldalokon egészen uj nevét Dricsnáig, azaz az északi szélesség 49ş 20’-ig, található.
Az elszórtan a bükk között mindenütt előforduló tölgycsoportokból és egyes példányokból látszik, hogy a tölgy régebben, a négy felső járásban is, sokkal nagyobb mértékben fordult elő és összefüggőbb erdőségeket alkotott, de a folytonos írás, legeltetés s a felújítással és erdőápolással való nemtőrödés következtében, állandóan apadt s a tenyésztésre legalkalmasabb talajokat is lassanként a sokkal szívósabb, igénytelenebb, a viszontagságoknak s különösen a legeltetésnek inkább ellenálló bükk és gyertyán foglalta el.
A bükk, az előhegységektől kezdve, a legmagasabb hegycsúcsokig, mindenütt előfordul s hatszáz méteren alól inkább csak az északi, északkeleti és éjszaknyugati oldalokon uralkodó, míg ellenben hatszáz méteren felül, a magas hegységerdőkben egyedüli uralkodó fanem.
A többi fanemek csak alárendelt mennyiségben s leginkább a tölgy és bükk között elszórva és egyes foltokban fordulnak elő s nagyobb kiterjedésű, összefüggő erdőségeket sehol sem alkotnak. Közülök a fűzek és nyárak, a lapályi erdőkben; a kőris, juhar, szil a lapályi erdőktől, kilenczszáz méter magasságig, a déli melegebb oldalokon; az éger a talajvizes, savanyú humusban gazdag lapályokon és hegyoldalokon; a nyir, rezgőnyár és kecskefüz a szárazabb fekvésű s a legeltetéssel tönkretett fiatalosokban; az ákácz a kopár vízmosásokban; a fenyők pedig nagyobbrészt ott, a hol talajjavítás vagy állabátalakítás czéljából megtelepítése szükségesnek mutatkozik.
Természetes úton a jegenyefenyő a Simonka hegységnek Opálhegy (azelőtt Zamutó) község határába eső részén a „Rosztoka” völgyben, a „Jedle” patak két partján elterűlő hegységekben 400–900 m magasságban fordul elő; az erdei fenyő pedig Homonnától kezdődőleg Felsőkrucsóig terjedő összefüggő vonalban Mislye, Topolóka, Mogyorósfalu, Istvántelek, Kárna, Gerlefalva, 204Várjeszenő, Holcsik, Giglócz, Nagydomása, Kelcse, Kisterebes, Valkó, Bodzás és Lomna községek határain fordul elő nagyobb mennyiségben, ezenkívül még kisebb-nagyobb foltokban a vármegye négy felső járásának legtöbb községében található s minthogy könnyű magját a madarak és a szél nagy területeken széthordják, ma már a négy felső járásban alig van község, melynek határán erdei fenyőt ne lehetne találni.
Az erdősítéseknél, különösen a négy felső járásban, újabban igen sok fenyőt ültetnek ki. A különféle fenyő-fajoknak nagyobb mennyiségben való megtelepítése részben a csekélyebb értékű bükkösök, nyiresek és égereseknek értékesebb fanemekkel való kicserélése, azaz állab-átalakítás, részben pedig a rendetlen rabló-gazdasággal s a fiatalosok folytonos legeltetésével teljesen kizsarolt és elsoványodott, eredetileg tölgytalajok megjavítása s a tölgy-tenyésztésre ismét alkalmassá tétele czéljából történik. A fenyők ugyanis azon tulajdonságaiknál fogva, hogy tűiket bőven hullatják és tuskóik nem sarjadzanak, talajjavítás és átmeneti fanem gyanánt legalkalmasabbak.
