A »Magyar nyelvmívi társaság». A Sárospataki Parthenon. Erdélyi János. Ormós László.
A »Magyar nyelvmívi társaság». A Sárospataki Parthenon. Erdélyi János. Ormós László.
A másik tényező, mely szintén érezhető hatást gyakorolt: az irodalom, még pedig az Aurórának és Athenaeumnak iránya. Az ifjúság Szemere Bertalan biztatására még a harminczas évek elején (1832) kis könyvtárt alapított „a naponként szaporodó magyar elme-szülemények könnyebb olvashatása, s általjában a honnyelv és ízlés gyarapítása tekintetéből” (Parthenon. Zsebkönyv, I. 1834, 9. l.) s az olvasó társaság csakhamar „Magyar-nyelvmívi Társaság”-gá alakult, mely „Parthenon” czímű zsebkönyvet bocsátott közre. 254Ez a zsebkönyv, melynek munkatársai között Erdélyi János, Gondol, Kazinczy Gábor, Pap Endre, Kis Áron, Ormós László stb. nevei fordulnak elő, teljesen az uralkodó ízlés hatását mutatja. Írnak dalt, balladát, románczot, hőskölteményt, sőt színművet, helyi tárgyú rémes „regény”-t és novellát Vörösmarty, Garay szellemében, néha mint Erdélyi János „Dezse” cz. első kísérlete, Kisfaludy Sándor regéinek modorát követve és megpendítve a népdalt Kisfaludy Károly módjára. A valóban tehetséges körnek Ormós László (1814–44) volt a legszorgalmasabb és legtermékenyebb tagja, ugyanaz, ki a Parthenon 2-ik ötetét szerkesztette is. Komoly, jó tollú, szülőfölde, Patak történetét ismerő fiatal ember volt, később pataki ügyvéd, a kit azonban örökös betegeskedése zárkózottá tett, noha Kölcseyvel és egykori jeles társaival folyton levelezésben állott és a lapokban több czikket és verset közölt.
Érthető, hogy Tompa szintén ebben a Parthenonban uralkodó irányban kezdette munkálkodását. Valóban a „Mohos váromladékon” románczában még ott van a Vörösmarty ünneplő szónokiassága és a külalak még egészen modern; azonban a lelkes tógátus már gyüjtögeti a népköltés „adatait” s a Népregék és Mondák előfizetési felhívása a pataki kollégiumból röpül világgá. Utóbb, az ötvenes évek kezdetétől fogva Erdélyi János forog ezen a téren, bár inkább tudományos működésében, mint költői pályájában, melynek java része a megelőző évekre esett: a Magyar népmesék (Pest, 1855) és a Válogatott magyar népdalok (Pest, 1857) képes, a Népdalok, népmesék és közmondások háromkötetes kiadásával (Pest, 1869).
