A szamorodni.
A szamorodni.
Jóllehet a tokaji bor koronája az aszú, a mely nyolcz–tíz éves korában éri el a palaczkképességét, de azért a tokajhegyaljai bortermelés főterméke és iránytűje mégsem az aszúbor, hanem a „szamorodni”. Hogy ez a szláv eredetű szó miért vétetett alkalmazásba a magyar borok fejedelmének elnevezésére, azt ma már bajos volna megállapítani. Úgy látszik, hogy a lengyelek, a kik hajdan bőkezűen fizető vásárlói voltak a hegyaljai boroknak, adták a borvidék nehéz, zamatos borának ezt a nevet.
A szamorodni erős pecsenyebor. Jó évek aszús terméséből szűrik, a melyből az aszúszemek vagy általában nem szedetnek ki, vagy csak elenyészően csekély mennyiségben. Kétszer tapossák, miközben az első ízben nyert törkölyén a must hat–nyolcz órát áll, hogy az aszúszemekből a czukor, a szőlő héjából a zamatanyag kiázhasson. Aszútlan években valódi szamorodni bort nem lehet nyerni, bár, ha a szőlő egyébként rendesen beérett, igen finom pecsenyebor kerül ki a taposó zsákból.
Asztali bor a Hegyalján csak rossz borévekben terem, a mikor a furmint rendesen be nem érik. Ilyen években csekély a borok kelendősége s az áruk, legalább szüretkor, nyomott. Pedig nehány év alatt a hegyaljai asztali bor, helyes kezelés mellett, felséges zamatot nyer. Ilyen esztendő volt az 1902-ki, a mikor mennyiségre eléggé jól fizettek a szőlők, de a bor savanyú volt és opálos, a mi alatt a bor színének fogyatkozása értendő, egyben a törésre való hajlandóságával.
