Őrmező.

Teljes szövegű keresés

Őrmező.
Őrmező, laborczmenti kisközség 215 házzal és 1039, nagyobbára tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. Saját postája, távírója és vasúti állomása van. Hajdan a kir. előőrsök vagy őrök tanyája. 1451-ben a Drugethek az urai, 1471-ben Nagymihályi Andrást és 1481-ben Eödönffy Andrást – ki az előbbivel azonosnak látszik – iktatják részeibe. 1551-ben Perneczky Imre, 1586-ban Hrabóczy Katalin és Krucsay Menyhért lépnek be birtokosai sorába, de 1587-ben a Balpataky családnak és Csyzy Miklósnak is van itten részük. Az 1598-iki összeírás Rákóczy Ferenczet, Nyárády Albertet, Homonnai Borbálát, Györgyöt és Istvánt, Krucsay Menyhértet, Taros Istvánt és Balpataky Simon özvegyét sorolja fel birtokosaiként. 1698-ban egészen a homonnai uradalom tartozéka s azóta az Okolicsányi és a gróf Szirmay család az ura. Most gróf Széchenyi Imrénének és fiának, Lászlónak van itt nagyobb birtokuk. A község határában kőolajfinomító telep van. Két kastélya közül az egyik azelőtt az Okolicsányiaké volt; a másik, díszesebb kastélyt 1901-ben építtette gróf Széchenyi Imréné. E kastélyban sok nagybecsű és nevezetes tárgy van elhelyezve. Van itt egyebek között egy óriási sčvresi váza, mely Vilmos német császár ajándéka, továbbá Bismarck képe Lenbachtól, melyet a kanczellár ajándékozott Széchenyi nagykövetnek, gróf Széchenyi László afrikai vadászati trofeumai stb. s körülbelül 2000 kötetből álló könyvtár. A község két temploma közül a róm. kath. 1800-ban, a gör. kath. 1794-ben épült. Ide tartozik Plány-tanya is. Őrmező táján feküdt hajdan Vagyakócz község, mely a XV. században Vagykócz alias Radkócz néven szerepel. Birtokviszonyai nagyjában azonosak Őrmezőével. A mult század elején már mint puszta, a Sztárayak és Nátafalussyak birtoka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem