Véke.

Teljes szövegű keresés

Véke.
Véke, magyar kisközség a Bodrogközön, 125 házzal és 640 róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Királyhelmecz, vasúti állomása Perbenyik. Ősrégi község, mely Weyka néven IV. Bélának 1245-ben kelt oklevele szerint Weykai Mártoné, a ki azt Wolchok fiának, Mikének eladta. 1407-ben Kiseszenyi András tiltakozik az ellen, hogy a Zendiek Vékét birtokba vegyék. 1411-ben már a Csapiak szerepelnek itt. 1420-ban a Makó családot, 1437-ben Polyák Jánost, 1444-ben Pike Balázst, 1454-ben Ezen (Eszenyi) Istvánt és Gecsei Jánost, 1461-ben Makó Jakabot, 1475-ben Kálnai Györgyöt s 1493-ban Czékei Jánost iktatják némely részeibe. 1550-ben Skaricza Mátyásnak, 1560-ban Vékey Ferencznek van itt birtoka, de az utóbbi a maga részét 1570-ben leányára, Csapy Gergelynére íratja. Az 1598-iki összeírás csak két birtokosát említi, Paczoth Ferenczet és Melith Pált. 1623-ban Santhus Györgyöt s 1629-ben ’Sennyey Sándort iktatják némely részeibe. 1633-ban Perényi Imre és Zsigmond akkori birtokosai osztozkodnak az „alsó kastély” és a felső „menyezetes ház” fölött. 1656-ban Pike Ádámot iktatják birtokába, a mikor Véke alias Pike néven említik s ugyanakkor Vékey Ádámot is beiktatják, a miből az látszik, hogy ez a kettő nem egy személy. 1658-ban a Barkóczyaknak is van itt részük s 1693-ban Andrássy Klárát és Barkóczy Lászlót is némely birtokrészbe iktatják. Később birtokosai a Szikszayak, a báró Ghillányiak, báró Sennyeyek, a Keszy és a Szirmay családok. Itt nyugszik a róm. kath. templomban Szirmay Antal, a történetíró († 1812. szept. 24.). Később a Mailáthok lettek a földesurai s most a Szmrecsányiaknak van itt nagyobb birtokuk és két régi úrilakuk, melyek közül az egyiket, melyben most is a család lakik, Szmrecsányi János 1891-ben építtette, ellenben a másik kastély fölszíntje 1523-ban épült, de emeletét 1791-ben báró Ghillányi György és neje, Péchy Magdolna emeltették. Ezektől a Szirmayakra szállott, kiktől gróf Mailáth Antal 1848 körül megvette s leányágon került a mostani tulajdonos birtokába. A Szmrecsányiak úrilaka nagy kényelemmel van berendezve s kb. 2500 kötetes könyvtára van. A lakosokat 1869-ben tűzvész, 1888-ban pedig árvíz sujtotta. Róm. kath. templomáról már 1314-ben van említés. Harangja 1314-ből való volt és 136Pápán öntötték. 1865-ben a község templomostul együtt leégvén, a harang is elolvadt. 1558-ban itt temették el I. Ferdinánd ama híveit, a kik a Zétény határában, a Szapolyay-féle csapatokkal vívott ütközetben elestek. 1578-ban Vékey Ferencz a kath. templomot a protestánsok részére elfoglalta, de 1751-ben báró Ghillányi György ismét visszaadta nekik. 1797-ben özv. Ghillányi Györgyné szül. Péchy Mária a régi templomot megújíttatta és megnagyobbíttatta. Itt van a Ghillányi család sírboltja is és Szirmay Antal is, mint Ghillányi-vő, benne van eltemetve. Az 1865-iki tűzvész után gróf Mailáth Antal kanczellár újra helyreállíttatta, 1894-ben pedig Szmrecsányi János restauráltatta. E községhez tartozik Darvas-tanya is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages