Róbert Károly.
Róbert Károly.
III. Endrének 1301 január 14-én bekövetkezett halálával az Árpád-ház romba dőlt, miáltal az Anjou-párt helyzete is lényegesen javult, de Zemplénben eleinte, főleg Trencséni Csák Máté fellépése következtében, nem tudott túlsúlyra jutni. Hazánk történelme az Árpádok kihaltától, az Anjouk uralmának megszilárdulásáig, a belzavarok szakadatlan lánczolata volt, a miből bőven kijutott Zemplén vármegyének is. Róbert Károly, noha Esztergomban megkoronáztatta magát, a nemzet többsége részéről választott Venczellel szemben eleintén inkább várakozó álláspontra volt utalva. Zemplén urai inkább a Venczel-párthoz tartoztak, vagy félrevonúltak, mint Nagymihályi Jákó fia, I. András, kiről csak 1308-ban vannak ismét okleveles adataink, a midőn a szeptember 22-én Károly által tartott országgyűlésen résztvett, hol már az előkelők között foglal helyet. A Baksa nemzetség azonban már kezdettől fogva Anjou-párti; György, sárospataki várnagy, a Soós család fényének és gazdagságának megalapítója, Patakot, a királynék birtokát egyszerüen 372elfoglalta magának, a miben különben az általános zűr-zavar közt senkinek sem jutott eszébe őt megakadályozni. A Baksa nemzetség különben nyiltan hirdette az Anjou-párthoz való tartozását, mert az 1300–1303 közti időben, tehát akkor, a mikor még Károly ügye kedvezőtlenül állott, Bicskei Gergely választott esztergomi érsektől, a király egyik legelszántabb hívétől kérték a leleszi kegyuraságban leendő megerősítésüket. (Fejér IX. 2. 228.) 1304-ben, midőn Károly Morvaországba készült betörni, már Pozsonyban találjuk Aba Amadé nádort, s a Rátót nembeli Kakas mestert is, Sátoraljaújhely urát s mialatt Károly serege Morvaországba tört, az alatt Aba Amadé nádor, vendégével, a száműzött Ulászló lengyel fejedelemmel, Zemplénből Lengyelországba tört. (Millenn. Tört. III. 22.) Károly morvaországi vállalkozását nem koronázta siker és csak négy évi küzdelem után, az 1308. évi rákosi országgyűlésen sikerült magát királylyá választatni. Csák Máté, a Felvidék hatalmas ura, noha szintén képviselte magát az országgyűlésen, az 1309 évi koronázásról távolmaradt. Károly megkoronáztatásával a belső rend is némileg helyreállott. Az öreg Amadé nádor, a Rátót nembeli Kakas mester, Kopasz nádor, az Aba nembeli Kompolt fia Péter, vállvetve igyekeztek a zavargók lecsillapítására. Amadé nádor 1311-ben elhalálozván, fiai: János, Miklós, Dávid és László mester fellázadtak a király ellen s 1312. tavaszán Patakot vették ostrom alá, majd a király híveinek birtokait pusztították. De László és Dancs mesterek az Eszenyi család ősei, Károly híveivel, közöttük a Tolcsva nembeli Uza (Ősz) mesterekkel, hátba támadták Patak ostromlóit, mire ezek a rablott zsákmány jó részének hátrahagyásával, egész Kassáig futottak. (Akk. 1896. 59. Az évszám tévesen 1310-re van téve.) Zemplén tehát megtisztult az Amadéfiaktól, de hátra volt még a Csák Mátéval való leszámolás. A rozgonyi véres nap (1312 jún. 15) megtörte Csák Máté erejét, de azért még éveken át rettegésben tartotta a király híveit. A rozgonyi ütközetben Zemplén is méltóképpen volt képviselve. A király oldala mellett esett el a Rátót nembeli Kakas mester, ott küzdöttek Nagymihályi Lőrincz fia Gergely mester és Drugeth Fülöp, a ki rövid idő alatt a vármegye leghatalmasabb főurává lett; résztvettek továbbá a Baksa nemzetség tagjai is, közöttük Eszenyi Dancs, a kit Drugeth Fülöp a csata után Regécz elfoglalására szólított fel; a Tolcsva nembeli Uza mester, a ki még a hadjárat kezdetén, a midőn a király a felmentett Sárospatakra érkezett, nagy szolgálatokat tett a zempléni nemesség hadbahívása körül. A kisebb birtokú nemesség Petne fia Péter főispán vezérlete alatt vett részt a hadjáratban, kinek vitézei közül a Kolcs nemzetségből származó Bod és Mok tüntették ki magukat. (Karácsony i. m. II. 325.) A belső béke mindazonáltal nem állott helyre. A Baksa nembeli Kopasz nádor, mert a zavaros időkben elfoglalt királyi várakat kiadni vonakodott, Károly király többszöri erélyes felszólítására, nyílt ellenségeskedéssel felelt. Méltó társat nyert Petne fiában, Péterben, a vármegye főispánjában, a ki előbb a Sóvári Soós és az azzal egy nemzetségből származó családokat szólította fel a csatlakozásra, majd a lázadók megbízásából átrándult a szomszédos Vörösoroszországba és Halics fejedelmének felajánlotta a magyar koronát. (Millenn. Tört. III. 66. sz.) De Károly király ezuttal is sikerrel mérkőzött meg a pártütőkkel. Halics ellen személyesen vezetett sereget, de kardélre nem került a dolog, mert a halicsi fejedelemmel alkudozásba bocsátkozott s így a zempléni főispán küldetése meghiúsult. A lázadók bosszúja ekkor a királyhoz hű főurak birtokai ellen irányult. Maga Petne fia Péter, Barkó várából, a melyet csak 1314-ben nyert Hozdóért és Zbugyáért cserébe a Nagymihályiaktól, a Nagymihályiak jószágait pusztította (Karácsonyi i. m. II. 299), a Baksa nemzetséget pedig annyira megfélemlítette a fellépésével, hogy azok a küzdelemtől visszavonultak. A Debreczeni Dózsa vezérlete alatt egybegyült sereg azonban az 1317 év nyarán sikerrel mérkőzött meg a lázadókkal, sőt már a megtért Aba Amadé fiát, Jánost is a seregben találjuk, míg Zemplén nemessége közül csak a Szente-Mágocs nemzetségéből származó Szabolcsy és Olaszy családok őseinek részvételéről értesülünk, a kik vitézségük jutalmául 1325-ben Bodrog-Olaszit nyerték a királytól. (Anjouk okmt. III. 240–242) A Kopasz-féle lázadásnak mintegy függeléke az Amadéfiak pártütése is; ezt azonban a király hívei, az Ákos nembeli Mykch vezérlete alatt, még 1317-ben, szintén 373elnyomták. Petne fia Péter Erdélybe menekült, de később teljesen tönkre ment. Még a hadjárat alatt elfoglalta Mykch főispán Barkó, Bodrogszeg és Porostyán (Dargó mellett) várait, melyek közül az utóbbit a király a Baksa nemzetségnek adta. (Millenn. Tört. III. 71.) A belső béke helyreálltával Károly király bőkezüen jutalmazta a híveit. Már 1315 január 12-én az Ákos nembeli Mykch, Sáros, később zemplénvármegyei főispánnak, a Csák Máté elleni hadjáratban szerzett érdemeiért, Deregnyő és Pazdics birtokokat adományozta. A Baksák, mely nemzetségből György Sárospatakot az interregnum alatt erőszakkal hatalmába kerítette, most a béke helyreálltával a várat, valamint az időközben kézrekerített Zemplént visszaadni kényszerültek, de a király bőkezűen kárpótolta őket s 1321-ben nekik adta a gálszécsi uradalmat. (Fejér VIII. 2. 293–296.) Csák Máté halálával egykori párthívei, ezek között Záh Feliczián is, meghódoltak a királynak, de Feliczián a király kegyét azzal hálálta meg, hogy 1330 április 17-én véres merényletet tervezett a királyi család ellen, melynek megakadályozásában két zempléni főúrnak jutott előkelő szerep, az egyik: Drugeth János nádor fia Miklós, a későbbi országbíró, a ki a királyfiakat mentette meg a vérengző dűhe elől, a másik: Sándor zempléni főispán fia János, a Méhi család alapítója, a ki aznap a főétekfogó helyettesítette s a ki elsőnek szúrta le Záh Felicziánt.
Károly király uralkodása alatt a vármegye területén is egy új hatalmas főnemesi osztály fejlődött. Az Abák, nevezetesen Amadé nádor ivadékai, Petne fia Péter, teljesen letűntek a közszereplés teréről; helyökbe a külföldről származó Drugeth család, a Gálszécsiek, Sztárayak, Nagymihályiak léptek.
