II. József.
II. József.
Alig foglalta el II. József a trónt (1780), legott hozzáfogott merész terve: az egységes Ausztria megalapításához. Első intézkedései, melyekkel türelmi rendeletét kiadta és a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosította, főleg a vármegyei protestáns nemesség sorában általános viszhangra talált, de intézkedéseinek keresztülvitele sok nehézségbe ütközött.
Zemplénben, 1779-től kezdve, Erdődi Pálffy Károly volt a főispán, a ki II. Józsefnek is kedves embere volt és tőle 1772-ben az aranygyapjas 413rendet kapta. Beiktatása Sárospatakon nagy fénynyel és pompával ment végbe, mely alkalommal a pataki református tanárok és tanulók költeményekkel ünnepelték az új főispánt és a beiktatást végző gróf Esterházy Károly egri püspököt, a nagy térítőt, a ki beszédbe ereszkedett a tanuló ifjúsággal s többek között magához szólította Kazinczy Ferencz öcscsét. (Marczali Henrik: Magyarország II. József korában I. 311.) Esterházy püspök, a ki talán legigazabb képviselője volt a Mária Terézia alatt uralkodott rendszernek, felvette a harczot II. József türelmi rendelete ellen. Még 1780-ban, midőn a vármegyében tisztújítás készült, levelet intézett a főispánhoz, különös figyelmébe ajánlván egy protestáns nemest, kinek atyja még protestáns volt, de ő most buzgó katholikus. Ily körülmények között nem csoda, ha a tisztikar a katholikusok kezében volt, a kiknek a türelmi rendelet következtében osztozkodniok kellett a hivatalokon. Épen ez időtájt járt el a vármegye igazságtalanul a sárospataki református egyház ellen és midőn erről a császár értesült, az egész tisztikart meg akarta fosztani állásától; ki is iratta a helytartótanácscsal az új választásokat és csak a főispán közbenjárására állott el ebbeli szándékától. (Marczali i. m. II. 408. Orsz. lev. Canc. 6865–82.)
Sárospatakon a türelmi rendelet első híre nagyobb hullámokat vetett. Az új református templomot 1781 július 18-án avatták fel, mely alkalommal ünnepélyes zsinatot tartottak, sőt három zsidó is református hitre tért át. A katholikus plébánosok azonban a türelmi rendelet következtében érzékeny kárt szenvedtek, a vármegye ama határozata révén (1782), melylyel – az eddig állapot megszüntetésével – a protestánsok kath. lelkészeknek eddig fizetett stóla-illetékek alól fel lettek mentve. Az egri püspök felszólalására azonban a kanczellária fenntartotta az eddig állapotot, noha ez ügy rendezésére bizottságot küldött ki. (Marczali i. m. II. 247.) Hasztalan írtak fel ez intézkedés ellen a református lelkészek, a császár a ref. hívőket csak az articularis helyeken mentette fel a kath. plébánosoknak fizetendő stóla-díjak alól. A hol magán-istenitisztelet volt, ott a protestáns pap végezhette a szertartásokat; de az anyakönyvvezetés a kath. pap dolga lett s ő szedte az azért járó illetékeket. A katholikus alsópapságon is sokat lendített II. József, a mikor az ú. n. szemlélődő szerzetesek rendházait feloszlatta és javaikat a vallásalaphoz csatolta, a melyből Zemplén vármegye területén 49 új plebániát és 17 új káplánságot alkotott (1783).
Nagyobb mozgalmat keltett az összeírást elrendelő leirat és a nyelvkérdés. Hazánk területe ezidőtájt e tekintetben még ismeretlen volt. Az 1715–20. évi összeírásokat főleg az adózás szempontjából rendelték el, de a végrehajtás nem volt egyöntetű. Az új intézmények elsősorban hazánk ismeretét tették szükségessé. Csakhogy a nemesség féltékeny szemmel nézte az összeírást elrendelő leiratokat. Báró Barkóczy Ferencz ugyan 1783-ban közvetítő indítványt tett, hogy a nemeseket külön írják össze, de a kanczellária a javaslatot félre tette. Az összeírás Zemplénben, 1784–85-ben, mégis nagyobb baj nélkül megtörtént, sőt már 1785-ben befejeztetett. Az összeírást járások szerint eszközölték. Minden járást három összeírási kerületre osztották fel. Az egész vármegye területén volt: 24 mezőváros, 419 falu, 18 puszta, 18822 ház, 31144 keresztény és 1169 zsidó család. 373 egyházi, 4885 nemes és 94 egyházi, 1380 polgár, 14848 jobbágy férfi (családfő). A népesség összes száma: 200.687 lélek volt. (Eredeti összeírási táblázat Nagy Gyula gyűjteményében.)
Az összeírásai munkálatok alatt a nyelvkérdés is foglalkoztatta a vármegye rendeit. Az 1784 április 26-án kibocsátott rendeletre, mely a német nyelvet teszi Magyarország államnyelvévé, június 21-én válaszol a vármegye közönsége. A felirat latinul szól. Szirmay Antal, a történetíró szerkesztette, a ki már 1780-ban viseli a jegyzői tisztet. Sorra válaszol a leirat érveire, melyekkel a német nyelv kötelező behozatalát lehetetlennek tartja. Mindenekelőtt kifejti a leirat, hogy a rendelet végrehajtása esetén megszűnik a vármegyei tisztikar, mert senki sem tud németül. A kijelölést a német nyelvhez kötni törvénybe ütköző dolog, mert ezáltal a legderekabb tisztviselők elveszítik hivatalukat. A német nyelv különben is idegen uralmat jelent. Hazánk törvényei értelmében csak birtokos nemesek lehetnek köztisztviselők, de ezek nem tudnak németül. Végül figyelmébe ajánlja II. József császárnak, hogy törölje el a latin nyelvet s tegye helyette kötelezővé a hazai nyelvet; „az 414lesz – úgymond a felirat – a legnagyobb király, a ki azt végrehajtja”. (Marczali i. m. 393. 327.) A felirat mély benyomást tett a császárra, mert Kaunitznak is átadta; de II. József nem az az uralkodó volt, a kit kitűzött útjáról eltéríteni lehetett volna.
1785-ben a vármegyékre került a sor. Gróf Pálffy főispán már előre sejtette a veszélyt, mely a vármegye fölött lebeg, s ezért már az év elején lemondott a főispáni méltóságról. Helyébe, 1785 márczius 9-én, gróf Zichy Ferenczet nevezték ki helytartóul. Az alispánok ekkor Szirmay Antal Tamás, a Szent István rend vitéze, és Nedeczky János voltak. A márczius 9-én kibocsátott rendelettel az egész országot tíz kerületre osztották fel; Zemplén a kassai kerületbe jutott, melynek élére Szent-Ivány Ferencz került. Az új királyi biztos szeptember 5-én foglalta el állását és csakhamar új rendet teremtett. A választott tisztviselőket letették; alispánokká Szirmay László királyi tanácsost és Bernáth Ferenczet nevezték ki. 1786 november havától kezdve, 1790 márczius 2-ig, a vármegyei jegyzőkönyveket németül vezették. A vármegyei törvényszék is eltöröltetvén, helyébe II. József a judicium subalternumot hozta be, mely ugyancsak 1790 február végéig állott fenn. (Marczali i. m. II. 455. Adalékok 1905. 78.) Az új biztosnak külön utasítást dolgoztak ki, melyben a császár meghagyja, hogy Zemplénre erős felügyelettel legyen, de különös figyelmébe ajánlja a sárospataki kollegiumot. Az új tisztviselőknek rendkívül nehéz helyzetük volt, nemcsak a nemesség magatartása miatt, hanem mert 1785-ben Zemplénben amúgy is nagy inség volt, sőt a nép között járványos betegség is ütött ki, a mi az elégületlenséget csak növelte.
Az új iskolai rendszer sem sokat lendített hazánk művelődési viszonyain, bár oly kiváló férfiu, mint Kazinczy Ferencz is az iskolai igazgatás terén kezdte meg pályáját. Helyesen jegyezte meg a vármegye közönsége, hogy a német nyelv nem egy a műveltséggel és tudománynyal. (Marczali i. m. II. 327. Millenn. Tört. VIII. 441.)
Az újonnan kinevezett tisztikarnak első fontos szerepe a pálos-rend eltörlése körül jutott. Ezt a hazafias, igazán minden tekintetben magyar szerzetesrendet 1786 elején törölte el a császár. Az eltörlést nagy titokban készítették elő és 1786 márczius 20-án akarták foganatosítani. A feloszlatást a kassai kerületben fekvő kolostorokra nézve Szent-Ivány kerületi biztos intézte, míg a vagyoni ügyeket gróf Sztáray Mihályra bizták. Zemplén vármegye területén a pálosoknak akkor három kolostoruk volt: Tőketerebesen, Varannón és Sátoraljaújhelyben; mind a három rendház történelmi emlékekben gazdag s hozzájuk terjedelmes birtokok tartoztak. Az egyes rendházakhoz, vagyonleltáraik felvételére, Sátoraljaújhelyre Szirmay László alispán és Fábri Ignácz számvevő, Varannóra Bydeskuthy István táblabíró, Dráhos Pál, majd Schram Imre számvevő, Tőketerebesre Szentmiklósi Gergelyi Máté és Strobli József nagymihályi sótiszt küldettek ki. Az összes vagyont Tőketerebesen 94.261 frt 01 3/4 kr.-ra és Sátoraljaújhelyben 223.175 frt 39 5/18 kr.-ra becsülték. A kitűzött szerzetesrend tagjai Varannón még segítségükre is voltak nehéz munkájukban a biztosoknak, a kik az összeállítással csak 1787 május havában készültek el. Az eltörölt rendházak közül Tőketerebesen 7, Varannón 10, Sátoraljaújhelyben, mely gimnáziummal volt egybekötve, 18 rendtagot találtak, a kik csak augusztus 20-ig maradhattak a rendházakban és attól kezdve ki voltak taszítva a nagyvilágba. (Császár Elemér czikke. Századok 1901 évf.)
II. József rendszerének bukását azonban siettette téves külpolitikája, mely 1788 folyamán háborúba keverte a portával. A hadüzenet után megkezdődött az ujonczozás és a katonaság részére szükséges élelmiszer behajtása. Az eredménytelen nyári hadjárat azonban folyton újabb áldozatokat követelt. II. József akként akarta az elégületleneket megnyugtatni, hogy összehívta a megyegyűléseket. 1758 második felében az ujonczozás már nehézségekbe ütközött; 1789 tavaszán, a tisztviselők a katonaság részére szükséges élelmiszert még valahogy behajtották, de már az őszkor, október havában egybegyűlt rendek nemcsak megtagadták a hadisegélyt, de a tisztviselőket eltiltották annak behajtásától. Az ujonczozás is, bár 1789-ben fél éven át tartott, eredménytelenűl végződött, mert a községek már ismerték a vármegyei 415közgyűlés határozatait. (Orsz. lt. Canc. 14. 917/89. Marczali i. m. III. 549. 562.)
A nemzeti ellenállás külsőleg is kifejezést nyert. Zemplénben Szemere állott a mozgalom élére és kívüle még gróf Sztáray Mihály játszott előkelő szerepet, a kit ezért Bécsben különféle gyanúsításokkal illettek. Már-már a franczia forradalmi eszmék is átterjedtek és szabadkőmives társulatok alakultak. Mindezen mozgalmakkal szemben a tisztikar tehetetlen volt; a kerületi biztos, a főispán, csak tétlen szemlélője az eseményeknek. Az általános zavar közepett szinte váratlanul érkezik a gyászhír II. József haláláról, a ki elhúnyta előtt, 1790 január 28-án, a türelmi rendelet kivételével, összes intézkedéseit egy tollvonással megsemmisítette. Több sem kellett a vármegyének; alig érkezett le II. József leirata, lázas sietséggel fogtak összes intézkedéseinek megsemmisítéséhez. Az 1790 márczius 4-én Sátoraljaújhelyben Szirmay László alispán elnöklete alatt tartott közgyűlés, melyen főleg a köznemesség jelent meg nagy számmal, mindenekelőtt a közigazgatást állítja vissza az 1785 előtti időkbe, (Várm. lt. prot. 102.) s az ujonczozást megtagadja. A közgyűlés nyelve még a latin, de a május 4-én tartott főispáni beiktatás alkalmával már magyar beszédek hangzanak el, mind az újonnan kinevezett gróf Zichy Ferencz főpohárnokmester főispán, mind az őt üdvözlő tisztviselők, valamint a beiktatást végző gróf Csáky János volt országbíró ajkairól. (Várm. lt. prot. 102.)
A visszatérő korona tiszteletére a vármegye 24 tagból álló bandériumot küldött Budára, a hol május 26-ától 30-ig állott díszőrséget. A bandérium tagjai voltak, vezér: Kisrhédei Rhédey Lajos; főhadnagy: Nagyréti Zombory Antal; zászlótartó: Bernátfalvi Bernáth János; segéd: Parnói Molnár Antal; őrmesterek: Ágoston Ferencz, Borhegyi József, Borbély Gábor, Eszenyi Mihály, Jantó Gábor, Józsa Károly, Lasztóczy András, Olcsváry Dániel, Pilisy Antal, Szemere János, Soós László, Soós Pál, Tóth Gábor, Vitéz János, Vladár András, Vladár Pál és Zoltán István. A bandériumhoz még két tanuló ifjú is csatlakozott: Bernáth András és Csoma Zsigmond. (Adalékok 1897. 55. l.)
Az egybehívott országgyűlésre Szirmay László első alispánt és Szulyovszky Menyhért tanácsost küldték követekül, de ezek már október 4-én visszajöttek s helyükbe Szirmay Antal, a történetíró, és Kazinczy András mentek fel.
A nemzeti fellendülés áthatott az alsó néposztályra, a röghöz kötött pórokra is. Zemplén és Szabolcs vármegyék már május havában el voltak árasztva röpiratokkal, a melyek, mintha Dózsa György hangján szólaltak volna meg, már-már új pórlázadást szítottak; de csakhamar mégis minden elcsendesedett.
Még az országgyűlés egybehívása előtt megkezdődött a megtorlás munkája is. Gróf Sztáray Mihályt, a kit szabadabb nyilatkozatai miatt befeketítettek, a szabolcsi főispánságról lemondásra kényszerítik; de az ezt követő általános felháborodásra újból megerősítették a főispáni méltóságban, a mit Zemplén vármegye kitörő örömmel vett tudomásul. (Prot. 104. 597. l.)
Az 1790/91. országgyűlés tanácskozásaiban Szirmay Antal vett tevékeny részt; többek között felszólalt a zsidók érdekében is, midőn arról volt szó, hogy II. Józsefnek rájuk nézve kedvező intézkedései érvényben maradjanak-e, vagy sem. (Millenn. Tört. VIII. 530.)
