A megtorlás.
A megtorlás.
A felkelés ezzel véget ért és következett a megtorlás. Noha a vármegye jórésze alig tudott az egész mozgalomról, a hatalom kegyetlenül éreztette sujtó karját az ártatlanokkal szemben is. Az áldozatok sorát Bónis Ferencz nyitja meg, a kit a pozsonyi törvényszék halálra ítélt; 1671 április 30-án ki is végezték. Az elmenekült Bocskay István, Wesselényi Pál, Forgách Miklós és Lónyay Anna, Kemény János özvegye, hűtlenségi bűnben elmarasztaltattak és javaik lefoglaltattak.
Rákóczy Ferencz, az anyja közbenjárására, kegyelmet nyert ugyan, de ezt drágán kellett megváltania, mert 200.000 frtot gabonában és 155.000 frtot egyéb élelmiszerekben kellett fizetnie még az 1671. év folyamán; azonfelül pedig a császári főtisztek között osztotta szét a sárospataki várba I. Rákóczy Györgytől összehordott roppant értékű műkincseket, melyek ekként idegen kézre kerültek.
Kazinczy Péter, a ki kath. hitre tért át és ezzel Báthory Zsófia pártfogását is megnyerte, szintén kegyelmet nyert. Bocskay Istvánnét, a ki elhagyván biztos menedékhelyét, férje után Zemplénbe jött vissza, a császári had Parnón elfogta, a honnan bilincsekben, Szatmár várába hurczolták. Érdekében 1670 június 22-én Apaffy Mihály fejedelem írt Rottal János tábornoknak (Adalékok 1897.), a vármegye pedig engesztelő ajándékokat küldött Hochernek, Rottalnak, Heisternek és Montecuccolinak; sőt Szelepcsényi primás kanczellárhoz is fordultak, Bocskay főispán érdekében. Szemere László alispánnak sikerült magát tisztáznia, mert 1672-ig a hivatalában maradt. Az elfogott felkelők közül Köröskényi Mátyást, husz társával együtt Cob tábornok Sátoraljaújhelyben karóba húzatta, míg más negyvenet a czéki erdő fáira akasztatott fel. (Adalékok 1897–99. évf.; Millenn. Tört. VII. 263–68; Pauler Gyula: Wesselényi és társainak összeesküvése; Szirmay i. m.)
Több sem kellett a bécsi kormánynak; most már elérkezettnek látta az időt alkotmányunk és vallásszabadságunk megnyirbálására. Megkezdődött a protestánsok üldözése; a protestáns papok közül többeket a csehországi börtönökbe hurczoltak, másokat gályarabságra itéltek.
Tokaj, Szerencs, Tállya, Liszka, Mád, Tarczal helységekben idegen katonaság táborozott, mely főleg a Hegyalját sanyargatta. Sporck nem elégedett meg az eddig elfogottakkal, hanem egy Fodor Ádám nevű homonnai nemest, különben teljesen elvetemült embert, megbizott a gyanusítottak összefogdosásával; de Fodort a nép Ónod vidékén megtámadta és kegyetlenül elverte.
A kormánynak első sorban pénzre volt szüksége. Ezért még 1671-ben a nemességre is adót vetett ki, melyet azonnal be kellett szállítani. A vármegye kénytelen-kelletlen engedelmeskedett, de feliratot intézett, melyben a magyar nemesség adómentességi jogát hangsúlyozta. Ez azonban irott malaszt volt, mert a kivetett adót be kellett hajtani; a ki nem fizetett, azon kétszeresen vették meg.
1672-ben, a nemességre kivetett 64.000 frt adón kívül, még százezer köböl gabonát kellett kiszolgáltatni; 35.000 köböl gabonának készpénzért leendő megváltása rendeltetett el. A katonaság eltartására pedig portánként húsz frt vettetett ki.
A hűtlenségbe esett Soós György kövesdi várát 1673-ban levegőbe röpítették, s ez azóta romokban hever.
I. Rákóczy György.
(Egykorú festmény a Történelmi Képcsarnokban).
II. Rákóczy Ferencz gyermekkori képe.
(Egykorú festmény a Történelmi Képcsarnokban).
II. Rákóczy Ferencz neje.
(Egykorú festmény a bécsi császári képtárban).
II. Rákóczy Ferencz.
(Egykorú rézmetszet az Orsz. Képtárból.)
Borsi.
A Rákóczy-emléktábla.
4011672-ben Gersei Pethő Zsigmond lett a főispán, mire Szemere László lemondott az alispánságról és utóda Chernel Pál kir. kúriai itélőmester lett. Az új alispánnak nyomban a kassai kamarával gyűlt meg a baja, mert a kamara a hátralékos adókat követelte és katonasággal fenyegetődzött. A vármegye mindazonáltal megfelelt a követeléseknek, sőt a hűség nyilatkozata legfelsőbb helyen különös tetszésben részesült. Spankau Páris azonban mindegyre az Erdélybe menekült bujdosóktól tartott, miért is az alispánt Kassára rendelte, hogy vele ez ügyben tanácskozzék (Adalékok 1903. 236.). A tanácskozás eredményeképpen a vármegye Petrőczy Istvánt, Kende Gábort, Szuhay Mátyást és Szepesy Pált száműzte s mind ezek, mind pedig Serédy Benedek, Gyulaffy László, Pataky János, Bessenyey István és Szuhay Gáspár fejére kétezer tallért tűzött ki.
1673-ban Chernel Pál elhalván, Putnoky Ferenczet választották alispánná. Az új alispán az Erdélyből betörni készülő bujdosók ellen száz lovasból és ugyanannyi gyalogosból álló hadat állított ki, az elfogott nemesek érdekében pedig, a leleszi prépost elnöklete alatt, küldöttséget menesztett Kassára.
Lipót király 1673-ban kelt leiratával értesítette a vármegyét Ampringen Gáspárnak Magyarország kormányzójává történt kineveztetéséről. Az új kormányzó számos intézkedést léptetett életbe. Összeiratta az árvákat, azok ellátásáról gondoskodott, de természetesen legfőbb gondja az adózásra és a katonatartásra irányult s ebben az ügyben tömérdek leirat érkezett a vármegyéhez. A bújdosók betörésétől tartva, a hajózható folyókon minden járművet összeszedetett s ezeket Patakra és Tokajba vitette. Szuhay, Szepesy és Kende Gábor még 1672. szeptember havában Szerencset és Tokajt fenyegették, de nem lévén ostrom-ágyújok, elvonúltak és szeptember 14-én Szinnánál Spnakaut is megszalasztották. (Millen. Tört. VII. 314.) De Spankann, gróf Cob Farkas Frigyes tábornokkal egyesülve, Györkénél szétűzte őket, mire oly rémület vett erőt a Hegyalján, hogy Tarczal lakosai nyomban szétfutottak. A Hegyaljáról menekült bújdosók összefogdosására Spankau a vármegyétől kért segélyt; a vármegye ki is állított száz gyalogosból és ugyanannyi lovasból álló hadat, de azért a bújdosó kuruczok támadása nem szünt meg. 1674-ben Sátoraljaújhelyben a pálosok monostorát támadták meg, mely alkalommal a pálosok kettőt közülök elfogtak. A kuruczok elkeseredését csak növelték azok a kegyetlen kínzások, melyekkel elfogott társaikat kivégezték; de másfelől a vármegye protestáns lakossága, az újabb vallásüldözések következtében, mégis inkább rokonszenvezett velük és szívesen nyújtott nekik búvóhelyet. 1674. február havában, Szelepcsényi prímás rendeletére, a leleszi konvent az összes bodrogközi protestáns papokat és tanítókat Pozsonyba idézte, a kiket a törvényszék nagyrészt gályarabságra ítélt. (Millenn. Tört. VII. 327.) De a kuruczok is véres bosszút állottak elnyomóikon, sőt gyakran ártatlanok is áldozatul estek elkeseredésüknek. 1675 július 30-án, Fekete János vezetése alatt, egy kurucz csapat átkelvén a Tiszán, Nagytárkányban ’Sennyey Ferencz kállai kapitányt egész háznépével együtt legyilkolta. (Adalékok 1897. 272.)
Ebben az évben (1675) a fogyasztási adóknak új nemét rótták ki a vármegye lakóira, a mennyiben az élelmi czikkek után bizonyos díj fizetését követelték a nemességtől is; ez azonban még nem volt elég, mert néhol az idegen zsoldoshad tiszti-kara, még a földesurakat megillető jogokat, mint például a korcsma-jogot is, lefoglalta. Ez időtájt három ezred állomásozott a vármegyében (Caraffa, Schaffenberg és Herberstein) és mivel a nép már nem győzte eltartásukat, a nemességre fejenként öt–öt frtot vetettek ki.
Gersei Pethő Zsigmond főispán elhalván, gróf Drugeth Zsigmondot nevezték ki főispánná, a kit 1675 október 24-én Mokchay András leleszi prépost Terebesen iktatott hivatalába.
Az 1675. év inséges volt és a gyakori tüzek miatt eltiltották a dohányzást, a mi ugyan nem sokat használt, mert a kuruczok eleget gyújtogattak. 1676-ban döghalál pusztított s a gyakori török betörések követeztében rendkívüli volt a drágaság. (Szirmay i. m.) Minthogy a kuruczok gyakran – lengyel segélylyel – be-becsaptak a vármegyébe, 1676-ban Lipót király, ennek megakadályozására, Drugeth főispánt küldte, Szirmay István kíséretében Lengyelországba. Távolléte alatt a tisztújító közgyűlésen, a melyen Csicseri Orosz 402Pál és testvére János elnökölt, négy jelölt közül Szent-Ivány Mihályt választották alispánná, Komjáthy Péternek pedig megengedték, hogy a kuruczok üldözésében szerzett zsákmányt magának megtarthassa. De Komjáthy szabad csapata ellenére, a kuruczok 1676-ban október végén ismét megjelentek a vármegye területén, ezúttal Kásó falut fosztván ki, és megjelenésük oly ijedelmet keltett a vármegyében, hogy az őszi közgyűlést el kellett halasztani.
Drugeth főispán 1677-ben tért vissza Lengyelországból; útja eredménytelen maradt, mert nem tudta megakadályozni, hogy a lengyelek és a francziák a bújdosókat, habár csak közvetve is, ne támogassák. Ez az év különben ismét véres összeütközésekkel telt el. A bécsi kormány Cob tábornokot nevezte ki kassai kapitánynyá, kinek már a neve is rémületet okozott a vármegyében. Cob október 7-én levelet intézett a vármegyéhez, melyben a felkelőkkel érintkezőket is halálbüntetéssel fenyegette; majd meghagyta a vármegyének, hogy a felkelők családtagjait, ha itt tartózkodnának, utasítsa ki a területéről. Fenyegetéseit be is váltotta, mert csakhamar egy Pika Gáspár nevű sátoraljaújhelyi protestáns embert karóba húzatott. Ezidőtájt a vármegye területén Józsa páter, tállyai plébános, a ki magát a pápa generálisának nevezte s eleinte a kuruczok egyik legelszántabb vezére, utóbb azoknak legvadabb üldözője lett, szállította Cob tábornoknak az áldozatokat; a mikor azonban 1678-ban Thökölyhez csatlakozott és a következő évben ismét labanczczá lett, a kuruczok új vezére, Thököly Imre parancsára, Felcz helyettes kapitány lesből elfogatta és átpártolásáért lefejeztette. (Millenn. Tört. VII. 334. 343. és Adalékok 1899. évf.) Józsa páter egyik lánglelkű szónoka volt a kuruczoknak s két ízben történt átpártolása, majd a kuruczok ellen tanúsított gyűlöletes magatartása, szinte lélektanilag megfejthetetlen lenne előttünk, ha nem tudnók, hogy mindezt asszonyi kéz intézte.
A kuruczok még 1677 folyamán visszaadták a kölcsönt Cob tábornoknak. A Hegyalját őrző németek Pava ezredes alatt, Kesznyétennél, meglepték Becsey Gergely kurucz csapatát és összeharácsolt borukat elvették. Becsey ekkor hirtelen összeszedte a Hegyalján portyázó kuruczokat és Lucz tájékán meglepte a németeket; a lovasokat és gyalogokat levágta, a tiszteket pedig, számszerint harminczkettőt, karóba húzatta. Csak egyet hagyott életben, a kit Kassára küldött hírmondónak (Millenn. Tört. VII. 337. – Szirmay i. m.). Cobbot tehát, mert kegyetlenkedéseivel nem ért czélt, 1677-ben visszahívták s helyét 1678-ban báró Wrbna foglalta el, a ki bűnbocsánatot hirdetett a felkelőknek. Ampringen Gáspár kormányzó újabb és újabb vizsgálatokat akart tartani, de a vármegye maga is megtagadta e rendelkezések végrehajtását, mert veszélyesnek tartotta a nép összecsődítését.
