MÁSODIK REND: Egyenesbelűek (Rhabdocoelida)
MÁSODIK REND: Egyenesbelűek (Rhabdocoelida)
Ez a rend fajokban jóval gazdagabb, mint az Acoelák rendje. Az idetartozó állatok túlnyomórészt az édesvízben élnek. Hosszúságuk a cm-t ritkán haladja meg, túlnyomórészük azonban mikroszkopikus nagyságú, 1–2 mm méretű állat. Testük ritkán lapult el, rendszerint hengerded, lapos alsó oldallal. A laposféreg-alakot kevés állat őrzi meg, legtökéletesebben még a Mesostoma nemzetség; a Mesostoma Ehrenbergin-i pl. a planáriák alakját meglehetősen megközelíti. A bélcső változatos alaktú nyeldeklővel, vagy garattal van ellátva. Maga az emésztő bél egyenes, rendszerint pálcika formájú a Rhabdocoelákban és lebenyezett, vagy szabálytalanul öblösített az Allöocölákban. A szájnyílás rendszerint a hasoldalon található és helye igen nagy mértékben változik, nyílhat a száj a mellső testvégre, a test közép tájára s jóvel hátrább, a test utolsó harmadában. Az ivarszervek szájadzására vonatkozólag ugyanezzel a változatossággal találkozunk, egybeeshet a szájnyílással s viszont a szájnyílás és a farkvég között minden helyzetben található.
4. Mesostoma lingua a Magyar Alföldről, élő állatokról készítet nagyított fénykép.
Több Mesostomában és Castradában tapasztaljuk azt a különleges jelenséget, hogy a testnek egyetlen nyílása van s hogy így valóságos szájtájéki kloáka alakul ki, amennyiben a garattáska folytatásában először a kiválasztó szervek szájadzanak, azután pedig az ivarrés a szájnyílással együtt torkollik a test felületére. Az állatoknak az agyduc előtt, néha arra ráplántálva rendszerint egy pár szemük van.
1. Microstomum lineare Müll. 16 egyénből álló vonalas telepe. Az anya először két fő, ezek két másodrendű egyedre oszlottak, amelyek már befűződéssel el is vannak különítve. A további oszlások harántsövényekkel jelezve. au = szem, wgr = szaglógödör, mI és mII = az első- és másodrendű egyed szája, m1 és m2 = a harmad- és negyedrendű egyed szája, da = bél, dap = vakbál, cp = farkszemölcs
2. A) Stenostomum leucops Dug., B) St. agile Sillim. szg = szaglószerv, ft = fénytörőtest, g = garat a mirigyeivel, b = bélfal (eredeti rajz)
A szaglószerv a mellső testvég hátoldali szélén kis foltocska képében jelentkezik, ritkán azonban, amint azt a Microstomákban és Stenostomákban látjuk, valóságos szaglógödröt is formál. A szájnyílás közelében, a hasi középvonalban különleges nyálkamirigyek szájadzanak, melyek egyik-másik állatban, mint pl. a Mesostoma productumban a középvonal csatornaszerű bemélyedésébe torkolnak. Az ide ömlő nyál szívós, az állatok mögött fonal képében marad el s egyrészt arra használható, hogy az állatok annak segítségével tárgyakról, vagy a víz tükörhártyájáról, mint turisták a mászókötélen, vagy pók a fonalán leereszkednek, illetőleg annak segítségével a vízben függeszkednek, miként azt a ábra a Mesost. Ehrenbergiiről oly szépen mutatja. Ebből világos, hogy a fonómirigy a legkezdetlegesebb formákban már örvényférgekben kifejlődik. Egyik-másik Mesostomán figyeltem meg azt, hogy ugyanezt a függeszkedő fonalat a pók módjára ragadozásra is felhasználja. (Mesost. productum.) A fonal ugyanis ragadós, s ha az állat közvetlen közelében tapad meg rajta valami rákocska s elkezdi a fonalat rángatni, a különben tárgyak látására képtelen állat azonnal az áldozat után kapkod és azt mindjárt el is fogja.
3. A víz tükörhártyájáró nyálkán alácsüngo Mesostomum ehrenbergii, mindkét állat rákocskát fogott. (Steinmann-Bresslau: Die Strudelwürmer)
Az idetartozó fajok száma megközelíti a 400-at, melyek túlnyomórészt édesvizeinket népesítik be, kevés a nedves földben és néhány faj a tengerből is ismeretes. Magyarország édesvizei rendkívül gazdagok egyenesbélű férgekben. találhatók a csendesen folydogáló vizekben is, nagyobb számban azonban az állóvizeket népesítik be és így a tógazdaságok szempontjából rendkívül fontosak. Gazdagok azonban a kiszáradásra ítélt vizek is Örvényférgekben.
Olisthanella hungarica Gelei (eredeti a Gelei doktori értekezéséből).
Egyik honi fajunk az Olisthanella hungarica Gelei melyet Kolozsvár környékén, a kerékvágásban meggyülemlő vízben fedeztem fel, az Alföld és a Dunántúl hirtelen beszáradó pocsolyáiban, melyek minden esőzés után újra, meg újra telnek, mindenfelé honos. Ez az állat 7–8 nap alatt befejezi a fejlődését s ezen időn belül újra tojásokat rak. Ez a gyors fejlődés képesíti arra, hogy az állat a beszáradást elviselő kerekesférgekkel és makrobiotusokkal nagyobb kövek, sziklák vájulatában meggyűlő esővízben is fenntartja faját. Egyenesbelű örvényférgeinket faunánk nagy gazdagsága miatt is kevéssé ismerjük. A piciny állatok felismerése nagy nehézségekbe ütközik, a buvár állandóan a nagyító használatára van utalva, sőt igen gyakran a felismeréshez az sem elegendő, hogy a meghatározásra a kissé szétlapított állatnak ivarszerveit is figyelembe veheti, hanem kénytelen metszeteket készíteni a különben is igen piciny állatokból. Ennek az a kellemetlen következménye van, hogy még az állatokat ismerő szakbúvár sem tudja a szabad szemmel való vizsgálat alapján, hogy milyen fajokat gyüjtött be gyüjtőhálója segítségével.
Valamennyi nemzetség fajai között legnagyobbra nőnek a Mesostomák. Ezeknek az állatoknak a szája rendszerint a has középpontján fekszik, a fajok szerint a középtől keveset előre, vagy hátra tolódva. A szájüregben gömbölyded boglárszerű garat, vagy nyeldeklő alakul ki, mely a szájon kiölthető és az áldozat megragadására, vagy kiszívására igen alkalmas. Valamennyi között legszebb és átlátszósága alapján legcsodálatosabb a Mesostoma Ehrenbergii Focke , mely a hegyvidék tisztavizű, kisebb tócsáiban éppúgy honos, mint az Alföld kisebb-nagyobb tavaiban. Rendszerint már tavasszal megjelenik az első hóolvadás után vagy tavaszi áradások kapcsán elárasztott réteken, legelőkön, vagy pediglen agyagos fenekű, náddal és kákával benőtt tavainkban. Ez az üvegszerűen áttetsző és könnyen szakadozó állat arról is nevezetes, hogy lapos, nyelvszerű testével piócamódra kígyózva, szabadon is tud úszni. Ez pedig igen ritka jelenség az örvényférgek világában. Az állat csillói segítségével csak fiatal korában úszik szabadon a vízben. Később az öregebb példányok már csak csúszni tudnak az alzaton, vagy az akváriumedény falán s amennyiben azt látjuk, hogy a vízben ide-oda csavarodva mégis szabadon lebegnek, tévedünk, mert ilyenkor mindig nyálkafonalukon csüngnek a víz tükréről, vagy vízi tárgyakról alá. Ha azonban megzavarjuk a férget, vagy ha a vigyázatlanul mellette úszó bogár megrugdossa, akkor megrázkódik és pióca módjára kigyózva, hullámozva gyorsan tovairamodik. Messzi azonban ilyenkor sem halad, hanem nyugodt testtel nemsokára csillóival csúszó mozgásra térvén át, a vízben csendesen alásüllyed. Rendkívül érdekes dolog megfigyelni azt, hogy a Mesostomák hogyan fognak el nagyobb vízibolhákat, vagy kagylós rákokat. A Mesostoma Ehrenbergii abban a pillanatban, amidőn a zsákmányt éppen hatalmába ejti, testét hasoldala felé olyanmód görbíti meg, mint ahogy mi a tenyerünket valamely, a falon vagy az asztalon mászkáló légy elfogására kissé összegörbült helyzetbe előkészítjük. Az ilyenképpen háromnegyed részről megölelt rákocska az első pillanatban keményen rugdalózik, menekülésével azonban csakhamar aláhagy. A féreg ugyanis közben benyálkázza ragadós nyálkával az állat tüskés lábait, másrészt pedig rhabditiseinek nagy tömkelegét lövöldözi rá, melyek szintén össze-vissza ragasztják és megbénítják az áldozatot. Erre a Mesostoma piciny garatját kifordítja, ráilleszti az áldozat bőrére és azt vampír módjára kiszívja. Amint ez a munka megkezdődik s az áldozat nedvei szétáradnak a környező vízben, azonnal seregestül jelennek meg a legkülönfajtább mesostomák és azok is békésen részesednek a vendégségben. Sajátságos dolog, hogy ezen a közös lakomán, amely mindennemű örvényféreg békés természetét jellemzi, sose verekednek össze az állatok, noha a természet terített asztalánál nem is egy fajbeliek kerülnek össze.
Mesostoma ehrenbergii Focke. Az egyenes bélcső (4) és a kiválasztó csőrendszer (3) az élő állat után. 1 = garat, 2 = agydúc a szemekkel (Kükenthal-Krumbach: Hdbuch d. Zoologie, Bd. 2.)
A víz tükörhártyájáró nyálkán alácsüngő Mesostomum ehrenbergii, mindkét állat rákocskát fogott. (Steinmann-Bresslau: Die Strudelwürmer)
A helyváltoztatás szempontjából még különlegesebb lény, mint az Ehrenbergii, a kb. 1 cm hosszúságúra megnövő sárgásbarna Mesostoma tetragonum Müll. , amely szintén nyáron kiszáradó s csak áradások alkalmával megtelő kisebb vizenyőkben, tócsákban él. Az állat alakja a képen könnyen tanulmányozható. Ha az állatot szipókával kihalásszuk és az óraüvegecskében kevés vízzel borítva vizsgáljuk, egészen vékonynak és laposnak tetszik. Ha azonban nagyobb mennyiségű vízben szabadon tud úszni, akkor a hátoldal szélén azonnal két uszonyszerű lebeny jelenik meg, amely, mint ábránk mutatja, a hegyesre kihúzott fejtől az ugyanilyen farkvégig halad hátra. A féreg ezzel a két hullámzó hártya módjára mozgatható szegéllyel valósággal úszni képes, mivel az oldallemezkék egyrészt a lebegő felülelet, másrészt a csillók számát is megnagyobbítják.
Mesostoma tetragonum Müll. da = bélcső, Ec = tartós tojások, ph = garat, te = here, vi = szíkmirigy
A kirándulásokat kedvelő ember az Alföld és a Dunántúl állandóbb természetű vizeiben minduntalan találkozik egy 6–7 mm-re megnövő, sötétbarna, néha bársonyfekete Mesostoma-fajjal, a Bhromesostoma personatum O. Schm. nevű állattal, mely a mocsári csigával együtt rendszerint a víz tükörhártyáján úszik. Ebben az állatban nagymennyiségű festékanyag képződik, melynek színe állatról állatra meglehetősen változékony; sárga, kávébarna, barnásfekete, bársonyfekete, bársonyzöld és sötétbarna példányokat együttesen lehet találni. Ezek az állatok igen kedvelik a napfényt, a víz felső rétegében tartózkodnak s barna színüket, mint hőakkummlátort használják fel.
1. Macrostomum viride Beneden, 2. Dalyellia expdita Hofsten., 3. Phaenocora unipunctata Orstd., 4. Hoplopera opaca Reisinger, 5. Rhynchomesostoma rostratum Müller, 6. Bothromesostoma essenii Braun, 7. Gyrathrix hermaphroditus Ehrbg. (Kükenthal-Krumbach: Hdbuch d. Zoologie, Bd. 2.)
A magyarhoni vizekben kora tavasszal nagy számmal hemzsegnek a zöld színükről nevezetes Castradák. Ezek a piciny, rendszerint vak állatok születésükkor fehér vagy kénsárga színűek s csak később telnek meg Chlorellákkal. Az algával fenntartott symbiosis azzal a nagy haszonnal jár, hogy az algák az állatok gyüledékeit felhasználják s viszont a gazda számára tiszta oxigéniummal és az elöregedett algák szétesvő testében közvetlen szerves táplálékkal szolgálnak. A Castradák ragadozó lények.
Mivel, mint említők, csaknem valamennyi Mesostoma-faj a kiszáradó vizekben él, gyaníthatjuk, hogy a természet mégis valamikép gondoskodik arról, hogy ezek a jellegzetes vízi állatok a szárazság idején is életben maradjanak. Maguk a kifejlett állatok ritkán képesek nyálkás betokozódással életüket a következő esős időszakra átmenteni. Mindössze éppen az előbb emlegetett Castradákról, továbbá a Strongylostoma radiatumról figyeltem meg azt, hogy, mihelyt a tenyészvizük bűzhödtté válik, ami egyúttal a víz közeledő beszáradásának is előjele, azonnal nyálkás tokkal vonják be magukat. Erre a becystázódásra, mint ahogy azt igen sok állat, köztük a Véglények is, igen gyakran cselekszik, többedmagukkal szoktak összegyűlni egy-egy pontra. Az egyenesbelűek túlnyomórésze azonban a szárazságot ú. n. tartós tojások segítségével állja ki. Télre is ugyanilyen tojásokat raknak, amiért is a vastag barnahéjú képződményeket téli tojásoknak is nevezik. Ezek a tojások barna színű és vastag, chitines héjú horpadt korongok, melyek a bennük fejlődő magzatot a tökéletes kiszáradástól hosszú időn keresztül megóvják.
Ha az Alföld beszáradó pocsolyáit akkor figyeljük meg, midőn azok egyes teknőiben már csak alig maroknyi víz terül el vékony rétegben, a különféle Mesostomáknak, melyek között mindig a Mesostoma lingua vezet, nagy sokaságát látjuk hemzsegni a különféle rákokkal együtt. Ha az ilyenkor kivett állatokat tekintjük, rák és Mesostoma egyaránt tele van barna tojások nagy tömegével. A nap, de még inkább az Alföldön szüntelen fújó szél rövid idő alatt, esetleg órákon belül kiszárítja az amúgyis a 35–37 C-ra felmelegedett vizet. A száradt talajban maradt csirákra nemsokára még nagyobb megpróbáltatások következnek. Mikor ugyanis Arany János szavai szerint „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, a föld felületi kérge 60–70 C-ra felmelegszik s állataink a barna héjtól védett tojásban valósággal sülnek, pörkölődnek a perzselő nap hevén. Nyájak, csordák tapossák a vakszíket s közben porrá válik a beszáradás utáni síma felület. A tikkasztó nap hevén jő aztán a forgószél, felkavarja a szík fehér porát, s mintha megannyi halványfehér cukorsüveg keringene a róna felett, száguld a száraz szél szárnyán rák- és féregtojás egyaránt, kitéve ott fenn a levegőben a lehető legnagyobbfokú kiszáradásnak. A nagy szélvihart zápor követi, mely a levegő minden porát leszűri és visszaszállítja az anyaföldre. Más vidéken, más vizenyőben, esetleg itt-ott frissen ásott kubikgödörben megtelepszenek a féreg- és a ráktojások, odajutnak a becistázódott véglények, a ronggyá töpörödött kerekesférgek s a zápor után alig telik el egy óra, addig élőlényt se látott területeken varázsütésre új élet hemzseg.
Mesostoma lingua a Magyar Alföldről, élő állatokról készítet nagyított fénykép.
Ha az állat valamiképpen megérzi azt, – s ezt feltétlen megérzik – hogy a víz hosszú életű lesz, akkor a tojásból kikelt következő nemzedék már nem termel barnahéjú tartós tojást, hanem vékony, világoshéjú, áttetsző, pergamentbőrrel ellátott, ú. n. nyári tojások keletkeznek, melyekben az új nemzedék már az anya testén belül kifejlődik, úgyhogy az állatok a korábbi tojásrakással szemben nyáron elevenszülőkké válnak. Ilyenkor a faj gyorsan elszaporodik s mire újabb kiszáradás következik, megint tartós tojások képződnek. Néha egyes fajokat az élet nehézre forduló körülménye aközben lep meg, hogy nyári tojásaiknak csak egy részük képződött s az se kélt még ki. Ilyenkor a nyári nemzedék félbeszakítja sajátmaga változatának tovább szaporítását s hirtelen tartós tojás képzésére tér át, úgyhogy a tojástartóban, annak vége felé világos pergamentbőrű tojások, a középső szakaszon pediglen barna, tartós tojások jelennek meg. Az őszi állatok a tél közeledtével ugyanilyen barna héjú tojásokat termelnek. Schneider Antal azt a meggyőződését nyilvánította, hogy a nyári tojások önmegtermékenyítéssel, a téliek pedig kölcsönös megtermékenyítéssel fejlődnek.
Az egyenesbelűekhez tartoznak olyan nemzetségek is, melyekben ivaros és ivartalan szaporodási mód rendszeresen változik. Az ivartalan szaporodásnak lehetőségét már az is természetessé teszi, hogy igen sok fajnak nagy regeneratiós képessége. Ez abban mutatkozik, hogy nemcsak az a nagyobbik darab, melybe az elmetszéskor a központi idegrendszer is beleszakadt, képes veszteségét pótolni, hanem kedvező körülmények között a kisebbik darab is új állattá egészül ki.
Gyakran megfigyelhetjük, hogy azok az állatok, amelyek ilyen nagyfokú helyrepótlásra képesek, önkéntesen is harántoszlásokon mennek keresztül. Ez az ivartalan szaporodási mód két családban, nevezetesen a láncférgek: Catenulidae és a kisszájúak: Microstomatidae családjában terjedt el. Az állóvizekben, de úgy a tavaszi és az őszi esőpocsolyákban is nagy számmal szaporodik el a Catenula lemnae Ant. Dug., amelynek a mellső testvégén csillós zsinór és az előtt a fejlebeny képződik. Hasonlítanak hozzájuk a Stenostomumok , melyek Magyarország különböző vizeiben, különösen pediglen a Tiszában és a tiszamenti mocsarakban nagy fajszámmal találhatók. Ezek a Stenostomumok, vagy szűkszájúak arról nevezetesek, hogy agydúcuk előtt, kátoldalt egy pár szaglógödör képződik ki, melyhez külön szaglóideg vezet. Igen gyakoriak a mi vizeinkben a kisszájúak, a különböző Microstomum-félék is, melyek szemfoltja különlegesképpen nem a mezenchymában, hanem a külbőr hámsejtjeiben képződik. A szemfolt kialakulása a víz mélységeihez igazodik. Erdélyben is, meg a Balaton átlátszó vizeiben is éles, jól körülírt és erőteljesen festékezett szemfoltokat figyeltem meg, az állatok testén; az Alföld zavaros, mocsaras vizeinek fenekén élő Microstomumok azonban szemfoltjaiknak nem sok hasznát vennék s így a használatlanságtól elcsökevényesednek.
A) Stenostomum leucops Dug., B) St. agile Sillim. szg = szaglószerv, ft = fénytörőtest, g = garat a mirigyeivel, b = bélfal (eredeti rajz)
Bresslau ennek a fajnak ivartalan szaporodásáról a következőket írja. A Microstomum harántoszlása egy válaszfal kiképződésével indul meg, amely a bőrizomtömlő s a bél izomhártyája között kb. a test közepén feszíttetik ki. Ez a hártya a magányos állat addig egységes testüregét a két új fiókaegyed számára két területre osztja. Később az oszlás folyamán, a sövény mentén a bőr gyűrűszerűleg befűződik s ez a befűződés végül odáig terjed ki, hogy azon át a bélnek csak egy szűkülete vezet az egyik fiókaegyed testéből át a másikba. Végén ez is átszakad és a zoidok – amint az állatfeleket tudományosan hívni szoktuk – elválnak egymástól, miáltal a kettéoszlás befejeződik. Mielőtt azonban ez bekövetkeznék, a jövendő feleken máris további oszlások indulnak meg. Az elválófélben lévő két új egyed középtáján újabb két rekeszfal nő keresztül, melyek az egymással még összefüggő fiókaegyedeket magukat is megfelezésre készítik elő. Ilyenképpen az eredetileg magányos állatban a három rekesztő fal négy új egyedet: zoidoknak négyes láncát készíti elő, sőt, miként azt mellékelt ábránkon láthatjuk, már ezekben a negyedekben is három új válaszfal, a messzi jövő új oszlás síkjait jelzi. A szabadban található állatok rendszerint 6–8 zoidból álló láncot alkotnak. A szabadban ugyanis az első fősík mentén az állatot érő ütődések következtében igen könnyen bekövetkezik a kettészakadás. „A haránt rekeszfalak kiépülése – írja Bresslau – még nem elegendő ahhoz, hogy az ilyenképpen elválasztott fiókaegyedek me is élhessenek. E végett a befűződéseken kívül a regenerációhoz hasonló újraképződési folyamatok kapcsán az állatfelekben az egész állatot jellemző szervek újra képződnek. Így annak következtében, hogy a lánc egyes tagjait milyen rég képződött válaszfal különíti el egymástól, a részek egészen más és más fokra jutnak a szerveződés terén. Ha példának okáért, valamely magányos egyeden még csak egy válaszfalképződött, akkor az elsőnek úgyszólva semmit sem kell pótolnia, holott a másodiknak agydúcot, garatot és szaglószrvet kell fejlesztenie.” Bresslau az ivaros és ivartalaan szaporodási mód egymáshoz való viszonyáról a következőket mondja: „Úgy látszik, mintha Microstomumok esetében nemzedékváltakozásról (metagenesis) volna szó, mivel az állatok a tavasz és a nyár folyamán hosszabb időn keresztül harántoszlással szaporodnak s az ilyenképpen őszre megsokasodott nemzedék, beszüntetvén az ivartalan szaporodást, ivarszerveket fejleszt. Azt, hogy vajjon ugyanazok az állategyedek az ivarzás után újraoszlás útján szaporodnak-e vagy sem, épp oly kevéssé döntötték el megfigyelések alapján, mint, ahogy nem ismerjük azokat a külső feltételeket, minő a hő és táplálkozási viszonyok, melyek az ivaros és ivartalan nemzedékek váltakozását befolyásolják. Mindössze annyi bizonyos, hogy ilyen külső tényezőkkel számolnunk kell.”
Microstomum lineare Müll. 16 egyénbol álló vonalas telepe. Az anya először két fő, ezek két másodrendű egyedre oszlottak, amelyek már befűződéssel el is vannak különítve. A további oszlások harántsövényekkel jelezve. au = szem, wgr = szaglógödör, mI és mII = az első- és másodrendű egyed szája, m1 és m2 = a harmad- és negyedrendű egyed szája, da = bél, dap = vakbál, cp = farkszemölcs.
Mint az említett csoporttal rokon nemzetségnek, nevezetesen a Macrostomumoknak eltérő viselkedését említjük meg azt, hogy ezek csak ivarosan szaporodnak és hogy szaglógödröt sem fejlesztenek. A magyarhoni vizekben a legelterjedtebb a M. appendiculatum O. Fabr., a Tiszában pediglen nagyon gyakori a Macrostomum tuba Graff. A M. viridatum (XIII. t., 5. képen az 1. rajz) szintén igen gyakori az Alföldön, itt azonban sohse zöldül meg.
Gazdag a magyar föld az egyenesbelűek másik családjának, a Dalyelliidáknak különböző fajaiban Ezek a hirtelen muló vizeinkben csakúgy megtalálhatók, mint az állandókban. Bárhol is élnek, csakis tartós tojásokat raknak. Az állatnak testében rendszerint egy-egy tojás van, melyet az ivarnyílás körül szájadzó ragasztómirigy váladékával erősítenek növényi levelekre. Szaporaságuk hihetetlen nagy. Egyes fajok naponta két tojást is raknak. Elég gyakoriak közöttük a zöldszínű fajok is. A Dalyellia viridis nevét egyenesen a testében és pedig a bélhámban, vagy a kötőszövetben fellépő nagyszámú Zoochlorellától nyerte.
Dalyellia viridis Schau. 1 = ivarnyílás, 2 = hímivarszerv, 3 = ondóhólyag, 4 = tojás, 5 = here, 6 = agydúc, 7 = száj, 8 = szem, 9 = garat, 10 = szíktüsző, 11 = bél zoochlorelákkal, 12 receptaculum seminis (magtartó), 13 = petefészek, 14 = női vezeték (Kükenthal-Krumbach: Hdbuch d. Zoologie, Bd. 2.)
Lángsejt a Phaenocora unipunctata Oerstd.-ből.
Származástani szempontból mérhetetlen fontossága van annak, hogy a Dalyelliida-családdal közvetlen rokon egyenesbelűek között élősködőket is találunk. Így például Graffila muricicola Ihr. a tengeri bíborcsiga (Murex) veséjében nagy számmal található. Éppúgy élősködnek az Anoplodium Ant. Schn. nemzetség tagjai is éspedig tüskésbőrűek, nevezetesen tengeriugorgák testüregeiben is. A Fecampia erythrocephala Giard, a rokonságban távol esik ugyan az előbbiektől, de ez is élősködő éspedig egyik tengeri rákot, a Carcinus maenast támadja meg. Ez az élősködő állat életmódjának következtében nagymértékben megváltozott, mert, noha fiatal és egyúttal szabad életmódot folytató korában bélcsővel van ellátva, mihelyt a rák testüregeibe benyomul, azonnal elveszti a belét.
Ezek a parazitikus férgek és a rajtuk szerzett tapasztalatok a miatt rendkívül fontosak, mert a származástani megfontolások ezekben, illetőleg az ilyenekhez hasonló ősökben keresik a laposférgeknek közös ősképviselőit, melyekből egyfelől az Acoelákon keresztül az örvényférgeket, másfelől pedig a laposférgek két élősködő csoportját, métely- és a galandférgeket származtatják le.
A magyar föld rendkívül gazdag egyenesbelűekben. Emlékezzünk meg végül az egyenesbelűek egyik nagy csoportjáról, az Allöocölákról is. Ezek túlnyomórészt tengerben élő s mint már említettük, lebenyezett, vagy karéjozott belű lények. Mégis az édesvizekben is találunk nagyon elterjedt képviselőket. Így példának okáért a szélesszájúak: Plagiostomidae csoportjába tartozik a Plagiostomum lemani Pless., amely Európa hidegvizű nagy tavaiban, így a Genfi-tóban, más svájci tavakban, a bajorföldi Starnbergi-tóban, Schleswigholsteinban a nagy Plöni-tóban és a rajnai mocsarakban él. Ezzel a nagyon érdekes Allöocölával Plönben volt szerencsém megismerkedni, midőn egy alkalommal a Plöni tavon, az ottani hydrobiológiai állomás híres igazgatójával, Thienemann professzorral fenékkotrásokat végeztünk. Thienemann azért hívta fel a figyelmemet erre az állatra, mert ez felfogása szerint jégkorszaki maradvány. A nagy mélységekben található állat rendkívül lomha mozgású, mert ott egyfelől nincsenek ellenségei, másfelől pediglen a tó vizében aláhulló állattetemekkel táplálkozván, azok megkerítése miatt sem kell megiramodnia. Ide tartozik az Otomesostoma auditívum v. Graff is, mely nevét kis helyzetérző hólyagocskájáról, (statocysta) kapta, éspedig még a tudománynak abban a korszakában, midőn erről a kis hólyagocskáról azt hitték, hogy az az állatoknak hallószerve. Az Otomesostoma is Németország nagyobb tavaiban található, és azt is szintén jégkorszaki maradványnak tekintik.
Plagiostomum lemari Pless. m = száj, a1 és a2 = szemek, da = bél, go = ivarnyílás, se = bárzsing, ph = garat (Böhmig: Turbellarii, in Brauer: Süsswasserfauna etc.)
Tudományos szempontból igen nagy jelentősége van a Bothrioplana semperi Braunnak, mely Közép-Európában közönséges alak. Ezt képünk tünteti föl
Bothrioplana semperi Braun. sz = szaglószerv, b = bél, g = garat (eredeti)
A képről mindjárt világos az állat jelentősége, mert látjuk, hogy hosszú garatja van, mint a hármasbelüeknek, főként pedig a bél már nem egyenes pálcika, hanem hármasosztatú. Ez az állat tehát a Tricladidákhoz átmenetet képez.
