II. REND Félmajmok (Prosimiae)
II. REND Félmajmok (Prosimiae)
A félmajmokat azért hívjuk így, mert csak kezük és lábuk hasonló a majmokéhoz, ellenben fejük már nem hasonlít azokéhoz. Tény, hogy a majmokhoz igen kevés a közük, mert inkább egy egészen sajátszerű régies emlősrendet akotnak. Ezt már földrajzi elterjedésük is bizonyítja, amelynek középpontja Madagaszkárra esik: nem utolsó sorban félmajmokkal való gazdag benépesedettsége, ezzel kapcsolatban a többi emlősrendek gyér fellépése vagy teljes hiánya jelzi azt, hogy Madagaszkár, a félmajmok hazája, régi, önálló szárazulat, az erszényesek földjének, Ausztráliának ellenképe. Madagaszkáron a félmajmokat több faj képviseli, mint a többi emlőst együttvéve. Kis- vagy középnagyságú testük külső alkotása bizonyítja, hogy a félmajmok kifejezetten a fák birodalmának a lakói; rendszerint hosszú hátsó végtagokkal bírnak s ezek nagy ugrásokra képesítik őket; néhány eltérő alakjuk azonban a lassú mászást is tökéletes módon űzi, egészen különleges módon kifejlődött, mászásra alkalmas elülső és hátsó végtagjaival. A félmajmok kezei és lábai közelebbi megtekintésre erősen különböznek a majmokéitól, mégpedig azáltal, hogy nemcsak a láb hüvelykujja, hanem az elülső végtagok hüvelykujjai is igen nagyok és erősek, és fogódzkodásnál a többi ujjakkal szembenállva, hatalmas erőt fejtenek ki, míg a majmoknál ezek egészen félreismerhetetlen hajlandóságot árulnak el az elcsökevényesedésre s az eltűnésre. A félmajmok legelülső ujj- és lábujjizeinek lágy részei, az ujjpárnak különleges szélességgel és lágysággal tűnnek ki, úgy hogy szinte azt lehetne hinni, hogy ha valahová odaszorulnak, ragasztó hatás kifejtésére is képesek. Ennek megfelelően a körmök még legtöbbnyire szélesebb, kifejezettebben lapos körmök, mint a majmokéi; csak a második lábujj hord érdekes módon hegyes karmot. Ez az ujj kicsi, éppen úgy, mint a neki megfelelő elülső mutatóujj, amelyik egészen el is tűnhet
A lajhármaki (Nycticebus coucang Bodd.) lába a karmos másodikujjal.
A lajhármaki (Nycticebus coucang Bodd.) keze az elcsökevényesedett mutatóujjal.
Ezáltal nyilván a kéz és a láb átfogó távolsága nagyobbodik meg, és így lesznek akalmassá vastag ágak biztos körülfogására. A negyedik kézujj és a negyedik lábujj a leghosszabbak. A félmajmok szőrözete mindenütt nagyon sűrű és gyapjas, ami, trópusi állatokról lévén szó, csodálatbaejtő tény. Azonban az állatok éjjeli élete megmagyarázza: arravaló, hogy az állat testét megvédje az erős harmat ellen. A bőr és mirigyei szintén sajátos tulajdonságokkal rendelkeznek. A tejmirigyek száma egészen hatig terjedhet, és ennek megfelelően hármas ikreik is lehetnek (ilyeneket szült a berlini állatkert egyik varija), de rendszerint csak egy újszülött jön a világra. A félmajmok, nevezetesen a makik alsó karjának belső részein, valamint a csuklójuk fölött hosszú tapintószőröket találunk, ami a rágcsálókkal közös vonás, és ezen a testtájon még szőrtelen mirigymezők és szaruduzzadmányok is előfordulnak. Sőt a nőstény félmajmok hasán levő szőrnéküli bőrredőkben az erszényképződmény maradványát vélik felismerni. Mindezek azt bizonyítják, hogy a félmajmokat a majmoktól el kell választanunk és a rendszerben lejjebb helyeznünk!
Ugyanerre utalnak a koponya bizonyos sajátságai, így különösen a dobcsont ősibb volta, ami által, legalább is a madagaszkári félmajmok, szorosan csatlakoznak a rovarevőkhöz, különösen a mókuscickányokhoz; ugyancsak ezekhez fűzi őket a csontos szájpad kialakulása, valamint a rostacsontté és azoké a csontlemezeké, melyek ez utóbbit a tulajdonképpeni szaglóorrhoz csatolják. Különben jellemzik a koponyát a nagy, elől egymáshoz nagyon közelérő, magasan körülkeretezett, de a csontfaltól nem teljesen bezárt, hanem a halántékgödrökkel összeköttetésben lévő szemgödrök. Bennük nagy, éjjeli látásra való szemek ülnek, és a hozzájuk járuló, néha jól kifejlett hallószervek egyszer hártyás, másszor szőrös fülkagylókkal, tanuskodnak arról, hogy a félmajmok az alkonyat és az éj állatai. Ha orruk hosszan megnyúlt, akkor pofájuk „rókaszerű, kifejezéstelen”, mondja nagyon helyesen Lydekker, ha pedig agykoponyájuk kerek, orruk meg rövid, finom, akkor különféle éjjeli állatokéra, mint pl. a repülőmókusokéra vagy az éjjeli majmokéra emlékeztető.
Fogazatuk teljes, és csekély ingadozásokkal a fogak összes féleségeit magába foglalja, metsző-, szem- és zápfogakat, és a mindegyik állkapocsfélben előforduló két-két metszőfog révén a majmok és az ember fogazataihoz csatlakozik. És mégis megint feltűnik itt egy fontos különbség, amely abban áll, hogy a felső álkapocs középső metszőfogait hézag választja el egymástól: oly jellemző sajátság ez, amely a félmajmok koponyáját azonnal megismerteti és amely egyúttal egy újabb rokonvonás, amely a rovarevőkkel és a denevérekkel közös. A félmajmok legnépesebb csoportja, a valódi makik alsó metszőfogainak is jellemző sajátságaik vannak: a szemfogakkal együtt egészen előre dőlnek, és e sajátságuk csodálatosképpen a délamerikai sátánmajmok megfelelő jellegével egyezik meg.
Az agy sajátosságai is igazolják azt, hogy a félmajmok a majmok és az alsóbbrendű emlősök között középhelyet foglalnak el; de ebben, mint mindig, a test nagysága is fontos szerepet játszik. Így kis félmajmokban majdnem síma, barázdanéküli nagy agyvelőt találunk, míg a nagyoké barázdákban dús félgömbök, melyeknél még a majmokra jellemző hasadék is megvan. A középnagyságú fajok többségénél azonban félre nem ismerhető a nagy agyvelő aránylag csekély fejlettsége, amely a kis agyvelőt legtöbbnyire nem fedi be, másrészt a majmokkal szemben feltűnik a nagy szaglólebeny; ez azonban csak akkora, hogy megint csak éppen kiemeli a félmajmok középállását az ember és a majmok s a többi szárazföldi emlősök között, mely utóbbiaknál az orr rendszerint fontos szerepet tölt be.
A gerincoszlopról meg kell jegyeznünk, hogy a mell- és az ágyékcsigolyák ingadozó száma hasonló irányú következtetések levonására kényszerít, mint a fentiek, és mert e csigolyák 24-ről 18-ig csökkenhetnek, a medence a fej irányába tolódik el. Ez már kezdete a törzs ama megrövidülési jelenségeinek, amelyek a majmoknál és az embernél teljes mértékben létrejöttek, s amelyekkel kapcsolatban az elülső végtagok a testsúlytól tehermentesíttettek, amit viszont a mellkas alaki megváltozása követett. A mászó életmód következtében az utóbbi változás a félmajmoknál már fellelhető: a melkas, amely eddig hajóélszerű volt, inkább hordóalakúvá vált.
Egészen eltérő és az emlősök között páratlanul álló módon hosszabbodik meg a galágók, főleg a koboldmaki lába, ami megint ugráló életmódjukkal áll összefüggésben. Tudniillik nem a lábuk középső része hosszabbodik meg, hanem a két lábtőcsontjuk, a calcaneus és a scaphoideum, és az a koboldmakinál oly mértéket érhet el, hogy a fent említett csontok egészen a csövescsontok benyomását keltik.
A belső szervek sok érdekességéről itt nem szólhatunk. Mégis meg kell említenünk, hogy a nőstény félmajmok húgycsöve a clitorist átfúrja, és hogy a Tarsius-ok kivételével a rendszertanilag fontos placenta alakja tekintetében Weber szerint élesen különböznek a majmoktól és a rovarevőktől is.
Főleg Madagaszkár és néhány kis szomszéd sziget a hazájuk; az előbbi nagy szigeten az összes emlősök felét alkotják. Kevésszámú és eltérő alakú félmajmokat találunk azonban – bár mindig csak a két térítő között – Afrikában, a Szaharától délre, Indiában és a hátsóindiai szigeteken s egészen Celebesig és a Philippini szigetekig húzódnak. Hogy különös földrajzi elterjedésüket érthetővé tegyék, a félmajmok kedvéért fölteszik egy hajdani hatalmas szárazföld, Lemuria létezését, amely ma már legnagyobb részben az Indiai-Óceánba süllyedt. Összes fajaik fákon élnek, és többen közülük nem is jönnek le a földre. Egyeseket ügyesség és gyorsaság jellemez, míg másik csoportjuk lassú, biztos, meggondolt, szellemeket eszünkbejuttatóan halk és észrevétlen mozgású. Vannak nappal is sürgőforgó alakjaik, legnagyobb részük azonban csak az éj beálltával kezdi az életet, és a nappal kezdete előtt már ismét mély álomba merül. Egyik csoportjuk növényevő; ezek különböző gyümölcsfajtákat, rügyeket, fiatal hajtásokat fogyasztanak, míg egy másik részük a növényi táplálék mellett a rovarokat és az apróbb emlősöket is fölfalja. Egyesek, nevezetesen a macska- és egérmakik, téli, helyesebben nyári vagy száraz időszaki álmot alszanak. Fogságban mindenféle eledelhez hozzászoknak. Észrevehető kárt nem okoznak, de nagy hasznot sem hajtanak. Ennek dacára a bennszülöttek sehol sem nézik őket közömbösen, és míg egyik részüket szentnek és sérthetetlennek tartják, addig másik csoportjukban fenyegető és veszélyes lényeket látnak és óva intik, sőt nem ritkán megakadályozzák a tudományszomjas kutatót abban, hogy rájuk vadásszon, és még azt is megkísérlik, hogy az állatok megfigyelésétől visszatartsák. Fogásuk nem okoz különösebb nehézséget, és ápolásuk, gondozásuk is könnyű és egyszerű; legtöbb fajuk jól bírja a fogságot és néha a ketrecben is szaporodik. Szellemi képességeiknek megfelelően azok a fajok, amelyek vidámsággal és élénk mozgással tűnnek ki, hamar hozzászoknak ápolóikhoz, míg a csupán csak éjjel mozgó állatok mindig álmosak és mogorvák s a leggondosabb ápolás mellett is csak a legritkább esetben bizonyulnak hálásaknak.
A félmajmok nem alszanak mélyen. Egy arra repülő légy zümmögése vagy egy bogár zörgése sokakat felébreszt közülük. A fülük hegyeződik és nagy szemeik álmosan tekintenek körül; mindez azonban csak egy pillanatig tart. Fénytől való irtózásuk ugyanis rendkívül nagy, és szemük, úgy látszik, érzékenyebb a fény iránt, mint az összes többi emlősöké. A szabadban élő félmajmok csak a sötétség beálltakor ébrednek föl, ami a fogságban lévőkre csak részben vonatkozik.
Az elsők akkor élénkülnek meg, amidőn az alkony leszáll. Megtisztítják, lesimítják bundájukat, erős, kellemetlen hangjukat megharsogtatják és azután megkezdik kóborlásukat szellős birodalmukban. Ezután mindegyik, természetének megfelelően, megkezdi mindennapi életét. A fajok legnagyobb része azon mesterkedik, hogy a Lemur nevet tényleg kiérdemelje, amennyiben együttesen olyan ordítást visznek véghez, hogy azt, aki először hallja, irtózattal töltheti el az okozott, leírhatatlan, pokoli lárma. Ezután megkezdődik a barangolás, amely olyan mozgási ügyességgel, gyorsasággal és fürgeséggel megy végbe, hogy az, aki nappali álmos mivoltukat ismerte csak, talán sohasem hitte volna el róluk. A majmok már megismert mászó- és ugróprodukcióit s mindazokat a mókákat, amelyeket tőlük láttunk, a félmajmok talán még tökéletesebb formában végzik. Olyanok, mintha szárnyuk nőtt volna: oly hatalmas ugrásokkal szökkennek egyik ágról a másikra, olyan gyorsan rohannak föl a fák törzsére és nagyobb ágakra, és annyira szünet nélkül végzik a mozgások legkülönbözöbb módjait. Végre elérkezik a rendszerint szépszámmal összegyűlt tagokból álló banda egy gyümölcsfához és hozzálát annak a lekopasztásához, amelynél ugyanannyi tetterőt árulnak el, mint előbb az ugrásnál, mászásnál és tornászásoknál láttuk. Sokat esznek, és még többet pusztítanak; ha tehát majommódra az ültetvények közé rontanának, sok kárt okoznának az embernek. Azonban az ő erdeik a legkülönbözőbb gyümölcsfajokban olyan gazdagok, hogy nincs szükségük arra, hogy az emberek tulajdonába jogtalanul behatoljanak.
A most jellemzett fajokkal és nemekkel szemben valóságos ellentétként viselkednek más félmajmok fellépésükben, mozgásukban és egész természetükben. Lopva, nesztelen léptekkel kúsznak ágról-ágra. Hatalmas, kerek szemeik az alkony homályában tüzes golyókként világítanak, és egyedül ezek azok, amikkel jelenlétüket tudtul adják; mert bundájuk sötét színezete még az éles tekintet elől is eltűnik az éjhomályba. Minden mozdulatukat olyan óvatosan és halkan végzik, hogy egyetlen hang sem jelzi a hallgatódzó fülnek élő állat jelenlétét. Jaj annnak a gondtalanul alvó madárnak, amelyre ezek a tüzes szemek rátekintenek! Minden zaj nélkül, majdnem minden látható mozdulat nélkül, egyik lábát a másik elé helyezve közeledik a lóri mindjobban és jobban, amíg csak áldozatát el nem érte. Akkor felemeli egyik kezét és ugyancsak hang nélkül, a legnagyobb megfontoltsággal előrenyujtja, amíg az áldozatot majdnem érinti. Ezután egy mozdulat következik, gyorsabban, semhogy azt a szem követni tudná, és még mielőtt a szunnyadó madár még csak meg is sejthette volna rémes ellenségét, már meg volt fojtva, már kiszenvedett. Semmi sem hasonlít ahhoz a mohósághoz, amellyel az oly ártatlannak tetsző rabló a gyilkosság után zsákmányát fölfalja. Mint az alvó madár, úgy a fészekben fekvő tojás is elveszett, ha a lóri felfedezte. Az állat igazi lénye rablási mohóságában jelentkezik; úgy látszik, hogy a hústáplálékot a növényivel szemben előnyben részesíti, bár az utóbbit sem veti meg. Valamennyi idetartozó faj meggondolt és számítóan elővigyázatos. Lassan, de biztosan mozognak a fákon; mielőtt egy ágat elbocsátanának, már biztosítják magukat egy másikkal, amely megbízható tartást ad. A földön nehezen mozognak, és járásuk inkább hasonlít a békák mozgásához, mint a futáshoz.
Hogy a félmajmok hogyan szaporodnak a szabadban, arról mindmáig nagyon keveset tudunk, de több faj a fogságban is szaporodott. Rendszerint egy fiat szülnek (kivétel a vari), amely születés után közvetlenül az anyjára kapaszkodik és az mindaddig magával hordja, míg meg nem tanul önállóan mozogni. Míg azonban a majom-anya újszülöttjét rendszerint fejjel fölfelé, a mellén hordja, addig a maki-anya legalább is az első időszakban keresztbe köti magán, mint valami övet. Egyenletes és meglehetősen magas hőmérsékletre szüksége van a legtöbb félmajomnak; hidegben kedvetlenek és betegek lesznek. De ha jól érzik magukat, akkor nagy részük a macskafajokhoz hasonlóan dorombol.
Szellemi képességeik csekélyek; csak kevesen képeznek ez alól dicséretes kivételt. Mind félénkek és bizalmatlanok, bár ha megfogjuk őket, bátran védekeznek. Ha az embert megszokták, akkor bizonyos mértékig bizalmasak lesznek és barátságosan és békésen viselkednek, de félénkségük rendszerint megmarad. A család legtöbb faja könnyen beleszokik szabadságának elvesztésébe és abba az alárendelt helyzetbe, amelybe az emberrel szemben kerül, sőt hazájukban az állatokat kedvelő fehér embereknek kedves házibarátjaivá lesznek; a kisebb, éjjeli fajok azonban legtöbbnyire a fogságban is megtartják csöndes, borongós természetüket, minden megzavarás ellen bosszankodva védekeznek és nem bírják megkülönböztetni ápolójukat a többi emberektől, hanem mindenkivel szemben többé vagy kevésbbé ugyanilyen módon viselkednek.
A félmajmok beosztása azon alapszik, hogy a madagaszkári többség dobcsontja félgyűrűalakúan szabadon fekszik a sziklacsont hólyagalakú üregében, míg a kisebbségé, mint legtöbb emlősállaté, a dobüreg falának kialakításában vesz részt. Ehhez a beosztáshoz kapcsolódnak a véznaujjú maki és a koboldmaki-nemzetségek is, melyek máskülönben nagyon eltérőek, még pedig olyannyira, hogy Weber a koboldmakit külön alrendbe sorozandónak véli.
1. család: Maki félék (Lemuridae)
2. család: Lóri félék (Nycticebidae)
3. család: Pápaszemesmaki félék (Tarsiidae)
