11. Rúza szarvasok (Rusa H. Sm.)
11. Rúza szarvasok (Rusa H. Sm.)
Azokhoz a szarvasokhoz, amelyek agancsa csak egy ágú, csatlakoznak a kétágúak, a rúza szarvasok (Rusa H. Sm.); ezeknek agancsa a hatosnál tovább nem fejlődik. Szemboguk van, de jég- és középboguk hiányzik. Az ágak végükön villásak, és ezért mindkét oldalon három ágat találunk. A szőrtakaró a legkezdetlegesebb fajoknál mindig foltos (Axis H. Sm. alnem), vagy csak a fiataloknál pettyes és később legfeljebb a nyári szőrözetük (HyeIaphus Sund), vagy végül – és csak a legfejlettebb fajok – mindig egyszínűek (Rusa alnem). A tükör teljesen hiányzik. Szegyükön és a nyakukon gyakran jól fejlett sörény van, füleik rendesen nagyok, farkuk pedig meglehetős hosszú. A felső szemfogaik, ha vannak, kicsinyek. Ez a nem a keleti vidékeken lakik.
a) Állandóan pettyes rúzák (Axis H. Sm.)
Agancsa nem erős, többé-kevésbbé hajlított, a szemboguk sarlóalakúan felfelé görbített és a főággal körülbelül 45° szöget zár be. A felső villa hátsó ága mindig kisebb, mint az elülső és felfelé, azután befelé áll.
Az axisszarvas vagy csital (Rusa axis Erxl.)
Indiában csitalnak hívják. 135–150 cm hosszú és csak 90–95 cm magas. És ha a színezetét számításba vehetjük, egyike a legszebb, ha nem is kifejezetten a legeslegszebbeknek az összes szarvasok között. Törzse karcsú, rövid lábakon álló és ezért zömöknek látszik, nyaka aránylag vastag, a feje rövid és szabályos, a szája felé formásan megnyúlt, orra középhosszú, lándzsaalakú, keskeny, farka meglehetősen hosszú és hengeres. Alapszíne kellemesen vörösesbarna; a hátán levő sáv nagyon sötétnek látszik, a marján majdnem fekete; torka, hasa és lábainak belső fele sárgásfehér, a külső pedig sárgásbarna. Mindkét oldalán hét sorban, de nem szabályosan vannak elszórva a fehér pettyek; a legalsó sorban a foltok oly sűrűen vannak egymás mellett, hogy a lágyék táján és a hátsó combnál majdnem folytonos csíkban egyesülnek. A feje és a nyaka alja nem pettyezett. Az arc homlokrészén az egyik szemtől a másikig patkó alakú, sötét sáv húzódik, amely előre görbül; a különben világos tarkója közepén is sötétebb színű szokott lenni. Az orr mögötti barna sáv keskeny és ettől sárga színű, háromszögletű folt választja el. A füle kívül szürkésbarna, a tövénél valamivel világosabb, mint a közepén. Farka felső része világosbarna, alul pedig fehér; ez a színezet azonnal észrevehető, mihelyt a farkát felemeli. Combjainak belső része majdnem tiszta fehér. A szép, lantalakú agancsa a tövétől kezdve hátrafelé, kifelé és fölfelé hajlik. A szembog közvetlen a rózsánál ered, és előre, majd ki- és fölfelé fordul, a villáság a főág közepe felett ágazik szét és felfelé, valamint kissé hátrafelé nyúlik. A leghatalmasabb agancs hossza Forsyth Major szerint, ha a hajlások mentén mérjük, 96 cm. Az agancs vastagsága, érdessége és alakja szerint nagyon változhatik és pedig vidékek szerint, ahol a szarvas tenyészik; ezen az alapon megkülönböztetünk Északnyugat-Indiában és a központi tartományokban egy nagyon erős alfajt (Rusa a. major Hdgs.), Dél-Indiában egy hitványabbat (Rusa a. minor Hdgs.) és egy még gyengébb fajt Ceylonból (Rusa a. ceylonensis H. Sm.).
Az axis szarvas
Axis szarvas (Rusa axis Erxlb.).
Elő-Indiában Pandsabon kívül Ceylonban, Sindben, Assamban és kelet felé egész Kokinkínáig él. Úgy a sík, mint a dombos vidéken otthonos, megtaláljuk a Himalája előhegyei közt, Sanderbanban, a szálas erdőben, valamint a dzsungelben, általában a vízhez közel. Ahol a környék megfelel neki, nagyon nagyszámban fordul elő, hatalmas falkába verődik össze és ebben állandóan legalább egy kiváló agancsú hímet találunk. Ilyen szép rajzolatú és díszes állatcsorda a legelés közben felséges látványt nyujt. Az axis kimondottan nappali állat, ellentétben a számbárral; mindketten a nélkül, hogy egymásban kárt tennének, ugyanazon vidéken tartózkodnak: „A számbárszarvas kifejezetten éjjeli állat; rendszerint hajnalhasadtakor és este találhatjuk meg a sűrű és lehetőleg mindig zöld dzsungelben. Evvel ellentétbe Kaufmann az axist majdnem az egész nappali időben az emberi telepek és vízfolyások közelében találta meg.” Ennek a tudósítása szerint az axis agancsváltása nincsen bizonyos időhöz kötve, az év minden időszakában sokszor találunk különböző fokig fejlett agancsokat. Ennek megfelelően az ellési ideje is különböző. A terhesség 8 és egynegyed hónapig: tart. A bennszülöttek és az angolok szorgalmasan vadásznak az axisra. Ez a sokoldalú üldözés lehet annak az oka, hogy legalább is oly félénkké válik, mint a mi gímszarvasunk. Mindamellett az axis hamar és teljesen rnegszelídül. Már sok évvel ezelőtt meghonosították Angliában és azt tapasztalták, hogy az enyhe éghajlat alatt nagyszerűen tenyészik; onnan később Németországba is elkerült. Itt is az állatkertben éppen oly pompásan tenyészik és könnyen szaporodik. A szabadon élő vadjaink közt való meghonosításnak csak az ad némi nehézséget, hogy szaporodásának ideje változó.
Így, sajnos, azt mondhatjuk, hogy ez a takaros állat a vadaskertekben csak díszül szolgál. Az egyik királyi vadaskertben Stuttgart mellett évek során át egész csorda élt.
Alfréd herceg szarvasa (Rusa alfredi Scl.)
Az előbbihez csatlakozik és az év és az életkor minden szakában állandóan foltos. Ez 70 cm magas, hosszan elnyúlt és alacsony testű állat. Alapszíne idősebb korban sötétbarna, gyakran a háta közepén végig fekete sávval. A foltok a hátán végig sorba vannak, a test többi részén azonban rendszertelenül szétszórtak. Az alsó része, az álla, alsóajka, és a végtagok belső fele fehér. A rövid agancs a hosszú szemboggal a maláji számbárszarvasra emlékeztet. Hogy a R. alfredi a számbárszarvassal közeli rokonságban van, abból is következtethetjük, mert egy Alfréd herceg rúzabak számbárszarvas nősténnyel, amelyik a Fülöp-szigetektől délre fekvő Basilan-szigetről származott, a londoni állatkertben eredményesen kereszteződött. Így tehát ez a faj, amely a Fülöp-szigetek közül Samaron és Leytén él, mintegy összekötőkapocs az állandóan pettyes és állandóan egyszínű rúzák alnemei között.
Alfréd herceg szarvasa (Rusa alfrédi Scl.).
b) Időnként pettyes rúzák (Hyelaphus Sund.)
Rövid, alakra nézve nagyon változatos agancsa van jó magasan elhelyezett szemboggal, mely a törzzsel körülbelül 30°-os szöget zár be.
A disznószarvas (Rusa porcinus Zimm.)
Egyike a legközönségesebb indiai szarvasnak. 1.2–1.3 m hosszú, ebből kb. 20 cm a farokra esik; vállmagassága 65–70 cm és az egész család legesetlenebb tagjai közé tartozik; igen nehézkes fellépésű, zömöktestű, rövidlábú, rövidnyakú és rövidfejű. A színezete különféleképpen változik; általában szép kávébarna; ez a bikánál feketebarnára sötétülhet, a nősténynél pedig cserszínűvé világosodhatik. Sötétebb színű, majdnem fekete a hátán levő sáv, az orra mögött levő szalag, amely azt övezi, és mögötte a másik patkóalakú szalag a szemek között és a homlok közepén levő hosszanti sáv; szürkés, olyan sötéthamuszínű a törzs és a lábak alsó része; világosabb, vagyis fakószürke a fej és nyak oldala, a torok és a fül; végül fehér az állának hegye, a fark alsó fele és a hegye, éppúgy a keskeny és a farkával fedett tükre. Nyáron a felső része halványabb, többé-kevésbbé foltos. A halványbarna vagy fehér foltok gyakran csak egy vagy két sorban a sötét hátsáv mentében helyeződnek el. Az agancsa gyenge és elég hosszú rózsatőn áll s 35–45 cm hosszúságot is elér; az eddig ismert leghosszabb 57 cm. Alakja tájak szerint változatos, így líraalakú, vagy majdnem párhuzamos lefutású, vagy messze szétálló.
A disznószarvas hazája India és elterjed az Indus és Gangesz síkságán át Sind és Pandzsabtól egész Asszamig, Birmáig, Tenasserimig és Sziámig. Ceylonban meghonosították. Általában ezek a szarvasok egyesével, némelykor kettesével vagy hármasával együtt élnek. Szívesebben tanyáznak bokrokkal teleszórt füves térségeken, mint a dzsungelben vagy a szálfás erdőben, bár itt is alkalmilag nagyobb tisztásra találhatnak. Nappal rejtekükben tanyáznak és éjjel járnak legelni. Felriasztva, hosszan kinyujtott nyakkal, előreálló orral, függőlegesen tartott, majd újra leeresztett farokkal figyelnek. A nyakukat és a fejüket e mellett folytonosan fel és le bólintgatva mozgatják; azután fejüket mélyen letartják és sajátságosan, meglehetősen gyámoltalanul futásnak erednek; éppen erről vették a nevüket. A bika rendszerint áprilisban veti el az agancsát és szeptember végén vagy októberben párzik.
Disznószarvas (Rusa porcinus Zimm.).
Éghajlatunkat a disznószarvas nagyon jól elviseli, de nagyon hideg és zord időben megkívánja a védett helyet, ahol megvonulhat. Nagyon könnyen szaporodnak és szűk helyen is erősen megnövekedhetik a számuk. Heinroth szerint a vemhesség 7 1/2 hónap körüli. Sterndale írja, hogy a disznószarvas az axissel eredményesen kereszteződött és utódaik is tovább szaporodtak. Ha a fogoly disznószarvas alapján mondunk ítéletet, úgy a rokonaik sorában éppen nem tartozik az okosabbak közé. A tehén félénk, óvatos és ostoba, a bika bátor, az emberrel szemben is kötekedő, uralkodni és erőszakosságra vágyó. Párzás előtt erejét minden elgondolható dolgon kipróbálja; nekiront a fáknak, rácsnak, a gyepet rövid agancsával feltúrja, a felszakított darabokat szerteszéjjel dobálja, megfenyegeti azt, aki feléje közeledik, miközben a fejét oldalt szegi és bosszús tekintettel farral feléjük, habozás nélkül nekimegy az embernek és fegyvereit nagyon is eredményesen veszi használatba. Éppen úgy a vadaskertekben is több nagyobb szarvasfélével szemben is kellemetlen verekedő állatnak mutatkozik. Hazájában rendszerint elefánthátról vadásszák. Pecsenyéjét ízletesnek tartják.
A disznószarvas fokozatosan átvisz az állandóan egyszínű rúzákhoz, amennyiben a legkisebb előindiai alfaj, R. p. minor· Scl. a legjobban pettyes; Birmában egy nagyobb, kevéssé foltos él; Sziámban és Kokinkínában pedig a legnagyobb, idősebb korban egyszínű alfaj, R. p. anamiticus Heude él.
c) Állandóan egyszínű rúzák (Rusa H. Sm.)
A rúzaszarvasok utolsó alneme, amelyhez a legnagyobb és leggyakrabban fiatal korban is egyszínű fajok tartoznak.
A számbár szarvas (Rusa unicolor Bchst.)
[Más neve: aristotelis.]
Az Aristoteles-szarvasnak is nevezett számbárszarvas, amelyet már valószínűleg Arisztotelesz is ismert, ennek az egész nemnek a legkiválóbb képviselője. A teljes hossza 2.1–2.4 m, ebből 30 cm a farkára jut; vállmagassága 1.25–1.35 cm. Agancsa nagyon nagy, hatalmas és nagyon érdes. A szembog hosszú és a főtengellyel hegyesszöget zár be. A végén levő mindkét ág hozzávetően egyforma vagy az elülső és külső rövidebb; úgy látszik ez a főág folytatása, amelyből a hátsó ág ágazik ki. A fülek meglehetősen nagyok, a farka hosszú és többé-kevésbbé bozontos. A szőre sodrott és borzas, nyakán és szügyén sűrű sörénnyé nőtt meg. A hátszőr nem határozottan gyűrűzött. A felső részen a színe sötét- vagy feketebarna; a nyak elején barnásszürkébe, a szügyön és a hason feketésbe, a hátsó combok közt pedig fehéresbe megy át. Álla vörösesfehér barna folttal, a felső ajka piszkosfehér, a szőrpamat a fül belsejének a szélén fehéres. A nőstény színben teljesen megegyezik a bikával, a borjak is csak nagyon kicsit különböznek az öregektől. Mint a mi gímszarvasaink, úgy a számbárszarvas is egyes vidékeken különleges nagyságával, éppúgy az agancs vastagságával és alakjával tűnik ki a többi más terület állataitól. Kauffmann szerint, aki szép munkájában, „India dzsungeljéből”, egész csomó számbárszarvasagancsot ábrázolt és egyetmást a különböző vidékek állatairól közölt, az Aristoteles-szarvas a központi tartományokban a leghatalmasabb; felbontva 500 font súlyt is ért el. A főágak 115 cm hosszúak vagy még hosszabbak is és a rózsatőnél 24 cm kerületűek. A leghosszabb ismert agancs 128 cm hosszú. A leghitványabb a kanarai Aristoteles-szarvas; ennek nagyon ékes agancsa legfeljebb 84 cm hosszú.
A számbár szarvas (Rusa unicolor Bechst.).
Az indiai és ceyloni típusos alaktól különbözik a maláji lószarvas (R. u. equinus Cuv.) ennek sötétebb, majdnem fekete a színe, rövidebb, aránylag vastagabb, függőlegesebben is áll az agancsa. A felső villánál a hátsó ág egész jelentékenyen rövidebb, mint az elülső, sokszor úgy látszik, mintha csak amannak rövid kinövése volna. A szembog legtöbbnyire nagyon hosszú. A hátsóindiai lószarvasok közül –·Kauffmann szerint – az agancs vastagságában az összes indiai hatosok közt a felsőbirmaiak vezetnek; ezeknek agancshossza körülbelül 1 m. Az egész fiatal borjúk rókaveresek, nem ritkán gyengén pettyesek. Ez az alak csatlakozik nevezetesen az agancskiképzésben a kínai és formózai alfajokhoz és ezektől alig különbözik valamiben. A luzoni alfaj, amely a Mariannákon is előfordul, ahonnan először lett ismeretessé, a R: u. mariannus Desm. (philippinus) jobban élénkebb vörösesbarna; fekete sáv fut végig a pofarészen, amely a szemek felett kezdődik és elül az orrnyílás felett bajúszhoz hasonló szőrcsomóban végződik. A Fülöp-szigeti szarvasnak is nevezett állat magassága 70 cm.
Maláji lószarvas (Rusa unicolor equinus Cuv.).
Ha a számbárszarvas összes előfordulási helyét összevetjük, úgy elterjedési köre Brit-Indián kívül Ceylon, Birma, Sziám, a Maláji-félsziget, Borneo, Nyugat-Kína, Hainan, Formóza és a Fülöp-szigetek; a Himalájában egész 3000 m magasra felkapaszkodik. Blanford szerint az Arisztoteles-szarvas Délkelet-Ázsia „erdei szarvasa”, amely csak a legeléskor hagyja el az erdőt és a sűrű dzsungelt. Leginkább éjjel legel, esetleg a reggeli és esti órákban is. Nappal a sűrű erdőben rejtőzködik. Nem nagyon félénk, de azért kikerüli az ember szomszédságát. A bika és a tehén gyakran különválva élnek és rendesen 4–5 darabból álló, néha egész tucatra tehető csoportban. Csak a párzás idején verődnek össze nagy csordába. Ekkor hallatják a bikák sajátságos nászra hívó hangjukat, különösen éjjel. Ezt Mc Master öblös, valami érccsengésű ugatásnak mondja. Ezzel szemben az állat figyelmeztető hangot is hallat; ezt Kaufmann öblös „ut-ut” hanggal adja vissza. Mikor ezt a hangot hallatja, a farkát fölfelé tartja és első lábaival gyakran toporzékol. A párzási idő vidékenként változik, Elő-Indiában október és november hónapokban van. A 8–9 hónapig tartó vemhesség után egy borjút ellik. Úgy látszik, hogy az agancsot az év minden szakában vetik el, mégis mindenütt van egy főidőszak és ez az Indiai-félszigeten március, a Himalája előhegyeiben április. Az indiai vadászoknál a számbárszarvas oly szerepet játszik, mint nálunk a gímszarvas; előszeretettel ejtik el cserkészés közben, néha lesből azon a helyen, ahol inni szokott és ahol nagyobb számban tartózkodik, ott rendszeres hajtóvadászatot is rendeznek. Mozdulatai nem Iehetnek valami szépek, de mégis elég gyorsak, még a nem sík talajon is; ha nagyon szorítják, gyakran nekivág a víznek is.
Állatkertjeinkben a számbárszarvas nem tartozik a ritkaságok közé és itt is ismételve tovább szaporodott.
A sörényes szarvas (Rusa hippelaphus Cuv.)
Testalkat-, szőrözet- és színre a számbárszarvashoz hasonlít, különbözik azonban ettől, mert kisebb, füle rövidebb, farka vékonyabb, a hátán a szőr színes és göndör, alsó része, álla és combjainak belső fele fehéres színű. Az agancsa díszesebb, kevéssé érdes, líraalakú, szemboga középhosszú, gyakran már rövid és a főággal hegyes szöget alkot, mint a számbárszarvasnál. Ellenben ennél a villaág hátsó ága a főág folytatása, ez sokkal hosszabb, mint az elülső. A borjúk egyszínűek.
Sörényes szarvas (Rusa hippelaphus Cuv.).
Ahogyan eddig tudjuk, a sörényes szarvas hazája Jáva, Timor, Celebesz és a Molukkák. Meghonosították Mauritus-szigetén és Borneóban is. Mint a számbárszarvasnak, az eredeti elterjedése a maláji szigeteken nagyon nehezen állapítható meg, mert a malájok az összes hozzáférhető szigeteken meghonosították. Ugyanis még a Horsburgh-szigetre is, ez egyike a Kokusz–Keeling-szigeteknek, vittek be számbárszarvast. Természetesen a különböző szigeten különböző alfajok fejlődtek ki.
A molukki szarvas (R. h. moluccensis Q. G.) kisebb nagyságával és hiányzó sörényével különbözik a típusos jávai alaktól; Celebeszen, a Molukki-szigetek körül Burun, Batsánon és Amboinán él és az egyedüli kérődzője ezeknek a szigeteknek.
Az utazók említik, hogy ez a vad igen nagy csapatba verődik össze és az erdőségeknél jobban szeretik a nyilt, steppeszerű síkságot. Jáván is él a sörényes szarvas, amelynek itt mendjangan vagy mínjangan a neve, leginkább a majdnem embermagasságú alangalang bokrok közt tanyázik; amelyek mérföldhosszan borítják a sík vidékeket és lankás lejtőjű hegyoldalakat; de a hegyekben 2000 m magasságig is felmegy, azután ott választ magának az erdőszélen tanyát. Az idős bakok a párzási idő után elválnak a tehenek csoportjától és a legközelebbi párzási időig egyedül kóborolnak, de azért a csordával bizonyos összeköttetést tartanak fenn, velük vándorolnak száraz évszak kezdetén az állóvizekhez, ha az esős időszak vagy a tavasz beáll, velük húzódnak újra a magasabban fekvő területekre. A nappali legnagyobb hőségben a bakok és a tehenek a fűben, a nád vagy a bokrok közt elbújnak, naplementekor mennek a mocsárba fetrengeni és az este beálltával pedig legelni. A vizet általában nagyon szeretik: ezt a fogságba jutott állatoknál megfigyelhetjük, amelyek igazán vágyakoznak az iszapfürdő után.
Az állatkertben a sörényes szarvas nagyon félénknek mutatkozik és a megszelidítése nehezen megy. Kivételek azok, amelyeket fiatalon fogtak el és szeretetteljesen neveltek fel. A vén állatok könnyen mérgesek lesznek és azután magas tartással és haragos szemforgatás közt, mint a díszfelvonulásnál, teljesen szapora díszlépésekkel jár; mikor az őrét támadásra készen körüljárja. Ha a fogságba jutott sörényes szarvasról szabadban élőre lehet következtetni, úgy a párzás ideje a mi téli hónapjaink. A sörényes szarvas az állatkertben májusban veti el az agancsát és szeptemberben dörzsöli le. Egyik fogságban lévő nov. 20-án hallatta először hangját: ez nagyon rövid, tompa, halk bégetés. Ettől az időtől kezdve, mint a többi párzás előtt álló szarvas, felizgultnak, verekedős és rombolásra hajlamosnak mutatkozik, azonban különösen haragszik az őrére, pedig ezzel különben jó viszonyban volt. Az egész idő alatt kiállhatatlan bakszagot terjesztett és ez néha oly átható volt, hogy szinte megmételyezte az istállót. December végén a tehén is halk bégetéssel jelezte a bak után a vágyakozását és január 7-én megvolt a párzás. Ugyanez az állat október 18-án megborjadzott, így a vemhesség idejét kereken kilenc hónapnak vehetjük. A borjú az első naptól kezdve nagyon eleven volt és különös örömünkre szemmelláthatóan fejlődött. Anyja éppen oly nagy gonddal; mint bátorsággal őrizte és védelmezte, magát a jól ismert ápolóját is megfenyegette; pedig különben félénken kitért az útjából. Leszegett fejjel, feltartott farkkal és egymástól széttátongó könnygödrökkel bátran nekiment minden egyes betolakodónak és így igyekezett elterelni első lábainak erős verdesésével. E közben azon fáradozott, hogy borját saját testével fedezze. Ez körülbelül fél év alatt elérte az anyja nagyságát, de azért hathónapos koráig szopott. A neki nyujtott eleséghez azonban csak a harmadik hónapban nyúlt.
A maláji fejedelmek a nagyszabású hajtóvadászatokon sokszor többszáz sörényes szarvast ejtenek el, mégpedig nem puskával, hanem csupán karddal és lándzsával, vagy hurkot is használnak, ha elevenen kívánják zsákmányul ejteni. „A szarvasvadászat – így írja Hasskarl – Jáva szigetén lóháton folyik le. Lovascsapatok készen állanak az alangalángföldek különböző részein. A sötét erdőben felhajtott és gyakran a többszáz bivalytól és a zárt sorban hozzátartozó bennszülöttektől felvert szarvasokat és egyéb vadakat ezek fogadják, vagyis az útjukat elállják, üldözve beérik azokat és oldalfegyverükkel aztán a hátgerincüket átvágják. Újabban ezen mészárlás helyett a lándzsa végén lévő hurokkal szokták elfogni. Megható, ha a tehenet és borjúját veszik üldözőbe. Egyre csak azt igyekszik fedezni és védeni és ezért a legbámulatosabban keresztül-kasul ugrál. Végre a lovasnak sikerül a borjút az anyjától elvágni, de ekkor rendszerint már késő, mert maga sem menekülhet el. A borjút aztán nagyon könnyű megfogni.” Junghuhn szerint ezt a szarvast kizárólag húsáért vadásszák, amelyet vékony szeletekre vagdosnak, sóval bedörzsölik, napon megszárítják. Ennek djengend a neve. A jávai fejedelmek asztalainál ez a legkedveltebb mellékétel és a rizses ételeknél sohasem hiányzik. Az európaiak is kitűnő eledelnek tartják. A bundáját és bőrét nem használják fel.
