5. Álorcás lemmingek (Synaptomys Baird)

Teljes szövegű keresés

5. Álorcás lemmingek (Synaptomys Baird)
Az igazi lemmingek után, mint hozzájuk legközelebb álló nemzetséget, az álorcás lemmingeket vesszük sorra, amelyekkel amerikai szakemberek újabban behatóan foglalkoznak. Jellemző sajátságaik, hogy felső metszőfogaik barázdáltak; zápfogaik és koponyájuk a lemmingekével, külsejük pedig a mezei egerekével megegyezők.
Cooper álorcás lemmingje (Synaptomys cooperi Baird)
A legrégebben ismert és legközönségesebb faj, amelyet Baird már 1857-ben írt volt le. Színezete szépia-barna, benne elszórtan fekete szőrök vannak; némely példány inkább vörhenyes, mások pedig szürkébe hajlók. Füle nagyon rövid, s ezt a bunda teljesen elfödi. Alfajaival együttvéve ez a lemming-faj is nagy területen honos: Uj-Angliától egyfelől Kanadáig, másfelől Kansas és Virginia államokig.
Úgy látszik, keleten a hideg tundra a kedves tartózkodási helye. Rejtekhelyei természetéből folyik, hogy a kis állat életmódját lehetetlen alaposan megismerni. Amint Stone és Cram beszéli, szerencsének mondható, ha egy példányt, mint futó árnyat pillanthatunk meg, s legföljebb egy picinyke barna foltot látunk, s állatunk villámgyorsan máris eltűnik valamelyik járatban. Kitűnik tehát, hogy az álorcás lemming természetében a lemmingeket jellemző vakmerőség helyét immár az egerek félénksége foglalja el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem