TIZENNEGYEDIK REND: Csövesfogú emlősök (Tubulidentata)
TIZENNEGYEDIK REND: Csövesfogú emlősök (Tubulidentata)
A csövesfogú emlősök sajátságos, az emlősöknél egyedülálló fogazatukkal tűnnek ki, mellyel csak a rájáknál és cápáknál találkozunk. Fogaik oszlopalakúak, gyökerük nincs és az állat egész életében nőnek. A fogakból hiányzik a fogbél; helyette nagy mennyiségben függőleges irányú csövek vannak, melyeket velő tölt ki. E csövek felül zártak, alul nyitottak. A növekedés miatt alulról felfelé irányuló nyomás a csövek zárt végén ellenállásra talál s ezért a velő körül oszlopalakban rakósik le a fogállomány, melyet finom harántcsatornák hálóznak be. A cementállomány a csöveket összeköti, s mint valami köpeny, csőfoggá egyesíti. A fogzománcnak nyoma sincs.
A fiatal állatoknál a felső állkapocsban 8–8, az alsóban 6–6, az öregebbeknél felül 5–5, alul 4–4 hengeralakú, gyökértelen, rostos és számtalan finom, függőleges irányú csőből összetett fogat találunk. A fogak a rágófelületen tömörek, alul üregesek. Az ilyen fog keresztmetszete olyan, mint a spanyolnád. A legelől álló fogak kicsinyek és tojásalakúak, a középsők fala hosszirányban homorú, mintha két henger nőtt volna össze, a leghátulsó fogak ismét kicsinyek és az elsőkhöz hasonlók. Oldfield Thomas másodfogzást is ki tudott mutatni, vagy legalább is tejfogakat, melyek sohasem jutnak szerephez, mert nem törnek ki és érdekesen világítja meg ezeknek, a végleges fogazattal való összefüggésüket. A mikroszkópikus szerkezet mindkettőnél majdnem ugyanaz, de a legutolsó tejfognak, mely sokkal nagyobb, mint a többi, határozottan megkülönböztethető koronája és kettős gyökere van. Ez az utóbbi megállapítás arra enged következtetni, hogy a fogazat egy alul zárt és gyökeres fogakból állott fogazat visszafejlődése; de másrészt a fogak finom felépítésében megmaradt egyformaság a patásállatok (tapír), cetek fogainak basodentinjére utal, „arra az edényes kötőszövetre, mely a fog belsejét alkotja” és „tulajdonképpen számtalan apró pulpát (fogbelet) jelent”.
A földimalac-félék és patásállatok közt másnemű viszony is van: ásókarmaik inkább ásópaták, azaz mindamellett, hogy karmaik az ásáshoz alakultak, mégis laposabbak, mint pl. a hangyászmedve karmai és a lábujjak utolsó percét minden oldalról jobban burkolják. A patásállatokéhoz hasonló az agyvelejük is, mégpedig az eredeti őskori patásállat agyvelejéhez, mint azt Elliot behatóan bizonyította.
