MÁSODIK ALREND: Halcsontos cetek (Mysticeti)
MÁSODIK ALREND: Halcsontos cetek (Mysticeti)
A halcsontos cetek fajokban szegény alrendjébe tartozó ceteket főképpen az jellemzi, hogy fogaik egyik állkapcsukban sincsenek, ellenben felső állkapcsukon és szájpadlásukon ú. n. halcsontok nőnek. További jellemző bélyegeikül szolgál igen nagy, széles fejük, elválasztott, hosszirányú fecskendőnyílásaik, nagyon szűk garatjuk. De legfontosabb ismertetőjegyük a halcsontjuk. Ezek sem nem helyettesítik a fogakat, sem nem hasonlítanak hozzájuk, sem eredetük, sem az állkapcsokon való elhelyezkedésük vagy alakjuk tekintetében. Fiatal cetek állkapcsában apró, csontszerű testecskéket találtak, amelyeket a fog csiráiként lehetne értelmezni, ellenben a később megjelenő halcsontlemezek nem az állkapcson ülnek, hanem a szájpadláson és nem a koponyacsontokhoz vannak erősítve. Mivel keresztben állanak a szájüreg boltozatán, azért elhelyezkedésük tekintetében a halak szájpadfogaira emlékeztetnek. A halcsontok szaruszerű és nem csontszerű képződményei a felhámnak; három-, ritkábban négyszögletes lemezek, amelyen kéreg- és bélállományt lehet megkülönböztetni. Az előbbi vékony, egymás fölött elhelyezkedő szarulemezekből áll, az utóbbi egyirányban futó csövekből épült fel, amelyek a lemez alsó végében serteszerű rostokká, a lemez szétfoszlott végeire pamatolódnak szét. Az egyes lemezeket tövüknél meggörbült szarulapok kötik össze egymással; ezeknél fogva vannak odaerősítve a szájpadlásnak véredényekben gazdag, őket tápláló, mintegy 2 cm vastag bőréhez. Minden egyes halcsontlemez harántul helyezkedik el a torok boltozatán keresztül, szemben a tarajként kiemelkedő, csak nyálkahártyával fedett ekecsonttal. A leghosszabb lemezek, amelyeknek száma mindkét oldalon 400-ig emelkedhetik, az állkapocs közepe táján találhatók, a legrövidebbek a szájzugokban, az állkapcsok ízesüléseivel, mivel a középtől a szélek felé meglehetősen egyenletesen kisebbednek. Elülről hátra menve egyik szorosan a megelőző mögött található; a közeik hátrafelé tágabbakká válnak. Ha a halcsontos cet bezárja a száját, akkor az alsó állkapocs a felsőt egészen magába foglalja. A rostok, ha mindenütt nem is, de a nyelv széleinél érintkeznek egymással, így a szájüreget kifelé teljesen elzárják, s mint valami rosta még a legkisebb és legcsúszósabb zsákmányt is fogva tartják.
A halcsontos cetek valamennyien apró állatokból élnek. A táplálék felvételében igen fontos szerepet játszik hatalmas, szilárdan odanőtt nyelvük. Nagy cetek nyelve, Rawitz szerint 250–400 kg súlyú is lehet. A nyelv csak föl- és lefelé mozgatható, az alsó állkapocs két szára közt lévő garatbőr izmainak összehúzása és elernyesztése útján. A cet az izomzat segítségével először erősen széttátja roppant száját, a tápláléktömeget beereszti a szájába, majd nyelvét a szájpad felé emelve a garat felé nyomja azt, míg a víz a halcsontlemezek közt eltávozik a szájüregből. Tulajdonképpeni garatizomzatuk egyáltalában nincs, mert a gégefő nagyobb fokú átalakulása következtében a halcsontos cetek légútjai is el vannak választva a táplálék útjától. Gyakran ezek az elváltozások egészen más természetűek, mint amilyeneket a fogas cetek esetében látunk, és ez a fő támasztópontja a mai cetkutatóknak, akik meg vannak győződve, hogy a halcsontos és fogas ceteknek származás tekintetében nagyon kevés közük van egymáshoz és a külsejükben megnyilvánuló számos hasonlóság csak ú. n. analóg jelenség, az egyforma életmódhoz való alkalmazkodás eredménye. Ugyanis a gégefőnek az összeköttetése a belső orrnyílással a torok mögött a halcsontos cetek esetében sokkal lazább és sokkal kevésbbé tökéletes, mint a fogas cetekében. Az összeköttetés nem a gégefőporc meghosszabbodása révén, hanem csak a nyálkahártya, az ú. n. laringeális zacskó közvetítésével jön létre (Rawitz).
Koponyájuk és orruk is kevésbbé mélyreható változásokat szenvedett, mint a fogas ceteké, és ez a körülmény azt a mai tudományos nézetet támogatja, hogy a halcsontos cetek jelentősen fiatalabb ágát képviselik a vízi életmódhoz alkalmazkodott emlősállatoknak, mint az előbbiek. Ugyanis koponyájuk mindkét oldalon egyenletesen alakult ki, két, a homlokon nem oly magasan elhelyezett lélekzőnyílásuk van, melyekhez a két egyforma fejlettségű orrjárat ferdén előrefelé és kissé spirálisan csavarodva nyúlik fel. Ez a csavarodás bizonyos fokú biztosságot nyujt a víz behatolása ellen. A hártyás orrjáratok, mint Delage-tól tudjuk, csak egy részét foglalják el a koponya elliptikus, nagy bálnák példájában az 1 m-nyi átmérőt is elérő csontos orrcsatornáinak, azonban egy hatalmas izom segítségével erősen kitágíthatók. Az orrjárat mindjárt a porcos orrsövény fölött tág melléküreggé öblösödik ki, amely hátrafelé a koponya faláig húzódik, s ezekben a melléküregekben határozott orrkagylók ismerhetők fel: a szaglás székhelyei, mert a halcsontos cetek a szaglás érzékét még nem vesztették egészen el. Hiszen még az agynak is megvan a szaglólebenye! Az agy is kevésbbé változott meg, kevésbbé szélesedett el, mint a fogas ceteké, csakhogy az állkapocskészülék rengeteg terjedelme következtében az óriási fej hátsó részében lévő alacsony üregbe szorult. Az ajkak egymással szemben éppen megfordítva viselkednek, mint a fogas cetekéi. Mert míg ezeknek mindig a felső ajkuk nyúlik túl az alsón, addig a halcsontos ceteknek az alsó állkapcsa fejlődik ki egészen rendkívüli módon, nyilvánvalóan azért, mert a táplálék tömegének „kimerítésében” szerepe van. A halcsontos cetek keskeny felső állkapcsa egészen a széles alsó állkapocs által alkotott kereten belül helyezkedik el, mely utóbbinak vonala a valódi halcsontos ceteken, a szájzúgban elhelyezkedő halcsontlemezek elfedésével kapcsolatosan, egészen sajátságosan és fölötte jellemzően alakul ki.
Csontvázának szerkezetéből a következő vonásokat kell kiemelnünk: Bordái közül csak egyetlenegy igazi borda van összekötve közvetlenül a szegycsonttal, az összes többi bordák álbordák. Kezük különböző alkotású, amennyiben a legtöbb faj hüvelykujja eltünt. Kinőtt halcsontos cetek elérhetik a 20–30 m-nyi hosszúságot és 20–150.000 kg-nyi súlyt is, ennek következtében ezek a legnagyobb élő állatok. Egy-egy hatalmas kapitális halcsontos cet testének tömege fölér 30–35 elefántéval vagy 150–170 ökörével, s egy-egy ilyen óriás szalonnájából néha több, mint 300 hektoliter halzsír nyerhető.
A halcsontos cetek elterjedési köre, mielőtt a kultúrember természetellenesen korlátozóan, vagy helyesebben pusztítóan és megsemmisítően bele szólt volna annak a dolgába, kiterjedt a legtöbb tengerre, a melegebbekre és a forró égöviekre is. Azonban a hidegövieket mindig előnyben részesítették, nyilvánvalóan azért, mert azok gazdagabbak táplálékban. Azonban ezt a kapcsolatot tételezve föl, nem magyarázható meg, miért nem élnek a déli Jeges-tengerben. Újabban Richardson, a „Discovery”-n tett angol délsarki expedíció kutatásai során a Ross-Ice-Barrier táján állítólag feltűnően hosszú hátúszójú bálnákat látott, amelyeknek új fajba, sőt új nembe kell tartozniok, ha ugyan nem kardszárnyú delfinek voltak a látott állatok.
Ma a főképen norvégok által űzött és az egész földre kiterjedő ama cethalászat következtében, mely főképpen a kevés valódi halcsontos cet vadászatára irányul, ezek majdnem teljesen ki vannak irtva, és a többiekre, amelyeket csak halzsírjuk kedvéért üldöznek, ugyanez a sors vár, hacsak a természeti emlékek megvédésére alakult nemzetközi szövetség még idejében meg nem erősödik a kívánatos módon és fel nem tartóztatja fenyegető végzetüket. A cetek vadászatának tilalma a norvég partok mentén, amelyet a storthing a halászok követelésére kénytelen volt elrendelni, akik a cetekben öntudatlan halterelőiket és így fontos segítőiket látják, vajmi keveset használt; egyszerűen azt tették, hogy külön hajókon úszó halzsírfőzőket állítottak fel és így ugyanahhoz az évi zsákmányhoz jutottak. Azonban azok a hajók, amelyek valódi halcsontos cetek fogása végett szállanak tengerre, ma már gyakran teljesen üresen térnek vissza és a halcsontkereskedők már pontos jegyzéket vezetnek minden egyes zsákmányolt valódi halcsontos cetről.
A halcsontos cetek meglehetősen magánosan élnek és csupán véletlenül verődnek össze csapatokba, valószínűleg a gazdagabb zsákmány által csalogatva. A legtöbbnek a hazája az északi Jeges-tenger, ezek csak alkalmilag hagyják el a jégmezők közti öblöket. Mások jobban szeretik a délibb fekvésű tengereket. A Keleti-tengerben gyakran látni őket és még gyakoribbak a Földközi-tengerben, egy törpe cetet pedig még a Fekete-tengerben is megfigyeltek már. Rengeteg tömegük ellenére is igen gyorsan és ügyesen mozognak a vízben, sőt a legtöbb a gőzhajó sebességével szántja a hullámokat. Egyenesen azonban állandó hullámvonalban úsznak előre, amennyiben egyszer a víz színére vagy a fölé emelkednek, azután meg ismét a vízszín alatt úsznak tova. Ha nem zavarják őket, akkor főképen a víz színén tartózkodnak, néha azon fekszenek, majd a hátukon, majd az oldalukon hemperegnek, függőlegesen felágaskodnak és egyéb játékokat űznek, féltestükkel úsznak, sőt néha egész testükkel is a víz színe fölé szökkennek. Ha csöndes a tenger, alszanak a hullámokon, melyek ide-oda ringatják őket.
A föld e legnagyobb állatainak tápláléka halakból s apró csigákból, kagylókból, polipokból, meduzákból és férgekből áll, köztük sok olyanból, melyen puszta szemmel alig láthatók. De ezekből a lényekből a halcsontos cetek milliókat nyelnek le egyszerre. A cet rengeteg nagy, szélesen hasított száját kitátva szeli a habokat, egész szájüregét megtölti vízzel s a benne élő, uszkáló apró állatokkal és mikor azok nyüzsgését nem érzéketlen nyelvével megérzi, végre becsukja a csapdát. A British Museumban alkoholban látható ilyenféle „bálnatáplálék”: túlnyomóan Cetochilus septentrionalis Goods. (Cetochilus = cetabrak), régi nevén Calanus finmarchicus nevű 4 mm hosszú evezőlábú rákocskából és ennek közeli rokonából, a mindössze 1.5 mm hosszú Temora longicornis Müll. nevű fajból áll.
Szellemi tehetségeik, miként látszik, alacsonyabb fokon állanak, mint a fogas cetekéi. Valamennyi halcsontos cet félénk, ijedős, rögtön megfutamodó lény s ezért egymás közt is és nyilván a legtöbb más tengeri állattal is békességben élnek. Ha azt látják, hogy megtámadják őket, akkor néha felébred ugyan természetes bátorságuk, amely esetleg vadsággá is fajulhat s ilyenkor hevesen védekeznek, nem is mindig siker nélkül; azonban általánosságban vajmi kevés kárt tesznek legfélelmetesebb ellenségeikben. Főfegyverük a farkuk, melynek rettenetes erejét elképzelhetjük, ha meggondoljuk, hogy ez az az eszköz, melynek segítségével a cet roppant testét a gőzhajó sebességével hajtja tova a vízben. A cet farkának egyetlen csapása elegendő, hogy darabokra zúzza vagy a levegőbe hajítsa a legerősebb csónakot is és így az embert is könnyen megöli.
A halcsontos cetek szaporodásáról még nagyon keveset tudunk, legföljebb annyit, hogy a nőstények vagy „tehenek” egyetlen, ritkán két igen nagy, az anya hosszának 1/4-ét, 1/3-át elérő, nagyon fejlett fiatalt hoznak a világra, ezt hosszú ideig szoptatják, bátran és kitartóan védelmezik, veszély esetén úszóik alá rejtik és sokáig vezetik. Vemhességének tartamáról Guldberg azt közli, hogy az 10–12 hónapig, vagy még tovább is tart. De az újszülöttek fejlettségének fokából következtetve föl lehetne tenni, hogy az tovább, talán kétszerannyi ideig is eltart. Valószínű, hogy a halcsontos cetek aránylag gyorsan növekszenek, de mégis több év szükséges ahhoz, hogy egész hosszúságukat elérjék. Minden látszat a mellett szól, hogy a halcsontos cetek nőstényei, ellentétben a fogas cetekkel, mindig nagyobbak és zsírosabbak, mint a hímjei; ebben a tekintetben talán csak a hosszúszárnyú bálna kivétel.
A halcsontos cetek, fajaik kis száma ellenére is, nagy termetüknél fogva összehasonlíthatlanul nagyobb hasznot hajtanak az embernek mint a fogas cetek egész hada; ez a magyarázata kiirtásukig fokozott üldöztetésüknek. A halzsír fehérítve vagy nem fehérítve kerül a kereskedésbe, színe szerint különbözőképpen értékelt sötétebb vagy világosabb színárnyalatokban. Jelenleg főkép a jutaiparban használják a fonál bezsírzására, azon kívül a bőriparban a kikészített bőrök átitatására, mert azok a halzsírt felszívják s ez által tömöttek és hajlékonyak lesznek. A szappangyártásban is felhasználják a halzsírt, amikor más olajok, mint pl. a repceolaj ára nagyon magasan áll. A halzsírt világításra, repceolajjal keverve bányákban használják és mindenütt ott, ahol tűzveszedelem miatt a petróleumot kerülni kell. A valódi halcsontos eetek nagy, esetleg több méter hosszú halcsontlemezeit ma drágábban fizetik, mint az elefántcsontot, mivel ez az anyag kellemes, lágy hajlékonysága és nyugalmassága következtében fínomabb fűzők készítésében még mindig nélkülözhetetlen. A barázdás bálnák rövidebb, 1 m-nél nem hosszabb lemezei sokkal csekélyebb értékűek (csak 50–80 pfennig kilója), mivel csak olcsóbb fűzők készítésére és gallérok megmerevítésére alkalmasak.
A halcsontos cetek alrendje két családra különül el, ú. m. a barázdás bálnák és a síma bálnák családjára. A barázdás bálnáknak (Belaenopteridae) hátúszójuk is van, torkuk barázdált, halcsontlemezeik rövidek, kisebb értékűek. A síma vagy valódi bálnáknak a cethalászok elnevezése szerint (Balaenidae) hátúszójuk nincs, torokbarázdáik is hiányzanak, halcsontlemezeik hosszúak, nagyon értékesek. A két csoport közt foglal helyet a szürke bálna (Rhachianectes Cope), melynek hátúszója nincs, de van a torkán két barázdája, egyébként pedig inkább a barázdás bálnákhoz hasonlít. Ezt a nemet újabban egy harmadik család (Rhachianectidae) képviselőjének szokták tekinteni.
1. család: Barázdás vagy hátúszós bálna-félék (Balaenopteridae)
2. család: Síma bálna-félék (Balaenidae)
