HARMADIK ALREND: Tengeri péralakúak (Mugiliformes)

Teljes szövegű keresés

HARMADIK ALREND: Tengeri péralakúak (Mugiliformes)
A tengeri pérhal-alakúak (Mugiliformes) alrendjébe tartozó családok egymást közt a váz szerkezetében, főkép pedig az úszók helyzetében és kialakulásában meglehetősen különböznek, azonban közel állanak a valódi tüskésúszójú halakhoz, különösen pedig a sügérekhez. Egyszerű, vagy pedig megoszlott hátúszójukban többnyire csontossugarak is vannak, hasonlóképpen a hasúszójukban is, amelyben, éppúgy, mint a sügéreknél, 1 kemény- és 5 puhasugár van. A hasúszó messze előre tolódott el, a vállövvel azonban nincs szilárd összeköttetése, legfeljebb szalag útján függ vele össze. Fejüket és testüket kerek, vagy pedig fésűsszegélyű halpénzek takarják. Tartózkodási hely és életmód tekintetében nagyon elütnek egymástól. Goodrich a tengeri péralakúakat több csoportra tagolta, amelyek közül az első a tulajdonképpeni tengeri pérhalakat és legközelebbi rokonaikat foglalja magában. Az összes idetartozó halaknak két, különálló hátúszójuk van, amelyek közül az elsőben tüskék is találhatók.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem