1. család: Vakkígyó-félék (Typhlopidae)
1. család: Vakkígyó-félék (Typhlopidae)
Abban különböznek a többi féregalakú kígyóktól, hogy csak a felső, függőlegesen álló, szabadon felfüggesztett állkapcsukban van mindkét oldalon 2–5 fog, míg alsó állkapcsukról a fogak teljesen hiányzanak. Apró állatocskák, féregszerű testtel; fejük a törzstől nem különül el élesen, farkuk igen rövid; kicsiny szemüket a fejpajzs eltakarja s néha egyáltalán nem látható; nyelvük jól kivehetően villás. A fejcsontok egymással szorosan vannak összeilleszkedve. A törzset és a farkat úgy alul, mint felül, egyforma kicsiny, kerek, síma, fedélcserépszerű pikkelyek borítják. A medenceöv maradványaként mindkét oldalon egy-egy cHsontot találunk.
1. Vakkígyók (Typhlops Schneid.)
Vakkígyó (Typhlops punctatus Leach.).
A vakkígyók számos faja általában az egyenlítő mentén van elterjedve. Valamennyien férgekhez hasonlóan a föld alatt élnek és tojások útján szaporodnak, amelyek igen nagyok, hosszúkás alakúak, de, úgy látszik, számuk egy-egy peteéréskor csekély. Színük a sárgásbarnától a sötétbarnáig és feketéig váltakozik s világosabb vagy sötétebbszínű foltokkal vagy hosszanti vonalakkal van tarkítva, felül többnyire sötétebbek, mint alul.
A sárga vakkígyó (Typhlops vermicularis Merr.)
Törzse mindenütt egyformán vastag s emiatt fejét a farkától nehéz megkülönböztetni; lekerekített feje legfönnebb arról ismerhető fel, hogy nagyobb pikkelyek födik. Szeme mint alig észrevehető pontocska villan a fejpajzson át, orrnyílása a két orrpajzs érintkezési vonalában van. Feje kicsiny, arcorra körívszerűen lekerekített, de különösen elől és alul erősen ívelt, felső része minden oldalon kiugrik az alsó rész fölött. A szabályosan hengeres törzs a farok felé észrevehetően megvastagszik. Maga a farok rövid, szélesebb, mint a fej, vége kúposan kihegyezett, kissé alágörbül és egy kis tüskével fegyverzett. A pikkelysorok száma 22 és 24 között ingadozik. Az állat legfeljebb 33 cm hosszú és 8 mm vastag, színe többé-kevésbbé fénylő sárgásbarna, felül azonban sötétebb, mint alul s minden törzs- és farokpikkely vége előtt egy-egy barna foltocskával van tarkítva.
A sárga vakkígyót eddig Görögországban, valamint több görög szigeten, továbbá Kis-Ázsiában, Szíriában, Afganisztánban, Perzsiában és a kaukázusi tartományokban találták. Werner egy példányt kilenc hónapig tartott földben s megkísérelte mindenféle apró állatkával etetni, de siker nélkül. A vakkígyó magavájta üregekben él a földben s veszély esetén is ezekbe húzódik vissza; ez alkalommal horogszerűen meggörbített fejével oly erősen megkapaszkodik, hogy előbb leszakad a feje, semhogy szabadon engedné magát. Ha ezt a kis kígyócskát kezünkbe vesszük, meglehetős erővel csavarodik rá ujjunkra, de még csak meg sem kísérli a harapást.
