ÁSZKAPÓKOK (Pantopoda, Pycnogonida)
ÁSZKAPÓKOK (Pantopoda, Pycnogonida)
Az ászkapókok (Pantopoda, Pycnogonida) kizárólag tengervízlakó állatok s részben az Óceánok fenekén lévő fagyos vízben élnek örökös sötétségben, részben a sziklás partokon köveken és növényeken mászkálnak, néha pedig más állatokon tartózkodnak. Legjellemzőbb bélyegük kétségtelenül a négy pár hosszú, a test középvonalában majdnem összeérő lábuk; a lábakkal szemben a tulajdonképpeni test majdnem teljesen elenyészik, testükön egyébként elül a mozgatható ormány (proboscis), azután a külsőleg többnyire négyízű törzs és hátul a rövid potroh különböztethető meg. A végtagpároknak a száma rendesen hét, ezek azonban nem minden esetben fejlődnek ki valamennyien. Az első, az ormány mellett található pár a pókfélék rágócsápjához hasonlít és ugyancsak ollóban végződik, a második pár, a tapogatóláb, rövidebb és kevesebb ízből áll, mint a négy pár járóláb. Legérdekesebb a harmadik végtagpár, mely gyakran csak a hímeken fejlődik ki és a nőstények által lerakott peték cipelésére való (petetartóláb). Egyébként az ászkapókok lábai nemcsak a helyváltoztatás szolgálatában állanak, hanem fontos belső szerveknek, nevezetesen az ivarmirigyeknek és a gyomor vakbélszerű kitüremléseinek is hordozói. A törzsben elhelyezett szűk gyomornak ugyanis páros vakbélszerű kizacskósodásai vannak, melyek közül az elülső rövid pár a rágócsápokba hatol, míg a többi négy hosszú pár a lábakba nyomul be majdnem az utolsóelőtti harmadik ízig. Lélekzőszervük nincsen, valószínűleg bőrükön át lélekzenek. A fiatal ászkapókok három pár végtaggal. ú. n. pronympha-stádiumban jönnek a világra és különböző vedlésekkel kapcsolatos átalakuláson kell átesniük, mielőtt kifejlődött állattá lesznek. Lárváik leginkább Hydroidpolypokon tartózkodnak, olykor-olykor azonban tengeri csigákat és más állatokat is fölkeresnek, melyeken élősködnek. Megfigyelték, hogy a lárvák ormányukkal szúrják meg a polipokat és szívják vérüket. Ritkábban fejlődésük a polipok belsejében megy végbe. A lárva, néha több is, mint bélparazita a polip gyomorüregében tartózkodik és a nedveket szívja.
Az északi tengerben gyakori parti ászkapók (Pycnogonum littorale Strm.)
Parti ászkapók (Pycnogonum littorale Strm.).
eléri a 13 mm nagyságot és az európai tengerpartokon, valamint Észak-Amerika atlantióceáni partjain lassan mászkál a kövek alatt és a tengeri mohában, miközben a világosságot a lehetőség szerint kerüli. Rágócsápjai és tapogatói ennek a fajnak nincsenek. Vörösesbarna vagy sárgásszínű testének felülete durva és szemcsés. A hím ivarnyílása hátulsó lábpára második ízének hasoldalán, a nőstényé pedig ugyanezen lábpár második ízének hátoldalán van. Párzás alkalmával órákon keresztül cipelteti magát a nőstényen ülő hím, párzás után a nőstény által lerakott petéket harmadik pár lábán magával hordozza egészen addig, míg az új nemzedék világra nem jön.
A parti ászkapókok főtáplálékát az aktiniák szolgáltatják, ezeket alsó talpfelületükön szúrják meg és onnan szívják nedveiket; gyakran több ászkapók található így együtt. A nyurga ászkapók (Nymphon grossipes F.),
Nyurga ászkapók (Nymphon grossipes F.).
egyike a leggyakoribbaknak a schleswigi partokon, csak alig 5 mm nagyságot ér el. Ollói, valamint tapogatólábai jól kifejlődtek, a petetartólábak mindkét ivar esetében megvannak. Miként Prell közli, némely a norvég vizekben előforduló Nymphon-fajok hímjei kitűnő úszók, ezt a tehetségüket főképpen a lábaikon levő feltűnően hosszú sertéknek köszönhetik. A Nymphon nagy elővigyázatossággal lát hozzá a táplálkozáshoz. Prell szerint látszólag közönyösen ül valamely Campanularia-polyp testén s tapogatóit óvatosan mozgatja. Közben, amint megérinti a polip egyik tentakulumát, ollós rágócsápjaival a polip fejét megragadja, hogy annak tartalmát kiszürcsölje.
Az ászkapókok legváltozatosabb és leggazdagabb alakjait az Óceánok mélységei rejtik magukban. Hosszú, vékony, pókszerű lábaik ott érvényesülnek a legjobban, amennyiben azok megakadályozzák, hogy a puha, laza fenékiszapba besüppedjenek és ott élnek az egész nemzetségnek óriásai is, mint például a hatalmas, több mint 2000 m mélységben fölfedezett Colossendeis colossea Wils. nevű faj, melyet néhány hasonló fajjal együtt az újabb mélytengeri kutatások hoztak napvilágra, kinyújtott lábaival több mint egy fél méternyi területet tud átfogni.
