NEGYEDIK REND: Hengertestű skorpiópókok (Solifuga)

Teljes szövegű keresés

NEGYEDIK REND: Hengertestű skorpiópókok (Solifuga)
Termetük nem skorpiószerű, inkább pókalakú. A Solifuga-fajokat némi jogosultsággal a pókfélék macskáinak nevezhetnők, mert ügyesség, fürge és hirtelen mozgásaik tekintetében túltesznek az egész rokonságukon. Hajlékony testük szelvényezettsége és tagoltsága teszi lehetővé ezt a mozgékonyságukat. A fejtorjuk sem tekinthető egy darab testrésznek, amennyiben ez egy elkülönült elülső szakaszt mutat, melyet fejnek nevezhetünk s ehhez csatlakozik három külön-külön határolt torszelvény. Az előbbi viseli a hatalmas ollós chelicerákat, a lábalakú tapogatókat, meg az első, többnyire vékony lábpárt. A következő torszelvények mindegyikén ered még egy-egy lábpár. A fejrész elején domborodik ki egy pár középszem. A potroh szélesen függ össze a fejtor végével, határozottan 10 szelvényt mutat és nyujtott tojásalakú, vagy inkább hengeresnek mondható.
Ezek a skorpiópókok általában éjjeli rablók. Egyenként barangolnak s az esti homályban bejárják területeiket; sötét éjjel sem pihennek. Hirtelenül támadva rávetik magukat áldozatukra, melyet erőteljes és aránylag igen nagy ollóikkal, azaz cheliceráikkal megragadnak. Ez a végtagpárjuk veszedelmes fegyverük; ennek alsó, mozgatható ujja hegyes chitinfogakkal van élezve és nagy erővel szorítható az olló, illetőleg fogó felső, mozdulatlan ujjához. Ebben a fogószerkezetükben olyan erőt fejthetnek ki, hogy pl. a keménytestű ganajtúró bogarat, vagy a nagytermetű sáskát egyszeriben szétropogtatják.
Ha bajba kerülnek a skorpiópókok, azonnal védekező állásba helyezkednek; magasan felemelik első lábaikat, cheliceráik tágra nyitott ollóit félelmetesen mutogatják, meg sziszegő hangokat hallatnak; ezt a sziszegést ollóik két ujjának összedörzsölésével idézik elő.
Az elég hosszú, lábalakú tapogatók tőízeit rágásra használhatják, mert ezek lemezalakúak és élesek. A tapogatók végízei valamilyen célra szolgáló kis hólyagokat viselnek, melyeknek felülete ragadós; e hólyagok, talán tapadó szervek, behúzhatók, meg kitolhatók. Az aránylag hosszú lábak közül az első pár többnyire rövid szőrkeféket mutat a végén; a következő három pár ellenben elég nagy és éles karmokat visel. E lábak olyan szerkezetűek, hogy az állatok gyorsan futhatnak velük és mint éjjeli kísértetet zajtalanul sietnek ide-oda a falakon, száraz törzseken, ahova vadászatra indultak. Az utolsó lábpár tőízein sajátságos, háromszögletes, kis függelékeket találunk, melyek rendeltetését még nem ismerjük. Megemlítjük még, hogy a lélekzést fejlett tracheacsőrendszer végzi.
A hengertestű, nyujtott potrohú skorpiópókok csak a forró éghajlat vidékein élnek; főként száraz pusztaságok és homoksivatagok területein találhatók. Ausztrália és a Szunda-szigetek kivételével sokfelé terjedtek el úgy az ó-, mint újvilág országaiban, ahol a lakók általában vérengző, gyilkos állatoknak tartják őket. Lönnberg szemtanúja volt egy olyan irtó párosviadalnak, melyet egy skorpiókok és egy hasonló nagyságú skorpió vívott egymással a közös lakásul szolgáló terrariumban. A skorpió volt a megtámadott fél s ezért a kétségbeesés bátorságával védte magát egy ideig, miközben ismételten megkísérelte, hogy rettenetes ellenfelét megszúrhassa. Ez azonban nem sikerült neki s így végül, mint vesztes fél ott maradt a porondon; a dühös támadásoknak nem tudott tovább ellenállni; a skorpiópók legyőzte, összeroppantotta és felfalta.
Más alkalommal egy hasonló küzdőpár viaskodásában a skorpió győzött, amennyiben mérges fullánkjával megsebezhette támadóját, amiért ez kénytelen volt visszavonulni, mert hosszabb időre harcképtelenné vált. Hutton látta, hogy egy hatalmas indiai skorpiópók gyíkot ejtett zsákmányul s ennek testét meg is ette; csak a fejét, meg a bőrét hagyta meg. Egy másik ilyen pókszörnyeteg egy fiókverebet ölt meg,amikor ezt hozzá zárták a kalitkájába.
Az idetartozók közül a Galeoidae-családba sorolt fajok a legismertebbek. Dél-Oroszországban, szintúgy Kis-Ázsiában honos, sőt helyenkint gyakori a Galeodes araneoides Pall. Hozzá hasonló a középázsiai puszta területekben barangoló Galeodes caspius Bir., melytől az emberek csakúgy félnek, mint az előbbi fajtól. Az ottani lakosság meséli, hogy a „falang”-ok, ha néha-néha házakba, vagy sátrak alá tévednek, veszedelmes csípésükkel ártalmassá válnak; sőt, utazók, akik ilyen helyütt szerényen éjszakáztak, áldozatul is estek már e rettenetes kis állatoknak. Mi azonban tudjuk, hogy mindez túlzás; a valóság ebből csak annyi, hogy a Galeodes-nem bármelyik faja, ha üldözik, élénken védekezik és ollós csáprágóival kapkodva, megcsípi az embert is. Bár vérig sebezheti az illetőt, a csípése még sem mérges és csak akkor jár kellemetlen következményekkel, ha tisztátlanság fertőzi meg a sebet.
Párzás alkalmával a nyúlánkabb és fürgébb hím hirtelen támadóként nekiront a nősténynek és cheliceráival belekap ennek puha hátbőrébe; szinte úgy látszik, mintha meg akarná marni a párját, bár talán csak a legritkábban esik meg, hogy ez megsebesülne. A hím előre nyujtott tapogatóival megfogja a meglepett nőstény fejtorját, ezután lábaival leszorítja ennek lábait, hogy ne mozdulhasson s az így lenyűgözött termetesebb pók szinte bénultan és nyugodtan tűri az egyébként gyöngébb hím erőszakosságát. Aki látja ezt a jelenetet, azt hihetné, hogy a nősténypók hipnózisba jutott, mert tehetetlenül, akarat nélkül, csöpp ellentállást sem fejt ki. Párzás után nem sokára elbújik a Galeodes-nőstény, hogy néhány hét múlva a földbe vájt gödörben kis rakásra való, fényes, apró gyöngyszemekhez hasonló petéket helyezzen el! E petékből rövidesen kukacalakú, fehéres fiak kelnek ki. Az anyapók egy ideig még őrzi, de nem ápolja ivadékát és bevárja, hogy az apróságok az első vedlésen átessenek; ezután a sorsukra bízza őket; hiszen most már eléggé kialakultak, hogy az öregek rabló életmódját kicsinyben kezdjék és önállóan folytassák.
Hengertestű sorpiópók (Galeodes orientalis Stal.) és mezei skorpió (Buthus occitanus Am.) viadala.
A Solpugidae család fajainak jellemzésére szolgál az, hogy légzőréseik szabadon láthatók, fedetlenek; ebben eltérnek a Galeodes-fajoktól. Az előbbiekhez tartozik az észak-afrikai barnán feketés Rhagodes melanus Ol. nevű faj. A Hexisopodidae-fajok ellenben Afrika déli országaiban találhatók; ezeknek negyedik lábpárja ásásra használható, ezért karmokat nem visel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem