ELSŐ REND: Farkos zsákállatok (Copelata)
ELSŐ REND: Farkos zsákállatok (Copelata)
A farkos zsákállatok, vagy appendikuláriák (Copelata) különböző neveiket mind jellegzetes farkukról kapták. Farkuk hosszú, elég széles, hátul elhegyesedő, kétoldalt lapos szerv. Előtte fekszik a jóval rövidebb, zömök törzs, lapos hasoldallal és magasra domboruló háttal, amelynek középvonalában néha tetőgerinchez hasonló éle van, úgyhogy a törzs keresztmetszete háromszögletes. A farok helyzete a törzséhez képest 90°-kal elfordult, úgyhogy hátoldala jobbra, hasoldala pedig balra néz. Az állat hátrafelé rendesen nem nyujtja ki a farkát, hanem hasa alatt előrecsapja, úgyhogy széles oldala rásimul a hasára. A törzsben helyezkedik el minden fontos szerv: a bélcső, melynek kopoltyúkzsákján csak két kopoltyúnyílás van és ezek nem a kloákaüregbe hanem közvetlenül a szabadba nyílnak; itt van továbbá a szív és a hímnős ivarmirigy is. A farokban csak a rugalmas gerinchúr és kétoldalt erős izomnyalábok helyezkednek el, amelyek a farkot erős, élénk csapkodásra képesítik, míg a törzsben semmiféle izomzat sincsen.
A farokban fut végig azonkívül az idegrendszer középponti része, amely benyúlik a törzsbe is és ott az előbél fölött megduzzad. Ez a duzadt rész a többi zsákállat agydúcának felel meg. E mellett az agydúc mellett sajátságos érzékszerv helyezkedik el, amelyet hallószervnek vagy otocystának neveznek, pedig alig van köze a halláshoz. A hólyagalakú szerv belvilágát csillangós sejtek bélelik ki, amelyeken mészgömböcske fekszik. Ez az érzékszerv tehát helyzetérzőszerv, amely az egyensúlyozást szolgálja. A szerint, hogy az állat milyen helyzetet foglal el, a mészgömböcske (statolith) más és más helyen nyomja a csillangós érzéksejteket, amelyeknek ingere a belőlük kiinduló idegek révén eljut az agydúcba, ahonnan azután az evezőfarok megfelelő izomzatába jut az inger. A farkos zsákállatok testében ezenkívül nincsen más érzékszerv, csak néhány érzéksejt a test felületén és a garatnyílásban, amelyek valószínűen a tapintás, vagy az ízlelés szolgálatában állanak.
A legsajátságosabb azonban a farkos zsákállatok köpönyege, amely nem szívós és erős, hanem egészen puha és gyenge. Nem is marad állandóan az állat testén, hanem keletkezése után rövidesen víz hatol alája, leemeli az állat testéről és hólyagalakúan annyira felduzzasztja, hogy átmérője sokszorosan felülmúlja az állat nagyságát. A Kowalevskia-törzse például csak 1 mm hosszú, köpenyéből lett háza mégis 35 milliméter átmérőjű. Ezzel a héjjal a farkos zsákállat a szája közvetítésével függ össze és belsejében ott lebeg az állatka, amely farkának csapkodásával az egész házat lassan hajtja tova a vízben.
Ez a sajátságos berendezés kétségkívül védelmére van az állatkának. Ha ugyanis házát megragadják, villámgyors mozdulattal leválik róla és elmenekül, míg az üldöző az üres házzal kénytelen beérni. A háznak élénk szine, vagy színes függelékei is vannak, amelyek elsősorban ráirányítják a figyelmet. Sokkal fontosabb azonban a ház szerepe a táplálék megszerzésében. Lohmann vizsgálatai óta tudjuk ugyanis, hogy a ház belsejében bonyolult zsákmányfogó szerkezet is van. A víz nyíláson jut beléje, s a farok csapkodó mozgása szűrőszerkezeten hajtja át, amely minden apró szervezetet visszatart. Ezek közvetlenül az állat szájnyílása előtt barázdában gyülnek össze és időről-időre lenyeli a felhalmozódott táplálékot. Ezzel a sajátságos berendezéssel fölöslegessé vált az, hogy a kopoltyúzsák szűrje ki a vizből a táplálékot, ennélfogva az endostyl is jóval gyengébben fejlett, mint a többi zsákállatban. A farkos zsákállat ilyen módon képes a legparányibb szervezeteket is kiszűrni a tengervízből, még olyanokat is, amelyek csak egy-két ezredmilliméternyi nagyságúak. Olyan apró szervezetek ezek, hogy legfínomabb hálóink szemein is átbújhatnak, s ezért a szokásos finom planktonhálókkal sohasem foghatók meg. Ezeket az apró szervezeteket tehát a legjobban a farkos zsákállatok végtelenül fínom szűrőkészülékéből kaphatjuk meg, mert ott szépen és épségben összegyüjtve találjuk meg őket. Egy-egy ilyen kifogott házban sokezer ilyen apró élőlény van. Kiszámították, hogy a farkos zsákállatok, tekintetbevéve kicsiségüket és lassú mozgásukat, csak igen kis vízmennyiséget szűrhetnek meg, a legnagyobbak kb. 25 köbcm-t óránként.
Ha mégis sokezer apró élőlény van köpenyükben, a vízben igen nagy tömegben kell élniök ezeknek a parányi szervezeteknek, amelyeket együttvéve törpeplanktonnak, vagy nannoplanktonnak nevezünk. Ez a megfontolás vezette rá a kutatókat arra, hogy apró vízmennyiségeket centrifugáljanak, s ilyen módon sikerült is számtalan apró élőlényt, főleg apró egysejtű növénykéket kézrekeríteni. Kitűnt, hogy a víz olyan bámulatos tömegű apró élőlényt tartalmaz, amiről eddig sejtelmünk sem volt. Kétségtelenné vált, hogy ez a nannonplankton, amely osztódás útján gyorsan szaporodik, igen nagyjelentőségű szerepet tölthet be a tengeri állatok táplálásában, s ez a megismerés a farkos zsákállatok igénytelen házának vizsgálatából szűrődött le.
Minthogy, amint tudjuk, ezek az állatok házukat a legkisebb veszély esetében is elhagyják, új házat is tudnak készíteni. Ha farkos zsákállatokat fogunk, természetesen mind elmenekül házából, s ilyenkor megfigyelhetjük, hogy néhány óra leforgása alatt új házat készítenek maguknak. Ezt a munkát a test elején lévő nagy sejtek csoportja végzi, amelyek a házat a bonyolult fogószerkezet minden lécével és hurokjával együtt szabályosan kiválasztják. De megújítja az állat akkor is, ha nem is zavarják, mert fínom szűrőberendezése hamarosan eltömődik és hasznavehetetlenné válik. Minden farkos zsákállat napjában többször is elhagyja régi házát és újat készít magának. Az üres házak, amelyek a legnagyobb fajoknál ökölnyi nagyságot is elérnek, egyideig még a vízben úszkálnak, igeiglenesen egy-egy más állat, pl. rák fel is használja őket menedékhelynek, de azután hamarosan elpusztulnak, széjjelfolynak, mert igen lágy anyagból vannak. A táplálékszerzés ilyen sajátságos módjára az egész állatvilágban sehol sem találunk más példát. A farkos zsákállatok apró állatkák; a legnagyobb közöttük a Bathochordaeus charon Chun, amelyet a német mélytengeri kutató expedíció fedezett fel. Ez a faj 8.5 cm hosszúságot ér el, de a legtöbb csak néhány milliméter nagyságú. Mégis jelentős szerepet játszanak a tengerek háztartásában, mert gyakran óriási rajokban jelennek meg. Így már az „Astrolabe” nevű kutatóhajón világkörüli útra indult francia Quoy és Gaimard 1827-ben Dél-Afrika partjain akkora tömegben észlelte, hogy a tenger igen nagy kiterjedésen barna és vörös volt tőlük. De hatalmas rajokban jelentkeznek az európai tengerekben is. Hensen kiszámította, hogy 1883 augusztus 23-án a Keleti-tenger vizének 10 köbcentiméterében 50.118 farkos zsákállat volt. A tengeri állatvilágnak tehát nagy százalékát alkotják, és a magasabbrendűek táplálkozására nézve kétségtelenül nagy fontosságuk van. Az északi tengerek bálnáinak pl. a legfontosabb táplálékát alkotják.
Megfigyelték őket minden tengerben, a nyiltvízben éppúgy, mint a partok mentén, bár kétségtelen hogy a nyiltvizeken gyakoriabbak, ami talán abban leli magyarázatát, hogy a partmenti vizek iszaptartalma eltömi fínom szűrőkészüléküket. Általában a víz felszínén élnek, legfeljebb 100 m mélységig, bár vannak egyes fajok, amelyek sokezerméteres mélységekben is otthonosak. Minthogy táplálékukat apró egysejtű növénykék alkotják, amelyek napfény nélkül nem élhetnek, érthető, hogy legnagyobb tömegben a víz felszíne közelében élnek, annyival is inkább, mivel mozgási képességük igen csekély. Lohman kiszámította, hogy egy nagy Oikopleurának legalább 2.5 órára van szüksége ahhoz, hogy 100 métert emelkedjék, s legalább 4 órára, hogy ugyanannyit süllyedjen. Más fajok mozgása még lassúbb. Amíg az állat benne van házában, mozgási képessége igen korlátozott, mert farkát főleg csak arra használja, hogy a vizet szűrőkészülékébe hajtsa és helyváltoztatásra csak akkor, ha levált házáról. Azonban egynéhány heves farokcsapás után ilyenkor is pihen az állat, mialatt lassan lesüllyed, hogy azután néhány újabb mozdulattal megint fölemelkedjék. Nagyobb és egyenletes helyváltoztatásról tehát szó sem lehet és a farkos zsákállatok is főkép a tengeráramlatokkal együtt változtatják helyüket, éppúgy, mint a többi planktonszervezet.
Mint a nyilttenger sok más állata, a farkos zsákállatok is úgyszólván teljesen üvegszerűen átlátszóak és színtelenek. Némelyik olyannyira átlátszó, hogy jó odafigyelés mellett sem vehető észre. Csak a zsigergomolyagnak szokott élénkpiros, vagy barna, vagy sárga színe lenni és néha a bélcső egyes részei kékszínűek.
A farkos zsákállatokat nehéz dolog fogságban tartani, csak ha igen óvatosan merítjük ki és friss tengervízzel telt nagy edénybe helyezzük őket, melyben a felszín alatt sűrű hálót feszítettünk ki, úgyhogy a levegővel ne érintkezhessenek, lehet őket néhány napig megfigyelni. Ha véletlenül ivarérett példányokat fogtunk, szaporodnak is a fogságban. Egyszerűen a vízbebocsátott petéikből néhány nap alatt farkos lárvák fejlődnek ki.
Ezek az állatok, mint már említettük, hímnősek, de rendesen nem termékenyíthetik meg önmagukat, mert a hímcsirasejtek korábban érnek meg, mint a peték. A vízbe kikerült petéket tehát más állat hímcsirasejtjei termékenyítik meg. Az ivarérettség csak bizonyos időszakokban jelentkezik; a mi égövünk tengereiben élő alakoknál ez az a tél. Ezzel függ össze valószínűen az is, hogy nagy rajokat szintén csak időszakosan lehet észlelni. Azt, hogy a farkos zsákállatok meddig élnek, nem tudjuk, valószínű, hogy csak egy évig, de lehet, hogy a mélytengeri alakok hosszabb életűek.
A farkos zsákállatok rendje csak kevés nemzetséget és fajt foglal magában, amelyek két családba tartoznak.
1. család: Kowalevskia-félék (Kowalevskidae)
2. család: Függelékes zsákállat-félék (Appendicularidae)
