3. Halgőték (Amphiuma Gardiner)
3. Halgőték (Amphiuma Gardiner)
A halgőte-félék családjának utolsó képviselője a nevet adó halgőte nemzetség, melynek viszont egyetlen tagja az alábbi faj.
Az angolnagőte (Amphiuma means Gardiner)
Angolnagőte (Amphiuma means Gardiner).
Az angolnagőte valóban megérdemli a nevét, mert teste csakugyan hasonló az angolnáéhoz, vagyis erősen megnyúlt, négy nagyon kurta kis lába meg alig érdemli meg ezt a nevet, ámbár még az ujjak is megvannak rajta. Még a meglett állatnak is van mindkét oldalon egy-egy kopoltyúnyílása, szintúgy van négy belső kopoltyúja is. Csenevész szemeit elfedi ugyan a bőr, azonban annyira megvékonyodik felette, hogy a szemek láthatók rajta keresztül is. A hátcsigolyák száma Gadow szerint 63, a farkcsigolyáké 35, vagy valamivel több. Fogakat a két állkapcson kívül találunk még az ínyen is, ez utóbbiak két, egymáshoz hegyesszög alatt hajló sorban rendeződtek el. A nemzetségnek régebben két faját különböztették meg, t. i. a két- és háromujjú angolnagőtét, a szerint, hogy két vagy három ujjuk van-e, azonban Cope a kettőt egyetlen fajba tartozónak veszi. Az állat 76–89 cm hosszúra nő meg, de kivételesen elérheti az 1 m-nyi hosszúságot is; színe felül feketésbarna, zöldes csillogással, hasoldala világosabb, tehát ebben is egészen olyan, mint az angolna.
Az angolnagőte mocsarakban és más álló- és iszapos vizekben, pl. rizsföldeken futó árkokban él az amerikai Egyesült-Államok területének délkeleti részén, kb. Louisianától Dél-Karolináig, de Louisianától nyugatra már nem található, mint ahogy nem fordul elő a Mississippi völgyében sem, Arkansas északi részében. Kígyózó mozgással vígan úszkál az angolna módjára, de gyakran beleássa magát az iszapba, télen esetleg méternyi mélységre is. Fogságban tartott példányok, melyeket véletlenül kidobtak a medencéjükből, több napig baj nélkül eléltek a szárazon és kibírták az Európába való elküldést is. Tápláléka mindenféle apró állat, férgek, rákok, csigák és halak. Davison szerint májusban párzik, 9 mm átmérőjű, meglehetősen keményburkú petéit a rákövetkező augusztusban vagy szeptemberban rakja le, a petéket megcsavarodott fonál köti össze egymással. A nőstény, miként Hay O. P. megfigyelte, csavaralakban összetekergőzve veszi körül a petecsomóját, mely két, olvasószerű zsinórból áll. A porontyok novemberben vagy decemberben kelnek ki s jól fejlett külső kopoltyúik vannak. Kibúvásuk előtt 45 mm hosszúak, de a következő februárra már 68–90 cm-nyi hosszúságot érnek el, kopoltyúik ekkorra már eltűnnek, de lábaik aránylag még hosszabbak, mint a felnőtt állatokéi.
Ez az állat is elevenebb éjjel, mint nappal, amikor, ha teheti, mélyen befúrja magát a fenék talajába. Puszta kézzel rendkívül nehéz megfogni, mert teste símasága következtében egy-kettőre kisiklik belőle. A nagyobb egyének egészen érzékenyen tudnak harapni. Hay a kifejlett állatnak a hangját is hallotta. A kopoltyúk különös szerkezete, s az orr meg az ajkak alakja teszi lehetővé, hogy az iszapba áshassa magát. A négerek állítólag kongói kígyónak nevezik, mérgesnek tartják és nagyon félnek tőle.
