6. család: Virágjáró-félék (Dicaeidae)
6. család: Virágjáró-félék (Dicaeidae)
Ebbe a családba több mint 150 apró tarka madárka tartozik. Indiában az indomaláji vidéktől Új-Guineáig és Ausztráliában honosak. Ezeknek a nyelve is hasadt és rojtozott. Csőrük azonban mindig rövid, legtöbbször áralakú, egyenes, a tövén néha megvastagodott, vagy a vége lefelé hajló, a párduc madaraknáI (Pardalotus) ellenben majdnem olyan kampós, mint a ragadozóknál.
Erdőben lakó madarak, vagy legalább is az olyan vidékeken tartózkodnak, amelyeken elegendő fát találnak. Itt aztán cinegék módjára össze-vissza ugrálnak, bujkálnak a fák ágbogainak vagy a kúszó növények indáinak útvesztőjében. Hullámvonalban sebesen repülnek, rendesen csak fáról-fára szállnak, de igen jó repülők, s repülés közben a cinege rnódjára hívogatnak.
Táplálékuk igen különböző: rovarokból, bogyókból, gyümölcsből és virágmézből áll. Legge szerint a piroscsőrű virágjáró az élősködő kúszó növények bogyóit dézsmálgatja és rendkívül falánk. Pukkadásig tele zabálja magát, úgyhogy ilyenkor semmivel se törődik, az óvatosságról is megfeledkezik s puszta kézzel is megfogható.
A virágjárók fészkei zacskóalakú, művésziesen épített alkotmányok, amelyek többnyire valami gally végére vannak függesztve. A felső vége közelében van a hasítékalakú bejárólyuk. Beavon a Piprisoma squalidum Burton nevű indiai fajnak a fészkéről azt mondja, hogy pókhálóból és barnás növényi gyapotból (Thompson szerint egy Loranthus faj termésének vörhenyes külső burkából) szinte nemezszerűen van összeszőve; a barnás gyapot miatt persze az egész fészek is ilyen barnásszínű. Ennél a fészeknél az a legérdekesebb, hogy olyan egyenletesen és sűrűn van összeszövögetve, mintha egy darabból állana, és akárhogyan is rázzuk, gyűrjük, akár a finom posztó, úgy ez is megtartja az alakját, se nem gyűrődik, se nem foszlik. A tojások legtöbbször vörhenyesfehér alapszínen sötétebben foltozottak.
A piroscsőrű virágjáró (Dicaeum erythrorchynchum Lath.)
Az igazi virágjárók nermébe (Dieaeum Cuv.) mintegy 70 faj és alfaj tartozik.
A nem egyik legismertebb tagj a a piroscsörű virágjáró, vagy TickelI-féle virágjáró. Felül zöldesbarna, farcsíkja tompa zöldes; szárnya barna, a fedőtollakon világosabb szegéssel. Farka feketésbarna; kantársávja és pofája fehéres, éppúgy hasi oldala is. Melle és hasa közepe sárgás; a mell oldala elmosódott szürkésszínű; lágyéka hamúszürke. Szerme sárga vagy barna; a felsőkáva sötétbarna, az alsó hússzínű, lába barnásszürke.
Mac Vicar Ceylon nyugati részén júliusban és augusztusban találta a fészkét. Alakjára valami szép kis serlegre hasonlított és körülbelül két méter magasságban volt felfüggesztve a kadjufa egyik ágára. Anyaga főleg vadgyapot volt pókhálóval és zuzmókkal keverve.
A parti gyémántmadár (Pardalotus punctatus Shaw)
A gyémántmadár Pardalotus Vieill. nemhez össze-vissza kilenc faj tartozik; csak Ausztráliában fordulnak elő. Csőrük igen rövid és magas; a felső káva vége majdnem olyan horgas, mint valami ragadozó madáré. Szárnyuk nagyon hosszú, de a farkuk annál rövidebb, alig hosszabb a szárny felénél s csapottvégű. Fejüket és szárnyukat majdnem mindig fehér pettyek díszítik. Legismertebb fajuk a gyémántmadár, amely az északi részek kivételével egész Ausztráliában honos. Igen tarka kis madár. Fejeteteje, szárnya és farka fekete; minden tollnak a végén kerek fehér petty van. A szeme felett húzódó sáv fehér; pofája és nyaka oldala szürke; háttollainak töve szürke, közepetája barna, a vége feketén szegélyezett. A felső farkfedők cinóberpirosak, torka, melle és alsó farkfedői fehérek, hasa és oldalai fakószínűek. Szeme sötétbarna, csőre barnásfekete, lába barna. A tojó színezete kevésbbé élénk, egyébként hasonlít a hfmhez.
A parti gyémántmadár életmódjának legföltűnőbb sajátsága fészkének elhelyezése és elkészítése. Míg rokonai faodvakban fészkelnek, addig ez a faj szakadékok meredek oldalába, sőt néha lapos helyen a földbe is lyukat váj, amelynek bősége csak akkora, hogy éppen beférhet rajta. A 60–90 cm hosszú alagút végét kiszélesíti; itt van a tulajdonképpeni fészek, mégpedig rendesen magasabban, mint a bejárólyuk, úgyhogy az esővíz elől biztonságban van. Magát a fészket nagyon ügyesen, csínosan rakja, majdnem kizárólag a gumifák kérgének belső háncsából s ugyanennek az anyagnak finomabb szálaival béleli ki. A fészek teljesen gömbalakú, körülbelül 8 cm átmérőjű; a bejárólyuk oldalt van rajta. Bámulatos, hogy tud ez a madár abban a teljesen sötét odúban ilyen csínos fészket építeni. Az összes madarak, melyek hasonló helyeken költenek, éppen csak valami alomformát raknak tojásaik alá.
