MÁSODIK ALREND: Tyúkok (Galli)
MÁSODIK ALREND: Tyúkok (Galli)
Ebbe az alrendbe erőteljes, szinte nehézkes termetű, rövidszárnyú, erőslábú, dústollazatú tyúkok tartoznak. Nyakuk rövid, legföljebb közepes hosszú, fejük kicsiny. Csőrük sokféle lehet; orrlikaik a tollas rész előtt, vagy néha részben a tollak közt nyílnak, s keskeny bőrbékával, kivételesen pedig viaszhártyával borítottak, amely párosodás idején csimbókosan megdagad, azután pedig ismét összezsugorodik. Rendesen mind a négy lábujj fejlett. A legtöbb földön élő tyúk hátulsó ujja kicsiny s magasabban áll a csűdön, mint az elülsők; a fákon tartózkodók hátulsó ujja meglehetős nagy. A tyúkok karma általában rövid és széles. Rövid szárnyuk pajzsszerűen kidomborodó; csak kivételesen vannak hosszúszárnyúak. Farkuk hol rövid, hol közepes, hol meg nagyon hosszú.
Apró tollazatuk élesen határolt dűlőket fog el. A tollazat, kivált a nyakat és törzset gazdagon borítja, sőt néhány fajnak lábait is az ujjak tövéig befödi, ellenben a fejen, a gége táján gyakran csupasz részek mutatkoznak. Itt azután a bőr éppúgy túlteng, mint egyebütt a tollazat. Szemölcsök, bibircsek, taréjok stb. keletkeznek, ezek élénken színezettek, rikítanak.
Szépség és pompa tekintetében a tyúkok nem maradnak el egyéb madarak mögött, sőt nem egy van, amely a legszebb szárnyasok közé számít. Az ivari különbségeket külsejük rendkívül élesen mutatja. A kakasok annyira elütők a jércéktől, hogy az avatatlan sok esetben egyáltalán nem tartja ugyanazon faj szerénymezű jércéit és ékestollú kakasait összevaló pároknak.
Csontvázuk tömör; levegő nemigen járja át csontjaikat. A gerincoszlop 12–15 nyak-, 6–8 hát-, 12–17 lágyék- és kereszt-, végre 5–6 farkcsigolya alkotja. A szegytaraj nem különösen magas, elül kiszélesedő, íves hajlású. Nyelvük meglehetős széels, elül rövid, hegyesedő s többnyire kirojtozott. A bárzsing jókora beggyé tágul ki; a gyomor erősizomzatú.
A tyúkok világpolgárok, de Ázsiában találjuk őket legnagyobb számban. Leginkább erdőkben tartózkodnak, de vannak köztük a mezőknek, sőt pusztaságoknak kedvelői is. Bajos volna megmondani, hogy oly területeken, amelyeken a nap perzselő heve, vagy a hónapokig tartó éjszaka hidege miatt sivárság és szegénység uralkodik, mi módon találják meg életföltételeiket. Legszívesebben növényi táplálékot esznek, mégis kiválóan prédázók. Kevés kivétellel a földön kapargálással keresik élelmüket.
A tyúkokról nem mondhatjuk, hogy kiválóan tehetséges teremtmények. Rövid szárnyaikkal sok szárnycsapást téve repülnek, ilymódon természetesen hamar kifáradnak. Itt azonban kivételek is vannak.Viszont valamennyien, kivétel nélkül, kerülik a vizet. Erős lábuk kitartó és gyors futásra képesíti őket. Hangjuk mindig nagyon sajátságos. Kevés fajról mondhatjuk, hogy hallgatag, javarészük sokszor és szívesen szól. Szavuk azonban nem valami kellemes. A kakasok kukorékolnak, lublubolnak, durukolnak, dürögnek, csatognak, kappognak, korrognak, kakagnak, kattognak, köszörülnek, csuhukolnak, vavákolnak, stb.; a jércék csak kotkodácsolnak, trityegnek, szisszentenek, makognak, stb.
Magasabbrendű képességeikről nem mondhatunk kedvező ítéletet. Látásuk és hallásuk éles ugyan, szaglásuk és hallásuk alkalmasint szintén elég jó, tapintásukról meg nem szólhatunk. Hogy bizonyos mértékig eszesek, az tagadhatatlan. Folytonos üldözés, háborgatás csak félénkebbekké teszi őket, de nem óvatosabbakká, bizalmatlanabbakká, de nem okosabbakká. Nemcsak a kakasok, hanem a jércék is irígyek, civódók. Igaz, megragadó az a szeretet, amellyel csibéiket gondozzák, s értük életüket is kockáztatják, de más tyúk csirkéit csőrükkel agyon is verik.
A kakasok lényében a jó és rossz tulajdonságok még élesebben állanak szemben. Nemi öszönük hihetetlenül heves. A párzani vágyó kakas nem ismer más célt, mint egy, sőt több jércét. És jaj a vetélytársnak! Mindent megkísérel, amivel árthat neki. Nem válogat a fegyverekben, minden eszközt jónak tart. Páratlan elkeseredettséggel küzdenek, nem törődve a kapott sebekkel, s azzal sem, hogy a veszedelmet szerencsésen elkerülték, mert viaskodásuk a szó való értelmében élet-halálharc. Küzdelmük közben mindenről megfeledkeznek, még a készségesen forgolódó jércéről is, amely a viadal eldőltét látszólag a legnagyobb nyugalommal várja. Féltékenységük borzasztó, de van is rá okuk. A tyúkfélék előtt a hitvesi hűség nagyon tág fogalom. Ahogyan a kakas nem válogat a jércék közt, ez utóbbinak is mindegy, akármelyik kakas.
A föltűnőbben színezett, termetes kakasok a költés gondjait egyáltalán nem osztják meg a jércékkel. Míg viszont a jércékhez jobban hasonlítható kakasok többé-kevésbbé magzataikkal is törődnek.
A legtöbb tyúk a földön költ. Fészkük különböző, de sohasem művészies, de viszont nagyon jól megválasztják a fészek helyét. A fészekalj rendesen nagyobbszámú tojásból áll. Ezek színe szürkés, barnássárga, sokszor foltos vagy szeplős, ritkán tiszta fehér. Alig van madár, amely igazibb buzgalommal szentelné magát ivadékainak, mint a jérce. A kotlóstyúk még annyi időt sem enged magának, hogy élelmét megszerezze, s veszély esetén habozás nélkül kockáztaja életét.
A kis csirkék pehelyruhában, mint fölötte fürge s aránylag értelmes jószágok bújnak ki a tojásból. Nyomban maguk szedegetik élelmüket, amelyet számukra anyjuk kikapart, követik hívó szózatát s szárnya alá menekülnek. Nagyon hamar növekszenek. Pár napra kikelésük után kinőnek evezőik, úgyhogy rövidebb távolságra elbírnak repülni. Még olyan fajok is akadnak, amelyek fiókái a tojásból kibújva, azonnal tudnak repülni. Minthogy az apró csirkék teste mind nagyobbá és súlyosabbá válik, szárnyuknak is fejlődnie kell. Ez sajátságos vedlés révén történik. Nagykorúságukig az elsőrendű evezők ötször, a másodrendűek négyszer, a fedőtollak háromszor, s a farktollak kétszer újulnak meg. Késő ősszel legtöbben már teljesen kiszíneződnek; más fajoknál ez két, sőt három esztendőbe is beletelik.
A tyúk-féléknek annyi az ellenségük, hogy pusztulásukat csak nagy szaporaságuk akadályozhatja meg. Az ember többet vadászik rájuk, mint a többi madarakra együttvéve. Ámde az ember csakhamar belátta, hogy ezeket a hasznos madarakat gazdaságilag jobban is kihasználhatja. Már az ősidőkben is iparkodott közülök magához édesgetni és Dél-Ázsia erdőségeiből a világ minden részébe áttelepíteni, s meghonosítani. Valószínű, hogy a legalkalmasabbakat választotta ki, de kétségtelen, hogy a ma vadon élő fajok közül több lenne még megszelidítésre alkalmas. A korunkban dívó honosítási kísérletekre mindenesetre a tyúk-félék a legalkalmasabbak.
Minthogy nagyon sok köztük az átmeneti alak, a valódi tyúkok rendszertani beosztása nem könnyű föladat.
1. család: Tyúkfélék (Gallidae)
3. család: Hokkó-félék (Cracidae)
4. család: Lábastyúk-félék (Megapodiidae)
