Fülesfácán (Crossoptilum Hodgs)
Fülesfácán (Crossoptilum Hodgs)
Az ide tartozó fajok igen erőteljes törzsűek. Győrük és sarkantyús lábuk nagyon erős, szárnyuk középhosszú, erősen kerekített; leghosszabb az ötödik vagy hatodik evező, az első rövidebb, mint a második, de ugyanolyan hosszú, mint a tizedik.
Amit a fülesfácánokról tudunk, azt jórészt Pallasnak köszönhetjük; ő ismertette meg a tudományos világgal 1811-ben a fülesfácán nemzetség egy faját, melyek közül most öt fajt ismerünk.
A fülesfácán (Crossoptilum auritum Pall.)
A kínaiak „maki”-nak vagy „kék tyúk”-nak nevezik. Hossza 110, szárnya 30, farka 50 cm. Színe általában majd mindenütt egyforma kékes hamúszínű; torka és füle fehér. Evezőtollai feketék, a tövükön fehér farktollak acélkékek. Szeme barna, csupasz pofafoltja élénkpiros, csőre vörhenyes szarúszínű, lába pecsétviaszveres. Mindkét ivar egyenlő színű.
A mandzsuriai fülesfácán (Crossoptilum manchuricum Swinh.)
Mandzsúriai fülesfácán (Crossoptilum manchuricum Swinh.).
Ez a másik fülesfácán faj, melyet Swinhoe írt le 1862-ben, ugyanolyan nagy, mint az előbbi és hazája a Pecsebi-hegység. Mintegy 40 évvel ezelőtt élő példányokat is hoztak állatkertjeikbe. Színezete szintén sötétes. Torka, az innen a fül felé húzódó keskeny sáv meg a fülpamat fehér; fejeteteje, – ahol a tollak kissé hosszabbak – nyaka hátsó és háta felső része, valamint melle fekete. Dolmánya barnásszürke, farcsíkja sárgásfehér, alul világos szürkéssárga, evező- és kormánytollai sárgásszürkék, a külső zászlón sötét szegélyezéssel. A középső meghosszabbodott és lefelé kunkorodó farktollak, valamint a hát aljának tollai a kócsagtollhoz hasonlóan foszlottak és szürkésfeketék.
Przsewalszkij a fülesfácánt az Alasán- és Ganzu-hegységben figyelte meg. Ott a mongolok karatakának, azaz fekete tyúknak, emitt a tangútok ojárámának nevezik. Csakis az olyan hegyvidéki erdők lakója, ahol úgy szikla, mint borkos hely bőven akad; felmegy egész 3800 m magasságig. Úgy látszik, hogy csak növény-táplálékkal él, rügyekkel, fiatal hajtásokkal és borbolyalevelekkel, de leggyakrabban különféle növények gyökereivel.
Tavaszra kelve párosával él azon a területen, ahol költ. Május elején a Przsewalszkij megfigyelte tyúkok már csaknem mind kotlottak. A tangútok szerint sűrű bokorba rakja a fészkét, kevés fűvel béleli ki és fészekalja 5–7 tojás. Tavasz elején, alig hogy a csapatok föloszlottak, a kakasok máris elkezdenek szólni. Igen kellemetlen hangjuk a páváéhoz hasonlít, de nem annyira erős és szaggatottabb.
A tangút-vadászok leginkább télen járnak utána, amikor a fákra is felszáll, de sokkal többet fognak hurokkal, mint amennyit puskavégre kerítenek. A vadász a madár farkát tekinti a legbecsesebb zsákmánynak, mert a kínai tisztek ezt a négy foszlott tollat használják fövegjük legfőbb ékessége gyanánt, és már ott helyben megkap érte a vadász darabonkint – a mi pénzünk szerint számítva –, mintegy 30 fillért.
A fogságban jámbor és kezes, a kalitkábantartást meg ápolóját hamar megszokja, a rabságot igen jól bírja, minden teketória nélkül szaporodik is s annyira megsokasodik, hogy határozottan a leghálásabb kalitkamadarak közé tartozik.
