1. alcsalád: Igazi harkály-formák (Picinae)
1. alcsalád: Igazi harkály-formák (Picinae)
A család legtöbb tagját ez az alcsalád foglalja magában. Csőrük rendszerint olyan hosszú, mint a fej, elől vésőalakú, általában szögletes keresztmetszetű és hosszú kúpalakú. Az ékalakú farok 10 belső tollának vége kemény, ruganyos; a farokkal támaszkodnak a fák kérgén való kúszáskor s ebben is különböznek a nyaktekercsformáktól.
A fekete harkály (Picus martius Linn.)
Fekete harkály (Picus martius Linn.).
A mai rendszertan szerint a Picus Linn. nembe ez az egyetlen faj tartozik. Színe általában fekete, orrlyukait serték borítják, külső hátsó ujjai aránylag igen rövidek. Fejeteteje és tarkója tollai jó hosszúak szinte búbot alkotnak, farka lapos, csűdje jórészt tollas. – A fekete harkály egyszínű, tompa-fekete, csak a fejeteteje élénk vérpiros. A hímnek a piros fejfoltja az egész fejtetőt borítja, míg a tojóé csak a tarkó tájékára szorítkozik. Szeme fakó kénsárga; az íriszen lévő fekete folt miatt a pupilla azt a látszatot kelti, mintha előrefelé szélesebb volna. Csőre gyöngyszürke, hegye halavány palakék, lába ólomszürke. A fiatalok az öregektől alig különböznek.
A fekete harkály hazája Európa és Ázsia a 38 és 60 fok északi szélesség között kelet felé egész Kamcsatkáig s Japánig, Közép-Európában az Alpesek meg általában a középhegységes vidékeken él, de azonkivül az Északnémet síkság kiterjedt erdőségeiben is. Az embert lehetőleg kerüli, de ha nem bántják, akkor szinte feltűnő barátságos viszonyban van a vele szemben jóindulatú emberrel.
Egyetlen más madár se szenved annyira a lakásinségtől, mint a fekete harkály. Az olyan vastag fák, amelyekben alkalmas alvó és fészkelő odút vághatna, ma már szinte ritkaságszámba mennek s ezért sok olyan vidékről, ahol valaha meglehetősen közönséges volt, ma teljesen eltűnt.
*
A feketeharkály – nagy harkály, vasharkály – Magyarországon a gyérebben előforduló fajok közé tartozik, mert tartózkodási helyét tekintve elég válogatós – főleg a zárt fenyveserdőhöz ragaszkodik. Ennek következtében előfordulása javarészben a magasabb hegyvidékre szorítkozik, délen kezdve megtalálható a horvát hegységben, Fruska-Gorában, a Bakonyban, Krassóban, majd Erdélyben s a Felvidéken. Meglehetős magasságokba hatol föl, így a Retyezáton még 1800 méter magasságban is észlelte Csató János. Sehol se gyakori. Állandó madár, amely csak téli időben ereszkedik alá az alacsonyabb vidékekre, de állandó tanyájától ritkán távozik messzire. Csak a fiatalok alkotnak kivételt, mert ezek sokszor messzire elcsatangolnak. Így megtörtént, hogy két Csehországban megjelölt fekete harkályfióka még ugyanabban az esztendőben északnyugati irányban Németországban került kézre körülbelül 700 kilóméterre szüleik állandó tanyájától. A fiókáknak ez a nagyfokú kóborlási hajlandósága lehet tán az oka annak, hogy újabban Magyarországnak sok olyan helyén mutatkozik a fekete harkály, ahol azelőtt nem fordult elő. így pl. Agárdi Ede hosszú ideig tartó megfigyelések szerint csak 1925 tavaszán mutatkozott a Mecsekben; Keller O. 1922-ben látta Keszthely közelében, báró Solymosy László 1928 november havában látta elsőízben a sopronmegyei Nagylozs községben. Érdekes volna ennek a terjeszkedési mozgalomnak a tüzetesebb megfigyelése és az észleletek közlése.
Gazdasági jelentősége csekély számánál fogva nem számottevő. Táplálékát hasznos és káros rovarok alkotják. Egyrészt a bábrablót és az Anthribust, másrészt pedig a farontó erdei hangyákat, fadarazsakat, fenyőcincéreket, fenyőorrmányost pusztítja, tehát inkább hasznos, mint közömbös s ezért mint gyéren előforduló, tehát könnyen pusztulási listára kerülhetö madarat védeni kell. A magyar madárvédelmi törvény védelem alá helyezte.
Királyharkály (Campophilus Gray)
Fakopáncs (Dendrocopus Koch)
Közép fakopáncs (Dendrocoptes Cab. et Heine)
Höcsik (Picoides Lacép.)
Gyüjtőküllő (Melanerpes)
Zöldküllő (Gecinus Boie)
Az aranyküllő (Colaptes auratus Linn.)
Hőcsike (Picumnus Tem.)
