11. család: Szuszókfélék (Steatornithidae)
11. család: Szuszókfélék (Steatornithidae)
Amerika középső részein sziklaodvakban és hasadékokban csodálatos madárfaj tanyázik, mely alakra és lényére ugyan a kecskefejők főjegyeit viseli magán, egyébként azonban teljesen önálló jellemvonásokat mutat, úgyhogy méltán külön családba, a szuszókfélék családjába sorozható.
A szuszók (Steatornis caripensis Humb.)
Szuszók.
A venezuelaiak guacharo néven ismerik. Hossza 55 cm, kiterjesztett szárnymérete kétszerannyi. Teste igen keskeny, feje széles, csőre hosszabb, mint széles, ormója hosszában erős ívben lefelé görbült, hegye kampós, a közvetlenül előtte levő kávaél fogszerű kivágással; az alsó káva tőben ívesen kidomborodó, hegye összenyomott s ferdén levágott, a jókora tojásdadalakú orrlyukak a felső káva közepén és oldalán vannak elhelyezve és nincsenek tollal borítva; lábai igen erősek, csüdje rövid és csupasz, nem vértezett; szárnya igen hosszú, hegye messzire kinyúló. Tollazata – ellentétben a többi kecskefejők tollazatával – kemény és merev; a kantártájon hosszú, a csőrt túlérő sörték vannak, úgyhogy az ábrázatuk a baglyok arcfátyolára emlékeztet. A szemhéjon szintén apró sörtetollak láthatók s védik a nagy, félgömbalakú szemeket. A bőr alatt zsírrétegük van, mely a beleket oly vastagon takarja, hogy szinte háj közé ágyazódnak. Alapszíne szép gesztenyebarna, felül igen elmosódott, határozatlan fröccsentésekkel, a háton és vállon, a másodrendű evezőkön keskeny, alig észrevehető, sötétebb harántvonalakkal, a fejbúbon igen apró, alsó testén, szárnyain és felső farkfedőin határozott lándzsaalakú, sárgásfehér, igen keskenyen szegélyezett szárfoltokkal. A középső felsőszárnyfedők középtollai és a két első másodrendű evező külső zászlaján ugyanilyen nagyobb, de inkább cseppalakú foltok láthatók. Az evezők sötétbarna belső zászlójának szélén 3–4 rozsdafehéres folt, a farktollakon keskeny fekete harántszalagok, a két szélsőnek a külső zászlaján egész sor fehér folt. Szeme sötétbarna, csőre vörösesbarna, lábai sárgásbarnásak.
Ámbár a megfigyelések, amelyek ennek a csodálatos madárnak az életmódjára vonatkoznak, meglehetős részletesek, mindamellett még sok a felderítendő. Annyi bizonyos, hogy nem ismerünk madarat, amely a guacharohoz hasonló életet élne. Humboldt szerint a barlangot, melyben a naadár található, a bennszülöttek zsírveremnek hívják. A guacharo-barlang merőleges sziklafalból nyílik. Bejárója délnek néz, boltozata 25 m széles és 22 m magas. A bennszülöttek véleménye szerint ezek a madarak csakis ezekben a földalatti helyiségekben otthonosak.
Arról a borzasztó lármáról, amit ezeknek a madaraknak ezrei a barlang sötét belsejében csapnak, nehéz fogalmat alkotni.
A guacharo az éjszaka beálltával, kivált holdvilágban hagyja el a barlangot. Igen kemény magvakkal él s az indiánusok azt állítják, hogy sem bogarakat, sem éjjeli lepkéket nem eszik. Különben elég egy pillantást vetni a guacharo és kecskefejő csőrére és menten meggyőződhetünk, hogy a két madár életmódja nem lehet azonos.
Minden évben – írja Humboldt – Szent János napja táján az imdiánusok zsírszüretet tartanak. Dorongokkal felfegyverkezve belátogatnak a Cueva del Guacharoba s a legtöbb fészket szétrombolják. Ilyenkor mindig agyonütnek néhányezer madarat, miközben az öregek – mintha csak költésüket akarnák megvédelmezni – iszonyú lármával röpködnek az indiánusok feje fölött. A földre hulló fiatakokat a helyszínen kizsigerelik. Hashártyájuk igen el van zsírosodva s alsó testükről a végbélnyilásig is zsírréteg nyomul s a madár lábai között dudort alkot. Hogy magevő, a napvilágot nem élvező és izmaikat kevéssé használó madarak ennyire elhájasodhatnak, az a libák és egyéb állatok hizlalásának régi tapasztalataira emlékeztet; tudjuk, hogy mily hathatósan mozdítja ezt elő a sötétség és nyugalom. A „zsírszüret idején” a leölt fiatal madarak zsírját tűz fölött frissében kiolvasztják és agyagedényekbe öntik. Ez a zsír guacharo-zsír vagy olaj néven ismeretes.
A guacharok nemzetségét régóta kiirtották volna, hacsak több körülmény javukra nem szolgálna. Babonából rítkán merészkednek az indiánusok mélyebben a barlangba behatolni. Azután meg, úgy látszik, a madár a szomszédos, emberek által hozzáférhetetlen barlangokban is költ.
