Csigaforgató (Haematopus Linn.)
Csigaforgató (Haematopus Linn.)
Ez a nemzetség 13 fajt foglal magában, melyek közül a Földnek majdnem minden vidékén akad képviselője. Jellemző vonásai a következők: Zömöktestű, nagyfejű madarak. Hosszú csőrük egyenes, oldalt erősen összenyomott, vége ékalakú és kemény. Lábuk középhosszú és erős. Három lábujjuk rövid és vastag, a külső és középső lábujjat jókora hártya köti össze. Középhosszú, de hegyes szárnyukon az első evező a leghosstabb. Farkuk tizenkét tollból áll, meglehetősen rövid és csapott végű.
A csigaforgató (Haematopus ostralegus Linn.)
Aki az Északi-tenger valamelyik partját meglátogatja, okvetlenül ismeretséget köt ezzel a partlakó madárral, amely ezen a vidéken majdnem mindenütt közönséges. Viselkedése is annyira szembetűnő, hogy nem kerülheti el figyelmünket. A partvidék lakói éppen olyan bizalmas viszonyban vannak vele, mint mi a varjúval vagy a verébbel, amit sok népies elnevezés is bizonyít. Ilyen nevek: osztrigahalász, osztrigagyüjtő, osztrigaevő, osztrigapióca, osztrigatolvaj, tengeri-, parti-, víziszarka, szarkasnepf, tengeri snepf stb. A csigaforgató feltűnő alakú madár és a vele egy nemzetségbe tartozó madarakon kívül igazán közeli rokonai nincsenek.
Háti oldala, a nyak eleje és a begy némileg színtjátszó fekete. Háta aals része, farcsíkja, szeme alja, melle és hasa fehér. Elsőrendű evezőinek és farktollainak töve fehér, a többi része fekete. Szeme élénk vérpiros, a kerületén narancsvörös. A szeme körül levő csupasz gyűrű miniumvörös, Csőre szintén míniumszínű, csak a hegye világosabb. Lába sötétpiros.
A csigaforgatót Európa minden partvidékén megfigyelték. Hasonlóképen előfordul az Északi-tenger szigetein, a Jeges-tenger partjain és különösen Észak-Ázsia nagy folyamainál, így a saját megfigyeléseim szerint végig az Ob alsó folyása mentén. Figyelemreméltó az előfordulása a Kaukázus-földszorosban, ahol az édes vizeknél, Radde tanusága szerint, költeni szokott. Dél-Európába a tél folyamán érkezik, de korántsem lehetne gyakorinak mondani, mert a csigaforgató vonulása több szempontból egészen sajátságos. Pl. a Keleti-tenger partjairól rendszeresen elvonul, míg Izlandon csak lehúzódik az északi pakrtról a délire. Ezt a jelenséget néha nehéz megmagyarázni: ahol a Golf-áram érinti a partokat, ott a csigaforgató állandó madár. De ahol a tenger télen be szokott fagyni, onnan elvándorol.
A csigaforgató – vérlábú csigaforgató, kagylóhalász, tengeriszarka – Magyarország ritkább átvonulói közé tartozik. Nem jelentkezik minden esztendőben, de viszont évtizedek se telnek el, amíg megint ellátogat hozzánk. Megjelenésének országos középnakapja tavasszal április 5-ike. Úgy látszik, hegy az újabb időben ez is mindinkább ritkább lesz nálunk. 1910-ig 24 helyen jelent meg, főleg az Alföldön, a Dunántúlon és Erdélyben, azóta csak háromszor mutatkozott : 1912 április 29-én 3 darabot látott Weigold a Moldvai-szigeten, 1918 október 13-án Csörgey T. látta Budapesten s 1925 szeptember 15-én észlelte Király I. Balatonberényben.
Gazdásági jelentősége nincs. Vadászható madár.
