ZARÁNDMEGYE.
ZARÁNDMEGYE.
A mai Aradmegyének északi feléből és a mai Hunyadmegyének Fehér-Körös menti északi részéből állt s hosszan nyúlt el nyugatról keletnek.* Észak felé nagyjából a mai Biharmegyét képzeljük határáúl (mert Jenő és Desznye tartozékait ez időből nem tudjuk fölsorolni); továbbá északnyugaton Békés, nyugaton Csanád,* délen Arad és Hunyad megyéket.
Nevét az arany szótól (régente: «zarany») származtatják, vonatkozva a terűletén előfordúló, rég óta ismeretes aranytermő helyekre. – (Ethnographia. 1890. évf. 211. l. Lásd Világos vár és Kőszend helys. a. is.)
Bővebben lásd e megyék határainál.
Délen nagyjából: Kutas (a mai kutasházi puszta), Mácsa, Tövisegyháza (ma p.), Földvár (ma p.), tán Bernolt (ma p.) és Világos vár környéke jelölték a síkon határát, odább keletre pedig a hegység főgerincze,* még a mai Hunyadmegye terűletén is. (E vonalat Arad- és Hunyadmegyében a természet által kijelölt járási határ gyanánt ma is megtartják). Brádtól kezdve hirtelen délnek hajlik e határ (ma is, mint hajdan) s e tájon a két Lunkoj, Szkrofa és Boicza a régi Zarándmegye legszélsőbb pontjai. A Boicza melletti mai Kracsunesdet néha már Hunyadmegyéhez számítják.
L. Világosvár a. is.
E nagy kiterjedésű – ma már csak nevében élő megyétmaga a természet két külön: sík- és hegy-vidékre osztá, melyeken – mint általában hazánkban – itt is más-más élet támadt, nagyjából más-más népfaj helyezkedett el, különböző társadalmi és birtokviszonyokkal.
a) A hegyvidéken a nomádos oláhság foglalt helyet, kenéz szervezetével, mely már kezdetben egy-egy központi fekvésű királyi várhoz kapcsolá, s nagyobb – még folyton hullámzó tömegeket egy-egy terjedelmesebb uradalomban egyesített.* Ez uradalmak a Zsigmond király uralkodása alatt lassankint magános nagyurak kezére kerűltek adomány gyanánt.
Abból, hogy Világos vár tartozékai közt a falvak számára és nevére nézve nem nagy időközőkben is oly tetemes eltéréseket találunk, nem következtethetünk mást, minthogy e nagyrészt kicsiny falvak – a népnek magának szakadatlan vándorlásához képest – magok is hol elenyésztek, hol újra támadtak.
Köztök nagyságra és jelentőségre nézve a világosvári áll első helyen, mely attól a ponttól kezdve, a hol a sík Világosnál egyszerre merészen hegyvidékbe csap át, a Fehér-Körös mentén kelet felé e folyónak egész forrás-vidékeig fölnyomúl, tehát a mai Hunyadmegyének nemes érczekben gazdag, északi részét is magába öleli. Összesen öt várost (hármat Világos körűl: Síri, Galsa, Meszt; kettőt ez uradalom keleti zugában: Körös-bánya és Kis-Bánya) és – időnkint – mintegy 140–150–160 falut találunk terjedelmes határai közt; földesurai gyanánt pedig igazi dinasztákat: a királyon kívül a szerb despotát, a Marótiakat, Hunyadiakat, s végűl a Bátoriakat, kik aztán uralmukat e tájak fölött a XVI. században (1561.) is megtartották.
Azonban még sem az egész hegyvidék tartozott hozzá. Testébe ékelődve már a XIV. század közepén s a XV-ik elején találunk kisebb birtoktesteket. Ezenkívül észak felé más nagyobb, délen (úgy látszik) egy kisebb uradalom határolá. – Testében találjuk már 1350-ben Kőszend vidékét, a mai Buttyintól délre nyíló völgyben; az egregyi vár tartományát 1406-ban, a mai Agris vidékén, tehát közelebb Világos várhoz, s az al-egregyi Kolbászoknak a mai Agris, Almás és Ternova vidékén feküdt birtokát a század közepén és végén. Kőszend a gerlai Ábrahámfiaké a mi időszakunkban is, midőn a hozzá tartozó kilencz falunak legalább nevével megismerkedünk; Egregy azonban – mikor ismét a király birtokába jut – hirtelen eltűnik szemünk elől s csak a XVI. század közepén merül föl ujra, de ekkor is elkülönödve a világosi uradalomtól.
Szintén csak a XVI. század közepén emelkedik ki a homályból a Buttyintól dny. eső hegyvidék, a mai Taucz, Ménes sat. körűl, – a váradi püspök birtokában. Nincs okunk föltenni, hogy e tájnak a XV-ik században más ura lett volna. Világoshoz – tudjuk – nem tartozott.
Észak felé a világosi uradalomtól, részben ennek rovására – két, nem kevésbbé hírneves család nyert terjedelmesebb birtokokat, a Losoncziak és lendvai Bánfiak.
A Losoncziak a hegység lába előtt: Pankota várat és várost már 1387-ben megkapták, majd 1427-ben (de csak egy időre) a Világoshoz tartozott, szomszédos Meszt-et (ma Muszka) is. Odább északkeletre (Boros-)Jenő, keletre a desznyei vár tartománya (s Meszttel egy időben Csúcs is, négy faluval és két pusztával) volt az övék. Birtokuk tehát – melyek közül Jenő és Desznye tartozékait csak a XVI. századból ismerjük részletesebben – bízvást vetekedett az ez időszakban sokat szerepelt; tehát ismeretesebb világosvárival.
A lendvai Bánfiak itteni birtoka inkább csak aradmegyei nagy uradalmaik függeléke. De azért 1477-ben már szintén nagyobb erősség és m.-város a központja: Meszt, középen Világos és Pankota között, mintegy 15 faluval és pusztával, leginkább Csúcs vidékén.
b) Lent a síkon is alakúlt egy terjedelmesebb királyi uradalom, a gyulai, melynek tartománya mint maga Gyula városa is két megyének, Békésnek és Zarándnak határos vidékeire terjedt ki. Ma e táj legnagyobb része egyedűl Békésmegyéhez tartozik, s e megyének délkeleti határszélét foglalja el. Az a mintegy 75 helynév azonban, melyet ez uradalomban időnkint fölsorolnak, nem látszik megfelelni ugyanannyi helységnek s magok a nagy számmal föltűnő «egyház» végzetű falucskák is csak vándorló, fatemplomaikkal hol itt hol amott megállapodó jobbágy-csoportoknak tekinthetők.
E hatalmas birtoktest szintén Zsigmond király uralkodása elején kerűlt magánosok kezébe. Előbb a Losoncziak, majd (1403.) a Marótiak kapták, kik aztán 1429-ben egy szomszédos, szintén nagyobb terjedelmű jószágot szereztek hozzá kir. adomány révén: a vadászi Farkasokét, mely a megye ény. vidékén Vadász körűl 14 falura és két pusztára terjedt ki.
A síkság többi része a közép- vagy kis-nemesség és előkelő egyházi testűletek birtokaira oszlik föl.
Gyulavár vidékén, vagyis a megye ény. részében találjuk a jelentékenyebbeket.
E tájon a gerlai Ábrairámfiak csekélyebb jószágai ékelődnek a gyulai uradalomba, a Szokolyiaknak van 4 falujok (vagy tán többen is részök), Gyula-Varsány környékén, a hol Mátyás király idejében úgy látszik várat is építettek; továbbá a biharmegyei Toldiaknak Pélen és vidékén nyolcz faluban kisebb-nagyobb részök.
Melléjök sorakoznak a palotai Czibak-ok, Gyulával szomszédos négy, – a Bethlenek és Neczpáliak s általok a Justhok, ugyane tájon fekvő három faluban és egy pusztán; a váras-keszi Lépes-ek, Talpas és Barakony helységeken kívül még mintegy nyolcz faluban és egy pusztán.
A Fekete-Körös e része mentén még egy vagyonosabb nemesi családot ismerünk: a Miskeieket, kik a székudvari Keczerekkel közösen bírnak nyolcz falut, azonban már nem csupán Miske és Apáti, hanem részben Ottlaka vidékén, a hol a Keczereknek még három más faluban is vannak törzsbirtokaik.
S ezzel átléptünk a Fehér-Körös völgyébe, hol még a szomszédos Erdőhegy és Nadab fészkei vagyonosabb köznemesi családoknak. Az Erdőhegyiek mintegy 8–11, a Nadabiak pedig 9 helységben és két pusztán földesurak, részben azonban Gyula vidékén, a honnan viszont a szintén mintegy nyolcz faluban birtokos Fövényesiek és fővényesi Sikethek jószágai érnek le a Fehér-Körös eme tájaira.
Végűl a Dócziak saját – úgy látszik – csekélyebb birtokaikhoz mintegy tizenegy családtól szereztek vétel s főleg zálog útján kisebb-nagyobb részeket, a megye sík vidékének legkülönbözőbb pontjain.
A főrangú családok közől a Csákiak és gúti Országh-ok csak csekélyke jószágok urai e megyében.
Jelentékenyebb birtokaik vannak az egyháziaknak. Az aradi káptalan mintegy 11 faluban vagy pusztán földesúr, leginkább a megye déli felében; az egri püspök pedig – kinek egyházi hatósága alá tartozott az egész pankotai főesperesség – négy
helységben a megye északi részébem. E kettő között a váradi püspökségnek és káptalannak birtokait találjuk: Kis-Jenő, Szintye, Agya, Vadász sat. helységekben, melyeket – kinyomozhatólag legalább részben – Biharmegye hatósága alá helyeztettek át.
){kind=link}