VÁROSAI:
VÁROSAI:
Al-Diód. (Al-Diógy. Alsó-Diód. Al-Gyód. Al-Gyóg.) Villa Gyog. (1291: Dl. 1334., 1335. Zimmermann-Werner, Urkundenbuch. I. 188. l.) Poss. (regis) Dyog. (1397: Dl. 8261.) Poss. (regis) Dyod. (1397: Dl. 8262. és Fejér. X. 2. 521.) Poss. regalis Gyod. (1404: Dl. 29747.) Poss. Aldyogh. (1407: Dl. 29749.) Poss. Algyogh. (1412: gr. Bethlen cs. llt.) Poss. Aldyod. (1439: Tört. Tár. 1907. 111. l., 1443: gr. Bethlen cs. llt., 1468: Dl. 27499., 27500., 1500: Dl. 30232., 1523: Dl. 31039.) Poss. Alsodyod alio nomine Alsoffalw. (1444 körül: Tört. Tár. 1907. 112.) Op. Aldyod. (1494: Dl. 29878., 1505: Wagner. Dipl. Sáros. 397., 1506: Dl. 36523., 1507: Dl. 30972., 1508: Dl. 21803., 30976., 1509: Dl. 28677., 1510: Dl. 29614., 29932., 1511: Dl. 27599., 28679., 1516: Dl. 29628., 31011., 1517: Dl. 30545., 31013., 1523: Dl. 31040., 1525: Dl. 29653., 1526: Dl. 30569.) Poss. nostra (regis) Aldyod. (1507: Dl. 21665.) Opidum. Aldyod. Officialis in eodem Aldyod. (1508: Dl. 29609.) Opidum Dyod. (1508: Dl. 30976.) Administrator proventuum (wayuode Transsilvanensis) de Dewa et Aldyod. (1509: Dl. 27590.) Oppidum nostrum vel curia nostra (regis) Aldyod in regno nostro Transsilvanie. (1510: Dl. 21981.) Poss. Alsodyod al. nom. Alsofalw. (1514 táján: Dl. 30270.) Alsodyod. (1515: Dl. 30270.) Opidum Alsodyod, Aldyod. (1525: Dl. 29653., 29989.) 1397-ben Zsigmond király Diód vagy Diógy nevű birtokát az erdélyrészi Hunyadvármegyében, hívének, Máramarosi Gurzónak (az Iván fiának) adta hű szolgálataiért, a kit e birtokba még ez évben be is igtattak. Hét év mulva, 1404. szeptember 2-án már ismét adományozza e birtokát Zsigmond király Gyód néven, még pedig felét a Töreki család tagjainak (a János fiának) Miklósnak s az Egyed fiainak, Istvánnak és Györgynek, másik felét pedig (Illyei Dénes fiának) Jánosnak. Ugyanőket igtatják 1407-ben (III. 25.) e helység; ekkor Al-Diógy, valamint a hozzája tartozó Homród, Cséb (Cseb), Bozes, Máda, Balsa, Almás, Nyiresmező és Tekerő helységek birtokába. 1412-ben nevezett Illyei János és Bakóczi (Bakochy) Miklós új-adományul kapják Al-Gyógot Homoród, Cséb, Bozos, Mária, Almás, Nyiresmező és Tekerő falvakkal, mint tartozékokkal együtt. 1443-ban a (töröki) Bakócz György halálával az ő birtokához, Al-Diód és tartozékai feléhez, magszakadás czímén Illyei Dénes-fi János és testvére András tartottak jogot, s a György özvegyének jegyajándék czímén kielégítést ajánlottak fel; a mi ellen váras-keszi Lépes Loránt a maga, fiai, és Lépes (néhai János fia) András nevében, valamint sálfalvai Sál (István fia) János a saját, s Sál és Gergely nevű édestestvérei nevében tiltakozott. Nem sokkal ezután (1444 körül) az erdélyi al-vajdák ugyanezen Bakócz Györgynek Alsó-Diód (Al-Diód) másként Alsófalu, s Homoród és Cséb helységekben bírt részeit Illyei Dénes-fia Jánosnak és Andrásnak ítélték oda, a váraskeszi Lépeseket és Sálfiakat (vagyis sálfalvi Sál-okat) pedig ugyane György más birtokaival elégítették ki. (L. a Töreki családnál.) 1462-ben (XI. 20.) Mátyás király, az atyjának és neki tett jeles hadi szolgálatokért Illyei Dénes fiának Jánosnak (s általa fiainak, Andrásnak, Györgynek, Jánosnak, Balázsnak és Jakabnak) adományozta Törek és Csokmó «királyi birtokok» részeit, s az új-adományosok e birtokrészeket közeli aldiódi uradalmukhoz csatolták. 1467-ben Illyei Dénes-fi János és András az erdélyi lázadáshoz történt csatlakozásuk miatt hűtlenségbe esvén 1468-ban (VII. 16.) al-diódi birtokukat is dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta Mátyás király. Ettől fogva Al-Diód a dengelegi Pongráczoké, jelesül 1500-ban a János fiáé Mátyásé. 1501-ben (VI. 12.) II. Ulászló király Korvin János herczeggel számadást tévén, egyebek közt Al-Diódot is (t. i. az itt ekkor föltünő várat) a herczegnek adományozta, a magvaszakadt dengelegi Pongrácz Mátyás több más birtokaival együtt. 1504. okt. 12-én Korvin János elhalálozván, Al-Diódot is fia Kristóf örökölte, de az ő 1505. márcz 17-én bekövetkezett halálával családjának magvaszakadván, e város (a Korvin János özvegyével kötött egyezség szerint is) a királyra szállt, a ki azt még ez évben tótselymesi Tarczai János székely ispánnak adományozta, bizonyos neki járó sallariumok, összesen 12,000 arany-forint fejében. De még 1506-ban (VI. 9.) erményesi Fiát László igtattatta magát, állítólag a néhai Korvin János herczeg adománya alapján, tisztségül, élete tartamára e város és tartozékai birtokába, a minek azonban a János herczeg özvegye, Beatrix és leánya, Erzsébet ellentmondtak. 1507. febr. 2-án még csakugyan Tarczai János székely ispán e város zálogbirtokosa. E napon ugyanis II. Ulászló király meghagyja az özvegy herczegnének, hogy e város tartozékaiból általa jogtalanul visszatartott részeket Tarczainak azonnal adja át. Ugyancsak 1507-ben és 1508-ban pedig Katalin asszony, az Ujlaki Lőrincz herczeg felesége, a néhai dengelegi Pongrácz János leánya, mint a kire állítólag a fivére, Mátyás halálával utódlás jogán kellett volna szállania e városnak és uradalmának, – állott perben Tarczaival, felpanaszolván, hogy II. Ulászló király a Pongrácz Mátyás halála után azonnal sürgősen kiadatta magának a Mátyás özvegye, Orsolya asszony által, az erre vonatkozó iratokat. Mikor 1508. közepe táján Katalin herczegnőt e város birtokába be akarták igtatni, a beigtatást elrendelő bíró Szentgyörgyi Péter erdélyi vajda al-diódi tisztje hatalmaskodott a beigtatást végezni akaró káptalani és vajdai embereken. S tulajdonképen ekkor már a Radul havasalföldi vajdáé e város, a ki azt 1508. január 6-án (és újra február 2-án) kapta II. Ulászló királytól, jutalmul, hogy hozzá, illetve Magyarországhoz pártolt, – leányával, Ankával s édes testvérével Vláddal (szintén vajdával) együtt. A január 6-án kelt adománylevél szerint az eddigi tulajdonos Tarczai János, mint jó alattvaló készségesen lemondott e város birtokáról, sőt az említett 12,000 arany-forintból is elengedett a királynak 5000 forintot azzal a kikötéssel, hogy a fenmaradó 7000 forintot színaranyban fogja megkapni, mely összeg fejében aztán Olnod királynéi várat (Borsodvármegyében) adományozta néki és utódainak Ulászló király. – A Radul vajda részére (1508. virágvasárnap táján) történt beigtatásnak Ujlaki herczegné, Katalin asszony ellentmondott ugyan, de az ő birtokigényéről azután nem hallunk többet. – 1509. szeptember 9-én Szentgyörgyi Péter országbíró és erdélyi vajda tart jogot, királyi adomány czímén, e városhoz, valamint Bozos, Erdő, Bakonya, Balsa, Máda, Cséb, Homorud, Tekerő, Vaja és Nádasd helységekhez, továbbá Glod, Nagy-Almás, Kis-Almás, Rusán, Csokmó részeihez és Törek pusztához, a melyek birtokába őt aztán szabályszerűen be is igtatták. Ugyanez évi október 8-án az ő itteni jövedelmeinek kezelőjét (administrator prouentuum) említik, a ki egyszersmind Dévavár porkolábja (várnagya) is volt. – 1510. január 1-én, a Radul havasalföldi vajda halálával és magvaszakadtával, Podmaniczki János királyi főkamarásmesternek adta e várost II. Ulászló király, részint sok éven át teljesített hű szolgálatai, részint pedig azon 7000 arany-forint fejében, a melylyel néki a király, salláriuma czímén tartozott. Podmaniczkit ez új birtokába még ez évben be is igtatta az erdélyi káptalan. De már ugyanez évben (XI. 24.) Szobi Mihály rendelkezik az e város és Csokmó (mint a Sálfiak birtoka) közt régebb idő óta fenforgó határpörben. 1511-ben (IX. 3.) tudjuk meg, – mily alapon. Ekkor igtatják ugyanis Szobit és feleségét: Zsófiát, (a néhai losonczi Dezsőfi László leányát) e város és tartozékai birtokába, a Podmaniczki János örök felvallása alapján. Ez alkalommal hozzátartoznak Homoród, Bozos, Bakonya; Cséb, Nádasd, Tekerő, Poján, Rejtek-Almás, Kis-Almás, Volya, Balsa, Erdőfalwa, Mária helységek, Galod, Tréfa-Almás, Rosán, Csokmó helységek részei, és Törek puszta. 1516. tavaszán ugyancsak Szobi Mihály és felesége adnak e városban egy jobbágytelket és udvart nemes cselédjöknek, vrányi Palaticz Lászlónak, a kivel, mint ugyanitteni tiszttel (ekkor mint: Palaticza Lászlóval) már 1508-ban és 1515-ben is találkozunk; előbbi évben mikor a Szentgyörgyi Péter erdélyi vajda nevében hatalmaskodik a beigtatást végezni akaró hivatalos kiküldötteken. Ugyanő 1509-ben (IX. 9.) és 1511-ben (IX. 3.), mikor Szentgyörgyit majd Szobit e város birtokába beigtatják, a megjelent szomszédosok között találjuk. Ekkor Palaticzi (illetőleg Palaticz) László a neve. Bizonyára állandóan a város lakója volt; mert, mint 1516-ban mondják, a kérdéses telket nemesi udvar- és lakóházul már 1516. előtt is használta. – 1517. június 9-én II. Lajos király Bozoráb havasalföldi vajdának és fiának Teodosiusnak adja e várost azokért a hű szolgálatokért, a melyeket a vajda néki és atyjának teljesített, s hogy legyen néki, gyermekeinek és bojárjainak, a kik reménységöket egyedül a királyba vetik, hová biztosan lehajtani fejőket. Az igtatás 1518. febr. 23-án történt meg. Ez alkalommal: Rendged (?), Máda, Erdőfalva, Balsa, Voja, Poján, Tekerő, Cseb, Bakanya, Bozos, Rejtek-Almás, Homoród, Csikmó, Törek, Rosán, Felső-Almás, Alsó-Almás, Glod, Nádasd (lehúzva: Szorokszo, ma Szarakszó, már Fejérmegyében) tartoznak hozzá. De már 1517. okt. 15-én bolyai Lulai János kamarást és szebeni királybirót igtatják e város és tartozékai birtokába, zálog czímen, a Szobi Mihály itt székelő tisztjének és bírájának, urok nevében tett ellentmondásával. 1523-ban (VI. 29. és VIII. 4.) a hazájokból a mult évi török beütés után Magyarországba, a király védelme alá menekült havasalföldi bojárok, Horvát Logoffet, Peru(o)l bán (?) és Váncsa Viszter, kapják II. Lajos királytól, mint a Bozoráb havasalföldi vajda halálával újra a királyra szállt birtokot, összes tartozékaival. A beigtatás, kisebb részletekre vonatkozó ellentmondásokkal még ez évben meg is történt. 1525-ben azután az említett, de már elhunyt Horvát Logoffet, havasalföldi bojár özvegyét: Zoja asszonyt és Pohárnok Csurát (Czywra) a néhai Pozob Demeter fiát igtatják e város és tartozékai illető részeinek birtokába, a Szapolyai János erdélyi vajda rendelete alapján. De ugyane vajdának ugyane napon (III. 7.) egy másik parancsa is kelt, mely szerint Sándor, a nemrég meghalt (magnificus) Horvát Logoffot havasalföldi bojár fia, a néhai Váncsa Viszter al-diódi részeibe (utóbbinak magvaszakadtával, s mivel ez a magyar szent koronának és a királynak tartozó hűséget félretéve, a magyar király és Magyarország iránt ellenséges Radul havasalföldi vajda pártjához szegődött), a király 1523. évi adománya alapján be volt igtatandó. 1526. márczius 3-án pedig II. Lajos király, a magyar szent koronának és néki teljesített hű szolgálataikért, híveit, Pervol bán és Nagoe Viszter bojárokat igtattatta kir. új-adományul e város felének és tartozékainak birtokába, mint a melyekben, nevezett bojárok «bizonyos évek óta és most is» (a certis annis et nunc quoque) benne vannak. A beigtatásnak azonban illyei Dienessi Péter és Tamás ellentmondtak. – Lakosai, az ismeretes családnevekből ítélve, magyarok lehettek. 1500-ban: Szőrös (Zewres) Péter az itteni biró, 1516-ban pedig: Panyó Imre. Ugyanekkor a Gegő, Berelye, Sárdi, Kassa, Szónya (Zonya), Tamó és Biró nevű családokkal találkozunk. Ugyanez évben az itteni Aprókő (Approkew) és Egerbegy vagy Egerbely (Egerbegy, Egerbely) nevű szőllőhegyeket említik. (V. ö. a hasonló nevű vár a.) – Újabban Alfalu-Algyógy, Algyógy vagy Gyógy-Alfalu és Felfalu-Gyógy vagy Felgyógy s ezektől ny.-é. Feredő-Gyógy (Fürdő-Gyógy, Gyógy-Feredő) helységeket találunk, Szászvárostól észak felé, a Maros jobb oldalán. Úgy látszik, a föntebbi Al-Diód város alatt a mai Felfalu-Gyógy vagy Felgyógy értendő s talán Alfalu-Algyógy részei is. 1444 körül ugyanis, mikor a néhai Töröki Bakócz-fi birtokait Illyei Dénes-fi Jánosnak és Andrásnak ítélték oda az erdélyi alvajdák, Alsó-Diódot vagyis Al-Diódot másként Alsófalu-nak is nevezik. 1467-ben pedig a váras-keszi Lépes család birtokában egy Alsófalu (Alsofalw) nevü helység merül fel, a mely 1514 táján, mikor e helységre nézve váras-keszi Lépes Bernát, korlátkői Bucsán(y)i Péterrel örökösödési szerződésre lép, – másként: Alsó-Diód nevet visel. Úgy látszik e helység vagy birtok alatt szintén a mai Alfalu-Algyógy részei értendők. (L. 1467-hez: Dl. 30208.) L. a váras-keszi Lépes cs. alatt is.
Alsófalu. L. Al-Diód városnál.
Bódogasszonfalva. (Bódogfalva.) Sacerdos de villa Sancte Marie. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vat. I/1. 95. l.) Opidum regale Bodogazzonfalva simulcum foro annuali et thelonio in districtu Hatzag. (1447: Hunyadm. tört. és rég. társ. Évk. IV. 90., 91.) Opidum regale Bodogazzonfalwa simulcum foro annuali et thelonio in districtu Haczag. (1447: Dl. 30443.) Poss. Bodogazzonfalwa. (1476: galaczi Buda cs. letéte az Orsz. Levéltárban, 1492: Dl. 29550.) Poss. Bodog Azzonfalwa. (1496: Dl. 27567.) Poss. Bodogazonfalwa. (1501: Dl. 30503.) Kenezius in Bodogazzonfalwa. (1509: Dl. 29612.) Poss. Bodogfalwa. (1519: Dl. 30552., 30553.) A haczaki kerületben feküdt. 1447-ben a malomvízi Kendefiek kapják Hunyadi János kormányzótól, az itteni országos vásárral és vámmal együtt; 1492-ben a kormányzó, valamint V. László király adománya alapján újra kapják II. Ulászló királytól a malomvizi Kendefiek és Kenderesek vagy Kenderesiek, a kiknek birtokában a következő évtizedekben is állandóan emlegetik. E mellett azonban 1453-ban a dévai vár tartozékai közt sorolják fel (Bodogazzonfalwa, 1453: Dl. 14604., 37622.), Vád, Nalácz, Reja, Karulyus, Bajesd sat. helységekkel együtt; 1506-ban és 1510-ben pedig Hunyad vár tartozékai között, Váralja és Bajesd helységek között, következőkép: Villa Bodogffalwa. (1506: Dl. 37792.) Villa Bodogfalva. (1506: Dl. 37794.) Villa Bodogfalwa. (1510: Dl. 37870., 37875.) 1476-ban a Barbátviz(e)i vagy Barbádviz(e)i családot, s bírságképen az erdélyi vajdát elégítik ki e város részeiből, mint a malomvízi Kendefiek és Kenderesek birtokaiból. – Már az 1330-as években egyházas hely. Románkori temploma, falképekkel, ma a reformátusoké. (Magyarorsz. műemlékei. II. 403. l.) – Ma Őraljaboldogfalva, a fentebb fölsorolt helységek vidékén, Hátszeg közelében dél felé.
Déva (Denburg.) Deua. (1307: Dl. 29108., 1324: Dl. 30612., 1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 168.) Dewa. (1325: Dl. 2295. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 392., 1328: Dl. 30618., 1331: Dl. 31073., 1356: Dl. 29429. és Anjouk. okmt. VI. 4867., 1387: Dl. 29435., 1393: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. III. 60., 1412: Hunyadm. tört. és rég. társ. Évk. II. 1884. 30. l., 1426: Dl. 27639., 1430: gr. Teleki cs. oklt. I. 530.) Petrus sacerdos capellanus de Deua. (1366: Dl. 30626.) Denburg. (1412: Hunyadm. tört. és rég. társ. Évk. II. 1884. 30. l.) Plebanus de Dewa. (1419: Dl. 30776.) Magna via de qua agreditur de Warasio ad Dewam. (1430: Dl. 28812.) Cives et hospites ac populi, et iobagiones de Dewa. Cives oppidi Dewa. (1449: Dl. 30446.) Opidum Dewa. (1453: Dl. 14604., 37622., 1474: Hunyadiak kora: XI. 512.; 1475: Dl. 29531., 1482: Dl. 29012., 1491: Dl. 27556., 27557., 1499: Dl. 29573.,1502: Dl. 29900., 29902., 1505: Dl. 30508., 1507: Dl. 29924., 29925., 1512: Dl. 30075, 1513: Dl. 30076., 31002., 1515: Dl. 28687., 1518: Dl. 29965., 1519: Dl. 29973.) Plebanus de Dewa. (1453: Dl. 29497., 29500.) Opidum nostrum (guberuatoris) Dewa. (1458: Dl. 30446.) Cives oppidi nostri (regis) Dewa. (1458: Dl. 30446.) Jurati cives oppidi nostri (regis) Dewa. (1459: U. o.) Judex et iurati cives oppidi nostri (regis) Dewa. (1464: U. o.) Judex oppidi nostri (regis) Dewa. (1494: U. o.) Administrator proventuum nostrorum (Wapuode Transsilvanensis) de Dewa. (1509: Dl. 27590.) Cives et inhabitatores oppidi Dewa. (1519: Dl. 30446.) Héderfái Barlabássy Lénárt erdélyi alvajda végrendeletében: in Dewa apud domum Johannis literati suri campsoris nostri in castro sunt etc. (1525: gr. Teleki cs. oklt. II. 453.) A fölötte emelkedő hasonló nevű várhoz tartozott, s annak sorsában osztozott. A XV. század közepe táján kezdik az oklevelek mint várost emlegetni. 1449-ben (május 1.) Hunyadi János kormányzó, a város polgáraitól, vendégeitől és jobbágyaitól részére járó három ajándékot, szegénységükre való tekintettel örökre elengedte nekik; néhány nap mulva (május 9.) pedig összes t. i. bor-, gabona- és ezüst-adójok (census) felét, mely alkalommal különösen kifejezi irántuk érzett őszinte részvétét s abbeli óhajtását, hogy mielőbb régi tehetősebb állapotukba visszajussanak. 1458. június 6-án Szilágyi Mihály kormányzó a dévai várnagyok és tisztjeik zaklatásaitól meg akarván óvni a várost, elrendeli, hogy itt idegen (extraneus) tiszt vagy bíró ne bíráskodhassék és bírságokat ne szedhessen. E mentességeket és kiváltságokat 1458-ban, 1459-ben és 1464-ben Mátyás király, majd 1494-ben II. Ulászló király is megerősítette. 1519. május 8-án Szapolyai János erdélyi vajda intéz rendeletet alvajdájához, a ki egyszersmind Déva vár várnagya s ennek alvárnagyához, tiszttartójához és tisztjeihez, szigorúan lelkökre kötvén, hogy e város polgárait és lakóit a régi királyoktól nyert törvénykezési kiváltságaikban ne háborgassák. Különösen pedig, hogy azokat a pereket, a melyek felebbezés következtében az ő városi bíróságuktól, vagy egyszerű megidézéssel a várnagy és emberei elé kerülnek, régi szokás szerint polgári és nem nemesi (lege civili atque plebea et non nobili) törvény szerint, polgári és nem nemesi bíróság előtt intézzék el, s polgári és nem (t. i. nagyobb) nemesi bírságokat ítéljenek meg, hogy így a város polgárai és lakói annál szívesebben és buzgóbban szolgáljanak a király várához. – A város káplánját 1366-ban, plébánosát 1419-ben és 1453-ban (utóbbi évben Szentmártoni Domonkos) említik; az innen Szászváros felé vivő nagy országutat pedig, melyből a Sztrigy folyó mentén Piski felől Hátszegnek egy hasonló nagy országút ágazott ki, 1330-ban. – Az erdélyi vajdák gyakran (pl. 1307., 1325., 1328., 1331., 1356., 1393., 1430., 1474., 1482., 1499., 1502., 1505., 1519. sat.) tartózkodtak e városban. Az itt lakó családok közül a Barta (1458, 1464, 1494.), Szabó (1458.), Pető (1459) Jánosi (1459), Álcs (1464) és Fúló (1464) nevűeket ismerjük. Ezek szerint a lakosság magyar volt. – A Maros mentén a megye közepe táján fekszik. (V. ö. Magyarorsz. műemlékei. II. 395., 396. l.)
Diód (Diógy.) Azaz: Al-Diód. – L. e néven.
Gyód (Gyóg.) Azaz: Al-Diód. – L. e néven.
Hacz(cz)ak. Hacz(cz)ák. Háczak. Hacz(cz)ag. Hacz(cz)ág. Hatczok. Hatczak. Hatczag. Hakag. Hakágy. Sacerdos de Hatzok, Haczak, Hazthzoch. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vat. I/1. 95., 105., 117. l.) Villa Hatzak. (1360: Hunyadm. tört. és rég. társ. Évk. I. 60–62.) Civitas Hachzak in eodem districtu. (1366: Dl. 29699.) Datum in Hachsak. (1390: br. Révay cs. llt. Gyulay. V. 18.) Hathzak. (1398: U. o. f. V. n. 6., 1487: Dl. 27952., 27953.) Kenesii de Hachzag. (1404: Dl. 29454.) Stephanus… de Ponor volahus de Haadzak. (1408: br. Révay cs. llt. Div. fam. II. 3.) Civitas Hachzak. (1411–1412: Hunyadm. tört. és rég. társ. Évk. II. 1884. 25. 1.) Civitas Hathzak. (1412: br. Révay cs. llt. Kende I. 1.) Hathzag. (1415: Hunyadm. tört. és rég, társ. Évk. II. 1884. 30. l.) Domus regis in Haachak, Hachak. (1418: U. o. 32. l.) Publica via de Hatzak ad poss. Hosdath. (1419: Dl. 30776.) Jurati et universitas nobilium ac keneziorum districtus Haczak. (1495: Fejér. XI. 503.) Fratres ordinis S. Francisci minorum de claustro de Hatzak. Opidum Hatzak. (1439: U. o. 458.) Judex de Haczak ac tota communitas de eadem Haczak. (1462: Dl. 29515.) Providus Johannes Pethew iudex de Haczak, in persona totius communitatis de opido Haczak. (1462: Dl. 29516.) Tributum in opido nostro (regis) Haczag exigi solitum. (1462: Hunyadm. tört. és rég. társ. Évk. IV. 92–94. és Dl. 29516.) Opidum Haczak. (1499: Dl. 30493., 1506: Dl. 37797., 1519: Dl. 30551.) Circumspecti iudex et iurati, ceterique cives et incole oppidi Haczak. (1500: Dl. 20995.) Oppidum Haczag. (1506: Dl. 37792., 37794., 37791., 37793., 37795., 37796., 37797., 37798., 1510: Dl. 37870., 37875.) Eredetileg a hasonló nevű várhoz (l. ott) tartozott és az erről nevezett kerület székhelye volt. Az e városban épült «királyi házban» tartotta, pl. még 1411-ben és 1418-ban is a «haczaki vár kerületéhez tartozó tizenkét esküdt kenéz», az e kerülethez tartozó többi kenézek és oláhok összességének vagy közönségének (communitas) részvételével, bírói székét és üléseit. Ugyane királyi házban keltezte levelét és tartotta vajdai ítélő-székét, pl. 1418-ban Csáki László erdélyi vajda is. Maga a város a XV. század első felében a Hunyadiak kezére került s az itteni várral együtt Hunyadvár tartozéka lett. (L. e várnál.) 1462-ben Mátyás király az itt szedetni szokott vámot a hozzá s már atyjához hű, ennek minden hadjárataiban vitézül harczolt malomvízi Kenderes Jánosnak (a Kende-fi János fiának) és testvérének Lászlónak adományozta. Mikor a hunyadvári uradalmat 1482-ben Mátyás király, majd 1506-ban és 1510-ben II. Ulászló király Korvin Jánosnak, aztán özvegyének és György brandenburgi őrgrófnak eladományozta, e várossal együtt, mint annak tartozékát, ezt a vámot is fölsorolják. S csakugyan 1499-ben, midőn malomvízi Kendefi Mihály az erdélyi vajda előtt elpanaszolta, hogy a Mátyás király halálára következett zavaros időkben Korvin János herczeg ezt a vámját hatalmasul elfoglaltatta és Hunyadvárához csatoltatta, az elrendelt vizsgálatból egyelőre az derült ki, hogy a kérdéses vám Hunyadvárához tartozik. – 1500. november 23-ikán II. Ulászló király, a Korvin János herczeg, illetve e város polgárai és lakói kérésére Nagy-Boldogasszony, Anna és Szent-Márton napjára országos vásári engedélyezett a városnak. – Már az 1330-as években egyházas hely. 1428-ban,1439-ben és 1478-ban az itteni Szent-Ferenczrendi (minorita) kolostort; 1419-ben pedig az innen északnak, Hosdát felé vezető országutat említik. – 1462-ben Pető János e város bírája. (V. ö. Monum. Slavor. Merid. XXIII. Acta Bosnae 128., 289. l. és Magyarorsz. műemlékei. II. 398. l.) Ma Hátszeg, Vajdahunyadtól dél felé.
Hunyad. (Hunyadvár. Hunyod.) Hunod. (A megye nevében. 1276: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. num. 8.) Huniad. (1278: Dl. 29420.) Vicearchidiaconus de Hunad. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vat. I/1. 94., 117., 124. l.) Sacerdos de Hunad. (U. o. 94., 105. l.) Archidiaconus de Hunad. (1336: gr. Teleki cs. oklt. I. 55.) Comes de Huniod. (Pápai oklevél. 1341: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 519.) Archidiaconus de Hunyad. (1356: U. o. 100., 1431: U. o. 532., 1440: U. o. II. 8. sat.) Nemora ac rubetum a parte Hunyad. (1366: Dl. 30626.) Poss. nostra regalis Hvnyadvar vocata, in comitatu Albensi, partium nostrarum Transsilvanarum. (1409: Dl. 9599.) Poss. nostra regalis Hwnyad. (1449: Dl. 37591.) Hwnyad. (1409: Dl. 37593., 1450: Dl. 29802.) Oppidum Hwnyadiense. (1415: Dl. 29950.) Civitas Hwnyad. (1445: Pesty Frigyes, Krassóm, tört. III. 389. l., 1513: Dl. 37933.) Opidum Hwnyad. (1453: Dl. 37625. és Hunyadiak kora X. 393.,1482: Dl. 37652., 37653., 1506: Dl. 37792., 37794., 37791., 37793., 37795., 37796., 37797., 37798., 1510: Dl. 37870., 37875.) Iobagiones nostri in Hwnyad commorantes. (Hunyadi László oklevelében. 1456: Századok. 1887. kiránd. Pótfüzet. 49. l.) Opidum Hunyad. (1456: Dl. 37625.) Jacobus Hwthman et Benedictus Rado inhabitatores opidi nostri (regis) Hwnyad in ipsorum ac aliorum fidelium nostrorum Rascianorum et Volachorum personis in eodem opido nostro Hwnyad commorantium. (I. Mátyás király oklevelében. 1458: Századok. 1887. kiránd. Pótfüzet. 49. l.) Executio laboris claustri in Hunyad fundari incepti. (1463: Dl. 15836.) Plebanus et iudex de Hwnyad. (1480: Dl. 29849.) Oppidum Hunyad. Ville volahales et montane ferri de Hwnyad. (1493: Dl. 29875.) Cives Hwniadenses. (1506: Dl. 30970.) Oppidum Hwnyad, suburbium videlicet castri Hwnyad. (1508: Dl. 30515.) Oppidum Hwnyad, necnon … volachales et montana ferrea. Prope opidum scilicet penes claustrum istic habitum … (1508: Dl. 30516.) Monachi de Hwnyad. (1525: gr. Teleki cs. oklt. II. 453.) Judices et iurati ac universi coloni et inhabitatores districtus, oppidi et castri nostri (regis) Hunyadensis. (1534: Fejér. XI. 507.) Hunyad vár sorsában (l. ott) osztozott. 1480-ban Mátyás király, tekintettel a törökök beütései által szenvedett rendkívüli káraikra, e város polgárait és lakóit, az országban levő minden királyi és más vámhelyeken leendő vámfizetés alól fölmentette. (XVII. századi egyszerű másolat. Dl. 36633.) 1482-ben, mikor Mátyás király fiának, János herczegnek adta, só-, arany-, ezüst- és más fémbányákat említenek, e várossal együtt, a vár tartozékában. E városhoz azonban tulajdonképen csak a vasbányák, illetve az 1506-ban, 1510-ben és 1513-ban emlegetett arany-beváltó (auricampsio, auricambsio) – tartoztak 1493–1494-ben Rápolti György özvegyét, néhai Arani Miklós leányát, Borbálát igtatják a király rendeletére, de a Korvin János herczeg ellentmondásával, e város, «bizonyos oláh falvak» és az itteni vasbányák birtokába, zálog czímen. 1508-ban ugyanez a nemes asszonyság és leánya Ilona, a Bélai Barnabás szörényi bán felesége, tart jogot mindezekhez, ugyancsak zálog czímen. A beigtatásnak azonban most a Korvin Janos herczeg özvegye és leánya mondtak ellen. Az 1509. év végén razvajai Horvát Jánost és fiát Gáspárt igtatják (a fejérvármegyei vingárti kastélylyal és más fejér- és hunyadvármegyei birtokkal együtt) a hunyadi vár mellett levő vasbányák birtokába, örök vétel czímén, György brandenburgi őrgróf feleségétől, a néhai Korvin János herczeg özvegyétől. 1453. jún. 22-ikén Hunyadi János nemes Bojtori Istvánnak adott e városban, cserében egy szabad curiát, az Egred vize mellett, a hol a folyóba a Zalasd vize beleömlik. E curián ekkor Sutor János és a néhai Buza János (özvegyasszony) leánya lakott. 1506-ban Zsigmond Antal itteni bíró, s Vajda Gergely és Buza János itteni polgárok szerepelnek. 1508-ban Cseszta (Cheztha) Gergely e város bírája. Úgy látszik tehát, a város lakói főleg magyarok, a mit az a nevezetes körülmény is bizonyít, hogy 1453-ban a város mellett elfolyó nagyobbik patakot, mely ma Cserna nevet visel, s a melybe a Zalasd nevű patak beömlik, még Egred néven nevezték. De ráczok és oláhok is laktak e városban. Ezek közül valók Huttman Jakab és Radó Benedek is, a kik 1458-ban Mátyás királynak, mint földesuroknak, 1458. július elején, a Hunyadi László 1456-ban kelt, kápolna-építésre adott, ép megbeszélendő engedélyét megerősítés végett Budán bemutatták. Már az 1330-as években egyházas hely és esperességi kerület székhelye. 1480-ban Gergely a város plébánosa. Mai görög katholikus templomának kisebbik része, a freskókból és építési módból következtetve, valószínűleg még a XIII. században épült; római katholikus temploma, úgy látszik, XV. századi eredetű s a Hunyadi-család tagjaival hozható kapcsolatba. Oklevelekből annyit tudunk, hogy 1456. nov. 30-án Hunyadi László beszterczei gróf, kir. lovászmester, Magyarország főkapitánya sat., mint e város földesura, Hunyad vár várnagyához intézett rendeletével, itt lakó rácz és oláh jobbágyainak megengedte, hogy e városban, a régi helyen, kápolnát építhessenek. Ez engedélyt illetőleg oklevelet, Mátyás király 1458. július elején megerősítette. Szilágyi Erzsébet asszony 1463-ban kolostort építtetett itt. E kolostort 1508-ban, az idevaló szerzeteseket 1525-ben is említik. – Ma Vajdahunyad, Dévától délre.
Jófő. (Jófű.) Nos iudices, iurati et universi hospites, Kenesii necnon Karaynuk de Jwfiw. (1387: Dl. 29435.) Universi nobiles et kenesii, populique et iobagiones serenissimi domini nostri (az erdélyi vajda beszél) imperatoris (Sigismundi) gratiosi in districtu Jofyw constituti et commorantes. (1434: Jófő vagyis Dobra város levéltára.) Universi nobiles et kenesii populique et iobagiones in districtu Jofw constituti et commorantes. (1437: U. o.) Joffy. (1453: Dl. 14604., 37622.) Civitas nostra (regis) Jofw. (1475: Jófő vagyis Dobra város levéltára.) Universi nobiles, populi et iobagiones de districtu Jofyw commorantes. (1478: U. o.) Opidum Jofyw. (1491: Dl. 27556., 27557., 1494: Dl. 29565.) Judex, iurati, ceterique cives et inhabitatores oppidi nostri (regis) Jofw. (1494: Jófő vagyis Dobra város levéltára.) Kenezii de Jofyw. (1494: Dl. 30935.) Districtus Joffew. Curia seu fundus curie nobilitaris in opido Joffew habita. Cives et iurati opidi Joffew. (1506: Dl. 29599.) Jowfyw. (1507: Dl. 36399. pag. 210. num 1.) Jofyw. (1507: Dl. 29924.) Jofew (1507: Dl. 29925.; 30973.) Cives et inhabitatores oppidi Jofyw (1515: Jófő vagyis Dobra város levéltára.) Curia nobilitaris egregii Johannis. Zalanczy de Zenththamas secretarii fidelis nostri (scilicet regis Hungarie) spectabilis et magnifici Radwl wayvode nostri (scilicet regis) Transalpinensis … in oppido Joffew in pertinentiis castri nostri Dewa in comitatu Albensi Transsilvanensi … (II. Lajos király levelében. 1526: Dl. 30291.) Oppidum nostrum (regis) Jofyw. (Ferdinánd király oklevelében. 1552: Jófő vagyis Dobra város levéltára.) Oppidum Jofű. (Apafi Mihály kiváltságlevelében. 1664: U. o.) Oppidum Jofeő. (I. Lipót király oklevelében. 1702: U. o.) Kenéz-alapítás volt; később mezővárosi kiváltságokat élvezett s Déva várához tartozott (l. ott), uradalmával vagyis kerületével (districtus) együtt, még II. Rákóczy György 1653. évi és Apafy Mihály 1664. évi kiváltságlevele értelmében is. Az idevaló kenézekkel és karajnokkal együtt nemeseket is emlegetnek 1434-ben és 1437-ben az akkori erdélyi vajdák, 1478-ban pedig Mátyás király e városban illetőleg kerületében. 1439-ben nemes Lapugyi Balán, Mihályfalvi Radulmerstincz (?) és rakoviczai Pop György, 1475-ben Kaba László és Jófűi Bálint, 1478-ban Állazó (Allazo) István, Szakamási (Zakamasy) Péter, Plaj (Play) György és újra Kaba László szerepelnek; a XVI. század elején pedig a pestesi vagy fel-pestesi másként jófői Bási vagy Bás, a lapogyi Bár, a jófői Kaba s a jófői Móré (1507.) családok tagjai, a kik közül az 1439-ben felsoroltak, valamint a Bási, Kaba és Bár családok, sőt valószínűleg a fölsorolt többiek is nemeseknek vehetők. – 1434-ben «a császár (értsd Zsigmond király) e városának kerületében levő összes nemesek és kenézek, népek és jobbágyok» Csáki László erdélyi vajda elé járulván, esedeztek, hogy az atyjától, néhai Csáki Miklós volt erdélyi vajdától nyert és jóváhagyott szabadságaikban és szokásaikban tartsa és tartassa meg őket. A vajda tehát, a király e birtokainak öregbítését tartva szem előtt, s a nevezett nemeseknek és kenézeknek a császár-király iránt s ő iránta tanúsított hűségüket és szolgálátaikat tekintve, nékik a következő örökös szabadságokat adományozta. Először is, hogy a nevezett Csáki Miklóstól nyert összes szabadságokban és kegyekben maradjanak meg, és az erdélyi vajdák tisztjei azokból senkit ki ne zárjanak közölök. Azután hogy sem e tisztek cselédei, sem velök a karajnok ne mehessenek az ő házukhoz valamely birságért, ha csak az illetőnek ügye az ő törvényszékükön (sedria) rendes törvényes úton, (ordine iudiciaria), vagy pedig a dévai és haczoki törvényszék (sedes Dewa et Haczok) megkérdezésével törvényesen és végérvényesen le nem tárgyaltatott. Sőt még az ügy ilyen befejezése után se ronthassanak házukra a tisztek emberei, sem pedig ezekkel a karajnok, s őket ily úton meg ne károsíthassák; hanem ha az elmarasztaltak vonakodnak a tiszteknek a birságot megfizetni, maguk a kerületbeli (comprovincialis) nemesek és kenézek küldjék ki a karajnokot az elmarasztaltnak házához, s ez legyen köteles kielégíteni a tiszteket az illetőnek jószágaiból. Kivévén azokat, a kik főbenjáró ítéletben marasztaltattak el, azaz a kik lopásban, rablásban és más hasonlókban fogattak meg, vagy pedig gyujtogatók; mert az effajta egyének, úgy személyökben, mint javaikban joggal illethetik meg a tiszteket. Továbbá ha a tisztek vagy embereik közölök bárki ellen valami pert indítanának, mely a nevezett nemeseknek vagy kenézeknek igazságtalannak látszik, akkor az ilyfajta ügyet vagy pert az erdélyi vajda személyes jelenléte elé vihessék, s időközben az illetők a tisztek által sem letartóztathatók, sem pedig megkárosíthatók ne lehessenek. Továbbá a tisztek s embereik a nevezett kenézek és más lakosok bírsága fejében ne vehessék és vihessék el az illetők lovait, a melyeken lovagolnak, sem kardjukat, bicskájokat (biccellos), nyilaikat, nyílvesszőiket, pajzsaikat, buzogányukat (clavas vulgo bozogan) és másfajta fegyvereiket, hanem a karajnok, a nemesek és kenézek határozata alapján, az elmarasztaltnak más javaiból tartozzék a tiszteket kielégíteni. Továbbá a tisztek vagy embereik ne vihessék el a lakosok házából és kertjéből, ezek akarata ellenére, a szénát vagy zabot, hanem csak a méltányos piaczi árért; ugyanők vagy helyetteseik ne a lakosok lovain, hanem saját lovaikon járjanak a vásárokra vagy más helyekre, saját ügyeik elintézése végett; de az erdélyi vajdák mindennemű levelével és megbízásaival e nemesek és kenézek sorban és rendben (seriatim et ordinatim) tartozzanak elmenni, eljárni, vagy pedig valakit kiküldeni. Panaszolják továbbá a nevezett lakosok, hogy gyakran, mikor őrletés végett, gyalog vagy lóhaton malmaikban járnak, a tisztek saját ügyeikben ide vagy oda hajtják őket, a mikor is az ezáltal okozott késedelem miatt feleségük és gyermekeik otthon majdnem éhen pusztulnak. Ilyesmi többé soha meg ne történjék. Továbbá, a tisztek évenkint minden kenézségből azt a kocsi szénát tartozzanak elfogadni, melyet az illető tisztek kiküldötte és a kerületbeliek által választott karajnok együttesen, az illető kenézségből e czélra elfogadott. Továbbá Szent-Miklós-nap táján, a tisztek minden kenézségből egy olyan sertéssel elégedjenek meg, a melyet, felében a tisztek, felében pedig a kerületbeliek által választott négy becsületes ember mutat be nékik e czélból és a mint eddig is mindig szokás volt, ezt (a kerületből) a tiszteknek járó sertést ezután is mindig természetben adhassák és soha se kelljen azt pénzzel megváltaniok. – Csáki László erdélyi vajda e kiváltságlevelét «e város kerületében lakó nemesek szabadságairól, e nemesek részére (super libertatibus eorundem nobilium … pro eisdem nobilibus)» 1437. tavaszán vajdatársa, sárai (lévai) Cseh Péter is megerősítette, a következő új pontokat fűzvén ahoz. A tisztek vagy cselédjeik ne menjenek hatalmasul a (kerületbeli) nemesek malmaira, és ne szedjék el onnan ezek jobbágyainak lovait és fegyvereit, a megőrölt liszttel együtt. Továbbá, midőn a tisztek valakit közölök ártatlanul elfognak, kalodába zárnak, de a törvényszéken semmi bűnt nem tudnak rábizonyítani, az ilyen egyéntől ne szedhessék be a kaloda váltságául járó 40 dénárt. Végül a tisztek ne tarthassanak maguk körül e kerületből való tolvaj, rabló vagy más hízelkedő vagyis áruló embereket. – 1439. tavaszán három kerületbeli nemes Losonczi Dezső erdélyi vajda elé járulván, a két erdélyi vajda ép megbeszélt 1434. és 1437. évi kiváltságlevelét vele is megerősítették, «az erdélyi vajdai tisztek által az ő régi szokásaik ellenére hazug módra kitalált új czikkelyeket» pedig eltöröltették. E kiváltságleveleket 1478-ban Mátyás király is átírta és megerősítette. Ugyanő 1475. június 9-én az erdélyi vajdákhoz, alvajdákhoz, az adók (contributiones) és minden királyi taksák (taxe) kivetőihez és beszedőihez intézett rendeletében ezeknek megtiltotta, hogy Jófő királyi város (civitas) polgárait, e város kiváltságairól kelt oklevelek ellenére, ily adók és taksák fizetésére kényszerítsék. Hasonló tartalmú levelet adott ki e város (oppidum) bírójának, esküdtjeinek, s többi polgárainak és lakóinak kérésére illetőleg panaszára, 1494. okt. 4-én, II. Ulászló király is. 1515. február 1-én Szapolyai János erdélyi vajda ugyane város (oppidum) polgárainak és lakosainak az adózásra vonatkozó eme kiváltságlevelét a maga részéről szintén megerősítvén, egyszersmind megparancsolta alvajdáinak, «Déva vár és egyszermind Jófő város várnagyainak, alvárnagyainak és tisztjeinek», hogy a város e kiváltságát tartsák meg, s e városban saját boraikat, az ottani lakosok akarata ellenére, mint azelőtt régebben tenni szokták, ne mérhessék ki. – Újabb időben a város Dobra nevet viselt, legújabban hivatalosan régi Jófő nevét ismét visszakapta. A Maros mentén, Dévától nyugatra fekszik.
Magyar-Veczel. L. Veczel városnál.
Sol(y)mos. Poss. Solmos. (1440: Hunyadiak kora X. 91. és Dl. 13577., 1479: Dl. 16167., 30221.) Solymos. (1453: Dl. 14604.) Solmos. (1453: Dl. 37622.) Op. Solymos. (1459: Dl. 29511., 1465: Dl. 16167., 1473: Dl. 16167. és Dl. 36404. pag. 174. n. 1., 1501: Dl. 27776., 1507: Dl. 16167.) Opp. Solmos. (1465: Dl. 29521., 1505: Muz. llt.) Poss. Solymos. (1479: Dl. 18257., 1502: Dl. 16167. és Dl. 36404. pag. 173. n. 1.) Mátyás király 1479-ben (VIII. 18.) kelt zálogvalló-levele szerint már Albert királytól kapta e várost Hunyadi János, s róla szállt az a fiára: Lászlóra majd Mátyás királyra. Hiteles oklevél szerint azonban I. Ulászló király adományozta azt 1440-ben (VIII. 9.) Hunyadi Vajk fiainak, a két János szörényi bánnak, mint királyi birtokot, Berekszó, N(y)avalyás és Burján birtokokkal együtt, mint a melyek eddig az erdélyi vajda tisztségéhez tartoztak, kivéve azokat az erdélyi vajda joghatósága alól, (a temesvármegyei Bozsar birtokkal együtt.) 1453-ban a szintén Hunyadi János birtokába jutott Déva vár tartozékai közt sorolják föl, Beregszó, Nyavalyás, Burjánfalva, Boffal, Karácsonfalva, Kecskedág, Fizesd és Topolicza (úgy látszik ide számítható) helységekkel együtt. 1459-ben (XI. 23.) Mátyás király Héderfájai (Domonkos fia) István és Szentiváni (másként Székely, Antal fia) Mihály beszterczevári várnagyainak zálogosította el 2000 arany-forintért, Burjánfalu, Kecskedága, Nyavalyásfalu, Ökörpatak, Boffak(y) és Berekszó helységekkel együtt. (A beigtatásnál Berekszó részeire vonatkozólag ellentmondás történt.) E zálogbirtokosokat másként elégítvén ki; Mátyás király 1465. február 20-án e várost, mint tulajdonát, Berekszó és Kaján helységekkel «és minden más tartozékaival» együtt Nádasdi Ungornak, helyesebben nádasdi Ungor Jánosnak, adományozta, azokért a hű és önfeláldozó szolgálatokért, melyeket e János, már Hunyadi János, majd Mátyás király idejében, Boszniában, a moldvai vajda, a cseh hussziták elleni sat. hadjáratokban teljesített. A beigtatás az erdélyi káptalan (III. 14-én kelt) oklevele szerint e városba és Berekszó, Kaján, Boffal, Toplicza, Burjánfalva, Kecskedága, Nyavalyásfalva, Nagyág (Nagy-Ág) és Füzesd helységekbe (kivéve Berekszó helység felét) nemsokára megtörténvén, az egész adományozásra vonatkozó megerősítő (privilegialis) levelet a király már ez évi április 24-én kiállította. E teljes érvényű királyi birtokadomány alapján 1473. augusztus 30-fikán nádasdi Ungor János és édestestvére: Miklós, valamint domsusi Árka István (a László fia), annál a szeretetnél fogva, melylyel Ungor János Szobi Péter iránt, a míg élt s utána fia Mihály iránt is viseltetik, s a melyet Szobi Mihály is hasonlóval viszonoz, e barátságot erősíteni és utódaikra is átvinni kívánván, – egymást birtokaikban kölcsönösen, minden csalárdság nélkül osztályos (!) testvérekké fogadták. Ez alkalommal a nádasdi Ungor-ok egyebek közt e város, továbbá Berekszó, Kaján, Boffol, Tapolcza, Bornyófalva, Kecskedága, Nyavalyá(s)falva és Fizest hunyadvármegyei birtokaikban is részeltették Szobi Mihályt. E kettős örökösödési szerződést szintén megerősítette Mátyás király, még ez évi (1473.) november 9-ikén; az 1465. évi adomány-levelekkel illetve az ép említett 1473. évi jóváhagyó királyi oklevéllel ellentétben azonban 1479. augusztus 18-dikán e várost, Berekszó, Boholt, Ujfalu, Kecskedág, a két Teplicza, Fizegy, Nevolyás és Burján királyi birtokokat s Nádasd, Felső-Kalánteleke és Oklos birtokok részeit 12,000 arany-forintban nádasdi Ungor János királyi udvarnoknak, lindvai Bánfi Pál leányának, Margitnak (a nevezett János feleségének), s gyermekeiknek Jánosnak, Ilonának és Margitnak zálogosította el. Az erdélyi káptalannak még ez évi (1479.) deczember 8-ikán kelt oklevele szerint a beigtatás e királyi zálogvalló-levél alapján is megtörtént. De a Mátyás király 1473. évi megerősítő-levele alapján 1502. decz. 13-ikán II. Ulászló király a n. Ungor (néhai János fiai) János és Miklós, valamint a Szobi (Péter fia) Mihály kérésére újra átírta és megerősítette a két család között létrejött örökösödési szerződést; sőt ennek újabb érvényesítésére a budai káptalan által az újabb beigtatás szintén megtörtént. – A nádasdi Ungorok (t. i. a szerző és szerződő öreg János fiai) közül Miklós halt meg előbb; János pedig 1506. szept. 10. – nov. 30. között hunyt el. De még halála előtt egy évvel Nádasdi Mihálynak adta (vagy zálogosította) el e várost 1000 forintban; mely elidegenítés azonban mint láthatjuk, nem lehetett érvényes. Ungor János halála idejét onnan tudjuk, hogy dompsosi Árka János (a kinek valamelyik őse vagy rokona: István az 1473. évi örökösödési szerződés alkalmával mint szerződő fél, nem tudom mily czímen, a nádasdi Ungorok társa volt) 1506. szept. 10-ikén az erdélyi káptalan előtt még mint élőt tiltotta el Ungor János fiát Jánost összes birtokai elidegenítésétől; 1506. november 30-ikán pedig ugyanő II. Ulászló királyt tilalmazta az elhunyt Ungor János birtokainak eladományozásától. – Az Ungor-birtokok e közben jog szerint, kétségtelenül Szobi Mihályra szállottak, a ki a föntebb (1479. aug. 18-ról) említett Nádasd, Kalántelke és Oklos (azaz: Nagyoklos, helységeket) 1507. tavaszán dompsosi Árka Jánosnak (a László fiának) királyi jóváhagyással visszaadta. (V. ö. a dampsosi Morsina cs. a. az 1507–1521. évhez.) De az elhunyt Ungor János özvegye Dorottya asszony (a néhai poroszlai Kis Máté leánya), azon a czímen, hogy e birtokok némelyike nem adomány hanem vétel útján került a szerződő Ungor János birtokába magának és leányának, Katalinnak követelte e vásárolt birtokokat. S egyetértve az ez ügy iránt jóindulatú Szobi Mihállyal, 1507. elején Verbőczi István ítélőmestert kérték fel, ez ügyben magánúton leendő véleményadásra, véleményében előre is megnyugodván. Verbőczi az Ungor János birtokaira vonatkozó összes okleveleket Divén várában gondosan átvizsgálván, semmiféle más vétel- vagy záloglevelet nem talált, a melynek alapján a női ág birtokjoga bizonyítható lett volna, mint Mátyás királynak illetve az erdélyi káptalannak Solymos városára vonatkozó, fönt tárgyalt 1479. évi zálogvalló illetve igtató-levelét. De mivel ugyan e városra vonatkozólag, ugyancsak Mátyás királytól adomány- illetve megerősítő-levélre is akadt, az ügyet igen kényes természetűnek találta; s nem akarván abba egymagában beavatkozni, a felek beleegyezésével végleges döntésre, a kir. curia többi ítélőmesterei elé terjesztette azt. Ezek aztán: egy nádori, két személyes jelenléti ítélőmester, az alnádor és alországbíró, Pest városában, 1507. május elején úgy határoztak, hogy Mátyás királynak, – 1465. évi adomány- és megerősítő-levele, illetve a közbeeső igtató-levél, továbbá az örökösödési szerződésnek 1473-ban történt jóváhagyása után (a melyet II. Ulászló király 1502-ben szintén megerősített) semmi joga sem volt e várost és tartozékait, a melyekben lévő királyi jogát már eladományozta, Ungor Jánosnak, Margitnak és gyermekeinek (a Szobi Mihály jogainak nyilvánvaló sérelmével) elzálogosítani; még kevésbbé volt helyes, hogy az öregebb Ungor János ezt az elzálogosítást, fiai, fivérei és egyáltalában a fiág kárára, nevezett felesége és leányai javára, a tények alattomos elhallgatásával és szinte csalárdul (sub reptitia et pene fraudulenta scilicet inscriptio) kieszközölte. Ennélfogva a felkért bírák Mátyás király 1479. évi zálogvalló-levelét s az erre vonatkozó igtató-levelet, teljes tartalmuk szerint érvényteleneknek nyilvánítván, kimondották, hogy Solymos város és tartozékai a női ágat semmiben sem, hanem csupán a fiágat, jelesül a két király által is megerősített örökösödési szerződés értelmében egyedül Szobi Mihályt illetik s nádasdi Ungor (János fia János leányának) Katalinnak e birtokokból csupán a leánynegyed jár. E határozatot Verbőczi István előterjesztésére Szentgyörgyi Péter országbíró és erdélyi vajda, 1507. május 6-ikán, a Szobi Mihály joga védelmére megerősítette és helybenhagyta. (V. ö. 1507-hez: Dl. 29918.) – Ma Maros-Solymos (Marossolymos), Déva közelében ny.-é.
Veczel. Officialis de Vechel. (1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 168.) Poss. Veczel. 1430: Dl. 12231.) Opidum Weczel et poss. Weczelthew. (1479: Dl. 18198. és Pesty Frigyes. Krassóm. tört. III. 449.) Poss. Magyarweczel et Olahweczel ad castrum Solmos pertinentes. (1491: Dl. 36398. pag. 38. u. 2.) Poss. Magyarweczel et Olahweczel. (1491: Dl. 27656.) Poss. Wecze, Weczel. (1499: Dl. 29575.) Weczel. (1519: Dl. 29974.) Michael Dragotha kenezius in Olahwechel; Stephanus Brathyna kenezius in Magyarwechel. (1521: Dl. 29645.) Veczel (Magyar-Veczel) a Hermán-nemzetségből eredő kerekegyházi Laczkfiak, utánuk, úgy látszik, a Garaiak, majd ezektől vétel útján (Veczeltő illetve Oláh-Veczel helységgel együtt) az alsó-lindvai Bánfiak birtoka volt. 1430. körül a szintén a Hermán nemzetségből eredő Makrai, Szentgyörgyi vagyis Felpestesi családok tartottak jogot a Laczkfiak itteni birtokaihoz, a Garaiakkal illetve Hunyadiakkal, – 1491-ben pedig Korvin János az ekkor az aradvármegyei Solymos várához tartozó Magyar-Veczel és Oláh-Veczel helységekhez, a Bátori István erdélyi vajda kezére került dévai uradalommal szemben. 1499-ben Bojtori Györgyöt és Bálintot igtatták Veczel birtokába. – 1479-ben e várossal járnak: Veczeltő, mely kétségkívül a később emlegetett Oláh-Veczel helységgel ugyanegy, továbbá Hidegfa, Balamér, Kalemár és Hermán helységek s Németi helység felerésze; 1491-ben pedig az aradvármegyei Solymos várával: Magyar-Veczel, Oláh-Veczel, Herpelye, Velcsesz és Hidegfalu helységek. Ugyanekkor a Korvin János képében a Magyar-Veczelen lakó Péter deák jelenik meg. 1519-ben veczeli Monyorósi (Monyorossy) János mint szomszédos, 1521-ben pedig: Dragota Mihály és Bratina István mind oláh-veczeli, illetve magyar-veczeli kenéz szerepel. – Ma Veczel kis helység, Dévától nem messze nyugat felé, egy a Marosba ömlő patak mentén.
