FŐBB BIRTOKOSAI:
FŐBB BIRTOKOSAI:
Abafá(ja)i (járai) cs. Tordavármegyéből. – L. a Járai cs. alatt.
Agmándi vagy Kecseti Péter váczi püspök. L. Tordavármegyében a farnasi Veres. továbbá Kolozsvármegyében a Szécsényi (az 1440. évhez), Frátai (az 1440., 1442. évhez) és farnasi Veres (az 1440. évhez) cs. alatt.
Aknai cs. (1050: Dl. 27101., 27100., 1506: Dl. 26824., 26959., 1508: Dl. 27111., 1509: Dl. 27248., 27247.) Berkenyesen is birtokos. – L. a harinnai Farkas (az 1508. évhez) cs. alatt.
Alárdfi (Alárd-fi, Aladár-fi, Alárd, meggyesfalvi, vidrádszegi, náznánfalvi, kisfaludi, ercsei) cs. (A családnévre nézve l. Küküllővármegyében e családnál.) – Maros-széki székely család. – 1439. szeptember 27-én Ercsei Alárd fia Jakab uj-adományul kapja Albert királytól Szakol helységet, a melyre vonatkozó okiratai az ép lezajlott parasztlázadás alkalmával elvesztek. A beigtatás még ez évben szabályszerűleg meg is történt. 1453. február havában, mikor V. László királytól ugyancsak Szakolt, mint a magvaszakadt Nádasdi Salamon fia Mihály birtokát, a Budaiak kapták, az adomány-levél szerint e birtok szintén az Alárd-fia Jakab kezén volt (egy 1430. táján kelt oklevélből következtetve, vétel czímén e Mihálytól), a kinek kenéze, ura nevében tiltakozott is az uj adományosok beigtatása ellen. 1455. október 13-án ugyanennek az Ercsei Alárd-fia (néhai Imre fiának) Jakabnak fiai, László és Péter, ugyane helység részeit Oroszfá(ja)i (Mátyás fiának) Miklósnak, feleségének Andorjásfalvai (Bálint fia a néhai Balázs leányának) Margitnak s leányaiknak, Margitnak és Annának adták, cserében a küküllővármegyei Cserged részeiért. E szakolyi részeket aztán 1459. május havában az éli említett Oroszfá(ja)i család tagjai Héderfá(ja)i Istvánnak adták. – Közben, 1451. végén, Megyesfalvai Alárd fiának Jakabnak fiai Alárd és Péter, továbbá Madarasi Márton leánya Potencziána, györgyfalv(a)i Henke László fiának Jánosnak leánya Dorottya, valamint a Torda fiának, Mihálynak leánya Orsolya, a ki Szentgyörgyi Erdő fia («filius Erdew»; máskor erdő-szent-györgyi Erdő vagy Erdősi, az oklevelek írásmódja szerint «Erdew, Erdewsy») László özvegye, végül Madarasi Kelemen óvást emeltek, hogy némely küküllő-, és Méhes kolozsvármegyei birtokaikat, vingárti Geréb János közbenjárására Hunyadi János Marai (Maray) Mihálynak és Ferencz görgényi várnagynak eladományozhassa. Náznánfalvi Alárd László 1465-ben szintén birtokos Méhesen. – 1467. márczius 24-én az Alárd László és Péter birtokait a királyi curiában ellenük hozott fejvesztő ítélet következtében Szentgyörgyi (és Bazini) János erdélyi vajdának adta, hű szolgálataiért, Mátyás király. Ez adományozásnak azonban már csak azért sem lett foganátja, mert a vajda nem sokkal utóbb lázadást vezetett a király ellen. 1483. február 7-ikén a néhai Forrói (Forrai) György és meggyesfalvi Alárd Péter leányának Zsófiának (már szintén mindketten elhunytak) gyermekei Apollónia. Dorottya és Péter, továbbá péterfalvi Porkoláb András s az ép említett Alárd Zsófia fiai: János és Simon, mint női ágon a meggyesfalvi Alárd Péter ivadékai (unokái), végül a néhai Toroszkai Péter leányai Dorottya és Potencziána, tiltakoztak, hogy Kerelei (Pál leánya) Orsolya és Somogyoni (János leánya) Margit, az említett Alárd Péter «leányai» (helyesebben tán unokái), némely küküllő-, torda-, valamint Kis-Nyulas, Szent-Márton, Szent-György, Szent-Péter, Velkér és Méhes, kolozsvármegyei, továbbá az ekkor Kolozsvármegyéhez számított, de inkább Tordavármegyében feküdt Ercse, végül az ekkor, bizonyára tévesen, Szolnokvármegyéhez (!) számított Szokol azaz Szakol helységben levő örökbirtokaikat elfoglalhassák. 1509-ben pedig Ilona asszony csávási Erdő Miklósné, (a szent-mihályfalvi Székely János özvegyének Annának leánya, a ki viszont a (kis-kendi) Balád-fi Ferencz özvegyének Veronkának leánya; a ki Nagylaki Mártonnak leánya, a ki végül Nagylaki Sandrinnak és meggyesfalvi Alárd-fi Jakab leányának Veronkának fia), az Alárd-fi-féle birtokokból, jelesül némely tordavármegyei s Méhes, Tuzson, Velkér, Szent-Péter; Szent-György, Báré (az oklevélben egy ízben «Bathe», ismétléskor «Bare» áll) és Ercse (!) kolozsvármegyei helységekből részt követelt Márta asszonytól, a néhai Kerelei Pál özvegyétől, most Cseh Zsigmondnétól; mint a nevezett Alárd-fi (Imre fia Jakab fiának) Péternek leányától. – Ez adatok szerint tehát e család e korszakban a megye keleti felében, Szakol vagy Szokol, (Ercse), Kis-Nyulas, Szent-hfárton, Szent-György, Szent-Péter, Velkér; Méhes, Tuzson és Báré helységekben örökjogon (s a Szarkadiaktól csere czímén az inkább Tordavármegyéhez számítható Rücs helységben vagyis pusztán) volt birtokos. (1422: gr. Teleki cs. oklt. I. 457., 1429: U. o. I. 513., 1430: Dl. 36407. pag. 108. n. 5., .1431: Dl. 27156., 1439: Dl. 26779., 1451: Dl. 36403. pag. 69. n. 1., 1453: Dl. 26786., 1455: Dl. 36407. pag. 74. n. 5., 1459: Dl. 36392. pag. 43. n. 2., Dl. 27033., 1465: Dl. 27179., 1467: Dl. 16511., 1483: Dl. 36395. pag. 47. n. 2.) L. a somkereki Erdélyi (az 1429. és 1431. évekhez) és a Frátai (az 1422. évhez) cs. alatt.
Alfödi cs. Másként alföldi Nagy. – L. e néven, illetve monoszlai Csupor Miklósnál.
Almádi cs. Neve hol latinosan: de Allmad, de Almad (1434., 1468.), hol magyarosan Almady (1449. óta legtöbbször), Almadi (1460. óta többször), Almadj (1469., 1472.) alakban fordul elő, még pedig részint egyszerűen, minden elő-név nélkül (pl. 1434-ben és 1478-ban), részint pedig macskási (1449., 1462., 1472., 1473., 1480., 1493.), csepegő-macskási vagy csepegős-macskási (1447., 1461., 1469., 1479., 1504.), szent-kereszt-macskási (1468., 1507.), almádi (1476.), mérai (Márton, 1501.), sőt szilkereki (1511.) elő-névvel is. Olykor azonban, ha hozzávetésem nem csal, Csepegőmacskási (pl. 1478.) és Macskási (1479., 1507.) vezeték-néven is fölmerül. Hogy azonban a szóban förgó Almád nevű helység vagy hely hol feküdt, nem tudom. – A család tagjai közül ez időszakban (1434–1511.) Éliás vagy Illés fia, Gergely (1434., 1468. körül), továbbá László (1434–1479.), a László fiai Bálint, Márton és Péter (az első 1472–1507., az utóbbi kettő 1472–1480. közt), a Bálint leánya Ágnes (1507.), azután Mihály (1493., 1504.) és nővére Ilona (1493.), ennek a Mihálynak fia Máté (1504., 1507.), s 1511-ben egy másik Mihály («szilkereki Almádi» néven) ismeretes. – Birtokosok Macskás vagyis Csepegő-Macskás, Szent-Kereszt-Macskása és Szent-Márton-Macskása helységekben, s ezenkívül Mihály és Ilona 1493-ban Kozmatelkén, Márton 1504-ben Mérán, László 1479-ben Szomordokon, valószínűleg házasság utján. 1504. deczember 2-án a néhai Mihály fia Máté csepegő-macskási nemesi telkét, tartozékaival, egyebek közt szőllőkkel együtt, 10 aranyforintért «testvérének» mérai Almádi Jánosnak adta el. 1507. június 11-én a néhai Bálint leánya Ágnes a Dobokavármegyéhez számított Szent-Kereszt-Macskása és az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Szent-Márton-Macskása részeit, lelki üdvösségéért Fejérdi János kajántói plébánosnak adta, azzal a kikötéssel, hogy e birtok-részeket vérrokonai csupán 50 arany-forinttal válthassák eshetőleg vissza. (1434: Dl. 27295., 1447: Dl. 27477.; 1449: Dl. 36391. pag. 47. n. 2., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 35. n. 4., 1461: Dl. 36392. pag. 125. n. 5., 1462: Dl. 27049., 1468: Dl. 36393. pag. 51. n. 2., 1468. körül: Dl. 26797., 1469: Dl. 26796., 1472: Dl. 36393. pag. 110. n. 1., 1473: Dl. 36393. pag. 167. n. 3., 1476: Dl. 27059., 1478: Dl. 36403. pag. 150. n. 1., Dl. 27208., 1479: Dl. 27535., 27065., 1480: Dl. 28636., 1493: Dl. 36398. pag. 118. n. 1., Dl. 27078., 1504: Dl. 36399. pag. 86. n. 1., 1507: Dl. 36399. pag. 192. n. 1. és Dl. 27109., 1511: Dl. 27799.) L. a Girolti, Kilédi, kidel Frank, szucsáki Bese és Vas cs. alatt.
Almási János sebesvári várnagy. L. a Tamásfalvi (az 1479. évhez) cs. a.
Andrásházi (Andreásházi, Andorjásházi) cs. 1410-ben Mihály az István fia (a ki, úgy látszik, a János fiának Lászlónak fia) Méra helységben szerzett részeket, zálogban a Méraiaktól. Ennek a Lászlónak 1376–1379. közt egy Péter nevű, 1372–1398. közt egy Mihály nevű fiát is emlegetnek az oklevelek. 1392. körül andrásházi Darabos vagy Darabas («Darabos, Darabus, Darabas») Mihály kezd szerepelni, a ki egy 1423. évi oklevél szerint kétségtelenül azonos a legelöl említett István-fia Mihálylyal. Ugyanő 1415. november 25-én Andrásházi István-fia Mihály néven Orátfölde puszta föld rész-birtokába igtattatja magát, zálog czímen; 1423. nyarán viszont ismét «andrásházi Darabos Mihály» néven Botházai Péterrel (a János fiával) együtt, birtokuknak, «Andrásháza más néven régebben Nádas» helységnek felét a Méraiaknak (l. bővebben e családnál) adták, a kik azonban e jószágokat élete fogytáig a nevezett Darabos Mihály kezén hagyták. Ugyanez időtájt, 1415–1418. közt egy «andrásházi Róka (Roka)» Tamás nevű nemes tűnik fel, bizonyára szintén ebből a családból vagy rokonságból. Később Gergely szerepel állandóbban, jelesül 1430-ban, 1437-ben, 1438-ban, 1439-ben, 1446-ban (szolgabíró) és 1449-ben andrásházi (andorjásházi, andreásházi sat.) Nagy (Magnus), 1444-ben Andreásházi, 1464-ben «Szentandrásházi», 1467-ben pedig «Andorjásházi» néven; továbbá Mihály 1444-ben szintén andreásházi Nagy (Magnus) néven s ugyanekkor a testvérei «Andrásházi» Tamás és Benedek is; végül 1430-ban Andrásházi György és Benedek, andrásházi Cseh (Chech?) Péter és felesége Ilona asszony, 1449-ben andrásházi Cseki (Cheky) Gergely, felesége Ilona asszony, s gyermekeik Bálint, Ilona és Margit, végül 1450-ben andreásházi Csiki (Chyky) Gergely, a ki az ép említett andrásházi Cseki Gergelylyel kétségkívül ugyanegy. (1359: gr. Teleki cs. oklt. 1. 111., 1372: Dl. 26983, és gr. Teleki cs. oklt. I. 173., 1376: Dl. 26982., 1379: Dl. 26759. és gr. Rhédey cs. llt., 1392. körül: gr. Teleki cs. oklt. 1. 239., 1398: Dl. 26873., 1400: gr. Teleki cs. I. 273., 1408: Dl. 28136., 1410: Dl. 26875., 1411: Dl. 26766., 1414. körül: Dl. 27000., 1415: Dl. 29228., 1418: gr. Teleki cs. oklt. I. 435., 436., 1421: Tört. Tár. 1897. 340. l., 1423: Dl. 28182., 1430: Dl. 36407. pag. 111. n. 2., 1437: Dl. 28825., 28829., 1438: Dl. 28602., 1439: Dl. 36390. pag. 12. n. 5., 1441: Dl. 26781., 1444: Dl. 36406. pag. 28. n. 2., pag. 25. n. 1., Dl. 26783., 1446: gr. Teleki cs. oklt. II. 23., 1449: Dl. 36391. pag. 50. n. 4. és Zsuki cs. llt. V. X., 1450: Dl. 36407. pag. 101. n. 5., 1464: Dl. 27040., 27177., 1467: Dl. 27044.) L. a Mérai (az 1410. évhez) és a Botházai (az 1410. évhez) cs. alatt.
Andreásfalvai (Andorjásfalvai) cs. Másként: andreásfalvi Balázsi. – L. e néven, Küküllő- és Kolozsvármegyében.
Angyalló(-fi, szilvási, vasak-szilvási) cs. Másként Szilvási. – Dobokavármegyéből. A mai szolnok-dobokavármegyei Vízszilvás helység értendő, Szamosujvártól d.-ny. – A Középlaki másként zutori vagy középlaki Zutori ismét másként Tamási vagy Tamás-fi vagy Kémeri sat.) családtól (illetőleg mint közbenső birtokosoktól a Somboriaktól) 1478. óta örökös vétel czímén bírta Zutor, Középlak, Bábon(y), Kökén(y)pataka, Dezsőfalva más néven Almás és N(y)ércze helységek részeit. – L. a Középlaki (az 1478. évtől kezdve) cs. alatt. (V. ö. Dl. 26927.)
Antalfi (szucsáki) cs. Anthalffp. (1510: Dl. 27251.) Másként kétségkívül Szucsáki. Szucsáki Antal a László fia pl. 1437-ben szerepel. (Dl. 28824.)
Apafi (apa-nagyfalusi, almakereki, ebesfalvi) cs. Fejér- illetve Küküllő vármegyéből. – A Becse-Gergely-nemzetségből. – L. a Zalaház(a)i és a tuzsoni Bolgár (az 1429. évtől kezdve) cs. alatt.
Apród (hasdádi) cs. Aprod. (1408: Dl. 26764.) A dobokavármegyei Ho(z)sdát vagy Ha(z)sdád (ma Hezsdát, Szamosujvár szomszédságában) értendő. – 1408-ban János a László fia és testvére László Fizkut helységben birtokosok.
Arani cs. L. a Középlaki (az 1435. évhez) cs. alatt.
Árka (domsusi) cs. Hunyadvármegyéből. – L. a Losonczi és Toroszkai cs. alatt, az 1473. évhez.
Baczkamadarasi cs. Azaz Madarasi. – L. e néven.
Bád (mereg-jói, nagy-mereg-jói) cs. Másként mereg-jói, nagy-mereg- jói Vajda. – L. a Botos (mereg-jói sat.) cs. alatt.
Bádoki cs. Dobokavármegyéből. – 1502-ben egy ízben: Badoky. – 1445-ben László Kolozsvármegye alispánja. 1486-ban (XII. 20.) Mihály az ekkor Dobokavármegyéhez számított Szent-Márton-Macskása helységben levő egy elhagyott jobbágytelkét «szeretetből» (agilis) váraljai Zöld (Zewld) Istvánnak adta; 1498-ban pedig ugyane (valamint a szintén dobokavármegyei Bádok és belső-szolnokvármegyei Girolt) helységben bírt részeit összesen 200 arany-forintért, losonczi Bánfi Jánosnak adta el. 1502-ben (XlI. 13.) ugyane Mihálynak, mint már néhainak leányai Julianna sólyomkői Menyhár (Mennyhar) Mátyásné, s gyermekeik János, Rafael, Fruzsina és Otilia (Vtilia), továbbá Márta bádoki Vámos Máténé s fiok Albert, az ekkor Dobokavármegyéhez számított Szent-Márton-Macskás (és belső-szolnokvármegyei Girolt) helységben bírt azon részeiket, melyek annak idején az erdélyi vajda által bírói uton, becsűkép, 200 arany-forintban Vas Tamás óbudai kanonoknak ítéltettek oda, s most is ennek kezén vannak, ugyanez összegben Cserén(y)i Mihály erdélyi őrkanonoknak s testvéreinek Lászlónak és Pálnak s a László fiainak Gábornak és Lőrincznek s e Pál fiának Boldizsárnak adták el. – Ezenkívül 1488-ban a Balázs gyermekei, Kelemen és Ilona, Szucsák helységben voltak birtokosok. Végül 1500-ban (XI. 7.) a néhai Bertalan fia Gál az ekkor szintén Dobokavármegyéhez számított Szent-Márton-Macskása (és a belső-szolnokvármegyei Girolt) helységben bírt részeit összesen 29 arany-forintért girolti Galaczi Tamásnak adta el. (1445: Zsuki cs. llt. V. X., 1466: Dl. 36397. pag. 66. n. 3., 1488: Dl. 26810., 1498: Dl. 36403. pag. 221. n. .2., 1500: Dl. 36405. pag. 89. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 225. n. 1.) L. a harinnai Farkas (az 1451. évhez), Györgyfalvi (az 1447., 1453. évekhez), g(y)erő-monostori Kabos, Kecseti és a macskási vagy botos-macskási Veres cs. alatt.
Bakaji cs. Hunyadvármegyéből. – L. a vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erő-fi cs. alatt.
Bakócz Tamás esztergomi érsek. L. a farnasi Veres (az 1505. évhez) cs. alatt.
Bakó(-fi, györgyfalvi, patai, elekesi) cs. Eleinte inkább Patai. – Filius Bako. (1373: Múz. llt., 1380: Dl. 26760.) Bako. (1430: Dl. 36407. pag. 110. n. 7., pag. 111. n. 6., 1431: Dl. 26881., 1439: Dl. 26885., 1442: Dl. 27163., 26782., 1450: Dl. 36391. pag. 111. n. 3) 1384. június 24-én patai Bakó fia Balázs (a ki különben már 1373-ból is ismeretes) Györgyfalva helységben levő kuriáját a Karácsonyfalván lakó Somogyoni Lászlónak és Miklósnak (a Miklós fiának) zálogosította el. 1430–1431. táján «elekesi» Bakó Péter györgyfalvi birtokait és patai kaszálóját györgyfalvi Henke Domonkosnak, Balázsnak és Jánosnak (a László fiainak) s Györgyfalvi (Imre ősinak) Péternek és Imrének idegenítette el. Az elekesi Bakó család tehát azonos a patai Bakó vagy Bakó-fi családdal. (Elekes az erdélyrészi Fejérvármegyében fekszik). 1450. táján patai Bakó Péter és fiai László, Balázs és Mihály, Patán levő némely részeiket rődi Cseh Miklósnak eladták.
Bakó (mikói) cs. Bako. – A kérdéses Mikó helység Dobokavármegyében feküdt, a mai Szolnok-Dobokavármegye d.-ny. zugában, Kalocsa, Paptelke sat. vidékén. (V. ö. 1312: Dl. 27425., 1335: Dl. 27269.; 1362: Dl. 5357., 1375: Dl. 27435., 1382: Dl. 27439., 1415: Dl. 27150., 1463: Dl. 27324., 1496: Dl. 27388., 1499: Dl. 27391. és Karácsonyi János. Magyar nemzetségek. III. 72. l.) A Bakó családot e néven pl. már 1382-ben és 1463-ban is említik. – 1440. táján Márk az ekkor Dobokavármegyéhez számított Csepege-Macskás helységben levő részeit gyulai Porkoláb Istvánnak és Pálnak s valkói Kis (Parvus) Benedeknek akarta elzálogosítani, a mi ellen, kétségkívül a szomszédság jogczímén Indali Gergely, Girolti Imre, Csepegesmacskási László, Indali Dorottya (a néhai Gergely leánya) férjezett Girolti Péterné, Teki (Tőki) Máté és Gergely, szucsáki Nagy (Magnus) Gergely, Bakó Margit (a János leánya) férjezett Kendi Zsigmondné és fia Péter, továbbá Macskási Neszka (a Lukács leánya) és kidei Borz András (a Gáspár fia) tiltakoztak. (Dl. 36390. pag. 51. n. 1. és 2.)
Balád-fi (kendi, kis-kendi sat.) Küküllővármegyéből. – A Szalók-nemből. – V. ö. ugyane cs. a. Küküllővármegyébe», és I. a Gerendi cs. alatt Tordavármegyében; továbbá Kolozsvármegyében a somkereki Erdélyi (az 1487. évhez), Kerel(l)ői, meggyesfalvi Alárdfi (az 1509. évhez) és a Nagylaki cs. alatt.
Balai cs. Tordavármegyéből. L. a frátai vagy kozmatelkei Székely cs. alatt.
Balási (Balassi, gyarmati azaz balassagyarmati) cs. A hol Torda-, hol pedig Kolozsvármegyéhez számított Léta várát s ennek részben Kolozsvármegye területén feküdt tartozékait bírta a XVI. század elején. – L. e várnál Tordavármegyében.
Balázs kolozsi plébános. L. az Erdélyi káptalannál és Kolo(z)s város a.
Balázsi (andreásfalvi) cs. Másként: Aradreásfalv(a)i vagy Andorjásfalv(a)i. – Maros-széki székely cs. – L. Küküllővármegyében ugyane családnál; továbbá Kolozsvármegyében a meggyesfalvi Alárdfi (az 1455. évhez) és az Oroszfáj(a)i cs. a. (V. ö. 1455: Dl. 36407. pag. 74. n. 5., 1459: Dl. 36392. pag. 44. n. 1., Dl. 27033., 36392. pag. 43. n. 2.)
Balázsházi cs. Közép-Szolnokvármegyéből. – L. a Tamásfalvi (az 1466. évhez) cs. alatt.
Balog (szucsáki) cs. Balogh. (1460: Dl. 27034.,1480: Dl. 36395. pag. 17. n. 1., 1499: Dl. 36406. pag. 137, n. 4., pag. 141. n. 4.) Balog. (1465: Dl. 27180., 1469: Dl. 26796., 1474: Dl. 27198., Dl. 36403. pag. 106. n. 1., 1494: Dl. 36398. gag: 169. n. 1.,1499: Dl. 36403. pag. 245. n. 1.) 1499-ben a néhai Imre leánya. Margit asszony szucsáki Dombi Barnabásné, s gyermekeik Antal és Anna, egy szucsáki puszta jobbágytelküket, tartozékaival együtt, 16 arany-forintért Szucsáki Jánosnak a néhai Mátyás fiának adták el. – L. a Szucsáki cs. a.
Baaoza cs. Azaz frátai vagy magyar-frátai Boncza. – L. e néven.
Bánfi (bálványosi, németi vagy nempti) cs. Más néven Laczkházi, Szántai vagy Szántói, Nempti vagy Németi; máskor pedig laczkházai, szántai, németi vagy nempti Laczk vagy Laczk-fi vagy Bánfi. (Laczkháza és Szántó az erdélyrészi(!) Fejérvármegyében, Németi vagy Nempti és Bálványos pedig Belsőszolnokvármegyében.) L. a Losonczi (az 1456–1458., 1495., 1498. évekhez) cs. alatt.
Bánfi (losonczi) cg. A Tomaj-nemzetségből. – Másként Losonczi. – L. e néven és a harinnai Farkas cs. alatt.
Baracsi cs. L. a patai Dezső-fi és a szent-mihálytelki Tompa (az 1484. évhez) cs. alatt.
Barancskai cs. Hunyadvármegyéből. – L. Tordavármegyében, a Gerendi (az 1453. évhez) cs. alatt.
Barcsai cs. Hunyadvármegyéből. – L. az erdő-szent-györgyi Meggyes cs. a. Tordavármegyében.
Barlabási (Barrabási, Barlabás, csesztvei, héderfái, mocsi) cs. Fejér- illetve Küküllővármegyéből. (L. ott is.) – 1494. július 3-án csesztvei Barrabási János és Lénárt, teremi Sikesd Jánossal és fiával Gáspárral, továbbá a néhai Haranglábi Zsigmond és teremi Sikesd Klára: Elek, Antal, György, Miklós, Krisztina, Kata, Ilona és Fruzsina nevű gyermekeivel egymást testvérré fogadják és kölcsönös örökösödési szerződésre lépnek, mely alkalommal az említett Barrabásiak birtokai között Kolozsvármegyéből Mocs helységet sorolják föl. 1501-ben ugyancsak csesztvei Barrabási János dengelegi Pongrácz Mátyás özvegyétől Perényi Orsolya asszonytól némely tordavármegyei birtokokon kívül az ekkor ugyane megyéhez számított, (de különben kolozsvármegyei) Báré és a kolozsvármegyei Arankut részeit szerezte meg zálog czímen; 1504-ben pedig ugyanő és héderfá(ja)i Barlabási Lénárt a csesztvei Miske, Palásti és bagói Miske családok tagjaitól, némely fejérvármegyei birtokokon kívül, a kolozsvármegyei Mocs, Csehtelke, Géres és Báld helységek és Bazkut puszta részeit vásárolta meg. 1510-ben csesztvei Barlabási János Arankut helységben csakugyan birtokos volt. Ugyanő ez év tavaszán némely torda- és dobokavármegyei helységeken kívül az ekkor, kétségtelenül tévesen, Belső-Szolnokvármegyéhez számított, valójában pedig kolozsvármegyei Nagy-Nyulas, Kis-Nyulas, Kis-Czég és Fizkut részeit vette zálogba losonczi Bánfi Ferencz özvegyétől Katalin asszonytól és gyermekeitől, Kristóftól és Zsófiától. 1512. deczember 24-én ennek a Jánosnak, mint már néhainak özvegye Magdolna asszony (a ki előbb a Vizaknai Ferencz felesége volt) s fiaik, csesztvei Barlahási Ferencz és János osztályt követeltek ugyancsak az említett néhai idősb János birtokaiból, ugyanennek másik két fiától, János fejérvári kanonoktól és Mihálytól, némely belső-szolnok-, fejér- és tordavármegyei birtokokon kívül (mely utóbbiak között az inkább kolozsvármegyei Füzkut helységet is fölsorolják) a kolozsvármegyei Mocs, Géres, Csehtelke, Báld, Kis-Czég, Nagy-Nyulas, Arankut és Szent-Márton helységekből. 1513-ban (II. 20.) az utóbb említett Mihály, a néhai csesztvei Barlahási János fia s héderfájai Barlabási Lénárt örök-adományul kapják II. Ulászló királytól a néhai dengelegi Pongrácz Mátyás némely tordavármegyei s Arankut kolozsvármegyei jószágát, a melyeknek birtokában, ugyancsak az ő adománya alapján, egy idő óta már benne is voltak. A beigtatásnak azonban többen ellenmondtak, köztük némely más Barlabásiak is. (1494: Dl. 36398. pag. 193. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 156. n. 1., 1504: Dl. 30507., 1507: Dl. 36525., 1509: Dl. 27403., 1510: Dl. 32572. és 36405. pag. 296. n. 1., 1512: gr. Teleki cs. oklt. II. 314., 1513: Dl. 28485., 1518: Dl. 36405. pag. 345. n. 1., 1521: gr. Teleki cs. oklt. II. 447.) L. a harinnai Farkas (az 1495. évhez), Mocsi (az 1504. évhez) és a Suki (az 1509. évhez) cs. alatt.
Bár (reptéri, kis-budaki) cs. Bar, Baar. – L. a Györgyfalvi (az 1509. évhez) és a Silei vagy Sülei cs. alatt.
Barta (patai) cs. Bartha. (1489: Dl. 27073.)
Bartályos nagy-petri lakos. L. a papfalvi Csoronk vagy Csorong cs. alatt.
Bartos (buzai) cs. Dobokavármegyéből. – L. a széplaki vagy uj-budai Szabó cs. alatt.
Bassáni Trinka Miklós. L. a Korpádi (az 1486. évhez) cs. alatt.
Batizházai cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – L. a Mocsi (az 1414. évhez) cs. alatt.
Bátor (Bátori, Bátor-fi, szucsáki) cs. Batur (1367: Dl. 28919. és gr. Teleki cs. oklt. I. 154.) Bathur. (1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 170.) Bator. (1392: Dl. 26991.) Bathor. (1439: Dl. 36390. pag. 12. n. 5., 1446: Dl. 36391. pag. 14. n. 1., 1449: Dl. 36391. pag. 50. n. 3.) Bathory. (1449: Dl. 27164.) Filius Bathor: (1504?: Dl. 27235.) Olykor, pl. 1394-ben és 1410-ben: Szucsáki néven fordul elő. (Dl. 36411. és 28776.) 1439. február 19-én a Bátor András leányának Bátor Borbálának leánya (!) Márta egyfelől, az ugyanezen András fiának Lénártnak leányai, Ilona asszony Macskási Pálné és Katalin Darabos Jánosné másfelől, Szucsák helység részein egyezkedtek. 1446: június 2-án ennek a Macskási Pálnak fiai Pál és Gergely, továbbá szucsáki Bátor Lénárt utódai, jelesül leánya Ilona, továbbá másik leányának Márta asszonynak (!) és Mike Mihálynak fia János, végül harmadik leánya Katalin asszony (most Gyalai Máténé) és ennek első férjétől «Páltól» született fia Pál, Szucsák helységben némi részeket adtak illetőleg adtak el Somai Gergelynek (a Jakab fiának), a ki az ő szucsáki birtokukat idegen kezekből 20 arany-forintért visszaszerezte. Három évvel később, 1449. febr. 3-án azonban ez a Somai Gergely a saját, valamint felesége Margit asszony, leányai Ilona és Orsolya nevében óvást emelt, hogy szucsáki Macskás(i) Pál fiai Pál és Gergely, a föntebb említett uj-budai Darabos János fia Pál, továbbá a szucsáki Bátor vagy Bátori Lénárt leányai, Ilona asszony az ép említett Macskási Pál felesége, Katalin Gyalai Máténé, végül szucsáki Mike Mihály fiai János és Antal (a kik, mint láttuk, a szucsáki Bátor Lénárt harmadik leányának Márta asszonynak fiai voltak) a nékik örökre eladott szucsáki birtok némely részeit másoknak akarták elidegeníteni. 1504-ben a néhai Szucsáki Bátor-fia Miklósnak mint ősüknek hátrahagyott szucsáki részein egyezkednek; Szucsáki János deák a néhai Mátyás fia, továbbá Anna asszony a néhai Óbudai Pál özvegye, Orsolya asszony a szucsáki Pörkoláb (Porkolab) Demeter, és Dorottya asszony a Gesztrágyi Ábrahám felesége, mindhárman a nevezett néhai Szucsáki Mátyás leányai egyfelől, másfelől pedig szucsáki Macskási (Machkazy) Gergely és Máté, továbbá szucsáki Gyalai (Gyalay) Miklós (a néhai Máté fia), Somai Pál és Gergely (az András fiai) és uj-budai Darabos Balázs.
Bátori cs. Fejérd helység volt az övék. E helység birtokába 1409-ben a nádor ítélet-levele alapján Istvánt a Szaniszló fiát, továbbá Jánost, Antalt és Barnabást a György fiait igtatták. E helység illető részeit a nevezett Szaniszló ivadékai az 1450-es és 1460-as években nemes cselédjöknek majd tisztjöknek, az ugocsavármegyei Forgoláni vagy Forgolán (a néha Nagy azaz Magnus néven is nevezett Miklós fiának) Istvánnak adták vagy zálogosították el. Ez az István vehette fel aztán a «Fejérdi» nevet, s már mint ilyen vett részt az 1467. évi erdélyi lázadásban. E miatt hűtlenségbe esvén, fejérdi részeit 1468. április 13-án, a mikor már nem élt, Miklós küküllei főesperesnek és erdélyi kanonoknak s testvéreinek, a zarándvármegyei zeléndi Buda Istvánnak és Pálnak (a néhai Péter fiainak) adományozta Mátyás király. A beigtatásnak azonban a Bátoriak (Szaniszló-fiak) ellentmondtak. 1470-ben kétségkívül ugyane részeket, azaz e helység felét, Kolozsvárt történt születésének emlékére, e városnak adományozta ugyancsak Mátyás király. Kolozsvár város, úgy látszik, csakugyan benne is volt e helység-rész birtokába, de valószínűleg csak Mátyás király halála idejéig. 1492. nov. 29-én már a Bátori Szaniszló fiának a néhai Istvánnak fiát Miklóst igtatják e helység birtokába, a király ítélet-levele értelmében, Kolozsvár városával szemben. II. Ulászló király ugyan, pár héttel később, 1492 decz. 9-én rendeletben parancsolta meg Bátori Miklósnak, hogy az ekkor Dobokavármegyéhez számított, de «Kolozsvár városba bekebelezett» birtokot e városnak, a Mátyás király adománya alapján, adja vissza; Bátori Miklós azonban, e város elöljáróságának 1493. jan. 7-én kelt panasza szerint, nemcsak hogy nem adta azt vissza a városnak, de még a kérdéses királyi rendeletet is magánál tartotta. – A Bátori Szaniszló-fiak 1469-ben, ugyancsak Fejérden, bizonyos részeket Péter kolozsmonostori apátnak és a kolozsmonostori apátságnak vetettek zálogba, a honnan azután azok, szintén zálog czímén, még ugyanez évben hasonlókép a nevezett zeléndi Buda testvérek kezére kerültek. Ugyanez időtájt, 1460-ban és 1461-ben, az emlegetett (Bátori) Szaniszló ivadékaival szemben a Sombori Tamás özvegye Hedvig asszony (a ki a Bátori György fiának Jánosnak Homonnai Margit asszonytól született leánya volt) és gyermekei, Sombori László, Anna, patai Dezső Antalné és Ilona (ekkor még leány), valamint a néhai Bátori László leányai Krisztina és Zsófia, e helység feléhez szintén jogot tartottak. E birtok-részeket, melyekből azonban a nevezett (Bátori) Szaniszló-fiak őket kivetették, illetve ezekhez való jogát a nevezett Hedvig asszony 1473. október 26-án vejének, patai Dezső Antalnak és gyermekeinek Gáspárnak és Zsófiának, továbbá eskelői Ördög Simonnak (a ki hihetőleg másik leányának Ilonának férje lett) és e Simon fiainak adományozta. – A Bátoriak ezenkívül a losonczi Dezsőfiek és erdő-szent-györgyi Meggyesek e megyei némely birtokait is királyi adományban kapták. (Lásd e családoknál.) Az utóbbiak után kapott birtokaikra vonatkozik az a tiltakozás, a mit somkereki Erdélyi János 1498. márczius 14-én tett a kolozsmonostori konvent előtt, mely szerint Bátori Miklós váczi püspököt és Bátori Györgyöt Ercse, Oláh-Szent-György, Szent-Márton, Szent-Péter, Tuzson, Velkér és Méhes helységekben levő birtokaiknak Betleni Miklós részére leendő eladásától, mint szomszéd, eltiltotta: (1409: Dl. 26765., 1438: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 616., 1450: Dl. 36407. pag. 98. n. 4., pag. 89. n. 3., 1454: Dl. 36407. pag. 46. n. 3., pag. 47. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 89. n. 3., 1461: Dl. 36392. pag. 141. n. 1., 1462: Dl. 27049., 1463: Dl. 26894., 1468: Dl. 26794., 26797., 1469: Dl. 36394. pag. 12. n. 3., pag. 13. n. 1., 1470: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 234. l., 1473: Dl. 36393. pag. 168. n. 2., és Sombory cs. llt., 1478: Jakab Elek. i. m. I. 261. l., 1481: Dl. 28427., 18529., 1491., 1492: Jakab Elek. i. m. I. 295., 297., 302. l., 1492: Dl. 26812., 36398. pag. 103. n. 1., 1493:.Dl. 30483., Jakab Elek. i. m. I. 303. l., 1498: Dl. 36403. pag. 196. n. 1. és gr. Teleki cs. oklt. II. 224., 1505: Dl. 26956.) L. az erdő-szent-györgyi Meggyes cs. alatt Tordavármegyében, továbbá Kolozsvármegyében Sebesvár várnál (az 1483. évhez) s a Losonczi (az 1492. évhez) és Középlaki (az 1498. évhez) cs. alatt.
Bátor Illés és fia Bertalan. 1494-ben a szász-zsombori néhai Tót (Thoth) László leányának Potencziánának férje, a Szász-Zsomboron lakó, parasztsorban levő Bátor (Bathor) Illés és fiok Bertalan, Büzkut pusztán levő részeiket 40 arany-forintért Mocsi Szalátielnek vetették zálogba. (Dl. 36398. pag. 183. n. 1.)
Bebek (pelsőczi) cs. Más néven Pelsőczi (Persölczi) vagy Vámosi. – Gömör- és Borsodvármegyéből. – Már az 1360-as évek óta Almás vár és tartozékainak ura volt, egész 1470-ig. (Lásd e várnál.) Mikor a család 1401-ben Zsigmond királytól visszakapta e várat, egyebek közt a már inkább Dobokavármegyéhez számítható Buza birtokot is vele kapta. Ezzel azonban, mint később megtudjuk, kolozsvármegyei birtokok is jártak. 1465. július 25-én ugyanis a Pelsőczi Imre volt erdélyi vajda özvegye és ekkor még gyermekkorban levő fia Pál, az utóbbinak Ilsva vagy Jolsva (gömörvármegyei) városban a csehek által megerősített erősségének (fortalicium … in opido Ilsva per Bohemos … fortificatum) bizonyára a csehektől leendő kiváltására Hunyadi János ekkor beszterczei gróftól 1600 forintot vettek fel kölcsön, a melynek biztosítására «kolozs- és dobokavármegyei» Buza mezőváros s Lak, Nozaly, Gyulatelke, Budatelke, Gyöke, Örmérayes, Czente és Apáti nevű birtokaik felét zálogkép lekötötték. E birtokok közül maga Buza város, továbbá Lak, Nozaly, Gyulatelke (ma Kolozsvármegyében), Czente és Apáti inkább Doboka-, Budatelke, Gyöke (azaz Gyeke) és Örményes azonban inkább Kolozsvármegyéhez számíthatók. Mindezeknek birtokába Hunyadi Jánost zálog czímen nemsokára be is igtatták. Mikor aztán a Pelsőczi (Vajda-fia) Pál halálával és magvaszakadtával 1470. április 5-én Mátyás király Almás várát dengelegi Pongrácz-fia vagy Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az adomány levélbe e várral együtt Buza «dobokavármegyei» mezővárost is belefoglalták, «tartozékaival» együtt. E tartozékokat ugyan ekkor nem sorolták föl, de bizonyára beleértették az 1453. évi záloglevélben névszerint felsorolt összes helységeket, talán felökben, valószínűleg azonban egészen. Dengelegi Pongrácz János fiát Mátyást, legalább 1480. tavaszán Örvényes (azaz Örményes), 1494-ben pedig az ekkor Dobokavármegyéhez számított Budatelke helység birtokában is benne találjuk. – Bebek György kir. tárnokmester ezenkívül 1371-ben Körösfő, ugyanekkor, valamint 1374-ben, s fiai Imre országbíró és Detre bán az 1390-es években Bács helység vámját is bírták, 1. Lajos király adományából. – Később, 1426-ban Pelsőczi Péter (a nádor azaz Detre nádor fia) «az idegen kézen levő» Szilvás helységhez és a Kályáni Mihály septéri részeihez tartott jogot, de a tuzsoni Bolgár, Septéri és septéri Porkoláb családok ellentmondásával. (1363: Dl. 28914., 1365: Dl. 27275., 1370: Dl. 29174., 1401: Dl. 30754., 1410: Dl. 26995., 1426: Dl. 27008., 28799., 1439: a kolozsmonostori apátság levéltára Kolozsvárott, 1447: Dl. 28981., 1455: Dl. 14978., 14983., 27313. és Hunyadiak kora. X. 473., 482., 1459: Dl. 36392. pag. 70. n. 2., 1461: Dl. 27486., 1470: Dl. 30321. és gr. Csáky cs. llt., 1492: Dl. 30927.) A többire nézve l. Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 70., 73., 76. l.)
Beden (Beden-fi, pétertelki) cs. Másként Pétertelki vagy Szomordoki. – L. utóbbi néven.
Beke-fi (iklódi) cs. L. az Iklódi és a rődi Kályán vagy Kályáni cs. alatt.
Bekén (Bekény, alagi, mikófalvi) cs. Pest- illetve Hevesvármegyéből. – L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikola-fi vagy Mikola (az 1488. évhez) cs. alatt.
Belényesi oláh vajda: László. L. Léta várnál, Tordavármegyében.
Béli cs. L. a Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi, az 1449. évhez) cs. alatt.
Béli vajdák. Biharvármegyéből. – L. a mereg-jói Botos (az 1511. évhez) cs. alatt.
Berekszói Péter deák sókamarai pecsételő. L. Kolozs városnál.
Bernaji cs. Másként Birneji, Mergei vagy Meregjói avagy mereg-jói sat. Botos. – L. utóbbi néven.
Bertalam István kolozsvári lakos. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Berzevicz(e)i cs. L. Tordavármegyében, a Gerendi (az 1417. évhez) cs. alatt.
Bese (Besse, Bese-fi, szucsáki) cs. Bese. (1344–1351: gr. Teleki cs. oklt. 1. 27., 1437: Dl. 28825., 28827., 1439: Dl. 28978., 1444: Dl. 28980., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 35. n. 4.) Besse. (1364: gr. Teleki cs. oklt. I. 131., 1394: Dl. 36411., 1447: Dl. 28833., 1451: Dl. 28840.) Filius Bese. (1368: Dl. 26864., 27142., 1370: Dl. 36506.) Besche. (1415: Dl. 28781.) Olykor, pl. 1437-ben másként Szucsáki. (Dl. 28829.) 1368-ban a Bese fiának Miklósnak fia András Macskás azaz József-Macskása «Doboka- és Kolozsvármegyében fekvő. helységben is birtokos. Pár évvel később (1370.) ugyanő macskási elő-nevet visel. 1450. körül a szucsáki Bese János által Zalaházai (néhai) Istvánnak 32 forintért már régebben elzálogosított kolozsvármegyei józsef-macskási részeket ez összegen macakási Almádi László az említett István fiától Lászlótól visszaváltotta.
Besenyei (Bessenyei, oroszfájai, dobokai) cs. 1500-ban és 1505-ben Bessenyey, ugyancsak 1505-ben egy ízben «Bezenyey» alakban fordul elő. – 1475-ben (II. 14.) a László felesége Katalin asszony és leánya Katalin, farnasi Veres Benedeknével együtt Tancs részeihez tartott jogot. 1501-ben (XII. 15.) Besenyei Bernát (a ki az előbbi évben, mint kir. ember, «oroszfájai» előnéven szerepelt) és testvére Miklós, három oroszfájai jobbágytelküket Betleni Miklósnak 50 arany-forintért eladták. 1505-ben (IV. 29.) ugyanez a Bernát és Miklós, a néhai «dobokai» Besenyei László fiai, s (valószínüleg szintén testvérük) losonczi Bánfi Miklósné Katalin asszony, Fizkut és Nyulas helységekben bírt részeiket 82 arany-forintért bongárti Porkoláb Demeternek adták el. Ugyancsak «dobokai» Besenyei Bernát és Miklós ugyanez évi okt. 20-án egy dobokavármegyei birtokuk eladása alkalmával szavatolásul fizkuti részeiket is lekötötték. (1475: Dl. 27201., 1500: Dl. 27101., 27100., 1501: Dl. 36405. pag. 160. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 49. n. 1., pag. 125. n. 2., 1524: Dl. 36400. pag. 218. n. 1.)
Besztercze városi apáczák. 1501. tavaszán igtatták őket Szent-Mihály-telke (ma Mezőszentmihálytelke) helység részeinek, jelesül az itt levő tó s az ezen épült háromkerekű malom 2/3 részének birtokába, bongárti Porkoláb Demetertől, illetve kétségkívül a harinnai Farkas Tamás 1485. máj. 19-én kelt adománya és eladása alapján. (Dl. 36405., pag. 123. n. 1. – V. ö. 1485: Tört. Tár. 1893. 93. l.)
Besztercze városi (Szent-Keresztről nevezett) domonkosok. Ida helység határában kaptak 1492-ben halastavakat a harinnai Farkas, és Erked helység határában a Szobi családtól. (Dl. 36398. pag. 80. n. 1. V. ö. e két helységnél.) Ezenkívül, úgy látszik, Suk illetőleg Kötelen határában is voltak halastó-részeik a somkereki Erdélyiektől. (L. e családnál, az 1491., 1494. és 1509. évekhez.)
Betleni (Betlemi) cs. A Becse-Gergely-nemzetségből. (Karácsonyi János. Magyar nemzetségek. I. 214. l.) Neve pl. 1503-ban «Bethleny» alakban fordul elő. – Bozkut (vagy Büzkut) pusztán voltak (talán zálogos) részei, úgy látszik, már 1430–1440 óta. 1493-ban Bernát a néhai Márk fia, némely belsőszolnok-, doboka-, fejér- és küküllővármegyei, valamint (Bozkut vagy) Büzkut és Szent-Márton kolozsvármegyei helységekben bírt jószágait édes testvérének Miklósnak 4000 arany-forintért eladta, azzal a kikötéssel, hogy ha Miklós örökösök nélkül halna el, e birokok édes testvéreikré, Geszti Lászlóné Katalin asszonyra, keczeli Szele Mártonné Borbála asszonyra és a hajadon Annára s ezek utódaira szálljanak. Ugyanez a Miklós, szintén ez időtájt, a Losoncziaknak vagy losonczi Dezsőfieknek időközben részben a nádasdi Ungorokra szállt, a megye keleti zugában fekvő rész-birtokait szerezte meg, s 1497-ben vétel czímén Kis-Nyulas, 1498. táján, nem tudni mi czímen, Szokol, 1500-ban zálogban Kara, 1501. óta pedig, szintén vétel utján, Oroszfája helységben is birtokos volt. 1504-ben e Miklóst több más erdélyi megyebeli, egyebek közt a tordavármegyei (!) Szent-Péter s a kolozsvármegyei Szent-Márton, Pinár, Szent-György, Bala és Méhes birtokok. részeibe igtatták, II. Ulászló király uj-adománya illetve igtató-parancsa alapján. 1505-ban hű szolgálataiért ugyanő és általa fia János és leánya Erzsébet Magyar-Filpes tordavármegyei, valamint az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Szász-Filpes, továbbá Szent-András és Tancs helységeket kapta ugyancsak II. Ulászló királytól, uj-adományul. A beigtatásnak azonban, melyet Miklós 1508-ban megismételt, a harinnai Farkasok és bikoli Bikliek mindkét alkalommal ellentmondottak. 1508. május havában ugyancsak Miklós és felesége Margit asszony örökös vétel utján Nádasdi Mihálytól s György, Tamás, Miklós, Albert és András nevű fiaitól Felső-Sajó és Vajola részeihez tartottak jogot. (1430 vagy 1440: Dl. 36407. pag. 114. n. 3., 1468: Dl. 36393. pag. 53. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 113. n. 1., 1498–1508: Dl. 26830., 1502: Dl. 27777., 27778., 1503: Dl. 30666., 1503–1504: Dl.. 27781., 28003., 1505: Dl. 26821., 36399. pag. 101. n. 1., 1508: Dl. 27111., 26827., 26829., 1509: Dl. 36399. pag. 308. n. 1., 1510: Dl. 32572.) L. az eszényi Csapi és erdő-szent-györgyi Meggyes cs. alatt. Tordavármegyében; továbbá Kolozsvármegyében a somkereki Erdélyi (az 1478. és 1487. évekhez), Losonczi (az 1495. évtől kezdve), Mocsi (az 1468. évhez), Iklódi (az 1492. évhez), Décsei, szent-benedeki Marton, Szobi és az oroszfá(ja)i vagy dobokai Besenyei cs. alatt.
Bezerei (Bizerei) cs. L. a g(y)erő-monostori Kabos cs. a. (Bizere helység Aradvármegyében feküdt.)
Bikali (tamásfalvi, középlaki) cs. Másként Magyarbikali, bikali vagy tamásfalvi Vitéz, tamásfalvi Erdélyi vagy Tamásfalvi. – L. utóbbi néven. (Tulajdonképen egy eredetű, de később két fő- és több mellékágra elágazott s különféle név alatt előforduló család.)
Bikli (bikoli) cs. Bykly. (1502: Dl. 36405. pag. 222. n. 1., 1503: Dl. 26818., 1505: Dl. 36399. pag. 129. n. 1., 26821., 26822., 26823., 1508: Dl. 26829., 1510: Dl. 36405. pag. 308. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 66. n. 1.) Bikly. (1502: Dl. 36406. pag. 139. n. 1.) Bikli. (1516: Dl. 36402. pag. 18. n. 1.) L. a harinnai Farkas (az 1502. évtől kezdve), Ráskai, Losonczi (az 1504. évhez) és a Betleni cs. s Ujfalu (a mai Oláhujfalu) helység a. (V. ö. Hunyadvármegyében ugyane cs. alatt.)
Birneji cs. Másként Bernaji, Mergei vagy Meregjói, avagy mereg-jói sat. Botos. – L. utóbbi néven.
Biró (szucsáki) cs. Byro. (1460: DL 36392. pag. 90. n. 2., pag. 93. n. 1.)
Biró (uj-budai, budai) cs. Byro. (1450: Dl. 36407. pag. 102. n. 1., 1455: Dl. 36407. pag. 67. n. 1., 1500: Dl. 28665., 27232., 1501: Dl. 27233., 36405. pag. 93. n. 1., 1508: Dl. 36399. pag. 236. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 237. n. 1.) L. a Budai (az 1446., 1455. évekhez) cs. alatt.
Bóczi (Buczi) cs. 1341-ban e család ősei is osztozkodnak a velük egyeredetű Valkai vagy Valkói (l. bővebben itt), a Tamásfalvi sat. családok őseivel Valkó, Fornas (Farnas), Tamásfalva, Tupa (Topa), Szent-Mihálytelöke, Vataháza és Bucz (Bócz) helységeken. Ekkor még családnév nélkül fordulnak elő. De már 1343. tavaszán egy határjárás alkalmával, az 1341-ben is szereplő János, Dezső és Imre a Mikola (Mikala) fiának Tamásnak fiai, a később megállapodott «Bóczi» (de Boch) nevet viselik. 1348. június 2-án ugyanők Buczi (de Buch) néven szerepelnek, valamint pl. 1362-ben az Imre fia János, 1368-ban a néhai Imre özvegye és fiai János és Imre is, a kik ekkor Szent-Mihálytelkén is birtokosok: míg pl. 1357-ben és 1358-ban ugyancsak Dezső és Imre ismét családnév nélkül: – 1435. tavaszán Bóczi Péter és Simon a Mihály fiai, és Benedek Tamásfalván, 1439-ben, 1445-ben és 1447-ben pedig Benedek a László fia (a ki egy 1433. évi oklevél szerint az Imre fia) ugyane vidéken, ujra mint földesurak merülnek föl s úgy látszik, ez a család is állandóan rész-birtokos azokban a helységekben, a melyekben pl. a Valkaiak, Tamásfalviak, szent-mihálytelki Tompák sat. mint birtokosok ismeretesek. (1341: Dl. 30640., 1343: Dl. 28726.; 1348: gr. Teleki cs. oklt. I. 87., 1357., 1358: U. o. II. 102., 107., 1362: U. o. 122., 1366: Dl. 29164., 1368: Dl. 30699., 1370: Dl. 36506., 1429: Dl. 28805., 1433: Dl. 28972., 1435: Dl. 12698., 1439: Dl. 28830., 1445: Dl. 26784., 1447: Dl. 28833., 28834.) L. a rődi Cseh (az 1444. évhez) és a farnasi Veres (az 1451. évhez) cs. alatt.
Bodó János nádasi (magyar-nádasi) lakos. L. a Györgyfalvi (az 1454: évhez) cs. alatt.
Bodoni (frátai) cs. Bodony. (1510: Dl. 32572.) Úgy látszik, a tordavármegyei Bodon helység (ma Mezőbodon, Torda-Aranyosmegye keleti vidékén) értendő.
Bogár (korpádi) cs. L. a Patai és a Korpádi cs. alatt.
Bogáti cs. Tordavármegyéből. (L. ott is.) – 1445. július 16-án Péter bizonyos arankuti (valamint némely tordavármegyei) részekről hajlandó lemondani a néhai Bogáti Miklós leányai, Potencziána (Sólyomkői Menyhért-fia Jánosné), Jusztina (a Rételi Mihály anyja) és Anna részére, a kikre e birtok-részek nevezett atyjokról szállottak. Ugyanekkor e Péter leányának a néhai Borbálának Fizkut helységben bírt részeit említik, melyeken ekkor a tuzsoni Bolgár család (l. ott) tagjai osztozkodnak. 1474. tavaszán a László tombi kenéze szerepel. 1483. február 19-én a Kolozsvárott lakó Ferdős (Balniator) András mester (a néhai Miklós mester fia), a néhai Bogáti Péter által nevezett atyjának 36 arany-forintért elzálogosított arankuti részeket, a Csáni Máté özvegyének Dorottya asszonynak, ugyanez összegért, adta tovább zálogba. – Ez adatok szerint tehát e család e korszakban Arankut, Fizkut és Tomb helységekben volt birtokos. Ezenkívül a Gerendiekkel való rokonság czímén a két Bán(y)abiki, zálogban pedig (a XV. század közepe táján) az álmosdi Csiréktől Szent-Király, Monyorókerék és Hintelke helységekben is voltak részei. (1443: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 647., 1445: Dl. 30313. és gr. Teleki cs. oklt. II. 18., 1448: Dl. 36508., 1474: Dl. 26802., 1483: Dl. 36395. pag. 47. n. 1.) L. Tordavármegyében a Gerendi, továbbá Kolozsvármegyében az álmosdi Csire vagy Csirefi cs. alatt.
Bogdán moldvai vajda és atyja István. L. Moldvai vajdák néven.
Boka (patai) cs. 1458-ban talán tévesen, patai Poka. – Boka. (1453: Dl. 26890., 1455: Dl. 36407. pag. 74. n. 4., 1485: Dl. 36397. pag. 2. n. 2., 1494: Dl. 36398. pag. 203. n. 1., 1499: Dl. 27094., 36403. pag. 252. n. 1.) Poka. (1458: Dl. 36392. pag. 17. n. 1.) 1458. szeptember 27-én a néhai patai «Poka» János özvegye Agata asszony, gyermekei László, György és Dorottya tiltakoztak, hogy Korpádi János az ő patai birtokukat györgyfalvi Henke Jánosnak és Györgyfalvi Zsigmondnak vagy Pálnak elidegeníthesse. 1485. május 13-ín a néhai patai Boka László özvegye, Petronella asszony és leánya Margit, patai részeiket uj-budai Hencz Zsigmondnak (a néhai András fiának) 8 forintért zálogba vetették; 1499. szeptember 18-án pedig ugyanez a patai Boka Margit, már mint asszony, a Szomordoki Bertalan felesége, néhai atyjáról reája szállt patai részeit 80 forint készpénzért, 2 ruháért és bizonyos szomordoki kaszálóért (melyet Szomordoki István, a Bertalan atyja, a Hencz Zsigmond atyjának, Andrásnak régebben 20 forintért elzálogosított) nevezett uj-budai Hencz Zsigmondnak eladta. – L. a Györgyfalvi (az 1483. évhez) cs. alatt.
Bolgár (Bulgár, Balgát, Balagár) cs. A tordavármegyei Dátosról dátosi, a maros-széki Maros-Szent-Királyról szent-királyi, s a kolozsvármegyei Tuzson helységről tuzsoni előnéven fordul elő. (A névváltozatokra nézve l. Tordavármegyében.) Eredetileg (maros-széki) telegdi székely család. A maros-széki Maros-Szent-Királyról illetve a kolozsvármegyei Tu(z)on vagy Tu(z)sund helységről már a XIV. század elején egyszerűen Szentkirályi és Tu(z)soni vagy Tu(z)sundi sat. néven is nevezik. – 1325-ben Kilián, Salamon és István egyfelől, Simon, Mihály és János a Semjén fiának Mihálynak fiai, telegdi székelyek és tu(z)suni nemesek másfelől, minden vásárolt birtokaikon megosztozván, a telegdi székelyek közt levő összes birtokaik t. i. malmok, szőllők és halastavak minden tartozékaikkal együtt az előbbieknek, a Kolozsvármegyében fekvő Tu(z)sun, Tumb vagy Tomb, Moróczháza vagy Moruczháza és Nagy-Akasztótelöki nevű birtokaik pedig az utóbbiaknak jutottak. 1378-ban szent-királyi Bolgár László fia Miklós tiltakozott, hogy az ő birtok-részeit Tu(z)sumi Semjén és Tamás a Simon fiai, Tót (Toth) János és fia, továbbá Ferencz és Miklós a Lőrincz fiai bitorolják. 1395-ben az idősb Semjén fia Mihály fia Simon fia Semjénnek fia Mihály, és az ép említett Simon fia Tamás, továbbá a nevezett idősb Semjén fiának Mihálynak második fiától Istvántól született fiának Lőrincznek fia Miklós, valamint ugyancsak a nevezett idősb Semjén említett fiának Mihálynak harmadik fiától Tót (Toth) Jánostól született Ferencz nevű fiának fia Miklós, végül szintén a nevezett idősb Semjén fiának Mihálynak negyedik fiától Bolgár Lászlótól született fia Miklós, (a kiket ez alkalommal Tuzsuni néven vagy elő-néven nevezhetünk,) a leány-negyedet akarják kiadni Tu(z)sun, Tumb és Morucz nevű birtokaikból a székely Madarasi Istvánnak (a János fiának), a kinek nagyanyja, Anich asszony ugyancsak a nevezett idősb Semjén fiának Mihálynak leánya volt. 1407-ben Bolgár Miklós Fizkut helység részeit kapja vissza (Hozsdáti László és János ellenében), az erdélyi alvajda rendeletére. 1410-ben ugyanő (ugyanegy oklevélben előbb mint tusoni Bolgár Miklós, utóbb mint Maroczházi Miklós) a Tuzsonnal nyugat felé szomszédos Báld helységben birtokos; 1412-ben illetve 1413-ban Septér részeit szerzi meg zálogban, majd örök áron a Kályániaktól; 1416. nyarán pedig Budajt részeit akarja megszerezni Budajti Péter fiaitól Mihálytól és Jakabtól, a kik e részeket már előbb losonczi Dezsőfi János mesternek (a néhai Miklós fiának) vetették zálogba. 1426. végén e Miklós fia István Oroszfája és Szilvás helységben (melynek határában a család Nagy-Akasztótelöki nevű, föntebb már említett birtoka feküdt) is birtokos volt. 1429. november havában Bolgár Miklósnak (ekkor már mint néhainak) fia László, leányai, Anna Apafi Györgyné, Katalin Francziás Jánosné, másik Katalin széplaki Bordi Domonkosné és Erzsébet (leány), Oroszfája és Felső-Nyulas kolozsvármegyei s Póka és Bodajt tordavármegyei (!) helységeknek az Oroszfá(ja)i Miklós részére leendő beigtatása ellen tiltakoztak. 1430. ápril. 5-én pedig Tót Miklós (a Semjén fia!), Bolgár László és Tuzsoni (Tamás fia) András emeltek óvást, hogy Anna asszony ebesfalvi Apafi Györgyné, Erzsébet Bogáti Péterné, s Katalin a hosszuaszói Francziás János özvegye az ő Oroszfája, Bodajt és Nyulas kolozsvármegyei (és Póka tordavármegyei) részeiket elfoglalják. 1445. júl. 16-án Anna az almakereki Apafi György, és Katalin a Toroszkói Ellyős özvegye, testvérökkel tuzsoni Bolgár Lászlóval (a Miklós fiával) némely kolozs-, doboka- és tordavármegyei birtokrészeken egyezségileg osztozkodtak, oly formán, hogy Oroszfája, Nyulas, Budakth (és Póka) helységekben azok a részek, melyek előbb a néhai Bolgár Miklós első feleségének birtokai voltak, a nevezett két özvegynek, a néhai Bolgár Miklós által ugyanezekben vásárolt birtokrészek pedig kétharmad részben ugyanezeknek, egyharmad részben pedig Bolgár Lászlónak jutottak. Ugyanekkor a Bogáti Péter leányának a néhai Borbálának Fizkut helységben levő részeit egymás közt három részre osztották. A következő 1446. évi január 27-én azonban Anna az Apafi György és Katalin a Francziás János özvegye, mint a néhai tuzsoni Bolgár Miklós leányai egyfelől, és tuzsoni Bolgár László (ugyane Miklós fia) másfelől, egymást az e helységekben, jelesül (Póka torda-), Oroszfája, Nagy-Nyulas kolozs- és Budak dobokavármegyei helységekben levő részeik bitorlásától eltiltották. – Ez adatok szerint tehát e család e korszakban Tuzson, Tumb vagy Tomb, Maróczháza (vagy Marócz, Morócz, Moróczháza sat.), Nagy-Akasztótelöki más néven, t. i. később, Szilvás, Báld, Fizkut vagy Füzkut, Oroszfája, Nyulas azaz Nagy-Nyulas vagy Felső-Nyulas és a hol Kolozs-, hol Torda-, hol pedig Dobokavármegyéhez számított Bodajt vagy Budak helységekben örökjogon, s ezenkívül zálogban majd örökös vétel utján Septéi helységben volt birtokos. (1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 178., 184., 1407: U. o. 321., 1410: U. o. 367., .1413: Dl. 10148., 1414: gr. Teleki cs. oklt. I. 402.; 1415: U. o. 413., 1416: Dl. 10488., 1422: gr. Teleki cs. oklt. I. 457., 1426: Dl. 27008., 1429: Dl. 28809., 1430: gr. Teleki cs. oklt. I. 526., 529., 1435: U. o: 542., 1445: U. o. II. 19., 1446: U. o. 21.) L. a Frátai (az 1422. évhez), rődi Kályán vagy Kályáni és a Szilvási (Mezőszilvási) cs. alatt.
Boncza (Bonczi, Boncz, Bancza, frátai; magyar-frátai) cs. Bonchy, Bonchi. (1470: Dl. 26901., 26902.) Booncz. (1478: Dl. 26910.) Boncz. (1479: Dl. 26806.) Boncza. (1486: Dl. 36397. pag. 78. n. 2., 1492: Dl. 26935., 26934.; 26933., 1509: Dl. 36399. pag. 275. n. 1., pag. 304. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 52. n. 1.) Bancha. (1487: Dl. 27219.) Bancza. (1496: Dl. 32524., 1501: Dl. 27774., 1509: Dl. 27248., 27247.) 1509. nyarán a néhai Miklós özvegye Margit asszony és e Miklóstól született leánya Magdolna, mostani férjének illetve mostoha atyjának frátai Vas Gergelynek adták, cserébe bizonyos. székely örökségekért, a nevezett Boncza Miklós után rájok szállt részeket Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Velkér kolozsvármegyei és némely dobokavármegyei helységekben. Ugyanekkor a nevezett frátai Vas Miklóst ugyancsak feleségétől és mostoha leányától vétel czímén igtatták a néhai frátai Boncza Miklós nemesi udvarházába Fráta (Magyar-Fráta) helységben. 1522-ben az emlegetett magyar-frátai Boncza (néhai Miklós leánya) Magdolna a Giróti Benedek felesége, némely doboka- és tordavármegyei s Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Velkér kolozsvármegyei helységekben őt atyai jogon megillettí jószágokra nézve mostoha atyjával az emlegetett magyarfrátai Vas Gergelylyel egyezségre lépett. L. a Frátai (az 1492. évhez) és a frátai vagy botházai Szentes (az 1479. évhez) cs. alatt.
Bongárti cs. Dobokavármegyéből. – 1466. június 20-án Benedek, neje Ágnes, s gyermekeik Antal, Borbála, Jusztina és Márton némely dobokavármegyei s Oláh-Szent-György kolozsvármegyei helységben bírt részüket összesen 200 arany-forintért dengelegi Pongrácz Jánosnak zálogosították el. (Dl. 36403. pag. 117. n. 2.)
Borda (széplaki) cs. Küküllővármegyéből. – L. az erdő-szent-györgyi Meggyes cs. alatt. Tordavármegyében, továbbá a tuzsoni Bolgár (az 1429. évhez) cs. a. Kolozsvármegyében.
Borz (kidei) cs. Dobokavármegyéből. – Borz. (1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1., n. 2.) L. a mikói Bakó cs. alatt.
Bósi (györgyfalvi) cs. L. a Györgyfalvi (az 1499. évhez) cs. alatt.
Bot (uj-budai) cs. Both. (1450: Dl. 36407. pag. 102. n. 1.) L. a Budai (az 1446, évhez) cs. alatt.
Botház(a)i cs. 1410. április 17-én a György fia János, Magyar-Frátán levő részeit Andrásház(a)i Mihálynak (az István fiának) 40 forintért zálogba vetette. 1414. június 15-én azonban már Somkereki Antalt (a Miklós fiát) igtatják ugyane János birtokába, Magyar-Fráta negyed- és Oláh-Fráta nyolczadrészébe, zálog czímén. – 1440. május 27-én Erzsébet királyné Losonczi Dezső erdélyi vajdának (a néhai Miklós fiának), továbbá farnasi Veres Dénesnek (a néhai János fiának) s Vásárhelyi Györgynek (a Gergely fiának) és Antalnak (a László fiának) adományozta (a dobokavármegyei Márkháza helységgel együtt) a kolozsvármegyei Magyar-Fráta, Oláh-Fráta, és Botháza helységeket, mint egyebek közt a magvaszakadt Botházai (György fiának Jánosnak fia) György birtokát. Ez adományozás ellen pár év mulva, 1442: április 29-én tiltakoztak kakasfalv(a)i Kakas Imre, frátai Szentes László, György, András és Péter; a tiltakozó levélben azonban a Vásárhelyiek helyett, úgy látszik, Agmándi (Péter) volt felvéve: 1453. február 6-án V. László király az ekkor «jogtalanul» Szentes András és György, Kakas Imre, és Örke (helyesebben Örkei) Gergely kezén levő Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket uj-adományul Losonczi Dezsőnek adta. Meglehet, hogy e birtokokba a néhai Botházai György urafogyott jószágai is beleértendők, a melyeket Losonczi Dezső, más két társával együtt, mint láttuk, már 1440-ben kapott Erzsébet királynétól. Habár 1456. február 9-én frátai Szentes György, András és Péter, osztályos testvéreiken, a néhai botházai Kakas Imre fiain, Benedeken és Lampérton azokat a részeket (illetőleg az e részekre vonatkozó iratokat) követelték, a melyek őket a, nevezett néhai Kakas Imrével együtt az emlegetett néhai Botházi György után közösen rájok szállt kolozsvármegyei Oláh-Fráta (és dobokavármegyei Márkháza) birtokból illették, de a melyekből őket a nevezett néhai Kakas Imre kizárta. (1410: gr. Teleki cs. oklt. I. 360., 1414: U. o. 397., 1423: Dl. 28182., 1440: Dl. 30312., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 635., 636., Dl. 36390. pag. 37. n. 1., 1441: Dl. 30804., 1442: Dl. 26782., 1453: Dl. 28398. V. ö. 1501: Dl. 27774., 1505: Dl. 26958., 1509: Dl. 27248.) L. a botházai Porkoláb és a patai Székely cs. alatt.
Botó (györgyfalvi) cs. Másként Györgyfalvi. – L. e néven (az 1348., 1465. évekhez).
Botos (mereg-jói, mereg-gyói, mirigyai, merek-jói, nagy-mereg-jói, mergei, belényesi vagy bölényesi) cs. Másként Bernaji, Birneji, Mergei avagy Meregjói, vagy mereg-jói sat., belényesi sat., szent-királyi azaz kalota-szent-királyi Vajda, Vajda Botos vagy Botos Vajda cs. E helyütt ez oláh eredetű családra és legközelebbi rokonságára mint a magyarországi illetve erdély-részi középkori, fejlődésben levő magyar nemesi társadalom egyik tipusára vonatkozó összes adatokat összefoglalom, részint e rendkívüli érdekű társadalmi fejlődés, részint pedig e család különböző neveinek, névalakjainak és legközelebbi elágazásának legrövidebb igazolására. – 1408-ban Bernaj-i (de Bernay) László vajda fiai János és Botos (Bothus) birtokának, Mereg(y)-Jó helységnek határát járták meg. 1412-ben Merge-i. (azaz bizonyára Mereg-jói) Botos (Bothus) és Birnej-i (de Byrney) Botos; egy-ugyanazon alkalommal, mint kijelölt királyi emberek említtetnek. (A Bernaj vagy Birnej névnek megfelelő helység fekvését nem ismerem. Talán a Krassó-Szörényvármegyében, a lugosi járásban fekvő mai Birna értendő, mely a XVI. század elején Berna alakban is fölmerül. Pesty. Frigyes. Krassómegye története. II. 1. 53. l. Úgy látszik, ebből a Bernaj vagy Birnej helységből vándoroltak be valamikor 1408. előtt László vajda ősei vagy ő maga és gyermekei.) Ettől fogva 1435-ig semmi adat sincs e családról vagy rokonságról. Ebben az évben a három Fild helységgel szomszédos nemesek közt János, Botos (Bothus) és Kende a várczai vajda is szerepel. Utóbbi azonban már más családhoz látszik tartozni. 1438-ban és 1450-ben újra csupán a kijelölt királyi, illetőleg vajdai emberek közt tűnik fel mirigyai (azaz meregy jói) Botos (Bothos) László; 1449-ben a kijelölt vajdai emberek közt László és Dán mereg-jói vajda (Ladislaus et Daan Wayda de Meregyo.) másként talán már ekkor mereg-jói Vajda László és Dán; 1451-ben meregy-jói Vajda (Wayuoda) János; 1456-ban mereg-jói Botos (Bothum) János és László; 1461-ben mint ügyvéd mereg-jói Vajda (Wayda) László; végül 1468-ban, mint fél, a Dán mereg-jói vajda leánya Anna, a György venteri vajda özvegye s fiai László és Miklós. 1470. november 22-én mereg-jói Botos Péter elégítette ki, «magyar nemes ember módjára» a néhai Kalatai Botos (kétségkívül más család) leányát, Borbála asszonyt, a meregy-jói Botos (Botus, Bothus) László özvegyét, nyilván utóbbinak hátrahagyott jószágaiból Mereg-Jó helységből és tartozékaiból. 1472, deczember 11-én ugyancsak merek-jói Botos (Bothos) Péter ügyvédeket vallván, egyebek közt a mirek-jói vajdát «Bádám»-ot (a ki, mint később, 1499-ben látni fogjuk, helyesebben nagy-mereg-jói Bád Dán nevet viselt) és ennek fiát Györgyöt is megnevezte. 1475-ben kétségkívül ugyanők szerepelnek, Dán mereg jói vajda és fia György (Dan Waywoda de Meregyo.) néven. 1486-ban kétségkívül az emlegetett (de ekkor már néhai) Dán mereg-jói vajda fiai (nemes) György és Mihály (a kik és a kiknek utódai ezután gyakran feltünnek) egyezkednek a néhai Botos (Bothos) János (szintén mereg-jói vajda) fiával Péterrel, előbbiek által a Székely-Jó folyón uj helyen és teljesen ujból épített malom ügyében. 1487-ben Botos (Bothos) Péter mereg-jói vajda, felesége Dorottya asszony után több más nemes urakkal együtt birtokos a Madarásziak Szent-Király, Monyorókerék, Hintelke és Székely-Jó helységekben levő jószágaiban. 1491. augusztus 30-án kétségkívül ennek a Péternek, mint «bölényesi vagy belényesi Vajda (Wayuoda)» Péternek özvegye Dorottya asszony ad át bizonyos, Mereg-Jó helységre vonatkozó iratokat a fentebb már emlegetett mereg-jói Vajda Györgynek és Mihálynak, miután utóbbiak őt a néhai férje mereg jói birtokaiból hitbér és jegyajándék czímén kielégítették. 1492. június 27-én ugyanez a Dorottya asszony, most már ismét mint mereg jói Botos Péterné, valamint a fentebbi György, Mihály és gyermekeik, ez alkalommal mint mereg-jói Vajda (Wayda) György s fiai János, Miklós és Péter, mereg-jói Vajda Mihály s fiai István, Mihály, Péter és György tilalmazzák losonczi Bánfi Ferenczet, Lászlót, Istvánt és Jánost, bizonyos mereg jói rét elfoglalásától. Mindezekből nyilvánvaló a mereg jói Botos, Vajda és Bád családok vérrokonsága, illetőleg utóbbiak azonossága. 1492. október 31-én Dorottya asszony, ismét mint özvegy belényesi Vajda (Wayda) Péterné, Keleczel részeit vette zálogba Valkai Tamástól. 1493. nyarán mereg-jói Vajda (Wayda) György (1495. tavaszán is), más alkalommal pedig a mereg-jói Botos Vajda (Bothos Wayuoda) Péter felesége, Dorottya asszony ujra szerepelnek. Ugyanez év (1493.) augusztus 27-én a fentebb már szintén említett, de most kifejezetten nagy-mereg-jói (néhai) Botos (Bothos) János leánya Dorottya asszony, ekkor a Csicsei Mihály felesége, atyjának a női ágat is illető nagy-mereg-jói részeihez tartott jogot; a beigtatás alkalmával azonban a már ismert mereg-jói Vajda (Wayda) György s fiai János és Miklós, valamint (testvére) mereg-jói Vajda Mihály s fiai Péter, Demeter (máskor Mihály) és György ellentmondással éltek. 1496-ban Vajda (Wayda) Mihály, mint erdélyi vajdai ember, «nagy-mereg- jói» nemesi előnevet visel. Ugyanez év (1496.) őszén, mikor csulai Móré Györgyöt és testvéreit az ez évi május hó 17-én kelt királyi adomány alapján Nagy-Mereg-Jó és Kis-Mereg-Jó helységek birtokába be akarták igtatni, előbbinél nagy-mereg-jói Vajda (Wayda) Mihály és testvére György, utóbbinál pedig ugyane Mihály fia Vajda István, Belényes vár várnagya vagyis porkolábja ellentmondott. 1499. február 14-én az ép említett Mihály és György, illetőleg utóbbinak, mint már elhunytnak, csupán gyermekei, de most ismét más név alatt, jelesül mint a nagy-mereg-jói Bád (Bad dictus) Dán egyik fia Mihády és ennek fiai István, Péter, György és Demeter (utóbbi helyett máskor Mihály), továbbá másik fiának, a néhai nagy-mereg-jói Bád Györgynek fiai János, Miklós és Dán (utóbbi helyett 1492-ben Pétert említenek), a nagy-mereg-jói néhai Botos (Bothos) János leányának a néhai Dorottya asszonynak (a már szintén elhunyt kis-mereg-jói vagy máskor csicsei Nemes Mihály özvegyének) elfoglalt nagy-mereg-jói birtoka helyett, fiaiknak Ficz (Fycz) Miklósnak, Istvánnak és Miklósnak a néhai nagy-mereg-jói Botos Péter birtokát Nagy-Mereg-Jó helységben, Dorottya asszony leány-negyede fejében átengedték. 1500. deczember 23-án a néhai nagy-mereg-jói Vajda (Wayda) György fia János, Nagy-Mereg-Jó helységben bírt részeit 26 arany-forintért nagy-mereg-jói Vajda Mihálynak vetette zálogba, a ki pár év mulva, 1502. április 5-én 25 arany-forintért Óbudai Lázártól azokat a szintén mereg-gyói birtokrészeket is megvásárolta, a melyek rá feleségéről, Margit asszonyról, a Szentpáli Tamás és mereg-gyói Botos (Péter leánya) Katalin asszony leányáról szállottak. Ugyancsak az emlegetett nagy-mereg-gyói Vajda (Wayda) Mihály 1505. szeptember 22-én nagy-mereg-gyói Vajda Jánostól (a néhai György fiától) vett részeket zálogba, 20 arany-forintért, Nagy-Mereg-gyó helységben. Az ép említett nagy-mereg-jói Vajda János 1507. február 12-én ugyane helységben levő összes részeit és bizonyos szántóföldjeit, melyek ekkor zálogban a nagy-mereg-gyói Ficz (Fycz) Miklós kezén voltak, ezenkívül az ugyanott a Mereg-jó folyón, valamint Czigánfalva helységben a Székely-Jó folyón levő malom részeit is, édes testvérének, Miklósnak vetette zálogba, összesen 8 arany-forintért. 1511. deczember 24-én a néhai nemes béli Vajda (Wayda) László fiai György, Miklós és János (másként: béli vajdák), a kik a nagy-mereg-jói Vajda Botos (Wayda Bothos) Péter leányától, a néhai Anna asszonytól származtak, valamint a Telegd helységben lakó Székely (Zekel) Ferencz (a néhai Mihály fia), a ki ugyancsak az említett Vajda Botos Péter másik leányától: a néhai Margit asszonytól származott, az emlegetett Péternek Nagy-Mereg-Jó helységben (malommal) és Viszerván pusztán bírt részeihez tartottak jogot. (1408: Dl. 28773., 112: Dl. 26997., 1435: Dl. 27018., 1438: Dl. 28602., 1449: Dl. 30818.: 1450. körül: Dl. 32416., 1451: Dl. 26785., 1456: Dl. 28260., 1461: Dl. 36392. pag. 120, n. 1., 1470: Dl. 36393. pag. 75. n. 4., 1472: Dl. 36393. pag. 113. n. 1., 1475: Dl. 27202., 28632., 1486: Dl. 36397. pag. 48. n. 1., 1487: Dl. 36397. pag. 74. n. 2., pag. 85. n. 2., 1491: Dl. 36398. pag. 39. n. 3. n. 1., 1492: Dl. 36398. pag. 74. n. 1., pag. 96. n. 1., 1493: Dl. 27078., Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 742., 743., Dl. 36347., 26814., 1495: Dl. 27082., 1496: Dl. 27084., 27085., 29335., 1499: Dl. 36403. pag. 181. n. 1., 1500: Dl. 36405. pag. 70. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 181. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 123. n. 1., 1507: Dl. 36399. pag. 157. n. 1. 32567., 1508: Dl. 36399. pag. 236. n. 1., Dl. 26826., 1511: Dl. 27255., 1518: Dl. 36402. pag. 134. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 114. n. 1.) L. a Madarászi (az 1487. évtől kezdve), a Valkai vagy Valkói (az 1491., 1492. évekhez), Silei vagy Sülei és a várczai Vajda cs. alatt.
Buczi cs. L. Bóczi néven.
Buda (zéléndi) cs. Zarándvármegyéből. – L. a Bátori (az 1468., 1469. évekhez) cs. alatt.
Budai cs. Azon a vidéken, a hol ma Burjános-Ó-Buda vagy Burjányos, Oláh-Buda, avagy legujabban Bodonkut nevű helység fekszik (Kolozsvártól é.-ny.), a középkorban, mint láttuk Buda, (vagy 1283-ban és 1367-ben Budatelke), majd mintegy 1424. óta Ó-Buda és Uj-Buda, a XV. század közepe táján ezenkívül Nagy-Buda és Kis-Buda s ugyanez idő óta, állandóbban Burjános-Buda helységeket emlegetik az oklevelek. De e nevek alatt, úgy látszik, csak két vagy legfeljebb három helységet (egyik Ó-Buda vagy Kis-Buda olykor Buda, másik Uj-Buda vagy Nagy-Buda s olykor szintén Buda, a harmadik talán Burjános-Buda) lehet értenünk. Buda helységben a XIV. század eleje óta az 1420-as évekig csupán Budai (1450. óta gyakran «Bwday, Buday» alakban) vagy másként (1283., 1367.) Budatelk(e)i nevű nemesek szerepelnek. A mint azonban ugyanez időtájt az elébb fölsorolt helységek, illetőleg helységnevek fölmerülnek, az idevaló nemes családok is különböző neveken kezdenek előfordulni. Az illető oklevelek adataiból igyekeztem összeállítani e családok leszármazását és egymással való összefüggését; de néhány hosszabb fonalon kívül csakis egyes töredéket kaptam. Ezek szerint a budai vagy uj-budai Bíró, uj-budai Bot, uj-budai Cséb (?), uj-budai vagy budai Darabos, uj-budai Eskelei, budai vagy uj-budai Esztyéni, uj-budai Fekete, budai vagy uj-budai Hamar, budai vagy uj-budai Hencz, uj-budai Horvát, uj-budai Magyari, uj-budai Marai, budai vagy uj-budai Pelbárt vagy Pelbárd, új-budai vagy ó-budai Porkoláb, uj-budai Róka, uj-budai Szabó, ó-budai Székely, uj-budai Szilágyi, uj-budai Szőke, uj-budai vagy budai Török, uj-budai Varju és uj-budai Vas, bár legnagyobb valószínűség szerint szintén vérrokon családok, annyira különválni látszanak, hogy tárgyalásukat e helyütt mellőzendőnek tartom. Bár valószínű, hogy e családok tagjainak egyike-másika (pl. úgy látszik, a Pelbárt és a Székely) szintén előfordul néha Budai, Óbudai, Ujbudai, Nagybudai, Kisbudai néven. Utóbbi vezeték-neveket, még pedig felváltva, s olykor meglehetős rendszertelenül,, egymással rokonnak vagy egy-eredetűnek látszó, sőt olykor azonos családok tagjai viselik az 1420-as évektől kezdve. Ime néhány jelentékenyebb, összefüggő, röviden a leszármazást is igazoló példa. 1420. körül a György fia István tünik föl, (olykor mint maior azaz Nagy, vagy senior azaz idősb), eleinte Budai, majd Óbudai s 1452-ben egy ízben Nagybudai néven is, holott, mint láttak, Nagy-Buda helység alatt nyilván Uj-Buda értendő. 1449. óta fiai János és Antal már Ujbudai, Óbudai, Budai és Nagybudai nevet is viselnek. A harmadik fiu István, a kinek anyja az Óbudai ifjabb István leánya Margit volt, csak 1483-ban fordul elő. (Különben mind a három testvér anyáról mostohatestvér volt.) Talán ennek a Jánosnak fiai 1461-ben Óbudai György, Márton és István s leánya (az «uj-budai Magnus azaz Nagy János» leánya) 1471-ben Márta; s valószínűleg ennek az Antalnak fiai 1470-ben Budai János s 1475–1497. közt Budai vagy Óbudai Lukács. Az említett György fiával Nagy vagy idősb Istvánnal egy időben él Ujbudai, Budai, Óbudai Kis avagy kisebb vagy ifjabb (Parvus, minor, junior) István (1441–1450. között), a kinek azonban apját nem ismerjük. Neje (úgy látszik) Margit (1446-ban), fiai pedig: Budai, Ujbudai, Óbudai vagy Nagybudai Pál (1437–1470.), Ujbudai, Budai vagy Óbudai Mátyás (1441–1450.), Ujbudai, Budai vagy Óbudai Kelemen (1450–1495.), leánya pedig Margit, a ki, mint láttuk, a Budai, Óbudai, vagy Nagybudai György fia István felesége volt. A Pál fiai Óbudai vagy Budai Lázár (1486–1498.) 1497-ben Kolozsvármegye alispánja, Budai Imre, a ki, úgy látszik, 1487-ben mint uj-budai Parvus azaz Kis Imre szerepel, Budai vagy Óbudai Barnabás és Ambrus. (1486–1495.) A Kelemen felesége 1481-ben a Csekelakai János özvegye Margit asszony (a kinek 1481-ben Lukács, János és Mátyás nevű fiai vannak), fia pedig másik feleségétől, györgyfalvi Henke Apolinától a János leányától Óbudai vagy Budai Tamás. (1486–1511.) Kívülök a XV. század folyamán számos, családfán nehezen elhelyezhető nemest említenek hasonló vezeték-neveken. Ilyen pl. az Ujbudai István fiának Péternek fia Ujbudai vagy Budai Pelbárt (1450., 1452.), a kinek nyilván fiai voltak uj-budai vagy budai Pelbárt vagy Pelbárd Bálint (1473–1505.) és budai Pelbárt Lőrincz (1482.); azután ilyenek egy Ujbudai Péter fiának Istvánnak (a ki 1455-ben már nem élt) fiai, 1441–1470. közt Budai vagy Ujbudai György (ennek neje Sárdi László leánya Borbála, fiai pedig 1466–1470. táján Ujbudai Mihály, István, Balázs és Lőrincz), 1450-ben Ujbudai László, 1460–1467. közt Ujbudai vagy Budai Bálint; ilyen az 1455-ben már nem élt Ujbudai Andrásnak fia Budai, Óbudai vagy Nagybudai Benedek (1446–1464.), a kinek fiai 1450–1455. fáján Ujbudai vagy Budai Zsigmond és István; végül ide sorozható Óbudai vagy Budai Ferencz (1450–1481.), a kinek fia (1450–1493.) Budai, Nagybudai vagy Óbudai Albert, ennek özvegye 1493-ban Anna asszony, fia pedig (1476–1496.) Budai lstván. Ezenkívül ujbudai Nagy (Magnus vagy Nagh) és ujbudai Kis (Parvus, Kys) néven is több nemes fordul elő, a kiknek genealogiáját pontosan nem ismerjük. De nyilvánvaló, hogy Nagy alatt itt is idősb; Kis alatt pedig ifjabb értendő. 1457-ben Antal és János, 1469-ben Pál, Albert, Zsigmond és Antal, 1489-ben pedig ismét Pál, Burjánosbudai néven szerepelnek, de hogy lehet-e őket eshetőleg a Budai, Óbudai, Ujbudai, Nagybudai vagy Kisbudai család valamelyik tagjával azonosítani, szabatosan meg nem határozhatom. Végül egy ízben: 1495-ben Budai (Buday) Ambrus esztyéni előnévvel merül föl, s ezért nem látszik azonosnak a föntebb említett Budai vagy Óbudai Ambrussal a Pál fiával s a budai vagy uj-budai Eaztyéni családba sem illik bele. – áttérve az épp említett neveken fölmerülő, nyilván több ágra szakadt család birtok-viszonyaira, Budai István és György már 1367-ben osztozkodnak Buda és Kölesmező nevű birtokaikon. 1424, tavaszán Óbudai István a György fia uj-budai Hamar Andrással a László fiával a két (t. i. Ó- és Uj-) Buda helység közt elterülő Balog- Jánostelke nevű föld miatt pörösködik. 1435-ben Budai István a György fia s a föntebb még nem említett (1439-ben Óbudai néven szereplő) Budai István és Bálint a Gergely fiai Gyós azaz Diós helységben is birtokosok; 1446. február havában pedig Budai Istvánné Margit asszony Buda, Diós és Kölesmező helységekben. 1450. május 20-án Ujbudai Gergely fia Domonkos, a Demeter fiának Györgynek fiai András (?) és Pál, az István fiának Péternek fia Palbárt, uj-budai Bíró János fiai András és László, uj-budai Hencz István fia András, uj-budai Bot István fia Simon, Ujbudai Péter fiának Istvánnak fia László, uj-budai Kis (Parvus) György fiai Márton és Ferencz, uj-budai Esztyéni Gergely fia Gergely, (Ujbudai) Péter fiának Istvánnak fia Balázs s ennek fiai György és Bálint, Budai (Bwday dictus) Mihály, (uj-budai) Darabos János és uj-budai Eskelei György fia Lukács tiltakoztak, hogy Óbudai nagyobb (maior) István fiai János és Antal s Óbudai kisebb (minor) István fia Pál a föntebb már említett Balog-Jánostelke nevű, Ó-Budához tartozó földet Farnasi (Veres) Dénesnek és Gesztrágyi Albertnek akarják elidegeníteni. Erre ez évi június 22-én Óbudai nagyobb (maior) István fiai János és Antal s kisebb István fiai Pál, Mátyás és Kelemen: Balog-Jánostelke nevű pusztájukat s Előerdő (Elew erdew) nevű erdejüket (a mennyire a hiányos és kuszált oklevélből kivehető) Ujbudai Péter fia István fiának Györgynek, az István fia Péter fiának Pelbártnak, szucsáki Nagy Imrének, Ujbudai Demeter fia György fiának Andrásnak, Ujbudai Kis (Parvus) György fiának Mártonnak, Ujbudai István fia Péter fiának Lászlónak és másik György fiának Gergelynek vetették zálogba, a mi ellen mindjárt ugyanakkor Óbudai András fia Benedek és ennek fiai Zsigmond és István, ó-budai Székely István fia Gáspár s Óbudai Ferencz fia Albert, június 27-én pedig kétségkívül csupán mint szomszédos birtokosok, Farnasi Dénes s fiai Benedek és János, továbbá g(y)erőmonostrai Kemén István, Kabos Péter és György s Radó György, András és Mihály emeltek óvást. 1452. október 18-án az imént említett István fiai János és Antal, ekkor egyszerűen Nagybudai néven, Nagy-Buda határában levő bizonyos birtokaikat Ujbudai (Demeter fia György fiainak) Andrásnak és Pálnak s Ujbudai (Péter fia István fiának) Györgynek zálogosították el. Ugyanez időtájt, de, úgy látszik, inkább 1450. körül, az imént nevezett Óbudai nagyobb István fiai János és Antal, de a kiket ezuttal Budai idősb (senior) néhai István fiainak mondanak, Ó-Buda, Diós és Kölesmező helységekben bírt részeiket, erdélyi alvajdai ítélet szerint, Kereszturi (azaz Réczekereszturi, Dobokavármegyéből) néhai István fiának Györgynek, e György fiának Jánosnak és Kereszturi Antalnak adták a «testvérök» Budai Mátyás által megölt Kereszturi László és Péter vérdíja fejében. 1453. évi február 6-án Budai Tamás és Balázs s általok «patruelis» testvéreik, Budai Pál és Mátyás, az István (kétségkívül a Kis vagy ifjabb István) fiai, kapták V. László királytól a magvaszakadt Nádasdi Salamon fia Mihálynak az (Meggyesfalvi) Alárd-fia Jakab kezén levő szakoli birtokát. A beigtatásnak azonban e Jakab szakoli kenéze ellentmondott. (1455.) Április 17-én a néhai Ujbudai vagy uj-budai Kis Gergely rokonságát ismerjük meg, a ki különben 1431-ben és 1434-ben budai Kis Gergely néven Kolozsvármegye egyik szolgabírája s 1439-ben uj-budai Kis, 1441-ben pedig: kis-budai (!) Kis néven szerepel. 1455. táján gyermekei Domonkos, továbbá Márta szucsáki Nagy Imréné, Erzsébet Esztyéni Ferenczné (1466-ban az esztyéni Nemes István felesége) és Ilona a szucsáki Illési János özvegye (1466-ban szucsáki Nemes Albertné), azután a budai Bíró János fiai László és András, végül a néhai budai Hamar Péter leánya Ilona szucsáki Vas (máskor Nagy) Fábiánné, egy uj-budai udvarház-helyüket, mely az Ujbudai Péter fia (néhai) István fiának Györgynek háza mellett feküdt, két ménesbeli lóért, két tehénért s ezek öt borjáért és két arany-forintért e Györgynek örökre eladták. Ugyanez évi (1455.) augusztus 29-én a néhai Budai András fia Benedek s fiai Zsigmond és István, továbbá az István fia Gáspár és a Ferencz fia Albert tiltakoztak, hogy az ő Buda, Diós és Kölesmező helységekben, Balog-Jánostelke pusztán és Fáshalomverőfele földön levő részeiket Ujbudai idősb István fiai János és Antal, s Ujbudai Pál, Mátyás és Kelemen (a kik, mint tudjuk, az uj-budai Kis vagy ifjabb István fiai), maguknak foglalják el. (1461.) február 5-én az ép említett Pál a néhai ifjabb István fia, ekkor mint «Budai», a hasonlókép előbb említett, de ekkor szintén «Budai» (néhai idősb István fiának) Jánosnak Oláh-Kölesmező helységben levű birtokát, ennek Csókásalja és Remetetorok nevű itteni rétjeivel együtt, 20 arany-forintért zálogba vette. Ugyanez a János és mostohatestvére Antal, ekkor mint «Óbudaiak», valószínűleg szintén 1461, évi márczius 16-án Ó-Buda, Diós és Kölesmező helységekben bírt némely részeiket 33 aranyforintért Óbudai néhai András fiának Benedeknek (a ki máskor Budai, Ujbudai és Nagybudai nevet is visel) és Óbudai néhai. Ferencz fiának Albertnek (a kit máskor Budai és Nagybudai néven is neveznek) vetették zálogba. Ugyanez a «Budai» Antal és fia János 1470, október 13-án némely kölesmezei részeiket nyolcz arany-forintért Tőki Lászlónak (a néhai Gergely fiának) zálogosították el; 1476. május 25-én pedig ismét egyedül ez a «Budai» Antal diósi birtokát 26 arany-forintban Gesztrágyi Benedeknek s Budai néhai Albert fiának (kétségkívül a Ferencz fia Albert értendő) Istvánnak kötötte le. 1482. július 30-án (a közelebbről meg nem határozott) Budai Pál, őt örök-jogon illető nádasi részeit Szomordoki Mihálynak adta, cserében Szucsák részeiért. A következő 1483. évi márczius 26-án Óbudai István (a néhai idősb István fia), a ki ezuttal tűnik föl először, ó-budai nemesi udvarházát 20 arany-forintért Gesztrágyi Benedeknek, a kire birtokai oltalmát is bízta, és nejének Margit asszonynak vetette zálogba. Három évvel később, az 1486. év folyamán Budai (mint láttuk Kis vagy ifjabb István fia) Pál s fiai Lázár, Imre, Barnabás és Ambrus, a Pál édes testvére Kelemen és fia Tamás, a néhai Gáspár fiai Tamás, István és László s a néhai Antal fia Lukács tiltakoztak, hogy ez a Gesztrágyi Benedek és felesége Margit asszony (!) a néhai Budai Albert diósi és budai (azaz ó-budai) részeit elfoglalják. 1493. június 14-én azonban a fönt elősorolt Budaiak közül Tamás a néhai Gáspár fia, az említett Buda és Diós részeit Gesztrágyi Benedeknek adta, részint 75 arany-forintért s egy 25 arany-forint értékű lóért, részint pedig e Benedek felesége Anna (!) asszony (előbb a néhai Budai Albert özvegye) hitbére és jegyajándéka fejében, valamint azért a 200 arany-forintért, a melyért a mondott Budai Albert fia István ezeket a részeket anyjának, Anna asszonynak végrendeletileg hagyta, végül azért a 100 arany-forintért, a melyet Gesztrágyi Benedek e birtokrészeknek idegen kézből történt visszaszerzéséért költött. 1495. április 1-én pedig az emlegetett Budai Pál s fiai Lázár, Barnabás és Ambrus, e Pál testvére Kelemen és ennek fia Tamás, s Budai Lukács a néhai Antal fia (a kiket egy ugyanezen a napon kelt másik oklevél «Óbudai»-aknak nevez) Gesztrágyi Benedekkel, feleségével Margit (!) asszonynyal és fiával Alberttel (!) hosszabb pör után egyezkedvén, előbbiek az utóbbiaknak engedték át Diós és Kölesmező helységek egy-negyed részét (a Kölesmező határában lévő Harasztos nevű erdővel együtt), valamint Buda helység némely részeit is, részint azokért a birtokokért, melyeket Gesztrágyi Benedek, neje és fia e három helységben tőlök már régebben vásárolt, részint pedig a Margit asszonynak Budai Pál birtokaiból járó hitbér és jegyajándék, valamint a Budai Albert fia néhai István végrendeletére alapított igényök fejében; viszont maguknak megtartották az emlegetett három helység más részeit, a Kölesmező határában levő Nagyerdő nevű erdőt, továbbá Uj-Buda és Balog-Jánostelke birtokokat; egyszersmind magtalan haláluk esetére kölcsönös örökösödési szerződésre léptek Gesztrágyi Benedekkel. – Közben, 1486. június 10-én Ujbudai Istvánnak (a néhai György fiának) Sárd helységben is voltak részei nagyapja (nyilván Sárdi László) után, valamint zálogos részei is. E birtokok ügyében ez alkalommal nevezett István Sárdi Péterrel és fiával Miklóssal egyezkedett. (Ennek előzményeit l. a Sárdi cs. alatt, az 1466. sat. évnél.) Úgy látszik, ennek az ekkor már «néhai» Budai Istvánnak fia Gergely mond ellen, mint «Budai», 1497. tavaszán a Szilkereki Lukács és Hencz Zsigmondné Márta asszony Sárd részeibe történt beigtatásának. 1498. óta ugyanennek a néhai Istvánnak gyermekei, Gergely és Vincze s nővére Ilona (sárdi Hatczaki Dénesné) rendszerint «sárdi Budai» néven szerepelnek. Előbbiek 1500. márczius 28-án sárdi és uj-budai birtokaikat 600 arany-forintért kiskapusi Gyerőfi Balázsnak vetették zálogba. – Végül még két birtok-elidegenítésről kell beszámolnunk. 1501. márczius 16-án uj-budai Nagy Domonkos és György (a néhai Nagy Imre fiai) Szucsák helységben bírt nemesi telküket 12 arany-forintért szent-márton-macskási Macskási Mártonnak és Bálintnak (a néhai János fiainak) adták el; 1505. május 27-én pedig a néhai Ujbudai Kristóf leánya Margit asszony, a kinek férje a Diós helységből való paraszt Fodor Pál volt, uj-budai részeit 10 arany-forintért Esztyéni Pálnak vetette zálogba. – Ez adatok szerint tehát ez a több ágra szaladt és különféle nevek alatt fölmerülő család, a legelöl fölsorolt Buda nevű helységeken kívül Kölesmező, Gyós azaz Diós helységekben és Balog-Jánostelke pusztán örök-jogon; ezenkívül a család egyik-másik ága vagy tagja, részint királyi adomány czímén pl. Szakol vagy Szokol, részint cserében pl. Szucsák, részint házasság utján pl. ugyancsak Szucsák, továbbá Nádas azaz Magyar-Nádas, Sárd azaz Magyar-Sárd s a Kalotaszegen Mereg-Jó, Bedecs és Inaktelke, részint pedig zálog czímen Szomordok és Nádas, s örökös vétel utján pl. Bikal azaz Magyar-Bikal helységben volt birtokos. (1315: gr. Teleki cs oklt. I. 35., 1360: Dl. 37079., 1363: gr. Teleki cs. oklt. I. 126., 1364: Dl. 28740., 1366: Dl. 30693., 1367: Dl. 28917., 26755., 1373: gr. Teleki cs. oklt. I. 175., 1375: Dl. 26758., 1379: gr. Rhédey cs. llt., 1393: Dl. 27440., 1399: Dl. 26763., 1415: Dl. 28784., 1417: Dl. 28787., 1419: Dl. 28793, és gr. Teleki cs, oklt. I. 437–441., 1421: Dl. 27153., 1424: Dl. 27007., 1425: Dl. 28188., 1427: Dl. 28801., 28802., 1428: Dl. 26772., 1429: Dl. 28805., '27010., 1431: Dl. 28207., 1433: Dl. 28818., 28973., 1434: Dl. 27015., 27294., 29246. és gr. Teleki cs. oklt. I. 534., 14.35: Dl. 26776., 28822., 1437: Dl. 28824., 28825., 28827., 1439: Dl. 36390. pag. 17. n. 1., Dl. 26885., 28978., 27872., 27873., 1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 3., Dl. 30312., 1441: Dl. 36406. pag. 3. n. 1., n. 3., Dl. 30806., 1443: Dl. 30437., 1444: Dl. 36406. pag. 17. n. 2., 1446: DL 36391. pag. 7. n. 2., n. 3., 1447: Dl. 27477., 1449: Dl. 36391. pag. 51. n. 1., Dl. 26887.; 36391. pag. 90. n. 3., 1450: Dl. 36391. pag. 103. n. 3., n. 5., Dl. 36407. pag. 98. n. 3., pag. 92. n. l., pag. 102. n. 1., pag. 117. n. 2., pag. 88. n. 2., pag. 83. n. 2., pag. 101. n. 4., pag. 118. n. 1., Dl. 14375., 36406. pag. 45, n. 1., Dl. 36407. pag. 83. n. 1. és pag. 94, n. 2., 1451: Dl. 28840.; 26888., 1452: Dl. 26889., 36403. pag. 81. n. 3., 1453: Dl. 26786., 1-i.5á: Dl. 36407. pag. 67. n. 1., pag. 72. n. 4., 1456: Dl. 28260., 27170., 1457: Dl. 30836., 1458: Dl. 36392. pag. 17. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 86. n. 1., pag. 87. n. 2., Dl. 27034., Dl. 36392. pag. 99., n. 3., 1461: Dl. 36392. pag. 102. 1. n. 1., pag. 102. i. n. 4., pag. 102. n. num. 3., pag. 122. n. 5., 1464: Dl. 26791., 1466: Dl. 28995., 26793., Dl. 36393. pag. 3. n. 1., pag. 5. n. 1., n.2., n. 3., 1468: Dl. 36393. pag. 48. n. 2., 1469: Dl. 36393. pag. 138. n. 1., 1469–1470: Dl. 26796., 1470: Dl. 30321., 36393. pag. 71. n. 1., pag. 73. n. 4., Dl. 27507., 36394. pag. 33, n. 2., 1471: Dl. 36393. pag. 82. n. 1., pag. 101. n. 3., pag. 103. n. 1., 1475: Dl. 36406. pag. 60. n. 1., 1476: Dl. 36403. pag. 115. n. 1., 1481: Dl. 36395. pag. 36. n. 1., 1482: Dl. 26808., 1483: Dl. 36395. pag. 72. n. 1., pag. 73. n. 2., 1486: Dl. 36397. pag. 34. n. 2., pag. 37. n. 2., pag. 46. n. 1., n. 2., pag. 62. n. 2., 1487: Dl. 28.337., 1489: Dl. 27073., 1493: Dl. 36398. pag. 137. n. 2., Dl. 27078., 1495: Dl. 28656., 36398. pag. 222. n. 1., Dl. 26938., 26937., 27565., 1496: Dl. 28879., 1497: Dl. 36403. pag. 194. n. 3., pag. 165. n. 1., Dl. 27087., 1498: Dl. 27088., 26951., 1499: Dl. 27092., 36405. pag. 39. n. 1., Dl. 27392., 1500: Dl. 36405. pag. 19. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 95, n. 1., 1503: Dl. 36399. pag. 9. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 106. n. 1., pag. 113. n. 1., 1506: Dl. 27841., 27108., 1507: Dl. 26961., 1508: Dl. 36399. pag. 836. n. 1., 1509: Dl. 36399. pag. 318. n. 1.. pag. 334. n. 1., Dl. 36405. pag. 301. n. 1., 1510: Dl. 36405. pag. 301. n. 1., 1511: Dl. 8:114., 1512: Dl. 26965., 1516: Dl. 36408. pag. 11. n. 1., 1517: Dl. 36402. pag. 35. n. 1., pag. 40. n. 1., pag. 41. n. l., pag. 65. n. 1., 1518: Dl. 36402. pag. 87. n. 1., Dl. 36405. pag. 344. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 121. n. 1., 1520: Dl. 36402. pag. 171. n. 1., 1521: Dl. 36400. pag. 14. n. 1., par. 6. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 77. n. 1., pag. 73. n. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 128. n. 1., pag. 103. n. 1.; 1524: Dl. 36400. pag. 104. n. 1., pag. 249. n. 1., pag. 251, n. 1., pag. 252, n. 1., pag. 253. n. 1.. 1525: Dl. 36401. pag. 29. n. 1., pag. 123. n. 1., Dl. 36406. pag. 142, n. 2.) L. a Korpádi (az 1451. évhez). vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1460. évhez), Tamásfalvi (az 1471. évhez), mereg-jói Botos (az 1502. évhez), és a petlendi Kis, Szomordoki (az 1461., 1489. és 1510. évekhez), Nádasi vagy Nádasdi, Szucsáki, Novaji (az 1461. évhez) és a macskási vagy botos-macskási Veres cs. a.
Budajti (Budaki) cs. L. a tuzsoni Bolgár (az 1416. évhez) cs. alatt. (V. ö. Budak helység a.)
Budatelk(e)i cs. Azaz Budai. – L. e néven.
Butkai cs. Zemplénvármegyéből. – L. a Szentiváni (az 1480. évhez) cs. alatt.
Butó (györgyfalvi) cs. Másként: Györgyfalvi, – L. e néven (az 1348., 1465. évekhez).
Buzlai (gergelylaki) cs. Sárosvármegyéből. – Mózes királyi ajtónállómester a Korvin János családjának kihalta után, 1507-ben és pl. 1510-ben a hol Doboka-, hol pedig Kolozsvármegyéhez számított Buza várost bírta, kétségkívül az előbb állandóan e várhoz számított kolozsvármegyei Budatelke, Gyöke vagy Gyeke és Örményes vagy Örvényes helységekkel mint tartozékokkal együtt. (Dl. 27791., 29367. V. ö. a pelsőczi Bebek és dengelegi Pongrácz családok és Korvin János a.) L. a gyulai Porkoláb (az 1505. évhez) cs. alatt.
Csákán (tordai) cs. Azaz Torda városi. – L. a Györgyfalvi (az 1435. évhez) cs. alatt.
Csáni cs. Terdavármegyéből. – L. a Bogáti, vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő, Szomordoki (az 1508. évhez) és a Szentkirályi cs. alatt.
Csapi (eszényi) cs. Szabolcs- illetve Beregvármegyéből. – L. Tordavármegyében, e cs. alatt.
Császári (szent-mártoni) cs. Doboka- illetve Tordavármegyéből. – L. a Frátai (az 1458. évhez) cs. alatt.
Cséb (? uj-budai) cs. Ceeb. (? 1440: Dl. 36390. pag. 55. n. 1.) L. a Szentpáli (az 1440. évhez) és a Budai cs. alatt.
Csege (szent-mihályfalvai) cs. Aranyos-széki székely cs. – Chege. (1447: Dl. 36391. pag. 25. n. 2.) L. a Szentmihályfalvi cs. alatt.
Cseh cs. L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1509. évhez) cs. alatt.
Cseh (csehi) cs. Bizonyára Dobokavármegyéből. – L. a Mocsi (az 1468. évhez) cs. alatt.
Cseh (Cseki, Csiki, andrásházi) cs. Másként: Andrásházi. – L. e néven.
Cseh (nádasi) cs. Cheh. (1489: Dl. 27073.) Magyar-Nádas értendő. – Úgy látszik, másként Nádosi (vagy Nádasdi). L. e néven.
Cseh (Cse, Csed, rődi) cs. Cheh. (1326: Dl. 28719., 1336: Dl. 3256. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 480., 1345: Dl. 30110., 1367: Dl. 30693., 1398: Múz. llt., 1409: Dl. 28754., 1411: Dl. 28777., 26766., 1418: Dl. 27004., 1419: Dl. 28793., 1426: Dl. 26771., 1428: gr. Teleki cs. oklt. I. 509. és Dl. 26880., 1429: Dl. 27011., 1430 (?): Dl. 36407. pag. 121. n. 7., 1433: Dl. 28973., 1444: Dl. 36390. pag. 46, n. 4., 1442: Dl. 36390. pag. 115. n. 2, és 3., 1444: Dl. 26783. és gr. Teleki cs. oklt. II. 14., 1460: Dl. 36392. pag. 102. c. n. 4., 1481: Dl. 36392: pag. 141. n. 5., 1467: Dl. 36393. pag. 26. n. 1., 1468: Dl. 36393. pag. 46. n. 1., 1469: Dl. 36394. pag. 18. n. 1., 1470: Dl. 36394. pag. 34. n. 1., Dl. 36393. pag. 97. n. 1., 1473: Dl. 26905., 36393. pag. 159. n. 1., 1475: Dl. 36405. pag. 13. n. 3., 1476: Dl. 36403. pag. 119. n. 1., 1477: Dl. 36403. pag. 131. n. 1., 1484: Dl. 36395. pag. 105. n. 1., 1487: Dl. 26939., 1488: Dl. 27552., 1492: Dl. 36398. pag. 76. n. 1., 26813., 1493: Dl. 36398. pag. 112. n. 1., 1494: Dl. 36398. pag. 202. n. 1., pag. 204. n. 1., 1495: Dl. 28877., 1496: Dl. 36398. pag. 254. n. 1., 1497: Dl. 36403. pag. 165. n. 3., 1498: Dl. 36403. pag. 218, n. 1. és gr. Teleki cs. oklt. II. 230., 1499: Dl. 27089., 27091., 27093., 36403. pag. 254. n. 1., pag. 270. n. 1., 1500: Dl. 36405. pag. 33. n.. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 120. n. 1., 27774., 1503: Dl. 36405. pag. 236. n. 1., 36399. pag. 7. n. 1., 1504: Dl. 36399. pag. 15. n. 1., 1505: Dl. 26957., 1519: Dl. 36402. pag. 131. n. 2., 1521: Dl. 36400. pag. 11. n. 1.) Ceh. (1411: Dl. 26766.) Chech. (1414. körül: Dl. 27000.) Cheech. (1446: gr. Teleki cs. oklt. II. 26.) Chee. (1463: Dl. 28994.) Ched. (1504: Dl. 36399. pag. 21. n. 1.) Olykor, főleg eleinte, egyszerűen Rődi nevet is viselt. (V. ö. 1366: Dl. 28742., 1398: Múz. llt., 1409: Dl. 28754., 1411: Dl. 26766., 1418: Dl. 27004., 1439: Dl. 27021., 1475: Dl. 36405. pag. 13. n. 3.) E nevet azonban a XIV. század végéig, úgy látszik, az azonos eredetű, későbbi Pataiak vagyis patai Dezsőfiek is viselték. (V. ö. 1374: Dl. 6225., 1398: Múz. Ilt.) 1430-ban a család egyik tagja (keresztneve nem ismeretes) rődi Veres (Rufus) néven fordul elő. (Dl. 36407. pag. 121. n. 7.) 1495-ben, mint vajdai emberek, egyebek közt rődi Cseh Péter és rődi Dezső más néven Cseh Péter (Petrus Desew alias Cheh Pether dictus de Rewd), később pedig, részint mint vajdai emberek, részint mint szomszédosok, jelesül 1500-ban rődi Cseh Márk, a két Gergely, Péter és hagy Cseh (Nag Cheh) Péter, 1502-ben: rlídi Cseh Péteren és Gergelyen kívül «Petrus Desewthel de Rewd» (valószínűleg «Petrus Desew Cheh» helyett, a leíró tévedéséről), 1505-ben ismét rődi Cseh Péteren és- Gergelyen kívül «Petrus Desew Cheh de Rewd», végül 1508-ban Gregorius Kyschch (az oklevél hátán: «Cheh) de Rewd», szerepelnek. (V. ö. 1500: Dl. 26817., 1502: gr. Teleki cs. oklt. lI. 252., 253., 1508: Dl. 26830.) Nagy-Cseh és Kis-Cseh nevek alatt idősebb és ifjabb Csehet akarnak érteni. A család birtokai időnként Rőd, Pata, Bós, Kórógy, Méra, Györgyfalva, Gyéres, Mocs, Csehtelke, Báld, mindkét Kályán, Vis(s)a, Sejter (föld), Oroszfája és Felső-Nyulas részei. E birtokok története a kővetkező. 1398. július 1-én rődi Cseh Imre osztályt követelt Rődi Jánostól a György fiától, Cseh Mihálytól, Mihálytól a Dénes fiától s a Dezső-fia János fiától Lászlótól, mint (osztályos) testvéreitől. Meg is osztoztak nemsokára Rőd és Pata helységeken. A miből az következik, hogy az ép említett Rődi Dezső-fia László alatt a későbbi Patai Dezső-fia László érthető. 1411. január 16-án rődi Cseh Mihály (a László fia), Mihály (a János fia), valamint Imre, Mátyás, Kelemen és Bernát, továbbá Kályáni Mihály, a saját és rokonaik nevében, mint alperesek, egyezkednek és osztozkodnak Torda városával az Ajton és Bós vidékén feküdt Sejter (Sehter) földön, melynek rájok eső részén a fölsorolt alperesek már előbb (1366-ban is említik) falut telepítettek. – Néhány év mulva, 1418. okt. 3-án Rőd (!) Mihály (a János fia), rődi Cseh Bálint s Patai Dezső-fia László Rőd és Bós birtokuk határát kívánják megjáratni. 1426. deczember 4-én rődi Cseh Miklós (a néhai Imre fia) Györgyfalva és Pata helységekben levő birtokait akarja szabályszerü igtatás utján visszaszerezni. Az igtatásnak azonban a Györgyfalvi és györgyfalvi Henke családok tagjai ellentmondtak. – 1428. deczember 23-án rődi Kályán vagy Kályáni Mihály (a Mihály fia) egyfelől, s Patai Dezső-fiai János és László s rődi Cseh Bálint másfelől, egyezségre s magtalan haláluk esetére kölcsönös örökösödési szerződésre léptek, mely alkalommal Kályáni Mihály Rőd helységben levű ősi lakóházát és curiáját az összes épületekkel s az ezek mellett levű két puszta telekkel és más birtokrészeivel együtt a Valkaiak és az (iklódi ?) Bekefi Miklós, mint birtoktársak tiltakozásával, a nevezett Pataiaknak és Cseh Bálintnak adta viszont ezek bizonyos, eddig zálogban kezükön levő és más föld- és erdőrészeket, ugyane helység határában, néki engedtek át. 1429-ben a László-fia László és az Imre oroszfájai és felső-nyulasi részeihez Oroszfá(ja)i Miklós tartott jogot. 1433. végén Bálint Kórógy helységben is birtokos volt. 1440. (?) június 5-én ugyane Bálint fia György s «testvérei» másik György fejérvári éneklő kanonok, András és János tiltakoztak, hogy néhai Kályáni Mihály Rőd, Bóz és Pata helységekben bírt részeit patai Dezső-fi Lászlónak és Jánosnak elzálogosította. 1444. tavaszán rődi Cseh György, Szentpáli Lászlóval és Bócz-i Katalin asszonynyal (a László leányával) a Dédácsfalvi Illés feleségével együtt, Méra (lehuzva: Andrásháza) helységben levő birtokrészeiket kívánják igtatás utján visszaszerezni. Az igtatásnak azonbaü (Mérai) Benedek özvegye, fia Péter és leánya Jusztina, a Csomafái (Tót) Péter felesége Orsolya asszony és gyermekeik György, János, Adorján és Veronka, továbbá patai Székely László, végül pedig (patai) Dezső-fi János és Antal (utóbbi a László fia) ellentmondtak. 1467. május 14-én rődi Cseh Péter (a néhai Miklós fia) némely patai birtokrészeit patai Dezső Antalnak 45 arany-forintért örökre eladta; 1469. április 27-én pedig ugyanő szintén bizonyos patai részeit Patai (bizonyosan Dezső) Antalnak és Albertnek vetette zálogba, oly feltétellel, hogy utóbbiak az ilykép zálogba kapott birtokrészek puszta helyein jobbágyokat is telepíthessenek ugyan, de a visszaváltás után csak azokat a jobbágyokat vihessék el innen, a kiket a saját birtokaikról telepítettek ide, azokat azonban, a kiket idegen helyről telepítenek, itt hagyni legyenek kötelesek. 1470. április 16-án rődi Cseh György, fiai Benedek, Gergely és Márk, valamint rődi Cseh (János fia) Imre, Kórógy helységben levő részeiket adták el 20 forintért Sombori Lászlónak (a Tamás fiának), ugyane vármegyei Gyírös helységben levő birtokrészeikkel is szavatolván. 1470. szept. 10-én ismét rődi Cseh Péter (a néhai Miklós fia) zálogosít el 31 arany-forintért bizonyos részeket Bós helységben Gyulai Nagy (Magnus) Györgynek; 1473. június 21-én pedig 46 forintért némely részeket Alsó-Pata helységben györgyfalv(a)i Henke Pálnak (a néhai Balázs fiának), előbb Rőd, most pedig Bós helységben levő birtokrészeivel is szavatosságot vállalván. De még ugyanez (1473.) évi augusztus 12-én ugyanő és fiai Sandrin és Mihály bósi részeiket is zálogba vetették nevezett Henke Pálnak, 20 arany-forintért. Két év mulva, 1475. április havában azonban, úgy látszik, ugyanezeket a bósi részeket, ugyancsak a nevezett Péter, most már 40 forintért, Domonkos kolozsi plébánosnak adta zálogba; 1476. július 29-én pedig öt rődi jobbágy-telkét, bizonyos itteni erdőkkel együtt, 12 forintért Szabó Máté Torda városi polgárnak. 1484. július 25-én a fentebb említett (de már elhunyt) rődi Cseh Györgynek szintén említett fia Márk zálogosította el Bós és Pata helységekben bírt részeit Márkos János Kolozsvár városi bírónak; 10 aranyforintért. 1492. június 26-án ugyanő és fia Szalatiel Mocs, Géres, Csehtelke és Báld helységekben levű, őket örök jogon megillető részeiket adják el örökre, 150 arany forintért, Mocsi Szalatielnek. 1493. február 14-én pedig rúdi Cseh János, gyermekei, Apolina és Orsolya kiházasítására, feleségétől Gyulakutai (néhai Péter leányától) Margit asszonytól vesz fel kölcsön 40 forintot, melynek fejében (egy dobokavármegyei s) Rőd és Bós kolozsvármegyei helységekben levű részeit köti le néki. 1494. deczember 7-én ujra Péter (a néhai Miklós-fia) tűnik elénk, a mikor is bósi részeit teremi Sikesd Miklós özvegyétől Dorottya asszonytól, a kinél, (illetve néhai férjénél) e részek eddig 40 forintért zálogban voltak, kiváltotta. 1496. február 1-én a fent emlegetett rődi Cseh (néhai György fia) Márk egyfelől, édes nővére Zsófia asszony előbb a vásárhelyi Gyerőfi György özvegye, most pedig a Szomordoki Mihály felesége és fiai (gyerő-vásárhelyi Gyerőfi) Szalatiel és Miklós másfelől, birtokjoguk tekintetében akként intézkednek, hogy nevezett Márk Méra és Kórógy helységekben bírt részeit Zsófia asszonynak adta, utóbbi pedig Mocs, Báld, Géres és Csehtelke helységekben levű birtokjogait nevezett Márkra ruházta át. Ugyanez időtájt, 1497-ben rődi Cseh (György fia) Gergely, (1499-ben kolozsvármegyei szolgabíró), Géres helységben levő részeit, 11 forintért … Szalatielnek zálogosította el (csonka oklevél), 1498. szeptember 14-én pedig a már szerepelt Márk rődi birtokrészeit, 16 forintért, somkereki Erdélyi Mártonnak. 1499. április 3-án ugyanő, Márton rődi plébánostól 5 forintot és 27 dénárt vett fel kölcsön ez évi pünkösd napjáig, mely napra ha e kölcsönösszeget le nem törlesztené, a nevezett plébános a Márk rődi nemesi udvarházának birtokába zálog czímen azonnal beléphessen. Ugyanez évi deczember 18-án ugyane Márk Magyar-Bós és Oláh-Bós részeit 50 forintért szamosfalvi Gyerőfi Pálnak adta el; 1500, július 10-én pedig, fia Kálmán nevében is, Bós részeit, 34 forintért, özvegy Mocsi Szalatielné Katalin asszonynak vetette zálogba. 1501. január 16-án a fentebb külön-külön emlegetett rődi Cseh Gergely és Márk, mindkettő a György-fia, a Rőd határában lévő Csonka nevű erdejük részét adták el 8 forintért, tur-csányi Nagy Jánosnak; 1503. január 26-án pedig Gergely egyedül, Magyar-Rőd és Oláh-Rőd helységekben levő részeit, itteni nemesi udvarháza kivételével, vetette zálogba, 22 arany forintért, Péter oláhfenesi plébánosnak. Ugyanez évi (1503.) július 13-án rődi Cseh Péter ugyancsak Rőd határában (Bányabiki felé) elterülő rétjét, mely eddig a Bányabiki helységben lakó, paraszt eredetű néhai Macskási Albertnél és fiánál Miklósnál volt zálogban, utóbbinak 16 forintért és 75 dénárért örökre eladta. A következő 1504. évi január 5-én ismét Gergely (a néhai György fia) és gyermekei Mátyás, Gábor, Ferencz és Zsófia: Magyar-Kályán, Oláh-Kályán és Vissa helységekben bírt részeiket; «azokért a sokféle szívességekért, melyeket szükségeikben irántok tanusítottak»: somkereki Erdélyi Jánosnak és feleségének Petronella asszonynak adták. Ez ajándékozást ez évi márczius 15-én a nevezett Gergely (említett gyermekei nevében is) és testvére Márk (mint a néhai Bálint fiának Györgynek fiai) és e Márk fia Kálmán is megerősítették, visszavonás esetében (előbb 50, most pedig) 200 budai márka ezüst büntetés fizetésének terhe alatt. – L. a Frátai (az 1493. évhez), patai Dezső-fi (az 1510. évhez), patai Székely, patai Bakó vagy Bakó-fi, rődi Kályán vagy Kályáni, Mérai (az 1411. évhez), papfalvi Csoronk vagy Csorong, szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő és a Kerel(l)ői cs. a. (V. ö. Budak helység a.; továbbá e család alatt Tordavármegyében és Rőd helység legrégibb idézeteit is.)
Cseh, szent-mihályfalvai) cs. Aranyos-széki székely cs. Che (? 1447: Dl. 36391. pag. 25. n. 2.) L. a Szentmihályfalvi cs. alatt.
Csekelakai cs. Az erdély-részi Fejérvármegyéből. – L. a Budai cs. alatt.
Csenkes (Csenkesz, szent-királyi) cs. L. a Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi) és Madarászi cs. alatt.
Csepegő(s)macskási cs. Az Almádi, Macskási és Szucsáki vagy szucsáki Macskási családok e nevet is viselik olykor. – L. az Almádi, Macskási és Szucsáki családoknál. (V. ö. a mikói Bakó, szucsáki Vas és Szucsáki cs. alatt.)
Csere-fi (álmosdi) cs. Azaz Csire vagy Csire-fi. – L. e néven.
Cserényi (balázsfalvi) cs. A középkori dobokavármegyei, ma Besztercze-Naszódmegyében (Beszterczétől ny: é.) fekvő Alsó- és Felsőbalázsfalva értendő. Legtöbbször, már a XV. század első felében «Chereny», olykor latinosan «de Cheren», 1461-ben egy ízben «Chery» alakban fordul elő. (1434: Dl. 27293., 1451: gr. Teleki cs. oklt. II. 45., 1461: Dl. 27487., 36392. pag. 102. n. 2., 1477: Dl. 36403. pag. 141. n. 2., pag. 142. n. 1., 1480: Dl. 27540., 1492: Dl. 36398. pag. 91. n. 2., 1505: Dl. 36399. pag. 121. n. 1., 1510: Dl. 36399. pag. 338. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 139. n. 1.) L. a Tamásfalvi (az 1504. évhez), Középlaki (az 1520–1525. évekhez) és a Bádoki (az 1502. évhez) cs. alatt.
Csezeliczki (Csezeleczki, Csezelevczki, Csezeleszki, Csezeliki, Csezliczki, szilvási) cs. A névváltozatokra nézve v. ö. Tordavármegyében e cs. alatt. – Mátyás (a Szilvási Ambrus leányának Ilona asszonynak férje) udvari katona, 1497-ben II. Ulászló királytól az állítólag magvaszakadt szentmihálytelk(e)i Tompa Mihály és István, és Járai László (meg nem nevezett) birtokainak részeit, 1498-ban pedig Mező-Szilvás felét, mint az ép említett magtalanul elhalt Szilvási Ambrus és két fia birtokát, kapta királyi adományul. Utóbbit azonban 1501-ben (szeptember 8.) cserébe adta farnasi Veres Benedekné Ilona asszonynak (a somkereki Erdélyi Miklós leányának), a tordavármegyei Mikes és Szelestye helységek részeiért. (1497: csebi Pogány cs. llt., 1498: gr. Teleki cs. oklt. II. 223., 226., 228., Dl. 36405. pag. 128. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 137, n. 1., 1504: Dl. 28469., 26819.) L. a farnasi Veres cs. alatt, Torda- és Kolozsvármegyében.
Csicsei (kis-mereg-jói) cs. Másként Csicsei vajdák, Ezenkívül időnkint, mint alább igazolható, csicsei Vajda, kis-mereg-jói Nemes, Csicsei Nemes, Nemes Csicsei, Igyártó és kis-mereg-jói, nagy-mereg-jói, telegdi Ficz néven is előfordul. – E helyütt az e családra illetőleg rokonságra vonatkozó összes adatokat igyekeztem értékesíteni. (A megokolást l. a mereg jói Botos családnál.) – 1451-ben, egy határjárás alkalmával találom először említve a Csicsei nemeseket. (Mete nobilium de Chiche.) 1460. deczember 15-én Csicsei Vajda János (Johannes Wayuoda de Chyche) és fia, Igyártó (Igartho) János, továbbá Csicsei Bota, a kolozsmonostori konvent előtt óvást emeltek az ellen, hogy az ép említett Vajda János másik fia, Nemes Mihály Csicse helységet s Kis-Bermen és Nagy-Bermen pusztákat horogszegi Szilágyi Mihály beszterczei ispánnak eladja. De még ugyanezen a napon a nevezett csicsei Vajda János, fiai Nemes Mihály és Igyártó János, valamint Csicsei Bota, ugyancsak a konvent előtt, nevezett birtokaik cserébe vételével losonczi Bánfi Lászlót (a néhai István fiát) kínálták meg. A csere még ez évben meg is történt. Losonczi Bánfi László az őt örök jogon megilletá Kis-Mereg-Jó helységet adta csicsei Vajda Jánosnak, fiának Igyártó Jánosnak és Csicsei Botának, utóbbiak pedig (Nemes Mihályt egyáltalában nem említik) az őket szintén örök jogon megillető Csicse helységet s Nagy-Bermen és Kis-Bermen pusztákat adták losonczi Bánfi Lászlónak. 1493. augusztus havában «Csicsei» Mihályné a néhai. nagy-mereg-jói Botos János leánya Dorottya asszony, atyjának némely nagy-mereg-jói részeihez tartott jogot, a mereg-jói Vajda család tagjainak ellentmondásával. 1496. február havában kis-mereg-jói Nemes Csicsei Mihály (latinosan Michael Nemes Chychey de Kys Mereg Jo) fiait, Nemes Istvánt, idősb Miklóst, ifjabb Miklóst és Jánost Kis-Mereg-Jó helység birtokába igtatták, néhai losonczi Bánfi (István fia) Lászlótól (édes testvéreinek Mihálynak, néhai Jánosnak, Györgynek és Andrásnak annak idején kifejezett jóváhagyásával), valamint a «Losonczi (Losonczy)» nevezett Mihály, továbbá János (a nevezett néhai János fia) és László (a nevezett néhai László fia) ujabb felvallása alapján is, cserében Csicse helységért s Nagy-Bermen és Kis-Bermen pusztákért. 1499, február 14-én ugyancsak az említett Mihály (most néhai kis-mereg-jói Nemes Mihály) és nagy-mereg-jói Botos Dorottya (a János leánya) fiai Ficz (Fycz) Miklós, István és másik Miklós kapják anyjok leány-negyede fejében, a nagy-mereg-jói Bád családtól, a néhai nagy-mereg-jói Botos Péter nagy-mereg-jói birtokát. 1501. márczius 8-án ugyanez a nagy-mereg jói Ficz (Fycz) Miklós és édes testvére István veszi zálogba a papi állásban levő Várczai Imrétől Nagy-Mereg-Jó részeit. 1507. február 12-ig ugyanennél a nagy-mereg-jói Ficz (Fycz) Miklósnál volt zálogban nagy-mereg-jói Vajda János nagy-mereg-jói birtoka. 1519-ben ugyanez a Ficz (Fycz) Miklós telegdi előnevet visel. (1451: Erd. Múz. llt., 1460.: Dl. 36392. pag. 402. d. n. 1., n. 2. és losonczi Bánffy cs. llt., 1493: Dl. 26814., 1496: Dl. 27084., 1499: Dl. 36403. pag. 181. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 90. n. 1., 1507: Dl. 36399. pag. 157. n. 1., 1518: Dl. 36402. pag. 134. n. 1., 1519: Dl. 36102. pag. 114. n. 1.)
Csicsei vajdák. L. a Csicsei (kis-mereg-jói) cs. alatt.
Csiki (andreásházi) cs. L. az Andrásházi cs. alatt.
Csire(-fi, álmosdi vagy álmosi) cs. Biharvármegyéből. – Az Ákos-nemből. – Filius Chyre. (1437–1440: Dl. 36390. pag. 45. n. 1., 1440: Dl. 26780.) Cherefy. (1443: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 648.) Chyre. (1467: Dl. 27042., 1488: Dl. 29328., 1507: Dl. 32567., 1508: Dl. 26826.) Chyre, Chyreffy. (1491: Dl. 26811.) 1430–1440. táján Álmosi Csire-fi László, Barnabás és István (a Kalotaszegen fekvő) Szent-Király és Monyorókereke nevű birtokaik részeit losonczi Bánfi Istvánnak akarták elzálogosítani, a mi ellen Bogáti Péter és fia László, a kiknél e birtok-részek ekkor zálógban voltak, óvást emeltek, a zálogösszeg visszafizetését követelvén. 1440. elején Barnabás Szent-Király, Monyorótelke (!) és Hintelke részeit az ép említett Bogáti Péternek zálogosította el, a mi ellen viszont, mint közelebbi szomszéd, losonczi Bánfi István tiltakozott. Ez az István (a László fia) 1443-ban e három helység (itt Hímtelke) részeit, mint a nevezett «Cserefi uraktól» zálogban bírt jószágokat, 100 és 1/2 arany-forintban; hű szolgájának, Rátoni Kelemennek engedte át. Pár évtized mulva gyerőmonostori Kabos-fi vagy Kabos János (a néhai Tamás: fia) és vérrokonai Szentkirályi Jánossal állottak pörben, a néhai álmosdi Csire László szentkirályi, monyorókereki, hímtelkei és székely-jói birtokrészei miatt, és egyezkedtek ki 1467. május havában, olyformán, hogy a Kabosok e birtokrészeket Szentkirályi Jánosnak visszabocsátották, a ki azonban az előbbiek által elidegenített részeket a maga költségén igérte visszaváltani. 1488. január 21-én álmosdi Csire Tamás azt a kiváltságot kapta Mátyás királytól, hogy a Szent-Király nevű birtokának határán belül levő hegyekben és területen a királyi jövedelmek és jogok épségben tartásával arany-, ezüst-, réz-, vas-, ólom-, ón- és bármiféle más fémbányát nyithasson és művelhessen. 1491. nyarán ugyanezt a Tamást a néhai álmosdi Csirefi László birtokába igtatták Szent-Király és Monyorókereke helységekben s Hímtelke pusztán, de a krasznai Porkoláb Péter ellentmondásával. – L. a Madarászi (az 1507. évtől kezdve) cs. alatt.
Csomafá(ja)i cs. Másként csomafá(ja)i Erdélyi vagy csomafá(ja)i Tót. – L. utóbbi néven.
Csoronk (Csorong, Csornok, Csorunk, Csorung, Csornuk, papfalvai) cs. Chorung. (1389: gr. Teleki cs. oklt. I. 222.) Chornuk. (1399: Dl. 26763.) Choronch. (1419: gr. Teleki cs. oklt. I. 437.) Choronk.. (1427: Dl. 28967., 1428: Dl. 26772., 1429: Dl. 28803., 1433: Dl. 28974., 1434: Dl. .28795., 1447: Dl. 27477., 1467: Dl. 36393. pag. 16. n. 2., 1517: Tört. Tár. 1898. 151. l.) Chorunk. (1433: Dl. 28972., 28973., 1443: Dl. 30183.) Chorong. (1440: Dl. 30312., 1465: Dl. 27179., 1488: Dl. 26810., 1498: Dl. 36403. pag. 209. n. 2., 1508: Dl. 36399. pag. 224. n. 1.) Chornok. (1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 4.) Chorwnk. (1447: Erd. Múz. llt.) Chorongh. (1493: Dl. 26935., 26934., 26933.) Olykor, pl. 1427-ben és 1439-ben egyszerűen Papfalvi néven is előfordul. (V. ö. a Papfalvi cs. alatt.) – 1428-ban Zsigmond király rendeletére papfalvi Csoronk Pétert az István fiát s másik Pétert és Balázst a Benedek fiait Kórógy birtokába igtatták, de a Lépes György erdélyi püspök, továbbá Mérai Tamás ozdi főesperes gyulafejérvári kanonok, patai Dezsőfi János és László, Szentpáli (Pál-fia) László, rődi Cseh Bálint, a Mérai Bálint gyermekei György, Margit (Szomordoki Mihályné) és Katalin a Nagy-Petriből való Bartályos (Barthalyws) felesége és utóbbinak fia Lőrincz s végül a kolozsmonostori apátság ellentmondásával. 1447. február havában a Benedek fia a néhai Péter papfalvi részeihez illetőleg az itteni udvarházhoz, zálog czímen a kolozsmonostori apátság tartott jogot, de a p. Csoronk István fia Péter s a nevezett néhai Péter fiai, Pál és Zsigmond ellentmondásával. 1488-ban (október 8.) a néhai Zsigmond fia Lőrincz, más nemesekkel és nemes asszonyokkal együtt, Szucsák részeihez tartott jogot. Úgy látszik, 1498. június havában Csorong Benedek a hunyadvármegyei vádi Vádi Miklóstól 23 arany-forintot vett fel kölcsön, mely összeg fejében, ha azt karácsonyra meg nem fizetné, papfalvi részeit lekötötte. 1508. február 15-én ugyancsak Benedek (ekkor a néhai Pál fia), miután a neje (Fruzsina asszony, a néhai Márkos Mihály volt kolozsvári biró leánya) kolozsvári híd-utczai házát, továbbá itteni szőllejét és más birtokát 200 arany-forintért a saját szükségeire eladta, néki ez összeg fejében papfalvi birtokát örökítette el; 1517. október 31-én pedig ugyanő papfalvi birtokát 200 arany-forintért a kolozsmonostori apátságnak adta el. – Mindent összefoglalva, e család időnkint Papfalva, Kórógy, Szucsák, továbbá Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységekben volt birtokos. – L. a Frátai (az 1493. évhez), frátai vagy botházai Kakas (az 1465. évhez), Dombai és a csepegő-macskási Deák cs. alatt.
Csupor (monoszlai) Miklós erdélyi vajda. Főleg az 1467. évi erdélyi lázadás és a moldvai hadjárat alkalmával nagy szolgálatokat tett Mátyás királynak, a ki ezért az e lázadáskor hűtlenségbe esett több kolozsvármegyei és más erdélyi nemes, jelesül a farnasi Veres Benedek illetőleg a Kecseti László e vármegyei birtokait Magyar-Filpes, Szász-Filpes, Unoka, Tancs, Ölyves, Puszta-Szilvás, Szent-András, Tuzson, Méhes, Tomb, Faragó, továbbá Oláh-Sármás és Magyar-Sármás helységekben; a somkereki Erdélyi István birtokait Méhes, Szilvás, Tomb, Tuzson és Velkér helységekben a Suki Mihály birtokait Suk, Vissa, Magyar-Kályán, Oláh-Kályán, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás, Asszonfalva, Oláh-Báré, Szovát és Kötélen helységekben; végül a szent-iváni Székely Mihály birtokait Harasztos, Ujfalu, Ludvég, Akna és Báré helységekben és Szent-Pelbárt pusztán, – adományozta néki. – Ezenkívül a szamosfalvi vagy dezméri Mikoláktól zálogban Szamosfalva és Szent-Miklós helységekben volt birtokos. – Ölyves részeit alföldi Nagy (Magnus) Istvánnak adta, mely adományához 1474. márczius 13-án, már az ő halála után, Mátyás király is beleegyezését adta. 1508-ban ennek az Istvánnak, mint már néhainak fiát Balázst, ekkor Alföldi Balázs néven igtatták be, harinnai Farkas János ellenében, erdélyi vajdai ítélet alapján, Ölyves részeinek birtokába. (1467: Dl. 28408., 1468: Dl. 32363., 30884., 36393. pag. 54. n. 2., Dl. 30210., 36393. pag. 54. n. 2., Dl. 27046., br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 96. l., Dl. 36393. pag. 46. n. 3., gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. n. 9., Erd. Múz. llt. és Tört. Tár. 1890. 116. l., 1469: gr. Teleki cs. oklt. II. 100., Dl. 36394. pag. 9. n. 2., 1473: Dl. 27194., 1474: Dl. 28422., 27053., 26802., 1475: Dl. 26907., 26908., 27056., 1478: gr. Teleki cs. oklt. II. 132., Dl. 28338. és gr. Teleki cs. oklt. II. 137., 139. V. ö. 1508: Dl. 26828.) L. a Farnasi vagy farnasi Veres cs. alatt, Tordavármegyében, továbbá Kolozavármegyében: szintén a farnasi Veres (az 1468. és 1475. évekhez), a somkereki Erdélyi (az 1468. és 1478. évekhez), a Suki (az 1468–1478. évekhez), a szent-iváni vagy vajda-szent-iváni Székely, a frátai vagy botházai Szentes (az 1469. évhez) és a szamosfalvi vagy dezméri Mikola-fi vagy Mikola (az 1469. évhez) cs. alatt.
Czékei cs. L. a somkereki Erdélyi (az 1502. évhez) és a farnasi Veres (az 1501. évhez) cs. alatt.
Czerjék (bodogi) cs. Három-széki székely cs. – L. a Szentgyörgyi cs. alatt Tordavármegyében.
Czikó (veresmarti) cs. Aranyos-széki székely család. – L. a Györgyfalvi (az 1464. évtől kezdve) és a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1470., 1472. évekhez) cs. alatt.
Dánfi (Dámfi, dobozi) cs. Temesvármegyéből. – L. az Iklódi (az 1470. évhez) cs. alatt.
Danki vajdák (vajda-fiak) L. Vajda (danki) néven.
Darabos (Darabas, andrásházi vagy andreásházi sat.) cs. Másként Andrásházi (Andreásházi, Andorjásházi). – L. e néven. V. ö. a Mérai cs. alatt, az 1411. és 1423. évhez.
Darabos (Darabas, macskási, gyós-macskási) cs. Darabos. (1357: Dl. 26860., 1415: Dl. 28781.) Darabas. (1358. Dl. 26752.) Darabus. (1360: gr. Teleki cs. oklt. I. 116., 1367: U. o. 154. és Dl. 28919., 1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 170.) L. a szucsáki Bátor cs. alatt.
Darabos (somai) cs. Darabul. (1470: Dl. 36394. pag. 36. n. 2., pag. 37. n. 1.) L. a Somai Tót cs. alatt.
Darabos (Darabas, suki) cs. Darabas. (1391: gr. Teleki cs. oklt. I. 229., 1394: Dl. 36411., 1398: Dl. 26873.) Darabul. (1396: Zsuki cs. llt. A. 3., 1402: U. o. R. S. 2., 145b. Dl. 27016.) Darabos. (1427: gr. Teleki cs. oklt. I. 506.) A Suki család egyik ága. (L. e családnál, főleg az 1394. és 1427. évekhez és a Mérai cs. alatt, az 1393. évhez.) A XIV. század végén Sukon, Kötelenden, Ó-Sármáson sat. és Mérán volt birtokos. Ugyanekkor (1398.) és a XV. század harmadik évtizedében (1427.) Györgyfalva másként Felekfark részeihez tartott jogot.
Darabos (uj-budai, budai) cs. Darobus. (1434: Dl. 29246.) Darabos. (1449: Dl. 36391. pag. 50. n. 3., Dl. 27164., 1450: Dl. 36407. pag. 102. n. 1., 1453: Dl. 26890., 1468: Dl. 36393. pag. 48. n. 2., 1470: Dl. 36393. pag. 71. n. 1., 1480: Dl. 36395. pag. 17. n. 1., 1493: Dl. 27078., 1498: Dl. 26951., 1501: Dl. 26952., 1504: Dl. 27235., 1506: Dl. 27241., 27242.) Darabus. (1465: Dl. 27180., 1469: Dl. 26796., 1475: Dl. 36403. pag. 109. n. 1.) 1449-ben Pál a János fia Szucsák helységben zálogosított el részeket Somai Gergelynek és családjának. Ugyanez a Pál Szucsák helységben pl. 1465-ben és 1475-ben is birtokos. Utóbbi évben, úgy látszik, ugyanő és gyermekei Márton, Balázs, Katalin és Margit, e helységben két arany-forintért szántóföldeket vetettek zálogba Somai Andrásnak. 1498–1501. közt a Pál fiai Balázs és Márton (a kiknek anyjok a néhai Sárdi László leánya néhai Ilona, asszony volt) örök-jogon Sárd részeihez tartottak jogot, a sárdi Budai Gergely és Vincze s kis-kapusi Gyerőfi Balázs ellentmondásával. – V. ö. a Budai (az 1446. évhez) és a Szucsáki cs. alatt.
Darlaszi (Darlaczi) cs. Küküllővármegyéből. – A Szalók-nemből. – L. a Madarasi cs. alatt.
Dávid (zutori) cs. Másként: Középlaki, középlaki Kémeri, zutori vagy középlaki Zutori. – L. Középlaki néven (az 1475. évhez).
Deák (csepegő-macskási) cs. Deak. (1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 4.) 1440-ben Imre a megye kitétele nélkül előforduló Macskás (azaz Csepege-Macskás) helységből kielégítette Katalin asszonyt a néhai (papfalvi) Csornok Benedek leányát, hitbér és jegyajándék czímén, elhunyt férje, Szilvási János itteni jószágaiból. Úgy látszik, ez az Imre fordul elő 1450. táján Macskási Imre deák (Emericus litteratus de Machkas) néven. (Dl. 36403. pag. 153. n. 2.)
Deáki cs. L. a Sárdi cs. alatt, az 1467. évhez.
Décsei (Décsai, Dejcsei) cs. Tordavármegyéből. – Kara helységben volt birtokos ebben a korszakban Benedek, Imre, András, Illés és Bálint. 1423. április 20-án Benedek Kara (itt: Karád!) felét dezmiri Mikola-fi Miklósnak és Lászlónak akarta elidegeníteni, a mi ellen györgyfalvai Henke Domonkos, a felesége, szucsáki Tatár (néhai Péter leánya) Katalin asszony s gyermekeik Fruzsina, János és Péter nevében tiltakozott. 1500. szeptember havában Albert e helység részeit Betleni Miklósnak vetette zálogba, a kit e részekbe még e hó folyamán be is igtattak. 1514-ben a székely Kocsárdiak illetve kocsárdi Szemes-ek (Zemes), mint a néhai Décsei Márk fia Mihály leányának Skolasztikának leszármazói, tartottak jogot Kara részeihez. (1423: Dl. 26879., 1440: Dl. 36390. pag. 50. n. 1., 1459: Dl. 36392. pag. 62. d. n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 141. n. 5., 1463: Dl. 28994., 1465: Dl. 26895., 1467: Dl. 27183., 1474: Dl. 28864., 1498: gr. Teleki cs. oklt. II. 226–227., 1500: Dl. 26817., 1514: Dl. 28487.)
Dédácsfalvi cs. Hunyadvármegyéből. – L. a rődi Cseh (az 1444. évhez) cs. alatt.
Demjéndi cs. il. a Losonczi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Dengelegi cs. L. Pongrácz (dengelegi) néven.
Deritei (Derejtei) cs. L. Kabos-(-fi, gyerő-monostori) néven.
Dési (Dés, Dés-fi; Dézsi, Dézs, Dézs-fi, iklódi, csehi vagy temeselői, temeseli, temeshelyi) cs. Temesvármegyéből. (L. ott, e műben Temesvármegyében, Temeshely helységnél.) Az Iklódiak illetőleg iklódi Beke-fiek után Őr, Szopor és Kesző helységekben a a Losoncziak után zálogban, Sájó, Dedrág, Széplak, Katona és Szent-Mihálytelke helységekben s Nyárló pusztán volt birtokos. – L. az Iklódi (az 1471, évtől kezdve) és a Losonczi (az 1474. évhez) cs. alatt.
Desztrág(y)i cs. Azaz helyesebben Gesztrágyi. – L. e néven.
Detrehi (pókai) cs. Tordavármegyéből. – L. a somkereki Erdélyi (az 1507. évhez) cs. alatt.
Dézmás (gyaloi) Balázs. L. a szucsáki Ravasz cs. alatt.
Dezméri (Dezmiri) cs. Másként dezméri vagy szamosfalvi Mikolafi vagy Mikola. – L. e néven.
Dezső (Cseh, rődi) cs. L. Cseh (rődi) néven.
Dezsőfi (Dezső, losonczi) cs. A Tomaj-nemzetségből. – Másként Losonczi. (L. e néven.)
Dezső(-fi, Dézsi, rődi, patai, mérai) cs. Filius Deseu. (1374: Dl. 6225.) Filius Desew. (1398: Múz. llt., 1410: Dl. 26994., 1411: Dl. 26766., 1414. körül: Dl. 27000., 1418: Dl. 27004., 27003., 1419: Dl. 28793., 1427: Dl. 28801., 28802., 1428: Dl. 26880., gr. Teleki cs. oklt. I. 509., 1433: Dl. 28973., 1439: Dl. 27020. 26885., Dl. 36390. pag. 19. n. 1., 1442: Dl. 27163., 36390. pag. 94. n. l., pag. 115. n. 2. és 3., 1449: Dl. 36391. pag. 69. n. 2., 1458: Dl. 36392. pag. 23.. n. 1.) Desewfy., (1444: Dl. 26783., 1455: Dl. 36407. pag. 74. a 4.) Desew. (1447: gr. Teleki cs. oklt. II. 27., 1459: Dl. 36392. pag. 32. n. 2., pag. 33. n. 1., 1460: Dl. 28844., 1464: Zsuki cs. llt. A. 17., 1467: Dl. 36393. pag. 26. n. 1., 1470: Dl. 27335., 1473: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 248., Dl. 36393. pag. 168. n. 2., 1484: gr. Teleki cs. oklt. II. 164., 36395. pag. 104. n, l., 1496: Dl. 36398. pag. 269. n. 1., 1500. körül: Dl. 36334., 1504: Dl. 36399: pag. 20. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 118. n. 1., 1508: Dl. 26962., 1511: Dl. 27799., 1513: gr. Teleki cs. oklt. II. 319., 1516: Dl. 36402. pag. 1. n. 1., 1517: Dl. 36402. pag. 79. n. 1.) Dezew. (1460: Dl. 36392. pag. 91. n. 4., 1465: Dl. 26787.) Desy. (1486: Dl. 27374.) Eleinte (1374., 1398.) Rődi néven is szerepelnek. Úgy látszik, a XIV. század legvégén különödik el e család a vele kétségkívül egyeredetű Rődi vagy rődi Cseh családtól (l. ott) és veszi fel (a különben már előbb is viselt) Patai majd a pátai vagy mérai Dezső vagy Dezső-fi nevet. (V. ö. 1392: Dl. 26991.) 1427-ben László és János, a János fiai, a Méraiakkal együtt Mérán birtokosok. 1433-hars Lászlónak Kórógyon is vannak részei. 1439. márczius 9-én János, majd pár héttel később, márczius 24-én János a László fia (kétségkívül ugyanő) s édes testvérei Antal és László, az őket örökös vétel czímen megillető Pata részeit cserébe adja osztályos atyjokfiainak, Patai Imre fiának Lászlónak, Méra részeiért. A beigtatásnak azonban Szentpáli János, Míklós, László és Pál (a néhai Gyula fiának a néhai Lászlónak fiai), továbbá özvegy (!) Csomafájai Péterné Katalin (?) asszony, a maga s gyermekei János, György, Antal, Adorján, István, Anna, Veronka és Dorottya nevében, ellentmondtak. (V. ö. a Mérai cs. a.) 1440. (?) június 5-én ugyancsak László és János Rőd, Bóz és Pata részeit zálogba vették Kályáni Mihálytól. 1442. január 2-án János, György, Antal, András és Albert tartanak jogot Rőd részeihez, rődi Cseh Bálint fiaival Györgygyel és «Kántorral» (a ki alatt nyilván György fejérvári éneklő kanonok értendő) «sat.» szemben. (V. ö. a rődi Cseh cs. alatt, az 1441. évhez.) 1449. április 21-én a László fiai Antal és János, valamint e János fiai György, András és Albert, azon 70 arany-forint fejében, a melyet Suki Péter nekik, a nevezett Antalnak török fogságból leendő kiváltására kölcsönadott, e Péternek Méra részeit zálogba adták és szavatolásul Pata helységben levő részeiket is lekötötték. 1458. november 23-án az ép említett László fia Antal ugyancsak Méra részeit gyulai Porkoláb Istvánné Margit asszonynak (a patai Dezső-fi néhai János leányának) s László, Miklós, István, Benedek és Albert nevű fiainak adta, cserében Pata részeiért. 1459. január 9-én ugyanő, ugyancsak Méra helységben, bizonyos rétjét vagyis kaszálóját 10 forintért Gesztrágyi Mihálynak (az Albert fiának), másnap, január 10-én pedig kórógyi birtokát 16 forintért Lukács kolozsmonostori apátnak vetette zálogba. 1460-ban kétségkívül ez a patai Dezső-fi Antal Kolozsvármegye egyik alispánja. 1484-ben (július 24.) ismét patai Dezső Antal Kórógy helységben levő részeit 22 arany-forintért Baracsi Mihálynak zálogosította el. 1486-ban ugyanő Dézsi (Desy) nevet visel. 1500. táján patai Dezső-fi János valamely birtokát Tótprónai Kerubinnak vetette zálogba és szavatolásul patai birtokát is lekötötte. 1510. február 27-én ugyanő Bós helységben zálogosította el némely részeit rődi Cseh Gergelynek (a néhai János fiának); 1516. deczember 10-én pedig (úgy látszik, ugyanő) az Antal fia János és fiai Gergely, Gáspár és Antal Patán levő udvarházát (mely még az említett Antalé volt) rétekkel és szántóföldekkel együtt györgyfalvi Henke (néhai János fiának) Nagy (azaz idősebb) Szalatielnek. – Ez adatok szerint e család e korszakban örökjogon Pata, Méra, Kórógy, Rőd és Bós helységekben volt birtokos. – L. a rődi Cseh, somkereki Erdélyi (az 1487. évhez), Bátori (az 1460., 1461., 1473. évekhez), patai Székely, rődi Kályán vagy Kályáni, Szentpáli (az 1505. évhez), Mérai (az 1411., 1448. sat. évekhez), sombori, papfalvi Csoronk vagy Csorong cs. alatt. (V. ö. ugyane családnál és Léta vár alatt, Tordavármegyében.)
Dienesi (szent-mihályfalvi) cs. Másként: Szentmaihályfalvi vagy szentmihályfalvi Székely. – L. Szentmihályfalvi néven.
Diódi (Diógi) cs. Másként Feldiódi, Feldiógi, Gyógi, Felgyógi, Felsőgyógi. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – 1410-ben (VII. 28.) kapják Zsigmond királytól, hű szolgálataikért, Jakab az István fia és László, némely küküllő- és fejérvármegyei, valamint Ölyves kolozsvármegyei helység részeit, uj-adományul. (Dl. 28590.) L. a farnasi Veres (az 1444. évhez) és az ősi Jankafi (az 1296. és 1344. évekhez) cs. alatt.
Dobai cs. Közép-Szolnokvármegyéből. – Gergely 1458-ban Kolozsvármegye egyik alispánja. (gr. Teleki cs. oklt. II. 68.) L. a Középlaki (az 1461., 1494. sat. évekhez) cs. alatt.
Dobokai cs. Dobokavármegyéből. – L. a vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1460. évhez) és a Losonczi (az 1505. és 1510. évhez) cs. alatt.
Dobszai (gyerö-monostori) cs. 1494–1508. közt több ízben Dobzay. – L. a Madarászi (az 1495. évtől kezdve) és a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1493. évtől kezdve) cs. alatt. (V. ö. 1493: Dl. 36398. pag. 151, n. 2., 1494: Dl. 36398. pag. 195. n. 1., Dl. 27079., 1507: Dl. 32567., 1508: Dl. 26826., 36399. pag. 236. n. 1.)
Dóczi cs. Temesvármegyéből. – L. az Iklódi (az 1470. évhez) cs. alatt.
Dombai cs. De Dombo. – 1473-ban János «örök jogon», de hogy mely családtól, nem mondja, igtattatja magát (a dobokavármegyei Márkháza és) a kolozsvármegyei Botháza, Berkenyes, Oláh-Fráta, Magyar-Fráta és Tótháza birtokába. A beigtatásnak azonban többen ellentmondtak, jelesül Mocsi Bertalan, Porkoláb Mihály, a felesége Zsófia asszonq (előbb valószínűleg a papfalvi Csorong Pál özvegye), valamint Katalin asszony (előbb a frátai Kakas Imre özvegye, most pedig) a botházai Nagy Simon özvegye nevében: frátai Szentes Barnabás (a György fia) frátai Székely Antal a felesége Erzsébet asszony (bizonyára a néhai frátai Szentes György leánya) nevében, valamennyien (Márkháza), Botháza, Magyar- és Oláh-Fráta helységekre nézve; azután Hosszuaszói László, Gergely, György és Bálint, valamint Szarkadi László, valamennyien Tótháza és Berkenyes birtokokra nézve. (Dl. 26906.) – V. ö. főleg a frátai vagy botházai Kakas cs. alatt.
Dombi (szucsáki) cs. De Domb. (1450: Dl. 36407. pag. 88. n. 2.) Dombi. (1460: Dl. 36398. pag. 88. n.1., 1464: Dl. 26791., 1501: Dl. 36405. pag. 161. n. l.) Domby (1474: Dl. 36403. pag. 106. n. l., Dl. 27198., 1480: Dl. 36395. pag. 25. n. 2., 1482: Dl. 27215., 1488: Dl. 28644., 1493: Dl. 36398. pag. 156. n. l., 27078., 1499: Dl. 27228., 36403. pag. 245, n. 1., 36406. pag. 137. n. 4., pag. 141. n. 4., 1505: Dl. 27399., 1507: Dl. 26961., 1510: Dl. 27251.) 1501. deczember 30-án Bálint uj-budai részeit uj-budai Hencz Zsigmondnak adta, cserében Szucsák részeiért és 16 arany-forintért. – L. a Szucsáki és a szucsáki Balog cs. alatt.
Dombrai cs. L. a Mérai (az 1423. évhez) cs. alatt.
Domoniki cs. L. a Madarászi (az 1487. évhez) cs. alatt.
Domonkos kolozsi plébános. L. a rődi Cseh (az 1475. évhez) cs. és Kolozs-Akna helység a.
Domonkos, a székes-fejérvári Szent-Miklós egyház prépostja L. a Sombori (az 1474. év hez) cs. alatt.
Domonkos széki plébános. L. az Erdélyi káptalannál.
Dorgó (nádasi) cs. Dorgow. (1414: gr. Rhédey cs. llt.) Magyar-Nádas helység értendő.
Dózsa (szent-márton-macskási) cs. Dosa. (1468: Dl. 27185.) Ez oklevélben Ambrus szerepel. – Valószínűleg azonos a Csepegő-Macskáson is birtokos szucsáki Dózsa családdal.
Dó(z)sa (szucsáki) cs. Dosa. (1474: Dl. 36403. pag. 97. n. 3.) 1474. május 4-én az István felesége Dorottya asszony, dobokavármegyei csepegőmacskási részeit 10 arany-forintért Indali Zsigmondnak és édes anyjának Katalin asszonynak vetette zálogba.
Drágfi (bélteki) cs. L. a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1511. évhez) cs. alatt. (V. ö. 1519: Dl. 27415.)
Drági cs. Dobokavármegyéből. – Tamásnénak 1473-ban Báré helységben voltak részei. (1473: Dl. 27050., 1478: Dl. 26910.) L. Tordavármegyében a Méhesi vagy méhesi Gyerő-fi, továbbá Kolozsvármegyében az Iklódi (az 1466. évhez), csehi Pánczél és Szucsáki cs. alatt.
Drobroniki cs. L, az Iklódi cs. alatt, az 1472. évhez.
Ercsei cs. Azaz meg(g)yesfalvi vagy ercsei sat. Alárd-fi. – L. e néven.
Erdélyi (csomafájai) cs. Másként Csomafá(ja)i vagy csomafá(ja)i Tót. – L. utóbbi néven.
Erdélyi (galaczi) cs. Másként Galaczi. – L. e néven.
Erdélyi (herepei) cs. Másként Herepei. – A hol Kolozs-, hol pedig Tordavármegyéhez számított Léta várát (l. Tordavármegyében) és tartozékait, melyek közül több kétségtelenül állandóan Kolozsvármegyéhez tartozott, bírta egy ideig. (V. ö. Szent-László helység a.)
Erdélyi káptalan. 1315-ben kapta a Kökényes-Renold-nemből való Tekei János fiától Renold ispántól Nyulost vagy Nyulast, Komolódot vagy Komlódot és Akanajt vagyis Aknát. Ez alapon 1335-ben és 1369-ben a káptalan az Oroszfá(ja)iakkal szemben Nyulos és Kom(o)lód, 1339-ben pedig Tamás erdélyi vajdával szemben (a ki elfoglalva tartotta és cserében a Losoncziaknak akarta adni) Báni, Komlód és Akanaj helységekhez tartott jogot, utóbbiaknál királyi jóváhagyásra is hivatkozva. Később azonban nincs nyoma, hogy valósággal bejutott volna e helységek birtokába. – A XIV-ik század közepe táján, egy csonka oklevél tanusága szerint, a megye keleti részében egymás mellett fekvő Ujlak (azaz Mezőujlak), Köbölkut, Köcset (Kecset, azaz Mezőkecsed) és Viszula (Veszalya azaz Viszolya) helységek is a káptalan birtokai; sőt, legalább részben, az ezekkel szomszédos Septér is. E tájon, bizonyára e helységekben, a káptalan már 1329-ben birtokos. És később szintén, jelesül Köbölkuton 1455-ben, 1465-ben és 1510-ben, Kecseten 1465-ben, Viszolyán vagy Veszalyán 1465-ben, 1506-ban és 1515-ben, Ujlakon 1465-ben, 1506-ban, 1510-ben és 1515-ben, Septéren pedig 1503-ban, 1510-ben és később (pl. 1517-ben) is. E helységek közül csupán Septér az, mely a középkorban mint nemes urak birtoka is gyakran előfordul; a többi négy az egész középkoron keresztül sohasem szerepel ily minőségben az oklevelek nagy tömegében. Ebből nyilván következik, hogy ez a négy helység állandóan, egészen a káptalané volt. – A XV. század végén a Szengyeli illetve Silei vagy Sülei családtól Novaj helységben, a XVI. század elején pedig Balázs kolozsi és Domonkos széki plébános édes testvérektől Kolozs város határában kapott, részben végrendeletileg, egyes részeket. (1329: Anjouk. okmt. II. 398., 1335: Gyulafeh. kápt. házi llt, lad. 1. n. 98., 1339: U. o, lad. 5. n. 634., 1360. körül: Dl. 31128., 1369: Kállay cs. llt., 1455: Dl. 27312., 1489: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 352., 353., 1496: Dl. 32524., 1500: Dl. 36403. pag. 275. n. 1., 1503: Tört. Tár. 1897. 741. l., 1504: Dl. 36399. pag. 16. n. 1., 1506: Dl. 36811., 1509: Dl. 27113., 1510: Dl. 32572., 1515: gr. Teleki cs. oklt. II. 345., 1517: Tört. Tár. 1891. 115. l., 1897. 748. l. és 1898. 151. l. – A többire nézve l. Beke. Az erdélyi kápt. levéltára. 22. l., Fejér VIII. 1. 574.) V. ö. a Szengyeli és a septéri vagy monyorósi Gyula cs. és Kolozs-Akna helység a.
Erdélyi (kémeri, középlaki) cs. Másként Középlaki, középlaki (Kémer vagy) Kémeri, zutori vagy középlaki Zutori. – L. Középlaki néven.
Erdélyi püspök. Egy ideig, 1275. óta és a XIV. század első felében; Kolozsvár városát bírta Ezenkívül az ismeretes adatok szerint Kolozsvártól ny. és d.-ny., a Szamos és mellékfolyói mentén, és ny.-é. a Nádas folyó és mellékfolyói vidékén, időnként Gyalu vagy Gyalo (a XV. században város, várral, mely a XV. század harmadik évtizedében tűnik fel s a melyben a püspöknek pl. 1456-ban állandó lakása volt; 1263., 1282., 1298., 1391., 1417., 1437., 1466., 1471.); Körösfő (Krisfő, cserében az erdélyi káptalantól a hunyadvármegyei Püspöki azaz Piski és az erdélyrészi fejérvármegyei Otmár birtokokért, 1276. óta és később is pl. 1282., 1391., 1455., 1493.); Kapus (azaz Nagy-Kapus, 1282., 1357., 1501.); Lomb (föld, 1291. óta, vétel utján Miklós kolozsi várjobbágytól és fiától Jánostól); Fenes vagyis Szász-Fenes (1297., 1298., 1299., 1312., 1336., 1357., 1378., 1391., 1397., 1426., 1437.), a XIV. században erősséggel; Lóna (azaz Szász-Lóna, 1298. óta, 1391., 1519.); Bogártelke és Nádas vagy Nádasd (1299-ig, a mikor is cserébe adta ezeket a kolozsmonostori apátságnak Szent-György birtokért és Leske földért, melyeket azonban később e néven nem találunk birtokában); Mákó (1299., 1437.); Tire vagy Türe (1299., 1338., 1427.; 1437., 1452., a mikor is Máté erdélyi püspök e helységet 500 arany-forintért Gyerőmonostori Keménnek vagy Kemén Istvánnak zálogosította el; és 1459., a mikor e helység még mindig az utóbbiaknál volt zálógban); Báni és Kozmatelke (1315. óta, a Kökényes Renold-nembeli János fiától Renold ispántól, a melyek valóságos birtokába azonban a püspök nem jutott be); Vista (1388., 1391., 1437.); Homrok-Szent-Mihálytelke (1343., 1352. Végrendeleti hagyományként János mester fejérvári főesperestől); Gorbóvölgye föld a Gorbó pataka mentén az itt élő oláhokkal (1344., de kétségkívül már jóval előbb is), később Gorbó birtok vagyis helység (1409.) más néven Oláh-Gorbó (1448.); Köblös (1355. körül, a köblösi nemesektől, és később is pl. 1429., 1433.).; Oláh-Fenes (1409., 1443., 1456,); Méra (erdőrészek a Méraiaktól, zálogban, 1410.); Kórógy (része); a Méraiaktól, zálogban, 1410.); Darócz (1427., 1437., 1509.); Gorbó (azaz Magyar-Gorbó, 1437., 1439.); Gorbófő (1437., 1439.); Tótfalu (1448.); Sztolna (1448.); Hideg-Szamos (1448.): Hév-Szamos (1448.) és Egerbegy (1448.) helységekben illetve pusztákon vagy városokban volt földesur. (1263: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 1., 1275., 1313: U. o. lad. 5, n. 605., 619., 699., 1276: U. o. lad. 1. n. 8., 1282: U. o. lad. 1. n. 12., 1291: U. o. lad. 5. n. 611., 1297: Dl. 28708., 1298: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 41., 1299: Dl. 36403. pag. 4. n. 4., pag. 4, n. 5., Dl. 28713., 29104., 1312: Dl. 30598., 1315: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 621, 1329: U. o. lad. 5. n. 626., 1336: U. o. lad. 5. n. 628., 1338: Dl. 31085. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 494., 1343: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. .5. n. 637., 652., 1344: Dl. 28727., 1352: Tört. Tár. 1892. 511. l., 1355. körül: Gyulafeh, kápt. házi llt. lad. 1. n. 138., 1357: Anjouk. okmt. VI. 634., 1366–1367: Dl. 28744., 1378: Dl. 28755., 1391: Dl. 31113., 28758., 28759., 28768., 30740., 30724., 1397: Dl. 28764., 28765., 1409: Dl. 28774., 1410: Gyulafeh. kápt. házi llt, lad. 2. n. 42. és 43., 1415: Dl. 28784., 1416: Dl. 28785., 1417: Dl. 28788., 1419: Dl. 28727., 1426: Dl. 28191., 1427: Dl. 28966., 1428: Dl. 26772.; 1429: Dl. 28805., 1433: Tört. Tár. 1890. 138. l., 1437: Dl. 28824., 28825., 28827., 28828., 28978., 28829., 1439: Esztergomi prim. llt. Arch. Eccl. vetus. és Dl. 28978., 1443: Dl. 28387., 1448: Dl. 36391. pag. 39. n. 1., 1449: Dl. 36391. pag. 92. n. 3., 1452: Dl. 27028., 36403. pag. 82. n. 5., 1455: Dl. 36407. pag. 66. n. 1., Dl. 31148., 28843., 1456: Dl. 26891., 28261., 1459: Dl. 36392. pag. 53. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 101. n. 1., n. 2:, pag. 100. n. 1., 1466: 29082., 1470: Dl. 36393. pag. 66. n. 2., pag. 67. n. 1., 1489: Tört. Tár. 1897. 509. l., 1493: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 742., 743., Dl. 36347., 32413., 1501: Dl. 29346., 1509: Dl. 32573., 1523: Dl. 36402. pag. 310. n. 1.) L. Kolozsvár város, Gyalu vár és város, továbbá a papfalvi Csoronk vagy Csorong, g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1485. évhez) és a szentbenedeki vagy vajai Marton cs. alatt.
Erdélyi (somkereki) cs. Másként Somkereki. (Belső-Szolnokvármegyéből.) Az «Erdélyi» név már 1407-ben előfofdul. (gr. Teleki cs. oklt. I. 316. V. ö. II. 486–488.) 1489-ben a család egyik tagja Tamás suki előnevet visel. (Dl. 27073.) – 1427-ben somkereki Antal mester Faragó helységben szerzett részeket, vétel utján. – 1429. ápril. 8-án Szarkadi László (a Miklós fia), fiai János és László, továbbá László a Benedek fia, Miklós a Tamás fia, Dénes e Miklós mostoha-testvére, s László a János fia (Tordavármegyéből), az ekkor Kolozsvármegyéhez számított, különben pedig tordavármegyei Rücs helységet vagyis pusztát adták ugyanez Antal mesternek, s fiainak G(y)elétnek, Miklósnak és Istvánnak, továbbá meggyesfalvi Alárd-fi Jakabnak s fiainak Jánosnak, Lászlónak és Péternek; viszont a somkereki Erdélyiek Méhes, a meggyesfalvi Alárd-fiak pedig Velkér részeit, ugyane vármegyében, adták cserébe a fölsorolt Szarkadiaknak. 1431. ápril. 17-én azonban az emlegetett Szarkadiak, mivel e cserébe kapott két birtokuk egyéb birtokaiktól távol esett, s azért kellőleg nem volt megvédelmezhető, azokat, jelesül Méhest somkereki Erdélyi Gergelynek (!), Miklósnak és Istvánnak (az Antal fiainak), Velkért pedig meggyesfalvi Alárd-fi Jakabnak (az Imre fiának) összesen 1000 aranyforintért visszaadták vagyis eladták. – 1468. ápril. 2-án monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozta Mátyás király az erdélyi lázadáskor szintén hűtlenségbe esett somkereki Erdélyi Istvánnak (a mennyiben az egykorulag össze-vissza irkált eredeti oklevélből kiolvasható) némely (köztök Rücs) tordavármegyei s Méhes kolozsvármegyeinek vehető birtokait. 1478. jan. 23-án a somkereki Erdélyi István gyermekei Tamás, János és Márton, Jutka (Betleni Gergelyné), Anna, Potencziána, Klára és Magdolna már zsolnai (szent-miklósi) Pangrácz (Pongrácz) László özvegyétől Jusztina asszonytól követelik vissza azokat a torda- «és más vármegyei» helységekben levő részeiket, melyeket hűtlenségbe esett atyjok részeivel együtt kir. adomány alapján «méltatlanul már Csupor Miklós vajda elfoglalt és bitorolt, most pedig nevezett Jusztina asszony tart elfoglalva, ugyancsak atyjok nevezett részeivel együtt, jogtalanul». Kétségkívül kolozsvármegyei birtokok is értendők, mert Jusztina asszonyt e vármegyei suki részeiben idézik meg, melyek, mint Suki-birtokok, a somkereki Erdélyi-féle birtokokkal együttjárnak. Ugyancsak 1478-ban, aug. 13-án, uj oklevelet állíttat ki Mátyás király Jusztina asszony részére a tordavármegyei gernyeszegi vár, s ennek torda-, kolozs- és dobokavármegyei tartozékai, valamint a kolozsvármegyei Suki-féle birtokok ügyében. Ebből megtudjuk, hogy a király szent-miklósi Pongrácz Lászlótól és feleségétől Jusztina asszonytól a maga kezébe vette át a trencsénvármegyei Sztrecsén várat, mint a mely az ország védelmére e határszélen nagyon alkalmasnak látszott, s azért az összegért, a melyért e várat elődei Pongrácznak elzálogosították, (úgy látszik, már 1474. május havában) a tordavármegyei gernyeszegi «királyi» várat, torda-, kolozs- és dobokavármegyei minden tartozékaival, továbbá a szintén hűtlenségbe esett Suki Mihály kolozsvármegyei birtokaival együtt, (melyeket előbb, a nemsokára szintén magvaszakadt monoszlai Csupor Miklósnak adományozott), «de a Suki Mihály fiainak általa és Csupor Miklós által visszabocsátott némely részeken kívül» – adta zálogba, oly feltétellel, hogy ha Jusztina asszony magtalanul hal el, e birtokok a szent koronára szálljanak. A gernyeszegi vár kolozsvármegyei tartozékai ekkor Szilvás Tomb, Tuzson, Veikér és Gerebenes helységek részei, (Rücs és Méhes helységeket Tordavármegyéhez számítják); a néhai Suki Mihály birtokai pedig Asszonfalva, a két Kállyán, Visa, a két Sármás, továbbá Suk, Báré, Szovát és Kötelen részei. Három év mulva, 1481. jun. 18-án Jusztina asszony (a horogszegi Szilágyi László vagy más oklevelek szerint Ozsvát, sőt egy ízben az Ozsvát fia Ferencz leánya), közben a Suki Mihály fiának Pálnak felesége, harmadik férjének somkereki Erdélyi Jánosnak (az István fiának) adta zálogba 28000 arany-forintért az őt örökjogon megillető tordavármegyei Gernyeszeg kastélyt, összes tartozékaival, köztök a kolozsvármegyei Szilvás, Tomb, Tuzson, Velkér és Méhes helységek részeivel, (Rücsöt és Gerebenyest ekkor Tordavármegyéhez számítják), valamint a szintén kolozsvármegyei, föntebb elősorolt Suki-féle birtokokkal együtt, oly feltétellel, hogy e birtokok kettőjök közül a túlélőre, magtalan haláluk esetére pedig a János édes testvéreire, Tamásra és Mártonra szálljanak. E zálogvalló levélhez 1491. aug. 28-án II. Ulászló királyi jóváhagyását adta. 1483. elején azonban, az erdélyi vajdának 1482. végén kelt rendeletére, ujra Jusztina asszonyt igtatták e birtokokba, (ekkor Szilvás, Tomb, Tuzson, Velkér és Gerebenyes helységeket számítják Kolozsvármegyéhez), zálog czímen a királytól, 50.000 arany-forintba». 1487. nov. 8-án a somkereki Erdélyi (néhai) Miklós leányai, Ilona farnasi Veres Benedekné, Katalin kendi Balátfi Györgyné, Anna Betleni Bernátné, Hedvig Kendi Antalné, és Potencziána a néhai (patai) Dezsőfi Antal özvegye, az őseik után békés birtokukban levő némely torda- és dobokavármegyei, valamint Tuzson, Tomb, Septér, Nyülas, Nagy-Nyulas, Kis-Czég; Oroszfája, Füzkut, Szent-Márton, Faragó és Néma kolozsvármegyei helységek részeibe kívánják magukat igtattatni, kir. uj-adomány czímén. 1491. márczius 15-én az említett somkereki Erdélyi János, felesége Jusztina asszony, továbbá édes testvérei Tamás és Márton, a kolozsvári ó-várbeli domonkosoknak adtak Suk, illetőleg Kötelen határában egy «piscina Egheltho, máskor Hegeththo» nevű halastavat, (melynek köteleni részét s. Erdélyi dános 1499. aug. 12-én szerezte meg 300 aranyforintért Suki Istvántól), továbbá egy fél kaszálót (fenilis Chereshay) és egy házat vagyis telket egy kiváltságos jobbágygyal, bizonyos misék fejében. Ez adományra vonatkozólag a nevezett domonkosok 1494. deczember 17-én, majd 1509. június 23-án ismét, írásbeli ígéretet tettek a hagyományozóknak, hogy engedelmük nélkül az említett halastavon malmot nem építenek. Erdélyi János és neje e hagyományát a János testvére Márton, a beszterczei és kolozsvári domonkosok részére, 1509. július 12-én erősítette meg. (V. ö. a Suki cs. alatt, az 1496. évhez.) Ugyancsak 1491. év nyarán ugyane János és neje Jusztina asszony szent-iváni Székely (néhai Mihály fiaival) Miklóssal és Jánossal lépnek hosszabb per után egyezségre, mely szerint János és neje bizonyos kezükön lévő tordavármegyei részeket utóbbiaknak örökre visszabocsátanak és ezenkívül a saját, némely tordavármegyei és Faragó kolozsvármegyei helységben bírt részeiket ugyanazoknak, életök tartamára, bizonyos feltételek mellett szintén átengedik. Ez egyezséget 1492. június 7-én megujították. 1496-ban (VI. 9.) ugyanő s általa neje Jusztina asszony kapja uj-adományul, hű szolgálataiért, II. Ulászló királytól a már emlegetett tordavármegyei birtokokon kívül a kolozsvármegyei Suk, Tuzson, Mező-Szilvás, Méhes, Velkér részeit, továbbá Asszonfalva, Visa, a két Kályán és Oláh-Sármás helységeket, a melyeknek birtokába őket 1497. nyarán be is igtatták. 1502. április 20-án ugyancsak a nevezett János, a saját és édes testvérei Tamás és Márton, illetve második neje: (Czékei) Petronella asszony nevében, magtalan haláluk esetére, kölcsönös örökösödési szerződésre lép kizdi Sándor Jánossal (a néhai Simon fiával) és feleségével, Gera asszonynyal (a Czékei János leányával), mely alkalommal a tordavármegyei birtokokon kívül Kolozsvármegyéből Szilvás, Oláh-Sármás, Faragó, Szent-Márton, Tuzson, Méhes és Velkér helységekben levő birtokaikat említik, a kizdi Sándor János küküllő- és fejérvármegyei birtokaival szemben. 1505. okt. 31-én ugyancsak János, fi-maradékai nem lévén, betegségében gondoskodni kíván második nejéről, Petronella aszszonyról, mely alkalommal, neje javára, némely torda- és belsőszolnokvármegyei birtokok fölött rendelkezik. Mivel pedig a végrendelkező ősei által elidegenített több birtokot saját költségén visszaszerzett s ezekben édes testvérét Mártont és ennek gyermekeit, valamint Gergelyt a néhai Tamás fiát s négy testvérét is részeltette, ezért utóbbiak az egész Oláh-Sármást s Mező-Szilvás más néven Vajda-Szilvás felét örökre Petronella asszonynak adták, azzal a kikötéssel, hogy utóbbi e birtokokat, ha el akarná adni, csupán nékik adhassa el, 1000 arany-forintban; ha pedig Petronella asszony és örökösei végrendelet nélkül halnak el, e birtokok minden fizetés nélkül ő rájuk szálljanak. A király előtt kötött eme szerződéshez a szintén jelenlévő somkereki Erdélyi Márton és Gergely a maguk illetve gyermekeik és testvéreik nevében beleegyezésüket adták; néhány nap mulva azonban (nov. 5.) tiltakoztak az ellen, mint a melyet János fenyegetésekkel csikart ki tőlük. Egy év mulva, 1506. október havában, Petronella asszonyt mégis egyebek közt az egész Oláh-Sármás helység s Mező-Szilvás más néven Vajda-Szilvás felének birtokába, még férje életében beigtatták. 1507. márczius 31-én somkereki Erdélyi Márton a már néhai János által Suki Istvánnak elzálogosított visai részeket utóbbitól kiváltotta. Ugyanez (1507.) évi április 16-án pedig ugyanő beleegyezett, hogy néhai János, neje jóváhagyásával, nemes pókai Detrehi (Detrehy) Jánosnak és nejének Szent-Márton, toldalagi Gáltői (Galthewy) Benedeknek Faragó, méhesi Zsidó (Sydo) Gálnak, nejének Ilona asszonynak és gyermekeiknek pedig Méhes helységben bizonyos vásárolt részeket adományozott. Utóbbi részek azelőtt a szent-benedeki Erdő Bán özvegyéé Zsófia asszonyéi voltak s Erdélyi János harinnai Farkas Tamástól vásárolta azokat. 1514-ben és 1515-ben somkereki Erdélyi Márton a néhai István fia, Gergely a néhai Tamás fia (a ki a nevezett néhai István fia), továbbá Márton fiai János, Ferencz és Antal, valamint a Gergely édes testvérei: Gáspár és Boldizsár, osztozkodnak a család összes belsőszolnok-, torda- és kolozsvármegyei birtokain. A kolozsvármegyei birtokok a következők Tuzson, Méhes, Velkér, Sármás, Mező-Szilvás más néven Vajda-Szilvás, Visa, Asszonfalva, mindkét Kályán, valamint Suk részei. – Az elősorolt adatok szerint tehát a somkereki Erdélyi család a megye keleti felében (zálogos birtokaikat nem számítva) Rücs, Méhes, Velkér, Mező-Szilvás más néven Vajda-Szilvás, Tomb, Tuzson, Septér, Kis-Nyulas, Nagy-Nyulas, Kis-Czég, Oroszfája, Füzkut, Szent-Márton és Faragó (összesen 14) helységben és ezenkívül házasság utján a Sukiak volt birtokaiban Asszonfalva, a két Kályán, Visa a két Sármás, a három Suk, Báré, Kötelen és Szovát (mindössze tehát 26) helységben volt birtokos. (1414: gr. Teleki cs. oklt. I. 395., 1427: U. o. 501., 1429: U. o. 513., 514., 1431: Dl. 27156., 1442: Dl. 36406. pag. 8. n. 1., 1458: Dl. 28519., 1465: Dl. 27179. és gr. Teleki cs. oklt. II. 87., 1467: Bécsi állami levéltár., 1468: Dl. 30210., 1473: gr. Teleki cs. oklt. II. 116., 1474: 27053., 1481: Dl. 26915., 36395. pag. 34. n. 1. és gr. Teleki cs. oklt. II. 142., 144., 178., 1482: U. o. 148., 1482–1483: Dl. 30328. és gr. Teleki cs. oklt. II. 159., 1487: Dl. 27219., 1491: Dl. 30478. és gr. Teleki cs. oklt. I1. 173., 175., 183., 188., 416., 417., Dl. 36398. pag. 40. n, 1., 30479:, 1492: Dl. 27075., 36398. pag. 72. n. 1., 1498: Dl. 27221., 1494: gr. Teleki cs. oklt. II. 193., 196., 1495: Dl. 36398. pag. 236. n. 1. és gr. Teleki cs. oklt. II. 199., 201., 206., 1496: U. o. 207., 208., Dl. 36398. pag. 255. n. l., pag. 256. n. 1., 26940. és gr. Teleki cs. oklt. II. 210., 36398. pag. 257. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 214., 215., 1497: Dl. 26942, és gr. Teleki cs. oklt. II. 219., 1498: gr. Teleki cs. oklt. II. 224., 1499: Dl. 27093., 1500: gr. Teleki cs. oklt. II. 243., 1501: Dl. 36405. pag. 141. n. 1., 1502: gr. Teleki cs. oklt. II. 249., Dl. 36405. pag. 192. n. 1., 1503: gr. Teleki cs. oklt. IL 258., 261., 263., 1505: U. o. 280., 1606: Dl. 26960., 1507: Dl. 36399. pag. 169. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 293., Dl. 36399. pag. 174. n. 1., .gr. Teleki cs. oklt. II. 294., Dl. 36399. pag. 175. n. 1., pag. 183. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 298. Dl. 36399. pag. 258. n. 1., pag. 259. n. 1.; 1509: gr. Teleki cs. oklt. II. 310., 311.; 1513: U. o. 319., 1514: I1. o. 320., 321., Dl. 28489., 1515: gr. Teleki cs. oklt. II. 334., 338., 343., 1518: Dl. 36405. pag. 345 n. 1. és. n. 2.) L. Tordavármegyében a Méhesi vagy méhesi Gyerő-fi s a Farnasi vagy farnasi Peres cs. alatt is, továbbá Kolozsvármegyében a Suki (1483. évhez), Bátori (az 1498. évhez), frátai Örkei, Botházai, rődi Cseh (az 1498. és 1504. évekhez), Farnasi vagy farnasi Veres (az 1468. évtől kezdve), Sombori, kusalyi Jakcs (az 1502. évhez), a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola (az 1470. évhez), a szamosfalvi G(y)erőfi vagy Gyerő (az 1478. évhez), Novaji, Szentkirályi, tuzsoni Tót és a Losonczi (az 1505. évhez) cs. alatt.
Erdélyi (suki) cs. Másként somkereki Erdélyi. – L. a Suki (az 1513. évhez) cs. alatt.
Erdélyi (tamásfalvi) cs. Másként Tamásfalvi, Bikali vagy bikali Vitéz. – L. Tamásfalvi néven.
Erdélyi vajdák. Sebesvár várát (l. ott) mint királyi birtokot bírták egy ideig, tartozékaival együtt. – L. az Iklódi (az 1478. évhez) cs. alatt is.
Erdélyi (valkói, gyulai) cs. Másként: Valkai vagy Valkói. (L. e néven is és v. ö. az Indali cs. alatt.) – Erdely. (1450: Dl, 36391. pag. 104. n. 4., 1454: Dl. 36407. pag. 57. n. 3., 1467: Dl. 36393. pag. 21. n. 3., 26898., 26899., 1473: Dl. 36393. pag. 165. n. 1.) Erdeley. (1446: Dl. 36391. pag. 20. n. 3.) Erdeli. (1464: DL 27325., 1466: Dl. 28314., 1469: Dl. 36393. pag. 135. n. 1.)
Erdő (csávási) cs. Erdew. (1507: Dl. 30337., 1509: Dl. 27112.) Marosszéki székely cs. – L. a meggyesfalvi Alárd-fi (az 1509. évhez) cs. alatt.
Erdő(-fi, Erdősi, szent-györgyi, erdő-szent-györgyi) cs. Másként Szentgyörgyi vagy Erdőszentgyörgyi. – Maros-széki székely család. – L. az erdő-szent-györgyi Meggyes cs. alatt, Tordavármegyében; továbbá Kolozsvármegyében a meggyesfalvi Alárd-fi (az 1451. évhez) és a Madarasi cs. alatt.
Erdös (Erdő, széplaki, mániki) cs. Erdews. (1497: Dl. 36403. pag. 185. n. 1., Dl. 26949., 1500: Dl. 27101., 27100., 1501: Dl. 26953., 1503: Dl. 27104.) Ewrdew. (1501: Dl. 36405. pag. 125. n. 1.) Mánik alatt a mai szolnok- dobokavármegyei Mányik értendő, közel a kolozsvármegyei határhoz, Szamosujvártól k.-d. – L. a Galaczi (az 1497. évhez) cs. alatt.
Erdő (szent-Benedeki) cs. Maros-széki székely cs. – L. a somkereki Erdélyi (az 1507. évhez) cs. alatt.
Ern(y)ei cs. Másként ernyei vagy nagy-ernyei Székely. – L. Tordavármegyében a Vajai cs. alatt.
Eskelei (uj-budai) cs. Eeskeley. (1450: Dl. 36407. pag. 102. n. 1.) L. a Budai (az 1446. évhez) cs. alatt.
Espán (középlaki, szent-királyi) cs. Kalota-Szent-Király helység értendő. – Másként Középlaki, vagy középlaki Ispán. – L. utóbbi néven.
Esztrigyi cs. L. Sztrigyi alakban.
Esztyéni (sárdi) cs. Ezthyeny. (1493: Dl. 27076., 27078., 1499: Dl. 27092., 1505: Dl. 36399. pag. 113. n. 1.) Estyen. (! 1501: Dl. 29346.) Dobokavármegyéből. – L. a Sárdi cs. alatt, az 1505. évhez.
Esztyéni (uj-budai, budai) cs. Ezthyeny. (1450: Dl. 36407. pag. 102. n. 1., 1478: Dl. 36403. pag. 139. n. 1., 1486: Dl. 27070., 1508: Dl. 36399. pag. 236. n. 1., 1517: Dl. 36402. pag. 34. n. 1., pag. 35. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 243. n. 1. és pag. 247. n. 1.) Esthyen. (1482: Dl. 27215.) Eztheny. (1487: Dl. 28337.) Kétségkívül egy-eredetű az előbbivel. – L. a Budai (az 1446., 1455., 1505. évekhez) és a Szomordoki (az 1489. évhez) cs. alatt.
Etele(i) Tamás almási várnagy. Felesége Turi Klára asszony volt, a Lőrincz leánya, a Benedek és Péter nővére. 1481-ben (V. 1.) ötövényi (de Ewthewben) Etele (Ethele) Tamás néven sógorával, az ép említett Turi Péterrel testvéri szerződést kötvén, birtokaikba egymást bebocsátották és egymás javára kölcsönösen végrendelkeztek. E birtokokat azonban ez alkalommal nem sorolják föl. – Az ismeretes adatok szerint e vármegyében Farnas (a Valkaiaktól) és Ajton (a Somboriaktól) helységekben voltak zálogos jószágai. (1475: Dl. 27054., 36405. pag. 13. n. 1., Dl. 36403. pag. 112. n. 1., 1481: Dl. 36395. pag. 32, n. 1., 1482: Dl. 36395. pag. 42. n. 4.) L. a Valkai vagy Valkói (az 1475. évhez) és a Sombori (az 1475. évtől kezdve) cs. alatt.
Faragó (berkenyesi) cs. Farago. (1465: Dl. 27179.)
Faragói cs. Másként Seprődi. – L. e néven.
Faragói cs. 1374-ben illetőleg 1375-ben Jakabot a Miklós fiát és Istvánt az Ábrahám fiát Faragó helység, Ecsetelek és Szent-Mihálytelke nevű puszták vagy «földek» birtokába igtatták. 1456-ban János a török elleni háboruba akarván menni, Faragó helységben bírt részeit a Toldalagi András védelmére bízta: (1357: gr. Teleki cs. oklt. I. 106., 1374: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 325., 1391: Dl. 29203., 1397: Dl. 28539., 1408: Dl. 29223., 1427: gr. Teleki cs. oklt. I. 500., 1430: Dl. 27012., 36407. pag. 108. n: 5., 1447: Dl. 30442., 1456: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 690.)
Farkas (harinnai, szészármai vagy szőszármai) cs. Dobokavármegyéből. – A Kacsics-nemzetségből, melynek a Szécsényieknél (l. ott) 1319-ből, 1322-ből és 1323-ból e vidékről elősorolt birtokai közül e családnak is kezén találjuk a XV. század különböző éveiben Ida, Báni (vagy Bánya) és Kozmatelke helységeket illetve ezek részeit. – Jelesül 1411. tavaszán igtatják Tamást némely dobokavármegyei, valamint a kolozsvármegyei Ida és az ekkor Tordavármegyéhez számított, de valójában szintén kolozsvármegyei Bani (vagy Báni) helységek, s 1456-ban a Tamás fiait Jánost és Miklóst egyebek közt szintén e két helység birtokába. 1451. április 1-én kétségkívül ennek a (néhai) Tamásnak fia János bocsátotta vissza a saját és atyja lelkiüdvösségéért Kozmatelke helységnek nála zálogban lévő részeit: Komlódi Lukácsné Apollónia asszonynak, továbbá Szészarmani (lakos) Gergelyné Ilona asszonynak s fiaiknak Péternek és Bálintnak, valamint Galaczi Tamásné Borbála, Bádoki Lászlóné Czeczilia asszonyoknak, s Potencziána asszonynak, a Kereszturi Mihály özvegyének, valószínűleg nővéreinek vagy vérrokonainak. – 1475. jan. 5-én Tamás királyi étekfogó mester, atyja Miklós és édes testvére Miklós kapja Mátyás királytól az ekkor Tordavármegyéhez (districtus) számított Magyar-Filpes, valamint az ezuttal Kolozsvármegyéhez számított Szász-Filpes, Tancs, Elves és Szent-András helységeket (utóbbit ez évi január 12-én külön oklevélben ujra), mint a hűtlenségbe esett detrehi (azaz farnasi) Veres Benedek és János birtokait, melyeket előbb (1468. márczius 9-én) az azóta magtalanul elhalt monoszlai Csupor Miklósnak adományozott. E birtokokba az uj adományosokat még ez évi február havában szabályszerűen be is igtatták. 1479. deczember 11-én ugyanők Ölvest Gyulakutai Balázsnak, nejének Zsófiának, s édes testvéreinek, Gyulakutai Jánosnak, Benedeknek és Gergelynek (a néhai Péter fiainak) 600 forintért eladták. Utóbbiak szabályszerű beigtatása az 1480. év április havában ment végbe. – 1485. szeptember 2-án a néhai Miklós fiai Tamás és Miklós Héderfá(ja)i Mihálylyal (a néhai István fiával) magtalan haláluk esetére kölcsönös örökösödési szerződésre léptek. Ez alkalommal a nevezett harinnai Farkasok Ida, Bánya (máskor Báni), Tanca, Szász-Filpes és Szent-András helységekben bírt egész-, s Kozmatelkén lévő részbirtokaikat sorolják föl e vármegyéből; Héderfá(ja)i Mihály pedig Ludvég, Akna, Harasztos és Ujfalu helységekben levő birtokait. Kétségkívül e szerződés alapján adományozta aztán 1494. október 18-án II. Ulászló király harinnai Farkas Tamásnak és fiának Ferencznek a néhai Héderfá(ja)i Mihály birtokait, az ép említett Ludvég, Harasztos, Ujfalu és Akna helységekben; mely adomány alapján a szabályszerű beigtatás 1495. tavaszán csakugyan meg is történt. De a nevezett Farkas Tamás és gyermekei Ferencz, Anna, Katalin, Margit, továbbá harinnai Farkas Miklós fia János, Harasztos, Ujfalu és Akna helységekben levő részeiket csesztvei Barrabási (Barlabási) Jánosnak és Lénártnak, bizonyos eshetőségekre már előbb 1495. márczius 10-én, lekötötték. – 1494. jún. 17. óta, s még 1498. okt. 30-án is ugyanez a Tamás Budatelke helységben zálogbirtokos, a dengelegi Pongráczoktól, a kik e helységet kir. adomány czímén bírták. 1498. január 23-án ugyanő nemes kozmatelk(e)i Fóris Mihálynak adta, fiatalsága óta neki teljesített hű szolgálataiért, Kozmatelke helység s Báni helység határának részeit, oly feltétellel, hogy ha valamelyik testvére vagy vérrokona e részeket meg akarná szerezni, azt csak 1000 forint lefizetésével tehesse. 1501. április 27-én ugyancsak Tamás a tordavármegyei Régen (Régön) várához tartozó Dedrád helység részeibe kívánta magát (bizonyára vétel czímén) igtattatni. A beigtatás még ez évi május havában szabályszerűen meg is történt. Ugyanez idötájt kapott vagy vásárolt ettől a Tamástól részeket Szent-Mihálytelkén bongárti Porkoláb Demeter. 1502. november 25-én azonban már a néhai Tamás fia János lép egyezségre nővérének Margitnak férjével, bikoli Bikli János hunyadvármegyei ispánnal, birtokaik kölcsönös birtoklása és öröklése tekintetéhen. Ez alkalommal e vármegyéből Báni, Ida, Ludvég, Harasztos, Ujfalu, Szent-András, Tancs, Akna, Sajó (!), Katona, Szász-Filpes, Kozmatelke (részben), s a különben már Tordavármegyéhez számítható Régen (részben) és Magyar-Régen (felerészben) helységeket sorolják föl a Farkas János birtokában; Bikli János illetve neje birtokai között pedig ugyane vármegyéből Dedrád felét említik, melyet néhai Farkas Tamás, leányának Margitnak, mint általa vásárolt birtokot hagyományozott. Ez egyezséget hosszasabb pörösködés után, 1505. szept. 24-én egy sokkal részletesebb, műveltségtörténelmi szempontból igen értékes, de tárgyunkat kevésbé érdeklő okiratban ujították meg. Kétségkívül e szerződés alapján, bizonyára leánynegyed czímén, igtattatta magát aztán ez év (1505.) őszén Bikli Jánosné Margit asszony Szász-Filpes, Tancs, Szent-András és Ujfalu helységek birtokába. – Közben, 1504. deczember 22-én az ép szereplő Farkas János, hogy az erdélyi vajda ítélete szerint Magyi Pált kielégíthesse, ludvégi részeit losonczi Bánfi Jánosnak vetette zálogba. 1506. október havában pedig, ugyane dános és atyja a néhai Tamás felvallása alapján, Akna helység részeibe Aknai Jógot (azaz Jóbot), Katona részeibe pedig katonai Porkoláb Andrást igtatták. Tancsot és Szász-Filpest 1510-ben is a Bikli Jánosné Margit asszony kezén találjuk; Szász-Filpest és Ujfalut pedig 1516-ban illetve 1522-ben a Bikli János gyermekei kezén is. (1411: Dl. 26876., 1448:. gr. Teleki cs. oklt. II. 29., 1451: Dl. 36403. pag. 40. n. 1., 1456: Századok. 1887. évi kiránd. Pótfűz. 80. l., 1458: Dl. 28519., 1464: Dl. 27040., 1475: Dl. 26908., 1479: Dl. 36395. pag. 12. n. 1., Dl. 26912., 180: Dl. 26914., 26913., 1452: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1485: Dl. 36397. pag. 11. n. 1., 1492: Dl. 36398. pag. 80. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 118. n. l., 27221., losonczi Bánffy cs. llt., 1494: Dl. 28655., 27749., 36398. pag. 186. n. 1., 1495: Dl. 36398. pag. 221. n. 1., 1498: Dl. 38815., 26950., 1501: Dl. 36405. pag. 123. n. 1., 26953., 36409. pag. 125. n. 1., 36405. pag. 125. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 222. n. 1., 36406. pag. 139. n. 1., 1503: Dl. 27104., 1504: Dl. 36399. pag. 88. n. 1., 1506: Dl. 36399. pag. 129. n. 1., 26822., 26823., 1506: Dl. 27106., 27107., 26824., 26959., 1508: Dl. 27111., 26828., 1510: Dl. 36405. pag. 308. n. 1., 1516: Dl. 36402 pag. 18. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 66. n. 1.) L. a beszterczei domonkosok, Ida és Ujfalu (a mai Oláhujfalu) helység, továbbá a somkereki Erdélyi (az 1507. évhez), Ráskai, Losonczi (az 1504. évhez), frátai vagy kozmatelk(e)i Székely, farnasi Veres (az 1490–1499. évekhez), Betleni, Szentkirályi cs., monoszlai Csupor Miklós, a Besztercze városi apáczák és domonkosok alatt.
Farnasi cs. L. Veres (farnasi) néven.
Fejérdi cs. Másként: fejérdi Forgoláni vagy Forgolán. L. e néven.
Fejérdi János kajántói plébános. L. az Almádi (az 1507. évhez) cs. alatt.
Fejes (gyekei, heteni) cs. Feyes. (1430: Dl. 36407: pag. 121. n. 3., 1459: Dl. 36392. pag. 69. n. 1., 1461: Dl. 36393. pag. 115. n. 1., pag. 119. n. 1., 1468: Dl. 36393. pag. 42. n. 3., 1470: Dl. 36394. pag. 29. n. 1., pag. 30. n. l., pag. 31. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 86. n. 2., 1498: Dl. 28878., 1505: Dl. 27399., 1506: Dl., 27399.) Fewes. (? 1449: Dl. 36391. pag. 106. n. 3.) Fees. (1459: Dl. 36392. pag. 64. n. 1., n. 2.) Ugocsavármegyéből. – 1449. május 9-én és 1461. jún. 12-én Orsolya asszony a Mátéi Miklós felesége illetőleg özvegye, a ki, mint más oklevelekből tudjuk, a gyekei Fejes István leánya volt, Gyeke (Jeke) helység részeihez tartott jogot. 1506. január havában adámosi Horvát Gáspár örök vétel-czímén a Fejes (néhai) János és István (ekkor dobokavármegyei!) gyekei részeibe igtattatta magát, de a czegei Vas Balázs, szent-királyi (azaz topa-szent-királyi) Gesztrágyi László és Fejes Ferencz ellentmondásával. – L. a szent-gothárdi Vas, novaji vagy gyekei Sztrigyi és a Szentmihályfalvi cs. alatt. (V. ö. 1449: Dl. 36391. pag. 76. n. 1.)
Fekécs cs. L. a lónai Tőki cs. alatt.
Fekete (uj-budai) cs. Fekete. (1466: Dl. 36393. pag. 3. n. 1.)
Feldiódi (Feldiógi, Felgyógi, Felsőgyógi) cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéból. – L. Diódi néven.
Felekfarki cs. L. Györgyfalvi néven.
Felsőjárai cs. L. a Járni cs. a.
Felsőmacskási cs. Másként: Szevtmártonmacskási, szent-márton-macskási Macskási, Józsefmacskási avagy egyszerűen Macskási. – L. utóbbi néven.
Felsőnádasi (Felnádasi) cs. Másként: Nádasi vagy NádasDl. – L. e néven.
Felsősuki cs. Másként: Suki. – L. a Suki családnál, az 1467. évtől fogva.
Ferdős (Balniator) András kolozsvári lakos. L. a Bogáti cs. alatt.
Ficsor (macskási) cs. Fychor. (1450. körül: Dl. 36403. pag. 153. n. 2.)
Ficz (kis-mereg-jói, nagy-mereg-jói, telegdi) cs. Másként: Csicsei, csicsei Vajda, kis-mereg-jói Nemes, Csicsei Nemes vagy Nemes Csicsei. – L. a Csicsei (kis-mereg-jói) cs. alatt.
Figedi (Figödi) cs. Tordavármegyéből. – L. ott, a bartáni vagy tetrehi Peres cs. alatt.
Fildi cs. Másként: Keresi. – L. a Tamásfalvi (az 1466. évhez) cs. alatt. (V. ö. a Keresi cs. alatt.)
Fizkuti cs. L. Füzkuti néven.
Florenczi Manneni Odvárd dézsi királyi só-kamarás. L. az Iklódi (az 1454. évnél) cs. alatt.
Fodorházi cs. Másként: fodorházi Korpádi. – L. a Korpádi cs. alatt.
Fodor (kórógyi) cs. Fodor. (1451: Dl. 36403. pag. 39. n. 2. és n. 3.) 1451. márczius 15-én Lőrincz és Lucza a Pál gyermekei, némely kórógyi részeiket, összesen 39 arany-forintért, Valkói (Valkai) Benedek fiának Péternek eladták illetve elzálogosították.
Fodor (menyői) cs. Közép-Szolnokvármegyéből. – L. a Tamásfalvi (az 1498. évhez) cs. alatt.
Fodor Pál diósi lakos. L. a Budai (az 1506. évhez) cs. alatt.
Fogas cs. Másként: Szentpáli. – L. e családnál, az 1474. évhez.
Folti cs. Hunyadvármegyéből. – Az Ákos-nemből. – L. a Mérai (az 1508. évhez) cs. alatt.
Forgoláni (Forgolán, fejérdi) cs. Ugocsavármegyéből. – 1460-ban és 1463-ban: Forgolan de Feyerd névalakban. (Dl. 28844., 26894.) Másként FejérDl. (1499-ben egy ízben Feyerdi, Feyerdy.) L. a Bátori, Szomordoki (az 1499–1504. évekhez) és a vásárhelyi G(y)erőfi cs. a. (V. ö. 1465: Dl. 26787., 1466: Dl. 36393. pag. 5. n. 3., 1468: Dl. 26794., 26797., 1499: Dl. 36405. pag. 41. n. 1., 27095., 36403. pag. 262. n. 1. és pag. 281. n. 1., 1504: Dl. 26955.)
Fóris (kozmatelkei) cs. Forys. (1498: Dl. 38815.) L. a harinnai Farkas (az 1498. évhez) cs. alatt.
Fornasi cs. Azaz Farnasi vagy farnasi Veres. – L. utóbbi néven.
Forrói (Forrai) cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – L. a meggyesfalvi Alárd-fi (az 1453. évhez) és a Mocsi (az 1414. évhez) cs. alatt.
Földvári cs. Úgy látszik, a dobokavármegyei Melegföldvár értendő. – L. a Sárdi (az 1453. évhez) cs. alatt.
Földvári (vajda-szent-Iváni) cs. L. a Szentiváni cs. alatt.
Francziás (hosszuaszói) cs. Kükülővármegyéből. – L. a tuzsoni Bolgár (az 1429. évtől kezdve) cs. alatt.
Frank (kidei) cs. – Dobokavármegyéből. – Frank. (1496: Dl. 27568., 1499: Dl. 27576., 1501: Dl. 36405. pag. 119. n. 1.) 1501-ben Gergely, s fiai Ferencz és Tamás, mérai részeiket, 4 arany-forintért, mérai Almádi Mártonnak vetették zálogba.
Frátai cs. Másként: Magyarfrátai. 1392–93-ban «Frathay» alakban. – Fráta helységen kívül 1331-ben és 1348-ban Pon(g)vatelök s utóbbi évben még Feketetelök vagy Feketőtelök nevű (Fráta határában feküdt) pusztájokat említik. Fráter helységből és Pon(g)vatelök pusztából Miklós az Ős fia 1331-ben leányainak, köztük egyik leányának a Novaji Miklós feleségének, részeket adott. – A XV. század elején, úgy látom, Márkház(a)i nevet is viseltek, a dobokavármegyei Márkháza nevű birtokukról. 1415. tavaszán Hozsdáti (Hozsdádi) Istvánt (a Jakab fiát) a Márkházai (István fia) László oláh-frátai részeibe igtatták, zálog czímen; s ugyanekkor bizonyára ugyane (Hezsdádi) István feleségét, a Márkházai Gál fiának Péternek leányát Dorottya asszonyt Fráta és Botháza részeibe, mint atyjának a leány-ágat is megillető birtokába. 1422. márczius havában kétségkívül ugyane Péter, mint «Magyarfrátai», Szent-Péter helységben levő részeit Meggyesfalvi (Alárdfi) Imre fiának Jakabnak akarta elzálogosítani, a mi ellen a szomszédság czímén, a rokon tuzsoni Bolgár, Tót és Tuzsoni családok tagjai tiltakoztak. 1440. május 27-én Erzsébet királyné Losonczi Dezső erdélyi vajdának (a néhai Miklós fiának), továbbá fornasi Veres Dénesnek (a néhai János fiának) s Vásárhelyi Györgynek a Gergely fiának és Antalnak, a László fiának (a kik alatt kétségtelenül a különben Vásárhelyen azaz Gyerő-Vásárhelyen is birtokos Szamosfalvi Gyerő-fia György és Szamosfalvi Gyerő-fia Antal értendők) adományozta (a dobokavármegyei Márkháza helységgel együtt) a kolozsvármegyei Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket, mint a magvaszakadt Magyarfrátai (Gál fiának Péternek fia) János (a kit egy 1479. évi oklevél «Galfy» Jánosnak nevez) és Botházai (György fiának Jánosnak fia) György birtokát. Ez adományozás ellen pár év mulva: 1442. április 29-én tiltakoztak: kakasfalv(a)i Kakas Imre, frátai Szentes László, György, András és Péter, a tiltakozólevélbe azonban a «Vásárhelyiek» helyett, úgy látszik, Agmándi (Péter) volt fölvéve. Egy évvel előbb, 1441. június 6-án Farnasi (Veres) Dénes, fiai Benedek és Mihály s «Vásárhelyi» György (a Gergely fia) egyrészről Téti Bereczk és György (az Antal fiai), valamint Kisanarcsi Péter (a Péter fia) másrészről megegyeztek, hogy ha az általok a királytól felkért, de idegen kézen levő Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza kolozsvármegyei (és Márkháza dobokavármegyei) helységekben levő részeket visszaszerzik, e részeken meg fognak osztozkodni. 1441. október 21-én csakugyan igtattatta I. Ulászló király az ép említett helységek birtokába, mint most már kifejezetten a magtalanul elhalt Frátai (Péter fia) János jószágaiba, az ép felsorolt nemes urakat, felébe az egyik, felébe pedig a másik szerződő felet. De magáról az igtatás megtörténtéről nincs tudomásunk. 1453. február 6-án V. László király az ekkor «jogtalanul» Szentes András és György, Kakas Imre s Örke (helyesebben Örkei) Gergely kezén lévő Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket uj-adományul Losonczi Dezsőnek adta. Valószínű, hogy e birtokokba a néhai Frátai vagy Magyarfrátai (Gálfi) János urafogyott jószágai is beleértendők, a melyeket Losonczi Dezső más két társával együtt, mint láttuk, már 1440-ben kapott Erzsébet királynétól. 1458. szeptember 7-én azonban Mátyás király, mint a frátai Kakasoknál részletesebben elbeszélem, a mocsi Miskeieknek és Mocsiaknak adományozta egyebek közt ennek a néhai «Magyarfrátai» Jánosnak (a dobokavármegyei Márkháza) a kolozsvármegyei Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységekben urafogyottan maradt birtokait is. De arról, hogy ez uj-adományosok e birtokok használatába is beléptek volna, nincs tudomásunk. – Néhány hónappal előbb: 1458. május 7-én a magvaszakadt «Frátai» Gergely (a ki alatt azonban talán frátai Örkei Gergely értendő) birtokait, a kolozsvármegyei Botháza, Oláh-Fráta és Magyar-Fráta (s a dobokavármegyei Márkháza) helységekben adományozta, hű szolgálataiért, Fakosi Lászlónak és általa atyjának Imrének s édes testvéreinek Pálnak és Miklósnak, szintén Mátyás király. De június 28-án szent-mártoni Császári Mihályné Erzsébet asszony, előbb a Frátai Gergely özvegye s utóbbitól született, akkor még kiskoru gyermekei Gergely, Antal, György, Margit és Czeczilia, továbbá ugyane Gergely nővére Ilona asszony Szilkereki Imréné, óvást emeltek, hogy a király az ő Botháza, Oláh-Fráta és Magyar-Fráta helységekben levő örökrészeiket nevezett Pakosi Lászlónak eladományozhassa. – 1473. április 12-én Frátai Gergely (a néhai Gergely fia) s testvérei Bálint, György és Antal Berkenyes részeihez tartottak jogot. – 1492. február elején Frátai Miklós és általa édes nővére Dorottya asszony, továbbá unokatestvére vagy nagybátyja (frater patruelis) Frátai Márton, valamint (frátai) Boncza György (a néhai Máté fia) és Boncza Pál (a néhai György fia), végül frátai Frátai Gergely (a néhai György fia), uj-adományul kapják II. Ulászló királytól Magyar-Fráta és Oláh-Fráta helységeket. A mintegy egy év mulva (1493. febr.) megejtett beigtatás alkalmával azonban a rokonságból sokan ellentmondtak, ú. m. méhesi (és bizonyára frátai) Szentes Barnabás a maga, valamint Márta asszony Hosszutelki Mihályné, Zsófia asszony rődi Cseh Gergelyné, Márta asszony Putnoki (Pwthnoky) Lászlóné, Szalátiel «a nevezett Márta asszony» fia, botházai Porkoláb András és Pál (a Mihály fiai), végül papfalvai Csorong Benedek, e két helység felére s a Magyar-Frátán levő udvarház felére nézve. (1331: Dl. 2675. és Anjouk. okmt. II. 546., 1341: Dl. 30109., 1348: Dl. 28729., 37078., 1366: Dl. 29164., 1379: Dl. 37078., 1397: Dl. 28767., 1415: Dl. 27288., 26768., 1422: gr. Teleki cs. oklt. I. 457., 1440: Dl. 30312., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 635., 636., Dl. 36390. pag. 42. n. 1., 1441: Dl. 30804., 30806., 1449: Dl. 30818., 36391. pag. 96. n. 1., 1458: Dl. 27484., 36403. pag. 34. n. 2., 1460: Dl. 36392. pag. 97. n. 1., 1464: Dl. 30462., 1470: Dl. 26901., 26902., 1473: Dl. 36393. pag. 128. n. 2., pag. 129. n. 1., 1482: Dl. 26921., 1486: Dl. 27551., 1489: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 352., 353., 1492–1493: Dl. 26933., 26935., 26934., 1493: Dl. 36398. pag. 111. n. 3., 1508: Dl. 26829., 1509: Dl. 27248., 1510: Dl. 32572.) V. ö. a szamosfalvi G(y)erőfi és a Szilvási (Mezőszilvási, az 1473. évhez) cs. alatt.
Füzkuti (Fizkuti) cs. (1349: Dl. 30115. és Anjouk. okmt. V. 318., 1358: Dl. 29154., 1365: gr. Teleki cs. oklt. I. 139., 1379: 1. Bánffy cs. oklt. I. 343., 345., 1381: Dl. 26871. és Múz. llt., 1384: gr. Teleki cs. oklt. I. 209., 1385: U. o. 210., 1408: Dl. 26764.) L. az Oroszfá(jai) cs. alatt.
Galaczi (Galaszi) cs. A dobokavármegyei Galacz (Galasz) helységből, melyet azonban olykor (pl. 1491-ben) Kolozsvármegyéhez is számítottak. – 1464-ben, 1499-ben, 1500-ban és 1508-ban Galazy, 1500-ban, 1503-ban és 1507-ben Galaczy, 1505-ben Gallaczy alakban fordul elá, 1500-ban (Tamás): «girolti» előnévvel. – Főleg Kozmatelke és Oroszfája helységekben birtokos, a melyekről a család egy-egy ága elő-nevét is vette ez időben. (V. ö. erre vonatkozólag a harinnai Farkas cs. alatt, t. i. az 1451. évhez, továbbá a frátai vagy kozmatelkei Székely és az Oroszfái cs. alatt.) 1464-ben György, 1506-ban Gergely és Antal Komlódon birtokosok. Úgy látszik, ugyane családból való az a «galaczi Erdélyi (Erdely) István» is, a kit 1482-ben ősi jogon Kozmatelke negyed-részébe igtattak. 1485. szeptember 28-án «Galaczi Istvánné» Zsófia asszony (provida et honesta domina), a Tordavárosi néhai Pecsétes (Pechethes) Péter leánya, Torda városában levő házát, az ugyanottani hegyen levő szőllejét, melyeket néhai atyjától örökölt, továbbá Kolozsvár városában levő kő-házának felét, ugyanitteni szűllejét és szántó-földjeit a Lomb hegyén, a melyek a kolozsvári Olasz (Italicus) Ferencz birtokai voltak, végül egy Dézs (Dés) városban levő kő-házát, Galaczi Péternek (a néhai Tamás fiának) adta örökre, cserében az ekkor Dobokavármegyéhez számított Galacz, s a kolozsvármegyei Kozmatelke és Lompért részeiért. Ugyanez a Zsófia asszony, ezuttal férje Galaczi István (a néhai Tamás fia) is, 1488. márcz. 17-én kozmatelki némely részeiket, 125 forinttal megtoldva, Járai Péternek adták, cserében némely tordavármegyei részekért; 1490. márczius havában azonban, szintén bizonyos kozmatelki részeket, nevezett Járai Pétertől 50 forintért megvásároltak. 1486. szeptember végén kétségkívül ugyanez a Galaczi István veszi zálogba 50 arany-forintért (a dobokavármegyei Néma s) a kolozsvármegyei Szokol és Szent-Márton helységek részeit Galaczi Antaltól, annak a néhai Gergelynek fiától, a ki, nyilván felesége, Oroszfá(ja)i Margit után volt Szokol helységben birtokos, s viselte pl. 1464-ben az «oroszfáji» előnevet. – 1491. július 16-án Galaczi Tamás (a János fia) és Antal (a néhai Gergely fia) az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Galacz, s a Dobokavármegyéhez származott Lompért helységekben levű birtokaik tekintetében úgy egyeznek meg, hogy azok magtalan halálok esetén a túlélőre szálljanak. 1497. szeptember 3-án Gataczi Illés és Péter (a néhai Lőrincz fiai) Széplak felét mániki (máskor széplaki) Erdős Jánosnak és devecseri (máskor szintén széplaki) Kajtor Gergelynek 150 forintért eladták. – 1507-ben Galaczi György Füzkut helységben is birtokos. 1510-ben Galaczi Miklós, az ekkor Kodoxsvármegyéhez számított Lompért részeit (bizonyára «bongárti») Porkoláb Domonkosnak adta zálogba, az ekkor Dobokavármegyéhez számított Galacz helység részeivel is szavatosságot vállalván. – Mindez adatok szerint tehát e család e korszakban a megye keleti felében Kozmatelke, Oroszfája, Komlód, Szokol vagy Szakol, Füzkut, Szent-Márton és Széplak s a hol Kolozs-, hol Dobokavármegyéhez számított, e két megye határán fekvő, de inkább Kolozsvármegyéhez tartozó Lompért, s az inkább dobokavármegyei Galacz és (a vármegyének közepe táján, vétel utján) Szent-Márton-Macskása helységekben, végül Kolozsvár városában volt birtokos. (1411: Dl. 26876., 1429: Dl. 27011., 28809., 1451: Dl. 36403. pag. 40. n. 1., 1459: Dl. 27033., 36392. pag. 43. n. 2., pag. 44. n. 1., 1464: Dl. 27040., 27177., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1485: Dl. 36397. pag. 13. n. 1., 1488: Dl. 28440., 27552., 1491: Dl. 36398. pag. 28. n. 1. és pag. 29. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 118. n. 1., 1497: Dl. 36403. pag. 185. n. 1., Dl. 26949., 1499: Dl. 36331., 27093., 1500: Dl. 27100., 27101., 26822., 26823., 27395. és 36405. pag. 61. n. 1., pag. 89. n. 1., 1603: Dl. 26818., 1505: Dl. 26958., 1506: Dl. 26824., 26969., 1507: Dl. 28555., 28557., 30256., 1508: Dl. 26827., 26830., 1510: Dl. 36399. pag. 339. n. 1.) L. Tordavármegyében a Vajai, és Kolozsvármegyében a Bádoki cs. alatt.
Gál-fi (frátai) cs. Másként Frátai azaz Magyarfrátai. – L. a Frátai cs. alatt, az 1440. évhez.
Gáltői (toldalagi) cs. Tordavármegyéből. – L. a somkereki Erdélyi (az 1507. évhez) cs. alatt.
Gáltői (Gáltövi, mániki) cs. Fejér- illetőleg Dobokavármegyéből. – L. a Korpádi cs. alatt.
Gasztrág(y)i cs. Azaz Gesztrágyi. – L. e néven.
Ge(r)bárt (Gyebárt, szilkereki) cs. Dobokavármegyéből. – A Szomordokiak után Szomordokon voltak részei. – L. e cs. alatt, az 1427., 1461. évekhez.
Geréb (vingárti) cs. A Kacsics-nemből. – L. a Losonczi (az 1458–1461. évekhez) cs. alatt.
Gerebl(y)és (Gereblyési, szucsáki) cs. De Gereblyes. (azaz Gereblyési!) 1442: Dl. 36390. pag. 115. n. 2., n. 3., 1444: Dl. 36406. pag. 23. n. 2., 1450: Dl. 36403. pag. 161. n. 1., 1457: Dl. 29507.) Gereblyesy. (1444: Dl. 36406. pag. 22. n. 1.) Gereblyes. (1444: Dl. 36406. pag. 23. n. 2., 1450: Dl. 36407. pag. 118. n. 1.) Gherebles. (1444: Dl. 26783.) Ez oklevelekben mindig Gáspár szerepel.
Gerendi cs. Némely hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított helység miatt l. Tordavármegyében e családnál és a bartáni vagy tetrehi Peres cs. alatt, továbbá Kolozsvármegyében az ősi Jankafi cs. alatt.
Géresi cs. L. a Középlaki (az 1506. évhez) cs. alatt.
Gesztesi (szent-királyi) cs. 1458-ban «Gestesy, Gestesi», 1469-ben «Gezthesy» alakban fordul elő. (gr. Teleki cs. oklt. II. 68., Dl. 36394. pag. 20. n. 2.) Szent-Király alatt Topaszentkirály értendő. – L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola (az 1450. és 1451. évekhez) cs. alatt.
Geszti cs. Bodrogvármegyéből. – L. a Suki (az 1467–1468. évekhez) és a Betleni cs. alatt.
Gesztrágyi (Gesztrádi, Gesztrági, Geszterági) cs. Olykor, a helységnév változatai szerint Gasztrág(y)i, Gosztrág(y)i, Kesztregi és Desztrág(y)i néven is előfordul. 1476–1525. közt több ízben a magyaros «Geztragy, Gezthragy, Gestragy, Gezteragy» alakokban emlegetik. – 1439-ben Albert és fiai Mihály, Márton, István, János és György, 1450-ben ugyanő és fiai Mihály, Boroszló (?), István, János, Benedek és György, 1466-bon ismét Albert, 1482-ben pedig Benedek Boroszlótelke helységben birtokosok. Ugyanez az Albert g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi Erzsébetet bírta nőül, a kivel aztán, úgy látszik, a g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfiek összes birtokaiban (Gyerő- Vásárhely, Kis-Kapus, Szamártelek, Inaktelke, Pánik, Bedecs, Esztána, Szamosfalva és Szent-Király azaz Topa-Szent-Király) részesedett. Ugyane birtokok némelyikében pl. Inaktelkén és Bedecsen, részint a g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfiektől, részint Dobokai Istvántól később ugyanő (1460-ban), majd Gesztrágyi István (1475-ben), utóbbi ezen kívül 1482-ben Szent-Király azaz Topa-Szent-Király helységben is, zálog vagy örökös vétel czímén szerzett részeket. 1450-ben ugyancsak Albert Boroszlótelkét Zalaház(a)i (azaz zalaház(a)i Zalai) István fiainak Jánosnak és Lászlónak vetette zálogba. 1475-ben, 1482-ben, 1486-ban és 1487-ben a már említett Gesztrágyi István «szent-királyi» (azaz topa-szent-királyi), 1500-ban ennek az Istvánnak fia László «topa-szent-királyi», 1504-ben János, 1507-ben és 1516-ban László, ismét «szent-királyi» előnevet visel. István 1486-ban csakugyan egy itteni udvarházban lakik, a melynek használatától azonban őt szamosfalvi Mikola Ferencz eltiltotta, a ki különben 1497-ben az ekkor már néhai István fiaival, Jánossal és Lászlóval állott pörben, szintén e Szent-Király miatt. – Közben, 1458. november 23-án, az Albert fia Mihály Mérai Pétertől és anyjától Méra részeit szerezte meg zálogban; 1460. február 14-én pedig e Mihály felesége Jusztina asszony (a kinek anyja a Valkai Lászhí fiának Benedeknek leánya Erzsébet volt) és leányuk Anna, ugyane Péterrel és anyjával szemben Méra, Andorjásháza és Kórógy helységek részeihez tartottak jogot, Hadrévi János özvegye Orsolya asszony után. 1477-ben ugyane Mihály Mérai Pétertől a kolozsvármegyei Méra, A(n)dorjásháza, Valkó, Keleczel és Kórógy és az ekkor dobokavármegyei Gyula és Macskás helységekben akart részeket szerezni. Meglehet különben, hogy már az a gesztrádi Tatár Péter is ebből a családból származott, a kit 1411-ben a Mérai Kelemen mérai és kórógyi részeibe igtattak. Utóbbi két helységben később is részesnek találjuk a Gesztrágyiakat; pl. 1514-ben a néhai Gesztrágyi István leányát: Erzsébet asszonyt a Szentpáli Mihály özvegyét (fiaival Szentpáli Andrással és Menyhérttel együtt); s Kórógyban pl. Gesztrágyi Ábrahámot (a néhai Mihály fiát), a ki úgy ekkor, mint már 1507-ben s később pl. 1522-ben is, a «mérai» elő-nevet viseli. Ugyanő 1507-ben a néhai macskási (Lorántfi István fia) Porkoláb (István fiának) Istvánnak ekkor Dobokavármegyéhez számított gyulai és diós-macskási részeihez, 1509-ben pedig az említett néhai Valkai Benedek után az ekkor szintén Dobokavármegyéhez számított szent-miklós-macskási és gyulai részekhez tartott jogot, s pl. 1522-ben Vataháza pusztán, Bedecs és Inaktelke helységekben is birtokos volt. – E közben 1493. június 14-én Gesztrágyi Benedek Budai Tamástól (a Gáspár fiától) Buda és Diós helységekben szerzett (egyebek közt neje Anna asszony, előbb özvegy Budai Albertné hitbére és jegy-ajándéka czímén) részeket. Ugyancsak e Benedek s felesége Margit (!) asszony és fia Albert (!), 1495. évi április 1-én a Budai család több más tagjával Buda, Diós, Kölesmező, Uj-Buda és Balog-Jánostelke miatt hosszabb per után egyezkedvén, egyebek közt a nevezett Margit asszony hitbére és jegy-ajándéka fejében, melyek részére a néhai Budai Pál birtokaiból jártak, Diós és Kölesmező helységek 1/4 részét, (az utóbbiban levő Harasztos nevű erdővel együtt), valamint Buda helység némely részeit kapták, s magtalan haláluk esetére kölcsönös örökösödési szerződésre léptek a Budaiakkal. E három helység (ekkor Diós, Kölesmező és Ó-Buda) illető részeibe és a Harasztos nevű erdő birtokába a nevezett Benedeket, feleségét Margit asszonyt és fiát Albertet 1495. április havában csakugyan be is igtatták. – A fentebb már említett szent-királyi vagy topa-szent-királyi Gesztrágyi István, felesége szent-gothárdi Vas Vid leánya, Erzsébet után egyebek közt a kolozsvármegyei Gyeke helységben is kapott, úgy látszik, részeket, 1477. táján, a mikor a nevezett Erzsébet édes testvérétől, szentgothárdi Vas Istvántól, Páltól és Zsigmondtól e helységből is (mint néhai atyja birtokából) részt követelt. 1498. táján Gesztrágyi János és László, (kétségkívül ennek a Gesztrágyi Istvánnak a fiai), Gyeke helységben csakugyan birtokosok, a hol aztán 1504. október 31-én ez a «szent-királyi» Gesztágyi János bizonyos, «anyjáról rászállott» részeket ősi Jankafi Máténak adott el. – 1498. táján Gesztrágyi Benedek a szucsáki Porkoláb Demeter özvegyétől Szucsákon vett zálogba részeket, 1499-ig pedig, a mikor különben Kolozsvármegye egyik alispánja volt, Szomordoki Mátétól bírt részeket zálogban Szomordokon. 1500. november 1-én topa-szent-királyi Gesztrágyi László (a néhai István fia) Topa-Szent-Király, Szent-Mihálytelke (!), Gesztrágy, Bedecs és Gyeke helységekben levő részeit 400 arany-forintért Tamasniczai Bertalan dobokai főesperes erdélyi kanonoknak adta zálogba. A következő 1501. évben (II. 29.) kétségkívül e László testvére János, Bábon(y) helységben is birtokos volt. – Ez adatok szerint e család ebben a korszakban Gesztrágy, Boroszlótelke, Szent-Mihálytelke és Bábon(y) helységekben, s Vataháza pusztán (1522-ben); ezenkívül a G(y)erővásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erő-fi családba való beházasodás utján Vásárhely azaz Gy(y)erő-Vásárhely, Kis-Kapus, Szamártelek, Inaktelke, Pán(y)ik, Bedecs, Esztána vagy Sztána, Szamosfalva, Szent-Király azaz Topa-Szent-Király (itt a Szentpáliaktól is), a Méraiakkal való rokonság és zálog czímén Méra, Andrásháza és Kórógy, a patai Dezsőfiektől zálogban szintén Méra, a Macskásiakkal illetőleg a gyulai Valkaiakkal való rokonság czímén Gyula, Diós-Macskás és Szent-Miklós-Macskása, a Budai családba való beházasodás czímén: Buda (Uj-Buda, Ó-Buda) és Kölesmező, a szent-gothárdi Vas családba való beházasodás czímén Gyeke, a Sárdiaktól zálogban Sárd, a Szomordokiaktól zálogban majd örökös vétel utján Szomordok, a szucsáki Porkoláb családtól, hasonlókép zálogban Szucsák, végül a Györgyfalvi vagy györgyfalvi Henke családtól vétel czímén Nádas helységben volt birtokos. (1359: Dl. 26862., 1370: Dl. 36506., 1372: Dl. 26983., 1397: Dl. 28767., 1411: Dl. 26766., 1414: gr. Rhédey cs. llt., 1419: Dl. 28793., 1429: Dl. 28804., 28805. és gr. Teleki cs. oklt. I. 517., 518., 1439: Dl. 36390. pag. 15. n. 1., pag. 17. n. 1., 1440: Dl. 36390. pag. 55. n. 1., 1441: Dl. 36390. pag. 71. n. 1., 1444: Dl. 28980., 1450: Dl. 36406. pag. 45. n. 1., pag. 46. n. 4., Dl. 36407. pag. 92. n. 1., pag. 117. n. 2., pag. 118. n. 1., 1452: Dl. 27166., 1458: Dl. 36392. pag. 22. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 79. n. 3., n. 4., pag. 86. n. 2., pag. 87. n. 3., pag. 88. n. 1., n. 3., 1461: Dl. 36392. pag. 113. n. 2., 1465: Dl. 26787., 1466: Dl. 27041., 28995., 36393. pag. 5. n. 3., 1471: Dl. 36393. pag. 80. n. 1., 1475: Dl. 36403. pag. 110. n. 2., Dl. 28632., 1477: Dl. 26427., 1479: Dl. 27212., 1480: Tört. Tár. 1890. 121–122. l., 1482: Dl. 26919., 26924., 26923., 1483: Dl. 36395. pag. 94. n. 1., 1486: Dl. 36397. pag. 32. n. 3., pag. 33. n. 2., pag. 37. n. 1., Dl. 27070., 1487: Dl. 36397. pag. 73. n. 1., pag. 71. n. 2., 1492: Dl. 36398. pag. 82. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 137. n. 2., pag. 154. n. 1., 1494: Dl. 28653., 1495: Dl. 36398. pag. 222. n. 1., Dl. 26937., 26938., 28656., 1496: Dl. 28879., 27085., 29335., 1497: Dl. 27087., 1498: Dl. 28878., 36403. pag. 220. n. 1., 1498–1499: Dl. 27089., 1499: Dl. 36403. pag. 244. n. 1. és br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1500: Dl. 36405. pag. 51. n. 1., pag. 91. n. 1., pag. 93. n. 1. és Múz. llt., 1504: Dl. 36399. pag. 39. n. 1., pag. 40. n. 1., Dl. 27235., 1507 Dl. 28672., 36399. pag. 198. n. 1., 1509: Dl. 27113., 27595., 1513: gr. Teleki cs. oklt. II. 318., 319., 1514: Dl. 36402. pag. 34. n. 1., 1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1., 1517: Dl. 36402. pag. 65. n. 1., 1518: Dl. 36402. pag. 89. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 121. n. 1., 1522: Dl. 36440. pag. 77. n. 1., pag. 85. n. 1., 1525: Dl. 36406. pag. 142. n. 2.) L. a patai vagy mérai Dezső-fi (az 1459. évhez), Szentpáli, Györgyfalvi (az 1493. évhez), vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi (az 1441. évtől kezdve), gyekei vagy heteni Fejes, Sárdi (az 1459. évhez), Szomordoki (az 1499., 1506. évekhez), Nádasi vagy Nádasdi, szucsáki Porkoláb, gyulai Porkoláb (az 1507. évhez), Szucsáki (az 1504. évhez) cs. alatt.
Girolti cs. Belső-Szolnokvármegyéből. – Az 1440. táján Csepegő-Macskás helységgel kapcsolatban említett Imrének (l. a mikói Bakó cs. alatt.), mint már néhainak fia Miklós 1473-ban (XII. 9.) az ekkor Dobokavármegyéhez számított Csepegő-Macskás helység részeit 7 arany-forintért csepegő-macskási Almádi Lászlónak vetette zálogba. (1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1., n. 2., 1473: Dl. 36393. pag. 167. n. 3.) L. a frátai vagy magyar-frátai Boncza cs. alatt.
Gorbói cs. Másként gorbói vagy Bárdi Uj. – L. e néven.
Gosztrág(y)i cs. Azaz Gesztrágyi. – L. e néven.
Gothárd erdélyi prépost. A Rápolti családból. – L. a Kecseti cs. alatt.
Guti cs. Másként guti Ország. – Beregvármegyéből. – L. a frátai vagy botházai Kakas (az 1456. évhez) cs. alatt.
Gyalai (szucsáki) cs. Gyalay. – Bizonyára Gyaloi vagy Gyalui értendő, a Szucsákkal határos Gyalo vagy Gyalu helységből. – (1446: Dl. 36391. pag. 14. n. 1., 1449: Dl. 36391. pag. 50. n. 3., 1494: Dl. 27079.) L. a szucsáki Bátor cs. alatt.
G(y)erőmonostori vagy G(y)erőmonostrai cs. Avagy Monostori. – L. a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabos-fi cs. alatt.
Gyerőfi (méhesi) cs. Másként Méhesi. – Némely hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított helység vagy helység-csoport miatt lásd Tordavármegyében.
G(y)erő-fi (Gyerőfi, Gergely-fi, Gerő, Gyerő, Györő, szamosfalvi) cs. Egyeredetű a vásárhelyi vagy gyerő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő, a szamosfalvi vagy dezméri Mikola vagy Mikolafi, s a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi, Radó vagy Radófi és Kemén(y) vagy Kemén(y)-fi családokkal. (V. ö. e családok a.) – Ezek közül a gyerő-vásárhelyi vagy vásárhelyi G(y)erőfi család tagjait, különösen annak egy ágát, több ízben szintén említik szamosfalvi Gyerőfi néven; ezért, továbbá mivel az ép megbeszélendő szamosfalvi Gyerőfi család s a szamosfalvi Mikola vagy Mikolafi család egy-egy tagja Szamosfalvi, s ugyancsak a szamosfalvi Gyerőfi család némely tagja Vásárhelyi vagy vásárhelyi G(y)erő-fia névalakban szintén előfordul, tehát a szabatosabb megkülönböztetés végett e helyütt is közölnöm kell röviden, a mennyire az előttem levő adatok engedik, a család XV. századi leszármazását. (A Gerő vagy Gyerő, illetőleg a Gerőfi vagy Gyerőfi név változatait azonban rövidség okáért csupán a vásárhelyi vagy gyerő-vásárhelyi Gyerőfi családnál tárgyalom.) – 1414. körül a Szamos falvi Gergely fiai (filii Gregorii) István és László tűnnek föl, a kik kétségtelenül azonosak az 1421-ből ismert Szamosfalvi Gerő-fia (filii Gerew) Istvánnal és Lászlóval s a kik később is állandóan utóbbi (vagy Szamosfalvi Gyerő-fia) néven szerepelnek. Testvérök György 1440-ben Vásárhelyi Gergely-fia, 1451-ben pedig szintén Szamosfalvi Gergely-fia néven fordul elő, különben az 1423–1450-es években ő is a Szamosfalvi Gerő-fia vagy Gyerő-fia. nevet viseli. Tehát három testvér él a XV. század elején, ú. m. ez a György, továbbá István és László. Utóbbiak közül az 1454-ben már néhai István felesége (már 1430-ban) györgyfalvi Henke (László leánya) Anna, gyermekei pedig János, László és Katalin. Katalinnak 1449-ben és 1454-ben Mocsi Gáspár a férje, Jánosnak Korpádi (György leánya) Lucza asszony 1441-ben és 1451-ben a felesége, 1467-ben és 1469-ben pedig az özvegye. Maga János, 1449-ben és 1453-ban Kolozsvármegye egyik alispánja, olykor (pl. 1439-ben) egyszerűen: Szamosfalvi néven fordul elő, atyjával Istvánnal és testvérével Lászlóval együtt. Gyermekei 1441-ben és 1452-ben Péter, Jakab, István, Zsófia és Márta. Ezek közül István szerepel inkább, rendszerint Szamosfalvi G(y)erő-fia, szamosfalvi Gelefi (! Gelefy, 1467.), szamosfalvi Gerőfi sat. néven; sajnos, nem lehet mindig pontosan megkülönböztetni az ugyane családból eredő, alább említendő Antal fiától Istvántól (1475–1490.), s a g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi-vonalon (1460–1470.) előforduló Dávid fiától: a hol «Szamosfalvi», hol «Vásárhelyi» Gyerő-fia vagy G(y)erőfi nevet viselő Istvántól. Hasonlóképen nehéz olykor megkülönböztetni a fent nevezett első testvérnek Istvánnak László nevű fiát ez István testvérétől: az öregebbik Lászlótól. István fia László 1439-ben: «Szamosfalvi», 1441-ben «Vásárhelyi», pl. 1450-ben Szamosfalvi Gerő-fia, 1453-ban szamosfalvi Györő (Gywrew) néven fordul elő. Kétségkívül az ő özvegye 1460-ban Ilona asszony, fia pedig Tamás, a kit pl. 1460-ban, 1465-ben és 1469-ben Szamosfalvi Gyerő-fia, 1469-ben szamosfalvi Gerö (Gerew), 1482–1510. között pedig szamosfalvi Gerőfi (Gerewfy, Gerewffy) vagy Gyerőfi (Gyerewfy, Gyerewffy) néven neveznek. E Tamás felesége 1483-ban somkereki Erdélyi István leánya Anna. A XV. század elején élt három testvér közül a másik, László, mint láttuk, 1414. körül Szamosfalvi Gergely-fia, 1421-ben és később is Szamosfalvi Gerő-fia vagy Gyerő-fia nevet visel. 1439-ben már özvegye Gőczi Margit asszony (Dobokavármegyéből) vall ügyvédeket. Úgy látszik, ennek a Lászlónak leánya volt Potencziána, 1451-ben Herepei Márk volt erdélyi al-vajda özvegye, 1460–1469. közt a rődi Cseh György felesége (leánya 1460., 1461. táján, úgy látszik, utóbbi férjétől Dorottya és Potencziána), és valószínűleg ennek a Lászlónak volt fia az oklevelekben sokat emlegetett Antal, a ki 1440-ben mint Vásárhelyi László fia és Vásárhelyi Gerő-fia, később 1441-től 1486-ig (a mikor már nem él) rendszerint Szamosfalvi Gerő-fia nagy Gyerö-fia, 1458-ban Szamosfalvi, pl. 1468-ban és 1469-ben: Szamosfalvi Gerő (Gerew), pl. 1475-ben és 1477-ben szamosfalvi Gyerőfi (Gyerewfy, Gyrewfy), 1486-ban: szamosfalvi Gerőfi (Gerewfy) néven fordul elő. Felesége (1460–1480.) majd özvegye (1490.) a (néhai) Papfalvi Sebestyén leánya Potencziána. Gyermekei Dorottya (1475., 1486.); szamosfalvi G(y)erő fi István (1475–1490.); szamosfalvi G(y)erőfi vagy pl. 1469-ben csak Szamosfalvi Péter (a kinek, már mint néhainak, 1503–1510. körül egy szamosfalvi Gyerőfi Márton nevű fia volt); Skolasztika (1486.); szamosfalvi Gyerőfi vagy pl. 1496-ban csak Szamosfalvi Pál, a kinek felesége 1499-ben györgyfalvi Henke (Pál vagy Bálint leánya) Ilona, (gyermekeik pedig 1501-ben és 1503-ban Imre és Klára); végül Klára (1486.) – A biztosabb fonalat 1423-ban vesszük föl; valószínű előzményül a következőket jegyezhetjük meg. 1363-ban Szamosfalvi Gerő-fia Lőkösnek Szamosfalván udvarháza volt, melyet maga csináltatott s ez évi márczius 5-én (úgy látszik) unokatestvérének (frater patruelis): Szamosfalvi Jánosnak (a Miklós fiának) adott, a ki viszont a nevezett Lőkösnek a következő nyolcz évre a vásárhelyi vám részeit engedte át. 1364–1371–1380. táján, ugyanő, t. i. Szamosfalvi Miklós fia János és édes testvére András Szent-Miklóson is birtokosok. Ez az utóbbi Szamosfalvi Miklós fia András 1380-ban Gebel, majd (Gőbel, Gőböl) néven fordul elő. Neki azonban, mint látni fogjuk, magvaszakadt. 1423. január 13-án Szamosfalvi Gyerő-fia István, László és György s a Dezméri (vagy Szamosfalvi) Mikola-fiak és a Gyerővásárhelyi Gyerő-fiak, a velök egy őstől származó Gyerőmonostoriakkal e néhai (Szamosfalvi) Gebel, Gőböl vagy Gőbel András (a ki Miklós fia, a ki János fia, a ki Mikola fiai és a «néhai Kemén fia Mihály» szent-miklúsi, szamosfalvi és berendi részei fölött hosszabb pör után egyezkedvén, az egész Berendet és Szent-Miklós részeit örökre e Gyerőmonostoriaknak adták át, a Gyerő-Vásárhely helységben levő vám egy-ötöd részét pedig utóbbiak birtokában hagyták; viszont a Gyerőmonostoriak mindazokat a Szamosfalván «és másutt» levő részeket, melyeket eddig a Kemén-fia Mihály jogán bírtak, a nevezett Szamosfalvi Gyerő-fiaknak, Dezméri Mikola-fiaknak és Gyerővásárhelyi Gyerő-fiaknak örökre átengedték. Ugyancsak a fentebb említett Szamosfalvi Gerő-fia László 1428–1429-ben a (Gyerőmonostori) Kabos-fiakkal szemben a Vásárhely-hágója nevű (nyilván a Gyerő-Vásárhely határában ma is meglevő nagy hágó értendő) erdős hegyhez és az ehhez tartozó szántóföldekhez tartott jogot. 1440. május 27-én a föntebb már említett Szamosfalvi Gyerő-fia György és a László fia Antal «Vásárhelyi Gergely-fia György és László fia Antal» néven kapják Erzsébet királynétól a magvaszakadt Magyarfrátai (vagy Frátai) János és Botházai György (dobokavármegyei márkházai és) kolozsvármegyei magyar-frátai, oláh-frátai és botházai részeit, a melyeknek birtokába azonban, úgy látszik, sohasem jutottak be. (L. bővebben a Frátai cs. alatt.) A következő 1441. év tavaszán (az oklevél szerint szintén «Vásárhelyi», helyesebben azonban «Szamosfalvi») Gerő fiai György, János, László és Antal, a Gerővásárhelyi Gerő-fiak szerint jogtalanul foglalták el Bedecs és Inaktelke helységek és Bábocz puszta részeit. 1450. november 7-én szamosfalvi Gerő-fia (István fia) László Gyerőmonostora vámjának részeit vette zálogba szamosfalvi Mikola Jánostól. A következő (1451.) évi február 20-án Szarnosfalvi (Gerő-fia István fiai) János és László, valamint szintén Szamosfalvi Gerő-fia György és Antal, a szamosfalvi Mikola, gyerő-monostori Kemén, Kabos és Radó családok tagjaival együtt tiltakoztak, hogy szamosfalvi Mikola (idősb) János: Szamosfalva, Zsobok, Dezmér, Oláh-Dezmér, Szent-Miklós és Szent-Király (Topa-Szent-Király) helységekben jog szerint rájok néző bizonyos birtokrészeket Gesztesi Jánosnak örökítsen el. 1469. október 11-én szamosfalvi «Gerő» Tamás (a néhai László fia) Szamosfalva, Vásárhely, Kapus, Inaktelke, Esztána, Pánit és Oláh-Kapus helységekben bírt részeit szamosfalvi «Gerő» Antalnak (nincs megmondva, hogy az előbbivel miféle rokonsági viszonyban áll) 25 forintért elzálogosította s ugyanezen a napon a szamosfalvi Gerő János özvegye Lucza asszony nyugtatványt állított ki az ép említett szamosfalvi «Gerő» Tamás (a néhai László fia) részére, hogy ez őt ugyanezekből a helységekből, mint a néhai férje birtokaiból, hitbér és jegyajándék czímén kielégítette. 1478. június 14-én ugyanez a szamosfalvi «Gyerőfi» Tamás Magyar-Kis-Kapus, Oláh-Kis-Kapus, Vásárhely, Inaktelke, Esztána, Bedecs és Pánik helységekben bírt részeit 270 arany-forintért feleségének, somkereki Erdélyi (István leánya) Anna asszonynak vetette zálogba; július 3-án pedig az előbb már szintén említett szamosfalvi «Gyerőfi» Antal szamosfalvi Mikola Ferencztől a gyerővásárhelyi vám részeit kapta. 1486. június 21-én ugyanennek a szamosfalvi Gyerőfi (már néhai) Antalnak gyermekei István, Péter, Dorottya, Skolasztika és Klára tiltakoztak, hogy testvérök Pál három dobokavármegyei és Szamosfalva, Kis-Kapus, Vásárhely, Esztána, Inaktelke, Pánik, Bedecs és Oláh-Kapus kolozsvármegyei helységek részeibe magát beigtattassa vagy e részeket elidegeníthesse. – Az előttem levő adatok szerint tehát e család ebben a korszakban Szent-Miklós, Szamosfalva, Berend, Bedecs, Inaktelke, Vásárhely vagy G(y)erő-Vásárhely, G(y)erő-Monostor(a), Magyar-(Kis-)Kapus, Oláh-(Kis-)Kapus, Esztána vagy Sztána és Pánik, s ezeken kívül, úgy látszik, Zsobok, Magyar-Dezmér, Oláh-Dezmér, Szent-Király (Topa-Szent-Király) helységekben és Bábocs pusztán örök jogon, továbbá a Györgyfalvi vagy györgyfalvi Henke családtól cserében Györgyfalva és Pata, a Korpádiaktól házasság utján Korpád és szintén Pata, a Mocsiak után a család egyik ága egy ideig Mocs, G(y)éres, Csehtelke és Báld s a rődi Csehektől zálogban Magyar-Bós és Oláh-Bós helységekben volt birtokos. – (1363: Dl. 28739., 26863., 1364: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 722., Dl. 28740., 1366: Dl. 30691., 1369–1370: Dl. 26756., 1371: Dl. 29175., 1378–1386: Dl. 36407. pag. 120. n. 3., 1380: Dl. 28756., 1391: Dl. 26872. br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 90. 1., 1414. körül: Dl. 27000., 1421: Dl. 27005., 1423: Dl. 26878., 1428: Dl. 28803., 1430: Dl. 36407. pag. 122. n. 7., 1433: Dl. 28818., 1437: Dl. 28824., 28825., 28827., 28829., 1439: Dl. 36390. pag. 12. n. 2., pag. 17. n. 2., Dl. 28978., 36390. pag. 11. n. 4., 1440: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 635., 636., Dl. 30312., 1441: Dl. 36390. pag. 65. n. 3., Dl. 36406. pag. 5. n. 3., Dl. 30179., 1449: Dl. 30818., 36391. pag. 93 n. 1., 1450: Dl. 36406. pag. 46. n. 3., Dl. 36407. pag. 101. n. 3., 1451: Dl. 36403. pag. 53. n. 3., pag. 54. n. 4., Dl. 36406. pag. 48. n. 2., n. 3., Dl. 36403. pag. 49. n. 1., Dl. 27309., 1452: Dl. 36403. pag. 75. n. 2., 1453: Dl. 26786., 27168., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 3., pag. 45. n. 1. és n. 2., 1458: Dl. 36392. pag. 6. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 88. n. 1., n. 3., pag. 91. n. 3., n. 4., pag. 94. n. 1., pag. 102. b. n. 2., pag. 102. c. n. 2, és n. 3., 1465: Dl. 26895., 1466: Dl. 36393. pag. 5. n. 3., 1467: Dl. 36393. pag. 16. n. 2., pag. 17. n. 1., n. 3., pag. 26. n. 2., Dl. 27042., 27045., 26898., 1468: Dl. 36394. pag. 19. n. 2., 1469: Dl. 36393. pag. 137. n. 2., Dl. 27190., 36393. pag. 147. n. 2., n. 3., 1470: Dl. 36393. pag. 75. n. 2., 1472: Dl. 36393. pag. 106. n. 3., 1473: Dl. 36393. pag. 122. n. 1., Dl. 28307., 26906., 27518.. 1474: Dl. 28863., 26939., 1475: Dl. 27453., 36403. pag. 114. n. 2., Dl. 27356., 27354., 1477: Dl. 26909., 1478: Dl. 26911., 1480: Dl. 28636., Dl. 36395. pag. 25. n. 2., 1481: Dl. 26917., 28427., 1482: Dl. 36395. pag. 41. n. 1., 1483: Dl. 36395. pag. 76. n. 1., 1485: Dl. 36397. pag. 16. n. 1., 1486: Dl. 27070., Dl. 36397. pag. 64. n. 1., pag. 69. n. 1., pag. 28. n. 1., pag. 32. n. 3., 1487: Dl. 36397. pag. 71. n. 2., 1489: Dl. 28874., 1490: Dl. 26928., 27555., 1493: Dl. 36405. pag. 26. n. 1., 1496: Dl. 32524., 1497: Dl. 27991., 1499: Dl. 29577., 36403. pag. 270. n. 1., 1501: Dl. 26954., 27774., 1503: Dl. 27104., Dl. 36399. pag. 23. n. 1., 1508: Dl. 36399. pag. 255. n. 1., 1509: Dl. 27113., 1510: Dl. 36405. pag. 309. n. 1., 1521: Dl. 36400. pag. 32. n. 1., pag. 157. n. 1., 1525: Dl. 36405. pag. 377. n. 1.) L. Tordavármegyében a Farnasi vagy farnasi Veres cs. alatt, továbbá Kolozsvármegyében a Györgyfalvi (az 1497. évtől kezdve), Papfalvi, Korpádi, rődi Cseh (az 1499. évhez), Mocsi (az 1460. évhez), szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola (az 1470. évtől kezdve) cs. alatt.
G(y)erő-fi (Gyerőfi, Gyerő, vásárhelyi, gerő-vásárhelyi vagy gyerő-vásárhelyi, inaktelki, kis-kapusi, magyar-kis-kapusi, szamosfalvi) cs. Egyeredetű a (tulajdonképeni) szamosfalvi G(y)erő-fi vagy G(y)erő, továbbá a dezméri vagy szamosfalvi Mikola vagy Mikola-fi, s a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabos-fi, Radó vagy Radó-fi és Kemén(y) vagy Kemén(y)-fi családokkal. (V. ö. e családok a.) – Leszármazását biztosabban csak a XV. szárad 20-as éveitől fogva vezethetjük le. Ez időtájt, 1423-ban egyszerre két Gyerővásárhelyi Gyerő-fia Miklós él; az egyik a János fia (a ki Gyerő fia), a másik a Miklós fia (a ki szintén a nevezett Gyerő-fia). János fiát Miklóst 1459-ben, 1460-ban, 1507-ben, mint már néhait, Jánosi (Janosy, Janossy) néven említik. Gyermekei, valamint nagyrészt a nevezett Miklós fia Miklós és ennek gyermekei is, felváltva viselik a Vásárhelyi, Gerővásárhelyi, Gyerőrásárhelyi, Vásárhelyi Gerő-fia vagy Gyerő-fia, Gerővásárhelyi Gerő-fia, Gyerővávárhelyi Gyerő-fia, Gyerővásárhelyi Gerő-fia, később pedig, főleg a XV. század második fele óta a vásárhelyi, gerő-vásárhelyi vagy gyerő-vásárhelyi előnévvel a Gerőfi vagy Gyerőfi (Gerewfy, Gerefy, Gyerewfy, Gyerewffy, Ghyerewfy sat.) vagy G(y)erő nevet. Ezen kívül azonban a család különböző tagjai, mint látni fogjuk, kétségkívül lakóhelyükről más (nemesi) előnéven, sőt itt-ott más néven is feltűnnek; viszont a szamosfalvi Gyerőfi család némely tagja szintén viseli a Vásárhelyi vagy Vásárhelyi G(y)erő-fia nevet. Ezért ennél a családnál sem térhetünk ki az elől a feladat elől, hogy leszármazását a Iegrövidebben fel ne soroljuk; bár oly egyes, azonos nevű egyéneket is találunk, a kiket sem a vásárhelyi, sem a Szamosfalvi G(y)erő-fia család családfáján nern tudunk szabatosan elhelyezni. – Tehát visszatérve a fő-fonalra, a legelől nevezett János-fia (Jánosi) Miklós gyermekei 1. Dávid (1430–1456.), a ki 1456-ban, a mikor már nem él, vásárhelyi Gyerőfi, 1467-ben szamosfalvi Gerőfi, 1487-ben pedig kis-kapusi Gyerőfi néven (Kis-Kapuson pl. már 1439-ben is birtokos) fordul elő. Az ő gyermekei: Borbála (czegei Vas Domonkosné), a ki 1486-ban szintén szamosfalvi Gyerőfi, 1487-ben pedig kis-kapusi Gyerőfi nevet visel; István (1456–1486.), a ki rendszerint Szamosfalvi Gyerő-fia néven fordul elő, s ezért nem mindig lehet szamosfalvi Gyerőfi Istvántól (l. a szamosfalvi Gyerőfi családnál) a János fiától megkülönböztetni, (özvegye 1486-ban Ilona asszony, leányai: Ilona és Skolasztika); János (1456–1472.), a ki szintén leginkább Szamosfalvi Gyerő-fia néven szerepel. 2. Mihály (1433–1458.), a kinek felesége (1449–1458.) majd özvegye (1460.) a Bakaji Zsigmond és neje Veronka asszony leánya Ilona, gyermekei pedig András (1456–1508. vagy 1523.), a ki már 1460. óta leginkább Inakteleki G(y)erő-fia vagy Gyerőfi vagy egyszerűen csak Inaktelki néven fordul elő, (felesége ősi Jankafi Ozsvát leánya Krisztina); Ábrahám (1451–1460.), a ki (de csak 1460. óta) szintén viseli az Inaktelki Gerő-fia nevet, (fia 1470–1523. közt inaktelki Gyerőfi, egy ízben 1493-ban Vásárhelyi Ferencz); Katalin (14501470., a kinek már elhunyt férje 1470-ben veresmarti Czikó Mihály, leánya pedig szintén Katalin); Orsolya (1450–1460.) és Ilona. (1452–1460.) 3. János (1433–1460.), a kinek fiai Albert (1460.) és Balázs. (1460–1508.) Utóbbi 1483. óta állandóan viseli a magyar-kis-kapusi vagy kis-kapusi G(y)erőfi nevet, sőt 1486-ban egy ízben egyszerűen Kiskapusi néven fordul elő. (1493-ban kolozsvármegyei szolgabíró, 1500-ban felesége Adviga.) 4. Imre. (1441–1451.) 5. László (1439–1486.), a ki, illetve atyja Miklós, pl. 1459-ben, egyszerűen Jánosi (Janosy), 1460-ban vásárhelyi Jánosi (Janosy) nevet visel. Fia László (1486–1523.) már leginkább csak vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erőfi nevet visel. 6. Erzsébet, férje Gesztrágyi Albert, gyermekeik 1460-ban Gesztrágyi István, Mihály, János, Benedek, Ilona és Anna. (1439-ben azonban a Gesztrádi vagy Gesztrágyi Albert gyermekeit következőkép sorolják fel: Mihály, Márton, István, János és György.) Ismét visszatérve a fő-fonalra, a legelől nevezett Miklós fia Miklós (1423–1460.) felesége 1450, körül majd özvegye 1460. táján: a Rápolti Miklós leánya Margit asszony, gyermekei pedig a) Gergely (1451–1500.), a ki (ha ugyan mindig ugyanegy személy értendő) a már fentebb, legelöl felsorolt közös neveken kívül olykor, pl. 1473-ban, 1474-ben, 1479-ben, 1480-ban és 1485-ben Szamosfalvi Gerő-fia és szamoafalvi G(y)erőfi néven is feltűnik, máskor pedig, pl. 1465-ben: Kiskapusi Gyerő-fia, majd Szamosfalvi (1478.), magyarkis-kapusi, vagy kis-kapusi G(y)erőfi (1486–1500.) néven is. Felesége (a szamosfalvi vagy vásárhelyi Gyerőfi Gergelyé) Anna asszony a csehi Pánczél Péter és felesége Adviga leánya, fia pedig 1495-ben kis-kapusi Gyerőfi Benedek. b) György (1451–1499.), a ki rendszerint a már legelől felsorolt közös neveken fordul elő. 1499-ben özvegye rődi Cseh (György leánya) Zsófia asszony, a ki ekkor a Szomordoki Mihály felesége, (Györgynek) ettől a Zsófia asszonytól való leánya pedig Fruzsina, 1499-ben a Fejérdi (István fia) Albert, 1508-ban pedig a Csáni Lőrincz felesége. Úgy látszik, ennek a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi Györgynek a fiai 1500-ban Szalátiel és Miklós, a kik ugyanezt a vezetéknevet viselik, valamint Gáspár és Boldizsár (1521.) is, az ép említett Szalátiel fiai. c) Zsigmond (1451–1460.), a ki szintén csak: gyerő-vásárhelyi Gyerőfi vagy Gyerővásárhelyi néven szerepel. d) Egy leány, a kiről csak annyit tudunk, hogy 1471-ben férje dobokai Lőkös Mihály volt. Végül 1496-ban néhai inaktelki Gyerőfi Ambrus tűnik fel, fiaival Ferenczczel, Lőrinczczel és Vinczével együtt, a kiket azonban a fent elősorolt leszármazáson nem tudok elhelyezni. – A mi már most a Gerő vagy Gyerő, Gerő-fia vagy Gyerő-fia, Gerőfi vagy Gyerőfi név-alakokat illeti, azokról az alább idézendő, illetőleg a szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő családnál idézett oklevelek alapján a következőket mondhatom. A Gerő név, bizonyára Gergely értelemben, mint keresztnév «Gereu» alakban 1339-ben, majd. 1350-ben, 1356-ban és 1364-ben, «Gerew» alakban 1345-től kezdve később is gyakran, «Gerev» alakban 1363-ban; a Gyerő név szintén mint hasonló értelmű keresztnév «Gyereu» alakban 1363-ban, «Gyerew» alakban 1444-ben, 1423-ban sat., «Gywrew» alakban pedig 1453-ban és 1465-ben fordul elő. Ez a Gerő és Gyerő név aztán lassanként vezetéknévvé alakul át, még pedig eleinte, pl. már 1356-ban, 1363-ban, 1376-ban sat. a latinos filius G, majd Gy. alakban, a mikor is még az utána következő helynévből alakul a tulajdonképeni vezetéknév, mint Vásárhelyi, G(y)erővásárhelyi, Monostori, G(y)erőmonostori, Szamosfalvi sat. (Ezt a filius G. vagy Gy. latinos alakot írom aztán alább magyarosan így: Gerő-fia vagy Gyerő-fia); később pedig már magyarosan Gerőfi vagy Gyerőfi, továbbá Gelefi, Gyerfi, Gerefi, Görefi, Györőfi, Gyerefi, sőt a -fi szótag elhagyásával Gerő, Gyerő vagy Györő alakban is, az oklevelek eredeti írásmódja szerint pl. következőkép: Gywrew (1453.), Gelefy (1467.), Gerewfy (1467–1516.), Gerew (1469.),. Gyerfy (1473.), Gyerewfy (1475–1508.), Gyerewffy (1478–1507.), Gerefy (1480.), Gewrefy (1481.), Gerewffy (1493., 1501.), Gyewrewffy (1496.), Gereffy (1500.), Gyereffy (1500.), Gyerevfy (1501.), Gyrewffy (1501.), Gerfi (1516.) és Ghyerewfy (1521–1523.), a mikor is a föntebb elősorolt, helynévből alakult nevek, s ezenkívül pl. az inaktelki, kis-kapusi és magyar-kis-kapusi nevek, már mint (nemesi) előnevek szerepelnek. – E több ágú család fő-birtoka és fészke nyilván Vásárhely azaz G(y)erőVásárhely helység, s ezzel együtt már a XIII. század végén említett birtoka Inaktel(ö)ke. 1376-ban Vásárhelyi Merő-fia Gerő Monostor, Bedecs, Erdőfalva, Derejte, Bikol és Oláh-Monostor helységek részeit, az ezekhez tartozó malom- és vám-részekkel együtt, 20 forintért 7 évre zálogba vette Monostori (azaz Gyerőmonostori) Jakab fiától Jakabtól. 1391. április 25-én ugyancsak Vásárhelyi Gerő-fiai Gerő, Gergely (!) és László, továbbá András a Mihály fia s Miklós a János fia, némi viszálykodás után megosztoztak Szamosfalvi Kemén fiával Lászlóval: Vásárhely, Esztána, Pánik, Kapus (azaz Magyar-Kapus és Oláh-Kapus) és Szamosfalva helységeken, melyeket a kolozsmonostori konvent e két fél között két egyenlő részre osztott. 1423. jan. 13-án bizonyára az ép említett Gyerővásárhelyi Gyerő-fia Miklós a János fia, továbbá Miklós a Miklós fia, valamint a Szamosfalvi Gyerő-fiak s a Dezméri Mikola-fiak a velük egy őstől származó Gyerőmonostoriakkal a XIV. század második felében élt néhai (Szamosfalvi) Gebel, Gőböl vagy Gőbel András (a ki Miklós fia, a ki János fia, a ki Mikola fia) és a «néhai Kemen fia Mihály» szent-miklósi, szamosfalvi és berendi részei fölött hosszabb pör után egyezkedvén, az egész Berendet és Szent-Miklós részeit örökre e Gyerőmonostoriaknak engedték át, a Gyerő-Vásárhely helységben levű vám egy-ötöd-részét pedig utóbbiak birtokában hagyták; viszont a Gyerőmonostoriak mindazokat a Szamosfalván «és másutt» levű részeket, melyeket eddig a Kemén-fia Mihály jogán bírtak, a fölsorolt gyerő-vásárhelyi Gyerőfieknek és nevezett társaiknak örökre átadták. 1441. április 29-én Gyerővásárhelyi (Gyerőfi) Mihály és testvérei Dávid, János, Imre és László Bedecs és Inaktelke helységekhez és Bábocz puszta birtokához tartottak jogot, a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi, Radó vagy Radófi és Kemény) vagy Kemén(y)fi család tagjaival szemben; továbbá Vásárhelyi (helyesebben azonban: Szamosfalvi!) Gyerő-fia Györgyöt, Jánost, László és Antalt azoknak a szamosfalvi erdőknek elfoglalásától eltiltották, a melyek rájok (t. i. Mihályra és testvéreire) a (különben a család fáján pontosan el nem helyezhető) Szamosfalvi Kemén-fia Mihály magvaszakadtával szállottak. Ezt a tiltakozást 1451. márczius 17-én Gyerővásárhelyi Gerő-fia Mihály és fia Ábrahám, a néhai Miklós fiai Gergely, György és Zsigmond, továbbá a nevezett Mihály édes testvérei Imre és László, Szamosfalvi Gerő-fia Gergely fiával Györgygyel, István fiaival Jánossal és Lászlóval s László fiával Antallal szemben megujították. Ugyancsak 1441. május 31-én az előbb említett Gerővásárhelyi (János fiának Miklósnak gyermekei) Dávid, Mihály, János, Imre és egy leány, Gesztrágyi Albertné (mint később megtudjuk, Erzsébet) ellen, Lónai (Mihály fia András fiának Andrásnak leánya) Erzsébet asszony Szentpáli Lászlóné emelt óvást, hogy a nevezett Gerővásárhelyiek az ő nagy-atyjának Lónai Andrásnak elzálogosított és erről reája szállott zálogos birtokrészeket Gerő-Vásárhely, Kis-Kapus, Szamártelek, Inaktelke, Pánik, Bedecs, Esztána, Szamosfalva és Szent-Király (azaz Topa-Szent-Király) helységekben, melyek kétségkívül az emlegetett g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi család birtokainak tekintendők, maguknak foglalták el. 1452. tavaszán ugyanez a Szentpáli Lászlóné (Lónai Erzsébet) asszony, őt vérdíj czímén megillető inaktelki részeit 200 (?) forintért Vásárhelyi Gerő-fia Mihálynak, feleségének Ilona asszonynak s gyermekeiknek Ábrahámnak, Katalinnak, Orsolyának és Ilonának adta el, mely alkalommal a nevezett Mihály ezt az Erzsébet asszonyt «nővérének» nevezi. Utóbbi, valamint gyermekei Szentpáli Péter és Borbála, 1456. július 22-én Bedecs helység és Ó-Bánik puszta részeit adta el ugyanennek a Gerővásárhelyi Gerő-fia Mihálynak, nejének és gyermekeinek, a kik közt most Andrást is fölsorolják. Ez eladás ellen azonban (ekkor Inaktelke és Bedecs részeit említve), 1460. január 16-án Gesztrágyi Albert, a felesége g(y)erővásárhelyi Gyerő-fi Erzsébet, már fölsorolt gyermekeik, valamint a Dobokai István nevében óvást emelt. Ugyanez évi (1460.) márczius 2-án Vásárhelyi Gerő-fia Gergely szintén inaktelki és bedecsi némely részeit az ép említett Gesztrágyi Albertnek adta zálogba; márczius 31-én pedig Dobokai (Imre fia) István az őt vérdíj czímén megillető részeket ugyane két helységben, 25 arany-forintért Gesztrágyi Albertnénak, de oly feltétellel, hogy e jószágokat egyedül csak ő maga válthassa ki. Ugyancsak 1460. május 2-án e Dobokai Istvánon és Gesztrágyi Albertnén kívül Budai Jánosné Ilona asszony (talán a Gesztrágyi Albert leánya volt) is benne van az Inaktelkén és Bedecsen birtokos G(y)erőfi-rokonságban. 1470. október 22-én az előbb emlegetett Gerővásárhelyi Gerő-fia (néhai Mihály fiai) Ábrahám és András és ez Ábrahám fia Ferencz, Szamosfalva helységben telepítésre alkalmas részeket adtak nővérüknek Katalin asszonynak, a veresmarti Czikó Mihály özvegyének, cserében ugyancsak Bedecs és Inaktelke részeiért. 1472 (?) április 16-án Vásárhelyi Gerő-fia (néhai Miklós fia) György, Szamosfalva részeit veresmarti Porkoláb Jánosnak (a ki talán az ép említett veresmarti Czikó Mihály fia vagy más vérrokona volt) 29 arany-forintért zálogba vetette, a mi ellen e György testvére Gergely és Szamosfalvi Gerő-fia István tiltakoztak. 1475. február 20-án a föntebb már emlegetett inaktelki Gyerőfi (Mihály fia) András inaktelki részeit 6 arany-forintért, 1482. február 14-én pedig ugyanő valamint a néhai Ábrahám fia Ferencz Szent-Király (azaz Topa-Szent-Király) részeit 50 forintért szent-királyi Gesztrágyi vagy Gesztrádi Istvánnak zálogosította el. A következő 1483. évi márczius 18-án ugyanez az inaktelki G(y)erőfi András Magyar-Kis-Kapus helységben levő két elhagyott jobbágytelkét 25 arany-forintért magyar-kis-kapusi Gyerőfi Balázsnak adta el; a ki viszont 1485. szeptember 28-án ugyanebben a helységben adott részeket szamosfalvi Gyerőfi Gergelynek, cserében Magyar-Kis-Kapus más részeiért. 1486. június 7-én ugyanez a kis-kapusi Gerőfi Balázs és inaktelki Gerőfi András, valamint Gerőfi László (a László fia), szamosfalvi Mikola Ferenczczel (az ifjabb János fiával) bizonyos szamosfalvi halastó felett egyezkednek. Mnd-e helységekben tehát kétségkívül valamennyi G(y)erőfi ágnak megvolt a maga része. 1486. deczember 20-án fogott bírák szamosfalvi Gyerőfi (Dávid leányát) Borbála asszonyt, a czegei Vas Domonkos feleségét egyrészről, s az ép említett kis-kapusi Gyerőfi Balázst, «Inaktelki» Andrást és vásárhelyi Gyerőfi Lászlót más részről, a Borbála asszony édes testvére néhai szamosfalvi (vagy helyesebben vásárhelyi) Gyerőfi István után maradt összes (sajnos, meg nem nevezett) birtokokban és ingóságokban megosztoztatván, nevezett Borbála asszonynak leány-negyed és kiházasítás czímén mind-e birtokok felét ítélték és adták oda. 1487. elején ez a czegei Vas Domonkosné Borbála asszony Szent-Király (azaz Topa-Szent-Király) részeit akarta elidegeníteni szamosfalvi Mikola Ferencznek, a mi ellen szent-királyi Gesztrágyi István tiltakozott. 1490. márczius 21-én a fentebb már szerepelt inaktelki Gyerőfi Ferencz (a néhai Ábrahám fia) egy házat és egy elhagyott jobbágytelket adott el Vásárhelyen, 10 forintért, szamosfalvi Gyerőfi Istvánnak a néhai Antal fiának (a ki tehát kétségtelenül a szamosfalvi Gyerőfiek közül való); 1493. május 1-én pedig a fentebb már szintén említett vásárhelyi Gyerőfi László (a László fia) a szamosfalvi (vagy inkább vásárhelyi) Gyerőfi István után reá szállott magyar-kis-kapusi és szent-királyi 22 jobbágytelkét, 39 arany-forintért, ezen István után való öröklésben szintén társának: magyar-kis-kapusi Gyerőfi Balázsnak vetette zálogba. 1500. november 1-én gyerő-vásárhelyi Gyerőfi Szalátiel Gyerő-Vásárhely, Inaktelke, Esztána, Kis-Kapus, Szamosfalva, Pánik, Bedecs és Oláh-Kapus helységekben bírt részeit «testvéri szeretetből» édes testvérének Miklósnak «adta vagyis adta el», a ki viszont ugyanezekben a helységekben levő birtokrészeit, szintén «testvéri szeretetből», ugyancsak nevezett testvérének Szalátielnek «adta vagyis adta el». 1511. szeptember 6-án azonban ennek a Szalátielnek összes birtokait, mivel testvérét (megnevezve nincs) véresre sebezte, bélteki Drágfi János királyi étekfogó mesternek adományozta II. Ulászló király. – Ez adatok szerint tehát e több-ágú család e korszakban Vásárhely vagy G(y)erő-Vásárhely, Esztána vagy Sztána, Pán(y)ik, Kapus, Kis-Kapus, Szamosfalva, Bedecs, Inaktelke, Szamártelek, Szent-Király azaz Topa-Szent-Király helységekben, Bábocs és Ó-Bánik pusztákon, s ezenkívül, úgy látszik, Zsobok, Magyar-Dezmér, Oláh-Dezmér, Szent-Miklós és Berend helységekben volt örök jogon birtokos. (1299: Dl. 28713., 1339: Dl. 26859., 1345: Múz. llt., 1356: Anjouk. okmt. VI. 503., 1376: Dl. 26985., 1391: Dl. 26872., 1399: Dl. 26763., 1404: Dl. 28589., 1414. körül: Dl. 27000., 1419: Dl. 28793., 1423: Dl. 26878., 1430: Dl. 27012., 1433: Múz. llt., 1437: Dl. 28824., 28825., 28827., 28829., 1438: Dl. 28602., 27160., 1439: Dl. 36390. pag. 12. n. 2., Dl. 28978., 36390. pag. 11. n. 4., pag. 12. n. 3., pag. 13. n. 1., pag. 21. n. 2., n. 3., 1440: Dl. 27023., 28233., 1441: Dl. 36390. pag. 65. n. 3., n. 4., pag. 71. n. 1., Dl. 26781., 1444: Dl. 28980., 1446: Dl. 36391. pag. 5. n. 1., Dl. 29257., 1449: Dl. 36391. pag. 93. n. 1., 1450: Dl. 36406. pag. 45. n. 2., Dl. 36407. pag. 91. n. 3., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 158. n. 1., n. 2. és n. 3., 1451: Dl. 36403. pag. 64. n. 1., 36406. pag. 48. n. 2., 1452: Dl. 27166., 36403. pag. 80. n. 1., Dl. 26889., 1456: Dl. 30454., 36403. pag. 29. n. 2, és Zsuki cs. llt. V. X., 1458: Dl. 36392. pag. 22. n. 2., 1459: Dl. 36392. pag. 36. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 85. n. 3., pag. 74. n. 2., pag. 79. n. 4., pag. 85. n. 1., pag. 86. n. 2., pag. 88. n. 1. és n. 3., pag. 91. n. 1., Dl. 27319., 1461: Dl. 36392. pag. 137. n. 5., 1465: Dl. 26895., 1468. körül: Dl. 26797., 1470: Dl. 36393. pag. 74. n. 1., pag. 75. n. 1. és n. 2., 1471: Dl. 36393. pag. 80. n. 1., pag. 95. n. 1., 1472: Dl. 36393. pag. 106. n. 2. és n. 3., pag. 110. n. 3., 1473. Dl. 36393. pag. 122. n. 1., Dl. 28307., Dl. 36393. pag. 164. n. 1., Dl. 26906., 1474: Dl. 28863., 1476: Dl. 36403. pag. 110. n. 2., 1478: Dl. 27208., 1479: Dl. 27535., 1480: Dl. 36395. pag. 25. n. 2. és Tört. Tár. 1890. 121–122. l., 1481: Dl. 26916., 26917., 1482: Dl. 26919., 1483: Dl. 36395. pag. 94. n. 1., pag. 59. n. 1., 1485: Dl. 36397. pag. 15. n. 2., 1486: Dl. 36397. pag. 32. n. 3., pag. 63. n. 1., pag. 69. 1., 1487: Dl. 36397. pag. 73. n. 1., pag. 71. n. 2., Dl. 36396. pag. 11. n. 2., Dl. 27218., 1489: Dl. 28874., 27073., 1490: Dl. 26928., 1491: Dl. 29016., 1492: Dl. 36398. pag. 82. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 126. n. 1., pag. 137. n. 2., Dl. 27078., 26814., 1494: Dl. 28653., 30486., Dl. 36398. pag. 195. n. 1., 1495: Dl. 36328., 1496: Dl. 28879., 26943., 1499: Dl. 27392., 27095., 1500: Dl. 36405. pag. 32. n. 1., Dl. 28665., 36405. pag. 69. n. 1., pag. 59, n. 1., pag. 52. n. 1., pag. 53. n. 1., 1501: Dl. 27233., 1504: Dl. 36399. pag. 42. n. 1. és n. 2., 1505: Dl. 36399. pag. 60. n. 1., Dl. 27580., 1507: Dl. 26961., 1508: Dl. 26962., 36399. pag. 236. n. 1., pag. 255. n. 1., 1511: Dl. 26964., 1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1., 1521: Dl. 36400. pag. 8. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 69. n. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 105. n. 1., pag. 111. n. 1., pag. 130. n. 1., pag. 128, n. 2., 1624: Dl. 36400. pag. 272. n. 1., pag. 273. n. 1., 1525: Dl. 36401, pag. 50. n. 1., pag. 377. n. 1., Dl. 36402. pag. 280. n. 1.) L. a rődi Cseh, (az 1496. évhez), ősi Jankafi vagy Ivánkafi (az 1499. évhez), Mérai (az 1504. évhez), Budai (az 1500. évhez), Sárdi (az 1498–1501. évekhez), Szomordoki, csehi Pánczél és a gyulai Porkoláb (az 1505. évhez) cs. alatt.
G(y)erővásárhelyi cs. Másként g(y)erő-vásárhelyi vagy vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő. – L. e néven.
Gyógi cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – L. Diódi néven.
Györgyfalvi (Györfalvi) cs. Felváltva viseli, főleg a XV. században, a Györgyfalvi (1502-ben egy ízben «Gyewrgfalwy» alakban) és a györgyfalvi Henke (leginkább Henke, 1418-ban egy ízben «de Henky», 1434-ben «Hemke», 1516-ban «Henche» alakban) nevet, mely utóbbi néven már 1341-ben fölmerül. Ezért az e két név alatt szereplő nemesek birtokügyeit e helyen együtt kellett tárgyalnom. – 1344., 1371., 1394., 1427. sat. években Felekfark más néven (ujabban) Györgyfalva helységet (mely alatt kétségkívül Györgyfalvának Felek felé eső része értendő) is bírták (melyről, úgy látszik, a Felekfarki nevet is viselték pl. 1395-ben) a Suki és suki Darabos vagy Darabas család jogigényeivel szemben. 1348-ban Györgyfalvi Botó (Botho, Bothow) szerepel, mint vajdai ember. Kétségkívül az ő leszármazottja az alább, 1465-ben néhaiként említett györgyfalvi Butó Balázs. 1404-ben Ilona asszony a Szilkereki (Jakab fia) János felesége, továbbá györgyfalvi Benke László s Györgyfalvi Balázs és Imre, a néhai Somogyi («Somogy» azaz Somogyoni, Küküllővármegyéből) László györgyfalvai és patai birtokaiból e László özvegyét (ekkor az Iklódi Domonkos fia László mester feleségét), egyezség utján, hitbér és jegyajándék czímén kívánták kielégíteni. 1430–1431. táján a fentemlített gy. Henke László fiai Domonkos, Balázs és János s a már szintén említett Györgyfalvi Imre fiai Péter és Imre az elekesi, patai vagy györgyfalvi Bakó Péter bizonyos györgyfalvi és patai részeit szerezték meg. 1423-ban és 1424-ben ugyane Györgyfalvi Péter és Imre, 1433-ban pedig ugyanők s a nevezett Péter fiai Miklós és Péter s a nevezett Imre fia Balázs: Szent-Miklós helységben is birtokosok. 1435-ben (augusztus 8.) ugyanez a Györgyfalvi Péter és Imre Kesző helységben két népes és hat elhagyott jobbágytelket s 80 arany-forintot adott Randa Benedek Torda városi polgárnak (a Mihály fiának) s gyermekeinek Jánosnak és Orsolyának a tordai Csákán (Chakan) László feleségének, cserében az utóbbiakat Nádas (azaz Magyar-Nádas) helységben «minden czímen megillető» bizonyos részekért; a mi ellen ez évi október 10-én Szomordoki György, mint szomszédos tiltakozott. Valamikor 1447. előtt Katalin asszony a néhai idősb Györgyfalvi Balázsnak (más oklevél szerint az Imre fiának) leánya (a Kendi János özvegye) a miatt emelt panaszt az erdélyi vajdai széken ifjabb Györgyfalvi Balázs ellen, hogy ez őt két dobokavármegyei s Kesző kolozsvármegyei helységben megillető részekből kizárta. Katalin asszonyt e részek birtokába 1447-ben be is igtatták; ő azonban ugyanez időtájt ezenkívül még Szent-Miklós, Györgyfalva és Pata helységek részeihez is «ugyanannyi jogot tartott, mint Bádoki Jánosné Ilona asszony», a ki, mint később megtudjuk, a néhai Györgyfalvi (fentebbi idősb Balázs testvérének) Imrének (az Imre fiának) leánya, az ifjabb Balázsnak pedig nővére volt. 1453-ban már ugyanez a Katalin aszszony (a Kendi János özvegye) ezzel a Bádoki Jánosné Ilona asszonynyal együtt tett panaszt a király előtt, hogy a györgyfalvi Henke István (a Domonkos fia), a györgyfalvi Henke János, László és Zsigmond biztatására az ő györgyfalvi és patai részeiket elfoglalta. Az így támadt pörösködésben 1487. április 25-én a néhai Györgyfalvi Imre leánya, a Miklós erdélyi prothonotarius felesége s Kendi (János fia) Antal és anyja Katalin asszony egyfelől, györgyfalvi Henke János, valamint a györgyfalvi Henke Balázs fiai Zsigmond és Pál másfelől, e két birtokra vonatkozó döntést választott bíróságra bízták. 1464. november havában azonban már veresmarti Czikó (Chyco, Czyko) Mihály létai várnagy panaszkodott, hogy miközben ő Kendi Antallal, a nevezett Miklós mester erdélyrészi prothonotariussal (utóbbi neje nevében) e györgyfalvai és patai részek visszavásárlása ügyében fölmerült és részben a nevezett Mihály által fedezett költségek ügyében egyezkedett, utóbbiak az ő nagy kárára e birtokokba egyszerűen beleültek; mire az erdélyi alvajdák Czikó Mihályt, bármi részről jövő ellentmondás érvénytelenítése mellett, e birtokok illető harmad-részébe beigtatni rendelték; a következő (1465.) évi májas 1-én pedig ugyanezeket a jószágokat, mint a néhai györgyfalvi Butó (Bwthew) Balázs, továbbá Györgyfalvi Péter és Imre birtokait, «melyeket most a györgyfalvi Henke-fiak tartanak elfoglalva», Czikó Mihály, Kendi Antal és a Miklós mester özvegye közt három részre osztani parancsolták. 1468. május 13-án Györgyfalvi Ilona asszony (a néhai Imre leánya) s gyermekei Domonkos és Erzsébet némely györgyfalvi részeiket, itteni erdő-részekkel együtt, 21 arany-forintért szent-miklósi Nagy (Magnus) Péternek (a néhai Lőrincz fiának) s gyermekeinek Miklósnak és Borbálinak vetették zálogba. A következő 1469. évben Suki János, neje Katalin, s gyermekeik Miklós, György, Lénárt és Orsolya (hajadon), a néhai Györgyfalvi Balázs által néhai szamosfalvi Mikola Jánosnak 32 arany-forintban elzálogosított s utóbbinak halálával leányaira, az említett Suki Jánosné Katalin asszonyra s a Hosszuaszói János özvegyére szállt szent-miklósi részek felét 16 arany-forintért Récsei Gergelynek adták tovább zálogba. Ez a (Krasznamegyéből való) Récsei Gergely a fentebb már emlegetett Kendi Antal és Györgyfalvi (id. Balázs leánya) Katalin asszony leányának Dorottyának férje volt; a ki, valamint maga Kendi Antal, másik leánya Márta asszony györgyfalvi Henke Pálné, s harmadik leánya Ilona asszony györgyfalvi Nagy (Magnus) Jakabné, györgyfalvi Henke Pállal s «testvéreivel» Zsigmonddal és Bálinttal, a néhai Györgyfalvi lmre és Péter györgyfalvai és patai részei fölött, melyeket Kendi Antal és leányai királyi ítélettel kaptak, kiegyezvén, e részeket 1471. május 29-én az ép nevezett Henke testvérektől visszakapták s viszont utóbbiaknak, bizonyos patai részek fejében, Györgyfalván egy udvarházat és földeket engedtek át. Két év mulva, 1473. január 19-én ezek a Kendi leányok, ú. m. Récsei Gergelyné Dorottya asszony, továbbá Márta asszony «Györgyfalvi» Pálné s Ilona asszony «báldoni Nagy (Magnus)» Jakabné (tehát ez a férj is Krasznamegyéből való) a miatt panaszolták be Magyar Balázs erdélyi vajda előtt dengelegi Pongrácz János volt erdélyi vajdát, hogy ez az ő györgyfalvi és patai részjószágaikat cselédje (famulus), veresmarti Czikó Mihály részére elfoglaltatta, majd ennek halála után ő maga és anyja foglalták el azokat magoknak. Az erdélyi vajda aztán e jószágokat a panaszosok részére ítéletileg visszaigtattatta. 1475. május 11-én «györgyfalvi Nagy» (Magnus) Jakab özvegye Ilona asszony (az oklevél szerint, kétségkívül tévesen, a néhai Györgyfalvi Miklós leánya) s leánya Erzsébet, némely doboka-, s Kesző kolozsvármegyei birtokrészeit 50 forintért Györgyfalvi Bálintnak vetette zálogba. A következő (1476.) évi márczius 27-én Kendi Antal, «Györgyfalvi» Pál s neje Márta asszony, Récsei Gergelyné Dorottya asszony s Györgyfalvi Bálintné Erzsébet asszony tiltották el Miskei (de Myske) Istvánt és Mocsi Bertalant az ugyancsak Kesziben levő halastó bitorlásától; 1478. január 28-án pedig Kendi Antal és fia Gál, «Györgyfalvi» Pálné Márta asszony s gyermekeik Miklós és Zsófia, Récsei Gergelyné Dorottya asszony s gyermekeik György, Lőrincz, Kata és Ilona, az emlegetett özvegy «györgyfalvi Nagy» Jakabné Ilona asszonyt két doboka-, s Györgyfalva, Pata, Szent-Miklós és Kesző kolozsvármegyei helységekben levő jószágainak a már szintén említett Györgyfalvi Bálint (úgy látszik, az ép nevezett gy. Nagy Jakabné, Ilona asszony veje) részére leendő elidegenítésétől. – Közben, 1453. május havában, a fentebb már említett györgyfalvi Henke (néhai) Domonkos fiai István, László, János és Tamás, valamint e János leánya Erzsébet (hajadon), továbbá Kályáni Mihály leánya Dorottya, a szucsáki határban levő szőllőjüket 16 arany-forintért Szucsáki Mátyásnak adták el; 1454. július 4-én ugyane néhai Domonkos gyermekei János, László és Dorottya, valamint e János fia István Nádas helységben egy telket szántófölddel, réttel és erdőrészszel együtt, az ugyane helységben paraszt-sorsban lévő Bodó Jánosnak és gyermekeinek ajándékoztak; 1459. április 2-án ugyane János és László ugyancsak Szucsák némely részeit 46 aranyforintért, október 11én (legalább három évre) 26 arany-forintért, 1460. szeptember 25-én (legalább hét évre) 36 arany-forintért, 1461. márczius 31-én (szintén legalább hét évre) ugyancsak 46 arany-forintért Szucsáki (néhai János fiának) Mátyásnak, nejének, Szucsáki (László fia a néhai Antal leányának) Márta asszonynak és az utóbbi édes testvérének Szucsáki Mihálynak és Demeternek zálogosították el; 1468-ban pedig László az ekkor Tordavármegyéhez számított Szent-Péteren és Szent-Györgyön bizonyos részeket gyekei Kemecz Benedeknek vetett zálogba. 1469. június 26-án e László fiai Szalátiel, Miklós, István és Péter, a köztük és györgyfalvi Henke János közt Lápos «szatmárvármegyei» helység miatt folyt perben egyezkedvén, utóbbinak a kolozsvármegyei Nádas (azaz Magyar-Nádas) helységben, 16 arany-forintban, bizonyos részeket adtak, szintén zálogba. Úgy látszik, ez a János zálogosította aztán el 1475. június 22-én, még pedig «Györgyfalvi» János néven, a saját és a néhai «Györgyfalvi» László (nyilván a fentebbi «györgyfalvi Henke» László értendő) patai részeit és a saját györgyfalvi erdejét, 26 arany-forintért, Györgyfalvi Pálnak, a kit máskor szinten «györgyfalvi Henke» Pálnak neveznek. 1476. augusztus 1-én ugyanez a János, most már «györgyfalvi Henke» néven, két karai jobbágy-telkét 10 arany-forintért szent-miklósi Nagy (Magnus) Péternek zálogosította el, a ki ugyane napon 9 arany-forintért (kétségkívül a fentebb már emlegetett) «Györgyfalvi» Bálint szent-miklósi rész-birtokát is zálogba vette. Viszont 1481. szeptember 7-én az előbb már említett györgyfalvi Henke Szalátiel (a néhai László fia), de ez alkalommal szintén egyszerűen csak «Györgyfalvi» néven, Györgyfalva helységben bírt négy elhagyott jobbágytelkét, bizonyos kaszálóval együtt, 7 és 1/2 arany-forintért «Györgyfalvi» Bálintnak vetette zálogba. 1480-ban «Györgyfalvi Bálint, Zsigmond és János», 1482-ben «Györgyfalvi Zsigmond» szerepelnek mint királyi emberek. Ugyanez év (1482.) február 15-én «Györgyfalvi» Bálint (a néhai Balázs fia) és édes testvére Pál veszi zálogba a Fodorháziaktól a Pata helység határán belül fekvő Korpafölde nevű pusztát; május 6-án pedig nyilván ez a Pál s leányai Agata és Erzsébet Kesző részeit Veronka asszonytól, a szent-egyedi Székely András özvegyétől, a kitől különben ugyanez a Pál, zálogban, ugyanebben a Kesző helységben már 1476-ban szerzett részeket. 1483-ban «györgyfalvi Henke Bálint» Pata részeit adta cserébe patai Poka László özvegyének Fruzsina asszonynak (a néhai györgyfalvi Henke István leányának) Nádas (azaz Magyar-Nádas) részeiért. Tiz évvel később, 1493. november 7-én ugyanez a Fruzsina asszony és gyermekei: István, Margit és Angaléta (hajadonok) kolozsvármegyei (nyilván Nádas helységben levő) 4 1/2 jobbágy-telküket és a Nádas folyón levő malomhelyük egy-harmadát 70 arany-forintért Gesztrágyi Benedeknek adták el. Ugyanez (1493.) év tavaszán «Györgyfalvi» Miklós a Pál fia (1495-ben «györgyfalvi Henke») Györgyfalván egy erdő-beli részét és szántóföldeit 7 arany-forintért Györgyfalvi Zsigmondnak adta el. A következő (1494.) évi június 12-én a györgyfalvi Henke János leánya Anna asszony egy fejérvármegyei s Nádas és Szent-Péter kolozsvármegyei, a férje szentmiklósi Nagy (Magnus) Miklós pedig a szintén kolozsvármegyei Szent-Miklós helység részeit, utóbbinak fejváltságát kifizetni óhajtván, összesen 21 arany-forintért Szomordoki Mihálynak, 1495. január 13-án pedig (az 1493-ban «Györgyfalvi» néven említett) «györgyfalvi Henke» Miklós (a néhai Pál fia), négy, köztük Kesző (!) dobokavármegyei, s Györgyfalva, Szent-Miklós és Pata kolozsvármegyei helységekben bírt jószágait, összesen 670 forintért, édes nővérének Zsófia asszonynak és férjének nagymihályi Polyák (Polyak) Albertnek vetette zálogba. A következő (1496.) évi október 31-én ugyanez a Zsófia (a ki előbb a Gyulakutai Balázs özvegye volt) némely dobokavármegyei s Györgyfalva, Pata, Szent-Miklós, Keszi és Pulyon (utóbbi máskor mindig Dobokavármegyében) kolozsvármegyei helységekben levő rész-jószágait, összesen 2 és 1/2 ezer forintért, nevezett mostani férjének Polyák Albertnek és fiának Gáspárnak zálogosította el, oly feltétellel, hogyha e birtokokat valaki «testvérei» közül ki akarná váltani, azt csupán ez összeg lefizetésével és csakis az Albert és fia halála után tehesse. 1497. január 27-én Györgyfalvi Henke Zsigmond (a néhai Balázs fia) óvást emelt, hogy ez a szent-annai Polyák Albert az emlegetett györgyfalvi Henke Miklóstól (a néhai Pál fiától) egyebek közt azokat a patai részeket zálogba vehesse, a melyek annak idején györgyfalvi Henke Lászlóról (a néhai Bálint fiáról) szállottak a nevezett Miklósra és Zsigmondra. Három nappal később aztán a tilalmazott «Györgyfalvi» (néhai Pál fia) Miklós, Györgyfalva és Pata részeit, az utóbbiban levő udvarházzal együtt, a melyek «Györgyfalvi» Lászlóról (a néhai Bálint fiáról) szállottak reá, cserébe adta szamosfalvi Gyerőfi Pálnak (a néhai Antal fiának) a dobokavármegyei Bogácsért és 50 forintért. Ugyanez év (1497.) április havában ennek a szamosfalvi Gyerőfi Pálnak feleségét Ilona asszonyt, mint a néhai «Györgyfalvi» Bálint leányát igtatják atyjának emlegetett györgyfalvi és patai részeibe, egyebek közt a györgyfalvi Henke Miklós jelenlétében, a ki különben még ez év július 15-én Pata helységbeli részeit 70 arany-forintért a Kendi (Kendy) Antal fiának, a fentebb (1478-ban) már szintén szerepelt Gálnak adta el. Pár évvel később, 1499. április havában az ez időtájt a kolozsvármegyei egyik alispáni tisztet viselő szent-annai Polyák Albertet és nejét Zsófia asszonyt újra igtatják, úgy látszik, az 1495. január 13-án történt elzálogosítás alapján, a györgyfalvi Henke (néhai Pál fia) Miklós négy, köztük Kesző (!) dobokavármegyei és Szent-Miklós, Györgyfalva és Pata kolozsvámnegyei birtokának részeibe, de épen a nevezett Henke Miklós ellentmondásával; ugyanez év (1499.) május havában ugyan őket és finkat Gáspárt ugyane Miklósnak (még pedig, úgy látszik, az 1497. január 31-én szamosfalvi Gyerőfi Pálnak cserébe adott) györgyfalvi és patai részeibe, előbbiben nemesi udvarházzal, örökös vétel czímén; s még ugyanez év nyarán a nevezett szent-annai Polyák Albertet a már fentebb (1483., 1493.) szerepelt Fruzsina asszony, a néhai «Györgyfalvi» (tulajdonkép «györgyfalvi Henke») István leányának a Tamás Torda városi lakos feleségének Szent-György és Szent-Péter helységekben levő birtokába, örökös jogon (titulo perpetuitatis). – Ugyanez időtájban, 1499. óta kezdik az oklevelek emlegetni györgyfalvi Bósi vagy Bózsi (de Bos, Bosy, Bozy) Miklóst. Róla azonban többet nem igen mondhatunk. Ugyancsak 1499-ben egy igtatás alkalmával Györgyfalvi «Salatiel Magnus» és «Salatiel iunior» szerepel. «Magnus» azaz «Nagy» alatt itt is «idősb» értendő. Ez az idősb Szalátiel 1508-ban és 1515-ben györgyfalvi Nagy (Nagh) néven ujra fölmerül. – 1509. márczius 7-én györgyfalvi Henke Kristóf (a ki 1499-ben mint a Zsigmond fia fordul elő), neje Angaléta asszony (a néhai septéri Bár Péter leánya) s gyermekeik György és Kristóf Arankut és Septér helységekben bírt részeiket Szentgyörgyi és Bazini Gróf Péter országbírónak és erdélyi vajdának adták, cserében a mosonyvármegyei Belső-Kemnye helységért. Utóbbit az említett két helység részeinek birtokába szabályszerűen be is igtatták. Ugyancsak 1509. márczius 7-én «Györgyfalvi» Kristóf (a ki alatt nyilván az előbb említett «györgyfalvi Henke» Kristóf értendő) s fiai György és Gáspár (!) Györgyfalva és Magyar-Pata részeit szintén cserébe adták szamosfalvi G(y)erőfi Tamásnak, Szamosfalva helység részeiért. – Ez adatok szerint tehát e család e korszakban Györgyfalva, Pata, Kesző, Szent-Miklós, Szent-Péter, Szent-György, Kara, Szamosfalva, Arankut, Septér, Nádas azaz Magyar-Nádas és Szucsák, továbbá, úgy látszik, Bós és Méhes helységekben volt birtokos. (1341: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 517., 1348: Dl. 28729., 1350: Dl. . 27140. és Anjouk. okmt. V. 403. l., 1355: gr. Teleki cs. oklt. I. 99., 1366: U. o. 138., 1366: Dl. 30691., 1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 170., 1377: Dl. 26986., 1380: Dl. 26760., 1381: Dl. 30721., 1389: gr. Teleki cs. oklt. I. 222., 1390: U. o. 223., 1392: Dl. 31114., 1395: gr. Teleki cs. oklt. I. 250., 1404: Dl. 28589., 1414. körül: Dl. 27000., 1418: Dl. 27004., 1423: Dl. 26879., 26770., 1424: Dl. 28796., 1430: Dl. 36407. pag. 110. n. 7., pag. 111. n. 6., pag. 121. n. 5., 1431: Dl. 26881., 1433: Dl. 28818., 1434: gr. Teleki cs. oklt I. 534., 1435: Dl. 28219., 27017., 28219., 26777., 1440: Dl. 36390. pag. 28. n. 3., 1447: Dl. 26886., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 153. n. 3., 1452: Dl. 36403. pag. 77. n. 1., 1453: Dl. 26890., 36403. pag. 87. n. 2., 1454: Dl. 36407. pag. 56. n. 1., 1457: Dl. 36403. pag. 32. n. 2., 1459: Dl. 36392. pag. 87. n. 1., pag. 62. a. n. 4., 1460: Dl. 26788., 1461: Dl. 36392. pag. 141. n. 5., Dl. 27172., 1464: Dl. 27040., 26791., 1465: Dl. 26787., 1468: Dl. 36393. pag. 45. n. 3.. 1469: Dl. 36394. pag. 24. n. 3., Dl. 36393. pag. 143. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 92. n. 2., 1473: Dl. 27194., 26904., 27052., 1475: Dl. 36404. pag. 125. n. 4., Dl. 36406. pag. 56. n. 1., 1476: Dl. 36403. pag. 120. n. 1., n. 2., pag. 124. n. 2., 1478: Dl. 36403. pag. 137. n. 1., Dl. 26910., 1480: Dl. 26914., 1481: Dl. 36395. pag. 37. n. 1., 1482: Dl. 26920., 26921., 26922., 1483: Dl. 36395. pag. 68. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 115. n. 3. és pag. 154. n. 1., 1494: Dl. 36398. pag. 185. n. 1., 1495: Dl. 27081., 36398. pag. 307. n. 1., 1496: Dl. 36398. pag. 262. n. 1., Dl. 26944., Székely oklt. I. 284., 1497: Dl. 26945., 26946., 26947., Dl. 36403. pag. 168. n. 1., Dl. 27087., 1498–1499: Dl. 27089., 1499: Dl. 27091., 37093., 27574., 36403. pag. 235. n. 1., 1501: Dl. 27774., 1502: gr. Teleki cs. oklt. II. 253., Dl. 36405, pag. 163. n. 1., 1504: Dl. 38471., 1505: Dl. 26957., 1508: Dl. 36399. pag. 236. n. 1., Dl. 26830., 1509: Dl. 36399. pag. 273. n. 1., pag. 280. n. 1., 1509–1510: Dl. 32572., 27113., 1511: Dl. 27799., 1513: gr. Teleki cs. oklt. II. 319. Dl. 28485., 1515: gr. Teleki cs. oklt. II. 345., 1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1., 1522: Dl. 36400, pag. 78. n. 1.) L. a. Suki (az 1344–1427. évekhez), meggyesfalvi Alárdfi (az 1451. évhez), rődi Cseh (az 1426., 1473. évekhez), patai Dezsőfi (az 1516. évhez), patai Bakó vagy Bakófi, patai Boka, Gyulakut(a)i, Korpádi (az 1473. évhez), szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő, Budai, Szomordoki (az 1446. évhez), és a gőczi Porkoláb cs. alatt. (V. ö. Szent-Péter helység a. is.)
Gyula (septéri, monyorósi) cs. Gywla. (1488: Dl. 27552., 1501: Dl. 26953., 36405. pag. 123. n. 1.) Ez oklevelekben állandóan László szerepel, a kétféle előnevű László kétségkívül ugyanegy személy. De hogy miféle Monyorós értendő, pontosan meghatározni nem tudom. Talán a mai Sajómagyaros, Szolnok-Dobokavármegyében, Beszterczétől ny.-d. – A László fia Ferencz septéri részei 1517-ben vétel utján az erdélyi káptalan birtokába mentek át. (Tört. Tár. 1891. 115. l., 1897. 748. l., 1898. 151. l.)
Gyulafi (szent-páli) cs. Másként Szentpáli. – L. e családnál (az 1458. évhez), és v. ö. a Szomordoki (az 1427. évhez) cs. alatt. is.
Gyulai (Gyulafi) cs. Dobokavármegyéből. – 1507-ben néhai János culai «Gywlaffy» néven említtetik. – Már a XIV. század közepe táján birtokos az ekkor Dobokavármegyéhez számított Gyós-Macskás helvségben. Hihetőleg e család egyik tagja értendő az alatt a Gyula-fia néhai János alatt, a kinek szintén dobokavármegyei (gyulai és) diós-macskási részeibe 1423-ban az Indali Pál fiait «örök jogon» beigtatták. (1307: Dl. 36610., 1314: Dl. 28715., XIV. század közepe: Dl. 27272., 1421: Dl. 27153., 1448: Dl. 30444., 1465: Dl. 27180., 1507: Dl. 18672. – V. ö. 1423: Dl. 27289.) L. a gyulai Porkoláb (az 1507. évhez) és az Indali cs. alatt.
Gyulakut(a)i cs. Maros-széki székely család, olykor szent-annai előnévvel. – 1482-ben (IV. 25.) Mátyás király, hű szolgálataiért, nemes Gyulakuti Balázsnak és általa feleségének Zsófia asszonynak, fiának Miklósnak, édes testvérének Jánosnak és e János fiainak Istvánnak, Mihálynak és Miklósnak adományozta, számos küküllő- és tordavármegyei birtokokon kívül, a kolozsvármegyei Arankut, Szent-Márton, Kis-Nyulas, Nagy-Nyulas és Velkér helységek s Tuznon puszta részeit, melyeket nevezettek és őseik már eddig is bírtak. A beigtatás még ez évi nyár elején szabályszerűen megtörtént. 1496-ban (VIII. 10.) Gyulakutai (Balázsnak, a ki 1494-ben már nem élt, 17 éves fia) Miklós, egyéb doboka-, torda- és küküllővármegyei birtokainak és székelyföldi örökségeinek, valamint Arankut, Szent-Márton, Kis-Nyulas, Nagy-Nyulas és Méhes kolozsvármegyei helységekben levő birtokainak felét, a melyeket anyja Zsófia asszony, az atyjától Györgyfalvi Páltól férjhezmenetele alkalmával kapott mintegy 1000 forinton idegen kezekből visszaváltott, – nevezett anyjának, életére, 1000 arany-forintért átadta és eladta, azzal az ígérettel, hogy magtalan halála esetére e birtokrészek másik fele is anyjára szálljon, a míg t. i. utóbbit az 1000 aranyforint tekintetében ki nem elégítette. De még ugyanez évi október 31-én összes említett részeit, egyebek közt Arankut, Szent-Márton, Méhes, Nagy-Nyulas, Kis-Nyulas és Tuzson kolozsvármegyei helységekben, barmokkal és ingóságokkal együtt; 2000 arany-forintért anyjának és anyja mostani férjének, Polyák Albertnek (a ki egy 1494. évi oklevél szerint Nagymihályi vagy nagymihályi Nagy nevet visel) és fioknak Gáspárnak, életök tartamára eladta, azzal az igérettel, hogy magtalan halála esetére e birtokok teljesen utóbbiakra szálljanak. – 1479-ben Öl(y)vest, eredetileg a farnasi Veresek birtokát, szerzik meg a harinnai Farkasoktól. – Ez adatok szerint tehát e család e korszakban a megye keleti felében Arankut, Szent-Márton, Kis-Nyulas, Nagy-Nyulas, Méhes, Velkér és Tuzson, ezenkívül vétel utján Öl(y)ves a Balázs özvegye: györgyfalvi Henke Zsófia asszony pedig: Györgyfalva, Pata, Szent-Miklós és Keszi helységekben volt birtokos. (1480: Dl. 26914., 1482: Dl. 26921., 1493: Dl. 36398. pag. 112. n. 1., 1496: Székely oklt. I. 284., Dl. 26944.) L. a harinnai Farkas (az 1479., 1480. évekhez), rődi Cseh (az 1493. évhez), Farnasi vagy farnasi Veres (az 1490–1499. évekhez), Györgyfalvi (az 1496. évhez) és a Szentkirályi cs. alatt.
Hadrévi cs. Tordavármegyéből. – 1449–1460. táján a János felesége illetve özvegye, Mérai Orsolya asszony mérai, andorjásházi és kórógyi birtokrészeit emlegetik. (V. ö. a Mérai cs. alatt, ez évekhez.) 1465-ben István Berkenyes helységben volt birtokos. (Dl. 27179.)
Hamar (uj-budai, budai) cs. Hamar. (1424: Dl. 27007., 1426: Dl. 27008., 1427: Dl. 28801., gr. Teleki cs. oklt I. 488., 1455: Dl. 36407. pag. 67. n. 1., 1461: Dl. 36392. pag. 118. n. 1., 1470: Dl. 36393. pag. 69. n. 2.) 1461. június 23-án a néhai Péter és neje néhai Erzsébet asszony leánya Ilona asszony, a kinek férjét ekkor szucsáki Nagy (Magnus), 1455-ben pedig szucsáki Vas (Wos) Fábiánnak nevezik, gyermekei András, Antal, Péter, István, Ilona és Dorottya nevében is, anyjáról örök-jogon reá szállott uj-budai birtokát uj-budai Hencz Andrásnénak, a néhai Szilkereki Péter és neje néhai Erzsébet asszony leányának Agata asszonynak s fiainak uj-budai Hencz Lászlónak és Györgynek adta, cserében Szucsák és Szent-Márton-Macskása helységek részeiért, melyek előbb az Agata asszony édes-anyjának és Orros Mátyásnak birtokai voltak. – L. a Budai (az 1424., 1455. évekhez) cs. alatt.
Haram-basa. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Haranglábi cs. Küküllővármegyéből. – (1483: Dl. 36868., 1494: Dl. 36398. pag. 193. n. 1., 1496: Dl. 36398. pag. 256. n. 1., 26940., gr. Teleki cs. oklt. II. 214., Dl. 36398. pag. 257. n. 1., pag. 261. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 214., 1502: U. o. 252., 1516: U. o. 350.) L. a csesztvei vagy héderfá(ja)i Barrabási vagy Barlabási és a Suki (az 1479. évtől kezdve) cs. alatt, és Sebesvár várnál (az 1483. évhez) is.
Ha(t)czaki (Haczczaki, Haczoki, osztorói, sárdi) cs. Hathzaky. (1481: Dl. 36403. pag. 152. n. 1., 1493: Dl. 27078., 1499: Dl. 27092., 36405. pag. 39. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 170. n. 1., Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 777., 780., 1501: Dl. 36405. pag. 170. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 113. n. 1., 1518: Dl. 36402. pag. 63. n. 1.) Hacczaky. (1498: Dl. 26951.) Hachoky. (1505: Dl. 26821.) Hachaky. (1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1.) Haczaky. (1521: Dl. 36400. pag. 1. n. 1., pag. 14. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 273. n. 1.) Hunyadvármegyéből. – 1480–1516. közt István és Dénes (a kinek felesége sárdi Budai Ilona), az 1520-as években pedig László és András szerepelnek. Úgy látszik azonban, eredetileg nem volt nemes család. (V. ö. 1488: Dl. 36397. pag. 110. n. 2., 1494: Dl. 28876., 1495: Dl. 26938., 1497: Dl. 27087.) L. a Sárdi (az 1488., 1505. évekhez) és a Budai (az 1498. évhez) cs. alatt.
Héderfá(ja)i cs. 1462-ben kapta István, a beszterczei királyi vár kapitánya, társával: szent-iváni Székely Mihálylyal együtt, Mátyás király e vidéki birtokai közül a Kacsics-nemzetségbeliekről a Hunyadiak kezére átment Harasztos, Ujfalu és Ludvég, 1464-ben pedig Akna helységet, a melyek aztán, a harinnai Farkasokkal 1485-ben kötött kölcsönös örökösödési szerződés értelmében, 1494-ben a harinnai Farkas Tamás és fia Ferencz birtokába mentek át. (L. bővebben a Hunyadi és a harinnai Farkas cs. alatt. – 1462: Dl. 27175., 1463: Tört. Tár. 1890. 113. l. és losonczi Bánffy cs. llt., 1464: Dl. 27040., 27177., 37167., 1485: Dl. 36397. pag. 11. n. 1.) L. az Oroszfá(ja)i cs. alatt.
Hencz (uj-budai, budai) cs. Hencz. (1450: Dl. 36407. pag. 102. n. 1., 1460: Dl. 27034., 1461: Dl. 36392. pag. 118. n. 1., 1468: Dl. 36393. pag. 48. n. 2., 1469: Dl. 26796., 1474: Dl. 36403. pag. 94. n. 1., 1487: Dl. 28337., 1497: Dl. 36403. pag. 194. n. 3., 1498: Dl. 26951. és Dl. 36403. pag. 212. n. 1., 1499: Dl. 27092., 27094., 36403. pag. 252. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 161. n. 1., 1503: Dl. 36399. pag. 18. n. 1., 1504: Dl. 36399. pag. 39. n. 1., 1509: Dl. 36399. pag. 318. n. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 116. n. 1.) 1461. június 23-án az András felesége Agata asszony (a Szilkereki néhai Péter és neje néhai Erzsébet asszony leánya) és fiai uj-budai Hencz László és György, Szucsák és Szent-Márton-Macskása helységek részeit szucsáki Nagy (másként Vas) Fábiánné Ilona asszonynak (az uj-budai Hamar Péter és neje Erzsébet asszony leányának) és gyermekeinek adták, cserében Uj-Buda helység részeiért. 1497. május havában Hencz Zsigmondné Márta asszonyt (Szilkereki Lukácscsal együtt) Sárd részeibe igtatták, de a sárdi Budai Gergely ellentmondásával. 1499-ben ugyanez a Hencz Zsigmond, a kinek a Szomordokiaktól atyja András után s később más czímen is Szomordokon szintén voltak zálogos birtokai, Szomordoki Bertalanné patai Boka Margittól Pata helységben vásárolt jószágot. 1501. deczember 30-án ugyanő Szucsák részeit szucsáki Dombi Bálintnak adta, cserében Uj-Buda részeiért 1498-ban és 1503-ban pedig a szucsáki Vas-októl illetőleg az uj-budai Vasoktól Uj-Budán vett birtokot zálogba. – L. a Budai (az 1446. évhez), szucsáki Vas cs. a. (V. ö. a gyekei Kemecz családnál.)
Henke (györgyfalvi) cs. L. a Györgyfalvi cs. alatt.
Herczeg (olnoki) cs. Dobokavármegyéből. – L. a gyulai Porkoláb (az 1505. évhez) cs. alatt.
Herepei cs. Másként: Erdélyi (herepei). – A hol Kolozs-, hol pedig Tordavármegyéhez számított Léta várát (l. Tordavármegyében) és tartozékait, melyek közül több kétségtelenül állandóan Kolozsvármegyéhez tartozott, bírta egy ideig. (L. a szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő cs. és v. ö. Szent-László helység a.)
Homonnai cs. L. a Bátori (az 1460., 1461. évhez) cs. alatt.
Hongor (nádasdi) cs. L. Ongor néven.
Horvát (Horvátispán, adámosi) cs. Küküllővármegyéből. – Horwath. (1506: Dl. 27106., 27107.) Horwathyspan. (1518: Dl. 36402. pag. 63. n. 1., 36405. pag. 347. n. 1.) Gáspárnak 1506-ban Gyeke helységben voltak részei. L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola (az 1502. évhez), Középlaki (az 1502. évhez), gyekei vagy heteni Fejes, Sárdi (az 1498. évhez) cs. alatt.
Horvát (kórógyi) cs. Horwath. (1486: Dl. 36397. pag. 29. n. 1., pag. 30. n. 1.) L, a Szentpáli (az 1486. évhez) és a Szomordoki (az 1486. évhez) cs. alatt.
Horvát Péter. Horwath. (1472: Dl. 36393. pag. 110. n. 1.) L. a szucsáki Vas cs. alatt.
Horvát (razvai) cs. L. az enyingi Török cs. alatt.
Horvát (uj-budai) cs. Horwath. (1512: Dl. 26965., 1514: Dl. 36400. pag. 247. n. 1.)
Hosozuaszói cs. Küküllővármegyéből. – Tótháza helységben, leányágon pedig főleg a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola család jószágaiban volt birtokos. (1450. körül: Dl. 36403. pag. 36. n. 1., 1473: Dl. 26906.) L. a Kerel(l)ői, Dombai, Györgyfalvi (az 1469. évhez), szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola (az 1511. évhez) és a Szarkadi cs. alatt.
Hosszumezői cs. L. a Szomordoki (az 1452. évhez) cs. és Kolozs város (az 1469. évhez) alatt.
Hosszuréti cs. Nem tudom, melyik Hosszurét helység értendő. – L. a Szentkirályi (azaz: Kalotaszentkirályi) és Madarászi cs. alatt.
Hosszutelki (botházai) cs. – Hosszutelke helység az erdélyrészi Fejérvármegyében fekszik. – Hozyvthelky. (1506: Dl. 26824., 26959.) Hwzywthelky. (1508: Dl. 26829. – V. ö. 1479: Dl. 26806., 1508: Dl. 26830.) L. a Frátai (az 1493. évhez) és a frátai vagy botházai Szentes (az 1479. évtől kezdve) cs. alatt
Ho(z)sdáti (Hosdádi, Hazsdádi, frátai) cs. Hosdady. (1463: Dl. 30461.) Hosdathy. (1487: Dl. 26939.) A dobokavármegyei Ho(z)sdát (ma Hezsdát, Szamosujvár szomszédságában) értendő. (V. ö. 1407: gr. Teleki cs. oklt. I. 320., 1408: Dl. 26764., 1415: Dl. 26768., 27288., 1419: gr. Teleki cs. oklt. I. 440., 1440: Dl. 29470., 28603., 1456: Dl. 27314., 1461: Dl. 36392. pag. 141. n. 4.) L. a Frátai (az 1415. évhez) és a tuzsoni Bolgár (az 1447. évhez) cs. alatt.
Huczói Antal. L. a Komlódi cs. alatt.
Hunyadi cs. A XV. század negyedik és ötödik évtizedében a Szécsényiek (l. ott) és szécsényi Salgaiak nagy terjedelmű, részben Kolozs- részben pedig Dobokavármegyéhez számítható birtokait szerezték vagy kapták meg, Teke és Sajó helységekben és ezek tartozékaiban, vagy, a mint olykor mondják, kerületében. E birtokok egy részének, úgy mint Teke, Ludvég, Erked, Akna, Péntek és Oláh-Solymos helységeknek két-harmadát 1457. tavaszán Vár(a)dai (néhai Pelbárt fiának) Aladárnak, és általa Vár(a)dai Miklósnak (a Miklós fiának), egy-harmadát pedig Toldalagi Balázsnak (az András fiának) a kir. kanczellária jegyzőjének és általa Toldalagi Andrásnak adományozta V. László király, «mint a hűtlen Hunyadi László és Mátyás birtokait». Ez uj-adományosok azonban aligha jutottak be e részek valóságos birtokába. 1458. márcz. 9-én Hunyadi Mátyás mint király, nagybátyjának, horogszegi Szilágyi Mihálynak, Magyarország kormányzójának adományozta egyebek közt a beszterczei uradalommal és grófsággal együtt az ekkor mindenestől Kolozsvármegyéhez számított Teke és Sajó helységek egész kerületét (districtus) is, a melyekbe a kormányzót szabályszerűen beigtatták. E birtokok azonban az ő halálával, vagy talán még előbb, ismét visszajutottak a Mátyás király kezébe, a ki 1462. nov. 25-én a tekei uradalomhoz számítható Harasztos, Ujfalu és Ludvég helységeket szent-iváni Székely Mihály és Héderfái István beszterczei királyi várkapitányoknak adományozta. Ezeket aztán e helységek birtokába 1463. január végén ellentmondás nélkül be is igtatták. Ez adományokhoz 1463-ban a király szülője, horogszegi Szilágyi Erzsébet asszony, külön oklevelekben adta beleegyezését, a mi szintén bizonyítja, hogy e jószágok családi birtokok voltak. 1464. márcz. havában az előbb ugyancsak a tekei uradalomban emlegetett Akna helységet adományozza Mátyás király ugyancsak szent-iváni Székely Mihálynak és Héderfái Istvánnak, hű szolgálataikért. A még ez év tavaszán megtörtént beigtatás alkalmával a szomszédosok között az erkedi és tekei gerébek is megjelentek, földesurok, Mátyás király nevében. E helységek tehát ekkor még mindig a Hunyadi-ház családi birtokai. De ugyanez időtájt, 1464. április 7-én Mátyás király Szobi Péter beszterczei kir. várnagynak adományozza, hű szolgálataiért, az általa (helyesebben atyja által) «pénzen vásárolt» Sajó birtokot és tartozékait, úgy mint Paszmos, Olmos, Barlád, Várhely, Serling, Simonteleke, Oláh-Budak, Alsó-Sebes, Fel-Sebes, Ardán és Feris helységeket, továbbá Erked birtokot és tartozékait: úgy mint Teke (előbb, mint láttuk, e helység volt az uradalom feje), Péntek és Oláh-Solymos helységeket, valamennyit Dobokavármegyében (!), még pedig arra az időre, a míg a csehek kezén lévő trencsénvármegyei Lednicze várát ő vagy utódai vissza nem szerzik és Szobinak vissza nem adják, mi ha megtörtént, viszont Szobi e birtokokat tartozik a királynak visszaadni. Még ugyanez évi november 4-én Mátyás király ugyanezeket, az ekkor «Belső-Szolnok- és Dobokavármegyéhez» (!) számított birtokokat illetve helységeket s ezenkívül az Oláh-Budak után felsorolt Gerzsenfő és Radla birtokokat is, minden feltétel nélkül ujra Szobi Péternek s fiainak Mihálynak és Jánosnak adományozta. Ekként az itt és a Szécsényieknél emlegetett tekei és sajói uradalom összes helységei a Hunyadiak birtokából idegen kezekbe mentek át. (E birtokok további története a szent-iváni Székely, Héderfái, monoszlai Csupor, harinnai Farkas, Ráskai, kusali Jakcs és Szobi családokhoz kapcsolódik.) E helységek közül azonban, mint különösen a Szécsényieknél láttuk, inkább csak a Sajó tartozékai közt felsorolt Várhel, Serleng, Barlád, Oláh-Budak, Gerzsenfő, Radla, Olmos, Ardán, Fel-Sebes, Al-Sebes, Fris és Simontelke helységek tartoztak Dobokavármegyéhez, maga ez uradalom feje Sajó (azaz Nagy- vagy Alsó-Sajó, s Kis- vagy Felső-Sajónak részei), Paszmossal együtt, valamint Erked, Teke, Péntek és Oláh-Solymos inkább Kolozsvármegyéhez számíthatók; Belső-Szolnokvármegyéhez pedig mindezek egyike sem tartozhatott; ez a jelzés minden kétségen kívül csupán a kir. kanczellária tévedése vagy toll-hibája. Mikor Szobi Péter 1473. aug. 30-án Mátyás király jóváhagyásával a nádasdi Ungorokkal kölcsönös örökösödési szerződésre lépett, az ekkor már közel egy évtizede birtokában levő jószágait következőkép sorolta fel: Sajó, Barla, Serleng, Simontelke, Várhely, Radla, Olmos, Budag, Ardán, Fris, Felső-Sebes, Alsó-Sebes és Gerzsenfő Dobokavármegyében, Erked, Teke, Péntek, Vaszmos (azaz Paszmos) és Sulymos Kolozsvármegyében. Mikor pedig a Szobi Péter fia Mihály 1502. deczember 13-án ugyane szerződést II. Ulászló királylyal megerősíttette, ugyane birtokait következőkép sorolta föl: Alsó-Sajó, Barla, Serleng, Várhely, Radla, Olmos, Oláh-Budak, Ardán, Fris, mindkét Sebes és Gerzsenfő Dobokavármegyében, Solymos, Erked, Teke, Pintek (Péntek) és Paszmos Kolozsvár»tegyében. Ez alkalommal tehát Simontelke helység kimaradt; viszont Sajóról megtudjuk, hogy alatta csupán Alsó(- vagy Nagy-Sajó), Budakról pedig hogy alatta csupán Oláh-Budak értendő. – Visszatérve a Hunyadiakra, e család egy másik, olykor s inkább Kolozsvármegyéhez számított Szász-Filpes nevű birtoka történetét, a szomszédos, de már inkább Tordavármegyébe sorolható Magyar-Filpes és az ezzel rendszerint együtt járó, szintén inkább tordavármegyei Unoka nevű birtoka miatt, egyhuzamban Tordavármegyében, a Szécsényi és a farnasi Veres családoknál beszélem meg (l. főleg utóhbi családnál, Tordavármegyében); az egy ideig szintén a Hunyadi János kezén volt Öl(y)ves vagy El(y)ves kolozsvármegyei birtok történetét pedig e vármegyében szintén a farnasi Veres családnál. – Hunyadi János, nővérével: Klára asszonynyal, Dengelegi Pongrácz özvegyével, a hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított Léta várát, s ennek részben Kolozsvármegye területén feküdt tartozékait is bírta egy ideig. (L. e várnál, Tordavármegyében. – V. ö. még a pelsőczi Bebek cs. alatt is, az 1455. évhez). 1442: gr. Teleki cs. oklt. II. 9., 1443: Dl. 30183. és gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. n. 4., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 647. Dl. 30437., 13718., 1451: Dl. 36403. pag. 61. n. 3., 1455: Dl. 27312., 14978. és Hunyadiak kora. X. 473., 482. Dl. 14983., 27313., 1456: Hunyadiak kora. X. 533., 1457: Dl. 30196., 30836., 1458: Dl. 30839., 1462: Dl. 27175., 1463: Tört. Tár. 1890. 113. l. és losonczi Bánffy cs. llt., 1464: Dl. 27040., 27177., 27490., 27492., 1473: Dl. 16167., 1502: Dl. 16167. és 36404. pag. 174. – V. ö. a Ráskai cs. alatt.
Igyártó cs. Másként Csicsei vagy csicsei Vajda. – L. Csicsei néven. – V. ö. Sebesvár várnál (az 1460. évhez).
Iklódi cs. Másként iklódi Bekefi, mely név e korszakban a család egyik ágát jelzi. – Dobokavármegyéből, a hol Iklód helység feküdt. A Borsa nemzetségből ered, melynek nevét ma is őrzi a Kolozsvártól észak felé, a Borsa folyó völgyében fekvő kolozsvármegyei Borsa helység. (Karácsonyi János. Magyar Nemzetségek. I. 268. l.) A XIII. század végén és a XIV. század elején a család őse a László fia Csonka (Chunka) László (egy ideig erdélyi alvajda) volt. Fiai, Beke és Domonkos némely doboka- és belsőszolnokvármegyei helységeken kívül a kolozsvármegyei Őr, Szopor, Noé (a későbbi Novaj) és Óhtonteleke (a későbbi Ajton) helységekben birtokosok. A hatalmas László erdélyi vajdához pártolván, hűtlenségbe estek s e birtokaikat 1319-ben és 1320-ban Elefánti Dezső mester sebesvári várnagynak adta I. Károly király. Későhb azonban, úgy látszik, kegyelmet nyertek; a felsorolt birtokok közül Őr és Szopor helységet utódaik kezén is találjuk. – 1388-ban és 1389-ben Beke fia György Kolozsvármegye alispánja. 1454. elején Iklódi Ozsvát a néhai Domonkos fia Keszi és Szopor helységekben bírt részeit Flórenczi Manneni (Manneny) Odvárd dézsi királyi sókamarásnak akarta elzálogosítani, a mi ellen Iklódi István és Péter a néhai Balázs fiai tiltakoztak. (1455.) aug. 27-én ugyanaz az Ozsvát és fia György Őr és Szopor részeit 50 arany-forintért Iklódi Beke-fia (filius Beke) György fiának Mártonnak vetette zálogba; 1458. augusztus 4-én pedig Iklódi Beke-fia (filius Beke) Miklós fia Demeter némely dobokavármegyei s az ekkor Kolozsvármegyéhez számított, különben pedig belsőszolnokvármegyei Péntek valamint Szopor és Őr helységekben bírt részeit édes testvérének Benedeknek, – 1466. június 19-én pedig, de már ekkor «iklódi Beke» néven, ugyancsak Őr és Szopor részeit, 80 arany-forintért, Iklódi Mártonné Potencziána asszonynak (a néhai Drági Zsigmond leányának, a ki később szopori vagy méhesi Tót Istvánná lett) adta el. Az erdélyi lázadás alkalmával Iklódi Márton is hűtlenségbe esvén, némely doboka- és belső-Szolnok-, valamint Őr és Szopor kolozsvármegyei helységekben- bírt részeit 1467. október 29-én Kovács István volt nagy-bányai királyi kamarásnak és volt szebeni királyi kamara-ispánnak adományozta Mátyás király, részint hű szolgálataiért, részint pedig azon 2000 arany-forint fejében, melyet a királynak István moldvai vajda ellen Moldvában folytatott hadjárata alkalmával saját vagyonából adott. A beigtatásnak azonban a nevezett Márton felesége Potencziána asszony a saját, valamint fiai János és Tamás s leánya Márta nevében ellentmondott. Egy ily beigtatásnál, mint szomszédosok, Iklódi Beke, Demeter és István is megjelentek. Az Iklódi Márton fejének később megkegyelmezett ugyan Mátyás király, de csupán zálogos birtokait, a melyek t. i. a fi-ágat illetik, adta vissza néki. Ily természetű birtokairól s ezek ügyében tett, bár kétes értékű intézkedéseiről nemsokára hallunk. Jelesül 1469. február 19-én 6, valamint szamosfalvi Kis (Parvus) Kelemen és (állítólag) szamosfalvi Mikola Ferencz (a néhai ifj. János fia) «e Ferencz szükségeire» Szent-Miklóson egy halastavat diódi Porkoláb Mihálynak (helyesebben nemes Mihály diód-vári várnagynak, az erdély-részi Fejérvármegyében), valamint Bertalan István és Szász György kolozsvári lakosoknak, Szamosfalván pedig, a Szamos folyón egy malmot, utóbbi kettőnek és Prokóp szintén kolozsvári lakosnak vetettek zálogba, összesen 100 arany-forintért; majd augusztus 23-án ugyancsak Iklódi Márton, a kinél eddig a szamosfalvi Mikola János és felesége Katalin aszszony birtokai 160 forintban zálogban voltak, e birtokokat a nevezett János özvegyének Katalin asszonynak és fiának, a fentebb már említett Ferencznek visszabocsátották; viszont utóbbiak e birtokok közül Magyar Dezmér, Oláh-Dezmér és Szent-Miklós helységek részeit, ugyanez összegben, Iklódi Mártonnak adták zálogba. Ezeket az akkor elzálogosított részeket azonban az ekkor még csak mintegy 15–16 éves «dezméri» Mikola Ferencz Iklódi Mártontól már ez év őszén visszaváltotta; majd mindezen «tudta nélkül vagy akarata ellenére, ravaszul vagy erőszakosan történt» elzálogosítások ellen még ez év végén perrel is tiltakozott; s a következő (1470.) évben erdélyi vajdai ítélettel kapta vissza Iklódi Mártontól úgy a két Dezmért és Szent-Miklóst, valamint az utóbbiban levő halastavat és a szamosfalvi malmot is. – Ugyancsak 1469-ben (valószínűleg a fentebb már említett) Iklódi Demeter szintén Kovács István ekkor Buda városi polgárnak s dézsi és széki királyi sókamarásnak akarta elidegeníteni, némely doboka- és belsőszolnokvármegyei birtokain kívül, a kolozsvármegyei Szopor és Őr helységekben levő jószágait is, a mi ellen ez évi április 24-én az emlegetett Iklódi Márton, neje Potencziána asszony, fiaik János és Tamás s leányuk Márta, tiltakoztak. Ugyanők szintén még ez év (1469.) őszén (október 16.) tiltották el a királyt ugyancsak némely doboka- és belsőszolnokvármegyei s Őr és Szopor kolozsvármegyei helységekben levő (Iklódi-féle) birtokoknak Haram-basa, Szu-basa, Jaurank-vajda és Karacsa urak (egregii) részére leendő eladományozásától; 1470. április 14-én pedig az ekkor már elhunyt Iklódi Márton nevezett özvegye s három gyermeke emelt óvást, hogy gerőmonostrai Kemén Mihály s Kálnoki György és László az ő (név szerint meg nem nevezett) birtokaikat a királytól felkérték, azokat a király nékik adományozta s ők e birtokokat már el is foglalták. 1470. márczius 16-án ugyancsak a hűtlen, de már ekkor is néhai Iklódi Márton «összes birtokait», de e birtokok fölsorolása nélkül, hű szolgálataikért Dóczi Imre és dobozi Dánfi vagy Dámfi (Damfy) András királyi udvari nemes cselédeknek s általok Dóczi Lászlónak és Péternek, illetőleg az említett András édes testvérének Jánosnak adományozta Mátyás király. A beigtatást végző kolozsmonostrai konventi tagnak az oklevél hátára tett följegyzése szerint a beigtatást csupán doboka- és belső-szolnokvármegyei, összesen hat birtokra nézve ejtették meg, egyebek közt ez alkalommal is az lklódi Márton özvegye s gyermekei Tamás és Márta ellentmondásával. És bár az adománylevélben az Iklódi Márton «összes birtokairól» van szó, a kolozsvármegyei Őr és Szopor helységeket, úgy látszik, mégsem értették bele ez adományba. Ezeket a király ugyanez év (1470.) deczember 2-án Raguzai (de Ragusio) Franknak s fiának Jeromosnak adta, részint a Frank hű szolgálataiért, részint pedig ama pénzösszeg fejében, melyet ő a királynak Jajcza vár ostrománál kölcsön adott. E két birtokra nézve a szabályszerű beigtatás a következő (1471.) évi február 21-én szintén megtörtént. Úgy látszik, ez a Frank értendő az alatt a Drobroniki Frank alatt is, a kit 1472-ben mint szopori birtokost sorolnak fel a tordavármegyei Szent-Jakab azaz Mezőszentjakab szomszédosai között. – Ugyancsak 1471. április 17-én már Dézsi (de Deez) Péter panaszkodott, hogy ámbár a hűtlen (néhai) Iklódi Márton birtokait néki adományozta Mátyás király, az ezekre vonatkozó igtatólevél kiadását a nevezett Márton özvegye, Potencziána asszony megakadályozza. Ugyanez időtájt utóbbi a saját s gyermekei Tamás és Márta nevében óvást emelt, hogy az őket hat dobokavármegyei s Őr és Szopor kolozsvármegyei helységekben zálog czímen megillető részeket Dési vagy Dézsi (Desy) Péter és János elfoglalhassák. Tehát a Dézsiek részére szóló királyi adományba ez a két helység is bele lenne értendő. Ennek ellenére azt látjuk, hogy e helységeket (iklódi) Dési (Desy) János és Péter Raguzai Olasz (Italicus Ragusensis, Ragusiensis, de Ragwsya) Franktól és fiától Jeromostól kapta, úgy látszik: 1476. május 31-én, cserében egy borsod- és két abaujvármegyei helységért. E csere ellen azonban 1476. június 10-én szintén tiltakozott Potencziána asszony, ekkor már a méhesi (vagy szopori) Tót István felesége, a saját, valamint első férjétől (Iklódi Mártontól) született leánya, az emlegetett Márta nevében. Sőt pört is indított az erdélyi vajda előtt Raguzai Olasz Frank ellen, melynek végén, mint nyertes felet Őr és Szopor helységeknek egykor a néhai iklódi Beke-fia Miklós, továbbá e Miklós fia Demeter, a néhai Balázs fia Péter és az Ozsvát birtokában volt, sőt bírságképen magának Raguzai Olasz Franknak ugyane két helységbeli birtokai egy-harmad részébe (az erdélyi vajdát pedig ugyanannak két-harmad részébe) 1478. tavaszán szintén beigtatták. Úgy látszik tehát, Raguzai Frank annak idején nem csupán az Iklódi Márton, hanem a fent elősorolt többi Iklódiak itteni birtok-részeit is magának foglaltatta el. Néhány évvel később, 1482. június havában csehi Dési (Desy) János és Iklódi Dési Péter ugyancsak a néhai Iklódi Mártonnak némely doboka- és belsőszolnok-, valamint Szopor és Őr kolozsvármegyei helységekben bírt részeihez tartott jogot, zálog czímen, Kovács István volt erdélyi királyi sókamarástól. A beigtatásnak azonban e két helységre nézve méhesi Tót István a felesége Potencziána és leányuk: Ilona, valamint Szentgyörgyi György a felesége: Márta asszony és leányuk Anasztázia nevében ellentmondottak. Ugyanez (1482.) évi szeptember 28-án ezektől az ellentmondóktól mint zálog-birtokosoktól kapta vissza a zálogösszeg lefizetése után Katalin asszony a néhai Iklódi Balázs leánya (az Iklódi György deák felesége) Őr helység részeit. A következő (1483.) évi május 6-án Orsolya asszony a néhai Iklódi Ozsvát özvegye ismeri el, hogy iklódi Dési (Desy) Péter őt némely doboka- és belső-szolnokvármegyei, valamint Kesző kolozsvármegyei birtokból részére járó hitbér és jegyajándék czímén kielégítette. Másnap, május 7-én, Iklódi Benedek (a néhai István fia) tiltakozott, hogy a király az ő doboka- és belső-szolnokvármegyei valamint Kesző, Őr és Szopor kolozsvármegyei birtokrészeit iklódi Dézsi Péternek eladományozhassa; néhány évvel később, 1492. október 11-én pedig Iklódi Máté (a néliai Demeter fia) tiltotta el a királyt némely dobokavármegyei s Őr és Szopor kolozsvármegyei helységekben bírt részeinek Betlen(i) Miklós, iklódi Dési Péter, szopori Tót István és szopori Szentgyörgyi (Zenthgyerghy) György részére leendő eladományozásától. A következő (1493.) évi július 14-én a már sokat emlegetett szopori Tót Istvánné Potencziána asszony, néhai első férje doboka- és belső-szolnok-, valamint Őr és Szopor kolozsvármegyei helységekben levő birtokaiból temeseli Dési (Desy de Themessel) Péter által történt kielégítése után utóbbinak véglegesen menedéket vallott. Végül 1510. január 16-án Valkai (Walkay) János-fia Tamás, Tamásfalvi (Thamasfalwy) György fiai Imre és Sixtus vagy Sikesd és a Kémeri (Kemery) Péter fiának Lászlónak fiai Mihály és János nyugtatták temeseli «Dés» (Dees de Themessel) Pétert, hogy ez őket a néhai iklódi Bekefi (Bekeffy) György leányának Erzsébetnek, leány-negyed czímén, a néhai György némely dobokavármegyei s Szopor és Őr kolozsvármegyei birtokaiból járó részek tekintetében kielégítette. Valkai Tamásnak t. i. Kémeri Ilona asszony volt édes-anyja, a ki néhai Kéméri Pétertől és iklódi Bekefi (néhai György leányától) Erzsébet asszonytól származott; Tamásfalvi Imrének és Sikesdnek pedig Kéméri Skolasztika asszony, ugyanezen iklódi Bekefi Erzsébet asszony (és az említett Kéméri Péter) leánya; végül Kémeri Mihály és János a László fiai, unokái voltak ugyanennek a Kéméri Péternek és iklódi Bekefi (néhai György leányának) Erzsébetnek. 1514. november 24-én temeshelyi Dési vagy Dézsi (Deesy de Themeshel) János uj-adományul kapta II. Ulászló királytól, némely doboka- és belsőszolnokvármegyei birtokon kívül, a kolozsvármegyei Őr helységet is, a melyekre vonatkozó iratai a pór-lázadás alkalmával elpusztultak. (1319: Anjouk. okmt. I. 520., 1320: Dl. 1991., 1350: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 173., 174., 1351: Anjouk. okmt. V. 439., Dl. 29686., 1365: Dl. 27275., 1388: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1389: Zsuki cs. llt. N. 5., 1390: gr. Teleki cs. oklt. I. 223., 1404: Dl. 28589., 1408: Dl. 27278., 1413: Dl. 27284., 1435: Dl. 27298., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 35. n. 3., pag. 154. n. 1., 1454: Dl. 36407. pag. 45. n. 1., pag. 47. n. 2., 1455: Dl. 36407. pag. 72. n. 3., 1458: Dl. 36392. pag. 12. n. 1., 1460–1470: losonczi Bánffy cs. llt., 1462: Dl. 26403., 1465: Dl. 26787., 27179., 1466: Dl. 26792., 27916., 1466–1487: Dl. 27915., 1467: Dl. 27330., 29051. és Bécsi állami levéltár, 1468: Dl. 27047., 1469,: Dl. 36393. pag. 137. n. 1., pag. 135. n. 3. és n. 4., pag. 136. n. 2., pag. 141. n. 2. és gr. Teleki cs. oklt. II. 95., 96., 1469–1470: U. o. 97–112., 1470: Dl. 26901., 26902., 27335., 1471: Dl. 26903., 27339., Dl. 36393. pag. 104. n. 2., 1472: Dl. 27341., 1476: Dl. 36406. pag. 66. n. 1., Dl. 36403. pag. 116. n. 12., 1478: Dl. 26910., 1482: Dl. 27370., 26925., 26926., 1483: Dl. 36395. pag. 64. n. 1., pag. 65. n. 1. és losonczi Bánffy cs. llt., 1489: Dl. 28874., 29015., 1492: Dl. 36398. pag. 90. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 142. n. 1., 1510: Dl. 36399. pag. 331. n. 1., 1514: Tört. Tár. 1904. 229. l. és Dl. 27408., 28022., 1519: Dl. 36402. pag. 148. n. 1. V. ö. Dl. 36390. pag. 56. n. 2.) L. a Györgyfalvi (az 1404. évhez), Mátéi és a Kályáni cs. alatt.
Illyefalvi cs. Bócz részeit kapta 1493-ban nemes Illyefalvi Benedek deák és testvére László, az előbbinek hű szolgálataiért, dengelegi Pongrácz János özvegyétől Erzsébet asszonytól és fiától Mátyástól. (Dl. 27076.)
Illyési (szucsáki) cs. Illyesy. (1456: Dl. 36407. pag. 67. n. 1.) L. a Budai (az 1455. évhez) cs. alatt.
Imrefi (szerdahelyi) cs. Másként Szerdahelyi. – A Győr-nemzetségből. – L. a Losonczi (az 1467. évhez) cs. alatt.
Inaktelki cs. Vagy Inaktelki G(y)erő-fia. – A g(y)erő-vásárhelyi vagy vásárhelyi G(y)erőfi család egyik ága. – L. e néven.
Incseli cs. Másként: várczai (várszai), mereg-jói, nagy-mereg-jói sat. Vajda. – L. e néven.
Indali cs. Tordavármegyéből. – Olykor Indali (1440.), máskor Indaly (1467–1505.) alakban, 1440-ben macskási, pl. 1467-ben, 1470-ben, 1505-ben sat. gyulai, 1483-ban kovácsi előnéven fordul elő. (Az illető Gyula és Kovácsi helységek, Kolozsvártól észak felé, ma Kolozsvármegyében feküsznek, a középkorban azonban Dobokavármegyéhez tartoztak.) – 1423-ban Miklóst, Jánost, Gergelyt és Györgyöt a Pál fiait a (valószínűleg Gyulai) Gyula-fia néhai János dobokavármegyei (gyulai és) diós-macskási részeibe igtatták, örök jogon. 1451-ben (V. 6.) a nevezett Gergely (a Pál, s Gyulai Gyula-fia János leányának Mártának fia), továbbá Józsefmacskási János (a Miklós fiának Istvánnak fia), valamint Zalaház(a)i János és László (az István fiai), Szaniszló (a Mihály fia), s e Szaniszló fiai Lukács, Pál, Zsigmond és György óvást emeltek Valkai (Miklós fiának Lászlónak fiai) György, Tamás és Benedek, továbbá Gyulai (Loránd fia) István, valamint Ludasi (!) János fia Porkoláb István ellen, hogy ezek az ő dobokavármegyei (gyulai és) szent-miklós-macskási részeiket még Zsigmond királytól felkérték, magukat e részekbe beigtattatták, s őket e részekből kizárták. 1464-ben (XII. 1.) kétségkívül ugyanez a Gergely a saját, valamint gyermekei Lukács, Pál, Zsigmond, György, Benedek, Albert, István, Ilona és Orsolya, továbbá a Macskási János (valószínűleg azonos az 1451-ben szereplő Józsefmacskási Jánossal), ennek fia Márton «és többi fiai» nevében, gyulai Porkoláb Lászlót, gyulai Erdélyi Lászlót s Mérai Pétert «és testvéreit» tiltotta el az ő dobokavármegyei (gyulai), szent-miklós-macskási és szent-kereszt-macskási részeik bitorlásától. 1473-ban (I. 25.) ugyane Gergelynek (mint már néhainak) fia Pál az ekkor Dobokavármegyéhez számított (Gyula és) Csepegő-Macskás helységben bírt részeit 50 arany-forintért testvérének Zsigmondnak vetette zálogba. (1423: Dl. 27289., 1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1., n. 2. és n. 3., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 636., 1451: Dl. 36403. pag. 41. n. 3. pag. 42. n. 3., 1464: Dl. 27325., 1467: Dl. 36393. pag. 21. n. 3., 1470: Dl. 27507., 1470. körül: Dl. 26797., 1473: Dl. 36393. pag. 118. n. 2., 1474: Dl. 36403. pag. 97. n. 3., pag. 98. n. 1., pag. 91. n. 2., 1477: Dl. 36403. pag. 135. n. 1., 1483: Dl. 36868., 1496: Dl. 27568., 1499: Dl. 27576., 1505: Dl. 27579.) L. a szucsáki Dó(z)sa, Szucsáki, Szilvási (Kecsetszilvási), Zalaház(a)i (az 1451. évhez), mikói Bakó, Kilédi és a lónai Tőki cs. alatt.
Ispán (középlaki, szent-királyi azaz kalota-szent-királyi) cs. Ispan. (1475: Dl. 28632., 1477: Dl. 36403. pag. 146. n. 1., 1479: Dl. 36395. pag. 1. n. 1., 1483: Dl. 36868., 32567., 1511: Dl. 27255.) Espan. (1480: Dl. 36395. pag. 22. n. 2., 1487: Dl. 36397. pag. 74. n. 2., 1493: Dl. 27220., 1508: Dl. 26826.) Ispaan. (1482: Dl. 29011.) Másként Középlaki cs. – L. a Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi), Madarászi, danki Vajda és a Középlaki (az 1480., 1487. évekhez) cs. alatt.
István erdélyi püspök. L. a Mérai (az 1410. évhez) cs. alatt.
Istvánfi (zutori, kémeri, középlaki) cs. L. Középlaki néven.
István moldvai vajda és fia Bogdán. L. «Moldvai vajdák» néven.
Isztrigyi cs. L. Sztrigyi alakban.
Ivánkafi (ősi) cs. L. Jankafi (ősi, palatkai) néven.
Jakab István nagy-szent-mihályi lakos. L. a Valkai vagy Valkói (az 1484. évhez) és a Középlaki (az 1484. évhez) cs. alatt.
Jakcs (Jakabfi, kusalyi) cs. Közép-Szolnokvármegyéből. – Az 1430-as években az ekkor hol Doboka-, hol Kolozsvármegyéhez számított Teke (Ludvég, Péntek, Akna, Solymos, Erked) és Sajó (azaz Nagy-Sajó, s kétségkívül az ekkor ennek kerületéhez tartozott Rádla, Almas vagy inkább Olmos, Felső-Sebes, Jardán, Serleng, Simontelke, Paszmos és Oroszfalu) helységek uradalmát, mint előbb a Szécsényi vagy szécsényi Salgai Miklós birtokait találjuk a kusal(y)i Jakcs Mihály kezén, zálog czímen a királytól. (L. a Szécsényi cs. alatt.) 1489. október havában igtatják kusalyi Jakcs Lászlót (és Ráskai Balázst) ugyanezen a vidéken Erked, Akna, Ludvég, Szász-Filpes, Solymos, Paszmos, Teke, Péntek kolozs-, valamint Sajó, mindkét Sebes, Radla, Várhely, Barla, Serling, Budak, Jordán, Greslif (azaz Gerzsenfő), Fris és Simontelke dobokavármegyei helységek felének birtokába, szintén zálog czímen, de többek ellentmondásával. (L. a Ráskai cs. a.) – 1450. óta a hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított Léta várát s ennek részben Kolozsvármegye területén feküdt tartozékait is bírta egy ideig, kormányzói adomány alapján. (L. e várnál, Tordavármegyében). – Ezenkívül a fodorházi Korpádiakkal (l. ott) való rokonság utján Korpád és Pata helységekben volt birtokos. 1491. márczius 23-án («Jakabfy») László a György fia egy, őt örök jogon megillető kusalyi jobbágy-telekért ugyane két helységben részeket kapott cserébe a néhai Márkos Pál zilahi lakos özvegyétől, Ilona asszonytól (a néhai dobokai Lőkös Péter leányától) és gyermekeiktől Katalintól és Páltól. 1493. november 26-án ugyanez a («Jacabfy») László, miután neki Pál mester, a kolozsmonostori konvent jegyzője, bizonyos megítélt esküt elengedett, utóbbinak ezért viszonzásul Korpád helységben három puszta telket, egy kaszálót és fél halastavat engedett át, e birtokrészek tekintetében összesen 25 forint értékig szavatolván. 1495. deczember 2-án ez a Pál mester konventi jegyző ezeket a rész-birtokokat (ez alkalommal egy népes és két puszta jobbágy-telket, egy kaszálót és fél halastavat sorolnak fel) az említett 25 arany-forintért szamosfalvi Mikola Ferencznek vetette zálogba. 1502. július 29-én a fent említett («Jakabffy») György másik fia Péter ugyancsak Korpád részeit 25 arany-forintért somkereki Erdélyi Jánosnak zálogosította el. Ezek ellenére ez a Péter és László 1515–1525. között is birtokos Korpád helységben. (1473: Dl. 36393. pag. 104. n. 1. 1480: Dl. 38395. pag. 21. n. 2., 1482: Dl. 36395. pag. 40. n. 1., 1485: Dl. 36397. pag. 7. n. 1., 1486: Dl. 36397. pag. 53. n. 1., pag. 66. n. 1., 1489: Dl. 27379., 1491: Dl. 36398. pag. 41. n. 1., 26932., 26931., 26930., 1493: Dl. 36398. pag. 160. n. 1., 1495: Dl. 36392. pag. 212. n. 1., 1499: Dl. 36403. pag. 251. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 209. n. 1., 1515: gr. Teleki cs. oklt. II. 345., 1518: Dl. 36402. pag. 62. n. 1., Dl. 36406. pag. 142. n. 3., 1519: Dl. 36402. pag. 147. n. 1., 1525: Dl. 36406, pag. 143. n. 1.) L. a Losonczi (az 1495: évhez), Középlaki (az 1435. évhez) cs. alatt.
Jaksics (nagylaki) cs. Csanádvármegyéből. – 1467: Dl. 26897., 26898., 26899., 1472: Dl. 27193., 1473: Dl. 28307., 36393. pag. 128. n. 1., 1482: Dl. 26435., 1493: Dl. 27220., 1494: Dl. 30307., 1498: Dl. 36043. pag. 180. n. 1., 1500: Dl. 28665., 27232., 1501: Dl. 36405. pag. 91. n. 1., Magy. Tud. Akadémia kézirattára és Múz. llt. – L. a Farnasi vagy farnasi Veres (az 1467. évtől kezdve), Tamásfalvi (az 1498. évtől kezdve) cs. alatt.
Janka-fi (Janka, Ivánka-fi, Johanka-fi, ősi, palatkai) cs. 1296-ban, 1331-ben, 1332-ben és 1334-ben «Palatkai» néven tűnik föl. (Magy. Tud. Akadémia kézirattára, Árpádkori új okmt. V 151. l., Századok 1887. kiránd. Pótfüzet. 76. l., Anjouk. okmt. II. 617., Dl. 26858., Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 463. l.) 1343-ban, 1344-ben, 1348-ban, 1351-ben, 1352-ben, sőt még 1451-ben is Ősi néven (a dobokavármegyeí Ős helységről) fordul elő (1343: Dl. 31139., 1344: Anjouk. okmt. IV. 419., 1348: Múz. llt. és Anjouk. okmt. V. 186., 1351: Dl. 28730., 1352: Anjouk. okmt. V. 561., 1451: Dl. 36403. pag. 46. n. 2.), valamint azután is (1357. óta) állandóan utóbbi néven; de ekkor már e név mellett inkább a latinosan vagy magyarosan írott Ivánka-fi, (Johanka-fi , majd a Jankafi és Janka név vehető a család igazi nevének. – Filius Iwanka, Ivanka. (1296: Árpádkori új okmt. V. 151., Magy. Tud. Akadémia kézirattára., 1356: Zimmermann–Werner: Urkundenbuch. II. 128., 1357: Anjouk. okmt. V. 531., 1372: Múz. llt., 1375: Dl. 26867., 1377: Dl. 26869., 1380: Dl. 26861., 1402: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 90. l., 1413: Dl. 27001., 1416: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 91. l., 1417: Dl. 10543., 1444: Dl. 27025.) Filius Johanka. (1312: Dl. 30598.) Filius Juanka. (1357: Múz. llt., 1359: Dl. 26861., 1383: Dl. 26858.) Filius Janka. (1419: Dl. 26858., 26861., 26867., 1427: Dl. 30429., 1428: Múz. llt., 1430: br. Kemény cs. llt, és Tört. Tár. 1907. 92. l., Dl. 36407. pag. 113. n. 1., pag. 113. n. 2., 1430–1440: Dl. 36407. pag. 114. n. 3., 1461: Dl. 28731., 1467: Dl. 27042.) Janka. (1430: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 92. l.) Jankafy. (1459: Dl. 36392. pag. 69. n. 1., 1467: Dl. 27042., 1468: Múz. llt., 1472: Dl. 36393. pag. 106. n. 1., 1480: Dl. 36395. pag. 13. n. 1., pag. 16. n. 2., 1488: Dl. 27552., 1492: Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1496: Dl. 28878., 1497: Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1498: Dl. 27573., 1499: Dl. 27392., 1501: Dl. 36405. pag. 135. n. 1.) Jankaffy. (1496: Dl. 28879., 1499: Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1501: Dl. 36405. pag. 104. n. 1., Magy. Tud. Akadémia kézirattára, Dl. 36405. pag. 97. n. 1., 1508: Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1509: Dl. 27404., 1519: Múz. llt.) 1296-ban Palatkai (Ivánka fiának Jánosnak fia) János, valamint nagyanyja, nevezett Ivánka felesége, óvást emeltek, hogy atyja illetőleg fia, Ivánka-fia János és nagybátyja (patruelis) Gergely Palatka, Mikatelöke, Tehenöstelke, Pétörtelöke és Légen nevű (a megye kitétele nélkül felsorolt, de a későbbi adatokból ítélve Kolozsvármegyéhez számítható) birtokaikat Gyógi Miklósnak (az András fiának) elidegenítsék; 1331-ben Palatkai Ivánka (a Gergely fia) tiltakozott az ellen, hogy atyja testvére János (az Ivánka fia) az áltatok bírt Palatka helység egy részét Kolozsvármegyében, az ő atyja tilalma ellenére, Felgyógi Miklósnak eladta, ennek fiai pedig azt Mihály fiainak, Semjén unokáinak, telegdi (udvarhelyi) székelyeknek, elidegenítették. 1344. május 8-án ugyancsak a nevezett, most «Ősi» Gergely fia Ivánka tiltakozott, hogy atyja Gergely és nagybátyja (patruus) János, az ő és (patruelis) testvére, (János-fia) János engedelme nélkül, ugyancsak Gyógi Miklósnak (az András fiának) eladta Palatkó (!), Légyön, Petetelöke, Tehenöstelök és Mikatelöke nevű birtokaik és Hintöserde nevű erdejük (v. ö. 1352: Dl. 2830. és 1427: Dl. 30429.) felét. Közben 1334-ben az ép említett (Palatkai) Gergely fia Ivánka (vagy 1332-ben Junka) visszakapta kolozsvármegyei Légén és Petelaka nevű birtokait, melyeket I. Károly király tévedésből másoknak adományozott; 1348-ban pedig Palatka felső felét és Mikótelke vagy Mikatelke nevű földjét vagy birtokát szerezte vissza a tuzsoni nemesektől. 1375-ben az Ivánka-fia János, Petetelke nevű földjét vagy birtokát említi, mely alatt kétségkívül a később (pl. 1430., 1444., 1501. sat.) és ma is Pete néven nevezett, fentebb pedig már Pétörtelöke, Petetelöke vagy Petelaka néven emlegetett helység értendő. 1377-ben e Petelaka és ezenkívül Légen nevű birtokaikat a néhai Váradjai Péter volt erdélyi alvajda fiai Miklós, János, Mihály, Torda és Péter tartották elfoglalva. E két helység miatt a per Ősi Ivánka-fia néhai János fiai és az említett Váradjai Péter utódai, jelesül fia, a papi állásban levő Mihály közt még 1417-ben is folyt. A két birtok azonban ekkor már, ágy látszik, az Ivánka-fiak kezén volt. 1413-ban Simon (a János fia) a kozmatelki Székelyektől Kozmatelke részeit szerezte meg, örökös vétel utján. 1419-ben ugyancsak Simon és ezenkívül László és György (a Dobokavármegyéhez számítható Ős helységen kívül) Légen, Petelaka, Palatka és Komlód nevű birtokaikra vonatkozó iratokat keresték. 1430-ban a család egyik (keresztnevén nem ismert) tagját, a László testvérét, «Nagy» (Magnus) néven nevezik. 1444. végén Toroszkai Péterné Ilona asszony Légyen és Pete helységek részeit szerezte vissza «jogosan» Ősi Ivánka-fia Ozsváttól, a ki, mint más oklevélből tudjuk, testvéreivel Jánossal (vagy Janka-val), Istvánnal, Katalinnal és Erzsébettel együtt a fentebb említett, de 1430-ban más nem élt Simon mestertől származott. 1451-ben Ősi (néhai) László (bizonyára a fentebb már szerepelt Ősi Ivánka-fia László) fia János Komlód részeit 25 arany-forintért Oroszfái Miklósnak zálogosította el. A Moldvában viselt hadjárat után Mátyás király az ősi Jankafi Ozsvát és János (meg nem nevezett) birtokait, mivel állítólag seregétől eltávoztak, Gerendi Mihálynak adományozta; de mikor testvéreik bebizonyították, hogy a két Jankafi e hadjáratban elesett, az adományozást 1468. év elején semmisnek nyilvánította. 1499-ben inaktelk(e)i Gyerőfi Andrásné Krisztina asszony, az ősi Jankafi Ozsvát leánya, atyjának némely dobokavármegyei és Magyar-Palotka, Oláh-Palotka, Légen, Oláh-Pete … birtokaira vonatkozó iratokat kereste Jankafi Lőrinczen, Simonon, Mátén és Kristófon. 1501. április 15-én az ép említett Lőrincz Oláh-Palatka részeit 26 arany-forintért czegei Vas Balázsnak zálogosította el; 1509. deczember 20-án pedig Lázár «a néhai idősb János fiának a néhai Lőrincznek fia», az utóbbinak édes testvére Simon mester erdélyi kanonok által Máténak és a néhai Kristófnak elzálogosított palatkai, légeni, oláh-palatkai és pelei részeket akarta magához váltani. – Ez adatok szerint tehát e család ebben a korszakban Palatka (Magyar-Palatka, Oláh-Palatka), Légen, (Légyön, Légyen), Pétörtelöke másként Petetelöke majd Petelaka vagy Pete, Mikatel(ö)ke vagy Mikótelke, Tehenöstelke vagy Tehenöstelök (utóbbi kettő csupán a XIV. század közepéig említve), Komlód, és örökös vétel utján Gyeke és Kozmatelke helységekben volt birtokos. L. a fráteri vagy kozmatelk(e)i Székely, Mocsi (ai 1430. évhez), vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő, szent-királyi vagy topa-szent-királyi Gesztrágyi (az 1504. évhez) és a Mán(y)iki cs. alatt is.
Jánosi (János-fi, vásárhelyi vagy gyerő-vásárhelyi) cs. A g(y)erő-vásárhelyi vagy vásárhelyi G(y)erőfi család egyik ága. – L. e néven.
Jánosi (szent-mártoni) cs. Maros-széki székely család lehet. – L. a Szentkirályi cs. alatt.
Jánosi (szucsáki) cs. Janusy. (1450. körül: Dl. 36403. pag. 161. n. 1.) Azaz János-fia. – Más néven Szucsáki.
Járai cs. Tordavármegyéből. – Úgy a Járai másként járai Abafá(ja)i, mint a Járai másként Felsőjárai család birtokos egy ideig (1465–1470.) Báré helységben, cserében a Szentiváni vagy Vajdaszentiváni családtól. (L. ott.) 1465-ben és 1470-ben Járai Pál, 1493. február 18-án pedig Járai Balázs (úgy látszik, Alsó-Jára értendő) Berkenyes helységben birtokos. 1488. márczius 17-én Járai (azaz Felsőjárai) Péter (a néhai Miklós fia) Kozmatelkén két lakott és egy elhagyott jobbágy-telket kapott (125 forinttal együtt) Galaczi Istvántól (a Tamás fiától) és nejétől Zsófia asszonytól, cserében bizonyos tordavármegyei felső-járai részekért; de 1490-ben (márcz.) e kozmatelki részeket és ezenkívül egy itteni halastó 1/4 részét is, ugyanennek az Istvánnak s nejének, 50 forintért eladta. (1414: gr. Rhédey cs. llt., 1465: Dl. 28528., 27179., 1470: Dl. 36393. pag. 71. n. 3., 26901., 26902., 1488: Dl. 28440., 1490: Dl. 26929., 1493: Dl. 36398. pag. 111. n. 2., 1497: csebi Pogány cs. llt.) L. a Szomordoki (az 1446. évhez), szilvási Csezeliczki cs. alatt.
Jaurank-vajda. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Józsefmacskási cs. Másként Szentmártonmacskási, szent-márton-macskási Macskási, Felsőmacskási avagy egyszerűen Macskási. – L. utóbbi néven. V. ö. az Indali cs. alatt.
Kabos-fi, gerő-monostori, gerő-monostrai vagy gyerő-monostori, gyerőmonostrai vagy monostori, deritei vagy derejtei) cs. Egyeredetű a dezméri vagy szamosfalvi Mikola vagy Mikola-fi, a szamosfalvi G(y)erő-fi vagy G(y)erő, a vásárhelyi vagy gyerő-vásárhelyi G(y)erő-fi vagy Gyerő családokkal. (V. ö. ott.) – Nem feladatom e családok és a Kabos-fiak különben is szakadozott legrégibb leszármazását elősorolni. Kétségtelen, hogy a Kabos vagy Kabos-fi rokonságnak alább ismertetendő három fő-ága a Radó vagy Radó-fi, a Kemén(y) vagy Kemén(y)-fi, végül a harmadik, melynél a Kabos-fi vagy Kabos név állandósult, valamely Jakabtól (Jacobus) származik le. Ily Jakab, (Gerővel és Keménnel), vezetéknév nélkül, már 1350-ben előfordul. 1356-ban Monostori Jakab fia István a Gerő testvére (germanus Gereu), az ekkor Biharvármegyéhez számított Bedecset Gerő fiától Jánostól zálogba vette, 1376-tan pedig ugyancsak a Monostori Jakab fia Jakab Monostor, Bedecs. Erdőfalva, Derejte, Bikol és Oláh-Monostor helységek részeit, az ezekhez tartozó malom- és vám-részekkel együtt, 20 forintért 7 évre Vásárhelyi Gerő fiának Gerőnek zálogba adta. De az a két legrégibb oklevél, melyet Fejér (Cod. dipl. VII. 4. 133. és 239. l.) 1267-ből és 1297-ből e rokonság legrégibb ismeretes őséről, Kalotai Gerő urról közöl, s melyet pl. Bunyitay is fölhasznál (Századok. 1888. 131., 132. l.), kétségtelenül gr. Kemény József gyarló hamisítványa. A leszármazást biztosabban csak a XV. század 20-as éveitől fogva vezethetjük le, még pedig egyelőre két fő-ágból. Az egyikhez tartoznak a testvér Kabos-fi László avagy Radó és Péter; a másikhoz egy más, de szintén Kabos-fia László fiai György, Kemén István (másként István vagy Kemén) és Albert. Mivel azonban a nevek ettőlfogva mind a két ágon a legtarkábban váltakoznak, a szabatosság okáért mellőzhetetlennek találom a következő leszármazást közölni. Az elől említett László 1423-ban Gerőmonostori Kabos-fia (filius Kabos), majd gerő-monostori Kabos néven fordul elő. Keresztneve ekkor «Ladislaus dictus Rado» azaz Radónak nevezett László. 1424-ben ugyanő Gerőmonostori László, 1427-ben egyszerűen Kabos-fi (filius Kabos) Radó, 1429-ben (szintén vezeték-név nélkül) Kabos-fia (fil. Kabos) László, 1433-ban (hasonlókép): Kabos-fia Rado (dictus) László, 1439-ben Gerőmonostori Radó, más oklevélben Gerőmonostori Kabos László, 1441-ben, 1446-ban és 1467-ben pedig, (mint már néhai) Gerőmonostori Radó néven fordul elő. Eszerint tehát utólag leghelyesebben a G(y)erőmonostori Kabos-fi (vagy Kabos) Radó avagy László nevet állapíthatjuk meg, melyben a G(y)erőmonostori vagy a Kabos(-fi) név a vezeték-, s a László névvel egyenlő Radó név a keresztnév. Gyermekei András (1429–1494.), György (1444–1480.), Miklós (1441.) és Mihály (1441–1451.), a kik eleinte G(y)erőmonostori vagy Gyerőmonostrai Radó-fia olykor Kabos-fia (filius Rado vagy Kabos) vagy egyszerűen csak G(y)erőmonostori vagy G(y)erőmonostrai; később inkább g(y)erőmonostori (monostori, monostrai) Radó vagy Kabos (vezeték-)néven szerepelnek; végül Margit, 1446. elején a Komjádszegi (vagy Komjátszegi) Mihály fia Illés felesége. Ugyane nevet viselik az András gyermekei Zsigmond (1471., 1486.); Katalin Dobszai Antalné (1493., 1494. és gyermekeik, 1494-ben Zsigmond, Borbála, Anna, Margit) Borbála (1493., 1495.) és Perpetua a krasznai Kis vagy Porkoláb Péter felesége (1493., 1495.); valamint a György gyermekei Domonkos (1471., 1486.) és Dorottya (1475.) is. Maga ez a György, felesége Szentkirályi Veronka utána Szentkirályi-vagyonban is örökölvén, olykor (pl. 1461-ben) a szent-királyi (azaz kalota-szent-királyi) előnevet is viseli. A XV. század 20-as éveiben elől említett Kabos-fia Péter 1423–1458. közt eleinte G(y)erőmonostori Kabos-fia, majd: g(y)erő-monostori Kabos (vezeték-)néven fordul elő; hasonlókép (olykor csak «monostori» előnévvel) fiai Tamás (1429–1466.), János (1441–1467.) és Mihály (1441.); továbbá az ép említett Tamás gyermekei János (1466–1493.), Borbála, 1493-ban a Bádoki Bertalan özvegye és Pál (1469–1516.), a ki azonban már 1494. óta (Derite vagy Derejte sat, helységről, a hol pl. már 1469-ben nemesi udvarháza, kertje és gyümölcsöse volt) inkább a deritei vagy derejtei Kabos nevet viseli. Az ép említett Jánosnak gyermekei Lőrincz (1485–1501.); Ozsvát (1485–1518.), Gergely (1485.), Fóris (1485.), János (1485.), Agata (1493.) és Kristóf (1500–1518.) már leginkább g(y)erőmonostori Kabos néven fordulnak elő. – A XV. század elején említett (másik) László fia György 1423-ban Gyerőmonostorai, 1427-ben és 1433-ban egyszerűen Kabos (vezeték-), ismét 1433-ban Monostori, később, 1434–1467. közt G(y)erőmonostori Kabos-fia (filius Kabos) s még inkább gyerőmonostori Kabos néven szerepel, 1471-ben (Gyerőmonostori Kabos-fia néven) előforduló Barnabás nevű fiával együtt. E György felesége Anna asszony, Encseli vagy Incseli Kende vajda leánya testvérei pedig Albert (1441., G(y)erőmonostori Kabos-fia) és István, a ki 1423-ban G(y)erőmonostrai István, 1424-ben és 1469-ben Gerőmonostori Kemén, 1427-ben és 1433-ban Kabos Kemén, 1429-ben Kabos-fia (filius Kabos) vagy Kabos (dictus) Kemén, 1439-ben gerő-monostrai Kemén István (két ízben is), gerő-monostori Kabos László fiának Istvánnak fia Kemén(!), 1441-ben gerő-monostori Kabos-fia (László fia) István, 1446-ban Kemén-i (de Kemen!) István, 1448-ban és 1451-ben: Monostori Kemén (miles), 1450-ben, 1451-ben, 1454-ben és 1456-ban (a mikor is erdélyi alvajda), 1458–1465-ben g(y)erő-monostori Kemén Islván, ismét 1451-ben a gerő-monostori Kemén (miles) nevet viseli. 1458. óta felesége, 1465-ben már özvegye Kémeri Katalin (a Péter leánya), a ki előbb a dezméri ifjabb Mikola János özvegye volt. Gyermekei pedig Mihály, 1466-ban: G(y)erőmonostori Kemén fia, később (1467–1471.) g(y)erő-monostori Kemén néven; továbbá István, a ki már (1471–1493.) állandóan a g(y)erőmonostori Kemén nevet viseli (felesége Bezerei vagy Bizerei László leánya Veronka, gyermekei pedig 1485–1501. közt gyerő-monostori Kemén Mátyás; 1501-ben gyerő-monostori Kemén Miklós; s 1501-ben Katalin Zutori Jánosné); Péter, 1493-ban kolozsvármegyei szolgabíró, a ki 1471–1522. közt szintén rendesen a g(y)erő-monostori vagy monostori Kemén nevet használja. Végül 1478–1501. közt G(y)erőmonostori vagy g(y)erő-monostori Kabos Jakab is előfordul, 1493-ban g(y)erő-monostori Kabos Gáspár nevű fiával együtt, a kiket azonban a föntebbi leszármazásba nem tudok beilleszteni. Maga a Jakab (Jacobus) névből alakult Kabos név 1405-ben fordul elő először «Kapos» alakban, Zsigmond király egy oklevelében, melyet bizonyára nem magyar ember írt. Később, különösen 1423. óta, a «Kabos» alak a legállandóbb. Ezenkívül pl. 1438-ban Kakas (!), 1441-ben Kobos, 1442-ben Kaboch, 1451-ben Kabacz, 1516-ban pedig Chabos, már inkább ferdített név-alakokat is találunk az egykoru oklevelekben. A Radó név 1423-ban Radow, 1446-ban de Radow, különben rendszerint Rado alakban fordul elő. A Kemén vagy Kemény név már 1288-ban feltűnik mint keresztnév Keminus alakban, később pl. 1345-ben Kemeyn és Cemeyn, 1350-ben Kemyh (ferdített), az 1430-as évek óta pedig rendesen állandóan Kemén formában. – Áttérve e kettős Kabos-fi vagy Kabos ág birtok-viszonyaira, 1423. január 13-án G(y)erőmonostorai Kabos fiai, a Radónak mondott László és Péter, valamint a (másik) László fiai György és István, a velök egy őstől származó Szamosfalvi és Gyerővásárhelyi Gyerő-fiakkal és a Dezméri Mikola-fiakkal a XIV. század második felében élt néhai (Szamosfalvi) Gebel, Gőböl vagy Gőbel András (a ki Miklós fia, a ki János fia, a ki Mikola fia) és a «néhai Kemén-fia Mihály» szent-miklósi, szamosfalvi és berendi részei fölött hosszabb pör után egyezkedvén, utóbbiaktól ezt az egész Berendet és Szent-Miklós részeit kapták, az ezuttal kezükön hagyott gyerő-vásárhelyi egy-ötöd-rész vámmal együtt, de viszont utóbbiaknak örökre átengedték mindazokat a Szamosfalván «és másutt» levő részeket, melyeket eddig a Kemén-fia Mihály jogán bírtak. Gerőmonostori Kemén, s a Kabos fiai László és Péter 1423-ban, 1424-ben, 1433-ban sat. csakugyan birtokosok Szent-Miklóson. 1428–1429-ben «László, Péter, György és Kemén a Kabos fiai, továbbá Kabos Tamás a (nevezett) Péter fia s András a Radó (értsd az ép említett László) fia és testvérei» az ú. n. Vásárhel(y)hágója nevű erdős hegyet (Gyerő-Vásárhely közelében) tartották elfoglalva, a Szamosfalvi Gerő-fiak tiltakozásával; 1441. tavaszán pedig a G(y)erővásárhelyi G(y)erő-fiak szerint gerő-monostori Kabos-fi Péter s fiai Tamás, János és Mihály, továbbá (a néhai László fiai) Kemén István és Albert, valamint a Gerőmonostori (néhai Radó fiai) András, Miklós, György és Mihály, jogtalanul foglalták el Bedecs és Inaktelke helységek és Bábocz puszta részeit. Még ugyanez évi (1441.) aug. 24-én ugyanez az András, Miklós, György és Mihály, ekkor mint Gerőmonostori Kabos-fiak, berendi részeiket két márka ezüstért gyulai Porkoláb Istvánnak vetették zálogba. 1446. január havában ugyanettől az említett g(y)erő-monostrai Radó Andrástól követeli vissza név szerint elő nem sorolt birtokait Komjádszegi (Mihály fia) Illés, a kinek felesége, mint láttuk, ez András nővére, Margit asszony volt. 1451. február 20-án szintén ez a gerő-monostrai Radó András, György és Mihály, továbbá Kemén István, valamint Kabos György, Péter és Tamás tiltakoztak, hogy szamosfalvi Mikola (idősb) János Szamosfalva, Zsobok, Dezmér, Oláh-Dezmér, Szent-Miklós és Szent-Király (Topa-Szent-Király) helységekben jog szerint rájok is néző bizonyos birtokrészeket Gesztesi Jánosnak örökítsen el. 1467. november 23-án ugyancsak gerő-monostrai «Radó-fia» András Derete és Erdőfalva részeit; deczember 1-én pedig G(y)erőmonostrai Kemén István fiai Mihály, István és Péter, Berend részeit 16 illetőleg 20 arany-forintért G(y)erőmonostrai Kabos-fia Györgynek vetették zálogba. 1469. augusztus 28-án gerő-monostrai Kabos János és Pál (a néhai Tamás fiai) Derite helységben levő nemesi házukat és kuriájukat, a mellette levő kerttel és gyümölcsössel együtt, 50 arany-forintért nagyfalusi Marton Mihálynak adták el; 1478. június 23-án (?) pedig, kétségkívül ugyanez a gyerő-monostrai Kabos János Gyerő-Monostra, Derete, Erdőfalva, Oláh-Bikal, Bedecs és Berend helységekben levő részeit, a Gyerő-Monostrán levő nemesi udvarházzal együtt, 200 arany-forintért gyerő-monostrai Kabos Jakabnak vetette zálogba. 1485. július 6-án szintén ez a gerő-monostrai Kabos János, fiai Lőrincz, Ozsvát, Gergely, Fóris és János és gerő-monostrai Kabos Pál, továbbá gerő-monostrai Radó Domonkos, Kabos Jakab, Kemén István és fia Mátyás, végül Kemén Péter tiltakoztak, hogy Geréb László erdélyi püspök az ő gyerő-monostrai határukban levő Rakató és Lespataka nevű földjüket a királytól felkérhesse és királyi adomány czimén elfoglalhassa; 1486. február 15-én pedig (de ekkor a gyerő-monostori Radó Domonkos kivételével), hogy Mátyás király a néhai Radó Zsigmond Gyerő-Monostra, Oláh-Monostor (azaz Oláh-Gyerő-Monostor), Erdőfalva, Bedecs, Derite, Oláh-Bikal és Berend helységekben levő részeit (krasznai Kis vagy Porkoláb Péternek?) eladományozhassa, s hogy az ép említett G(y)erőmonostrai (Radó) Domonkos ugyane helységekben levő részeit krasznai Kis (Porkoláb) Péternek (a ki, mint láttuk, e Radó Domonkos unokatestvérének illetőleg e Radó Zsigmond testvérének, Perpetua asszonynak férje volt) elidegeníthesse. Végül 1490. szeptember 28-án gerő-monostrai Kabos Jakab, Kemén Péter, Kabos Pál «és más gerő-monostrai Kabosok» emeltek óvást, hogy II. Ulászló király a Kabos-fiak Gerő-Monostor, Oláh-Monostor, Derete, Erdőfalva, Bedecs, Bikal, Berend és Szent-Miklós helységekben levő birtokait eladományozza. 1491. május 23-án gerő-monostori Kabos Lőrincz és Ozsvát (a néhai János fiai) berendi részeiket 24 forintért sólyomkövi Siroki Mátyásnak, 1493. augusztus 29-én pedig gyerő-monostori Radó András özvegye, Ilona asszony és leánya Katalin, Dobszai Antalné, az egész Csinkó birtokot és Szent-Király (Kalota-Szent-Király) részeit 70 arany-forintért losonczi Bánfi Mihálynak vetették zálogba. A következő 1494. év nyarán az ép említett Ilona asszony, egyik leánya a nevezett Katalin, ennek férje Dobszai Antal és másik leánya Borbála, a miatt vádolták be az erdélyi vajda előtt gyerő-monostori Kabos Pált, Lőrinczet és Jakabot, továbbá Kemén Pétert és Mátyást, hogy utóbbiak az ő vásárhelyi vámban bírt részüket 2 éve, a Gyerő-Monostor határában levő havasi folyók arany-mosó helyeinek összes jövedelmeit pedig mintegy 9 éve maguknak foglalták el és szedetik. Ugyanekkor Katalin asszonynak Oláh-Bikal, Bedecs és Monostor azaz Gyerő-Monostor helységben is voltak részei. Ugyanez év (1494.) augusztus 11-én az említett Dobszai Antalné Katalin asszony és gyermekei Zsigmond, Borbála, Anna és Margit, valamint a Katalin asszony nővére (gyerő-monostori Radó néhai András leánya) Borbála (hajadon), egy gyerő-monostori jobbágy-telküket egyezségkép gyerő-monostori Kemén Péternek engedték át. – 1500. deczember 21-én gerő-monostori Kabos Kristóf (a néhai János fia), összes, bármely megyében levő birtokait 200 arany-forintért nemes Nagybáródi Verter Vajda István özvegyének, nemes Anasztázia asszonynak zálogosította el. 1501. január 22-én g(y)erő-monostrai Kemén Mátyás és Miklós (a néhai István fiai) Berend részeit nővérüknek: Katalin asszonynak a Zutori János feleségének adták, cserében a küküllővármegyei Harangláb helységben, az ehhez tartozó e vármegyei hat helységben, valamint a kolozsvármegyei Jákótelke, Valkó és Keleczel helységekben atyjokról ez asszonyságra szállt részekért. Ez a három, t. i. Monostori, G(y)erőmonostori másként g(y)erő-monostori vagy monostori Kabos vagy Kabosfi, Radó vagy Radófi és Kemén(y) vagy Kemén(y)fi család e korszakban Monostor vagy G(y)erő-Monostor, Oláh- Monostor azaz Oláh-G(y)erő-Monostor, Bedecs, Erdőfalva, Derite (Derejte, Derete), Bikol vagy Bikal azaz Oláh-Bikal, valamint Berend, Szent-Miklós, G(y)erő-Vásárhely (itt csupán a vám részeit bírták), továbbá időnként Szamosfalva, Zsobok, Dezmér, Oláh-Dezmér, Szent-Király azaz Topa-Szent-Király helységekben, sőt, úgy látszik, Inaktelke helységben és Bábocs pusztán is, örök jogon, ezenkívül a gyerő-monostori Kabos család a Sárdiaktól örökös vétel czímén Sárd, az álmosdi Csire vagy Csirefi családtól Szent-Király (azaz Kalota-Szent-Király), Monyorókerék, Himtelke és Székely-Jó, a sólyomkői Ördög családtól (a Kémeriek vagy Középlakiak után) zálogban Zutor, Középlak, Dezsőfalva, Bábon(y), N(y)ércze és Kökén(y)pataka, végül a várczai vagy várszai Vajda családtól szintén zálogban Encsel vagy Incsel helységben, – a gyerő-monostori Radó család a Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi) családba való beházasodás utján Szent-Király (Kalota-Szent-Király), Monyorókerék, Himtelke és Székely-Jó helységekben, a losonczi Bánfi családtól zálog czímen Csinkó helységben vagy pusztán, – végül a gyerő-monostori Kemén(y) család a losonczi Bánfiaktól zálogban Ketesd, a zomlini Ramas(z) vagy Ramaszfi család után Jákótelke, a Valkaiaktól zálogban Keleczel és Ujfalu (Kalota-Ujfalu), s a Méraiaktól hasonlókép zálogban Gyula, Szent-Miklós-Macskása, Bócz, Méra, Andrásháza, Farnas, Valkó valamint szintén Keleczel és (Kalota-) Ujfalu helységekben, s királyi adomány czímén egy ideig az Iklódiak jószágaiban volt birtokos. – V. ö. a g(y)erőmonostori Kabos családra nézve a zomlini Ramas(z) vagy Ramas(z)fi (az 1405. és 1446. évekhez), álmosdi Csire vagy Csirefi, várczai vagy várszai Vajda, Sárdi (az 1467. évhez), Középlaki (az 1500. évhez), továbbá Tordavármegyében az erdő-szent-györgyi Meggyes cs. alatt, a gyerő-monostori Radó családra nézve Sebesvár várnál (az. 1461–1471. évekhez) s a Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi) és Madarászi cs. alatt, a gyerő-monostori Kemény családra nézve pedig szintén Sebesvár várnál (az 1454. évhez), az Erdélyi püspöknél, s a zomlini Ramas(z) vagy Ramas(z)fi (az 1449. évhez), Iklódi (az 1470. évhez), Valkai (az 1459. évhez) és a Mérai (az 1458., 1461. és 1508. évekhez), és mindhárom családra nézve a Budai (az 1450. évhez) cs. a. (1288: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 23., 1345: Múz. llt., 1350: Dl. 27140. és Anjouk. okmt. V. 403., 1356: Anjouk. okmt. VI. 503., 1359: Dl. 26862., 1369: Dl. 26756., 1376: Dl. 26985., 1378–1386: Dl. 36407. pag. 120. n. 2., n. 4., 1404–1405: Dl. 36507., 1423: Dl. 26770., 26878., 1424: Dl. 28796., 1427: Dl. 28800., 1428–1429: Dl. 28803., 1433: Dl. 28818, és Múz. llt., 1434: Dl. 29246., 1438: Dl. 28602., 1439: Dl. 36390. pag. 14. n. 1., pag. 19. n. 2., Dl. 28831., 36390. pag. 25. n. 2., pag. 17. n. 2., 1440: Dl. 36390. pag. 61. n. 1., 1441: Dl. 36390, pag. 65. n. 3., Dl. 30179., 36390. pag. 79. n. 1., Dl. 30806., 1442: Dl. 36390. pag. 113. n. 3., pag. 97. n. 2., 1444: Dl. 28980. és br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 93. l., 1446: Dl. 27026., 36391. pag. 5. n. 1., pag. 7. n. 2., Dl. 29257., 1447: Dl. 36391. pag. 31. n. 1., 1448: Dl. 29485., 1449: Dl. 36391. pag. 51. n. 1., Dl. 30818., 36391. pag. 95. n. 3., n. 4., 1450: Dl. 36407. pag. 101. n. 4., Dl. 32416., 1451: Dl. 36403. pag. 54. n. 4., Dl. 26785., 1452: Dl. 36403. pag. 76. n. 3., Dl. 27166., 1454: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 680., 681., 1456: Dl. 28260., 1458: Dl. 36392. pag. 6. n. 1., pag. 25. n. 1., 1459: Dl. 36392. pag. 53. n. 1., pag. 55. n. 2., 1460: Dl. 36392. pag. 91. n. 3., n. 4., pag. 97. n. 1., pag. 101. n. 1., n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 104. n. 1., pag. 113. n. 2., pag. 137. n. 3., 1465: Dl. 27178., 26895., 1466: Dl. 27041., 36393. pag. 5. n. 3., pag. 9. n. 4., Dl. 28995., 1467: Dl. 36393. pag. 13. n. 2., Dl. 27043., 36393. pag. 30. n. 1., pag. 26. n. 2., Dl. 27042., 26897., 26898., 26899., Dl. 36393. pag. 34. n. 1., pag. 32. n. 1., pag. 35. n. 4., 1469: Dl. 36394. pag. 20. n. 2., Dl. 36393. pag. 134. n. 3., 1470: Dl. 36394. pag. 36. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 80. n. 1., pag. 87. n. 2., pag. 94. n. 2., 1474: Dl. 36403. pag. 96. n. 1., 1475: Dl. 36405. pag. 16. n. 1., 1478: Dl. 36406. pag. 70. n. 1., 1485: Dl. 36397. pag. 5. n. 1., 1486: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott és Dl. 36397. pag. 26. n. 1., pag. 64. n. 2., 1487: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1490: Dl. 27074., 1491: Dl. 26931. és br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1492: Dl. 36398. pag. 87. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 139. n. 1., 27078., Dl. 36398. pag. 151. n. 2., 1494: Dl. 27079., 30486., Dl. 36398. pag. 195. n. 1., 1495: Dl. 27082., 1496: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott és Dl. 27084., 27085., 1500: Dl. 28665., 27232., 36405. pag. 57. n. 1., pag. 68. n. 1., 1501: Dl. 27102., 36405. pag. 84. n. 1., Dl. 27233., Dl. 36405. pag. 91. n. 1., pag. 93. n. 1., 1503: Dl. 27104., 1508: Dl. 36399. pag. 255. n. 1., 1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1., 1518: Dl. 36402. pag. 134. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 157. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 231. n. 1., pag. 259. n. 1.)
Kajántói plébános: Fejérdi János. L. az Almádi (az 1507. évhez) cs. alatt.
Kajtor (széplaki, devecseri) cs. Kaythor. (1497: Dl. 36403. pag. 185. n. 1., Dl. 26949., 1500: Dl. 27101., 27100., 1501: Dl. 26953., 36405. pag. 123. n. 1., pag. 125. n. 1., 1503: Dl. 26818., 1505: Dl. 26822., 26823., 26958., 1509: Dl. 28561.) Devecser helység alatt a mai szolnok-dobokavármegyei Kis- és Nagydevecser értendő, közel a kolozsvármegyei határhoz, Szamosujvártól k.-d. E család, úgy látszik, inkább Kis-Devecser helységben volt birtokos, pl. 1466-ban. (V. ö. Kádár: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. III. 291. l.) L. a Galaczi cs. a., az 1497. évhez.
Kakas (frátai, botházai) cs. 1440-ben, tán tévesen kakasfalvai (de Kakasfalwa) előnéven fordul elő. – Kakas. (1440: Dl. 36390. pag. 42. n. 1., pag. 37. n. 1., Dl. 29470., 28603., 1442: Dl. 36390. pag. 119. n. 3., 1447: Dl. 26886., 1449: Dl. 30818., 36391. pag. 95. n. 4., pag. 96. n. 1., 1450: Dl. 30820., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 36. n. 1., 1453: Dl. 28398., 1456: Dl. 27169., 27314., 27482., 1457: Dl. 27032., 1458: Dl. 30840., 1461: Dl. 36392. pag. 141. n. 4., 1483: Dl. 30461., 1464: Dl. 30462., 30854., 1465: Dl. 27179.) 1442. jún. 27-én frátai Kakas Imre és László tiltakozott, hogy frátai Szentes György és András az ő (dobokavármegyei Márkháza s) kolozsvármegyei két Fráta és Botháza helységekben bírt részeiket elfoglalják. 1453. február 6-án V. László király az ekkor «jogtalanul» Kakas Imre, Szentes András és György s Örke (helyesebben Örkei) Gergely kezén levő Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket uj-adományul Losonczi Dezsőnek adta, a ki különben ugyane helységeket, mint a Magyarfrátai János és Botházai György birtokait, farnasi Veres Dénessel és Vásárhelyi Györgygyel együtt Erzsébet királynétól már 1440-ben kapta. (L. a Frátai cs. alatt.) 1456. február havában frátai Szentes György, András és Péter, osztályos testvéreiken: a néhai botházai Kakas Imre fiain: Benedeken és Lampérton azokat a részeket (illetőleg az e részekre vonatkozó iratokat) követelték, a melyek őket a nevezett néhai Kakas Imrével együtt, az emlegetett néhai Botházi György után közösen rájuk szállt kolozsvármegyei Oláh-Fráta (és dobokavármegyei Márkháza) birtokból illették, de a melyekből őket a nevezett néhai Kakas Imre kizárta. Ugyanez év (1456.) deczember 13-án V. László király fele részben farnasi Veres Benedeknek, Istvánnak és Jánosnak, (a néhai Dénes fiainak), fele részben pedig Guti (bizonyára Ország) Jánosnak adományozta egyebek közt a magvaszakadt botházai Kakas Imre (Hazsdád és Márkháza dobokavármegyei), Botháza, Oláh-Fráta és Magyar-Fráta kolozsvármegyei helységekben bírt jószágait. A beigtatásnak azonban botházai Szentes András, frátai (!) Szentes György s Mocsi Miske fiai, István és Imre, ellentmondtak. A következő év (1457.) augusztus 20-án ugyane néhai botházai Kakas Imre (dobokavármegyei Márkháza és) kolozsvármegyei Botháza, Oláh-Fráta és Magyar-Fráta helységekben bírt jószágait egyik felében szent-mihályi Tompa Mihálynak (az István fiának), másik felében pedig Mocsi Bertalannak adta, ugyancsak V. László király. A beigtatásnak ez alkalommal Szentes András a saját, testvére György, fiai Lukács és Miklós, leányát Zsófia és Márta, továbbá a nevezett György fiai Mátyás és Barnabás s leánya Ilona nevében mondott ellent. Végül 1458. szeptember 7-én Mátyás király macsi (mocsi) Miskei (azaz Miskefi vagy Miske) Balázs fiainak Istvánnak, a másik Istvánnak és Simonnak, továbbá Macsi vagy Mocsi Bertalannak (a János fiának) s Mihálynak és Jánosnak (a Gergely fiainak) adományozta, érdemeikért, (a dobokavármegyei Márkházát s) a kolozsvármegyei Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza felét, mint «testvéreik» a néhai Magyarfrátai János és botházai Kakas Imre magvaszakadt nemeseknek örök jogon rájok szállott birtokait. A beigtatásnak azonban (farnasi) Veres Benedek, (szent-mihályi) Tompa Mihály és a Kakas Imre özvegye, ellentmondtak. Mindez adományozások és ellentmondások következtében heves pörösködés támadt egyfelől frátai Szentes György és András, másfelől farnasi Veres Benedek, szent-mihálytelk(e)i (!) Tompa Mihály, Mocsi Bertalan (Berták) s Katalin asszony a Kakas Imre özvegye (1463-ban már a botházai Nagy Simon felesége) között, különösen a miatt, hogy az ép említett Katalin asszony nevezett társait, első férjének Kakas Imrének föntebb már elősorolt kolozs- és dobokavármegyei birtokaiba (itt már csupán ezekről van szó) beeresztette, holott azoknak az ország törvényei értelmében a két frátai Szentesre, mint az elhunyt Kakas Imre osztályos testvéreire kellett volna szállaniok. Veres Benedek és Mocsi Bertók Szentes Györgyöt elfogatván, kínzással osztályra kényszerítétték, de még azután is háborgatták birtokában. (1463., 1464.) A pör, melyben Veres Benedeknek és társainak Tordán párbajt kellett volna vívniok, 1465. május havában egyezséggel végződött. E szerint Veres Benedek és társai Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket frátai Szentes Györgynek, gyermekeinek Máténak, Barnabásnak, Fülöpnek és Erzsébetnek, továbbá a néhai Szentes András gyermekeinek Lukácsnak, Miklósnak, Zsófiának a papfalvai Csorong Pál özvegyének és Mártának (hajadon) s a papfalvi Csorong Pál fiának Benedeknek visszaadták; viszont ezek a dobokavármegyei Márkházát Veresnek és társainak átengedték, a kolozsvármegyei Botháza negyed-részét pedig botházai Nagy Simonné Katalin asszonynak, mint a botházai Kakas Imre özvegyének, élete tartamára, használatul átengedték. L. a Dombai cs. alatt.
Kakas (némai) cs. Dobokavármegyéből. – L. a Mocsi (az 1472. évhez) cs. alatt.
Kálnoki cs. Valószínűleg három-széki székely cs. – 1470-ben György és László a hűtlenségbe esett Iklódi Márton (meg nem nevezett) birtokainak részeit kapták Mátyás királytól. – L. az Iklódi cs. alatt.
Kalotai (Kalatai) cs. Azaz Vajda (várczai, várszai sat.) cs. – L. e néven. – V. ö. a mereg-jói Botos (az 1470. évhez) cs. alatt.
Kalotai (kalotaszegi) oláh vajdák. L. a Vajda (várczai, várszai, meregjói, nagy-mereg-jói sat.) cs. alatt.
Kalotaszegi cs. Azaz Valkai. – L. e néven.
Kályán (gyekei) cs. Kalyan. (1475: Dl. 27055.) Benedek mint szomszédos nemes szerepel ez alkalommal.
Kályáni (Kályán, rődi) cs. Latinosan de Kalyan, Kalian. (1326: Zsuki cs. llt. F. 1., 1353: Anjouk. okmt. VI. 38., 1355: U. o. 395., 1357: Dl. 29149. és Anjouk. okmt. VI. 532., 1392: Dl. 28769., 1397: Dl. 28767., gr. Teleki cs. oklt. I. 263., 1410: Dl. 26994., 1412: Dl. 26998., gr. Teleki cs. oklt. I. 388., 1413: Dl. 10148., 10090., 1418: Dl. 27003., 1426: Dl. 27008., 1430 (?): Dl. 36407. pag. 121. n. 7., 1438: Dl. 27019., 1440: Dl. 36390. pag. 46. n. 4., 1442: Dl. 36390. pag. 115. n. 2. és 3., 1453: Dl. 36403. pag. 87. n. 2.) Magyarosan: Kalyani. (1411: Dl. 28777.) Kalyan. (1423: gr. Teleki cs. oklt. I. 465., 1428: U. o. 509.) Kalyan, Kalyany. (1428: Dl. 26880.) Egy ily nevű család, jelesül annak két testvér-tagja, Mánus és Bertalan, 1353-ban, illetve még előbb, majd 1355-ben, a megye nyugoti felében Kolozsvártól é.-ny. fekvő Balog János-teleke és Diós nevű birtokokat idegenítik el. Ugyancsak 1356–1357. táján ugyanez a Mánus vagy Mannus (a János fia), az ugyane vidéken Kajántó felé feküdt Bőnye helységet pörölte a kolozsmonostori apátságtól, de siker nélkül. – Később, a XV. század eleje óta, a megye keleti felében, a hol Kályán helység is fekszik, időnként Kályán, Rőd, Bóz, Pata, Sejter és Septér helységekben birtokosok. A XIV. század végén, 1397-ben és 1398-ban Mihály (a Dénes fia) Kolozsvármegye egyik alispánja. E Mihály fia Mihály 1410. márczius 16-án patai részeit, melyek «igazságos czímen egyedül őt illetik», 41 forintért patai Dezsőfi Lászlónak és Jánosnak, – 1412. október 5-én Septér részeit 60 forintért szent-királyi (alább tuzsoni) Bolgár Miklósnak, – ugyanez év november 8-án Kályánt 600 forintért Suki Illés fiának Jánosnak vetette zálogba; 1413. deczember 11-én pedig ugyancsak Septér részeit, «némely más elzálogosított birtokainak kiváltására», 450 forintért nevezett Bolgár Miklósnak örökre eladta. Ugyanő 1411-ben az Ajton és Bós vidékén feküdt Sejter (Sehter) földön illetve helységben is birtokos. (L. a rődi Cseh cs a.) 1418-ban Rőd helységben bírt részeit, itteni udvarházával együtt, patai Dezsőfi Jánosnak zálogosította el. Ugyanekkor, illetve 1423. május 1-én pedig (mint Rődi Dénes fiának Mihálynak fia Mihály, illetve mint rődi Kályán Mihály) az őt egyedül illető egész Kályánt, mint örök birtokát mely azonban, mint más oklevélből tudjuk, eredetileg Suki-birtok volt és házasság utján került a Kályáni család kezébe – 1000 arany-forintért, a fent már említett Suki Jánosnak (az Illés fiának) és fiainak Benedeknek és Mihálynak, mint rokonainak és szomszédainak adta el, teljesen és örökre. 1426-ban régebbi septéri részeihez a Pelsőcziek (pelsőczi Bebek-ek) tartottak jogot. 1428. deczember 23-án ugyanő, mint rődi Kályáni vagy Kályán Mihály, patai Dezsőfi Jánossal és Lászlóval és rődi Cseh Bálinttal egyezségre és kölcsönös örökösödési szerződésre lépvén, Rőd helységben lévő ősi lakóházát és kuriáját más birtokrészeivel együtt, bizonyos más itteni birtokrészekért, utóbbiaknak engedte át, a mi ellen a Valkaiak és (iklódi?) Beke-fia Miklós «mint birtoktársak» tiltakoztak. Ugyanekkor vagy ez időtájt Rőd s ezenkívül Bóz és Pata helységekben levő részeit is a nevezett patai Dezsőfi Lászlónak és Jánosnak zálogosította el, a mi ellen pedig később, 1440. táján, mikor ő már nem élt, a rődi Csehek emeltek óvást. – L. a rődi Cseh és a Györgyfalvi (az 1453. évhez) cs. alatt.
Káplán András kolozsvári polgár. L. a macskási vagy botos-macskási Veres cs. alatt.
Karacsa. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Karai István dezméri lakos. L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola (az 1454. évhez) cs. alatt.
Kecseti (Kecsedi) cs. 1493-ban Kechethy. – Belső-Szolnok, illetve Dobokavármegyéből. – 1440-ben (I. 7.) Péter és Jakab az István fiai az ekkor Dobokavármegyéhez számított Szent-Márton-Macskása helységbeli részeiket 10 arany-forintért Bádoki Antalnak a Domonkos fiának vetették zálogba; 1450. táján kétségkívül ugyanez a Péter (az István fia, a kinek felesége Bádoki Margit a Miklós leánya volt) az ekkor szintén Dobokavármegyéhez számított Szent-Márton-Macskása más néven Botos-Macskása részeit, 32 arany-forintért, a kolozsmonostori apátságnak, – 1458-ban pedig (VI. 13.) 10 arany-forintért gyulai Porkoláb Istvánnak vetette zálogba. – 1468. október 18-án az erdélyi lázadás alkalmával hűtlenségbe esett Kecsed (András fiának) Lászlónak «torda- és kolozsvármegyei» saját birtokait (a farnasi Veresekkel közös biriokaikat 1ásd e családnál), melyek közül Velkér, Szent-Márton, Méhes és Öl(y)ves helységek számíthatók Kolozsvármegyéhez, hű szolgálataiért Gothárd erdélyi prépostnak és testvérének Rápolti Györgynek adta Mátyás király. 1493. vége felé igtatják Kecseti László erdélyi vajdai jegyzőt és Eufrozinát (a Szilvási Kristóf, szintén erdélyi vajdai jegyző feleségét) a néhai Kecseti László gyermekeit, atyjoknak némely tordavármegyei, valamint Méhes, Tuzson, Velkér, Kis-Nyulas és Szent-Márton kolozsvármegyei helységekben bírt részeibe, melyeket minden kétségen kívül e László atyjának Andrásnak felesége, a maros-széki Szent-Király helységből eredő Szentkirályi István leánya Ilona asszony után örököltek. (1440: Dl. 27023., 30174., Dl. 36390. pag. 29. n. 3., 1450: Dl. 36407. pag. 103. n. 1. és Tört. Tár. 1897. 356. és 358. l., 1453: Dl. 27168., 1458: Dl. 36405. pag. 6. n. 2., Dl. 36403. pag. 34. n. 1., 1459: Dl. 36392. pag. 35. n. 2., 1486: Dl. 36397. pag. 60. n. 2., 1493: Dl. 27221., 1494: Dl. 27224., 1503: Dl. 27234.) – L. a Szécsényi (az 1440. évhez), Szentiváni, Losonczi (az 1503., 1504. évekhez), farnasi Veres, Tuzsoni és a Szentkirályi cs. alatt.
Kecsetszilvás(a)i cs. Másként Szilvási. – L. e néven.
Keczeli cs. Krasznamegyéből. – L. a Középlaki (az 1494. évhez) cs. alatt.
Kemecz (Kömecz, Kemöcz, gyekei, szent-györgyi, szent-iváni azaz csidszent-iváni) cs. Kemez. (1419: Dl. 30156.,1420: gr. Teleki cs. oklt. I. 443., 1429: U. o. 516., 1468: Dl. 28412., 1470: Dl. 36394. pag. 33. n. 1.) Kumez. (1419 Dl. 30157.) Kemecz. (1468: Dl. 36393. pag. 42. n. 3., pag. 60. n. 1., 1480: Dl. 26913., 26914.) Kemewcz. (1499: Dl. 27574.) Szent-György alatt kétségkívül a mai kolozsvármegyei Mezőszentgyörgy, Szent-Iván alatt pedig a maros-széki (ma marostordavármegyei) Csid-Szent-Iván (ma Csittszentiván) értendő. 1468-ban Benedek, feleségétől, Orsolya asszonytól, a heteni Fejes István leányától, a ki előbb a Mátéi Miklós felesége illetőleg özvegye volt, Gyeke részeit akarta megszerezni; györgyfalvi Henke Lászlótól pedig az ekkor Tordavármegyéhez számított Szent-Péter és Szent-György részeit vette zálogba. A «gyekei» és «szent-györgyi» előnevet különben a család tagjai felváltva viselik. 1470. márczius 3-án kelt oklevél e Benedeket tévesen «Hencz» néven nevezi. (Dl. 3639. pag. 29. n. 1. és pag. 30. n. 1.) L. a Györgyfalvi és a Mátéi cs. alatt.
Kemény) vagy Kemén(y)-fi (gerő-monostori, gerő-monostrai vagy gyerőmonostori, gyerő-monostrai vagy monostori) cs.. Másként G(y)erőmonostori vagy G(y)erőmonostrai vagy Monostori, olykor Keméni, g(y)erő-monostori, g(y)erő-monostrai, vagy monostori Kabos vagy Kabos-fi. – L. utóbbi néven.
Kémeri (Kémer, középlaki) cs. Krasznavármegyéből. – Másként Középlaki, zutori vagy középlaki Zutori, zutori vagy kémeri Tamási avagy kémeri vagy középlaki Erdélyi. – L. Középlaki néven.
Kemindi (Keméndi) cs. L. a Madarászi (az 1487. évtől kezdve) cs. alatt.
Kendi cs. Küküllővármegyéből. – 1486-ban Kendy alakban fordul elő. – Házasság utján, úgy látszik, a somkereki Erdélyiek birtokaiban (Tuzson, Tomb, Septér, Nyulas, Nagy-Nyulas, Kis-Czég, Oroszfája, Füzkut, Szent-Márton, Faragó és Néma), és ugyane czímen a Györgyfalvi vagy györgyfalvi Henke család birtokaiban (Kesző, Szent-Miklós, Györgyfalva és Pata), ezenkívül a Keszi családtól zálogban Keszi helységben volt birtokos. Kétségtelen azonban, hogy 1480-ban Tomb, 1506-ban Alsó-Czég, 1507-ben Füzkut, 1510-ben pedig Septér helységben voltak birtokai. (1461: Dl. 27036., 1464: Dl. 26791., 1465: Dl. 26787., 1468: Dl. 36393. pag. 38. n. 1., 1469: Dl. 36393. pag. 147. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 92. n. 2., 1476: Dl. 36403. pag. 124. n. 2., 1478: Dl. 36403. pag. 137. n. 1., 1480: Dl. 26914., 26913., 1486: Dl. 27374., 1506: Dl. 27106., 27107., 1507: Dl. 28555., 28557., 1510: Dl. 32572.) L. a somkereki Erdélyi (1487. évhez), Györgyfalvi (az 1447. évtől kezdve) Keszi és a mikói Bakó cs. alatt.
Kentelekei cs. Dobokavármegyéből. Más néven Palásti vagy kentelekei vagy palásti Radó-(fi). A Kacsics-nemzetségből. – L. a Szécsényi cs. alatt, a czikk második felében.
Képiró cs. L. a szent-egyedi Székely cs. alatt.
Kerekes (szucsáki) cs. Kerekes. (1478: Dl. 27063., 1479: Dl. 27065., 1489: Dl. 27073.) Ez oklevelekben mindig Simonról van szó, a kinek felesége Katalin asszony, előbb a néhai Józsefmacskási Bálint özvegye, 1479. február 1-én, majd mint már e Simon özvegye, 1489-ben ujra Szomordok részeihez tartott igényt, «örök jogon», a Szomordokiakkal és Szentmártonmacskásiakkal szemben.
Kerel(l)ői (Kerelei) cs. Küküllővármegyéből. (L. ott.) – 1473-ban (szept. 19.) a néhai Pál fiai Pál, János és Gál, Mátyás királytól, hű szolgálataikért, uj-adományul kapják némely torda- és küküllővármegyei, valamint, úgy látszik, Báré kolozsvármegyei birtokaikat. (Az utóbbi birtok neve tudniillik az oklevélben le van húzva.) 1499. őszén, valószínűleg e Pál özvegye (előbb a rődi Cseh Zsigmond felesége) Szent-Péter helységben volt birtokos. 1500. végén a néhai kis-kendi Baládfi György gyermekei Mihály, László és Potencziána (Hosszuaszói Gergelyné) keresik a néhai anyjok Karel(l)ői Pál leánya Katalin asszony után őket megillető részeket, említett nagyatyjok: Kerel(l)ői Pál küküllő- és tordavármegyei, valamint az ép említett Báré kolozsvármegyei birtokaiból, a melyeknek rájok s az emlegetett Pál fiának a néhai Pálnak fiaira Lászlóra és Péterre, továbbá Jánosra a néhai János fiára (a ki szintén az emlegetett Pál fia volt) kellett volna szállaniuk, de a melyekből utóbb említett Kerel(l)őiek nékik semmit sem akarnak adni. 1501. végén az említett kis-kendi Baládfi Mihály és Potencziána ugyanezeket a részeket keresik a Kerel(1)őieken. Ekkor azonban utóbbiak közül csupán a (Kerelői) Pál fiának a néhai Pálnak fiát Ferenczet nevezik meg. (1473: Dl. 30323., 1493: Dl. 36398. pag. 111. n. 2., 1499: Dl. 27093.; 1500: Dl. 30335., 1501: Dl. 30246.) L. a Szentiváni (az 1480. évhez) és a meggyesfalvi Alárdfi (az 1483. évtől kezdve) cs. alatt.
Keresi cs. Másként: FilDl. – L. Sebesvár várnál (az 1412. és 1435. évekhez), továbbá a Tamásfalvi (az 1415. és 1435. évekhez) cs. alatt.
Kereszturi cs. A dobokavármegyei Keresztur azaz a mai Réczekeresztur (Szolnok-Dobokamegye d.-ny. sarkában) értendő. – 1411-ben (XII. 10.) János és István a Mihály fiai, valamint László e János fia Báré helységben levő puszta birtokukat bizonyos jobbágy vérdíja fejében Suki Jánosnak az Illés fiának adták s szavatolásul dobokavármegyei magyar-kereszturi birtokaikat is lekötötték. 1450. körül a néhai István fia György, ennek fia János, továbbá Kereszturi Antal a Budaiaktól Ó-Buda, Diós és Kölesmező részeit kapták, a Budai Mátyás által megölt Kereszturi László és Péter vérdíja fejében. 1461. tavaszán, úgy látszik, ennek a Kereszturi Lászlónak leánya Margit asszony, férje szent-egyedi Vas Domonkos és fia János Buda (azaz bizonyára Ó-Buda) Diós és Kölesmező helységekben bírt részeiket, melyek a nevezett Margit asszonyra atyjáról 50 arany-forintban mint zálogos birtokok szállottak, «testvéri szeretetből» és 12 arany-forintért Zalaházi (zalatlázai Zalai) néhai István fiának Jánosnak adták, oly feltétellel, hogy e birtokokat a «Budaiak» vagy a szomszédosok csak az eredeti zálog-összegen, t. i. 50 arany-forinton válthassák ki. (1411: Dl. 26996., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 35. n. l., 1461: Dl. 36392. pag. 103. n. 3. V. ö. 1426: Dl. 28799., 1450: Dl. 36391. pag. 105. n. 3., n. 4., 1461: Dl. 36392. pag. 114. n. 3., pag. 143. n. 2. és Kádár: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. V. 539. és VI. 13. l.) L. a harinnai Farkas (az 1451. évhez) és a Patai cs. alatt, melyeknél azonban nem tudom pontosan eldönteni: melyik Keresztur helység értendő. Úgy látszik, a Pataiaknál szereplő Kereszturiak szintén Réczekereszturiak. – Itt még a nagyobb világosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy 1480–1520-as évekbeli oklevelek szerint egy Kereszturi család, mely ez időben Sajókereszturi-nak vagy sajó-kereszturi Kereszturi-nak is nevezte magát, mind Récze-Keresztur, mind Sajó-Keresztur dobokavármegyei helységben (előbbi ma Szolnok-Dobokamegye nyugati, a másik pedig keleti határszélén) birtokos volt, s úgy látszik, hogy tulajdonkép ez alatt a család alatt is a föntebb megbeszélt Kereszturi azaz Réczekereszturi család értendő. A Sajókereszturi család Kolozsvármegyében a Kémeri vagy Középlaki családnál szerepel az 1506. évben. (L. ez évhez a Középlaki cs. alatt. – V. ö. 1488: Dl. 36397. pag. 101. n. 1., 1495: Dl. 36398. pag. 227. b. n. 1., 1506: Dl. 27108., 1508: Dl. 27586., 1517: Dl. 36402. pag. 38. n. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 149. n. 1., pag. 144. n. 1., pag. 170. n. 1., 1526: Dl. 36405. pag. 392. n. 1.)
Keszi cs. 1468. január 7-én Mihály deák és felesége Szávai (Gergely leánya) Klára asszony keszi részüket 10 arany-forintért Kendi Antalnak vetették zálogba. (Dl. 36393. pag. 38. n. 1.)
Kesztregi cs. Azaz helyesebben Gesztrágyi. – L. e néven.
Kidei (szent-márton-macskási) cs. – Dobokavármegyéből. – Kydey. (1468: Dl. 27185., 27502., Dl. 36393. pag. 51. n. 2., 1476: Dl. 27059.) 1476-ban a néhai Domonkos két elhagyott szent-márton-macskási jobbágytelke a kolozsvári Porkoláb Simonnál volt zálogban, 13 forintban.
Kilédi cs. De Kyled. – 1434-ben (V. 14.) Gáspár fia Lukács és osztályos testvére Mária, osztályt követelnek az ekkor Dobokavármegyéhez számított Macskás helységből, mint a melynek részei osztályos testvérükről, Negyedes Mihályról rájok szállottak. – Almádi Gergelytől, Lászlótól és Illéstől, továbbá Szilkereki Mihályné Katalin, Szucsáki Mihályné Lucza asszonyoktól és Indali Gergelytől. (Dl. 27295.)
Kiléni cs. L. Tordavármegyében az ernyei vagy nagy-ernyei Székely cs. alatt.
Király. L. a farnasi Veres cs. alatt Tordavármegyében; továbbá Kolozsvármegyében Almás vár, Sebesvár és Léta vár alatt is.
Kis (bikali) cs. Másként Bikali, bikali Vitéz, tamásfalvi Erdélyi vagy Tamásfalvi. – L. utóbbi néven.
Kis (budai, uj-budai, ó-budai, kis-budai) cs. Másként Budai, Ujbudai, Óbudai, Kisbudai cs. – L. Budai néven.
Kis (karasznai vagy krasznai) cs. Másként krasznai Porkoláb vagy Vajda. – L. a Madarászi (1495. évtől kezdve), g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1496. évhez) és az álmosdi Csire vagy Csirefi cs. alatt.
Kis (petlendi) cs. Parvus. – Tordavármegyéből. – 1471. november 21-én a Pál fia Fóris, a kinek anyja az uj-budai Róka Tamás leánya Margit volt, néhai Ujbudai Mihály után reá szállott uj-budai házának felét, 9 hold szántófölddel és más tartozékokkal együtt, 6 arany-forintért Somai Gergelynek a Jakab fiának s nejének: Márta asszonynak az uj-budai Nagy (Magnus) János leányának vetette zálogba. (Dl. 36393. pag. 103. n. 1.)
Kis (sárdi) cs. Kys. (1498: Dl. 26951.) V. ö. a Sárdi cs. alatt.
Kis (szamosfalvi) cs. Parvus. (1469: Dl. 36393. pag. 137. n. 1.) L. a dezméri vagy szamosfalvi Mikola-fi vagy Mikola (az 1469. évhez) cs. alatt.
Kis (széplaki) cs. L. a széplaki vagy uj-budai Szabó cs. alatt.
Kis (szerdahelyi) cs. Másként Szerdahelyi vagy szerdahelyi Imrefi. – A Győr-nemzetségből. – L. a Losonczi (az 1467. évhez) cs. alatt.
Kis (szucsáki) cs. Parvus. (1394: Dl. 36411.) János erdélyi vajdai ember. Bizonyára másként Szusáki.
Kis (valkói, valkai) cs. Másként Valkai vagy Valkói. – L. e néven. V. ö. a zomlini Rama(s)z vagy Rama(s)z-fi (az 1433. évhez) és a mikói Bakó cs. alatt.
Kisanarcsi cs. Szabolcsvármegyéből. – L. a Frátai (az 1441. évhez) cs. alatt.
Kisbudai cs. Másként olykor Budai vagy Ujbudai néven is előfordul. – L. Budai néven.
Kis-Cseh (rődi) cs. L. Cseh (rődi) néven.
Kisfaludi (ombozi) cs. Azaz más néven Ombozi. – Dobokavármegyéből. – L. a Suki (az 1488. évtől kezdve) cs. alatt.
Kiskapusi cs. Vagy Kiskapusi, Magyarkiskapusi G(y)erő-fia. A vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi család egyik ága. – L. e néven.
Kis-Mikola (dezméri, szamosfalvi) János. L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola cs. alatt.
Kocsárdi cs. Aranyos-széki székely cs. – L. a Décsei cs. alatt.
Kóka (vajda-szent-iváni, szent-iváni, földvári) cs. 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1506: Dl. 27106., 27107. – L. a Szentiváni cs. alatt.
Kolozsmonostori benczés apátság. Mikor IV. Béla király 1263-ban összes birtokaiban megerősíti, (l. Kolozsmonostora városnál), e megyebeli birtokait következőkép sorolja föl: Monostor, Szent-Benedök, a Leske nevű erdő és a hozzátartozó Apáthavasa nevű havas, Saság, Bács, Szent-Iván, Szent-György, Máriatelöke, Kajántó, a két Bőnye, Érd más néven Szilvástelke vagy Szilvástelöke, Apáthida, Egeres, Ontelke, Sólyumtelke, Eperjes, Jegenye és Nádasd azaz a későbbi Oláh-Nádasd. A XV. század közepe táján az apátság illetve konvent egyik tagja följegyzéseket tévén az apátság alapításáról, okleveleiről, egyházi szereiről, birtokairól sat., e birtokokat következőkép nevezi meg: Monostor, Bács és a hozzátartozó Nádas (azaz Magyar-Nádas) és Szent-Iván puszták, Kájántó és Tiburcz s az ezekhez tartozó Máriatelke és a két Bőnye puszta, Apáthida, Egeres, Jegenye helységek, Eperjes és Ontelke puszták, végül Bogártelke helység, «melyet az apátság Szent-György nevű birtokért és az Apáthavasa nevű havasért cserében bír». Ez a csere, mint a róla megmaradt eredeti oklevélből tudjuk, 1299. szept. 14-én történt az akkori apát illetve apátság és az erdélyi püspök illetve püspökség között. Az apátság azonban nem csak Bogártelkét kapta ekkor cserébe, hanem az ép említett Nádasd (azaz Magyar-Nádasd) részeit is. Ellenben kétségtelenül átengedte ezekért a püspökségnek az, úgy látszik, Kolozsvár közelében feküdt Szent-Györgyöt és a Gyalu fölött, a két Szamos felső folyása mentén emelkedett Leske vagy Apáthavasa nevű havasokat. – 1425-ben Antal akkori apát Kolozsvármegye előtt amiatt emelt panaszt, hogy az előbbi illetve mostani erdélyi püspökök az ó és apátsága Monostor, Bács, Nádastelke másként Nádas (azaz Magyar-Nádas) és Bogártelke nevű birtokait, továbbá Szent-Benedek, Saság és Sólyomtelke nevű birtokainak vagy pusztájának telek-helyeit, sok szántófölddel, erdővel, erdős és legelős hegyekkel, kaszálókkal és szőllőhegyekkel együtt elfoglalták és saját jószágaikhoz csatoltatták; még előbb, 1410-ben pedig Henrik apát valamint később, még 1528-ban is apát-utódai és konventje az ellen emeltek több ízben óvást, hogy a Pelsőczi vagy Bebek család s Almás vár későbbi urai az ő Nádas vagy Nádasd, Nádastelek vagy Oláh-Nádas(d) nevű birtokukat Nagy Lajos királytól felkérték s azóta bitorolják. – Az 1299. évi csere után, különböző oklevelek tanusága szerint, az apátság birtokában levő városok, helységek vagy puszták betűrendben a következők: Apáthida vagy Apahida, Bács, Bénye vagy Bőnye avagy Bény, Bogártelke, Egeres (város), Eperjes, Érd más néven Szilvástelek, Gorbóvölgy melyben később Szent-Benedeket találjuk, Hontelke vagy Öntelke, Jegenye, Kajántó, Kolozsmonostora vagy Monostor (város), Máriateleke vagy Máriatelök, Nádas vagy Nádasd más néven Nádastelke vagy Nádastelek (azaz Magyarnádas), Saság, Sólyomtelke vagy Sólyumtelke, a föntebb már említett Szent-Benedek vagy Szent-Benedök, továbbá Szent-Iván és Tiburcz vagy Tiborcz másként Tiburcztelke, Tiborcztelke, vagy Tiburcztelek; összesen tehát 2 város és mintegy 16–17 helység vagy puszta. E nagyterjedelmű birtokok legszélsőbb pontjai kelet felől a Szamos mentén Apáthida vagy Apahida, délről a tordavármegyei határszélen Kolozsvártól dél felé feküdt Gorbóvölgy vagy Szent-Benedek, nyugat felől a Nádas mentén Jegenye és Egeres, észak felől Sólyomtelke vagy Sólyomtelke és Kajántó, központja Kolozsmonostora vagy Monostor város. (1263., 1296: Dl. 37213. 1580. évi hiteles másolat, 1288: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 23., 1297: Dl. 28708., 28709., 37207., 1299: Dl. 36403. pag. 4. n. 4., n. 5., Dl. 28713., 29104., 1301: Dl. 36403. pag. 2. n. 2., 1308: Dl. 36403. pag. 8. n. 5., 1314: Dl. 28715., 28716., 1326: Dl. 28719., 1336: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 628., 1339: Dl. 28725., 1339. körül: Dl. 26859., 1347: Dl. 26753., 1355: Dl. 28733. és Anjouk. okmt. VI. 321., 1357: Dl. 29149. és Anjouk. okmt. VI. 532., 1358: gr. Teleki cs. oklt. I. 108–109., 1360: Dl. 36403. pag. 6. n. 1., 1363: gr. Teleki cs. oklt. I. 127., Dl. 28914., 28739., 1364: Dl. 28740., 1367: gr. Teleki cs. oklt. I. 154., Dl. 28919., 1368: Dl. 28747., 1369: Dl. 26866., 1370: Dl. 26757., Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 673., 675., 1375: Dl. 26758., 1377: Dl. 26982., 1392: Dl. 26762., 1393: Dl. 28109., 36403. pag. 2. n. 4., 1410: Dl. 26995., 28776., 1415: Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1416: Dl. 28738., 28783., 1417: Dl. 28787., 28788., 1418: Dl. 28166., 28792., 1419: Dl. 28727., 1423: Dl. 26770., 1427: gr. Teleki cs. oklt. I. 496., Dl. 28800., 28966., 1430. körül: Dl. 28813., 1431: Dl. 28816., 28206., 28207., 1433: Dl. 28972., 28973., 1437: Dl. 28824., 28827., 28828., 1439: Dl. 27022., 1445: Dl. 26784., 1447: Dl. 27477., 28833., 28834., 28981., 1448: Dl. 28835., 28983., 1450. körül: Dl. 28837., XV. század közepe: Dl. 36403. pag. 24., 1451: Dl. 36403. pag. 48. n. 3., pag. 49. n. 1., pag. 42. n. l., n. 2. és n. 3., pag. 59. n. 4., 1460: Dl. 28848., 36392. pag. 102. d. n. 4., 1463. körül: Dl. 27324., 1465: Dl. 28856., 1467: Dl. 28408., 27183., 1468: Dl. 36393, pag. 54. n. 2., 1469: Dl. 36393. pag. 142, n. 2., 1492: Dl. 36398. pag. 92. n. 1., 1496: Dl. 36403. pag. 170. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 212. n. 2. és pag. 219. n. 1., pag. 220. n. 1., 1509: Dl. 32573., 36399. pag. 312. n. 1. – A többire nézve a kolozsmonostori apátság llt. Kolozsvárott. V. ö. Rupp. Magyarorsz. helyr. tört. III. 218. l. és 1263-hoz: Kaprinai. Hungaria diplomatica. I. 38–40. l.) L. a Bátori (az 1469. évhez), patai Dezsőfi (az 1459. évhez), Valkai vagy Valkói (az 1468. évhez), papfalvi Csoronk vagy Csorong, macskási vagy botos-macskási Veres és a Kecseti cs., az Erdélyi püspök és Nádas helység a.
Kolozsvári domonkosok (predikátor rend). V. ö. 1514: Dl. 28489. – L. a somkereki Erdélyi (az 1491., 1494. és 1509. évekhez), Suki (az 1496. évhez), Papfalvi (az 1492. évhez) és a góczi Porkoláb cs. alatt.
Kolozsvár város. I. Károly király 1314-ben kelt nagy kiváltság-levelébe azt is belefoglalta, hogy e város illetve lakói a város körül fekvő, igazságos czímen bírt földjeiket, az azokon levő erdőkkel, berkekkel, rétekkel, szántóföldekkel sat. együtt békésen bírhassák, 1331. évi megerősítő-levelében pedig azt is megengedte, hogy az ő, e tájon elterülő «Fekete-erdő» nevű erdejét szabadon használhassák. 1326-ban ugyancsak I. Károly király a város «vendégeit» azaz lakóit az e városhoz tartozó és Fejérd felé fekvő Bócztelöke vagy Bóczteleki nevű föld birtokában védelmezte meg, a melyen ekkor a város lakóinak épületei is állottak. A XIV. század közepe táján a város Kályáni Mánustól és testvérétől Bertalantól Undóteleke más néven Tarcsaháza birtokot szerezte meg, jelesül 1352-ben 45 ezüst márkáért, zálogban 25 évre, 1353-ban pedig 100 márkáért, örökös vétel czímén. 1367-ben I. Lajos király az e város és Bán(y)abik helység között elterülő Felek nevű erdőt, a melyben állandóan rablók garázdálkodtak, örökre a városnak adományozta, oly megbízással, hogy ott a rablók gonosz tetteinek megszüntetése végett falut alapítson. Egy évtized mulva, 1377-ben a király ezt a falut mint Kolozsvár birtokát említi ujra, a hol e város az ut őrzésére 20 oláht telepített le, a kik különben a királynak járó ötvenedet is a városnak fizették. E helységet később is, az egész középkoron át, a város birtokában találjuk. – 1370-ben ugyancsak I. Lajos király arra adott engedélyt a városnak, hogy saját területén, Szamosfalva határán, az úgy nevezett Feneketlen-tóban uj halastavat építsen, azt örökre tulajdonául bírhassa, s az erdélyi vajdák, ezek alvárnagyai és tisztjei, különösen pedig a létai várnagy hatósága alól kivéve; a maga hatósága alatt tarthassa. Ugyanő 1370-ben majd 1378-ban ujra megerősíté a várost az általa idegenektől, nemesektől és nem-nemesektől igazságos módon vásárolt földek birtokában, a mennyiben e vásárlás óta 20 év már eltelt; megengedte egyszersmind, hogy a város illetve polgárai ily birtokokat ezután is vásárolhassanak. 1448-ban a város egy ily, Fenes felé fekvő földterületet engedett át örökre a tímár-czéhnek, a Szent-Mihály-egyházban levő fraternitásuk használatára, örök adományként. – 1470. márcz. 26-án Mátyás király e várost, mint szülővárosát, különös kegyeivel akarván kitüntetni, Kolozs (-Akna) városát, a hozzátartozó pusztákkal és rész-birtokokkal, valamint a kolozsvármegyei Fejérd helység felét, mint az erdélyi lázadásban résztvett és ezért hűtlenségbe esett Fejérdi István birtokát, a városnak adományozta, megengedvén, hogy ezután úgy Kolozs város mint, Fejérd helység, Kolozsvár kiváltságaival élhessen. Ez adománynak Kolozs városra vonatkozó részét azonban a király, e város könyörgéseire és eladományoztatása következtében történt nagy pusztulása miatt, a következű 1471. év őszén (szept. 9.) visszavonta. De Fejérd helység fele (melyre nézve Mátyás király 1478-ban elrendelte, hogy adóját mint eddig, ezután se az országos adóba, hanem Kolozsvár város adójában fizesse), úgy látszik, a király halála idejéig a város birtokában maradt. 1492-ben és 1493-ban azonban már Bátori Miklóstól követeli vissza e birtokát a város. (1314: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 31. l., 1326: U. o. 44. l., 1331: U. o. 41. l., 1352: U. o. 49. l., 1353: U. o. 51. l., 1367: U. o. 58. l., 1370: U. o. 65., 67., 68. l., 1377: U. o. 94. l., 1415: U. o. 151. l., 1448: U. o. 183, l., 1468: U. o. 229. l., 1470: U. o. 234. l., 1471: U. o. 236. l., 1478: U. o. 261. l., 1491: U. o. 295–297. l., 1492–1493: U. o. 302., 303. l., 1493: Dl. 27077.) V. ö. Kolozsvár városnál a városok, s a Bátori cs. alatt, a birtokosok között.
Komjáti (derzsei) cs. Dobokavármegyéből. – Hol magyarosan «Komyathy», hol pedig latinosan «de Komyathy» név-alakban fordul elő. – János almási várnagynak Ajton helységben voltak részei, zálog illetve örökös vétel czímén a Somboriaktól. (L. e cs. alatt, az 1475. évtől kezdve.)
Komjátszegi (Komjádszegi) cs. Tordavármegyéből. – Miklós 1429-ben Kolozsvármegye egyik szolgabírája volt. (Dl. 28198.) L. a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabos-fi (az 1446. évhez) cs. alatt.
Komlódi (Komlóai) cs. Az 1520-as években komlódi «Komlody». – 1468. január 26-án a néhai Bereczk fia Lukács s fiai Jakab, Mihály, Péter és Lőrincz kozmatelki részeiket, legalább hat évi időtartamra, 13 aranyforintért Huczói Antalnak vetették zálogba. 1471-ben a László özvegye, a néhai Mátéi György leánya Margit asszony, s fia Miklós, mint Mátéi-ivadékok, Berkenyes helységben is birtokosok. 1482-ben Komlódi vagy Komlósi Mihály Kozmatelkén szintén földesur. 1500. őszén ezt a (Komlódi) Mihályt Komlód helység felébe királyi uj-adomány czímén igtatják. (1411: Dl. 26876., 1429: Dl. 27011., 28809., 1451: Dl. 36403. pag. 40. n. 1., 1462: Dl. 28992., 1464: Dl. 27040., 27177., 1468: Dl. 36393. pag. 39. n. 4., 1471: Dl. 26903., 36393. pag. 80. n. 2., 1482: Dl. 26918. és loosnczi Bánffy cs. llt., 1492: Dl. 36398. pag. 45. n. 2., 1493: Dl. 36398. pag. 118. n. 1., 1500: Dl. 27101., 27100:, 1506: Dl. 26824., 26959., 1524: Dl. 36400. pag. 218. n. 1., pag. 262. n. 1., pag. 265. n. 1., pag. 267. n. 1.) L. a harinnai Farkas (az 1451. évhez), és a Mátéi cs. alatt.
Kórógyi cs. (1411: Dl. 26766.)
Korpádi cs. A X1V. század második felében a korpádi Bogár család tagjai, kétségkívül a XV. századi Korpádiak elődei szerepelnek. Bagar. (1356: Anjouk. okmt. VI. 492.) Bogar. (1364: Dl. 28740. és Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 722., 1395: Dl. 26992.) Bugar. (1366: Dl. 30105.) – 1451. junius 6-án a Korpádi György özvegyét, Dorottya asszonyt (a néhai Budai Gergely leányát), ennek a Györgynek leánya, Lucza asszony szamosfalvi Gyerőfi Jánosné, és gyermekei Péter, Jakab, István, Zsófia és Márta (hajadonok) elégítették ki, hitbér és jegyajándék czímén, Korpád és Pata helységekből. A következő (1453.) évi február 28-án ugyanez a Lucza asszony és nevezett gyermekei egyezkednek Korpád helység részei felett Fodorházi Jánossal és atyjával Andrással. A következő (1453.) évi február 6-án (nyilván a fentebb említett) György korpádi birtokát Losonczi Dezsőnek adományozta V. László király; arról azonban, hogy az uj-adományost be is igtatták volna e helység birtokába, nincs adatunk. 1473. április 8-án ujra a már emlegetett Lucza asszony a szamosfalvi Gyerőfi János özvegye, a kusalyi Jakabfi (Jakabfy) György neje (Márta?) és ennek gyermekei nevében is, patai részeit 13 arany-forintért Györgyfalvi Henke Pálnak és szent-miklósi Nagy Péternek vetette zálogba. 1480. április 13-án Korpádi Bálint tiltakozott, hogy atyja János korpádi részeit a Kusalyi (Jakcs) György (a ki alatt nyilván az ép említett kusalyi Jakabfi György értendő) fiának Lászlónak elzálogosította; 1482. május 23-án pedig Korpádi János tiltotta el ezt a kusalyi Jakabfi Lászlót korpádi részeinek Sándorházi Ambrus gyaloi porkoláb (várnagy) részére leendő elidegenítésétől. 1485. október 10-én aztán Korpádi János és Bálint ettől a kusalyi Jakabfi Lászlótól 44 arany-forintot vevén fel kölcsön, a jövő évi Keresztelő-Szent-János napján leendő nem-fizetés esetére korpádi összes birtokaikat lekötötték. 1470-ben, majd 1486-ban ismét, fodorházai Korpádi (Korpady) János szerepel. Ez a János nyilván azonos azzal a Fodorházi Jánossal az András fiával, a ki már, mint láttuk, 1452-ben is e néven fordul elő, később pedig, 1480–1485. között Korpádi János néven, fiával Bálinttal együtt, s 1482. február 15-én, mint Fodorházi János a néhai András fia, gyermekeivel, Bálinttal és Dorottyával Gáltövi (Gáltői) Jánosnéval együtt, a Pata helység határán belül fekvő Korpafölde nevű pusztájokat Györgyfalvi Bálintnak és Pálnak adta el. 1486. pünkösd táján az ép most említett Bálint a János fia, mint Korpádi, nemes Bassáni Trinka (Trynka) Miklóstól 22 arany-forintot kölcsönözvén, ez adóssága biztosítására korpádi részeit kötötte le; majd ugyanez évi június 5-én ugyanitteni részeit 500 arany-forintért Ladussai Lőrincznek a néhai György fiának (a kit később Magnus azaz Nagy Lőrincznek neveznek) adta el. Ez eladás ellen a következő julius hó 5-én e Bálint atyja Korpádi János, nagyatyja Fodorházi András (!), valamint nővére mániki Gáltövi (Galthew de Manyk) Jánosné Dorottya asszony, végül kusalyi Jakabfi (Jakabfy) László és Péter, deczember közepe táján pedig ugyanez a kusalyi Jakabfi László, anyja Márta asszony (kétségkívül a szamosfalvi Gyerőfia János és a Korpádi György leányának Lucza asszonynak leánya) s édes testvére Péter nevében is, továbbá Gáltövi (Gáltői) János, felesége Dorottya asszony s fiaik Miklós, Illés, István és Bertalan nevében tiltakoztak. (1381: Zsuki cs. llt. V. X., 1392: Dl. 28769., 1395: Dl. 26992., 1414. körül: Dl. 27000., 1427: Dl. 30429., 1429: Dl. 27010., 1448: Dl. 36391. pag. 37. n. 2., 1451: Dl. 36406. pag. 48. n. 4., 1452: Dl. 36403. pag. 75. n. 2., 27027., 1453: Dl. 28398., 1470: Dl. 27507., 1473: Dl. 36393. pag. 104. n. 1., 1480: Dl. 36395. pag. 21. n. 2., 27027., 1482: Dl. 36395. pag. 40. n. 1., Dl. 36406. pag. 142. n. 4., Dl. 26920., 1485: Dl. 36397. pag. 7. n. 1., 1486: Dl. 36397. pag. 40. n. 1., pag. 53. n. 1., pag. 59. n. 1., pag. 62. n. 1., Dl. 36416., 36397, pag. 66. n. 1.) L. a patai Székely, Patai, patai Boka és a szamosfalvi Gyerőfi cs. alatt.
Korvin János. A dengelegi Pongrácz Mátyás magtalan halálával II. Ulászló királytól bizonyos 107,000 forintnyi tartozás egyik fedezetéül Almás várát (l. ott) és tartozékait, továbbá a hol Doboka-, hol pedig Kolozsvármegyéhez számított Buza városát és uradalmát kapta adományban (1501. junius 12.), és mindezeket haláláig bírta is. Halála után fia Kristóf örökölte e várat, várost és uradalmait, az ő halála után pedig II. Ulászló király különös engedelmével (1506. szeptember 7.) anyja Beatrix herczegné és nővére Erzsébet tartották kezükön egy ideig. 1507. november havában (és 1510-ben) azonban Almás várát már Somi Józsa, Buza városát és uradalmát pedig gergelylaki Buzlai Mózes kezén találjuk. Buza város uradalmába nyilván állandóan beleértették az e mezővároshoz előbb is hozzászámított kolozsvármegyei Budatelke, Gyöke vagy Gyeke és Örményes vagy Örvényes helységeket is. (V. ö. a pelsőczi Bebek és dengelegi Pongrácz cs. alatt is.) – Ezenkívül Korvin János élte utolsó éveiben a farnasi Veresek fildi (alsó-fildi) és topai részeit tartotta kezén. (L. e családnál az 1506. évhez. – V. ö. 1501: Dl. 37739., 37740., 1503: Dl. 28668., 1505: Dl. 37780., 1506: Dl. 27241., 27242., 37789.) V. ö. Léta váránál, Tordavármegyében.
Kotos (Kotus, szucsáki) cs. Kotus. (1384: Dl. 29197.) Katus. (? 1394: Dl. 36411.) Kothos. (1430: Dl. 36407. pag. 111. n. 2.)
Kovács István kir. sókamarás vagy kamara-ispán. L. az Iklódi (az 1467. évtál kezdve) cs. alatt.
Kozmatelki cs. L. a frátai (vagy kozmatelki sat.) Székely cs. alatt.
Középlaki cs. Másként középlaki Kémeri (a krasznavármegyei Kémerről), zutori vagy középlaki Zutori; a család egyik ága zutori, (középlaki) vagy kémeri Tamási (Tamás-fi), másik ága kémeri vagy középlaki (Istvánfi) és Erdélyi; egyik mellék-ága zutori Dávid, talán szintén egyik mellék-ága középlaki (szent-királyi) Ispán vagy Espán nevet is visel. (Utóbbit lásd külön is.) – 1358-ban György a Dezső fia, 1397-ben és 1399-ben István a György fia, 1426-ban János (a ki, mint később megtudjuk, szintén a György fia) Középlaki nevet viselnek. 1434-ben, mely év igen fontos a család történetében, egyszerre már Kémeri, Középlaki majd Zutori néven is előfordulnak a különböző oklevelekben. Ez évi február 6-án ugyanis Kémeri László a Tamás fia, valamint Dávid, Tamás, Péter, Miklós és Pál az István fiai Dezsőfalva (nyilván a családnak említett Dezső nevű őséről) birtokukat 9 márka ezüstért, (márkáját 5 arany-forinttal értve) Sombori vagy Zsombori Gergelynek (a néhai János mester fiának), zálogosították el. Ugyanez évi április 10-én ugyanők, főleg a Pál hű szolgálataiért, mindnyájan mint Középlakiak, kapják Zsigmond királytól: Bábon, Nércze, Dezsőfalva más néven Almás helységeket és Bazolnok pusztát, melyeknek birtokában ők és elődeik már eddig is benne voltak. A beigtatás a következő évben szabályszerűen végbe is ment. A család azonban már ekkor kezd két ágra elkülönödni. István fiai ugyanis ez év nyarán egy hatalmaskodási pörben mint Középlakiak szerepelnek, unokatestvérök (frater patruelis) az említett Tamás fia László pedig Zutori néven. A következő (1435.) év május 1-én az István-fiak ujra Kémeri nevet viselnek, ellenben László (a Tamás fia) Középlaki néven sorakozik melléjök. Szeptember 3-án valamennyien mint Kémeriek járulnak a nádor elé panaszukkal, hogy a vérrokonuk, Dezső-fia György fiának Jánosnak halálával ennek egyetlen, gyermektelen fia György, az ő (krasznamegyei Kémer, Dóh, Somos és Domoszló, valamint) kolozsvármegyei Középlak, Almás, Zutor, Bábon, Nércze és Bozolnok nevű birtokaikra vonatkozó értékesebb iratokat néhai atyja házából, mostohájának az említett János utolsó feleségének erőszakkal feltört szekrényéből hatalmasul kiszedte, s ravasz módra a kusalyi Jakcs György fiainak Lászlónak, néhai Jánosnak s Dénes váradi kanonoknak kezébe adta, a kik aztán nemcsak hogy ez okleveleket nem akarják nékik kiadni, hanem a velök e czélra szövetkezett Arani István utján e birtokokat a királytól fel is kérték, őket szünet nélkül birtokperekkel kínozzák, abban a hitben, hogy okleveleiktől megfosztva úgysem tudják magokat védelmezni. A kusalyi Jakcs-ok e birtok-igényéről azonban később mitsem hallunk. Ugyanez idő tájt, a három Fild helység beigtatása alkalmával, Tamás-fia László már mint zutori Tamási (Thamasy) László, István-fia Miklós pedig mint középlaki Kémer vagy Kémeri (Kemer, de Kemer) Miklós szerepel a szomszédos nemesek sorában. Közben Zsigmond király a megye kitétele nélkül fölsorolt, de kétségkívül krasznamegyei Kémere azaz Kémer, Baba, Domoszló és Somos s a nyilván kolozsvármegyei Bozolnok, Középlak, Zutar azaz Zutor, Dezsőfalva másként Almás és Nércze helységeket uj-adományul Szentpáli Pálnak a László fiának s a már emlegetett Kémerei azaz Kémeri Miklós «deáknak» adományozta. Mivel azonban előbbi a király szolgálatában távol volt elfoglalva, s ez alkalmat felhasználva Miklós deák csupán magát és «édes testvérét Istvánt» (holott ilyet nem ismerünk) igtattatta be e birtokokba. 1436. május 1-én kelt rendeletében Zsigmond király Miklós deákot, az adomány-, igtató- és minden más erre vonatkozó iratok bemutatására, e birtokok elvesztésének terhe alatt, a királyi személyes jelenlét elé idézte. De nem találjuk nyomát, hogy a Szentpáliak be jutottak volna e helységek valóságos birtokába. 1439-ben Középlaki Dávid, Pál, Tamás és László (István-fiak), 1452-ben pedig Kémeri János a László fia, kijelölt királyi illetve vajdai emberek. Az utóbb említett János alább mint «Zudori (de Zwdor)» szerepel, Kémeri Péterrel és Középlaki Dáviddal együtt, a kik szintén mint az István fiai ismeretesek, és kétségtelenül édes testvérek. A következő (1453.) évi deczember 16-án az emlegetett Zutori János és testvére Tamás (a Tamás fiának Lászlónak fiai), Kökénypatak nevű birtokuk részeit 8 arany-forintért Farnasi (Veres) Benedeknek vetették zálogba. – Az István-fiak közül később, jelesül 1461. november 30-án Kémeri Imre Zutor, Középlak, Dezsőfalva, Nércze, Kökénypataka és Bábon(y) helységekben s Bozolnokteleke pusztán bírt részeit sólyomkői ifjabb Ördög (Erdegh) Istvánnak adta, cserében a közép-szolnokvármegyei Zánok és Csalános s a krasznamegyei Varsolcz és Lecsmér helységek s Gesztestelke (Gesztösteleke) puszta részeiért. 1467. január 31-én ugyancsak Kémeri Imre (itt már a Miklós mester fia) Középlak és Nércze helységekben levő jószágait 33 arany-forintért, február 13-án pedig Kémeri János (1475-ben zutori Dávid János) és Imre (a néhai Dávid fiai) Dezsőfalva és Nércze helységekbeli részeiket 13 aranyforintért Sombori Lászlónak (a Tamás fiának) vetették zálogba. 1471. jun. 10-én az előbbi Kémeri Imre (a néhai Miklós fia), a néhai Kémeri Pál után maradt középlaki részeket az erdélyi alvajda rendeletére e Pál fiának, Bernátnak visszaadta. A család ugyanez ágához látszik tartozni az a Kémeri Rafael is, a ki 1480. február 27-én az 1475. táján feltűnő, de a család kebelében a fenmaradt adatok szerint el nem helyezhető középlaki Ispán (Espán) másként Középlaki Benedeket a Kémeri János középlaki, nérczei, dezsőfalvi és bábon(y)i részeinek birtokba vételétől eltiltotta. 1483. junius havában sólyomköve Ördög (Erdeg) ifjabb Simont, fiát Menyhértet és feleségét Margit asszonyt (kétségkívül az 1461. évi) csere czímén, Kémeri Imrétől, ujra igtatják Zutor, Középlak, Dezsőfalva, Bábon(y), Kekényataka és Nyércze helységek részeibe, de ezuttal a Kémeri László, Rafael és Gergely ellentmondásával. Azt hiszem, ez a Kémeri László és Gergely tűnnek fel előttünk, mint «kémeri Erdélyi (Erdely) László és édes testvére, Kémeri Gerely a Péter fiai», a következő (1483.) év január 19-én, a mikor is egymást valamennyi magyarországi és erdély-részi birtokaikra nézve kölcsönös birtoklásra és örökösödésre kötelezik. S úgy látszik, ugyanez a Kémeri László vetette zálogba 1484. november 30-án zutori részeit 25 arany-forintért Jakab István nagy-szent-mihályi lakosnak, és ugyanez a Kémeri László viselte 1483-ben a középlaki Erdélyi (Erdely), 1492-ben (szeptember 11.) pedig a «középlaki Kemery» nevet. 1498-ban ennek a Gergelynek mint néhainak neje Potencziána és fiai Imre és Tamás, s ennek a Lászlónak szintén mint néhainak felesége Jusztina asszony és gyermekeik Mihály, János, Borbála (gyulai Porkoláb Istvánné) és Katalin birtokolják Középlak, Zutor, Nércze, Kökénypataka, Dezsőfalva és Bábon(y) helységeket, mely birtoklás ellen ez évi julius 7-én Bátori János, Miklós és Domonkos tiltakoztak. A Kémeriek vagy Középlakiak (középlaki Kémeriek) ez ágának birtoktörténetével függ össze, mint láthatjuk, s azért szintén itt helyezhető el az az adat is, mely szerint 1500. junius 10-én a fentebb már említett sólyomkövi Ördög (Ewrdewgh) Menyhért (a néhai ifjabb Simon fia) 8 dobokavármegyei birtokon kívül Zutor, Középlak, Mezőfalva (azaz helyesebben Dezsőfalva), Bábon(y), Nércze és Kökénypatak helységekben «örök jogon vagy bármi más czímen bírt» jószágait gyerő-monostori Kabos Jakabnak és feleségének, Tőki Ilonának (a néhai László leányának), 2000 arany-forintért zálogba adta. Menyhért azonban még ez év végén István moldvai vajdának akarta e birtokait elzálogosítani, a mi ellen gyerő-monostori Kabos Jakab deczember 21-én tiltakozott. Ekként röviden összefoglalva az István-fi ág birtoklásának és birtokainak történetét, a Tamásfi (Tamási) ágra térhetünk vissza, melynek jószágait nemsokára szintén idegen kezeken találjuk. 1461. április 2-án Kémeri János (a Tamás-fiának a néhai Lászlónak fia) Középlak helységben levő részeit, 26 arany-forintért, Szentpáli Lászlónénak, Katalin asszonynak vetette zálogba, oly feltétellel, hogy e részeket a Katalin asszony halálával ő, utódai vagy testvérei, Katalin asszony leányaitól, Dorottyától vagy Erzsébettől, ezek halála esetére pedig a Zutori Tamás feleségétől, Magdolna asszonytól, vagy a Dobai Mihály feleségétől (alább e család ismét fölmerül) Potencziána asszonytól válthassák vissza. 1467. április 23-án ugyanez a (Kémeri) János, ekkor kémeri Tamási (Thamasy) néven, a Zutor helység közelében az Almás-vizén (super fiuvio Almaswize) levő malomrészét mostohatestvérének (frater uterinus) Tamásnak zálogba vetette; viszont ez a Tamás (ugyancsak a kémeri «Thamasy» néhai László fia) Nércze helységben levő összes birtokait, 13 arany-forintért, nevezett fivérének Jánosnak zálogosította el, s szavatolásul középlaki birtokait is lekötötte. A következő (1468.) évi április 14-én azonban ez a (kémeri Tamási) János középlaki részeit, 10 arany-forintért, már Sombori Lászlónak (a Tamás fiának) adta zálogba; 1471. november 6-án pedig ugyanő Kémeri (Kemery) János néven, és édes testvére (frater carnalis) zutori Tamási (Thamasy) Tamás Bábony részeit 10 arany-forintért szent-mihálytelki Tompa Mihálynak zálogosították el. 1478. szept. 7-én ugyanez a Tamás Zutori Tamás néven Zutor, Középlak, Bábon(y), Kökénypataka 1/4 részét, Dezsőfalva és Nércze felét, s a Zutor helység határában az Almás folyón levő malomnak őt illető fele részét, 1032 arany-forintért örökre eladta Sombori Péternek, a ki viszont ugyanazokat a részeket, még ugyanezen a napon (?) ugyanezért az összegért Szilvási Jánosnak (a néhai Angyalló fiának) adta el. 1486. január 29-én a már föntebb, az István-fi ágnál (de olykor más néven) említett Kémeri Gergely és édes testvére László, ennek fiai Pál, János, Mihály és István, továbbá Kémeri Rafael és fia István, valamint Kémeri György, Imre és János tilalmazták szilvási Angyalló Jánost és Zutori Tamásné, Ilona asszonyt e Zutori Tamás Zutor, Középlak, Dezsőfalva, Bábon(y), Kökényataka és Nércze helységekben bírt részeinek elidegenítésétől, Siroki Mátyást pedig ugyanazoknak megvásárlásától. Az elidegenítés azonban mégis megtörtént. Pár héttel később (1486. II. 14.) ugyanis «nemes szilvási Angyaltó János» Zutor helységben levő nemesi udvarházát, továbbá Zutor, Középlak, Bábon(y) és Kökényataka helységek 1/4-ét, Dezsőfalva és Nércze felét, végül az Almás folyón levő zutori malom felét, ugyancsak 1032 arany-forintért Siroki Mátyásnak és feleségének Margit asszonynak örökre eladta. De, úgy látszik, utóbbiak a vételárt nem tudták teljesen megfizetni. Mert egy ugyane napon kelt másik oklevél szerint Siroki Mátyás bizonyos 100 arany-forint fejében, a melylyel szilvási Angyalló Jánosnak tartozott, a legközelebbi Szent-György napján leendő nem-fizetés esetére az ép felsorolt birtokokat utóbbinak ujra teljesen lekötötte, sőt abba is beleegyezett, hogy ez esetben az Angyalló Jánosnak már lefizetett 250 aranyforintját is elveszítse. Ugyane napon Angyaltó János Zutor helység negyedét és az Almás folyón levő zutori malom felét, melyeket annak idején «Zutori» Tamás és János zálogosítottak el néki 50 forintban, szintén egy külön oklevélben, ugyanez összegért, zálogba adta Siroki Mátyásnak és feleségének Margit asszonynak; a ki meg egy negyedévvel később, május 16-án, ugyane hat helységben levő részeit, valamint a megye kitétele nélkül felsorolt Ujfalu helység (a mai kolozsvármegyei Magyarujfalu értendő) határában levő halastavának felét, 470 arany-forintért férjének vetette zálogba. 1487. márczius 19-én a már említett középlaki Espán Benedek, valamint a néhai «Kémeri» János fiai András és Gáspár tiltakoztak, hogy Zutori Tamás az ép nevezett néhai Kémeri János nérczei részeit sólyomkői Siraki (Syraky) Mátyásnak (a kinek nevét 1486-ban «Syroky» alakban is írják) elidegenítse. Utóbbi, feleségével és István(?) nevű fiával együtt (úgy látszik) 1489. (az év-számból csak a «nono» olvasható) február 1-én ujra jogot tartott a már «néhai» Angyalló Jánosnak a fentebb felsorolt (Zutori-féle) hat helységben bírt részeihez, valamint a zutori házhoz és a malom feléhez is, de az igtató-oklevél szerint (nem részletezett) ellentmondásokkal. 1494. decz. 28-án a kraszna illetve közép-szolnokvármegyei Keczeli Márton s Dobai Györgyné Margit asszony Zutor helység birtokához tartottak jogot «minden czímen». A beigtatásnak azonban Siraki (de Syrak) Mátyás és Zutori János ellentmondottak. Ugyanők 1504. végén és 1505. elején (Margit asszony ekkor már özvegy) ujra jogot formáltak Zutor helység birtokához, hasonlókép «minden czímen». Az ez alkalommal megtartott beigtatás alkalmával Siroki Mátyás, a Zutori János özvegye Katalin asszony, sólyomkői Ördög (Ewrdewgh) Menyhért, Kémeri Mihály és a Kémeri Gergely özvegye Potencziána asszony éltek ellentmondással. – 1495-ben és 1496-ban Zutori (Zwthory) János (a kit pl. 1501-ben is említenek) egy, a Zutor helység határában az Almás vizén épült uj malom miatt állott pörben Szilvási Kristóffal; a ki, illetve fiai Gáspár és Mátyás, mintegy hét év mulva 1502. november 21-én Dezsőfalva, Középlak, Zutor és Kökénypataka helységekben bírt jószágukat szamosfalvi Mikola (néhai) Ferencz gyermekeinek Jánosnak, Istvánnak, Lászlónak, Katalinnak (az adámosi Horvát Gáspár feleségének), s a hajadon Klárának adta cserében a belső-szolnokvármegyei Szent-Iván helységért. Siroki (Syroky) Mátyás 1601-ben már «zutori» előnevet visel és Bábon helységben is birtokos. Ugyanitt azonban ekkor Kémeri Andrásnak is voltak birtokai, a ki e helységnek őt illető negyed-részét 1502. november 6-án 25 forintért ép Siroki Mátyásnak vetette zálogba. 1506. végén Géresi Balázsné zalaházai Zalai Anna asszony, a ki a Losoncziaknál emlegetett Zalaházai (Zalai) Lászlónak s a Sajókereszturi György és Kémeri (Tamás leánya) Agata leányának, Sajókereszturi Borbála asszonynak leánya volt, tartott jogot az ép említett néhai Kémeri (Kemesy) Tamásnak, Dezsőfalva, Középlak, Zutor, Bábon(y), Nércze, Kökénypatak helységekben s Bozolnok pusztán bírt némely részeihez. Az erdélyi vajda által elrendelt beigtatásnak azonban Zutori Balázs és Pál (a néhai János fiai), továbbá Kémeri (Kemery) István, középlaki Kémeri (Kemeri) Mihály és Tamás, végül sólyomkői Ördög (Ewrdewg) Mihály és Sombori Péter ellentmondtak. 1507-ben a néhai Középlaki Gergely özvegye Potencziána asszony (a kivel pár évvel ezelőtt 1505-ben, mint ellentmondóval: Kémeri néven találkoztunk) és kis fia Tamás még mindig birtokosok Középlak, Nércze, Dezsőfalva, Kökényatak, Zutor és Bábon helységekben. A család neve tehát még mindig nem állapodott meg. 1508-ban sólyomkői Ördög (Ewrdewg) Menyhért és zutori Siroki (Syroky) Mátyás egyezkednek ugyane helységek más részein; s utódaik az 1520-as években is birtokosok ugyanott, zutori Siroki Mátyás bele is házasodott a Kémeri családba. Harmadik felesége, Zsófia asszony a Kémeri Elek édes nővére volt, a kik 1510. junius havában szintén rész-birtokosok az emlegetett hat kolozsvármegyei helységben; valamint 1520–1525. táján a már 1505-ben is «Zutori» néven említett zutori Zutori (Zwthory de Zwthor) János, özvegye Katalin (a ki aztán balázsfalvi Cserényi Istvánné lett) és fiok zutori Zutori Pál, valamint e János testvére, középlaki Zutori (Zwthory) Tamás is. – Mindezeken kívül 1498-ban egy zutori. Ravasz (Rawaz) Péter nevű nemes is föltűnik egy oklevélben; őt azonban nem tudom elhelyezni e rokonságban. (V. ö. a szucsáki Ravasz cs. alatt.) – Ez adatok szerint e család vagy rokonság Bánffy-Hunyadtól é.-é.-k., az Almás vize mentén Középlak, Dezsőfalva másként Almás, N(y)ercze vagy N(y)ércze, Zutor (Szutor, Zudor), Bábon(y) és Kökényataka helységekben és Bozolnok vagy Bozolnokteleke pusztán volt birtokos. (1358: Dl. 29431., 1397: Dl. 27146., 1399: Dl. 26763., 1426: Dl. 27008., 1434: Dl. 26883., 27015., 27294., 29246., 1435: Dl. 12698., 27018. és losonczi Bánffy cs. oklt. I. 608., 609., 1436: Dl. 27158., 1439: Dl. 28831., 1444: Dl. 28980., 1450. körül: Dl. 32416., 1451: Dl. 26785., 1452: Dl. 27166., 1453: Dl. 36407. pag. 43. n. 4., 1456: Dl. 28260., 1458: Dl. 36392. pag. 6. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 102. n. 1., 1461: Dl. 36392. pag. 102. r. n. 3., pag. 103. n. 1., Dl. 27037., 30458., 1467: Dl. 36393. pag. 16. n. 1., pag. 17. n. 4., pag. 25. n. 1., n. 2., 1468: Dl. 36393. pag. 44. n. 1., 1470: Dl. 36394. pag. 35. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 92. n. 1., pag. 101. n. 1., 1475: Dl. 28632., 1478: Dl. 27210., 27211., 1480: Dl. 36395. pag. 22. n. 2., 1482: Dl. 27068., 1483: Dl. 36395. pag. 45. n. 1., Dl. 26438., 1484: Dl. 36395. pag. 114. n. 1., 1486: Dl. 36397. pag. 25. n. 1., Dl. 26809., 36397. pag. 25. n. 2., pag. 26. n. 2., pag. 35. n. 1., pag. 39. n. 2., pag. 40. n. 1., 1487: Dl. 36397. pag. 74. n. 1., 1489. körül: Dl. 27064., 1492: Dl. 36398. pag. 82. n. 1., 1494: Dl. 27080., 1495: Dl. 27083., 1498: Dl. 36403. pag. 196. n. 1., Dl. 38731., 1500: Dl. 36405. pag. 29. n. 1. és pag. 30. n. 1., pag. 68. n. 1., 1501: Múz. llt. és Dl. 36405. pag. 91. n. 1., pag. 93. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 212. n. 1., pag. 216. n. 1., 1504: Dl. 27105., 1506: Dl. 27236., 1506: Dl. 27108., 1507: Dl. 36399. pag. 198. n. 1., 1507: Dl. 36402. pag. 208. n. 1., 1508: Dl. 36399. pag. 213. n. 1., pag. 216. n. 1., Dl. 36405. pag. 274. n. 1., 1510: Dl. 36399. pag. 331. n. 1., Dl. 36405. pag. 306. n. l., pag. 309. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 139. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 213. n. 1., pag. 230. n. 1., pag. 231. n. 1., 1525: Dl. 36401. pag. 33. n. 1., Dl. 36405. pag. 357. n. 2., Dl. 36401. pag. 48. n. 1.) L. az Iklódi (az 1510. évhez), a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola, g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi, gyulai Porkoláb (az 1505. évhez), Szilvási (azaz Kecsetszilvási az 1460., 1495. és 1502. évekhez) cs. alatt.
Laczk (Laczkfi, laczkházai, szántai, németi vagy nempti) cs. Másként Bánfi (bálványosi vagy németi), avagy Laczkházai, Szántai vagy Szántói, Nemeti vagy Németi, (Laczkháza és Szántó a magyarországi Fejérvárvármegyében, Németi vagy Nempti és Bálványos pedig Belső-Szolnokvármegyében.) L. a Losonczi (az 1456–1458., 1495., 1498. évekhez) és a Szécsényi (az 1421. évhez, a czikk második felében) cs. alatt.
Laczkházi cs. Más néven Szántai vagy Szántói, Nempti vagy Németi; máskor pedig: laczkházi, szántai, németi vagy nempti Laczk vagy Laczkfi vagy bálványosi vagy németi Bánfi. (Laczkháza és Szántó a magyarországi Fejérvármegyében, Németi vagy Nempti és Bálványos pedig Belső-Szolnokvármegyében.) – L. a Losonczi (az 1456–1458., 1495., 1498. évekhez) és a Szécsényi (az 1421. évtől kezdve, a czikk második felében) cs. alatt.
Ladussai cs. Másként: ladussai Nagy. – L. a Korpádi (az 1486. évhez) cs. alatt.
Lancz (károlyi) cs. A Kaplony-nemzetségből. – Szatmárvármegyéből. – L. a Losonczi (az 1505. évhez) cs. alatt.
László belényesi oláh vajda. L. Léta várnál, Tordavármegyében.
László váraljai plébános. L. a Nádasi vagy Nádasdi cs. alatt.
Légeni Imre. L. a Mocsi (az 1468. évhez) cs. alatt.
Lengyel (padányi) cs. Másként Padán(y)i. – L. e néven.
Lepséni (suki) cs. Másként Suki. – L. a Suki (az 1497. évhez) és a Somai cs. alatt.
Libercsei cs. Nógrádvármegyéből. – A Kacsics-nemzetségből. – L. a Szécsényi cs. a., a czikk második felében.
Lompérti (Lompért, galaczi) cs. László 1473-ban egy ízben (fiaival Mózessel és Antallal) galaczi «Lomperthy», – 1474-ben és 1475-ben (fiával Mózessel) galaczi «Lomperth» néven fordul elő, s utóbbi években lompérti birtokrészeit Galaczi Jánosnak veti zálogba. 1485-ben az (ekkor már néhai) László fia, Lompérti Mózes Lompért pusztán levő részét zálogosította el a nevezett Galaczi Jánosnak (a néhai Péter fiának). (1429: Dl. 27011., 28809., 1444: Dl. 36406. pag. 30. n. 1., 1462. körül: Dl. 29050., 1473: Dl. 36393. pag. 127. n. 1., 1474: Dl. 36406. pag. 136. n. 6., 1475: Dl. 36404. pag. 125. n. 1., Dl. 36405. pag. 14. n. 1., 1485: Dl. 36397. pag. 2. n. 1.)
Lónai cs. Dobokavármegyéből. – 1429: Dl. 28804., 28805., gr. Teleki cs. oklt. I. 517., 1441: Dl. 36390. pag. 71. n. 1., pag. 85. n. 2., 1452: Dl. 27029., 1456: Dl. 36403. pag. 29. n. 2. – L. a vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1441–1456. évekhez) cs. alatt. (V. ö. ugyane családnál, Dobokavármegyében.)
Lorántfi (gyulai, macskási) cs. Másként: Macskási vagy Gyulai. L. a gyulai Porkoláb (az 1507. évhez) cs. a. (V. ö. az Indali cs. alatt, az 1451. évhez.)
Losonczi cs. A Tomaj-nemzetségből. (Rövidség okáért azokra a bevezetősorokra utalom az olvasót, melyeket e családról Tordavármegyében írtam.) II. Dénes tárnokmester, később nádor, kapta II. András királytól 1228-ban a Gertrud királyné meggyilkolásában résztvett Kacsics-nembeli Simon bán birtokait, jelesül a később Kolozsvármegyéhez számított Gyeka (azaz Gyeke) helységet, valamint az e vármegye mai keleti szélén elterülő Széplakot vagyis Dedrád-Széplakot, több megyére terjedő óriási uradalommal, a melyből ez alkalommal Széplakon kívül az ettől egyenesen északra terjedő vidék a Sajó folyó mentéig számítható Kolozsvármegyéhez. E vidékről azonban ezuttal több helységet nem nevez meg az oklevél. 1319. deczember 14-én a fönt említett II. Dénes fiának III. Dénesnek fia I. Tamás a Losonczi és Losonczi Bánfi (Bánffy) családok, s testvére Dezső a Losonczi Dezső vagy Dezsőfi család ősei s testvérök István (mindhárman mesterek), osztozkodnak e vidéki birtokaikon, melyeknek központja ekkor már a szomszédságban elterülő, de Tordavármegyéhez számítható Régön (a mai Szász- és Magyar-Régen). Viszont Kolozsvármegyéhez számíthatók: Dedrád, Széplak, Bátos, Vejla (a későbbi Vajola), és Geledön, a későbbi Geledén. Az ezekkel észak felé tőszomszéd Sajó, Monor, olykor maga Geledön vagy Geledén és talán Rosk is, oly vidéken, melynek mely megyéhez tartozása későbben is kétes, hol Kolozs-, hol Dobokavármegyébe sorozhatók. Ugyanekkor az odább keletre, később ugyancsak Kolozsvármegyéhez tartozott Szent-Mihálytelöke helység fele Tamás mesternek jutott, az említett Sajó, Monor és Rosk birtokokkal együtt; továbbá Dedrád, Széplak és Geledön István mesternek; Bátos és Vejla pedig Dezső mesternek. 1322. ápril. 8-án Tamás s fiai Mihály, Tamás és István Szent-Mihálytelke említett felét, melynek másik felét ő és testvérei már Tiván fiának Balázsnak adományozták, ugyanennek eladták. E helységet azonban később is megtaláljuk e nemzetség birtokában. Mikor 1325. augusztus 2-án e három testvér többi magyarországi és erdélyrészi birtokain megosztozik, az e vármegyei Kamarás Dezsőnek jut. 1327. május 31-én I. Károly király e Tamás mestert Katana és Czég birtokába kivánja igtattatni. 1349. szeptember 4-én I. Lajos király ugyane Tamás mestertől a Dénes fiától más két birtok igérete mellett elveszi Kamarást (ma Pusztakamarás) és Szombattelökét (ma Mezőszombattelke, mindkettő Czég, Katona és Gyeke szomszédságában) s visszaadja azokat előbbi birtokosuknak, (a Kacsicsnembeli Szécsényi) Tamás országbírónak. Ugyanez évi november 2-án e Tamás fia Tamás tiltakozik, hogy nevezett atyja és testvére István Szent-Mihálytelökét és Czéget (azaz Nagy-Czéget) az ő tudtán kívül elidegeníthessék. Ez az elidegenítés azonban, a Makraiak részére, talán már ekkor, de mindenesetre 1356. és 1359. előtt megtörtént. (L. a Makrai cs. alatt.) Talán ugyanez időtájt idegenítették el Gyekét is. 1360. február 2-án I. Lajos király Szent-Mihálytelökét, mint a magvaszakadt (Balázs-fia János fiának) Jánosnak birtokát, adományozta a sokszor emlegetett Dénes fia Tamás fiainak Istvánnak és Tamásnak. Ugyanez időben (1322–1381.) Régeni vagy Régőni nevet is viselnek; 1340-ben pedig a Dénes fia Tamás, majd 1379-ben Dénes a Tamás fiának Tamásnak fia (a losonczi Bánfiak névadó őse) Monyorói néven is szerepel. 1381. jul. 18-án Régöni László és Albert mesterek az István fiai egy részről, s ugyanezen István fiai István és György mesterek más részről, öröklött birtokaikon, egyebek közt az e megyéhez is számítható Répafalva, Szarvasmező, Szent-Mihálytelke, Geledén (és Sajó) helységeken illetőleg ezek részein is osztozkodnak. 1390-ben Losonczi Dezső-fia Miklós Katana helységben bírt részeit cserébe adta Losonczi István fiának László bánnak. 1393-ban Losonczi László és István az (III.) István volt bán fiai; Péter, György és László a néhai Dénes bán (II. Tamás fia) fiai (losonczi Bánffyak); Miklós a néhai Dezső székely ispán fia és (unokaöcscse) János a néhai László vajda fia (losonczi Dezsőfiek) osztozkodnak a néhai Dénes mester (I. István bán fia) erdély-részi és magyarországi birtokain, mely alkalommal e vármegyéből Dedrág, Széplak és Felső-Geledön (tordavármegyei tartozékaival együtt) az ép említett Losoncziaknak és losonczi Bánfiaknak jutottak. – 1435. szept. 15. óta Sebesvár vagy Hunyadvár várát is állandóan a losonczi Bánfiak birtokában találjuk. (L. egészen külön, e várról és tartozékairól Sebesvár várnál.) – A Losoncziak és losonczi Bánfiak 1439. óta a szécsényi Salgaiak és Szécsényiek némely ugyane vidéken Kolozs, Doboka és Torda vármegyék összeszögellésénél, Teke és Sajó táján elterülő jószágait is bírták egy ideig. E jószágok azonban lassanként a Hunyadiak kezére mentek át. (Lásd ezt részletesebben a Szécsényi cs. alatt, az 1439–1455. év között; s ugyanott a losonczi Dezsőfiek alább megbeszélendő birtokszerzeményeinek előzményeit is, a Szécsényiekről szóló czikk második felében.) – 1440. május 27-én Losonczi Dezső erdélyi vajda (a néhai Miklós fia), továbbá farnasi Veres Dénes (a néhai dános fia) s Vásárhelyi György a Gergely fia és Antal a László fia (a kik alatt kétségtelenül a különben Vásárhelyen azaz Gyerő-Vásárhelyen is birtokos Szamosfalvi Gyerő-fia György és Szamosfalvi Gyerő-fia Antal értendők) kapták Erzsébet királynétól (a dobokavármegyei Márkháza helységgel együtt) a kolozsvármegyei Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket, mint a magvaszakadt Magyarfrátai (Gál fiának Péternek fia) János és Botházai (György fiának Jánosnak fia) György birtokát. Ez adományozás ellen azonban 1442-ben többen tiltakoztak. (L. a Frátai cs. alatt.) 1453. február 6-án ugyancsak Losonczi Dezső, ezuttal egyedül kapta V. László királytól az ekkor «jogtalanul» Szentes András és György, Kakas Imre s Örke (helyesebben Örkei) Gergely kezén levő Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket, valamint a magvaszakadt néhai György (bizonyára Korpádi György) korpádi birtokait is, uj-adományul. Valószínű, hogy e birtokokba a néhai Frátai vagy Magyarfrátai (Gálfi) János urafogyott jószágai is beleértendők, a melyeket Losonczi Dezső, más két társával együtt, mint ép láttuk, már 1440-ben kapott Erzsébet királynétól. Annak azonban, hogy az uj-adományos Losonczi Dezsőt e birtokokba beigtatták volna, semmi nyomát sem találjuk. – 1456. nov. 12-én a Nándorfejérvárott tartózkodó V. László király, hű szolgálataikért Losonczi Dezső-fia (Dénes fia) László kir. étekfogómesternek s általa édes testvérének Zsigmondnak s Losonczi Dezső-fia István fiának Lászlónak, továbbá Vár(a)dai Pelbárt fia Aladár királyi kamarásnak és általa Vár(a)dai Miklósnak adományozta a néhai «Nempti(i) másként Laczkházai (György bán fiának) Miklósnak» (a kinek családja máskor Szántai, szántai, laczkházai, németi vagy nempti Bánfi vagy Laczk vagy Laczkfi nevét is visel) magszakadás következtében a koronára szállt belső-szolnokvármegyei bálványosi várát, e vármegyei, valamint doboka- és kolozsvármegyei tartozékaival együtt. E tartozékok felsorolásánál azonban a királyi kanczellária bizonyára fölcserélte e tartozékok egy részének mely megyébe sorolását, a mennyiben a kétségtelenül Dobokavármegyéhez tartozó Kentelke, Árokalja, Sófalva és Szeret helységeket Kolozsvármegyébe, viszont a Kolozsvármegye testében fekvő Szombattelke és Puszta-Kamarás helységeket Dobokavármegyébe helyezte. 1467. aug. 8-án ugyancsak losonczi Dezsőfi László «volt erdélyi vajda», királyi étekfogó mester, testvére Zsigmond, Losonczi (másik Dezső fiának Istvánnak fia) László, Vár(a)dai István kalocsai érsekkel, testvérével Aladárral s Vár(a)dai (Miklós fiával) Miklóssal együtt kielégítvén a «Szántói» (Dávid bán fia György fiának a) néhai Miklósnak belső-szolnokvármegyei birtokaiból, Bálványos várából és ennek tartozékaiból, hitbér és leány-negyed czímén a nevezett Dávid bán, fia György bán és ennek fia Miklós leányait, Bálványos várának Kolozsmegyéhez számítható tartozékaiba, jelesül Puszta-Kamarás és Szombattelke helységekbe is beigtattatták magukat. 1458. márcz. 6-án azonban Mátyás király vingárti Geréb Jánosnak az erdélyi részek kormányzójának adta «a Németi Bánfi György (!) magvaszakadása következtében a koronára szállt Bálványos várát», egyebek közt a hozzátartozó kolozsvármegyei Kamarás helységgel együtt, a melyeknek birtokába Geréb Jánost szabályszerűen be is igtatták. Geréb János mégis erőszakkal foglalta el e várat a maga részére; mire a király azt, tartozékaival együtt, 1458, szeptember 22-én Várdai István kalocsai érseknek és mostohatestvérének Várdai Aladárnak visszaadatni rendelte. 1461. tavaszán az ez ügyben támadt pörben Geréb Jánost a kir. személyes jelenlét előtt elítélték s a várat és tartozékait Várdai István kalocsai érsek, Várdai Miklós (Aladár már meghalt), továbbá losonczi Dezsőfi István fia László és Losonczi néhai Dezső vajda fiai László és Zsigmond részére vissza igtattatták. Ugyanez évi deczember 8-án egyezségileg is visszabocsátani igérte vingárti Geréb János e várat és tartozékait István érseknek és testvéreinek. (Ez alkalommal ujra fölcserélik az említett kolozs- és dobokavármegyei tartozékokat s Puszta-Kamarás és Szombattelke tulajdonképen kolozsvármegyei helységeket ujra Dobokavármegyéhez számították.) S ennek daczára 1462. okt. 26-án vingárti Geréb János s fiai István, Péter, László és Mátyás, az országbíró rendeletére, ujra igtattatni kívánták magukat e vár és tartozékai (köztők a kolozsvármegyei Puszta-Kamarás és Szombattelke helységek) birtokába. De, úgy látszik, foganat nélkül. 1463. április 1-én Losonczi néhai Dezső vajda fia László, és Losonczi néhai István fia László, az előbbi László testvérének Zsigmondnak, valamint a Losoncii István fia másik László fiának Ferencznek nevében is, azért a sok munkáért, fáradtságért és költségért, a melylyel Várdai István érsek és «testvérei», az őket egyenlő örökjogon megillető Bálványos várát és tartozékait visszaszerezték, e várnak őket megillető felét sat. is a nevezett Várdaiaknak adták; viszont utóbbiak e vár tartozékainak az említett losonczi Dezsőfieket megillető fele részét ezeknek ujra átadták, egyebek közt a Kolozsvármegyéhez számítható említett Kamarás és Mező-Szombattelke helységek felét is, kivéve a Szentiváni Ferencznek közösen átengedendő részeket. Utóbbinak 1464. ápril. 30-án losonczi Dezsőfi idősb László bizonyos kölcsönösszeg fejében Kamarás helység részeit kötötte le. – Közben, 1461. május 18-án, losonczi Dezsőfi János, nejének Pásztói Hedvignek (a Jakab leányának) zálogosította el némely tordavármegyei s Bátos, Vajola, Geleden (az oklevélben Gedelen áll) és Sajó Kolozsvármegyéhez számítható birtokait. – Losonczi Dezső-fia (Istvánnak fia) idősb László s ugyane Dezső bán fiai (!) ifjabb László és Zsigmond, szintén részt vévén az 1467. évi erdélyi lázadásban, ugyanez évi október 1-én egyik birtokuknak, a belső-szolnokvármegyei Csicsó várának két részét (duas partes castri) Szerdahelyi néhai Imre-fia György fiának Kis (Parvus) Jánosnak, s általa atyjának a nevezett Györgynek s testvérének Mihálynak adta, hű szolgálataiért, Mátyás király. A vár tartozékai közt a dobokavármegyei Vajda-Kamarás helységet is fölsorolják, mely azonban kétségtelenül a mai kolozsvármegyei, Kolozsvártól é.-k. fekvő Vajdakamarás helységnek felel meg, melyet 1495-ben, mint szintén Csicsó vár tartozékát, határozottan Kolozsvármegyéhez számítanak. A szerdahelyi Imrefieket szabályszerűen be is igtatták e vár és tartozékai illető részeinek birtokába; Vajda-Kamarást azonban később nem az ő, hanem az István (1502.), majd Bogdán (1514., 1515.) moldvai vajdáknak, szintén Csicsó vár urainak kezén találjuk. – Ugyancsak 1467-ben, decz. 31-én, a föntebb már emlegetett másik azaz Puszta-Kamarás és Mező-Szombattelke felét, mint szintén e hűtlen losonczi Dezsőfi két Lászlónak és Zsigmondnak (belső-szolnokvármegyei bálványosi várukhoz tartozott) birtokait, János váradi püspöknek és püspöki utódainak adományozta Mátyás király. A beigtatás nemsokára szabályszerűen meg is történt; s a váradi püspökség állandóan benne is maradt e vár és tartozékai (köztök e két kolozsvármegyei tartozék) birtokában. Így pl. Domonkos váradi püspököt 1495-ben és 1500-ban (a mikor Betleni Miklós és fia Vitályos tiltakozik ellene), Perényi Ferenczet 1523-ban és Fráter Györgyöt 1538-ban találjuk benne. – Ugyanez idő tájt ugyane három hűtlen losonczi Dezsőfinek (a vármegye kitétele nélkül fölsorolt birtokai közül) Kolozsvármegyéhez számítható Bátos, Geledén (az oklevélben Beladen áll), Sajó (Dobokavármegyében is fekhetett), Répafalva, Vajla és Kamorás (!) helységekben bírt részeit, némely más, Torda- és Küküllővármegyéhez számítható birtokok részeivel együtt, kedvelt hívének, nádasdi Ungor János királyi udvari katonának (a ki a pozsegavármegyei Orjava váráról a király kivánságára lemondott) és általa édes testvéreinek Miklósnak és Lászlónak adományozta Mátyás király. A beigtatás, úgy látszik, szabályszerűen meg is történt. 1468. junius havában az idősb Dezsőfi László és Zsigmond, továbbá János és fia Mihály, valamint az említett idősb László neje Katalin s gyermekei Ferencz, Zsófia, Kata és Potencziána, végül a szintén Dezső fia István özvegye Katalin tiltakoztak egyebek közt az ekkor szintén Tordavármegyéhez számított, de különben kolozsvármegyei Bátos birtoknak az Ungorok részére történt, kétségkívül ép elbeszélt eladományozása ellen. 1473. április 26-án a már említett losonczi Dezsőfi vagy Dezső (néhai János fia) Mihály és állítólagos (putativus) testvére Miklós, «az előbbinek hűtlensége miatt méltán elvesztett» és a király által szintén nádasdi Ungor Jánosnak adományozott több megyebeli, egyebek közt Bátos, Vajola, Geledén, Szász-Disznojó és Sajó (részben olykor Torda- illetve Dobokavármegyéhez számított) jószágán utóbbinak, vele éreztetett sok jósága és szívessége miatt, nemkülönben utódainak is, a maga részéről szintén átengedi, beleegyezvén, hogy az utóbbi által néki jóakaratulag visszaengedett birtokok az ő halála után szintén Ungorra szálljanak. 1475. julius 23-án Dezsőfi (Desewfy) László Bátos, Vajola és Geledén kolozsvármegyei, s ezenkívül némely tordavármegyei szomszédos helységben bírt részeiben, magtalan halála esetére, Ongor Jánost szintén örökösének vallja, s ugyanekkor egy bátosi halastóbeli harmad-részét neki ajándékozza. – Közben 1473. aug. 30-án Ungor János, testvére Miklós és domsusi Árka (László fia) István egyrészről, s Szobi (Péter fia) Mihály másrészről, egymást osztályos testvérekké fogadván, egyszersmind kölcsönös örökösödési szerződésre léptek, mely szerint előbbiek egyebek közt a valószínűleg még 1467-ben királyi adományul nyert losonczi Dezsőfi-féle birtokokban (az ekkor fölsorolt helységek értendők) szintén örökösökül ismerik el, magtalan haláluk esetére, a Szobiakat. E szerződést Mátyás király még ez évben megerősítette. – Ugyanő az ifj. losonczi Dezsőfi László birtokait, ennek halála és magvaszakadása következtében (idejét pontosan nem tudom) Bátori István országbírónak és erdélyi vajdának adományozta. Ez adományt II. Ulászló király 1492. ápril. 28-án megerősítvén, Kolozsvármegyéből Vajola, Felső-Sajó és Geledén részeit sorolta föl s az adomány-levélbe István vajda és országbíró édes testvéreit Andrást és Pált, továbbá az András fiait Györgyöt, Istvánt és Andrást is belefoglalta. A beigtatásnak azonban a nádasdi Ongorok ellentmondtak. (V. ö. az előzményekre nézve Tordavármegyében e családnál az 1491., 1492. évekhez.) – 1495-ben (VI. 15.) losonczi Dezsőfi János (a ki a Mihály fia, a ki viszont a másik János fiának Jánosnak fia), és édes testvére Imre, testvéri szeretetből, melyet utódaik közt is fenntartani óhajtanak, s különösen, mivel őseiknek, losonczi Dezsőfi László vajdának és Miklós mesternek több megyében lévő, s őket utódlási jogon illető, de most idegen kézen levő birtokaikat a maguk erejéből visszaszerezni nem képesek, Betleni Miklóssal, – a kinek atyja Márk, anyja pedig Anna, bálványosi vagy németi Bánfi – más néven laczkházai, szántai, németi vagy nempti Laczk vagy Laczkfi vagy Bánfi – Györgynek és feleségének, losonczi Dezsőfi (Miklós fia) János leányának Ilonának leánya volt –, oly szerződésre léptek, hogy utóbbi a kérdéses birtokokat perrel, költséggel, vagy a hogy tudja, visszaszerzi, az így visszaszerzett birtokokból a Betleni Miklós anyjának, Annának leány-negyedét kihasítják s a költségeket aránylagosan megosztják. Ha pedig a Dezsőfiek a rájuk eső költségeket készpénzzel megfizetni nem tudnák, Betleni Miklós a visszaszerzett jószágok megfelelő részeit a költségek fejében, a visszaváltásig, zálogban fogja bírni, végül magtalan haláluk esetére az összes birtokok a tulélőre szálljanak. E szerződésben a losonczi Dezsőfiek idegen kézen levő birtokai között e vidéken különösen csupán a tordavármegyei vécsi kastélyt említik ugyan, a melyhez azonban, mint ugyanez időbeli más oklevelekből tudjuk, a szomszédos kolozsvármegyei területről Bátos, Vajola, Felső-Sajó, Geledén sat. vidékén szintén tartoztak részek. 1498. deczember 17-én pedig a másik szerződő fél Betleni Márk fia Miklós, az anyja bálványosi Bánfi (Banfy) Anna, és nagyanyja losonczi Dezsőfi (Desewfy) Ilona halálával örökjogon reászállott, de ezelőtt mintegy 25 évvel (tehát 1473-ban) Mátyás király által nádasdi Ongor Jánosnak adományozott s jelenleg e János fiainak Jánosnak és Miklósnak kezén levő birtokokhoz tartott jogot. E birtokok e vidéken ugyancsak a szomszédos tordavármegyei Vécs helység, s a kolozsvármegyei területen fekvő Bátos, melyet azonban ezuttal szintén Tordavármegyéhez számítanak. 1502. május 19-én aztán, hogy nádasdi Hongor János és testvére Miklós, egyéb küküllő- és tordavármegyei (pl. Vécs vár) birtokok között Sajó, Vajola, Alsó-Geledén kolozsvármegyei helységek részeit 1501. nov. 19-én örökre Betleni Miklósnak adta, II. Ulászló király az e birtokokban levő királyi jogot szintén átruházta, érdemeiért, e Miklósra és általa gyermekeire Vitályosra, Jánosra, Katalinra (a losonczi Bánfi János feleségére) és Erzsébetre. De a nádasdi Ungor János és Miklós s a Szobi Mihály kérésére, még ugyanez év (1502.) deczember 13-án azt a kölcsönös örökösödési szerződést is megerősítette II. Ulászló király, melyet, mint láttuk, ugyanők és damsosi Árka István még 1473-ban kötöttek. E megerősítő levélben a nádasdi Ungorok (régi losonczi Dezsőfi-féle) birtokai közül a tordavármegyei Vécs várán kívül az ekkor ugyane vármegyéhez számított, de inkább kolozsvármegyei Geledén, továbbá a Kolozsvármegyéhez számított Kamorás, Veresszeg (máskor Tordavármegyében), Felső-Sajó, Répafalva, Vajola, Bátus vagy Bátos és Monyorós helységeket sorolják föl. Ez utóbbi helység azonban kétségkívül tévedésből került ide Küküllővármegye helyett, a hová való. (Az 1473. évi szerződésben fölsorolt többi öt küküllővármegyei helység nevét e megerősítő oklevélből egyszerüen kihagyták.) E szerződés alapján 1507. őszén, a nádasdi Ungor János halála és magvaszakadása következtében, Szobi Mihály a tordavármegyei Vécs várán és Tartozékain kívül a kolozsvármegyei Bátus város, továbbá Vajola, Felső-Sajó, Répafalva, Geledén helységek és Szarvasmező puszta birtokába is igtattatta magát, mely alkalommal a szomszédosok és határosok között a losonczi Bánfiak és Betleni Miklós is megjelentek. 1509. tavaszán, a II. Ulászló király uj-adománya alapján, ujra beigtatták Szobi Mihályt e birtokokba, a mikor is Geledén helyett Alsó-Geledént írnak. – Mindez események összefüggését nem akarván megszakítani, de ezekkel kapcsolatban, végül itt adom elő, hogy 1495-ben Katalin asszony (a néhai kusalyi Jakcs Mihály leánya) a losonczi Dezsőfi László özvegye, néhai férje jószágaiból a hitbért és jegyajándékot, Zsófia asszony pedig, ugyancsak a nevezett losonczi Dezsőfi (István fia) László leánya, ekkor Szobi Mihályné, nagyanyja Katalin asszony (losonczi Dezsőfi István felesége) után, szintén a hitbért és jegyajándékot s ezenkívül a leány-negyedet is követelte, nagyszámu belsőszolnok-, küküllő- és tordavármegyei birtokok között a belső-szolnokvármegyei Bálványos várához tartozó Puszta-Kamarás helységből Domonkos választott váradi püspöktől; valamint a szintén belső-szolnokvármegyei Csicsó várához tartozó Vajda-Kamarás helységből István moldvai vajdától; végül a tordavármegyei Vécs várához tartozó, de Kolozsvármegyében fekvő Batos, Vajola, Felső-Sajó, Répa és Geledén helységekből nádasdi Ongor Jánostól, a kik e birtokokat ekkor kezükön tartották. Utóbbinak, 1499. április 22-én Vécs várára és tartozékaira nézve kielégíttetvén, – István moldvai vajdának pedig az 1502. és 1503. év folyamán, Csicsó várra és tartozékaira (köztök bizonyára a kolozsvármegyei Vajda-Kamarásra) nézve, külön-külön oklevélben özvegy losonczi Dezsőfi Lászlóné, valamint a nevezett Szobi Mihályné Zsófia asszony, a ki előbb e jogát losonczi Dezsőfi (Mihály fiának) Jánosnak adta, továbbá Betleni Márk fia Miklós és özvegy Betleni Márkné, a kik szintén Dezsőfi Jánosra ruházták át e jogaikat, végül maga ez a Dezsőfi János, a ki így szerzett jogait István vajdának eladta, menedéket vallottak. – S ezzel a losonczi Dezsőfi ág birtokainak sorsát 1461-től kezdve egyhuzamban elmondván, visszatérhetünk a másik két ágra. 1468-ban Hedvig asszony a Losonczi Albert özvegye s fiai László és István, hű nemes cselédjüknek, Zalaházi Lászlónak adtak bizonyos Gyeke helység felé eső részeket Katona helységben. 1469-ben ugyane Losonczi László és István némely tordavármegyei s ezenkívül Sajó, Dedrág, Széplak, Katona és Szent-Mihálytelke kolozsvármegyei helységekben bírt részeiket Rédei János erdélyi alvajdának és Demjéndi Lászlónak, – majd 1474-ben ugyanők ugyane részeket, valamint a szintén Kolozsvármegyéhez tartozott Nyárló pusztát is, melyek közül Szent-Mihályteleke és Katona ekkor (zalaházai) Zalai Lászlónál voltak zálogban, Dési Péternek és Jánosnak zálogosították el, összesen 1000 arany-forintért. Utóbbi év augusztus 7-én egyedül Losonczi László, némely tordavármegyei s Dedrád, Széplak és Kis-Sajó kolozsvármegyei helységekben bírt részeit, 600 arany-forintért zalaházai Zalai Lászlónak és Tőki Bálintnak vetette zálogba. Ezeket a részeket aztán 1483. május 25-én ugyanő, sólyomkői ifj. Ördög Simontól és nejétől Margit asszonytól, a lónai Tőki Bálint özvegyétől váltotta ki. Mindazáltal Dedrádot, Katonát és Szent-Mihálytelkét 1489-ben, illetve 1493-ban zálogban zalaházai zalai László kezén találjuk. 1503. végén e (néhai) László gyermekei Tamás, majd István, továbbá Magdolna Kecseti Lászlóné és Anna, szintén Katona, Dedrád és Szent-Mihálytelke birtokához tartanak jogot, zálog czímen. A következő (1504.) év márczius havában megtörtént beigtatáskor azonban losonczi Bánfi László, bikoli Bikli János, harinnai Farkas János és bongárti Porkoláb Demeter ellentmondtak. – 1505. junius 3-án Dobokai Katalin asszony (a néhai Miklós leánya) a losonczi Bánfi Ferenez felesége s gyermekeik Kristóf és Zsófia (károlyi Lancz Lászlóné), némely tordavármegyei (köztök a máskor Kolozsvármegyéhez számított Faragó), továbbá a kolozsvármegyei Tuzson, Oroszfája, Kis-Czég, Tomb, Septér, Szent-Márton és Kis-Nyulas helységekben bírt részeiket, összesen 25 arany-forintért somkereki Erdélyi Jánosnak, – ugyanez a Katalin asszony 1510. tavaszán, ekkor már mint a losonczi Bánfa Ferencz özvegye s gyermekeik, Kristóf és Zsófia, némely torda- és dobokavármegyei helységeken kívül az ekkor kétségtelenül tévesen Belső-Szolnokvármegyéhez számított, valójában pedig kolozsvármegyei Nagy-Nyulas, Kis-Nyulas, Kis-Czég és Fizkut részeit, összesen 60 arany-forintért csesztvei Barlabási Jánosnak vetették zálogba. 1509. október 19-én losonczi Bánfi Péter és András bizonyos buza vételára fejében több tordavármegyei s GeIedén, Monar és Rosk kolozsvármegyei birtokaikkal szavatolnak, 1519. április 28-án: Dedrád, Gledén, Monor és Czég kolozsvármegyei helységeket a losonczi Bánfa Miklós birtokában találjuk. Ugyanekkor atyjáé Lászlóé az ez alkalommal Tordavármegyéhez számított Rosk is. (1228: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 3., 1319: U. o. 47. és gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 7. n. 1., 1322., 1325: losonczi Bántfy cs. oklt. I. 49., 1327: U. o. 60., 1336: Dl. 31077., 1349: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 161., 163., 1356: U. o. 210., 211., 1357: U. o. 216., 1359: U. o. 224., 226., 1360: Dl. 26981., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 231., 239., 1364: U. o. 247., 1366: U. o. 268., 1381: Dl. 28357., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 361., Dl. 14738., 1390: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 426., gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 19. n. 7., 1393: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 461., Dl. 7898. és Zimmermann–Werner. Urkundenbuch. III. 63., 1427: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 584., 585., 1435: Dl. 27018., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 604., 608., 1439: Dl. 27161., gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 88. fasc. 25. n. 2. A és 3., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 625., 626., 1440: Dl. 30312., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 635., 1443: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. n. 4., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 647., 648., Dl. 30437., 13718., 1446: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 653., 1451: Dl. 36403. pag. 61. n. 3., Dl. 26785., 1452: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 673., Dl. 29276., 1453: Dl. 30826., 28398., 1454: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 680., 1455: U. o. 685., Dl. 27312., 1456: Dl. 27898., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 697., 1457: Dl. 30196., 36405. pag. 2. n. 1., pag. 4. n. 2., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 700., 706., 708., 1458: Dl. 27317., Zichy okmt. X. 5., Dl. 36392. pag. 15. n. 2., pag. 33. n. 2., 27901., 1460: Dl. 36392. pag. 102. d. n. 2. és losonczi Bánffy cs. llt., 1461: Dl. 27486., 36392. pag. 111. n. 1., pag. 137. n. 3., 15666., Zichy okmt. X. 152., 198., 1463: U. o. 272. és Dl. 26893., 27908., 1464: Dl. 36865., 1467: Dl. 27916., 27917., 36393. pag. 33. n. 1. és Bécsi állami levéltár, 1467. körül: Dl. 32385., 1468: Dl. 36393. pag. 47. n. 2., losonczi Bánffy cs. llt., 1469: U. o., 1470: Dl. 27690., 1471: Dl. 36393. pag. 87. n. 2., 1473: Dl. 36393. pag. 121. n. 2., pag. 129. n. 3., pag. 130. n. 1., 16167., 1474: Dl. 27199., losonczi Bánffy cs. llt., gr. Erdődy cs. galgóczi llt., 1475: Dl. 36406. pag. 58. n. 1., pag. 59. n. 2., 1483: Dl. 36395. pag. 49. n. 1., pag. 67. n. 2., pag. 80. n. 1., pag. 84. n. 1., 1491: Dl. 30921., 36398, pag. 30. n. 2., 1492: Dl. 36398. pag. 60. n. 1., 26812., 36398. pag. 74. n. 1., 1493: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 742., 743., Dl. 36347., 28649. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára, Dl. 36398. pag. 151. n. 2., 1494: Dl. 26815., 28653., 26816., 1495: Dl. 27982., 30306., 1496: Dl. 27084., 1497: Dl. 36419., 1498: Dl. 27089., 28458. és losonczi Bánffy cs. llt., 1499: Dl. 36403. pag. 226. n. 2., 1500: Dl. 36405. pag. 17. n. 1., 27393., 27998., 1501: Dl. 27776., 36405. pag. 91. n. 1., pag. 93. n. 1., 26953., 36405. pag. 125. n. 1., 1502: Dl. 16167., 36404. pag. 174. n. 1., 36405. pag. 176. n. 1., pag. 185. n. 1., pag. 187. n. 1., 27777., 27778., 1503: Dl. 29023., 28004., 1505: gr. Teleki cs. oklt. II. 428., 1506: Dl. 27106., 27107., 36811., 1507: Dl. 28554., 28555., 28556., 28557., 1508: Dl. 28560., 28561., 1509: Dl. 36399. pag. 308. n. 1., 1510: Dl. 36405. pag. 296. n. 1., pag. 302. n. 1., 1515: Dl. 28489., 36406. pag. 95. b., gr. Teleki cs. oklt. II. 345., 349., 1516: Dl. 36402. pag. 3. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 124. n. 1., pag. 151. n. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 19. n. 1., 1523: Dl. 23746., 1538: Kádár: Szolnok-Dobokavárm. monogr. II. 108.) L. Széplak helység, továbbá a Frátai (az 1440., 1453. évekhez), zomlini Rama(s)z vagy Rama(s)zfi (az 1446. évhez), Tamásfalvi (az 1435., 1437., 1483., 1493. sat. évekhez), álmosdi Csire vagy Csirefi, Madarászi (az 1475. évtől kezdve), Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi, az 1469. évhez), mereg-jói Botos (az 1492. évhez), várczai vagy várszai Vajda (az 1494. évhez), kis-mereg-jói Csicsei, Papfalvi, g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1493. évhez), tuzsoni Bolgár (az 1416. évhez), Bádoki (az 1498. évhez) és az oroszfá(ja)i vagy dobokai Besenyei cs. a. (V. ö. ugyane családnál, továbbá Léta várnál Tordavármegyében.)
Lőkös (dobokai) cs. Dobokavármegyéből. – L. a kusalyi Jakcs (az 1491. évhez) cs. alatt.
Lőrinczi (nádasi) cs. Lewrynczy. (1487: Dl. 38729.) Magyar-Nádas értendő. – Másként Nádasi. – L. e néven.
Ludasi cs. L. az Indali cs. alatt.
Macsi cs. Azaz Mocsi. – L. a frátai Kakas (az 1458. évhez) cs. alatt. (V. ö. pl. 1384: Dl. 36410.)
Macskási cs. Abból a mintegy kilencz különbözó név alatt (Szent-Márton-Macskása, Botos-Macskása, Felső-Macskás, József-Macskása, GeneMacskása vagy Genye-Macskása, Gyós-Macskás vagy Diós-Macskás, Csepegő(s)-Macskása, Szent-Kereszt-Macskása és Szent-Miklós-Macskása) előforduló néhány Macskás helységből, melyek a középkorban Kolozsvártól északra feküdtek, több különböző, sőt többféle nevű, de egymással kétségkívül vérrokon család származott, melyek nagy része időnkint a «Macskási» vagy «Macskás» (olykor pl. 1449-ben, 1482-ben, 1501-ben és 1525-ben: Machkasy, máskor pl. 1507-ben és 1525-ben: Machkassy, 1451-ben: Machkas alakban) nevet is viselte. E családok leszármazását és egymással való összefüggését az illető oklevelek adataiból össze akartam állítani; de három hosszabb fonalon kívül csakis apróbb töredékeket találtam. E hosszabbak elseje a macskási, csepegő-macskási vagy csepegős-macskási, szent-kereszt-macskási, almádi, olykor: mérai és szilkereki Almádi családé, mely néha a Csepegőmacskási és Macskási nevet is viseli (l. Almádi néven); másodika az a szucsáki Macskás vagy Macskási ágé, mely a Szucsáki, szucsáki Sándor, s elvétve a Csepegő(s)macskási nevet is viseli. (L. a Szarráki cs. a.) Harmadikáról a következőket közölhetem. Valószínű ismert őse Miklós, a XIV. század második felében élhetett. 1451-ben «Józsefmacskási» néven emlékeznek róla. Fia, úgy látszik, az a Macskási István, a ki 1393-ban, 1417-ben és 1418-ban szerepel e néven s 1444-ben már nem él. Ennek gyermekei lehetnek Katalin 1444-ben a Kidei Péter özvegye, Dorottya (1448.) és János (1444–1462.), a ki 1451-ben Józsefmacskási, 1460-ban Szentmártonmacskási, különben pedig Macskási, 1501-ben pedig, mint már néhai: szent-mártonmacskási Macskási nevet visel. E János fiai Antal, Márton, Bálint és Lukács 1469-ben fordulnak elő először együtt: Szentmártonmacskási néven. Ezenkívül valószínűleg ez a Márton 1478-ban Macskási, nyilván ez a Márton és Bálint 1489-ben (Márton 1498-ban is) Szentmártonmacskási, 1501-ben: szent-márton-macskási Macskási, Márton 1493-ban Felsőmacskási, 1507-ben és 1509-ben Macskási, Bálint 1509-ben szintén Felsőmacskási néven szerepel. A Márton felesége (1507., 1509.) Anna a néhai Gesztrágyi Mihály leánya. Közel rokonok lehetnek ezekkel Szentmártonmacskási László, a ki 1468-ban már nem él, s fiai Bálint és Gergely (1451–1468., 1469.), a kik felváltva viselik a Macskási és Szentmártonmacskási nevet. Bálint gyermekei 1468-ban Szentmártonmacskási Péter, Mihály és Erzsébet. Meglehet, ezt a Bálintot említik, már mint néhait, (a kinek özvegye Katalin) 1479-ben Józsefmacskási néven. Ez esetben atyja László is azonos az 1423-ban és 1427-ben szereplő Józsefmacskási Lászlóval, a kinek, úgy látszik, testvére volt az ugyanez időtájt (1417–1429.) élt Józsefmacskási vagy Macskási Péter, 1423–1429. közt Kolozsvármegye egyik szolgabírája. – Az e csoportban ép említett «Józsefmacskási» János (a Miklós fiának Istvánnak fia) 1451-ben a Dobokavármegyéhez számított Gyula és Szent-Miklós-Macskása, 1464-ben pedig (XII. 1.) nyilván ugyanő, mint «Macskási» János, fia Márton «és többi fiai», a szintén dobokavármegyei Gyula, Szent-Miklós-Macskása és Szent-Kereszt-Macskása részeihez tartottak jogot. 1468. augusztus 24-én ugyanez a «Macskási» János Szent-Márton-Macskása helység részeit «Kolozs- és Dobokavármegyében» 50 arany-forintért megvásárolta az ugyane csoportban említett Szentmártonmacskási Gergelytől a néhai László fiától; 1469. május 13-án pedig ennek a Jánosnak, már mint néhainak fiai Szentmártonmacskási Antal, Márton, Bálint és Lukács vették meg, ezuttal 60 aranyforintért, ugyane helység részeit ugyanettől a Gergelytől. 1478. deczember 6-án valószínűleg az ép említett Márton, «Macskási» néven, «ősi jogon» Szucsák helységből követelte részét; 1479. február 1-én a már szintén említett Józsefmacskási Bálint özvegye Katalin asszony Szomordok részeihez tartott jogot; 1489-ben pedig Szentmártonmacskási Márton és Bálint az emlegetett néhai János fiai, ugyancsak Szomordok helységben voltak birtokosok. – 1497-ben egy Macskási (Machkasy) Pál «kidei» előnevet visel, s úgy látszik, csak Dobokavármegyében volt birtokos. (1307: Dl. 36610., 1310–1358: Dl. 26752., 1314: Dl. 28715., 1339: Dl. 28725., Dl. 36403. pag. 3. n. 5., 1357: Dl. 26860. és Anjouk. okmt. VI. 605., 1367: Dl. 28919. és gr. Teleki cs. oklt. I. 154., 157., Dl. 28919., 1368: Dl. 27142., 28747., 1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 169., 170., Dl. 28748., 1375: Dl. 26758., 1393: Dl. 27440., 1417: Dl. 28787., 36403. pag. 4. n. 3., 1418: Dl. 28791., 28792., 36403. pag. 3. n. 7., Dl. 36896., 1421: Dl. 27153., 1423: Dl. 27289., gr. Teleki cs. oklt. I. 466., Dl. 26770., 1424: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1427: Dl. 28967., 1429: Dl. 28198., 1435: Dl. 26776., 27297., 1439: Dl. 36390. pag. 12. n. 5., 1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1., n. 2., 1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 4., 1444: Dl. 26783., 1447: Dl. 27477., 1448: Dl. 28983., 1449: Dl. 27164., 36391. pag. 50. n. 3., 1450: Dl. 36407. pag. 98. n. 3., 1450. körül: Dl. 28837., 1451: Dl. 26888., 36403. pag. 54. n. 2., n. 3., pag. 41. n. 3. és pag. 42, n. 3., 1456: Erd. Múz. llt., 1460: Dl. 27034., 28844., 1461: Dl. 36392. pag. 122. n. 4., pag. 104. n. 3., pag. 125. n. 5., 1462: Dl. 27049., 1464: Dl. 27325., 1465: Dl. 27180., 1466: Dl. 28995., 1468: Dl. 36393. pag. 46. n. 4., Dl. 27502., 27185., 36393. pag. 51. n. 2., n. 3., 1469: Dl. 36394. pag. 22. n. 1., 1474: Dl. 36403. pag. 92. n. 1., 1478: Dl. 27063., 1479: Dl. 27065., 1488: Dl. 28644., 1489: Dl. 27073., 1493: Dl. 27078., 1497: Dl. 27571., 1498: Dl. 36403. pag. 196. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 95. n. 1., 1507: Dl. 28672., 36399. pag. 192. n. 1., Dl. 27109., 1509: Dl. 27595., 1510: Dl. 27251., 1525: Dl. 36401. pag. 32. n. 1., Dl. 36405. pag. 373. n. 1., Dl. 36406. pag. 141. n. 2.) L. a gyulai Porkoláb (az 1507. évhez), Zalaház(a)i (az 1451. évhez), mikói Bakó, szucsáki Bátor, Budai (az 1501. évhez) és a Szomordoki (az 1489. évhez) cs. alatt.
Macskási cs. Másként macskási Tárnok. – L. e néven.
Macskási cs. Nem-nemes cs. – L. a rődi Cseh (az 1508. évhez) cs. alatt.
Madarasi cs. Azaz: Baczkamadarasi. – Maros-széki székely család, melynek egyes tagjai 1451-ben jogot tartottak Méhes részeihez. (L. a megygyesfalvi Alárdfi cs. alatt.) 1469. május 4-én a néhai Márton leánya Potencziána asszony Darlaszi Mihályné, továbbá Szengyeli Lőrincz (a néhai Miklós fia) tiltakozott, hogy Madarasi Miklós Méhes helységben bírt részeit szentgyörgyi Erdősi László özvegyének Orsolya asszonynak és gyermekeinek Jánosnak, Ilonának, Dorottyának és Katalinnak eladhassa. (Dl. 36392. pag. 42. n. 1.)
Madarászi cs. Biharvármegyéből. – Ugrai György s testvérei István és Miklós, fiai Benedek, Mihály és György, valamint a nevezett István gyermekei János, Gergely, Magdolna és Brigitta, 1475. táján pört folytattak a váradi szent-szék előtt (Madarasi azaz) Madarászi (István fia) László a fiai Bernát és János ellen, a néhai Skolasztika asszony (a néhai Madarászi Kemén fia János feleségének) hitbére és jegyajándéka, és ugyanezen János leánya Margit vagy Bagit leány-negyede czímén, Szent-Király, Monyorókerék, Hímtelek és Széköly-Jó kalotaszegi helységek részei miatt; melyekből azután az ez év tavaszán kötött egyezség értelmében az említett Madarászi László és fiai az Ugraiakat 70 arany-forinttal elégítették ki, s annak fejében az ép elősorolt birtokok illető részeit utóbbiaknak zálogba vetették, előre is beleegyezvén, hogy ezek e részeket bárkinek másnak elzálogosíthassák. De még ugyanez évi (1475.) november 22-én a gyerő-monostori Radó György felesége Veronka, s gyermekeik Domonkos és Dorottya, továbbá a Középlaki Benedek (máskor középlaki Ispán Benedek) felesége Hosszuréti (Bálint deák leánya) Angaléta vagy Anglita asszony, a Tótőri István felesége Ilona asszony, a sólyomkői Menhárt Antal felesége Anna, asszony, a (farnasi) Veres István felesége Hosszuréti (Bálint deák leánya) Margit asszony, maga Madarászi (István fia) László, végül bizonyos István neje Brigitta asszony (a ki alatt kétségkívül a Madarászi László atyjának Istvánnak neje Brigitta asszony értendő) tiltakoztak, hogy e birtokrészeket Ugrai György losonczi Bánfi Jánosnak elidegeníthesse. Ez az elidegenítés azonban, legalább Szent-Király és Monyorókerék helységek részeire nézve, mégis megtörtént; a mi miatt özvegy Madarászi Istvánné Brigitta asszony és fia László 1478. tavaszán pörben is álltak losonczi Bánfi Jánossal. 1482. augusztus 5-én a fimaradékok hátrahagyása nélkül elhunyt Madarászi László és István, s e László fiai János és Bernát biharvármegyei, valamint Monyarókerék és Szent-Király kolozsvármegyei birtokait Macskási (Tárnok) Péter királyi tárnoknak s általa édes testvérének, Jánosnak adományozta Mátyás király. A nem sokkal ezután megejtett beigtatás alkalmával azonban gyerő-monostori Radó György, fia Domonkos és felesége Veronka asszony, középlaki Ispán Benedek és felesége Angaléta asszony, Turi Péter és felesége Margit asszony (előbb a farnasi Veres István felesége), a Madarászi István özvegye Affra (!) asszony, s ez István leánya Anna, végül a Madarászi László özvegye Márta asszony, ellentmondással éltek. 1486. június 28-án Tótőri (néhai István fiai) Pál, János és Miklós tartottak igényt «örök jogon» Monyorókereke, Székely-Jó és Szent-Király részeihez, gyerő-monostori Radó Domonkossal szemben. A következő 1487. év márczius 26-án ugyancsak e három Tótőri, atyjok István és anyjok Ilona asszony, továbbá a Botos Péter mereg-jói vajda felesége Dorottya asszony, mereg-jói Vajda István és neje Anna asszony középlaki Espán Benedek és neje Angléta asszony; Turi Péter és neje Margit asszony, azokat a Szent-Király, Monyorókerék, Hintelke és Székely-Jó kalotaszegi helységekben lévő részeket, melyeket annak idején (1475-ben) néhai Madarászi László 70 arany-forintban Ugrai Györgynek elzálogosított és a melyek aztán Ugrai Györgytől ugyanez összegért a losonczi Bánfi János, majd tőle a Tótőri István kezére kerültek, – szintén ez összegben Kemindi (Keméndi) Péternek, feleségének, Madarászi (néhai István leányának) Anna asszonynak, továbbá az ép nevezett Péter édes testvéreinek Balázsnak, a Madarászi László özvegyének Affra asszonynak és hajadon leányának Zsófiának engedték át. Ugyanez év (1487.) május 9-én ugyancsak Tótőri Istvánné Ilona asszony, valamint Dorottya asszony a Botos Péter belényesi vajda felesége, és Anna István várczai vajda (várczai Vajda István) felesége, a Domoniki (de Domonyk, alább: Domonyky) Lászlónak kezükön levő szent-királyi és monyorókeréki részbirtokait utóbbinak visszabocsátották. 1495. május 1-én az említett Keméndi István felesége Anna asszony a néhai Madarászi István leánya, továbbá Zsófia asszony a madarászi Móré János felesége (a néhai Madarászi László leánya) a néhai szent-királyi Csenkes (Csenkesz, az oklevélben: Chenkes) Jakab hímtelkei, monyorókeréki és székely-jói birtokrészeihez tartottak jogot, mely részek ekkor a nemes Katalin asszony Dobszai Antalné, Perpetua asszony krasznai Porkoláb Péterné, és gyerő-monostori Radó Borbála (hajadon, az András leánya) kezén voltak. A néhány héttel utóbb megejtett beigtatás alkalmával azonban az utóbb felsorolt három nő ellentmondással élt. 1507. deczember havában álmosdi Csire Tamás követelte «örök jogon» Szent-Király, Monyorókerék és Hímtelke helységekből azokat a részeket, melyek ekkor a Dorottya asszony a néhai János vajda (! inkább: Péter vajda; alább, az oklevél hátán egykorú kéz szerint: szent-királyi Vajda János) özvegye, az Anna asszony a néhai Várczai István vajda (az oklevél hátán: várczai Vajda István) özvegye, a Perpetua asszony a néhai krasznai Kis (Parvus, föntebb, 1495-ben Porkoláb) Péter özvegye, a Margit asszony a néhai Turi Péter özvegye, a Katalin asszony a Dobszai Antal (az oklevél hátán «gyerőmonostrai» előnévvel!) felesége, a középlaki Ispán (néhai Benedek fiai) Tamás és Pál, valamint a Tótőri (néhai István fiai) János és Pál kezén voltak. A még e hónapban megejtett beigtatás alkalmával azonban az ép fölsorolt nők és férfiak mind ellentmondással élték. A következő (1508.) év február havában az említett álmosdi Csire Tamás ujra igtattatni kívánta magát velök szemben Szent-Király, Monyorókerék és Hínteleke fele részének birtokába. Ez alkalommal szintén a föntebb elősorolt nők és férfiak éltek ellentmondással, de részben más nevek alatt; jelesül Perpetua asszony mint a karasznai Vajda Péter özvegye, Középlaki vagy Ispán Tamás és Pál szent-királyi Espán néven, Margit asszony a Turi Péter özvegye pedig mint a néhai farnasi Veres István özvegye; s ezenkívül az ellentmondók közé sorakozik nagyfalusi Pimperle (Pymperle) Gergely is, felesége, nemes Katalin asszony nevében. (1446: Dl. 29257., 1475: Dl. 27056., 36405. pag. 16. n. 1., 1478: Dl. 26804., 26805., 1482: Dl. 29011., 1487: Dl. 36397. pag. 74. n. 2., 1495: Dl. 27082., 1498: Dl. 27089. – V. ö. 1507: Dl. 32567., 1508: Dl. 26826.) L. Sebesvár várnál.
Magyarbikali cs. Azaz másként Bikali vagy bikali Vitéz vagy Tamásfalvi. – L. utóbbi néven.
Magyarfrátai cs. Azaz Frátai. – L. e néven és a frátai vagy botházai Kakas cs. alatt.
Magyari (patai) cs. Magyary. (1469: Dl. 36394. pag. 23. n. 3.)
Magyari (uj-budai) cs. Magyary. (1476: Dl. 27059.)
Magyarkiskapusi cs. Vagy: Kiskapusi, Magyarkiskapusi G(y)erő-fia. – A vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erő-fi család egyik ága. L. e néven.
Majos (darói) cs. L. a farnasi Veres (az 1505. évhez) cs. alatt.
Majori (Majusi) cs. L. e néven Tordavármegyében.
Makrai cs. 1356. előtt, (talán már 1349-ben) kapta Makrai Pál Czéget (azaz Nagy-Czéget) «szolgálataiért» urától, Régöni (Losonczi) Tamástól (a Dénes fiától), a ki ekkor és 1357-ben tiltakozott, hogy e birtokot a nevezett Pál fiai Péter, Miklós (és János), idegeneknek eladhassák. 1359-ben ugyanez a Régöni Tamás kijelentette, hogy Nagy-Czég, Szent-Ivántelke (inkább Szent-Mihálytelke) és Tarczaltelke nevű birtokait a fia Tamás erőszakosságai miatt, mint szerzett birtokait, kárpótlásul adta a Makrai Pál fiának, a fentebb már említett Miklósnak. 1402. szeptember 2-án czégi Makray (Macray) György (a János fia) Oláh-Czég (azaz Nagy-Czég) helységben levő részeit, a határában levő halastó felével együtt, 300 forintért tuzsoni Bolgár Miklós mesternek vetette zálogba. (1349: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 163., 1356: U. o. 210., 211., 1357: U. o. 216., 1359: U. o. 224., 1402: gr. Teleki cs. oklt. I. 285.)
Mániki cs. Dobokavármegyéből. – 1498. október havában Miklós a néhai György fia némely dobokavármegyei, valamint Mocs kolozsvármegyei, és az ekkor Tordavármegyéhez számított de különben szintén kolozsvármegyei Csehtelke és Báld helységekben levő részeit, melyek őt örök jogon illették, összesen 40 arany-forintért ősi Jankafi Máténak vetette zálogba. (Dl. 27573. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára.)
Manneni Odvárd (Florenczi) dézsi királyi sókamarás. L. az Iklódi (az 1454. évhez) cs. alatt.
Marai cs. Kétségkívül Dobokavármegyéből. – V. ö. Tordavármegyében e cs. alatt. és lásd Kolozsvármegyében a meggyesfalvi Alásdfi (az 1451. évhez) cs. alatt.
Marai (uj-budai) cs. Maray. (1499: Dl. 27092., 1500: Dl. 26952.)
Márkházai cs. Másként Frátai vagy Magyarfrátai. – L. Frátai néven.
Márkos János Kolozsvár városi bíró. L. a rődi Cseh (az 1484. évhez) cs. alatt.
Márkos Mihály Kolozsvár városi lakos. L. a papfalvi Csoronk vagy Csorong cs. alatt.
Márkos Pál zilahi lakos. L. a kusalyi Jakca (az 1491. évhez) cs. alatt.
Maróczházi cs. Azaz másként: tuzsoni Bolgár. – L. e néven, az 1410. évhez.
Marton György Hunyad városi lakos. L. a Tamásfalvi (az 1468. évhez) cs. alatt.
Marton (nagyfalusi, szent-mihálytelkei) cs. – Marton. (1467: Dl. 27061., 1469: Dl. 36393. pag. 134. n. 3.) Marthon. (1471: Dl. 36393. pag. 94. n. 2., 1482: Dl. 27069.) Közép-Szolnokvármegyéből. – Mihály 1467-ben a hűtlenségbe esett farnasi Veres Benedek és János részeit kapta Mátyás királytól Alsó-Fild, Bócz, Tamásfalva, Topa, Szent-Mihálytelke és Nádasd helységekben. Ugyanő 1469-ben a g(y)erő-monostori Kabosoktól Derite helységben vásárolt részeket. – L. a farnasi Veres (az 1467. és 1468. évhez) és a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabos-fi (az 1469. évhez) cs. a. (V. ö. 1468: Dl. 27186., a hol a föntebbi oklevelekben szereplő Mihály «Michael Martinus» néven fordul elő.)
Márton rődi plébános. L. a rődi Cseh (az 1499. évhez) cs. alatt.
Marton (szent-benedeki, vajai) cs. Marthon. – Maros-széki, Küküllő-, Kolozs- és Tordavármegyében is birtokos székely család. – 1497-ben Péter és János a maros-vásárhelyi plébános megölése, az egyház és temető megsértése vérdíjában egyebek közt a kolozsvármegyei Méhös (Méhes) helységben bírt részeiket is felvallották vingárti Geréb László erdélyi püspöknek. 1505-ben Betleni Miklós a Marton Antal méhesi birtokrészeit, melyeket czegei Vas Balázs adott át néki, utóbbinak visszaadta. (1497: Dl. 36403. pag. 188. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 101. n. 1. – V. ö. 1501: Dl. 36405. pag. 108. n. 1.)
Mátéi cs. Dobokavármegyéből. – 1459. november 23-án a Mátéi Miklós özvegyét Orsolya asszonyt (a gyekei Fejes István leányát, a ki később a gyekei Kemecz Benedek felesége lett), Mátéi Gál (a néhai György fia) elégítette ki hitbér és jegyajándék czímén néhai férjének berkenyesi részeiből 1471. márczius havában az ép nevezett néhai Mátéi György leánya Margit asszony, a Komlódi László özvegye, a saját, fia Miklós és édes fivére; az imént már említett Mátéi Gál nevében is, berkenyesi 6 1/2, legnagyobbrészt lakatlan jobbágy-telküket 32 forintért Iklódi Márton özvegyének Potencziána asszonynak adta el. (1449: Dl. 36391. pag. 76. n. 1., pag. 106. n. 3., 1459: Dl. 36392. pag. 64. n. 1. és n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 115. n. 1. és n. 3., pag. 119. n. 1., 1468: Dl. 36393. pag. 42. n. 3., 1470: Dl. 36394. pag. 33. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 80. n. 2. és Dl. 26903.) L. a gyekei Fejes cs. alatt.
Mátyás király. L. a Hunyadi cs. alatt.
Meg(g)yesfalvi cs. Azaz: meg(g)yesfalvi vagy ercsei sat. Alárdfi. L. e néven.
Meggyes (szent-györgyi, erdő-szent-györgyi) cs. Maros-széki székely család. – 1482-ben (!) a Balázs (de Megyes!) faragói jobbágya szerepel. – L. Tordavármegyében e családnál, valamint Kolozsvármegyében is a Szentgyörgyi cs. a. – V. ö. 1422: gr. Teleki cs. oklt. I. 457., 1481: Dl. 28427., 18529., 36395. pag. 38. n. 1., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1493: Dl. 30932., 30330., 30483., 27744., 28650., 1511: Dl. 30340.
Méhesi cs. Másként méhesi Gyerőfi. – L. Tordavármegyében ez utóbbi néven.
Méhi (arankuti) cs. Mehy. Mechy. (1470: Dl. 26901., 28902.) Ez oklevelekben Bertalan mint királyi ember szerepel.
Menhár (Menyhár, sólyomkői) cs. Azaz Men(y)hárt(-fi) vagy Menyhért-fi. Másként, pl. 1445-ben Sólyomkői. – Dobokavármegyéből. A Sombor vagy Zsombor nemzetségből. (Karácsonyi János. Magyar nemzetségek. II. 112. l.) – L. a Madarászi (az 1475. évhez), Papfalvi (az 1493. évhez), Bádoki (az 1502. évhez), macskási vagy botos-macskási Veres és a Bogáti (az 1445. évhez) cs. alatt. (V. ö. pl. 1447: Dl. 27477.)
Mérai cs. 1504-ben egy ízben Meray alakban. – 1334-ben Miklós ispán és fiai Domonkos, László, Miklós és Kelemen Kórógy részeit szerezték meg nemes Csombordi Andrástól és fiaitól. 1393-ban a (Miklós fiának) Jakabnak fia Péter bizonyos mérai részeit Suki Darabas Jánosnak adta, illetőleg (fimaradékok hátrahagyása nélkül történő elhalása esetére) hagyományozta; 1410-ben pedig a néhai Bálint leányai Margit, Ilona és Katalin ugyancsak Méra részeit 26 és 1/2 forintért Andrásházi Mihálynak (az István fiának), majd Kórógy részeit, egy Méra határában levő erdővel együtt, 251 forintért István erdélyi püspöknek vetették zálogba. 1411. őszén a Mérai Kelemen birtokaihoz, ugyancsak Méra és Kórógy helységekben rődi Cseh Mihály és fiai György és Bálint, patai Dezsőfi László és János, Szentpáli (Pál fia) László és gesztrádi Tatár Péter tartottak jogot «törvényesen», de a Szomordoki Péter s az andrásházi Darabos Mihály ellentmondásával. 1423. nyarán Mérai Tamás erdélyi kanonok, ozdi fő-esperes és püspöki vicarius, édes testvére Barnabás, édes nővére Erzsébet, valamint édes testvérüknek Mihálynak leánya Katalin; továbbá Dombrai (de Dombro) Péter (a Dombrai Mihály és az említett Mérai Mihály leányának Margitnak fia), az andrásházi Darabos családtól «Andrásháza vagy Andriásháza másként régebben Nádas» helység felét szerezték meg. 1427. év elején Méra helység határát járják meg, Vataháza és Szent-Pál felől, birtokosai a nevezett Mérai Tamás ozdi fő-esperes, a király főjegyzője (nostre maiestatis prothonotarius), valamint Barnabás krasznai fő-esperes és erdélyi kanonok, valamint az ép említett nemes asszonyok, Erzsébet és Katalin, végül Patai Dezső-fia János fiai, László és János részére, de a Szentpáli (Pál fia) László és fiai András, Mihály, László és Miklós ellentmondásával. 1444. tavaszán, mikor rődi Cseh György, az ép nevezett Szentpáli László és nemes Bóczi (László leánya) Katalin asszony a Dédácsfalvi Illés felesége, a szerintök «idegen kézen levő» Méra (lehuzva: és Andrásháza) birtokába be akarták magokat igtattatni, ez eljárásnak egyebek. közt a (Mérai) Benedek özvegye, fia Péter s leányai Jusztina, továbbá Orsolya a Csomafá(ja)i Péter felesége, gyermekeik György, János, Adorján és Veronka nevében ellentmondottak. (V. ö. a patai Dezsőfi cs. alatt, az 1439. évhez.) 1448. május 1-én Patai Dezső-fia György, neje Jusztina asszony (a néhai Mérai Benedek és felesége Erzsébet leánya) nevében, csomafá(ja)i Tót Györgynek és Jánosnak (a Péter fiainak) Méra és Kórógy részeit visszaadni ígérte. Pár hónappal később, 1448. június 24-én pedig Mérai Benedek ép említett özvegye Erzsébet asszony és fia Péter, ugyancsak Méra és Kórógy helységek áltatok régebben elfoglalt részeit adták vissza a nevezett néhai csomafá(ja)i Tót Péter gyermekeinek Györgynek, Veronkának, Jánosnak, és Adorjánnak, viszont ezek ugyancsak Méra helységben egy, az egyház mellett levő jobbágy-telküket adták át Erzsébet asszonynak és fiának. A következő (1449.) évi május 16-án az emlegetett Erzsébet asszony néhai Valkai (! helyesen: Mérai) Benedek özvegye, az e férjétől származott leányai, Jusztina asssony férjezett Patai Dezső-fia Györgyné s Orsolya asszony férjezett Hadrévi Jánosné kiházasítására fiától, Mérai Pétertől fölvett 25 ezüst márka fejében mérai és andrásházai részeit a Nádas folyón levő malom részeivel együtt utóbbinak zálogba vetette. 1458. november 21-én, az erdélyi alvajdák ítélete alapján, ugyane Péternek Gyula, Szent-Miklós-Macskása, Bócz, Méra, Andrásháza és Farnas helységekben bírt némely részeibe gerő-monostrai Kemén István volt erdélyi alvajdát igtatták, a Péter által elkövetett hatalmaskodások váltsága fejében, zálog czímen, az ujév táján leendő kiváltásig, mire az emlegetett Péter édesanyja s ennek leánya Jusztina s bizonyos (valószínűleg gyulai) Porkoláb (Porkolab) István magokat igérettel kötelezték. Pár nappal később november 23-án ugyancsak Péter és édesanyja Erzsébet asszony Méra részeit 21 arany-forintért és 100 dénárért Gesztrágyi Albert fiának Mihálynak vetették zálogba. 1460. február 14-én ugyané Mihálynak felesége, Jusztina asszony és leányuk, Anna a miatt emeltek óvást, hogy az ő Méra, Andorjásháza és Kórógy helységekben levő birtokaikat, melyek reájuk Orsolya asszonyról a néhai Hadrévi János özvegyéről szállottak, az emlegetett Mérai Péter és anyja Erzsébet asszony elfoglalják. A következő (1461.) évi április 17-én ugyanez a Péter Valkó, Kelecze és Ujfalu (Kalota-Ujfalu) helységekben bírt és őt örök jogon megillető jószágait, feje váltságában 600 arany-forintért ugyanannak a gerő-monostori Kémén Istvánnak zálogosította el, a kinek 1458-ban ugyane czímen hat más helységbeli birtokát lekötötte; október 19-én pedig Farnas helységben szintén örök jogon bírt részeit 8 arany-forintért Valkai Kristófnak. 1479. április 23-án szent-mihálytelki Tompa Mihály tiltakozott, hogy az emlegetett Mérai Péter a kolozsvármegyei Méra, A(n)dorjásháza, Valkó, Keleczel és Kórógy, valamint a dobokavármegyei Gyula és Macskás helységekben bírt részeit nejének, továbbá Gesztrágyi Mihálynak és Valkai Jánosnak elidegenítse. Három évvel később, 1482. július 13-án ugyanezt a szent-mihálytelki Tompa Mihályt zálog czímen a Mérai Péter mérai és andrásházai jószágaiba igtatták, még pedig magának Mérai Péternek ellentmondásával. Az ugyane Péter Altal annak idején ugyancsak szent-mihálytelki Tompa Mihálynak zálogba adott valkói és farnasi rész-jószágokat ennek a Mihálynak fiától, Tompa Istvántól 1504. október 31-én a Péter rokona, kis-kapusi Gyerőfi Balázs felesége Hedvig asszony, most mint saját birtokát váltotta ki. 1508. deczember 3-án ennek a még mindig életben levő Péternek valkói részeibe szent-egyedi Valkai (Walkay) Mártont (a néhai János fiát) és gyulai Valkai Jánost (a néhai Miklós fiát) igtatták, de a nemes Folti László (bizonyára Hunyadvármegyéből), a gyerő-monostori Kemény Miklós és a Tamási (Thamassy) Ferencz és Bernát ellentmondásával. – Eme, valamint az alább idézendő adatok szerint tehát e család e korszakban Méra, Kórógy, Andrásháza vagy Andorjásháza, Farnas, Bócz, Valkó, Keleczel, Ujfalu, s a Dobokavármegyéhez is számítható (Gyula) Szent-Miklós-Macskása, Szent-Kereszt-Macskása és Csepegő-Macskása helységekben volt birtokos. (1299: Dl. 28713., 1310: gr. Teleki cs. oklt. I. 29., 1314: U. o. 33., 1334: Dl. 30368., gr. Teleki cs. oklt. I. 48., 49., 50., 1348: U. o. 87., 1358: Dl. 29431., gr. Teleki cs. oklt. I. 108., 1398: Dl. 26873., 1410: Dl. 26875., Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 42., n. 43., 1411: Dl. 26766., 1423: Dl. 28182., 1427: Dl. 28801., 28802., gr. Teleki cs. oklt. I. 488., 1439: Dl. 26885., 1444: Dl. 26783., 1448: Dl 36391. pag. 24. b. n. 3. és pag. 25. n. 3., pag. 24. a. n. 1., 1449: Dl. 36391. pag. 77. n. 2., pag. 78. n. 2., 1458: Dl. 36392. pag. 25. n. 1., pag. 22. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 79. n. 3., pag. 86. n. 3., 1461: Dl. 36392. pag. 104. n. 1., pag. 138. n. 2. és br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1479: Dl. 27212., 1482: Dl. 27215., 1504: Dl. 36399. pag. 42. n. 1. és n. 2., 1608: Dl. 27246.) L. a papfalvi Csoronk vagy Csorong, Szilvási (Kecsetszilvási), Indali és a Zalaház(a)i (az 1451. évhez) cs. alatt.
Mereg-jói (Mereg-gyói, Nagy-mereg-gyói oláh) vajdák. L. Botos (meregjói sat.) nemesi néven.
Mergei cs. Azaz bizonyára Meregjói. – Másként Birneji vagy Bernaji avagy mereg jói sat. Botos. – L. utóbbi néven.
Mészkői cs. Aranyos-széki székely cs. – 1488. október havában a Márton felesége, többek tiltakozásával, Szucsák részeit akarta elidegeníteni. (Dl. 26810.)
Mihály diódi várnagy vagyis porkoláb. Másként diódi Porkoláb. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Mike (szucsáki) cs. Myke. (1446: Dl. 36391. pag. 14. n. 1., 1449: Dl. 36391. pag. 50. n. 3. és Dl. 27164.) L. a szucsáki Bátor cs. alatt.
Miklós küküllei főesperes. L. a Bátori (az 1468., 1469, évekhez) cs. alatt.
Mikola (Mikola-fi, Mikla, Miklós-fi, Nikola, Nikola-fi dezméri, szamosfalvi) cs. Egyeredetü a szamosfalvi G(y)erő-fi vagy G(y)erő, a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erő-fi vagy G(y)erő, s a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabos-fi, Radó vagy Radó-fi és Kemén(y) vagy Kerné»(y)-fa családokkal. (V. ö. e családok a.) – Nevét valószínűleg a XIII. század végén élt Mikola (vagy Mikula) után viseli, a kinek (Mykula) 1288-ban Kemén (Keminus) és János nevű fiai Vásárhely, Sztána és Szamártelöke «földön» voltak birtokosok. Az utóbb említett János, a «Kalatai» Mikola (Mykola) fia, 1296-ban kapja vissza Loránd erdélyi vajdától a birtokában Vásárhely helységben szedetni szokott vámot. Ennek a Jánosnak fia Gerő mester 1339-ben Inaktelöke helységben is birtokos. 1345-ben nyilván ugyanennek a Jánosnak Kemen (Cemeyn, Kemeyn) nevű fia Inakteleke és Bedecs, Miklós nevű fia pedig Szent-Király (Topa-Szent-Király) birtokot adja (valószínűleg ennek a) Gerő mesternek. Nem mélyedhetek bele e helyütt a különben is szakadozott legrégibb leszármazás és később, úgy látszik, megváltozott birtoklás elősorolásába; a család nevére vonatkozólag azonban meg kell jegyeznem, hogy az a már ép előadottakon kívül 1345-ben, 1442-ben és 1450-ben Micola, a XV. század eleje óta leginkább Mykola, olykor (pl. 1499., 1440., 1470., 1477.) Mikola, 1442-ben és 1443-ban Nicola, 1446-ban Mikla majd Mycola alakban fordul elő az oklevelekben; jelesül az 1420-as évekig a Dezméri vagy Szamosfalvi (latinos) «filius Mikula, Micola, Mykola, Nicolai» sat., ettől fogva leginkább a Mykola, Mikola, Mikla sat. dictus» alakban, a mikor is már utóbbi névalak veendő a család vezetéknevének, a dezméri és szamosfalvi név pedig nemesi előnévvé alakul át. – A nagyterjedelmű rokonságnak ebben az ágában a XIV. század vége felé és a XV, század első felében Miklós, László, János és Mihály vehetők édes testvérekül. Közölök Miklós más néven Mikala vagy Mikola, nagyjából 1384–1440, közt, a Dezméri vagy Dezmiri (Mikola-fia) nevet viseli, 1446-ban pedig dezmiri vagy dezméri Mikla néven tűnik fel, a mikor azonban már csak özvegye Dorottya asszony szerepel. Gyermekei 1433-ban Imre, Balázs, György, s 1451. táján Magdolna Gesztesi Jánosné. A második testvér: László, 1384–1433. közt szintén Dezméri (Mikola-fia) néven szerepel, valamint fia György is, az 1420–1440-es években, de pl. 1442-ben dezméri Nikola (Nicola) néven is. Ennek a Györgynek fia János 1441–1457. közt szintén Dezméri (Mikola-fia), de ezen kívül olykor dezméri Mikola, dezméri Mikola Kis (Parvus), dezméri Mikola ifjabb (iunior) néven is előfordul. Felesége 1457-ben Kémeri Katalin (a Péter leánya), a ki 1469-ben már özvegye; fiai pedig Dezméri (Mikola-fia) vagy dezméri Mikola László (1441., 1450., 1461.) és Ferencz, a ki már csak atyja halála után 1469. óta mintegy 1498-ig szerepel, rendszerint dezméri Mikola, de gyakran már szamosfalvi Mikola, sőt egy ízben, 1487-ben Szamosfalvi néven is. Felesége 1470-ben a somkereki Erdélyi István leánya; gyermekei 1501, óta János, István, László, Katalin, másik Katalin és Klára, a kik már állandóan a szamosfalvi Mikola nevet viselik. Az egyik Katalinnak férje adámosi Horvát Gáspár volt 1502-ben és 1521-ben. A második testvérnek Lászlónak azonban 1433-ban egy (Dezméri Mikola-fia) Pál nevű fia is volt. A harmadik testvér: János, a ki 1427. táján tűnik föl Dezméri (Mikola-fia, Nikola-fia vagy Miklós-fia) néven. Rendszerint azonban szamosfalvi Mikola, 1446-ban Szamosfalvi Mikla, 1433-ban és 1434-ben Szamosfalvi, 1456-ban és 1457-ben szamosfalvi Mikola idősb (senior), 1475-ben pedig szamosfalvi Mikola Nagy (maior) néven fordul elő; de utóbbi évben már csak özvegye Ilona asszony szerepel. Gyermekeik 1456-ban szamosfalvi Mikola György és László, 1457-ben szamosfalvi Mikola Katalin, a kinek férje Suki János (a néhai Simon fia), végül az 1511-ben említett Orsolya, a kitől Hosszuaszói Bálint s ennek leánya Katalin (czegei Vas Balázsné) származott le. A valószínű »egyedik testvér (Mikola-fia) Mihály, a kinek 1404–1427. közt egy Dezméri Tamás nevű fia volt, 1408–1415. közt a megye egyik szolgabírája. Áttérve ez ág birtokviszonyaira, 1423-ban (I. 13.) Dezméri Mikola-fia Miklós és László, e László fia György, s a Szamosfalvi és Gyerővásárhelyi Gyerő-fiak, a velök egy őstől származó Gyerőmonostoriakkal a XIV. század második felében élt néhai (szamosfalvi) Gebel, Gőböl vagy Gőbel András (a ki Miklós fia, a ki János fia, a ki Mikola fia) és a «néhai Kemén fia Mihály» szent-miklósi, szamosfalvi és berendi részei fölött hosszabb pör után egyezkedvén, az. egész Berendet és Szent-Miklós részeit örökre e Gyerőmonostoriaknak engedték át, a Gyerő-Vásárhely helységben levő vám egy-ötöd-részét pedig utóbbiak birtokában hagyták; viszont a Gyerőmonostoriak mindazokat a Szamosfalván «és másutt» levő részeket, melyeket eddig a Kemén-fia Mihály jogán bírtak, a nevezett Dezméri Mikola-fiaknak s szamosfalvi és gyerő-vásárhelyi Gyerő-fieknek örökre átádták. Ugyanez év (1483.) május 27-én Miklós, László és (fia) György; valamint 1427-ben ugyanők és (idősb) János, továbbá Tamás a Mihály fia; 1433-ban (idősb) János, László és ennek fia Pál; Imre, Balázs és György a Miklós fiai Szent-Miklóson birtokosok; 1429-ben pedig (idősb) János, László és Miklós Szent-Király (Topa-Szent-Király,) helységben. 1441. július 20-án dezméri Mikola (ifjabb) János és fia László ennek a Szent-Király helységnek részeit 60 forintért szamosfalvi Mikola (idősb) Jánosnak zálogosította el; 1446. január 31-én pedig a «dezmiri Mikla» Miklós özvegye Dorottya asszony és szamosfalvi «Mikla» (idősb) János egymást kölcsönösen Szamosfalva, Szent-Miklós, Zsobok, Szent-Király és Oláh-Dezmir birtokokból elégítették ki. 1450, febr. 6-án dezméri Mikola Kis (azaz ifjabb) János és fia László tiltakozott, hogy szamosfalvi Mikola (azaz idősb) János a Szamosfalva, Zsobok, Dezmir, Oláh-Dezmir, Szent-Miklós és Szent-Király (azaz Topa-Szent-Király) helységekben jog szerint rájok nézd bizonyos birtokrészeket Gesztesi Jánosnak akarta elörökíteni (az oklevél hézagos); 1451. február 20-án pedig ujra ugyanők s a Gyerőmonostrai Kemén, Kabos és Radó, továbbá a Szamosfalvi G(y)erő-fia családok tagjai emeltek óvást, hogy a nevezett szamosfalvi Mikola (idősb) János ugyane helységek részeit «dezméri Mikola Magdolnának (a Miklós leányának) a Gesztesi János feleségének» adja. Ugyancsak 1450. november 7-én ez az utóbb említett szamosfalvi Mikola (idősb) János a g(y)erő-monostrai vámban őt megillető részt Szamosfalvi G(y)erő-fia István fiának Lászlónak adta el; 1452-ben pedig Veronka asszonyt a néhai Szentegyedi Tamás leányát, a Szávai Domonkos özvegyét Szamosfalva, Szent-Miklós, a két Dezmér, Zsobok és Szent-Király helységekben levő birtokaiból hitbér és jegyajándék czímén kielégítette. 1454. márczius 25-én dezméri Mikola (ifjabb) János cselédjének Karai (Karay) Istvánnak, élete tartamára, Dezméren egy udvarház-helyet adott; ugyanő 1456. január 6-án megfizetvén szamosfalvi Mikola (idősb) Jánosnak azt az 55 arany-forintot, a melyért szent-királyi (topa-szent-királyi) és szent-miklósi részei utóbbinál zálogban voltak, tőle e részeket visszakapta. 1469. február 19-én ennek az ifjabb Jánosnak (már mint néhainak) fia, szamosfalvi Mikola Ferencz, valamint Iklódi Márton, továbbá szamosfalvi Kis (Parvus) Kelemen, állítólag «e Ferencz szükségeire», Szent-Miklóson egy halastavat diódi Porkoláb Mihálynak (helyesebben nemes Mihály diód-vári várnagynak az erdélyrészi Fejérvármegyében), valamint Bertalam István és Szász György kolozsvári lakosoknak, Szamosfalván pedig a Szamos folyón egy malmot utóbbi kettőnek és Prokóp szintén Kolozsvár városi lakosnak vetettek zálogba, összesen 100 arany-forintért; majd augusztus 23-án ugyancsak Iklódi Márton, a kinél eddig a szamosfalvi Mikola János és felesége Katalin asszony birtokai 160 forintban zálogban voltak, e birtokokat a nevezett János özvegyének Katalin asszonynak és fiának, a fentebb már említett Ferencznek visszabocsátották; viszont utóbbiak e birtokok közül Magyar-Dezmér, Oláh-Dezmér és Szent-Miklós helységek részeit ugyanez összegben Iklódi Mártonnak adták zálogba. Ezeket az ekkor elzálogosított részeket azonban az ekkor még csak 15–16 éves «dezméri» Mikola Ferencz Iklódi Mártontól már ez év őszén visszaváltotta; majd mindezen «tudta nélkül vagy akarata ellenére, ravaszul vagy erőszakosan történt» elzálogosítások ellen még ez év végén perrel is tiltakozott; s a következő (1470.) évben erdélyi vajdai ítélettel kapta vissza Iklódi Mártontól úgy a két Dezmért és Szent-Miklóst, valamint az utóbbiban levő halastavat és a szamosfalvi malmot is. – Közben, 1469. deczember 13-án, az emlegetett dezméri Mikola Ferencz zsoboki birtokát, a Szamosfalván a Szamos folyón levő malmát és Szent-Miklóson levő halastavát 100 arany-forintért monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának zálogosította el; 1470. november 12-én pedig ipjával, somkereki Erdélyi Istvánnal lépett szerződésre olyformán, hogy mivel ez István őt birtokainak, jelesül Szamosfalva felének, az egész Zsoboknak, Magyar-Dezmérnek és Oláh-Dezmérnek, továbbá Szent-Miklós és Szent-Király (Topa-Szent-Király) részeinek idegen kezekből történt visszaszerzésében sok fáradsággal, munkával, és összesen 800 arany-forinttal támogatta, e birtokai illetve birtokrészei magtalan halála esetén ez Istvánra és fiaira szálljanak, a mennyiben pedig e birtokok «az ország törvényei szerint» mégis a nevezett Ferencz osztályos testvéreire szállanának, ezek e birtokokért a nevezett Erdélyi Istvánnak vagy fiainak és örököseinek 800 forintot fizessenek. Ezek az osztályos testvérek Szamosfalvi (vagy Gyerővásárhelyi) G(y)erő-fia István és János (a néhai Dávid fiai); továbbá Szamosfalvi G(y)erő-fia Antal (a László fia); Vásárhelyi vagy Gyerővásárhelyi Gergely és György (a Miklós fiai) és László azaz Jánosi László, a kik néhány nappal később (1470.) november 19-én óvást emeltek, hogy ezméri Mikola Ferencz az ép fölsorolt birtokokat és birtokrészeket somkereki Erdélyi Istvánnak elidegeníthesse. 1477. január 3-án ugyanez a szamosfalvi Mikola Ferencz «hű szolgálataiért» uj-adományul kapta Mátyás királytól Sobok azaz Zsobok, Dezmér, Oláh-Dezmér, Szamosfalva, Szent-Miklós és Szent-Király (azaz Topa-Szent-Király) helységeket, illetőleg az utóbbi háromnak csak részeit, a melyeknek birtokába őt még e hó folyamán be is igtatták. A következő 1478. évi július 3-án ugyanő a gyerő-vásárhelyi vámban levő részeit, a föntebb már említett néhai Gőbel (Gewbel) Andrásnak ugyane vámban bírt s ő reá szállt részeivel együtt, melyek ekkor zálogban a szamosfalvi Gyerőfi Antal kezén voltak, tehát mindössze e vám két-ötöd-részét, jó szolgálataiért, örökre ennek az Antalnak adta. Az 1489-ben Kolozsvár városában pusztított óriási tűzvész alkalmával ezt a szamosfalvi Mikola Ferenczet gyanusította, sőt vádolta a város Mátyás király előtt is a gyujtogatással, s birtokait Móré Péter királyi tárnok s (alagi, mikófalvi) Bekén Pál királyi sáfár (dispensator) fel is kérték Mátyás királytól; úgy látszik azonban, sohasem kapták meg. E Ferencz fiai, szamosfalvi Mikola János, István és László, 1501. július 25-én Szamosfalva helységen alul, az Uj-Szamos folyó mellett, a Pucza-dombja nevű hegy alatt levő halastavukat szamosfalvi Gyerőfi Pálnénak és gyermekeinek adták, cserében a Szent-Miklóson levő Bozos nevű halastó részeiért. 1502. november 21-én ugyanők s nővéreik, Katalin adámosi Horvát Gáspárné és Klára Dezsőfalva, Középlak, Zutor és Kökén(y)pataka helységekben szereztek részeket, cserében bizonyos belső-szolnokvármegyei szent-iváni részekért, Szilvási Kristóftól és fiaitól. 1511-ben ettől a szamosfalvi Mikola Istvántól és Lászlótól követelt részt illetve leány-negyedet Szamosfalva, Szent-Miklós, Szent-Király, Oláh-Dezmér, Magyar-Dezmér és Zsobok helységekből czegei Vas Balázsné Hosszuaszai Katalin asszony a Bálint leánya, a ki (t. i. Bálint) az emlegetett szamosfalvi idősb Mikola János leányának Orsolyának fia volt. – Ez adatok szerint tehát e család az ép elősorolt hat helységen kívül Berend, Gyerő-Vásárhely és Gyerő-Monostor helységekben örökjogon, továbbá zálogban a Sukiaktól Magyar-Suk, Oláh-Suk, Kötelen és Szovát, a kusalyi Jakcsoktól: Korpád, a szucsáki Porkoláboktól Szucsák, végül a Szilvásiaktól (a Középlakiak után) cserében Zutor, Dezsőfalva, Középlak és Kökén(y)pataka helységekben volt birtokos. (1288: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 23., 1296: Dl. 27005., 1315: gr. Teleki cs. oklt. I. 34., 1339: Dl. 26859., 1345: Múz. llt., 1350: Dl. 27140. és Anjouk. okmt. V. 403., 1366: Dl. 30691., 1378: Dl. 36407. pag. 120. n. 2., 1380: Dl. 28756., 1384: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1388: U. o., 1392: Dl. 28769., 1404: Dl. 28589., 1410: Dl. 28141., 1414. körül: Dl. 27000., 1423: Dl. 26878., 26879., 26770., 1424: Dl. 28796., 1427: Dl. 28800., 1429: Dl. 28804. és gr. Teleki cs. oklt. I. 517., 518., Dl. 28805., 27010., 1430: Dl. 36407. pag. 107. n. 1., 1433; Dl. 28818., 1437: Dl. 28824., 28825., 28829., 1439: Dl. 36390. pag. 26. n. 4., pag. 14. n. 1., Dl. 28978., 1440: Dl. 30312., 27023., 28233., 1441: Dl. 30179., 30806., Dl. 36406. pag. 5. n. 4., 1442: Dl. 27163, 26782., 1443: Dl. 36406, pag. 9. n. 2., 1444: Dl. 28980., 1446: Dl. 36391. pag. 5. n. 1., pag. 6. n. 2., n. 3., n. 4., pag. 12. n. 3., pag. 20. n. 3., 1447: Dl. 28833., 36391. pag. 31. n. 2., 144: Dl. 36391. pag. 51. n. 1., 1450: Dl. 36391. pag. 103. n. 5., n. 7., Dl. 36403. pag. 36. n. 1., Dl. 36406. pag. 46. n. 3., 1451: Dl. 36403. pag. 54. n. 4., 1452: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1453: Dl. 26786., 1454: Dl. 36407. pag. 49. n. 3., 1456: Dl. 36507. pag. 78. n. 4., n. 5. és gr. Teleki cs. oklt. II. 56., 57:, 1457: Dl. 36405. pag. 4. n. 1., 1458: Dl. 36392. pag. 6. n. 1., 1469: Dl. 36393. pag. 137. n. 1., pag. 135. n. 3., pag. 136. n. 2. és gr. Teleki cs. oklt. II. 96., 97., 99., 100., 101., 102., 104., 1470: Dl. 36393. pag. 75. n. 2. és gr. Teleki cs. oklt. II. 106., 107., 108., 109., 110., 111., 1475: Dl. 29002., gr. Teleki cs. oklt. II. 120., 1476: U. o. 130.. 1477: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, és Dl. 27060., 26909., 1478: Dl. 26911., 1486: Dl. 27070., 36397. pag. 63. n. 1., 1487: Dl. 28334., 1489: Dl. 27073., 1493: Dl. 27077., 1494: Dl. 28805., 1497: Dl. 27087., 1498: Dl. 36403. pag. 199. n. 1., pag. 220, n. 1., 1501: Dl. 26954., 27774., 1502: Dl. 36405. pag. 216. n. 1., 1503: Dl. 27104., 1509: Dl. 27113.. 1511: Dl. 27254., 1521: Dl. 36405. pag. 355. n. 1., Dl. 36400. pag. 9. n. 1., pag. 10. n. 1., 1522: Dl. 39400. pag. .35. n. 1., pag. 49. n. 1., pag. 57. n. 1., 1523: Dl. 36400, pag. 128. n. 2., pag. 151. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 298. n. 1.) L. a Suki (az 1497., 1501. évekhez), Középlaki (az 1502. évhez), Györgyfalvi (az 1469. évhez), szent-miklósi Nagy és a kusalyi Jakcs (az 1495. évhez) cs. alatt.
Miske(-fi, Miskei, mocsi, macsi, csesztvei, bagói) cs. Másként Mocsi. – L. e néven, és v. ö. a frátai vagy botházai Kakas (az 1456. évtől kezdve) és a Györgyfalvi (az 1476. évhez) cs. alatt.
Mocsi (Mócsi, Macsi) cs. A vérrokon Mocsi s mocsi, csesztvei, bagói Miske-fi (Miskefi), Miske vagy Miskei családokra és birtokaikra vonatkozó főbb adatokat rövidség és czélszerűség okáért itt foglalom össze. (Bagó és Csesztve az erdélyrészi Fejérvármegyében.) – A Mocsiakra vonatkozó források: 1348: Dl. 28729., 1364: gr. Teleki cs. oklt. I. 137., 1373: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1384: Dl. 36410., 1414: Dl. 30176., 1419: gr. Teleki cs. oklt. I. 437., 438., 439., 441., 1422: U. o. 462., 1423: Dl. 26770. gr. Teleki cs. oklt. I. 466., 1424: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1426: Dl. 28595., 28191., 1427: gr. Teleki cs. oklt. I. 494., 1429: Dl. 28199., 1430: gr. Teleki cs. oklt. I. 525., Dl. 36407. pag. 113. n. 1., Dl. 27012., Dl. 36407. pag. 112. n. 4., pag. 113. n. 2., Dl. 27013., 1434: gr. Teleki cs. oklt. I. 534., 1435: U. o. 542., 1438: Dl. 27019., 1456: Dl. 27170., 1468: Dl. 30840., 1460: Dl. 36392. pag. 94. n. 1., 1461: Dl. 36392. pag. 138. n. 3., 1464: Dl. 30462., 1465: Dl. 27179., 1467: Dl. 36393. pag. 34. n. 2., Dl. 27045., 1468: Dl. 36393. pag. 53. n. 1., 1472: Dl. 36393. pag. 105. n. 1., 1473: Dl. 27050., 27051., 1476: Dl. 36403. pag. 124. n. 2., 1482: Dl. 36395. pag. 39. n. 1., 1492: Dl. 36398. pag. 76. n. 1., 26813., 1496; Dl. 32524., 1510: Dl. 32572. A mocsi Miske-fi, Miske vagy Miskei családra vonatkozó adatok s e családnév változatai a köveikezők: Filius Myske. (1381: Dl. 30721., 1430: Dl. 27013., 1461: Dl. 36392. pag. 116. n. 2.) Myske dictus. (1430: Dl. 27012., 1465: Dl. 27179., 1467: Dl. 27045., 1468: Dl. 36393. pag. 53. n. 1., 1473: Dl. 27050:, 27051., 1482: Dl. 36395. pag. 39. n. L, 1504: Dl. 30507.) Miske dictus. (1438: Múz. llt.) Myskey dictus. (1458: Dl. 30840.) Filius Miske. (1472: Dl. 36393. pag. 105. n. 1.) De Myske. (! 1476: Dl. 36403. pag. 124. n. 2.) 1373-ban István a Miske fia Kolozsvármegye egeik szolgabírája. 1384. augusztus 4-én Macsi István a Jakab fia Báld részeit 40 forintért egy évre zálogba adta Nova(j)i Fülöp-fia Jánosnak és fiának Péternek. – 1414. nyarán az erdélyrészi Fejérvármegyéből származó Batizházai (az oklevélben: de Bwtyzhaza!) Miklós (a Jakab fia) s fiai János, Benedek és Gergely, az ugyane megyéből eredő Forrai Miklósnak (a Péter fiának) adták el összesen 50 arany-forintért azokat a fejérvármegyei (köztök Szent-Király), valamint egy küküllő-, s Mocs, Báld, Csehteleke és Géres kolozsvármegyei helységekben levő birtokaikat, a melyek rájuk nagyanyjuk néhai Erzsébet asszony (a Szentkirályi Sándor leánya) után, leány-negyed czímén, a néhai Szentkirályi Sándor fia. Miklós … (az oklevél hiányos) birtokaiból szállottak. Ez az ép említett Szentkirályi család egyeredetű vagy azonos lehet a Mocsi családdal, melynek, mint látni fogjuk, Kolozsvármegyéből szintén Mocs, téres, Csehtelke és Báld a főbirtokai. 1419–1438. közt Mocsi (Macsi) Sándor vagy Sandrin fia Miklós vagy Miske, mint kolozsvármegyei szolgabíró vagy vajdai ember, állandóan szerepei. 1480. február 4-én Zsigmond király, hű szolgálataiért Mocsi Balázsnak (a Barnabás fiának) s édes testvéreinek Jánosnak és Gergelynek, továbbá osztályos testvérének mocsi Miske (Miklós fiának) Balázsnak adta, uj-adományul Mocs, G(y)éres, Csehtelke és Báld helységekben bírt jószágaikat. Pár hónappal később, április 6-án az ősi Jankafiak tiltakoztak, hogy a király e birtokok negyed-részét Mocsi Miskének, (a Barnabás fiainak) Jánosnak, Balázsnak és Gergelynek eladományozza. Ez alkalommal Báld helyett, mint kolozsvármegyei helységet, tán tévedésből Bagót sorolják föl; bár, mint tudjuk, e helység, Fejérvármegyéből, ugyane család birtoka volt, Szent-Királylyal együtt, melyet, ezuttal mint fejérvármegyei helységet, szintén fölsorolnak. Ugyanez évi (1430.) jún. 13-án Mocsi (Miske-fia Istvánnak fia) Miklós, Mocsi (Sandrin- vagy Sándor-fia Jánosnak fiát) Miklóst a királytóI uj-adományul nyert Géres és Báld birtokokban részeltette. 1466. márczius 5-én V. László király farnasi Veres Benedeknek és Nagyvölgyi Lászlónak adományozta a «mocsi nemeseknek» (nobiles de Moch) Mocs helység határában elterülő Királyerdeje (Kyralerdeye) nevü erdejét, mivel e nemesek ebben az erdőben a király kolozsi sókamarását megölték. 1458. szeptember 7-én viszont a macai Miskeiek és Macsiak a Frátaí vagy Magyarfrátai János és botházai Kakas Imre urafogyott birtotait kapták Mátyás királytól. (L. e családoknál). 1460. július 16-án Mocsi János (a Barnabás fia) és fia Bertalan, s a Mocsi Balázs fiai Mihály, János, István, másik István és Simon, miután a már emlegetett Mocs, Géres, Báld és Csehtelke helységek részeit szamosfalvi Gyerőfi László özvegyétől, Ilona asszonytól és fiától Tamástól per utján visszaszerezték, e részekből «mint férje birtokaiból» nevezett Ilona asszonyt hitbér és jegyajándék czímén kielégítették. A következő év (1461.) június 13-án pedig Mocsi Miske-fia Simon és a néhai Balázs fiai István és a másik István elégítették ki az utóbb említett Balázs özvegyét, a néhai Szentmiklósi Ferencz leányát Dorottyát, némely küküllő- és fejérvármegyei s Mocs, Csehtelke és Báld kolozsvármegyei helységekből, szintén mint néhai férje birtokaiból, ugyancsak hitbér és jegyajándék czímén. Dorottya asszony ezt a Szentmiklósi (néhai Péter fia) Imre nevében is elismerte. Ugyanez év őszén (október 24.) Mocsi Bertalan (a néhai János fia) s Mihály és János (a néhai Gergely fiai) Novaj részeit szerezték meg, cserében Novaji Mártontól. 1467. szeptember 17-én pedig macsi Miske István, továbbá Simon, Bertalan, István, Mihály és János kapták, hű szolgálataikért, Mátyás királytól «testvérük» a magvaszakadt néhai Macsi István (a néhai Gáspár fia) birtokait, a már többször említett Macs, Géres, Csehtelke és Báld helységekben, a melyeknek birtokába az uj-adományosokat, bár a Nova(j)i (néhai János fia) Miklós, Silei Pál és Szentkirályi Gyula ellentmondásával, a következő év tavaszán be is igtatták. Ugyane birtokokat (a fejérvármegyei Szent-Király részeivel együtt) 1473. január 12-én Mocsi Miske, István és édes testvére másik István, Mocsi Benedek (a néhai Simon fia), továbbá Mocsi Bertalan, Mihály és János kapták, ugyancsak Mátyás királytól, hű szolgálataikért, uj-adományul. S a beigtatás ez alkalommal szabályszerűen meg is történt. Közben, 1468. évi szeptember 16-án, mocsi Miske István és fia Miklós, másik István és fia Péter, Mocsi Bertalan és fia Szalatiel, Mocsi Barnabás s fiai Mihály és János, valamint csehi Cseh Pál és Benedek, megintették Betleni Antalt és Márkot, valamint ez Antal fiát Gergelyt, hogy az ő bozkuti, őket örök jogon megillető pusztájokat, mely eddig utóbbiaknál, úgy látszik, zálogban volt, a zálogösszeg lefizetése után nékik adják vissza, s se maguk ne bitorolják tovább, se pedig Légeni Imrének és zólyomi Nagy (Magnus) Tamásnak át ne adják. 1472. táján pedig mocsi Miske-fi István, másik István és Benedek, továbbá Mocsi Bertalan (a néhai János fia), Mihály és János (a néhai Gergely fiai); a már emlegetett négy kolozsvármegyei birtokból a dobokavármegyei (Némai vagy) némai Kakas Miklóst, Mátyást és Pétert elégítették ki, az elhunyt némai Kakas Jakab leánya, a néhai Erzsébet asszony (a már szintén elhunyt Mocsi Sándor fiának Miklósnak felesége) hitbére és jegyajándéka czímén. 1504. deczember 10-én csesztvei Miske Jakab (a néhai Albert fia), Palásti Péter, ugyane Jakab nejének édes testvére, továbbá bagói Miske Benedek és Tamás az említett Jakab «fratres patrueles»-ei, némely fejérvármegyei s Mocs, Csehtelke, Génes és Báld kolozsvármegyei helységekben és ugyane vármegyei Bazkut pusztán bírt részeiket, összesen 425 forintért, csesztvei Barlabási Jánosnak és héderfá(ja)i Barlabási Lénártnak eladták, 1510-ben Mocsi Györgynek Arankuton is voltak részei. – L. a Suki (az 1497., 1501. évekhez), frátai vagy botházai Kakas (az 1456. évtől kezdve), Dombai, rődi Cseh (az 1492., 1500. évekhez), szent-mihálytelki Tompa (az 1484. évhez), Györgyfalvi (az 1476. évhez) és a szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő cs., továbbá «Bátor Illés és fia Bertalan» alatt. V. ö. a Mániki cs. alatt is.
Moldvai vajdák. L. a Losonczi (az 1467., 1503., 1514., 1515. éveknél) és a Középlaki (az 1500. évhez) cs. alatt. V. ö. 1500: Dl. 36405. pag. 17. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 187. n. 1.
Monostori cs. Azaz: G(y)erőmonostori vagy G(y)erőmonostrai. – L. a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi cs. alatt.
Monyorói cs. Azaz losonczi Bánfi. – L. a Losonczi cs. alatt.
Móré (barbátvizei, borbátvizei) cs. Hunyadvármegyéből. – 1488-ban az István felesége Potencziána asszony Szucsák részeihez tartott jogot. (Dl. 26810.)
Móré (csulai) cs. Hunyadvármegyéből. – 1496, május 17-én kapta György a nándorfejérvári kir. vár kapitánya, a ki «a rábízott ügyekben személyét és vagyonát nem kímélve szolgálta a királyt», s általa édes testvérei Miklós, Fülöp, János és Mihály, II. Ulászló királytól Nagy-Mereg-Jó és Kis-Mereg-Jó helységeket. Az ugyanez év őszén megejtett beigtatás alkalmával azonban előbbi helységnél nagy-mereg-jói Vajda Mihály és testvére György, utóbbinál pedig ugyane Mihály fia Vajda István, Belényes vár várnagya vagyis porkolábja ellentmondott. (Dl. 29335., 27085.)
Móré (madarászi) cs. Biharvármegyéből. – Másként Madarászi. L. e néven (az 1495. évhez).
Móré Péter királyi tárnok. L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikola-fi vagy Mikola (az 1488. évhez) cs. alatt.
Nádas(d)i cs. Küküllő illetve az erdélyrészi Fejérvármegyéből. Szakol(y) helységben volt birtokos. (1430. körül: Dl. 36407. pag. 108. n. 5., 1433: Dl. 26882.) L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1453. évhez) cs. alatt.
Nádasdi Mihály vécsi várnagy. L. a Szobi cs. alatt.
Nádasi (Nádasdi) cs. Pl. 1338-ban, 1358-ban, 1360-ban és 1368-ban Nádasdi, 1343-ban Fedsőnádasi, 1378-ban Felnádasi néven Fordul elő. A XV. század elején élt Domonkost a Lőrincz fiát 1487-ben, mint néhait, «nádasi Lőrinczi (Lewrynczy) Domonkos» néven említik. 1414. végén ez a Domonkos Nádas helységben a Randa Benedek Torda városi polgártól és László váraljai plébánostól, mint a Randa Mihály fiaitól vásárolt részekbe igtattatta magát. A század vége felé (1489?) nádasi Cseh Ferencz (a néhai Miklós és a néhai Borbála asszony fia) Nádas részeit akarta Szomordogi Mihálynak elzálogosítani, a mi ellen, e birtokrészekhez való örök jogukra hivatkozván, Burjánosbudai Pál félesége Anna és Gesztrágyi Benedek felesége Margit asszony tiltakoztak. Meglehet, ez a Cseh Ferencz azonos az ugyanez idő tájt (1499., 1501.) szereplő Nádasi Ferenczczel. (1314: gr. Teleki cs. oklt. I. 32., 1338: Dl. 31085., 1343: Dl. 28726., 1348: gr. Teleki cs. oklt. I. 87., 1355: Dl. 28733., 1358: Dl. 29431., 1360: Dl. 28738., 1367: Dl. 30693., 1368: Dl. 26864., 1371: gr. Rhédey cs. llt., 1376: Dl. 26982., 1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 178., 1381: Dl. 26761., 1391–1393: Dl. 26989., 1397: Dl. 27146., 1409: Dl. 28774., 1414: gr. Rhédey cs. llt., 1453: Dl. 26786., 1499: Magy. Tud. Akad. kézirattára, 1501: Dl. 27233., 36405. pag. 93. n. 1.) L. a szucsáki Tatár cs. alatt.
Nagy (alföldi) cs. Magnus de Alfeld. (1474: Dl. 27053., 26802.) Másként AlfölDl. (De Alfewld.) – L. (monoszlai) Csupor Miklósnál.
Nagy (andrásházi vagy andreásházi, andorjásházi) cs. Másként Andrásházi. – L. e néven.
Nagy (botházai) cs. Magnus. (1463: Dl. 30461., 1465: Dl. 27179., 1467: Dl. 27045., 1473: Dl. 36393, pag. 129. n. 1., Dl. 26906., 27050.) Simon 1473-ban a megye egyik szolgabírája. – L. a frátai vagy botházai Kakas (az 1458. évtől kezdve), Dombai és a Szilvási (Mezőszilvási, az 1473. évhez) cs. alatt.
Nagy (budai, uj-budai, ó-budai, nagy-budai) cs. Másként Budai, Ujbudai, Óbudai, Nagybudai cs. – L. Budai néven.
Nagy (futagi vagy futaki) cs. L. az erdő-szent-györgyi Meggyes cs. alatt, Tordavármegyében.
Nagy (györgyfalvi, báldoni) cs. Krasznavármegyéből. – L. a Györgyfalvi (az 1471. évtől kezdve) cs. alatt.
Nagy (gyulai) cs. Magnus. (1470: Dl. 36393. pag. 97. n. 1.) L. a rődi Cseh (az 1470. évhez) cs. alatt.
Nagy (hodosi) cs. L. a Ráskai cs. alatt. – Úgy látszik, azonos a simontelki Nagy családdal. (V. ö. 1505: Dl. 27104., Dl. 36399. pag. 125. n. 2., 1510: Dl. 36399, pag. 341. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 115. n. 1. Dl. 28492.)
Nagy (kályáni) cs. Magnus. (1449: gr. Teleki cs. oklt. II. 40.)
Nagy (ladussai) cs. Másként Ladussai. – L. a Korpádi (az 1486. évhez) cs. alatt.
Nagy (nádasi, nádasdi) cs. Magnus. (1453: Dl. 26786., 1469: Dl. 36394. pag. 6. n. 3.) Magyar-Nádas helység értendő. – Simonról és családjáról van itten szó. – Másként Nádasi vagy NádasDl. (L. e néven, továbbá a Szomordoki cs. a., az 1446. évhez).
Nagy (ősi) cs. Azaz másként: ősi Jankafi. – L. e néven, az 1430. évnél.
Nagy (pelsőczi) J. L. Almás váránál.
Nagy (somai) cs. Magnus. (1470: Dl. 36394. pag. 36. n. 2.) L. a somai Tót cs. alatt.
Nagy (szent-miklósi) cs. Magnus. (1468: Dl. 36393. pag. 45. n. 3., 1473: Dl. 36393. pag. 104. n. 1., 1476: Dl. 36403. pag. 120. n. 1., n. 2., 1491: Dl. 36398. pag. 43. n. 2., 1494: Dl. 36398. pag. 185. n. 1., 1498: Dl. 36403. pag. 222. n. 1., 1507: Dl. 36399. pag. 170. n. 1.) Nagh. (1498: Dl. 36403. pag. 199. n. 1.) Másként, úgy látszik Szentmiklósi. (1404: Dl. 28589.) – Birtokos Nádas, Szent-Péter és Szent-Miklós, a Györgyfalviaktól zálogban szintén Szent-Miklós, valamint Györgyfalva és Kara, a Korpádiaktól pedig, ugyancsak zálogban, Pata helységben. – 1491. november 13-án (a Lőrincz fiának) Péternek fia Miklós Szent-Miklós helységben levő (fa-)házát 10 arany-forintért szamosfalvi Mikola Ferencznek vetette zálogba; majd 1498. január 21-én ugyanennek (a vételár ismeretlen) adta el. Ugyanez évben az atyja Péter által a nevezett Mikola Ferencz (jobbágy-)telkén ugyancsak Szent-Miklós helységben épített és általa most is lakott házat adta vissza utóbbinak. Végül 1507. április 7-én az emlegetett Miklós s fiai Máté, Lőrincz és Gáspár ugyancsak Szent-Miklós helységben lévő nemesi telkükhöz tartozó kaszálójokat és szántóföldjöket négy arany-forintért Ombozi (Ombozy) Mihály szent-miklósi parasztnak zálogosították el. – L. a Györgyfalvi (az 1468., 1476. és 1494. évekhez) és a Korpádi (az 1473. évhez) cs. alatt.
Nagy (széplaki) cs. Nagh. (1501: Dl. 26953., 36405. pag. 125. n. 1.) Ez oklevelekben Mihály mint Dedrád szomszédosa szerepel.
Nagy (szucsáki) cs. Michael Negedes. (1411: Dl. 26766., 1434: Dl. 27295., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 161, n. 1.) Magnus. (1430: Dl. 36407. pag. 111. n. 3., 1437: Dl. 28829., 1439: Dl. 27653., 14.47: Dl. 28833., 1450: Dl. 36407. pag. 83. n. 1. és pag. 94. n. 2., 1451: Dl. 28840., 1455: Dl. 36407. pag. 67. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 90. n. 2., Dl. 27034., 28844., 1461: Dl. 36392. pag. 118. n. 1., pag. 122. n. 3., 1466: Dl. 36393. pag. 3. n. 1., 1467: Dl. 36393. pag. 13. n. 2., 1469: Dl. 26796., 1478: Dl. 36403. pag. 139. n. 1., pag. 150, n. 1., Dl. 26428., 1479: Dl. 27065., 1486: Dl. 36397. pag. 37. n. 1., pag. 69. n. 1., 1488: Dl. 28644., 26810., 1489: Dl. 27073.) Michael Magnus seu Negedes. (1437: Dl. 28825., 28827.) Michael Negetdes. (1444: Dl. 26783.) Michael Negyedes. (1453: Dl. 36403. pag. 87. n. 2.) Nagh. (1493: Dl. 27078.) A Szucsák helységben élt Szucsáki család több tagja (pl. Mihály, György, Imre, Kelemen és Benedek, mindkettő a Mihály fia) viselte a szucsáki Nagy nevet, kétségkívül mint a rokonságnak e keresztnéven idősebb tagja, vagy mint egy ily idősebb tagnak leszármazója. (Pl. a Nagy Mihály fiai szintén «Nagy» Kelemen és Benedek.) Ezek közül Mihály gyakran előfordul, mint a közölt adatokban mutatom Negyedes néven; Fábián pedig, a budai Hamar Péter leányának Ilonának férje, a ki pl. 1460-ban, 1461-ben, 1469-ben, 1478-ban sat. szucsáki Nagy nevet visel, 1455-ben és később szucsáki Vas néven is szerepel, sőt pl. 1464-ben és 1478-ban (Dl. 27040., 7063.) Szucsáki néven is fölmerül, a mint hogy ezt a nevet ragadványnevük helyett a rokonságnak más tagjai is viselik olykor. Mihály 1434. előtt az ekkor Dobokavármegyéhez számított Macskás helységben volt birtokos; Imre pedig az Ujbudai Gergely leányának Mártának férje, neje után Uj-Buda helységben. A néhai Mihály fiának Kelemennek 1460. táján s már előbb is, Benedeknek pedig 1479-ben és 1489-ben Szomordok helységben voltak részei. L. a Budai (az 1450., 1455. évekhez), az uj-budai vagy budai Hamar, mikói Bakó, Kilédi és a Szomordoki (az 1489, évhez) cs. alatt.
Nagy (tur-csáni) cs. Tordavármegyéből. – L. a rődi Cseh (az 1501. évhez) cs. alatt.
Nagy (zólyomi) cs. L. a Mocsi (az 1468. évhez) cs. alatt.
Nagybáródi Verter Vajda István. L. a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1500. évhez) cs. alatt.
Nagybudai cs. Másként olykor Budai, Ujbudai és Óbudai néven is előfordul. – L. Budai néven.
Nagy-Cseh (rődi) cs. L. Cseh (rődi) néven.
Nagylaki cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – 1488. október havában a Márton leánya Veronka asszony a kis-kendi Baládfi Ferencz özvegye, többek tiltakozásával, Szucsák részeit akarta elidegeníteni. (Dl. 26810.) L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1509. évhez) cs. alatt.
Nagy-mereg-jói (Nagy-mereg-gyói, vagy Mereg-jói, Mereg-gyói) (oláh) vajdák. L. Botos (mereg jói, nagy-mereg-jói sat.) nemesi néven.
Nagymihályi (vagy nagymihályi Nagy) cs. Másként Polyák. – L. e néven.
Nagy-Mikola (szamosfalvi) János. L. a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola cs. alatt.
Nagyvölgyi cs. Bács- és Bodrogvármegyéből. – L. a farnasi Veres cs. alatt Torda- és Kolozsvármegyében, továbbá a Mocsi (az 1456. évhez) és Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi, az 1484. évhez) cs. a. Kolozsvármegyében.
Negyedes (szucsáki) cs. Másként szucsáki Nagy, vagy Szucsáki, L. szucsáki Nagy néven.
Némai cs. Dobokavármegyéből. – L. a Somai cs. a. (V. ö. Kádár: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. V. 226.)
Némai cs. Azaz némai Kakas. – Dobokavármegyéből. L. a Mocsi (az 1472. évhez) cs. alatt.
Nemes cs. Nemes. (1457: Dl. 36405. pag. 2. n. 2.) L. a patai Székely cs. alatt.
Nemes (esztyéni) cs. Dobokavármegyéből. – L. a Budai (az 1455. évhez) cs. alatt.
Nemes (kis-mereg-jói) cs. Másként Csicsei, csicsei Vajda, Nemes Csicsei vagy Csicsei Nemes. – L. Csicsei néven. – V. ö. Sebesvár várnál (az 1460. évhez).
Nemes (sámsoni vagy sámsondi) cs. L. Tordavármegyében a Vajai (az 1486. évhez) cs. alatt.
Nemes (szucsáki) cs. L. a Budai (az 1455. évhez) cs. alatt.
Nempti (Németi) cs. Más néven Laczkházi, Szántai vagy Szántói; máskor pedig laczkházai, szántói, németi vagy nempti Laczk vagy Laczkfi, vagy báIványosi vagy németi Bánfi. (Laczkháza és Szántó a magyarországí Fejérvármegyében, Németi vagy Nempti és Bálványos pedig Belső-Szolnokvármegyében.) L. a Losonczi (az 1456–1458.; 1495., 1498. évekhez) cs. alatt.
Nikola (Nikola-fi, dezméri, szamosfalvi) cs. L. Mikola (Mikola-fi, dezméri, szamosfalvi) néven.
Nova(j)i (Nóéi) cs. A «Novai» alakot pl. 1384-ben, 1439-ben, 1462-ben, 1464-ben és 1467-ben találjuk; a «Nóéi» nevet pedig 1438-ban. – Miklós 1464-ben «sombori Noway» néven fordul elő. – 1331-ben a Novaj Fülöp fiának Miklósnak felesége, Frátai Klára asszony, atyjától Ős-fia Miklóstól Fráta helységben és Ponvatelök pusztán kapott részeket, a melyek, úgy látszik, később is a Novaji család birtokában maradtak, 1384-ben a Novai Fülöp fia János Báld helységben vett részeket zálogba Macsi Istvántól a Jakab fiától, de csak egy évre. 1426. július 31-én a Péter fia János a Méhes és Magyar-Fráta helység határában fekvő Mátyuserdő nevű erdejének részét 20 forintért 10 évre somkereki Erdélyi Antalnak vetette zálogba. 1461. október 24-én Novaji Márton a néhai Mihály deák fia, novaji részeit a Mocsiaknak adta, cserében a fejérvármegyei Espánlaka részeiért. Ugyane napon ugyanez a Márton tiltakozott, hogy Silei János és Pál, s a néhai Novaji Fülöp (1441-ben e vármegyei szolgabíró) egyik leánya Margit asszony Budai Antalné s egy másik, névszerint meg nem nevezett leánya Novaj részeit nem akarják magukhoz váltani azaz megvásárolni. A következő 1462. évi november 17-én , viszont ez a Silei Pál, továbbá Silei Péter, Szentkirályi János, Szengyeli Lőrincz és Novaji Miklós emeltek óvást, hogy Novaji Márton bizonyos, őket örökjogon megillető novaji részeket Mocsi Bálintnak akart eladni. Ez alatt a Szentkirályi János alatta Mocsiakkal (l. ott) azonos vagy vérrokon Szentkirályi család tagja értendő, a ki különben pár év mulva, 1464-ben «novaji» előnevet is visel. Ugyanekkor nevezik az ép említett Novaji Miklóst «sombori Noway» Miklósnak. 1467. őszén ez a Novai Miklós «a János fia» mondott ellen, Silei Pállal és Szentkirályi Gyulával egyetemben, a macsi Miskék Macs, Géres, Csehtelke és Báld helységek részeibe, mint a néhai Macsi István birtokaiba leendő beigtatásának. Az itt emlegetett torda- illetőleg fejérvármegyei Szengyeli és Silei vagy Sülei családot később csakugyan birtokosnak találjuk Novaj helységben, (1331: Dl. 2675. és Anjouk. okmt. II. 546., 1384: Dl. 36410., 1426: Dl. 28595., gr. Teleki cs. oklt. I. 484., 1438: Dl. 27019., 1441: Dl. 26781., 1449: Zsuki cs. llt. V. X., 1461: Dl. 36392. pag. 139. n. 1., pag. 138. n. 3., Dl. 36315., 1462: Dl. 27038., 1464: Dl. 30462., 1467: Dl. 27045.)
Nyiresi cs. Dobokavármegyéből. – L. a Somai és Szilvási cs. a. (V. ö. 1457: Dl. 36403. pag. 33. n. 2., 1459: Dl. 36392. pag. 62. b. n. 5., 1464: Dl. 27040., 27177., 1474: Dl. 36403. pag. 95. n. 2., 1477: Dl. 36403. pag. 135. n. 1. és Kádár: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. II. 228.)
Óbudai cs. Másként olykor Budai, Nagybudai sőt Ujbudai néven is előfordul. – L. Budai néven.
Olasz (Italicus) Ferenoz. L. a Galaczi cs. alatt.
Olasz (Raguzai) Frank és fia Jeromos. L. az Iklódi (az 1476. évtől kezdve) cs. alatt.
Olcsárdi (várczai vagy várszai, nagy-szent-mihálytelkei) cs. L. a várczai Vajda (az 1508. évhez) cs. alatt.
Ongor (nádasdi) cs. Részben a hűtlen losonczi Dezsőfiek, részben pedig a szintén hűtlen Toroszkai Ellyős birtokait kapta Mátyás királytól a megye keleti részében, 1467. végén vagy 1468. elején. E jószágok később, jelesül a losonezi Dezsőfi-féle birtokok némely részei a Betleni és Bátori, más részei pedig a Toroszkai-féle birtokokkal együtt a Szobi család kezére mentek át, azon kölcsönös örökösödési szerződés értelmében, melyet a Szobiak az Ungorokkal 1473-ban kötöttek. A birtok-szerzéseket bővebben a Losonczi illetőleg a Toroszkai családoknál beszélem meg. (Lásd e családoknál. – 1467. körül: Dl. 32385., 1473: Dl. 16167., 36393. pag. 129. n. 3., pag. 130. n. 1., 1474: Dl. 27063., 1477: Dl. 27062., 1494: Dl. 30307., 1495: Dl. 27982., 1501: Dl. 36406. pag. 123. n. 1., 1502: Dl. 16167., 36404. pag. 174. n. 1., 27777., 27778., 1506: Dl. 26824., 26959., 1507: Dl. 28564., 28556., 28557.)
Ombozi cs. Másként: ombozi KisfaluDl. – Dobokavármegyéből. A Miklós felesége, Suki Ilona asszony s általa maga e Miklós is részes volt a Sukiak birtokaiban. (L. ott az 1488. évtől kezdve.) 1508–1510. táján Miklósnak és fiának Jánosnak Báré helységben is voltak birtokai. (Dl. 27585., Dl. 36405. pag. 303. n. 1., 1510: Dl. 32572., 1526: Dl. 36401. pag. 109. n. 1.)
Ombozi Mihály szent-miklósi lakos. L. a szent-miklósi Nagy cs. alatt.
Oroszfá(ja)i cs. 1381-ben a Fizkutiaktól Fizkut részeit kapta. 1406-ban (sőt, úgy látszik, már előbb is) és 1449-ben Nyulason birtokos. Miklós 1429-ben a rődi Cseh László (a László fia) és Imre Oroszfája és Nyulas helységekben bírt részeihez tartott jogot, bár, úgy látszik, ellentmondásokkal. (L. Tordavármegyében a rődi Cseh illetve tuzsoni Bolgár családnál.) 1455. október 13-án, úgy látszik, ugyanez a Miklós (a Mátyás fia) és családja kapta cserébe Szakol(y) részeit az eresei Alárdfiaktól (l. e családnál). A szakolyi részeket aztán 1459. május 20-án Miklós, valamint felesége Andorjásfalvai vagy Andreásfalvai (Bálint fia a néhai Balázs leánya) Margit, egyik leányuk, Margit Galaczi Gergelyné és ennek fia János és másik leányuk Anna (hajadon), Héderfá(ja)i Istvánnak adták. (1347: Dl. 29142., 1349: gr. Teleki cs. oklt. I. 91., 1369: Kállay cs. llt., 1381: Dl. 26871., 1391: Dl. 29203., 30741., 1406: gr. Teleki cs. oklt. I. 309., 1429: Dl. 27011., 1444: Dl. 36406. pag. 30. n. 1., 1449: Zsuki cs. llt. V. X., 1455: Dl. 36407, pag. 74. n. 5., 1459: Dl. 36392: pag. 44. n. 1., pag. 43. n. 2., Dl. 27033., 1464: Dl. 27547.) L. az ősi Jankafi (az 1451. évhez) cs. alatt.
Orros (szucsáki) cs. Orrws, Orros. (1449: Dl. 36391. pag. 66. n. 1.) Orros. (1461: Dl. 36392. pag. 118. n. 1.) Ez oklevelekben Antal (1449.), majd Mátyás (1461.) szerepel. – Orros Mathyasgyepwye. (Azaz Orros-Mátyás-gyepüje, Szucsák helységben. 1501: Dl. 36405. pag. 161. n. 1.) – L. a budai vagy uj-budai Hamar cs. alatt.
Ország (guti) cs. Beregvármegyéből. – Másként Guti. – L. e néven.
Ördög (sólyomkői, eskelői) cs. Dobokavármegyéből. – A Sombor vagy Zsombor nemzetségből. (Karácsonyi. Magyar Nemzetségek. II. 112. l.) – A Középlaki vagy Kémeri családtól 1461. óta cserében bírták Zutor, Középlak, Dezsőfalva, Nércze, Kökénypataka és Bábon(y) helységek s Bozolnoktelke puszta részeit. – L. e cs. a. ez évtől kezdve, továbbá a Losonczi (az 1483. évhez), gyulai Porkoláb (az 1508. évhez) és Bátori (az 1473. évhez) cs. alatt. V. ö. 1474: Dl. 36403. pag. 107. n. 3.
Örkei (frátai) cs. De Ewrkey. (1413: gr. Teleki cs. oklt. I. 393.) Ewrkep. (1415: Dl. 27288., 26768., 27151.) Ewrke. (Valószínűleg «de Ewrke» vagy «Ewrkey» helyett. 1453: Dl. 28398.) Örke helység Tordavármegyében fekszik. (L. ott.) Olykor hihetőleg Frátai nevet is viselt. (L. e családnál.) – 1413. október 29-én László Oláh-Fráta helységben levő összes részeit, kivéve a Figőerdő és Mátyuserdő nevű erdőket és a Büdöstó nevü halastavat, 84 forintért Somkereki (Miklós fiának) Antalnak vetette zálogba, az utóbbi által e zálogos rész mellett eshetőleg telepítendő jobbágyokra vonatkozó feltételekkel. E zálogszerződést két év mulva, 1415. október 29-én a zálogösszeget 150 forintra emelve, Örkei László, meg nem nevezett fiai (továbbá Antal, a két Illés, és Gergely a Balázs fia) ujították meg. 1453. február 6-án V. László király az ekkor «jogtalanul» Örke (helyesebben Örkei) Gergely, Kakas Imre s Szentes András és György kezén lévő Magyar Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket uj-adományul Losonczí Dezsőnek adta, a ki különben ugyane helységeket, mint a Magyarfrátai János és Botházai György birtokait, farnasi Veres Dénessel és Vásárhelyi Györgygyel együtt Erzsébet királynétól már 1440-ben kapta. (L. a Frátai cs. alatt, 1458. május 7-hez.)
Ősi cs. Másként Palatkai vagy ősi Jankafi. – L. utóbbi néven.
Padán(y)i cs. 1404-ben (IX. 1.) kapja Zsigmond királytól Lengyel Mihály a Padán(y)i Demeter fia, különféle hadjáratokban teljesített hű szolgálataiért, s általa édes testvérei Padán(y)i Tamás és Fábián a unokatestvére (frater patruelis) Padányi András (a Miklós fia) Akna királyi birtokot, bizonyára azonban ennek csak részeit. S még e részeket sem találjuk később e család birtokában. (Múz. llt.)
Pak(o)si cs. Tolnavármegyéből. A Rátold-nemből. – 1458-ban Mátyás királytól a magvaszakadt Frátai Gergely birtokait kapták Botháza, Oláh-Fráta és Magyar-Fráta helységekben; 1495-ben anyai ágon, Parlagi György után Fizkut, Oroszfája, Nagy-Nyulas, Faragó, Septér és Kis-Czég helységben voltak birtokosok. (1458: Dl. 27484., 36403. pag. 34. n. 2., 1495: hg. Eszterházy cs. kismartoni llt. 45. M. 285.) L. a Frátai (az 1458. évhez) és a Parlagi cs. alatt.
Palásti cs. Dobokavármegyéből. – Más néven: Kentel(e)kei vagy kentelekei vagy palásti Radó(-fi). A Kacsics-nemzetségből. L. a Szécsényi cs. alatt, a czikk második felében. – V. ö. a Mocsi cs. alatt az 1504. évhez.
Falatkai cs. Másként: Ősi vagy ősi Jankafi. – L. utóbbi néven.
Pál mester kolozsmonostori konventi jegyző. L. a kusalyi Jakcs (az 1493. évtől kezdve) cs. alatt.
Pánczél (csehi) cs. Dobokavármegyéből. – 1473-ban Bikali Györgyöt, továbbá Anna asszonyt szamosfalvi (tulajdonkép azonban gyerő-vásárhelyi) G(y)erőfi Gergelynét és Anglétát Drági Tamásnét, mint a csehi Pánczél Péter leányait igtatják az erdélyi vajda itéletlevele alapján két tordavármegyei s Báré kolozsvármegyei helység részeibe, a dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda és anyja ellentmondásával. (Dl. 26801.) – L. a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő cs. alatt.
Papfalvi parochiális egyház. 1492. márczius 1-én Papfalvi Lászlótól végrendeleti hagyományul Papfalván egy erdőt kapott. (Dl. 36398. pag. 101. n. 1.)
Papfalvi cs. Olykor, pl. 1427-ben és 1439-ben a papfalvi Csorong vagy Csoronk család is viseli ezt a nevet. (Dl. 28801., 27022.) – 1362-ben (VI. 29.) a Lőrincz fia Jakab szent-andrási birtokának felét 60 arany-forintért a Tomaj-nemzetségbeli (Losonczi) Dénes mesternek (az István bán fiának) vetette zálogba. 1399-ben ez a Jakab és fia László Papfalva helység részei fölött egyezkedik papfalvi «Csornok» vagy «Csornuk» Benedekkel és Istvánnal. 1408. tavaszán ugyanez a Jakab fia László (valószínűleg Szent-András miatt) pörben áll Losonczi Györgygyel és Lászlóval, a néhai Dénes bán fiaival; 1441-ben pedig (október 17.) kétségkívül ugyanennek a Lászlónak fia János tiltja el losonczi Bánfi Istvánt Szent-András elfoglalásától. 1444. táján nyilván ugyanő (a néhai László fia János) vetette zálogba 10 aranyforintért Szent-Andrást Farnasi (Veres) Dénesnek, a kit egyszersmind e birtok védelmével is megbízott. 1467–1468. táján ennek a Jánosnak (mint néhainak) fia a még gyermek László, birtokai védelmét szamosfalvi Gyerő(-fi) Antalra bízta, a ki a fentebb említett Papfalvi (Jakab fia) László másik fia Sebestyén leányának Potencziánának férje volt. Úgy látszik, ezen a czímen elégítették ki 1493. augusztus 25-én szamosfalvi Gyerőfi Pál és Péter sólyomkői Menhár Mátyásné Juliánna asszonyt bitbér és jegyajándék czímén első férje Papfalvi László papfalvi birtokaiból. Ez a László különben 1492. márczius 1-én a Szent-Andrásról nevezett papfalvi parochiális egyháznak, s a kolozsvári domonkosoknak végrendeletében Papfalván egy szőllőt és egy erdőt, illetve utóbbiaknak egy erdőrészt hagyományozott. (1362: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 240., 1398: Dl. 26873., 1399: Dl. 26763., 1408: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 510., 1426: br. Jósika cs. llt., 1427: Dl. 28967., 1428: Dl. 28803., 1433: Dl. 28974., 1441: Dl. 27024. és losonczi Bánffy cs. oklt. I. 646., 1444: Dl. 36406. pag. 32. n. 3. és n. 4., 1448: Dl. 28835., 1450: Dl. 36407. pag. 88. n. 1., 1451: Dl. 36403. pag. 49. n. 1., 1467: Dl. 36393. pag. 16. n. 2., 1468: Dl. 36394. pag. 19. n. 2., 1475: Dl. 36403. pag. 114. n. 2., 1486: Dl. 27070., 1492: Dl. 36398. pag. 101, n. 1., 1493: Dl. 36405. pag. 26. n. 1.) L. a Szentpáli (az 1486. évhez), szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő és Szentmihályfalvi (az 1449. évhez) cs. alatt.
Parlagi cs. Szabolcsvármegyéből. – A fölmerülő adatok szerint György már 1464-ben földesur Oroszfája, 1482-ben pedig Faragó helységben. 1495-ben e Györgynek (ekkor már mint néhainak) s feleségének, néhai Vizaknai Borbálának (a Miklós leányának) leánya Lucza asszony a néhai Pakosi Lajos (vagy tán inkább László) özvegye s gyermekeik Pakosi Pál, Judit, Anna és Lucza Fizkut, Oroszfája, Nagy-Nyulas, Faragó, Septér és Kis-Czég kolozsvármegyei (s Kis-Budak dobokavármegyei) helységekben bírt részeiket enyingi Török Imrének s feleségének, a Parlagi György másik leányának (a ki itt megnevezve nincs, de minden bizonynyal Krisztina nevet viselt) eladták. (1464: Dl. 27177., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1495: hg. Eszterházy cs: kismartoni llt. 45. M. 285.)
Partos Lászlóné. L. a Somai cs. a.
Pásztói cs. L. a Losonczi (az 1461. évhez) cs. alatt.
Patai cs. A patai Salomfi vagy Salamonfi, a patai Székely, a patai Bakó vagy Bakófi, a rődi, patai vagy mérai Dezső(-fi) családok szintén viselték ezt a nevet. (L. külön e családoknál.) 1384-ben és 1388-ban Patai János az Imre fia Kolozsvármegye egyik szolgabírája. 1395. szept. 30-án Patai Könczöl fia György Korpád helységben bírt részeit, melyeket még nevezett atyja szerzett Korpádi Lászlótól és Mihálytól (a Markalf fiának Illésnek fiától), korpádi Bogár Lászlónak (a János fiának), az előző vételárért eladta. 1459(-1469.) táján a János fia László Magyar-Fráta és Oláh-Fráta «őt minden czímen megillető» részeit, különösen a most idegen kézen zálogban levő Mácsaerdejével együtt, Keieszturi Mátyásnak (a Péter fiának), feleségének Klára asszonynak, és testvéreinek Lászlónak és Péternek 200 forintért eladta. (1345: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 95. fasc. 10. n. 3., 1364: Dl. 28740., 1373: Múz. llt. és br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1374: Dl. 6225., 1380: Dl. 26760., 1388: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1392: Dl. 26991., 1395: Dl. 26992., 1429: Dl. 27010., 1430: Dl. 27014., 1439: Dl. 36390. pag. 12. n. 1., Dl. 27020., 26885., 1442: Dl. 26782., 27163., 1459–1469: Dl. 27048.)
Pelbárt (Pelbárd, budai, uj-budai) cs. Pelbarth. (1482: Dl. 27068., 27215., 1493: Dl. 28649., 27078., 1498: Dl. 26951., 1499: Dl. 27092., 1500: Dl. 27099., 1506: Dl. 27241., 27242., 1508: Dl. 36399. pag. 236. n. 1.) Pelbard. (1486: Dl. 27070.) Másként Budai vagy Ujbudai. (V. ö. Budai cs. alatt.)
Pelsőczi cs. L. Bebek (pelsőczi) néven és Almás vár a.
Perényi cs. L. Almás vár alatt Kolozsvármegyében, továbbá Léta vár alatt Tordmvármegyében.
Peres (horváti) cs. Közép-Szolnokvármegyéből. – A farnasi Veres Benedek és János Vataháza nevű birtokát vagyis pusztáját találjuk a János kezén, a Mátyás király halála utáni időkben. E birtokot, mint pusztát, János és testvére András 1492. szeptember 27-én Sándorházi Györgynek, Pálnak és Jánosnak adta, cserében bizonyos közép-szolnokvármegyei sándorházi részekért; a János özvegye, haraklyáni vagy haroklyáni Nagy Jánosné, s fiai, horváti Peres Lőrincz, Pál és György pedig, 1498. julius 16-án, néhai első férje illetőleg atyjuk után maradt azokat a vataházi részeiket, «melyeket nevezett Peres János annak idején Sándorházi Györgynek és másoknak 32 arany-forintért elzálogosított», most e 32 forintért és még 9 arany-forintért Gesztrágyi Benedeknek, Szomordoki Mihálynak, Sándorház(a)i Györgynek, Nádasi Ferencznek s györgyfalvai Henke Szalátielnek és Miklósnak vetették zálogba. Horváti Peres Jánosnak 1482. táján Nádas helységben is voltak zálogos részei. (1482: Dl. 27069., 1492: Dl. 36398. pag. 94, n. 1., 1494: Dl. 30307., 1498: Dl. 36403. pag. 211. n. 1.) V. ö. farnasi Veres (az 1490–1499. évekhez) és a Szomordoki cs. alatt.
Pestesi cs. Hunyadvármegyéből. – 1488-ban a «Pesthesy» János felesége Dorottya asszony Szucsák részeihez tartott jogot. (Dl. 26810.)
Péterfi (oláh-gorbói) cs. Petherfy. (1498: gr. Teleki cs. oklt. II. 227., Dl. 36405. pag. 128. n. 1.) L. Gorbó (Gorbóvölgy) helység a.
Péterház(a)i (szucsáki) cs. Másként péterházai Szucsáki. – L. Szucsáki néven.
Péter oláh-fenesi plébános. L. a rődi Cseh (az 1503. évnél.)
Pétertelki (Beden-fi vagy Beden) cs. Másként Szomordoki. – L. e néven.
Pilisi (szucsáki) cs. Pylyssy. (1493: Dl. 27078.) Pylissy, Pilisy. (1510: Dl. 27251.) Antal mint eskü-társ szerepel.
Pimperle (nagyfalusi cs. L. a Madarászi (az 1508, évhez) cs. alatt.
Piski cs. L. a farvasi Veres (az 1475. évtől kezdve), Szentiváni és a Suki (az 1468. évhez) cs. a. – V. ö. 1519: Dl. 28492.
Pogány cs. Torda városból. – L. Kolozs-Akna helység a.
Pogány (szucsáki) cs. Pogan. (1418: gr. Teleki cs. oklt. I. 486.)
Poka (patai) cs. Inkább Boka. – L. e néven.
Polyák (szent-annai) cs. 1495-ben: nagy-mihályi, később, pl. 1519-ben györgyfalvi előnévvel. Másként, 1494-ben Nagymihályi vagy nagy-mihályi Nagy. (Dl. 36398. pag. 196. n. 1.) – Albert 1499. körül a megye egyik alispánja, a kinek felesége Zsófia asszony előbb Gyulakut(a)i Balázsné volt, e Balázs és Zsófia fiától Miklóstól vétel utján, az 1490-es években Arankut, Szent-Márton, Kis-Nyulas, Nagy-Nyulas, Velkér, Méhes és Tuzson, 1496. óta pedig a Györgyfalvi vagy györgyfalvi Henke családtól, melyből az említett Zsófia asszony is származott Kesző, Györgyfalva, Szent-Miklós, Pata, Szent-György és Szent-Péter helységek részeit szerezte meg. (1495: Dl. 27081., 1496: Dl. 26944., 1497: Dl. 26946., 1499: Dl. 27089., 27574., 27091., 27093., 1519: Dl. 36402, pag. 131. n. 1. és 2.) V. ö. a Gyulakut(a)i és a Györgyfalvi (az 1495. évtől kezdve) cs., alatt.
Pongrácz (Pongrácz-fi, dengelegi) cs. Más néven Dengelegi. – János erdélyi vajda 1470-ben, a Vámosi, Pelsőczi vagy pelsőczi Bebek Pál halálával és magvaszakadtával, Almás várát (l. ott) kapta királyi adományul, egyebek közt a dobokavármegyei Buza mezővárossal «és tartozékaikkal» együtt. E várat, várost és mindkettőnek uradalmát d. Pongrácz János, majd özvegye Erzsébet, illetőleg fia Mátyás, utóbbi 1500-ban bekövetkezett haláláig, bírták. Buza város tartozékait az 1470. évi adomány-levélben nem sorolják ugyan föl, de kétségkívül azokat a helységeket értették, a melyeket, mint e város tartozékait, még a pelsőczi Bebekek (l. ott) idejéből, két 1453. évi zálog-levélből ismerünk. E tartozékok között három kolozsvármegyeinek vehető helység is volt, jelesül Budatelke, Gyöke (azaz Gyeke) és Örményes, melyek 1470-ben bizonyára szintén átmentek a dengelegi Pongrácz János birtokába. Örvényest azaz Örményest, legalább 1480. tavaszán, az ekkor Dobokavármegyéhez számított Budatelkét pedig 1494-ben a dengelegi Pongrácz Mátyás kezén találjuk. Utóbbinak halálával és magvaszakadtával, mint Almás vára, Buza mezőváros is, bizonyára e három kolozsvármegyei tartozékával együtt, a Korvin János és családja birtokába ment át. – Ezenkívül ugyancsak 1470-ben Arankut helység részeit találjuk a János vajda, Báré részeit 1495-ben fia Mátyás, 1501-ben pedig ennek özvegye, Perényi Orsolya asszony birtokában, a ki ekkor e helység és Arankut részeit is, más, tordavármegyei helységekkel együtt, csesztvei Barrabási Jánosnak vetette zálogba. 1473. táján dengelegi Pongrácz János a Györgyfalvi rokonság györgyfalvi és patai, a XV. század vége felé pedig dengelegi Pongrácz Mátyás a bikali Vitézek vagyis Bikaliak és farnasi Veresek némely birtokait (Fild illetőleg Bócz, Szent-Mihálytelke, Topa és Alsó-Fild) tartotta elfoglalva. – Végül e család tagjai, jelesül már a Dengelegi Pongrácz özvegye, a Hunyadi János nővére Klára, asszony s fiai (dengelegi Pongrácz-fi vagy Pongrácz) László, János (a későbbi erdélyi vajda) és András, majd a János fia Mátyás e ennek özvegye Perényi Orsolya asszony, a hol Torda, hol pedig Kolozsvármegyéhez számított Léta várát s ennek kolozsvármegyei tartozékait (egy 1500. évi oklevél szerint: Léta, Szent-László, Hosdát, Fenes, Barbátfalva és Rákos helységeket) is bírták. (L. Léta váránál Tordavármegyében.) (1470: Dl. 26901., 26902., 30321., 17035. és gr. Csáky cs. llt., 1478: Dl. 27052., 36393. pag. 122. n. 1., 1474: Dl. 27054., 1480: Dl. 26914., 1489: Dl. 18540., 1492: Dl. 30927., 1493: Dl. 27076., 1494: Dl. 30307., 36398. pag. 186. n. 1., 1495: Dl. 36828., 1498: Dl. 26950., 1499: Dl. 27228., 1500: Dl. 28668., 28664., 1501: Dl. 36405, pag. 156. n. 1., Dl. 37739. és 37740., 1507: Dl. 27791.) L. a Tamásfalvi (az 1498. évhez), farnasi Veres (az 1490–1499. évekhez), Györgyfalvi (az 1473. évhez) és a csehi Pánczél cs. alatt.
Pongrácz (zsolnai, szent-miklósi) cs. Liptó- illetőleg Trencsénvármegyéből. – 1474-ben és 1502-ben Cseh (Cheh) Pongrácz néven. Az 1474. május 31-én kelt oklevél tévesen Jánost említ László helyett. (1474: Dl. 36403. pag. 100. n. 1., 1477: Dl. 27062., 1478: gr. Teleki cs. oklt. II. 132., Dl. 28338., 1479: Dl. 27066., 27537. és br. Kemény cs. llt., Tört. Tár. 1907. 97. l., 1502: gr. Teleki cs. oklt. II. 252.) L. a somkereki Erdélyi (az 1474., 1478. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (bongárti) cs. Dobokavármegyéből. – Porkolab. (1501: Dl. 36405. pag. 123. n. 1., 1505: Dl. 36399. pag. 49. n. 1., 1506: Dl. 26824., 26959., 36811., 1522: Dl. 36400. pag. 43. n. 1.) Demeter 1501. táján Szent-Mihálytelkén (ma Mezőszentmihálytelke) volt birtokos, a hol t. i. hárinnai Farkas Tamástól szerzett részeket. Ugyanő 1505-ben a dobokai Besenyeiektől és losonczi Bánfi Miklósné Katalin asszonytól Fizkut és Nyulas helységekben vásárolt jószágot. Nyulason pl. 1506-ban is birtokos volt; 1522-ben pedig Domonkos Fizkuton és Nagy-Czégen is. – L. a Losonczi (az 1504. évhez) és Galaczi (az 1507. évhez) cs. s a Besztercze városi ápáczák alatt.
Porkoláb (botházai) cs. Porcolab. (1478: Dl. 26910.) Porkolab. (1473: Dl. 26906., 1479: Dl. 26806., 1489: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 352., 353., 1493: Dl. 26935., 26934., 27221., 1496: Dl. 32224.) Úgy látszik, olykor egyszerüen «Botház(a)i» nevet is viselt. Pl. Pál 1501-ben és 1505-ben (Dl. 27774., 26958.); András 1509-ben. (Dl. 27248.) L. a Frátai (az 1492. évhez), frátai vagy botházai Szentes (az 1479. évhez) és a Dombai cs. alatt.
Porkoláb (diódi) Mihály. Helyesebben: Mihály diódi porkoláb vagy. – L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (gőczi) cs. Dobokavármegyéből. – Porkolak. (! 1474: Dl. 36403. pag. 99. n. 1.) 1474. május 5-én László Keszi helységben bírt részeit 16 arany-forintért Györgyfalvi Pálnak vetette zálogba. 1499-ben e részekhez a kolozsvári domonkosok tartottak jogot. (Kolosmon. apáts. llt. Kolozsvárott.)
Porkoláb (gyulai) cs. Porkoláb. (1421–1508.) Castellanus. (1446.) lstván 1503-ban (IX. 2.) 18 forintot vett fel kölcsőn nemes Tomori Páltól, a kolozsmonostori apátság tisztjétől, mely összeg fejében, ha a legközelebbi Szent-Ferencz-napon nem fizetne, szent-miklós-macskásai (dobokavármegyei) részeit utóbbinak lekötötte. Ugyanő 1504. április 29-én nejének Katalinnak fivérét, Récsei Lőrinczet (a néhai Gergely fiát) hatalmazta fel, hogy nevezett nejének hitbére és jegyajándéka fejében az ő (t. i. Porkoláb István) halála után, 60 arany-forintban, ugyane helységben négy népes és két puszta jobbágy-telket magának elfoglalhasson. 1505. január 3-án ennek az Istvánnak mint már néhainak és magvaszakadt nemesnek Dobokavármegyében, az erdélyi részekben és bárhol az országban levő, de névszerint meg nem nevezett összes birtokait, «a mennyiben ezek valamely királyi vagy királynői várhoz nem tartoznak», Telegdi ístván királyi kincstartónak és gergelylaki Buzlai Mózes kir. udvarmesternek adományozta II. Ulászló király. A beigtatásnak azonban Valkai Márton, Péter és János ellentmondottak. Utóbbiak pár héttel később, 1505. jan. 27-én, jelesül szent-egyedi Valkai Péter a saját, valamint Adviga asszony kis-kapusi Gyerőfi Balázsné nevében, továbbá galaczi Valkai Márton a saját, valamint Klára asszony szent-egyedi Vas Jánosné és Ilona asszony Szentpáli Jánosné nevében, végül gyulai Valkai János a saját valamint Orsolya asszony Tamásfalvi Imréné s a hajadon Anna a néhai olnoki Herczeg Pál leánya. nevében is, mint vérrokonok egyezkedtek a kolozsmonostori konvent előtt a nevezett néhai gyulai Porkoláb István özvegyével, Kémeri (László leányával) Borbála asszonynyal, mínt ez István «testvérei és vérrokonai», ennek dobokavármegyei (gyulai és) szent-miklós-macskási birtokain, oly formán, hogy az özvegynek e birtokok felét élete tartamára átengedték. Pár évvel később, 1507. márcz. 4-én az erdélyi vajda parancsára a föntebb említett három Valkai egyike, t. i. gyulai Valkai Márton (a Valkai László fia György fiának a néhai Jánosnak fia) mint alperes igtatandó be az említett néhai Porkoláb István dobokavármegyei (gyulai és) diós-macskási jószágaiba, mérai Gesztrágyi néhai Mihály gyermekeivel Ábrahámmal, továbbá Erzsébet asszonynyal Szentpáli Mihálynéval és Anna asszonynyal Macskási Mártonnéval mint felperesekkel s a Valkai néhai Benedek és gyulai Gyulafi (Gywlaffy) néhai János leszármazóival szemben. Ekkor tudjuk meg, hogy az emlegetett néhai Porkoláb István az István fia volt, a ki viszont macskási Lorántfi (Loranthffy) Istvántól származott. 1508. deczember 2-án Telegdi István kir. kincstartó ujra igtattatja magát a néhai gyulai Porkoláb István dobokavármegyei birtokaiba, a melyekbe természetesen Szent-Miklós-Macskás illetve Diós-Macskás részei most is beleértendők. Az igtatásnak azonban ezuttal is ellentmondott Valkai János, sólyomkői Ördeg Menyhérttel együtt. (1421: Dl. 27153., 1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1., n. 2., 1446: Dl. 36391. pag. 20. n. 3., 1460: Dl. 36391. pag. 104. n. 4., 1458: Dl. 36392. pag. 23. n. 1, 1462: Dl. 27049., 146^: Dl. 27325., 1501: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5, n, 777., 780., 1503: Dl. 36399. pag. 6. n. 1., 1505: Dl. 27579., 27580., 27581., Dl. 36399. pag. 68. n. 2., pag. 96. n. 1., 1507: Dl. 28672., 1508: Dl. 27586.) L. a Szilvási (Kecsetszílvási), Indali, Zalaház(a)i (az 1451. évhez), mikói Bakó, Kecseti (az 1458. évhez), patai Dezsőfi, Mérai (az 1458. évhez), Kőzéplakí (az 1498. évhez) és a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1441. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (hozsdáti) cs. Porkolab. (1506: Dl. 36811., 1509: Dl. 36399. pag. 275. n. 1., pag. 294. n. 1.) Balázs 1506-ban Méhesen birtokos. – A dobokavármegyei Ho(z)sdát (ma Hezsdát, Szamosujvár szomszédságában) értendő.
Porkoláb (karasznai vagy krasznai) cs. Másként: karasznai Kis vagy Vajda. – L. az álmosdi Csire vagy Csirefi, Madarászi (az 1495. évtől kezdve) és a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1496. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (katonai) cs. Porkolab. (1506: Dl. 27106., 27107.) L. a harinnai Farkas (az 1506. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (ó-budai, uj-budai) cs. Porkolab. (1474: Dl. 36393. pag. 171. n. 1., 1506: Dl. 27241., 27242., 1507: Dl. 36399. pag. 168. n. 1., 1508: Dl. 36399, pag. 236. n. 1.) L, a Szentpáli (az 1474. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (péterfalvi) cs. Küküllővármegyéből. – L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1483. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (sándorházi) cs. Másként: Sándorházi. – L. e néven.
Porkoláb (septéri) cs. Porkolab. (1426: Dl. 27008., 1429: Dl. 27011.) Másként: Septéri. (1429: Dl. 28809.)
Porkoláb Simon. Kolozsvárról. – L. a szent-márton-macskási Kidei cs. alatt.
Porkoláb (szucsáki) cs. Porkolab. (1452: Dl. 28611., 1486: Dl. 36397. pag. 34. n. 1., 1488: Dl. 26810., 1493: Dl. 27078., 1498: Dl. 36403. pag. 220. n. 1., 1504: Dl. 27235.) 1486-bon a Simon felesége Katalin asszony, Szomordoki Bertalannal és Mátéval szemben, Szomordok részeihez tartott jogot; 1498-ban pedig a Demeter özvegye Orsolya asszony, a szamosfalvi Mikola Ferencznek Szucsákon már elzálogosított két jobbágy-telken kívül maradt itteni birtokait 10 forintért Gesztrágyi Benedeknek vetette zálogba. – L. a Szucsáki (az 1504. évhez) cs. alatt.
Porkoláb (veresmarti) cs. L. a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1472. évhez) cs. alatt.
Pozsegai cs. L. a Sombori (az 1470. évhez) cs. alatt.
Prokóp kolozsvári lakos. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Putnoki cs. Gömörvármegyéből. – L. a Frátai (az 1493. évhez) cs. alatt.
Radó(-fi, gerő-monostori, gerő-monostrai vagy gyerő-monostori, gyerő-monostrai vagy monostori) cs. Másként G(y)erőmonostori vagy G(y)erőmonostrai vagy Monostori, olykor g(y)erői-monostori, g(y)erő-monostrai vagy monostori Kabos vagy Kabosfi. – L. utóbbi néven.
Radó(-fi, kentelekei, palásti) cs. Dobokavármegyéből. – Más néven Kentelekei vagy Palásti. A Racsics-nemzetségből. – L. a Szécsényi cs. alatt, a czikk második felében.
Raguzai (Olasz) Frank és fia Jeromos. L. az Iklódi (az 1470. évtől kezdve) cs. alatt.
Rákosi cs. Küküllővármegyéből. – Boldizsárnak 1510-ben Szopor helységben voltak részei. (Dl. 32572.)
Rama(s)z (-fi, zomlini avagy zemléni, zamléni, jákótelkei) cs. Más néven Zomlini, Zemléni vagy Zamléni. – Biharvármegyéből. – Filius Ramaz. (1393: Dl. 29208., 1405: Dl. 36507., 1448: Dl. 30757.) Kamaz. (1430: Dl. 29242„ 1434: Dl. 29245., 1446: Dl. 36391. pag. 19. n. 1., 1448: Dl. 29485.) Ramaaz. (1463: Dl 29244.) De Zomlen. (1446: Dl. 29257.) Ramas. (1447: Dl. 36391. pag. 31. n. 4., pag. 30. n. 1.) Filius. Rawaz. (1448: Dl. 30444.) 1393. október 5-én Zomlini Rama(s)z-fia Mihály mester, a királyi nagyobb kanczellária jegyzője, uj-adományul kapta Zsigmond királytól Jákóteleke más néven Hortlaka királyi birtokot, mely eddig Sebesvár királyi várhoz tartozott. A szabályszerű beigtatás még ez év folyamán megtörtént. Úgy látszik, 1399-ben megjárták e birtok határát, mely alkalommal e határ egy részét, mint azt 1445-ben az uj-adományos Mihály mester gyermekei Gábor, János, István, Petronella, Veronka és Katalin felpanaszolják, nevezett Mihály mester, részrehajlásból, a monostori Kabos László monostori birtokához csatolta. 1430, október 29-én «zemléni Ramaz» Gábor, István, János és Rafael (a néhai Mihály mester fiai), továbbá a nevezett Gábor fiai László és Mihály, Jákótelkét más néven Hortlakát, melyet a nevezett Mihály mester és azután ismét más összegért a szintén említett Gábor Valkai Istvánnak (a Miklós fiának) és Tamásnak (a László fiának) már előbb elzálogosított, most Valkai Benedeknek (a nevezett Miklós-fia László fiának), továbbá Jánosnak, Péternek és Lászlónak, az utóbb említett Miklós-fia (a néhai) István fiainak, összesen 65 forintért, ujra zálogba vetették, azzal a feltétellel, hogy ha ugyane birtokot még nagyobb összegért akarnák zálogba adni, csakis ugyanezeknek a zálogbirtokosoknak zálogosíthassák el. 1433. október 31-én Valkai dános és Péter (az István fiai), valkói Kis Benedeket, továbbá Valkai Tamás fiait Györgyöt, Miklóst és Jánost, mint vérrokonaikat, a kik a Jákótelkéért járó zálogösszeg felét megfizették, e zálogos birtok felébe bebocsátották; viszont utóbbiak 1434. január 12-én Valkói Mihályt részeltették, szintén vérrokonság czímén, a megfelelő zálogösszeg lefizetése után, e helység birtokában. Ez elzálogosítások ellen azonban 1434. május 11-én Fornasi Dénes (a János fia), fiai Benedek és Mihály, Fornasi Imre a Péter fia (mindezek máskor farnasi Veres-ek), továbbá Tamásfalvi György, Tamás és Imre (az Illés fiának Gergelynek fiai), részint mint szomszédok, részint pedig mint vérrokonok, a kiket a zálogbavétel ép oly jogosan megillet, óvást emeltek. (Ez oklevélben a zálogbavevő Valkaiak és leszármazásuk máskép van fölsorolva.) 1446. nyarán Zomlini Gábor, János, István és Rafael eladóvá tették Jákótelkét, melyét a nagy távolság miatt (t. i. Biharvármegyéből) nem tudtak kellőkép igazgatni, s a szomszédos Bánfiaknak, Kabosoknak, Valkaiaknak, a gyerő-monostori nemeseknek és Farnasi Dénesnek kínálták fel megvételre. Utóbbi aztán ez évi julius 21-én meg is vásárolta azt, gyermekeivel Benedekkel, Jánossal és Annával, zemléni Ramasz Istvántól, Gábortól és Rafaeltől, (az István fiaitól) Mihálytól és Miklóstól, s (a Gábor fiától) Mihálytól. A Valkai (néhai Tamás fiainak) Balázsnak (pap), Mihálynak, nejének Ilonának s gyermekeiknek Péternek és Kristófnak ugyane birtokban levő zálogjogát 1447. február 11-én 75 forintért vásárolták meg; a Valkai (István fiai) János és Péter zálogjoga miatt azonban utóbbiakkal pörbe keveredtek, mely 1449. márczius 10-én oly egyezséggel végződött, hogy Jákótelke három-negyed-része a Farnasi Dénesé és már a pör folyamán is társáé Monostori (azaz Gyerőmonostori) Keményé (Kemen miles de Monostor) legyen, egy-negyed-része pedig zálogban az említett Valkai János és Péter kezén maradjon.
Randa (tordai) cs. Azaz Torda városi. – Randa. (1435: Dl. 27017., 28219., 26777.) Nádas vagy Nádasd (azaz Magyar-Nádas) és Kesző helységben voltak részei. – L. a Nádasi vagy Nádasdi és a Györgyfalvi (az 1435. évhez) cs. alatt.
Rápolti cs. L. a Kecseti cs. alatt.
Ráskai cs. 1489. október havában Bátori István erdélyi vajda országbíró parancsára igtatják Balázst és kusalyi Jakcs Lászlót (a néhai György fiát) az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Erked, Akna, Ludvég, Szász-Filpes, Solymos, Paszmos, Teke, Péntek, valamint az ekkor Dobokavármegyéhez számított Sajó, mindkét Sebes, Radla, Várhely, Barla, Serling, Budak, Jordan, Greslif (azaz Gerzsenfő), Fris és Simontelke helységek felének birtokába, zálog czímen. A beigtatásnak azonban többen ellentmondtak, jelesül Szobi Mihály, továbbá Erked, Solymos, Paszmos, Teke, Péntek, Sajó, mindkét Sebes, Radla, Várhely, Barla, Serfing, Budak, Jordán, Gerzsenfő, Fris és Simontelke helységekre nézve a Szobi Mihály nemes cselédje Nagy (Magnus) Máté; végül Akna, Ludvég és Szász-Filpes helységekre nézve harinnai Farkas Tamás és Miklós. 1503. október havában II. Ulászló király rendeletére ismét igtatják Ráskai Balázst (ekkor csupán csak őt) «minden czímen» az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Teke, Péntek, Solymos, Paszmos, Erked, Ludvég, Szász-Filpes, Magyar-Filpes (utóbbi máskor Tordavármegyében) és a Dobokavcármegyéhez számított Jardán, Fris, Simontelke, Budak, Várhely, Radla, Barla, Serleng, Sajó, Alsó-Sebes, Felső-Sebes, Gerzsenfő helységek és Jaczintos (az oklevélben tévesen: Janucztus áll), Hiód és Nándor puszták részeibe. (A három utolsó puszta azonban tulajdonképen Fejérvármegye területén feküdt a középkorban.) A beigtatásnak ekkor is ellentmondtak: Szobi Mihály és «hodosi» Nagy (Nagh) Máté Erked-re (és valószínűleg uradalmára) nézve (mint 1489-ben), Ludvégre (és bizonyára uradalmára) nézve harinnai Farkas János és Bikali János, végül Sajóra (és kétségkívül uradalmára) nézve szintén Szobi Mihály. Valószínűleg most is csak zálogról van szó, de hogy tulajdonképen kinek a birtokáról, azt sem az 1489. sem az 1503. évi oklevél nem vallja be. (Dl. 27379., 27104. V. ö. a Hunyadi cs. alatt.)
Rátoni cs. Krasznavármegyéből. – L. az álmosdi Csire vagy Csirefi (az 1443. évhez) cs. alatt.
Ravasz (szucsáki) cs. Rauaz. (1368: Dl. 26864., 1392: Dl. 26991., 1419: Dl. 28790., 1495: Dl. 36398. pag. 236. n. 1.) Rouaz. (1370: Dl. 36506.) Rauas. (1384: Dl. 29197.) Ravaz, Rauaz. (1390: gr. Teleki cs. oklt. I. 223.) Rawaz. (1429: Dl. 27010., 1430: Dl. 36407. pag. 111. n. 3., 1457: Dl. 36403, pag. 33. n. 2., 1495: Dl. 36406. pag. 135. n. 2., Dl. 36398. pag. 236. n. 1., 1497: Dl. 26947., 1500: Dl. 36405. pag. 47. n. 1., 1505: Dl. 27238.) Rawas. (1503: Dl. 28668.) 1384-ben Szucsáki Lukács és Péter a Domonkos fiai, a kik máskor szucsáki Ravasz nevet viselnek, Szomordoki Demeternek és Miklósnak, ezek testvére, György halálának váltsága fejében Szucsákon részeket adtak. A «Szucsáki» nevet később is viselik olykor. Így pl. 1470-ben Lukács «péterházai» Szucsáki (Swchaky) néven fordul elő, kétségtelenül a belső-szolnokvármegyei Péterházáról s nyilván azonos azzal a szucsáki Ravasz Lukácscsal a néhai Domonkos fiával, a kinek, mint már szintén néhainak, fia Péter 1495-ben a belső-szolnokvármegyei Péterháza helységben birtokos. 1500. szept. 17-én kétségkívül ez a szucsáki Ravasz Péter Szucsák helységben levő kilencz nyílfüvét (novem particulas feneti seu prati, vulgo kylench nylfwth) 20 arany-forintért gyaloi Dézmás Balázsnak zálogosította el. (V. ö. a Középlaki cs. alatt, a szöveg végén.)
Ravasz (zutori) cs. L. a Középlaki cs. a., a szöveg végén. (V. ö. a szucsáki Ravasz cs. alatt.)
Récsei cs. Krasznavármegyéből. – L. a györgyfalvi (az 1469. évtől kezdve) és a gyulai Porkoláb (az 1504. évhez) cs. alatt.
Rédei János erdélyi alvajda. L. a Losonczi (az 1469. évhez) és a frátai vagy botházai Szentes (az 1469. évhez) cs. a. V. ö. 1473: Dl. 27194.
Régeni (Régöni) cs. A Tomaj-nemzetségből. – Másként Losonczi. (L. e néven.)
Rékasi cs. L. a Valkai cs, a., az 1468. évhez.
Rételi cs. L. a Bogáti cs. alatt.
Róka (andrásházi) cs. Másként Andrásházi. – L. e néven.
Róka (uj-budai) cs. Roka. (1471: Dl. 36393. pag. 103. n. 1.) L. a petlendi Kis cs, alatt.
Rozgonyi cs. L. a Szécsényi (az 1455. évhez) cs. alatt.
Rődi cs. L. Cseh (rődi), Dezső vagy Dezsőfi (rődi, patai, mérai) és Kályáni (rődi) néven.
Rubik (Rubint). Azaz Tótprónai. – L. Tordavármegyében a Gerendi cs. alatt.
Sajókereszturi cs. Dobokavármegyéből. L. a Középlaki (az 1506. évhez) cs. a. V. ö. a Kereszturi cs. alatt.
Sálfi (sálfalvai) cs. Hunyadvármegyéből. – L. a Szentpáli (az 1450. évhez) cs. alatt.
Salomoi (Salamon-fi, Salom-fi, patai) cs. Más néven Patai. – Patai László a Salamon fia már 1364-ben ismeretes. 1429-ben és 1430-ban Patai Bálint a Salamon fia, a saját és édes testvére Orsolya asszony a Szucsáki (Jakab fia) János felesége, más Pataiakkal együtt, (l. a patai Székely cs. alatt), többek ellentmondásával, Egyházas-Pata részeihez tartott jogot. 1454. január 16-án patai Salomfi (Salomfy) János és fiai László és György s (szent-iváni vagy vajda-szent-iváni) Tatár Mihály tiltakoznak, hogy Patai Székely (néhai László leánya) Anna jobbágy-emberhez menjen feleségül. (1364: Dl. 28740., 1429: Dl. 27010., 1430: Dl. 27014., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 5.) L. a patai Székely cs. alatt.
Sámsondi (Sámsoni) cs. L. Tordavármegyében, az ernyei vagy nagyernyei Székely cs. alatt.
Sándor(-fi, szucsáki) cs. Sandor. (1491: gr. Teleki cs. oklt. II. 416., 417., 1493: Dl. 27078., 1501: Dl. 29346., 1525: Dl. 36405. pag. 382. n. 1.) Azaz Szucsáki (Sándor-fi vagy Sandrin-fi). – L. e néven.
Sándorház(a)i cs. Közép-SzolnokvármegyébőI. – Az 1470-es évek óta gyakran fordul elő «Sandorhazy» alakban, legtöbbször szucsáki előnévvel. Ambrus, mintegy 1477. óta gyalui porkoláb vagyis várnagy, 1479. táján a sándorházi Porkoláb, sőt 1479-ben a sándorházi Sándor nevet is viseli, s 1477–1478. táján Ajton(y) és Gyeke helységben volt zálogbirtokos. Felesége, 1488-ban már özvegye, Suki Ilona asszonya Mihály leánya, a ki később Ombozi más néven ombozi Kisfaludi Miklóshoz ment férjhez. (Birtokainak történetét l. a Suki cs, a., az 1479. évtől kezdve.) Szucsáki Sándorházi Ambrus, László, János és Tamás a György (és Margit asszony) fiai; 1486-ban és 1489-ben Szomordok részeihez tartottak jogot. – Sándorházi György 1497-ben Kolozsvármegye egyik alispánja volt. (1477: br. Kemény cs. llt, és Tört. Tár. 1907. 96. l., 1479: Dl. 27065., 27066., br. Kemény cs. llt, és Tört. Tár. 1907. 97., 98. l. és Múz, llt., Dl. 27537., 36395. pag. 9. n. 1. és n. 2., 1480: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 99. l., 1482: U. o., 1486: Dl. 36397. pag. 34. n. 1., 1488: Dl. 26810., br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 101. l., 1489: Dl. 27073., 1492: Dl. 36398. pag. 94. n. 1., 1493: Dl. 27076., 27078., 1494: Dl. 27080., 28876., 1497: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 104., 105. l., Dl. 27087., 26947., 1499: Dl. 27228., 1501: Dl. 29346. és Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 777., 780., 1503: Dl. 28668., 1505: Dl. 27236., 27399., 1506: Dl. 27108., 1507: Dl. 26961., 1518: Dl. 36402. pag. 96. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 299. n. 1., pag. 204. n. 1., 1525: Dl. 36405. pag. 379. n. 1.) V. ö. a Sombori (az 1477. évhez), Korpádi (az 1482. évhez) és szent-gothárdi Vas cs. alatt.
Sándor (kizdi) cs. L. a somkereki Erdélyi (az 1502. évhez) cs. alatt. (V. ö. Küküllővármegyében.)
Sánta (suki) cs. Másként: Suki. – L. a Suki (az 1513. évhez) cs. alatt.
Sárdi cs. 1498–1516. közt több ízben: «Sardy», 1505-ben egy ízben «Sardi» alakban fordul elő. – 1424-bon Sárdi András Kolozsvármegye egyik alispánja. 1498-ban nyilván e család egyik tagja, Antal, sárdi «Kys» néven szerepel. – (1449.) szeptember 24-én a Tamás fia Miklós sárdi részeit Budai Györgynek vetette zálogba, de a következő év június havában már ki akarta azokat váltani. 1453. október 4-én a néhai Sárdi László leányai, Katalin asszony Földvári Demeterné, és Ilona asszony Szancsali Mihályné, utóbbi János, Benedek és Ilona nevű gyermekei nevében is, bizonyos vitás sárdi birtokrészekre nézve egyezségre léptek Sárdi (néhai Péter fiával) Istvánnal és ennek fiával Pongráczczal, magtalan haláluk esetére kölcsönös örökösödést kötvén ki. 1459-bon Sárdi Péter sárdi erdejét három arany-forintért Gesztrágyi Albertnek vetette zálogba. 1466. november 10-én talán ugyanez a Péter (ekkor a néhai András fia) s gyermekei Péter, Mihály, Anna, Margit és Erzsébet, ugyancsak némely sárdi részeiket (1 jobbágy-telket), Ujbudai (Péter fiának a néhai Istvánnak fia) György nejének Borbála asszonynak (a néhai Sárdi László leányának) és gyermekeinek Mihálynak, Istvánnak, Balázsnak és Lőrincznek adták el, más részeiket pedig (2 jobbágy-telket) ugyanazoknak zálogba vetették. (10, illetőleg 9 arany-forintért.) 1467. június 27-én ugyanez az András fia Péter s gyermekei, kik közt ekkor már Miklóst is említik, hat sárdi jobbágy-telküket 28 aranyforintért ugyanennek és Borbála asszonynak és gyermekeinek zálogosították el; 1470. márczius 29-én ennek a Péternek fia Péter, ugyancsak sárdi részeit 10 arany-forintért gorbói Uj (másként Gorbói) Pálnak és Péternek (a néhai Mihály fiainak) adta el; 1471. január 2-án pedig ugyanez a Péter, testvére Miklós és atyjok Péter, ugyanitteni más részeiket hat arany-forintért ugyanezeknek, a kik azonban ekkor már «sárdi» előnevet viselnek, vetették zálogba. Végül 1486. január 26-án Péter és fia Miklós némely sárdi részeike Szomordoki Mihálynak adták, cserében Magyar-Nádas és Szomordok részeiért; június 10-én pedig ugyanez az (András fia) Péter ugyancsak Sárd részei fölött a föntebb, 1466-ban már említett Ujbudai György fiával Istvánnal egyezkedett. (V. ö. a Budai cs. alatt, a czikk vége felé a sárdi Budai ágról szóló résznél.) – Közben, 1466. szept. 25-én, a legelől már említett Sárdi (Tamás-fia) Miklós s fiai István és Fülöp, 48 arany-forintért ugyancsak a nevezett Ujbudai Györgyné Borbála asszonynak s négy fiának vetették zálogba némely sárdi részeiket; 1467. június 16-án pedig ugyanők, s ekkor a Miklós leánya Margit Deáki Györgyné is, három népes és négy elhagyott jobbágy-telküket ugyancsak Sárd helységben, 80 arany-forintért gerőmonostrai Kabos-fi Györgynek és Sárdi Istvánnak, a néhai Péter fiának adták el. Ugyane napon Sárdi János, szintén a néhai Péter fia s gyermekei Pál, Benedek és Ilona, ugyanennek a Kabos-fi Györgynek adták el nyolcz forintért két sárdi jobbágy-telküket; 1471. január 2-án pedig ugyanez a (néhai Péter fia) János három arany-forintért a már említett sárdi Uj Pálnak és Péternek zálogosította el egy sárdi jobbágy-telkét; végül 1488. május 3-án ugyanő, fiai Benedek és Pál nevében is, Hatczaki Istvánnak s fiainak Ferencznek és Gáspárnak adott egy elhagyott sárdi jobbágy-telket és ugyanitteni halastórészt, bizonyos, ellenökben utóbbiak részére megítélt 25 ezüstmárka fejében. 1498. deczember 19-én Sárdi Benedek, valószínűleg az emlegetett János fia, Geréb László erdélyi püspöknek 120 forinttal adós maradván, ez összeget a püspök udvarbírájától, adámosi Horvát Gáspártól vette fel kölcsön, s annak biztosítására sárdi tizennégy puszta és hat népes jobbágy-telkét zálogosította el. – A néhai Sárdi László leánya, néhai Ilona asszony sárdi részeihez 1498–1501. közt az ő és néhai uj-budai Darabos Pál fiai Balázs és Márton tartottak jogot, a sárdi Budai Gergely és Vincze majd a kis-kapusi Gyerő-fi Balázs ellentmondásával. – 1497–1500. közt Szilkereki Lukács, majd nővére Márta is, a néhai Szilkereki Albert és Töki néhai Katalin asszony (a néhai Máté leánya) gyermekei, örökjogon igtattatták magukat nagyanyjoknak, a Tőki Katalin anyjának Sárdi (néhai Tamás leányának) Erzsébet asszonynak sárdi részeibe, de szintén a sárdi Budai Gergely és Vincze, Budai György és kis-kapusi Gerő-fi Balázs ellentmondásával. – 1505. július 5-én az öreg sárdi Sárdi Péter, néhai Ilona leányától és ennek férjétől néhai Esztyéni Fábiántól származott unokái, Esztyéni Máté és Borbála nevében is, Sárd felét 80 arany-forintért Hatczaki Dénesnek és sárdi Budai Vinczének adta el, azzal az igérettel, hogy ha nevezett unokái magtalanul halnának el, ebben a 80 forintban sárdi birtokának másik fele is utóbbiakra szálljon. (1353: gr. Teleki cs. oklt. I. 96–97., 1368: Dl. 28747., 1372: Dl. 26983., 1375: Dl. 26758., 1391–1393: Dl. 26989., 1399: Dl. 26874., 1423: gr. Teleki cs. oklt. I. 466.,1424: br. Kemény cs. llt. Kolozsvárott, 1428: Dl. 26772., 1429: Dl. 28805., 1434: Dl. 27015., 27294.,1439: Dl. 28831., 1441: Dl. 36406. pag. 3. n. 3., 1444: Dl. 26783., 1449: Dl. 36391. pag. 90. n. 3., 1450: Dl. 36391. pag. 104. n. 4., Dl. 36407. pag. 88. n. 2., n. 3., Dl. 36403. pag. 162. n. 1., Dl. 36407. pag. 92. n. 1., 1451: Dl. 26888., 1453: Dl. 36407. pag. 41. n. 1., pag. 64. n. 2., 1455: Dl. 36407. pag. 64. n. 2., 1457: Dl. 27032., 1459: Dl. 36392. pag. 38. n. 3., 1461: Dl. 36392. pag. 113. n. 2., 1466: Dl. 27041., 36393. pag. 5. n. 1., n. 2., Dl. 26793., 1467: Dl. 36393. pag. 60. n. 2., pag. 29. n. 3., Dl. 27043., 27182., 36393. pag. 30. n. 1., 1470: Dl. 36394. pag. 32. n. 1., pag. 33. n. 2., pag. 35. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 76. n. 1., n. 2., 1481: Dl. 36403. pag. 152. n. 1., 1481. körül: Dl. 36403. pag. 164. n. 1., 1482: Dl. 27216., 1486: Dl. 36397. pag. 62. n. 2., Dl. 36335., 1488: Dl. 36397. pag. 110. n. 2., 1494: Dl. 36398. pag. 202, n. 1., 1498: Dl. 26961., 27090., 1499: Dl. 27092., 1500: Dl. 27099., 1501: Dl. 26952., 1505: Dl. 36599. pag. 113. n. 1., 1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1., 1518: Dl. 36405. pag. 347, n. 1., 1621: Dl. 36400. pag. 1. n. 1., pag. 14. n. 1., 1525: Dl. 36405. pag. 382. n. 1., Dl. 36406. pag. 76. n. 1.) L. a várczai vagy várszai Vajda (az 1487. évhez) és a Seprődi cs. alatt.
Sárosi cs. Bizonyára Küküllővármegyéből, – János 1441-ben Kolozsvármegye egyik alispánja. (Dl. 26781.)
Seprődi cs. Maros-széki székely cs. – Valamikor 1451. előtt Faragói Antal a Gergely fia és gyermekei Lőrincz, Benedek és Borbála, faragói részeiket 32 forintért Seprődi Andrásnak, ugyanezen Gergely fiának és gyermekeinek Bálintnak, Miklósnak, Margitnak és Erzsébetnek adták el. (Az oklevélnek nincs és nem is volt évszáma.) 1451-ben ugyanennek a Seprődi Gergelynek leánya Orsolya asszony a Sárdi (Simon fia) László felesége (és gyermekei Tamás és Márta); továbbá ugyane Gergely fiának Andrásnak gyermekei Miklós, Bálint, Margit Septéri Benedekné (és leánya Margit) és Erzsébet Szancsali Péterné (és gyermekeik János, Zsófia és Agata) ekkor lakatlannak mondott faragói részeiket Farnasi (Veres) Dénesnek és gyermekeinek Benedeknek, Jánosnak, Istvánnak és Annának adták, cserében Vataháza részeiért. De ugyanők még ebben az évben ezeket a cserében bírt vataházi részeiket ugyane Farnasiaknak vagyis farnasi Vereseknek 200 arany-forintért eladták. (1451. előtt: Dl. 31127., 1451: Dl. 36403. pag. 62. n. 1., Dl. 29674.)
Septéri cs. 1380: Dl. 29189., 29190., 1383: Dl. 29189., 1426: Dl. 27008., 1429: Dl. 27011., 28809. – L, a Seprődi és v. ö. a septéri Porkoláb cs. alatt.
Siked (szucsáki) cs. Syked. (1450: Dl. 36407. pag. 88. n. 2.)
Sikesd (teremi) cs. Küküllővármegyéből. (L. ott. – V. ö. 1494: Dl. 36398. pag. 193. n. 1., 28449., gr. Teleki cs. oklt. II. 198., 1499: Dl. 36403. pag. 261. n. 1.) Ajton helységben voltak részei, vétel utján a Somboriaktól, s Bós helységben, zálog czímen a rődi Csehektől. – L. a rődi Cseh (az 1494. évhez), Sombori (az 1478. évtől kezdve) és a csesztvei vagy héderfá(ja)i Barrabási vagy Barlabási cs. alatt is.
Silei (Sülei, kórógy-szent-mártoni) cs. Az erdélyrészi Fejér, illetőleg Küküllővármegyéből. – 1495-ben egy ízben Syley. (Dl. 36398. pag. 219. n. 1.) Novaj helységben és Septéren volt birtokos. 1494. május 24-én Mihály és Gergely Septér részeit (Örményes helység felől) 20 forintért kis-budaki (máskor septéri) Bár Péternek vetették zálogba; 1495. márczius 27-én pedig ugyanők (ekkor a néhai Orbán fiai), valamint a néhai Benedek leánya Dorottya asszony Botos Jánosné, ugyane helység más részeit (Ujlak helység felől) ugyancsak kis-budaki Bár Péternek adták el. (1461: Dl. 36392. pag. 139. n. 1., 1462: Dl. 27038., 1467: Dl. 27044., 27046., 1489: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 352., 353., 1494: Dl. 29561., 1500: Dl. 36403. pag. 275. n. 1., 1512: Dl. 30263.) L. a Mocsi (az 1467. évhez), Nova(j)i és Szengyeli cs. alatt.
Simoni cs. L. Sebesvár várnál (az 1461. évhez).
Siroki (Siraki, zutori, sólyomkői) cs. A Középlaki másként zutori vagy középlaki Zutori (ismét másként Tamási vagy Tamásfi vagy Kémeri sat.) családtól, illetőleg mint közbenső birtokostól, szilvási Angyalló Jánostól örökös vétel czímén bírta Zutor, Középlak, Bábon(y), Kökén(y)pataka, Dezsőfalva más néven Almás és N(y)ércze helységek részeit. – L. a Középlaki (az 1486. évtől kezdve) és a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabos-fi (az 1491. évhez) cs. a. (V. ö. 1525: Dl. 36402. pag. 278. n. 1.)
Sólyomkói cs. Dobokavármegyéből. A Sombor vagy Zsombor-nemzetségből. (Karácsonyi. Magyar Nemzetségek. II. 112. l.) – Másként sólyomkői Menhár (Menyhár sat.) – L. e néven. (V. ö. ugyane cs. alatt, Dobokavármegyében.)
Somai (sumai) cs. A XV. század közepe óta gyakran szucsáki, majd somai előnévvel fordul elő, olykor «Somay» alakban. – 1445-ben Gergely Kolozsvármegye alispánja. – 1492. május 3-án a néhai Somai Miklós leánya Ilona asszony Partos Lászlóné Gyalo városi lakos, s gyermekei Tamás és Katalin: Somai udvarházuk felét 6 arany-forintért Somai Ferencznek és Balázsnak adták el, a mi ellen néhány nap mulva Somai Gergely fia György, Nyíresi Mihályné Ilona és Némai Tamásné Anna asszony tiltakozott. 1500. április 1-én «somai Somai» Balázs Somai részeit 50 forintért suki Lepséni (másként Suki) Istvánnak vetette zálogba. (1428: Dl. 28803., 1430: Dl. 27014., 1437: Dl. 28825., 1439: Dl. 36390. pag. 21. n. 3., 1444: Dl. 28980., 1447: Dl. 28833., 1449: Dl. 36391. pag. 60. n. 3., Dl. 27164., 36391. pag. 66. n. 1., 1449: Zsuki cs. llt. V. X., 1450: Dl. 36407. pag. 101. n. 5., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 165. n. 1., pag. 161. n. 1., 1451: Dl. 28840., 26888., 1452: Dl. 26889., 27166., 1454: Dl. 28841., 1456: Dl. 26891. és Erd. Múz. llt., 1457: Dl. 36403. pag. 33. n. 2., 1459: Dl. 36392. pag. 62. a. n. 2., 1460: Dl. 36392. pag. 90. n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 125. n. 5., 1463: Dl. 27039., 1464: Dl. 27040., 27177., 1465: Dl. 27180., 1467: Dl. 36393. pag. 13. n. 2., Dl. 27044., 1468: Dl. 36393. pag. 39. n. 2., 1469: Dl. 26796., 1470: Dl. 36394. pag. 36. n. 2., pag. 37. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 103. n. 1., 1472: Dl. 36393. pag. 110. n. 1., 1473: Dl. 36393. pag. 128. n. 1., 1474: Dl. 36403. pag. 92. n. 1., Dl. 27198., 36403. pag. 106. n. 1., 1477: Dl. 36403. pag. 146. n. 2., 1478: Dl. 27063., 27208., 1479: Dl. 27213., br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 98. l., Dl. 27365., 1480: Dl. 36395. pag. 17. n. 1., 1492: Dl. 36398. pag. 60. n. 2., pag. 63. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 156. n. 1., Dl. 28649., 27078., 1494: Dl. 27079., 1496: Dl. 26939., 1498: Dl. 26951., 26952., 1499: Dl. 27228., 1500: Dl. 27230., 1501: Dl. 29346., 1503: Dl. 27234., 28668., 1504: Dl. 27235., 1505: Dl. 27238., 1506: Dl. 27108., 1507: Dl. 26961., 1508: Dl. 36399. pag. 236. n. 1., Dl. 27246., 1510.: Dl. 36399. pag. 322. n. 1., 1518: Dl. 36402. pag. 96. n. 1., 1523: Dl. 36400. pag: 99. n. 1., 1526: Dl. 36401. pag. 37. n. 1.) L. a petlendi Kis, uj-budai Darabos, szucsáki Bátor, somai Tót, szucsáki Vas és a Szucsáki cs. alatt.
Sombori cs. Dobokavármegyéböl. – 1494-ben és 1526-ban Sombory alakban. – Másként Zsombori. – 1425-ben János zálog czímen Bikal (Magyar-Bikal) részeihez tartott jogot. Különben a család állandóan Ajton helységben birtokos, a hol 1469. május 25-én a Gergely fia Péter bizonyos részeket szent-mihálytelki Tompa Mihálynak kötött le arra az esetre, ha az ekkor utóbbitól kölcsönvett 50 forintot ez évi Szent-Mihály napjára visszafizetni nem tudná. Ugyanő a következő (1470.) évi július 9-én ugyane helységben 40 arany-forintért Pozsegai Imre deáknak vetett zálogba bizonyos részeket; 1473. január 19-én pedig a néhai Sombori László itteni részeiből egy-negyed-részt e László özvegyének, somkereki Erdélyi (Miklós leányának) Potencziána asszonynak és leányának, Sombori Fruzsinának adott hitbér, jegyajándék, illetőleg leány-negyed fejében, azzal a feltétellel, hogy e birtokrészeket a Fruzsina férjhezmenetelekor neki kötelesek legyenek visszaadni. Ugyanez a Péter 1474. január 8-án ugyancsak Ajton részeit 70 arany-forintért Domonkosnak, a (székes-)fejérvári Szent-Miklós egyház prépostjának, – 1475. november 23-án 500 arany-forintért, legalább is egy évre, Komjáti János és Etelei Tamás almási várnagyoknak, – 1477. július 27-én pedig 260 arany-forintért Sándorházi Ambrus gyaloi várnagynak vetette zálogba; végül 1478. márczius 27-én ugyane helység felét 1000 arany-forintért teremi Sikesd Miklósnak adta el. Utóbbi azonban ez összegből Sombori Péternek csupán 500 arany-forintot fizetett meg, miért is özvegye, Dorottya asszony 1494. deczember 17-én e helység egy-harmad részét, a nevezett teremi Sikesd László által ujból épített nemesi udvarházzal együtt, Sombori Péternek visszaadta. Közben a fentebb említett somkereki Erdélyi Potencziána asszony, a néhai Sombori László özvegye, patai Dezsőfi Antalhoz menvén nőül, utóbbi ugyane helység egy-nyolczad-részét szintén teremi Sikesd Miklósnak vetette zálogba. 1508. deczember 27-én derzsei Komjáti (Kompathy) Erzsébet a néhai Miklós leánya, azokat az ajtoni részeket, a melyeket annak idején az emlegetett Sombori Péter néhai Komjáti Jánosnak 500 arany-forintért örökre eladott, s a melyek utóbbiról osztály szerint az ő atyjára, arról pedig ő reá szállottak, nevezett Péternek, a ki őt e részben teljesen kielégítette, visszaadta. «Sombori Sombory» Benedek Ajtonban pl. 1526-ban is birtokos. (1425: Dl. 28188., 1434: Dl. 26883., 1456: Dl. 36407. pag. 82. n. 1., 1469: Dl. 36394. pag. 21. n. 4., 1470: Dl. 36393. pag. 71. n. 2., 1473: Dl. 36393. pag. 119. n. 3., gr. Teleki cs. oklt. II. 116., Dl. 27517., Dl. 36393. pag. 168. n. 2. és Sombory cs. llt., 1474: Dl. 36393. pag. 169. n. 1., 1475: Dl. 36403. pag. 112. n. 1., Dl. 27054., 1477: Dl. 36403. pag. 143. n. 1., 1478: Dl. 27205., gr. Bethlen cs. llt., Dl. 27210., 27211., 1494: gr. Teleki cs. oklt. II. 198., Dl. 36398. pag. 205. n. 1., 1499: Dl. 36403. pag. 261. n. 1., 1508: Dl. 36399. pag. 263. n. 1., 1526: Dl. 36405. pag. 388. n. 1.) L: a rődi Cseh (az 1470. évhez), Bátori és Középlaki cs. alatt.
Somi cs. Somogyvármegyéből. – Józsa és fia Gáspár a XVI. század elején Almás várát bírták (l. ott) tartozékaival együtt.
Somkereki cs. Másként somkereki Erdélyi. – (L. e néven Tordavármegyében is, s a méhesi Gyerőfi cs. alatt ugyanott.)
Somogyoni cs. Küküllővármegyéből. – L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1483. évhez), patai Bakó vagy Bakófi és a Györgyfalvi (az 1404. évhez) cs. alatt.
Spanyol (pelsőczi). L. Almás váránál.
Suki cs. Másként Zsuki. – 1469-ben, 1482-ben, 1497-ben stb. Swky, 1603-ban Zwky alakban fordul elő. – Egy 1348. évi oklevél szerint már 1311-ben osztozkodtak a család tagjai Szo(v)át és Sármás birtokokon. 1325-ben az Ábel testvérének, Andrásnak Suk és Válaszut közt levő Ábelteleki nevű birtokába Suki Miklóst igtatták. (E helység alatt, mint egy 1483. évi oklevélből megtudjuk, a későbbi Oláh-Suk, valószínűleg a mai Felsőzsuk értendő.) 1326-ban ugyane Miklós, valamint Mihály és István, végül a Domonkos meg nem nevezett fiai járatják meg, 1332-ben pedig Mihály és Miklós az Albert fiai, Barnabás és Dávid, továbbá Mihály és Illés a nevezett Miklós fiai egyfelől, István a Demeter fia, Lénárt, László, Sándor (Sandur) és György ez István fiai, János, Mihály és István a Domonkos fiai és «testvérük» Péter másfelől, osztják fel egymás közt Suk föld vagy helység határát. Ez alkalmakkor Válaszut, Bonczhida, Bozostelke, Gyulaháza (ma Gyulatelke), Báré, Komád, Apáthida (ma Apahida), Misketelöke, Undótelöke, Somatelök és Fejérd határos helységeket vagy pusztákat nevezik meg. E nagyterjedelmű földterületbe Sukon kívül Borjádteleke, Ábelteleke, Szávatelök, Ménes vagy Minöstelöke, Kiserdőtelök, Kedelentelök, Visatelöke, Korustelöke, Varjadtelöke és Bodróvölgytelöke, tehát a család birtokában később helységek gyanánt feltűnő Száva (már inkább Dobokavármegyében), Visa és Kedlen vagy Kedelen azaz Kötelend is beleértendők. 1348-ban ujra nagy osztályt tesznek a család tagjai Szo(v)át és Sármás, 1368-ban pedig Suk, Vis(s)a, Sármás, Szovát (és a már inkább Dobokavármegyéhez számítható Umboz vagy Omboz) helységeken. Ezenkívül 1329-ben Mihály mester az erdélyi püspök tárnokmestere bírja Kötelen helységet is. – I. Lajos királytól Szovát helységre nézve heti és országos vásár-jogot kapott a család. E jogot 1410-ben, hű szolgálataikért, Zsigmond király is megerősítette. – 1344. nov. 9-én Barnabás a néhai Miklós fia s testvérei és vérrokonai Felekfark birtokához tartottak jogot a Györgyfalvi és györgyfalvi Henke család tagjaival szemben. Suki Jánosnak és Illésnek e birtokhoz való jogát 1371-ben is megállapították, a mikor is azonban az «Felekfark most pedig Györgyfalva» néven még mindig az említett Györgyfalvi nemesek kezén volt. 1394. május 14-én a kétségkívül e rokonságból eredő, három évvel előbb Kötelenden birtokos suki Darabos János kívánja magát ez ekkor Györgyfalvá-nak nevezett, de most is idegen kézen lévő e birtokába igtattatni. 1402-ben suki Darabos Loránd a Miklós fia Ó-Sármás helységben volt birtokos. 1411. deczember 10-én Suki János (az Illés fia) az akkor lakatlan Bárét szerezte meg örökre a dobokavármegye Kereszturiaktól. 1418-ban ugyanez a Suki János, a ki a nikápolyi csatában is résztvett, és László a Mihály fia szabad-ispánságot vagyis pallosjogot nyertek birtokaikra Zsigmond királytól, a ki ugyanez évben más oklevélben is hízelgő szavakkal adott kifejezést e János, mint különösen kedvelt udvarnoka iránti jóindulatának s megengedte, hogy Kályán helységet, melyet Rődi más néven Kályáni Mihálytól kapott, s a mely eredetileg szintén Suki- jószág volt, birtokba vehesse. 1427. aug. 5-én ugyanez a János «mester» s fiai Benedek és Mihály, Suki László s fiai Mihály, Dávid és György, továbbá suki Darabos Péter és Simon tilalmazták a királyt az ő Felekfark más néven Györgyfalva nevű birtokuknak Henke Péter és Imre (az Imre fiai) Henke Domonkos és Györgyfalvi Balázs részére leendő eladományozásától. E tiltakozásnak azonban, úgy látszik, nem lett foganatja. 1438. június 25-én Suki Benedek a néhai János fiai s általa édes testvére Mihály s osztályos testvérei, Péter a Miklós fia s János, a Simon fia kapják Albert királytól, a néki és Zsigmond királynak az elől nevezett Benedek által teljesített hű szolgálatokért, egy dobokavármegyei helységen kívül a kolozsvármegyei Suk, Szovát, Ujfalu (Wyfalw; de minden valószínűség szerint Vica, középkori írásmód szerint: Wysa értendő), Kötelen, Magyar- és Oláh-Sármás helységeket, mint a király ellen fellázadt parasztokhoz csatlakozott s ennek következtében hűtlenség bűnébe esett Suki Mihály és Dávid (a László fiai) birtokait, a melyekbe a nevezett adományosokat még ez év nyarán be is igtatták. 1447-ben az ép említett Péter a Miklós fia s általa (patruelis) testvérei János és Simon Suk, Szovát, Arankut, Báré, Oláh-Suk és Kötelen helységekre, mint birtokaikra nézve Hunyadi János kormányzótól ujra pallosjogot nyertek. Arankut helységet ekkor említik először birtokukban, de egy 1461. évi ötvened-lajstrom szerint ekkor is voltak e helységben részeik. Suki Mihály kedvelt híve volt Mátyás királynak, a ki őt 1462-ben udvarnokává fogadta s neki 10 lóra adott évi pénzt; 1465-ben pedig hű szolgálataiért a birtokain levő oláh jobbágyaitól járó ötvenedet is elengedte néki. – Az 1467. nyarán kitört erdélyi lázadásban Suki Mihály mégis a vezetők közt volt. Őt magát lefejeztetvén, birtokait előbb (Sukon kívül) Geszti Jánosnak, majd tőle más birtokokért visszacserélvén, 1468. márczius 23-án a moldvai éjjeli ütközetben hősileg harczolt Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozta Mátyás király. E birtokok e vármegyéből Suk, Vissa, Magyar-Kályán, Oláh-Kályán, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás, Asszonfalva és Oláh-Báré helységek s Szovát és Kötelen fele része, a melyekbe Csupor vajdát már április elején beigtatták. Az ugyane családból eredő Felsősuki János azonban még 1467-ben tiltakozott, hogy a hűtlen Mihály birtokaival együtt az ő Suk, Oláh-Suk, Kötelen, Szovát és Szent-Miklós helységekben bírt részeit is elfoglaltatta a király, a ki aztán e részeket e Jánosnak 1467. október 18-án csakugyan vissza is adatta. Úgy látszik, ugyanez a János volt az, a kinek a király a lázadásban való részvéte miatt már előbb megkegyelmezett, s a ki a következő 1468. év folyamán Piski György szász-sebesi várnagyot az ő magyar-sármási és oláh-sármási birtokrészeinek (úgy látszik, királyi adomány alapján történő) elfoglalásától eltiltotta. – A Csupor Miklós halálával, valószínűleg már 1474. május havában, majd 1478. augusztus 13-án ujra, (de ekkor a Suki Mihály fiainak, Jánosnak és Pálnak már Csupor vajda által visszabocsátott némely részeken kívül), szent-miklósi Pongrácz László és felesége Jusztina asszony kapták egyebek közt e kolozsvármegyei birtokokat is Mátyás királytól, zálog czímen, cserében a trencsénvármegyei Sztrecsén várért; a mi ellen 1474. május 31-én az ép említett Suki János és Pál, valamint a szintén a hűtlen Mihály leányai, Ilona és Margit tiltakoztak. 1479. február 19-én e Jusztina asszony, ekkor már a lefejezett Suki Mihály fiának Pálnak felesége, ugyane Mihály említett leányának Ilona asszonynak, a Sándorházi másként sándorházi Porkoláb vagy Sándor Ambrus feleségének adta egyebek közt a kolozsvármegyei Báré helységben bírt részeit, a melyekbe Ilona asszonyt még ez év tavaszán be is igtatták. Ugyanez évi (1479.) október 31-én, illetőleg november 1-én, Suki János (bizonyára «Felsősuki» János értendő) illetőleg Haranglábi Zsigmond tiltakozott, hogy a néhai Suki Mihály már elhalt fiainak Pálnak és Jánosnak Suk, Asszonfalva, Kötelen, Szovát, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás, illetve Visa, Magyar-Kályán, Oláh-Kályán és Báré helységekbeli részeit Sándorházi Ambrus (gyalui várnagy vagyis porkoláb) királyi adományul felkérhesse és elfoglalhassa. 1483. deczember 16-án pedig ugyanez a Haranglábi Zsigmond a saját, valamint gyermekei Elek, Antal, György, Miklós, Krisztina és Katalin, továbbá az említett Suki (Mihály leánya) Ilona asszony nevében tiltakozott, hogy a király az ő Magyar-Kályán, Oláh-Kályán, Visa, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás, Aboltelke más néven Oláh-Suk helységekben bírt részeiket az emlegetett Jusztina asszonynak és mostani, harmadik urának, somkereki Erdélyi Jánosnak eladományozhassa. 1488. október 13-án ujra Ilona asszony, a néhai sándorházi Porkoláb Ambrus özvegye, ekkor már az ombozi Kisfaludi (Kysfalwdy) Miklós felesége, a maga s első férjétől származott leánya, Anna és második férjétől származott leánya Katalin nevében tartott jogot; ugyancsak somkereki Erdélyi Jánossal és nejével (illetőleg a királylyal) szemben Suk helység és tartozékai, Vissa, Magyar-Kályán, Oláh-Kályán, Asszonfalva, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás és Szovát helységeknek őket örökjogon megillető, de ekkor az utóbbiak kezén lévő félerészéhez. E tiltakozást Ilona asszony az említettek, valamint fia János, továbbá a néhai Haranglábi Zsigmond fiai Elek, Antal és Miklós nevében 1491. szeptember 21-én megismételte, az ép fölsorolt helységeken kívül még Kötelenre nézve is. 1491. márczius 15-én somkereki Erdélyi János, Tamás és Márton (a néhai István fiai) s Jusztina asszony a nevezett János felesége, Suki Istvánnal (a néhai János fiával) léptek szerződésre, mely szerint előbbiek az utóbb nevezetteknek adják Asszonfalvát, továbbá Suk (értsd Magyar-Suk), Kötelen és Szovát helységekben bírt részeiket; viszont az ép nevezett Suki István Oláh-Suk helységet és ugyancsak Suk (értsd Magyar-Suk), Kötelen és Szovát részeit adja, helyesebben hagyományozza a fölsorolt somkereki Erdélyieknek, kölcsönösen arra az esetre, ha magtalanul halnának el. E kölcsönös hagyományozást 1495. június 17-én II. Ulászló király is jóváhagyta s azt ez időtájt s 1496. jan. 12-én az említett Suki István ujra megerősítette. 1503. augusztus 5-én ugyanő és somkereki Erdélyi János ismét megujították e szerződést; mivel azonban utóbbi időközben szováti és köteleni részeit Suki Ilona Ombozi (értsd ombozi Kisfaludi) Miklósné asszonynak eladta, illetőleg egyezségileg átadta, ezek helyett Magyar-Kályán és Oláh-Kályán helységekben levő részeit jelölte meg, illetőleg kötötte le Suki István részére, utóbbinak beleegyezésével. Szovát helység részeit s. Erdélyi János, nejt és testvérei 1496. február 9-én adták el 1500 arany-forintért Ombozi Miklósnak és nejének; néhány nappal később, február 14-én pedig ugyanők utóbbiakkal valamint gyermekeikkel Jánossal, Boldizsárral, Annával és Katalinnal s Haranglábi Elekkel és Antallal a néhai Zsigmond fiaival lépnek a lefejezett Suki Mihály birtokrészei miatt támadt hosszabb pör után egyezségre s adják Ombozi Miklósné Suki Ilona asszonynak leánynegyed és jegyajándék fejében Magyar-Sármást s Kötelen részeit, azzal a megjegyzéssel, hogyha áradás alkalmával az Erdélyi János által a kolozsvári domonkosoknak adományozott (s tulajdonkép Suk határában fekvő) halastó Kötelen határába is átterjedne, ennek használatában Ilona asszony s utódai e domonkosokat nem fogják háborgatni. (V. ö. a somkereki Erdélyi cs. alatt, az 1491. évnél.) Ez egyezséghez Haranglábi Elek, Antal, György és Miklós (a néhai Zsigmond fiai), 1496. február 18-án külön oklevélben is hozzájárultak, sőt Elek három nappal előbb (1496. február 15.) magyarsármási és köteleni részeit szintén Ombozi Miklósné Ilona asszonynak vetette zálogba. Ennek ellenére 1502. deczember 27-én Haranglábi Antal és Miklós a néhai Zsigmond fiai, a kik, mint most megtudjuk, a néhai Suki János leányától, a lefejezett Mihály édes nővérétől, Veronika asszonytól származnak; ujra követelték e nagyanyjoknak, Veronka asszonynak a nevezett Mihály hűtlensége következtében jogtalanul a föntebb emlegetett Jusztina asszony, férje somkereki Erdélyi János és az Ombozi Miklósné Ilona asszony kezére került birtokrészeit Magyar-Kályán, Asszonfalva, Kötelen, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás, Suk, Szovát, Vissa és Oláh-Kályán helységekben, az utóbb nevezett Erdélyi Jánostól és Ilona asszonytól. E jog-igényüket Haranglábi György és Miklós 1505. okt. 19-én majd 1516. nov. 14-én az ép fölsorolt helységekre nézve is megujították. 1509. végén (XII. 19.) Haranglábi Ilona asszony (héderfájai Barlabási Lénárt erdélyi alvajda felesége), a ki szintén a Suki János emlegetett leánya, Veronka asszony fiának, Haranglábi Zsigmondnak leánya volt, az említett Suki János dobokavármegyei (! Omboz és) Báré részeibe igtattatta magát, de a Suki Miklós fia János ellentmondásával. – A somkereki Erdélyiekkel 1491-ben (és később) szerződött Suki István, a kit egy 1500. április 1-én kelt oklevél és más későbbi oklevelek suki Lepséni (Lepseny) Istvánnak neveznek, 1497. május 2-án Magyar-Suk, Oláh-Suk, Kötelen és Szovát helységekben bírt részeit 2000 arany-forintért szamosfalvi Mikola Ferencznek és Mocsi Szalátielnek zálogosította el. Halálával, mint magvaszakadt nemesnek birtokait Suk, Báré, Kötelen, Szovát és Oláh-Suk helységekben, 1501. február 23-án Szentgyörgyi Péter országbírónak és erdélyi vajdának s testvérének Kristófnak adományozta II. Ulászló király. Végül 1513. máj. 4-én néhai Suki Jánost más néven suki Sánta (Santha) Jánost említik, a kinek fia volt egy másik, ekkor is élő Suki István, leánya pedig Orsolya asszony, a néhai somkereki Erdélyi Tamás özvegye (a kit 1489-ben suki Erdélyi Tamásnak neveznek), a ki nevezett testvérétől Istvántól az atyai birtokokból részt követelt. – Ez adatokhoz képest e család e korszakban időnkint Suk (a középkorban egy ízben Suk, Magyar-Suk, és Oláh-Suk, mely olykor Ábeltelke sőt Felső-Suk nevet is visel), Asszonfalva, Magyar-Sármás, Oláh-Sármás, Vis(s)a, Báré, Kötelen, Szovát, Arankut és Szent-Miklós helységekben örökjogon, továbbá Magyar-Kályán és Oláh-Kályán helységekben eredetileg szintén örökjogon, majd a rődi Kályániaktól örökös vétel, Méra helységben pedig a patai Dezsőfiektől zálog czímén (összesen tehát 14–15 helységben) volt birtokos. (1314: gr. Teleki cs. oklt. I. 33., 1320: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 82. és 83. l., Dl. 1991., 1324: br. Kemény cs. llt, és Tört. Tár. 1907. 84. l., 1326: Dl. 28719., 1329: Gyulafeh, kápt. házi llt. lad. 5. n. 626., 1335: gr. Teleki cs. oklt. I. 52., 1340, körül: U. o. 66., 67., 1343: br. Kemény cs. llt, és Tört. Tár. 1907. 85. l., 1344: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 86. I., 1363: Dl. 28914., 1371: gr. Teleki cs. oklt. I. 170., 1411: Dl. 26996., 1427: gr. Teleki cs. oklt. L 506., 1435: Dl. 27016., 1438: Dl. 27019., v. ö. 36390. pag. 7. n. 1., 1457: Dl. 36405. pag. 1. n. 2., 1467: Dl. 36393. pag. 34. n. 2., Bécsi állami levéltár, 1468: Dl. 36393. pag. 54. n. 2., Tört. Tár. 1890. 116. l., 36393. pag. 54. n. 2., 27046., gr. Teleki cs. oklt. II. 90., 1469: Dl. 36393. pag. 133. n. 1., Dl. 36394. pag. 24. n. 3., 1474: Dl. 36403. pag. 100. n. 1., pag. 107. n. 3., 1475: Dl. 27057., 1476: Dl. 36403. pag. 125. n. 1., 1478: Dl. 28338., 1479: Dl. 27066., 27537., br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 97., 98. és 99. l., Dl. 36395, pag. 9. n. 1., n. 2. és Múz. llt., 1482: gr. Teleki cs. oklt. II. 149., 1453: Dl. 36868., 1486: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 101. l., 1488: U. o., 1489: Dl. 27073., 1491: Dl. 30478., gr. Teleki cs. oklt. II. 173., 183., br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 101. l., Dl. 36398. pag. 40. n. 1., 1492: Dl. 36398. pag. 106. n. 1., br. Kemény cs, llt. és Tört. Tár. 1907. 102. 1., 1495: Dl. 36393, pag. 235. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 199., 201., 206., 207., 1496: Dl. 36398. pag. 256. n. 1., 26944., gr. Teleki cs. oklt. II. 210., 36398. pag. 257. n. 1., pag. 261. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 214., 1497: U. o. 216., 1499: U. o. 236., 1500: Dl. 27230., 1501: Dl. 21020., 1502: gr. Teleki cs. oklt. II. 252., 1503: U. o. II. 259., 1505: Dl. 26957., 1509: Dl. 27403., 1513: gr. Teleki cs. oklt. II. 319., 1516: U. o. 350., 1525: Dl. 36401. pag. 37. n. 1. – A többire nézve lásd a Zsuki cs. llt. Kolozsvárott, az Erd. Múz. levéltárában.) L. a somakereki Erdélyi (az 1478. évtől kezdve), patai Dezsőfi (az 1449. évhez), rődi Kályán vagy Kályáni, a Györgyfalvi (az 1469. évhez), szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola cs. és Szabó Máté Torda városi polgár alatt is.
Szabó István. L. a Tamásfalvi (az 1451., 1452. évekhez) cs. alatt.
Szabó (macskási) cs. Sartor. (1449: Dl. 36391. pag. 47. n. 2.)
Szabó Máté Torda városi polgár. 1476. ápril. 17-én Suki Jánostól zálogba vette 100 forintért Szovát helység részeit és a Suk helységben a Szamoson levő malom jövedelmének egy-negyed-részét. (Dl. 36403. pag. 125. n. 1.) – L. a rődi Cseh (az 1476. évhez) cs. alatt.
Szabó (széplaki, uj-budai) cs. Zabo. (1501: Dl. 26953., 36405. pag. 125. n: 1., 1508: Dl. 36405. pag. 273. n. 1., 1509: Dl. 28561.) Ez oklevelekben mindig Lázár szerepel; a ki 1508. május 45-én, mint «uj-budai Szabó Lázár», széplaki részeit 27 forintért széplaki Kis (Kys)Jánosnak és Istvánnak s a buzai Bartos (Barthus) György feleségének Jusztina asszonynak vetette zálogba.
Szalahaz(a)i (Szalai, szalaházai, czegői) cs. L. Zalaház(a)i (Zalai) néven.
Szamosfalvi cs. Úgy a szamosfalvi vagy dezméri Mikolafi vagy Mikola, mint a szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő és a vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő család tagjai viselték olykor ezt a nevet – L. e családoknál.
Szancsali cs. (1453: Dl. 36407. pag. 64. n. 2., pag. 41. n. 1., 1481: Dl. 36403. pag. 152. n. 1.) Küküllővármegyéből. – A Sárdiak után Sárd helységben s a Seprődiek után egy ideig Faragó helységben, majd cserében Vataháza pusztán volt birtokos. – L. a Sárdi (az 1453. évhez), Seprődi és a lónai Tőki cs. alatt.
Szaniszló (zalaházai) cs. Másként Zalaház(a)i. – L. e néven.
Szántai (Szántói) cs. Más néven: Laczkházi, Németi vagy Nempti; máskor pedig laczkházi, szántai, németi vagy nempti Laczk vagy Laczkfi vagy bálványosi vagy németi Bánfi. (Laczkháza és Szántó a magyarországi Fejérvármegyében, Németi vagy Nempti és Bálványos pedig Belső-Szolnokvármegyében.) – L. a Losonczi (az 1456–1458., 1495., 1498. évekhez) és a Szécsényi (az 1421. évtől kezdve, a czikk második felében) cs. alatt.
Szapolyai cs. Almás vár és uiadalma feléhez tartott jogot, zálog czímen, 1499-ben. (L. Almás vár alatt.)
Szarkadi cs. Tordavármegyéből. (1429: gr. Teleki cs. oklt. I. 513., 1473: Dl. 26906., 1503: Dl. 36399. pag. 1. n. 1.) 1503-ban Tamás és István a néhai Máté fiai (a ki a néhai János fia volt), Tótháza helységben levő jószáguk felét 80 arany-forintért Hosszuaszói Gergelynek adták el. – L. a somkereki Erdélyi (az 1429–1431. évekhez) és Dombai cs. alatt.
Szarvadi cs. Bizonyára Közép-Szolnokvármegyéből. – 1493-ban és 1498-ban: Zarwady alakban fordul elő. – Andrást 1493-ban (a mikor kolozsvármegyei kijelölt kir. ember is volt) «szent-királyi» előnéven említik és Monyorókerék helységben, mint rész-birtokában, idézik meg. Miklós 1498-ban Sebesvár porkolábja vagyis várnagya volt, és ugyanez időtájt (1499., 1500.) a losonczi Bánfi Ferencz Nagy-Sebes, Kis-Sebes, Zentelke és Sálvására helységekben, Hunyad városában és Sebesvár várában levő részeihez tartott jogot, 200 forint erejéig, zálog czímen, országbírói ítélet alapján, de a nevezett Bánfi Ferencz ellentmondásával. (1493: Dl. 27220. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1498: Dl. 27767., 1499–1500: Dl. 27393.)
Szász György kolozsvári lakos. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Szász (papfalvi) cs. Zaz. (1408: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 510.) Ez alkalommal János szerepel. Úgy látszik, nemes ember volt.
Szávai cs. Dobokavármegyéből. (L. ott.) – V. ö. a szamosfalvi Mikola (az 1452. évhez) és a Keszi cs. alatt, Kolozsvármegyében.
Szécsényi cs. A Kacsics-nemből. – 1439. nyarán (VII. 14.) Albert király Losonczi Istvánnak és Lászlónak (a néhai Bánfi László fiainak) adta zálogba «bizonyos összegért» némely tordavármegyei helységeken kívül az ekkor Dobokavármegyéhez számított Teke és Sajó helységek felét, melyek előbb az ugyane nemből eredő néhai szécsényi Salgai (Salgay) Miklós birtokai voltak, majd cserében Zsigmond király kezére kerülvén, általa részben már 1435-ben (cserében más birtokokért), mint zálogban a kusal(y)i Jakcs Mihály kezén levő birtokok, Losonci (Bánfi Zsigmond fiának) néhai Lászlónak adományoztattak, de utóbbinak magtalan halála következtében Albert királyra szállottak. Egy ugyanez évi (1439.) oklevél szerint Teke birtok kerületéhez Ludvég, Péntek, Akna, Solymos és Erked (ismeretlen megyéjű) helységek tartoztak, melyeket ma Teke körül egy csomóban találunk Kolozsvármegye keleti sarkában s melyek a középkorban is e megyéhez számíthatók, a szintén a megye kitétele nélkül említett Nagy-Sajó birtok kerületéhez pedig Rádla, Almás, (Almas?, Almus?, inkább Olmos, a mai Sajósolymos, Rágla, Ardány és Felsebes közt, a mai Besztercze- Naszódmegyében, Beszterczétől d.-k.), Felső-Sebes, Jardán, Serleng, Simontelke fele, Pa(s)zmos és Oroszfalu (!) helységek, melyek közül a hat első, eshetőleg magával Nagy-Sajóval együtt, mint a Sajó és Buüak felső völgyében fekvő helyek, inkább Dobokavármegyéhez tartozhattak (ma Besztercze- Naszódmegye d.-k. sarkában feküsznek); Paszmos helység a tekei völgy felső részében inkább Kolozsvármegyébe (a hol, e megye k.-é. zugában, ma, is van) sorozható, végül Oroszfalu bizonyára (a középkori) Tordavármegyéhez. (L. ott.) Ezzel kapcsolatban, habár csak mellesleg, meg kell említenem, hogy ugyancsak a magtalanul elhalt Losonczi Bánfi Zsigmond fiának Lászlónak Rádla, Serling, Olmos (Olmus), a két Sebes és Firis helységekben levő egész jőszágát, s Budag és Jardván helységekben levő részeit, egy másik oklevél szerint pedig Várhely, Barla, Keresfő és Firis helységekben levő egész jószágát, s Budag és Jordván helységekben levő részeit, valamennyit Dobokavármegyében, 1440. január 13-ára (Agmándi) Péter doktor királynői kanczellárnak, a Kecséti Gergely fiának, s általa édes testvérének Jánosnak, továbbá másik édes testvérének a néhai András fiának Lászlónak adományozta, hű szolgálataiért, Erzsébet- királyné, Albert király özvegye. A beigtatásnak azonban Krisztina asszony, az említett losonczi Bánfi Zsigmond özvegye s leánya Margit, továbbá Losonczi János és Albert a Dénes fiai, ellentmondtak. 1443-ban I. Ulászló király ugyancsak Teke és Nagy-Sajó helységeket, némely más kolozsvármegyei (Magyar- és Szász-Filpes!), valamint néhány torda- és fejérvármegyei helységgel együtt, Hunyadi János erdélyi vajdának adományozta, még pedig szintén mint olyan birtokokat, melyek a néhai Losonczi Bánfi Zsigmond és neje (Szécsényi Simon bán leánya) fiának Lászlónak magtalan halála következtében szállottak a koronára. E birtokok Kolozsvármegyéből Magyar- és Szász-Filpesen kívül, melyeket máskor Tordavármegyéhez számítanak, Erked, Akna; Teke, Péntek, Pa(s)zmos, Ludvég, továbbá Nagy-Sajó, Várhely, Simonteleke, Oláh-Budak, Harasztos, újfalu és Solymos; tehát nem ugyanazok, melyeket 1439-ben Losonczi Bánfi István és László ugyanily czímen kaptak. Fekvésük szerint Nagy-Sajó, Várhely, Simontelke és Oláh-Budak helységek inkább Dobokavármegyéhez számíthatók (ma Besztercze-Naszódmegye d.-k. zugában feküsznek); a többiek mai (és egyszersmind középkori) kolozsvármegyei területen, Teke helység körül mintegy körben terülnek el. E birtokok beigtatásának többen ellentmondtak, pl. (a mennyire a csonka oklevélből kivehető) Losonczi Dénes fiai János és Albert, a kik e birtokokhoz már 1438-ben is jogot tartottak és a Losonczi Zsigmond özvegye is, a kivel Hunyadi János, úgy látszik, 1446-ban egyezett ki. 1451-ben Losonczi Dezső volt erdélyi vajda, s fiai László és Zsigmond (utóbbiak 1457-ben ujra) tiltakoznak, hogy Hunyadi János kormányzó a (fejérvármegyei?) Gyod-ért nékik cserébe adott egy tordavármegyei s Teke kolozsvármegyei és Sajó dobokavármegyei birtokaik felét az erdélyi alvajdák által elfoglaltathassa. (Az 1457. márcz. 22-én kelt tiltakozás alkalmával Teke mellett Pinteket is fölsorolják mint kolozsvármegyei helységet, ellenben Sajót a vele együtt fölsorolt Poszmossal ugyanekkor Tordavármegyéhez számítják!) Mindamellett V. László király 1453. április 3-án igtatni parancsolja Hunyadi János volt kormányzót némely kolozs-, torda- és dobokavármegyei birtokokba, melyeket a volt kormányzó Losonczi Alberttől a zarándvármegyei Meszt-ért és uradalmáért kapott volt cserébe. E birtokok élén most is Sajó és Teke áll. Maguk a helységek így következnek, jelesül Kolozsvármegyéből Sajó, Paszmos, Simonteleke, Alsó-Sajó, Oláh-Budag, Sebes, Ardán és Olmos helységek. fele, Rádla, Serling és Feris helységek; Dobokavármegyéből Teke, Péntek, Ludvég, Erked, Solymos, Akna és Pinár helységek fele, valamint Onoka, Magyar-Filpes és Szász-Filpes egészen. Tehát Sajóval együtt ép azokat a Sajó- és Budak-menti helységeket számítják Kolozsvármegyéhez, melyek inkább Dobokamegyéhez lennének számíthatók; viszont azokat a Kolozsvármegye testében levő helységeket, melyek Teke körül körben terülnek el, s ezekkel együtt a kétségtelenül inkább Tordavármegye testéhez tartozó Pinár, Onoka, Magyar-Filpes és Szász-Filpes helységeket Dobokavármegyéhez. Ekként Kolozsvármegye keleti felében megvékonyodva, kampó formában egész Besztercze vidékéig felnyulna; viszont Dobokavármegye Teke vidékén ék alakulag mélyen benyulna az elvékonyodott Kolozsvármegye, sőt ezen tul Fülpösnél és Unokánál Tordavármegye testébe is. Valószínű azért, hogy a kir. kanczellária a megyék nevét tudva vagy akaratlanul összecserélte. Ugyanez időtájt 1455. április 30-án Szécsényi (Frank vajda fiának Lászlónak fia) László Rozgonyi György leányától Borbála asszonytól született leányainak Hedvignek, a Losonczi Albert feleségének és a hajadon Annának adta, nagyszámú erdélyrészi és magyarországi birtokai között, a megye kitétele nélkül fölsorolt, de a föntebbiekhez képest Kolozs-, vagy Dobokavármegyéhez számítható Erked, Akna, Solymos, Harasztos, Ujfalu, Teke, Péntek, Ludvég, Paszmos, Barla, Váralja (máskor Várhely), Gerzsenfő, Simontelke, Sajó, Kis-Sebes, Nagy-Sebes, Jordán és Budak nevű birtokait. 1455. nyarán azonban ugyanezekbe a (megyei jelzés tekintetében szabatosabban fölsorolt) birtokokba, jelesül a kolozsvármegyei Teke, Erked, Solymos, Akna, Ludvég, Harasztos, Ujfalu, Péntek, a dobokavármegyei Sajó, Gerzse(n)fő, Ardán (!), Budak, a két Sebes, Jardován (!), Barla, Várhely és Simontelke (s két tordavármegyei) helység felébe Hunyadi János beszterczei grófot s fiait Lászlót és Mátyást igtatják, vétel czímén Szécsényi Lászlótól és fiától Jánostól. Mind e birtokok tehát megállapíthatólag a rokon szécsényi Salgai és Szécsényi családról szállottak át egy vagy más czímen a Losonczi-nemzetségre illetőleg, részben ezektől, a Hunyadiakra. (V. ö. E műben Nógrádvármegyében, a Salgai és Szécsényi családnál. Folytatását lásd a Hunyadi cs. alatt.) – A Kacsics-nemzetség több tagjának, vagyis ágának, úgy látszik, ős-idők óta voltak e vidéken birtokai. Így Simon bánnak (a Mihály bán testvérének), a ki dr. Karácsonyi János szerint az elől említett szécsényi Salgai család őse volt s mivel részt vett Gertrud királyné meggyilkolásában, e tájon elterülő óriási széplaki és gyekei uradalmait, melyeket ekkor a Tomaj-nemzetség tagjai kaptak királyi adományul, elvesztette. Mikor jutottak be az ő ivadékai, ha ugyan a szécsényi Salgaiak voltak, a föntebb, 1439-nél említett birtokokba ? – nem tudom. 1319. május 13-án a nemzetség egy másik ágának tagja, szintén Simon mester (a Mihály fia), somlói és karassói, később székely és beszterczei Ispán, kapta hűségéért I. Károly királytól, mint állítólag régi jószágait Nagy-Sajó, Pozpus, Barla, Serleng, Simontelöke, Várhelp, Rádla, Hermanteleke, Jordánfalva, Sebös, Gresep, Solmus, Sárpataka, Sáromberg, (Sáromberk), Pinár, Knezeg, Unkatelöke, Körtvélkapu, Nagy-Filpös, Kisebb-Filpös, Szentösháza és Bartáleus-Ujfalva helységeket, a vármegyei hovátartozás megjelölése nélkül. E Simon ispán leszármazóit, a Kentelekei vagy Palásti más néven kentelekei vagy palásti Radó-fi vagy Radó család tagjait, később nem találjuk benne e helységek birtokában. Valószínűleg, ha Simon ispán egyáltalában be tudta bizonyítani azokhoz való régi jogát, ujra elvesztette azt, mint egy 1338. évi oklevél elárulja, «sulyos bűnei következtében». Ugyanabban az évben 1319-ben, a melyben ő adományul nyerte, (de most a hónap és nap kitétele nélkül), s néhány év mulva 1323-ban megerősítő alakban ujra kapta I. Károly királytól e helységeket; még pedig mint a hűtlen Ipot fia András birtokait (csupán Jordánfalvának tán tévedésből történt kihagyásával) Tamás mester, szerémi, bácsi és aradi ispán majd erdélyi vajda, országbíró sat., a Szécsényiek őse, a kinek ivadékai azokban, mint láttuk, a szécsényi Salgaiakkal együtt, egész a Hunyadi János koráig bennmaradtak. E birtokok három vármegye – Kolozs, Doboka és Torda – összeszögellésénél feküdtek s később e három vármegyéhez számíthatók; nevezetesen Nagy-Sajó, Barla, Serleng, Simontelöke, Várhely, Radla, Hermanteleke, Jordánfalva, Sebes, Gresep és Solymos helységek Kolozs vagy még inkább Dobokavármegyéhez, Poszpus (később Paszmos) Doboka vagy még inkább Kolozsvármegyéhez, Szentösháza (később ismeretlen), Harasztos és Bartáleus-Ujfalva (a későbbi Oláh-Ujfalu) Kolozsvármegyéhez, végül Sárpataka, Sáromberk, Pinár, Knezeg, Unkatelöke, Körtvélkapu, Nagy-Filpes és Kisebb-Filpes Tordavármegyéhez. (Ez utóbbi megyei birtokokat e családnál, Tordavármegyében tárgyalom.) – Az 1319-ben említett Simon mester azonban, mint székely, beszterczei és mező-somlyói ispán, 1322-ben más jószágokat is kapott e vidéken, jelesül a Kökényes-Renold-nembeli, magvaszakadt Renold ispán birtokait, nővérével, e Renold ispán özvegyével együttesen. E birtokok közül (megyéjök természetesen most nincs kitéve) Herked (a későbbi Erked), Ida, Péntök, Teke, Ludvégfalva, Bani vagy Báni, Aknaj, Komlós vagy Komlód, Nyulas, Kozmatelké, Kamarás (azaz Puszta-Kamarás) és Szombattel(e)ke (azaz Mező-Szombattelke) számíthatók Kolozsvármegyéhez. E jószágok közül Kamarást és Szombattelökét 1349. szeptember 4-én már a szintén föntebb említett (Szécsényi) Tamásnak, ekkor országbírónak, mint régi, tőle elvett birtokát adja vissza I. Lajos király. Családja, nevezetesen fiának Konya bánnak fiai, Mihály egri püspök, Frank, Miklós és Simon közt egyrészről, Palásti (Mihály fia Simon fiának) Radónak fia Miklós s ennek fia Mihály, továbbá Libercsei (az ép nevezett Mihály fiának, Tompus vagy Tompos Tamásnak fiai) János és Falkos s e János fiai, Miklós és Mihály s e Falkos fiai Simon és Miklós közt másrészről, Teke, Péntök, Ida és tartozékai miatt (melyekre nézve a beigtatásnál a Szécsényiek ellentmondtak, már 1372 előtt) pör támadván, e pör 1388-ban oly egyezséggel végződött, mely szerint az ép felsorolt Palástiak és Libercseiek bizonyos magyarországi birtokokon kívül Teke, Herked, Péntök, Ida, Ludvég, Báni és Aknaj helységeket az említett Szécsényi Franknak és Simonnak s e Frank fiának Lászlónak átengedték; viszont utóbbiak egyebek közt a később Dobokavármegyéhez számított, de Bálványos vár tartozékai közt tévesen Kolozsvármegyében is említett Kentelek vagy Kentelke, Oroszfalu (más néven Szeret), Sófalu és Árokalja helységeket adták át a Palástiaknak és Libercseieknek. A Kentelekei másként Palásti Radó-fia Mihály fia Simon magtalanul halván el, ép fölsorolt négy dobokavármegyei birtokán kívül az ősük, Simon ispán által 1322-ben szerzett Puszta-Kamarás és Szombattelke kolozsvármegyei helységeket 1421. nov. 15-én zálogba, majd 1424. november 19-én s megerősítő alakban 1425. június 22-én kir. adományul Szántai Laczk Dávid tótországi bánnak s általa fiának Györgynek adta Zsigmond király. Utóbbiak e birtokaikat belső-szolnokvármegyei bálványosi várukhoz csatolták s, mikor 1456. táján az ép említett György fiában Miklósban fiágon magvuk szakadt, e várral együtt e birtokaik is a losonczi Dezsőfiekre és Vár(a)daiakra szálltak át (1456. nov. 12-én) királyi adományképen. (Folytatását lásd a Losonczi cs. a., ez évnél.) 1228: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 4., 1319: Anjouk. okmt. I. 516. és Dl. 1964., 1319. 1323: Dl. 1973. másolata: Dl. 2081., 1322: Dl. 30294., 1338: Anjouk. okmt. III. 470., 1349: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 161., 1372., 1388., 1424., 1425: Dl. 30294., 1435: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 604., 608., 1439: Dl. 27161. gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 25. n. 2. A és 3., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 625., 626., 1440: Dl. 27301., 27302., 1443: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. n. 4., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 647., 648., Dl. 304.37., 13718., 1446: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 653., 1451: Dl. 36403. pag. 61. n. 3., 1453: Dl. 30826., 14ó5: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 685., Dl. 27312., 1456: Dl. 27898., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 697., 1457: Dl. 30196., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 700., 706., 708. (V. ö. Dr. Karácsonyi János. Magyar nemzetségek. II. 266–278. l.)
Szegő (sárdi) cs. Zegew. (1509: Dl. 27248., 27247.) Berkenyesen is birtokos.
Székely (ákosfalvi) cs. Zekel. (1509: Dl. 27248., 27247.) A székely Maros-székről. – 1509-ben János Méhes helységben volt birtokos.
Székely (ern(y)ei, nagy-ernyei) cs. Maros-széki székely cs. – L. Tordavármegyében a Vajai cs. alatt.
Székely (frátai) cs. Zekel. (1473: Dl. 26906., 1479: Dl. 26806., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1487: Dl. 36397. pag. 116. n. 1., n. 2., 1496: Dl. 32524.) Antal 1482-ben Kozmatelkén birtokos. Ugyanő e helységben (valamint a Dobokavármegyei Nagy-Devecserben) bírt részeit 1487. május 20-án gyermekeinek Szalátielnek, Mártának és Zsófiának átadta; néhány nappal később, május 30-án pedig ugyane helységek más részeit harinnai Farkas Tamásnak és Miklósnak vetette zálogba. Ehhez képest azonos az 1500-ban szereplő (dobokavármegyei) kis-devecseri Székely családdal. 1500. november 18-án ugyanis kis-devecseri Székely Tamás és Antal (a kiknek anyjok a Balai György leánya Potencziána volt), Kozmatelkén három elhagyott jobbágy-telket kozmatelkei Galaczi (Galazy) Istvánnak adtak, cserében a dobokavármegyei Kis-Devecser részeiért. (Dl. 27395. és 36405. pag. 61, n. 1.) Sőt, úgy látszik, a «fel-devecseri» Székely családdal is azonos. 1493, márczius 28-án ugyanis fel-devecseri Székely Ferencz szintén birtokos Kozmatelkén. (Dl. 86398. pag. 118. n. 1.) Ezek szerint, részben pedig az ép következő adatoknál fogva, a XV. század elején szereplő «kozmatelki» és «fizkuti» Székely, valamint az ekkor, és már a XIV. században is ismeretes Kozmatelki családot szintén azonosnak vehetjük a «frátai» és «kis-» vagy «felső-devecseri» és «nagy-devecseri» Székelyekkel. Jelesül 1409-ben kozmatelki Székely Péter Fizkut részeit tartja kezén, zálogban. 1408-Lan és 1419-ben ugyanő «fizkuti» előnevet, 413-ban pedig, mint a László fia s fizkuti birtokos Kozmatelki nevet visel. Ugyanez évi okt. 3-án (mint szintén a László fia), Kozmatelke részeit Ősi Ivánka-fia (János fiának) Simonnak 440 forintért eladta. Végül 1415. július 3-án Kozmatelki István kozmatelki birtokát, úgy testvéri szeretetből, mint leány-negyed fejében, Balai Györgynek adta. (1377: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 336., 1396: Dl. 27442„ 1407: gr. Teleki cs. oklt. I. 320., 1408: Dl. 26764., 1410: gr. Teleki cs. oklt, I. 366., 1411: Dl. 26876., 1413: Dl. 30765., 27001., 1415: Dl. 26769., 1419: gr, Teleki cs. oklt. I. 444.) L. a Dombai és a frátai vagy botházai Szentes (az 1479. évhez) cs. alatt.
Székely (inakfalvai) cs. Aranyos-széki székely cs. – Zekel. (1457: gr. Teleki cs. oklt. II. 69.) Tamás ekkor Kolozsvármegye egyik ispánja azaz alispánja.
Székely (macskási) cs. Zekel. (1496: Dl. 27568., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 153. n. 1.)
Székely (ó-budai) cs. Zekel. (1460: Dl. 36407. pag. 83. n. 2.) Másként Óbudai vagy Budai. (L. a Budai cs. alatt, az 1450. évhez.)
Székely (patai) cs. Másként Patai. – Zekel. (1419: Dl. 28793. 1442: Dl. 26782., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 5., 1457?: Dl. 36405. pag. 2. n. 2.) Sekel. (1444: Dl. 26783.) Már 1419-ben szerepel László (az Imre fia), úgy látszik, a későbbi «patai Székely» nevet viselt családból. Azonos lehet ezzel az a Patai (Imre fia) László is, a ki 1429. január 26-án majd 1430. őszén, édes testvérével Antallal és a patai Salamonfiakkal együtt, Egyházas-Pata részeihez (1429-ben Korpádi György és fia Ozsvát, 1430-ban pedig ugyancsak Korpádi György, gyermekei Ozsvát és Lucza, Korpádi János fiai László, András és János, továbbá a Korpádi Mihály leányai, Erzsébet és Margit ellentmondásával) jogot tartott. 1439. február 13-án ugyanez a (Patai) Imre fia László Patán rődi Cseh Miklósnak adott el, márczius 9-én pedig Mérán patai Dezsőfi Jánosnak adott cserébe részeket, bizonyos patai jószágokért. 1442. június havában, bizonyára ugyanő, mint patai Székely (Imre fia) László, szent-iváni Tatár Mihálylyal (a János fiával) és Patai (kiszakadva, valószínűleg Dezsőfi) Jánossal együtt, mint osztályos atyafiak tartanak jogot szintén Pata helység részeihez, részben a Korpádi György és Botház(a)i András ellentmondásával. Szent-iváni Tatár Mihályt ugyanis Pata részeibe egy külön oklevél tanusága szerint még e hó folyamán ellentmondás nélkül beigtatták. 1457. (?) táján ugyancsak patai Székely (Imre fia) László mostoha fiának, Esztánai (Máté-fia) Nemes Pálnak adta atyja László patai nemesi udvarházát. (V. ö. 1429: Dl. 27010., 1430: Dl. 27014., 1439: Dl. 36390. pag. 12, n. 1., 27020., 26885., 1442: Dl. 26782., 27163., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 5.) L. a rődi Cseh (az 1444. évhez), Patai és a patai Salomfi vagy Salamonfi cs. alatt.
Székely (szent-egyedi) cs. Dobokavármegyéből. – Zekel. (1476: Dl. 36403. pag. 117, n. 1., 1477: Dl. 26427., 1482: Dl. 26922.) 1476. június 13-án az András özvegye Veronka asszony, a Képíró (Kep Iro) Mihály leánya Klára nevében is, keszői birtokát nyolcz forintért Györgyfalvi Pálnak zálogba vetette; 1482. május 6-án pedig ugyanez a Veronka asszony ugyancsak keszői részeit 32 arany-forintért a nevezett Györgyfalvi Pálnak s leányainak Agatának és Erzsébetnek örökre eladta. Szent-egyedi Székely Lőrincz a szent-gothárdi Vas Vid leányát Margitot vette nőül, a ki 1477-ben atyjának gyekei birtokaiból fitestvéreitől részt követelt.
Székely (szent-iváni) cs. Tordavármegyéből. – Másként: Szentiváni, Vajdaszentiváni. (1474: Dl. 28537. L. a Szentiváni cs. alatt, Torda- és Küküllővármegyében.) 1462-ben kapta Mihály a beszterczei királyi vár kapitánya, társával: Héderfá(ja)i Istvánnal együtt, Mátyás király e vidéki birtokai közül a Kacsics-nemzetségbeliekről a Hunyadiak kezére átment Harasztos, Ujfalu és Ludvég, 1464-ben pedig Akna helységet. (L. bővebben a Szécsényi és Hunyadi cs. alatt.) Székely Mihály szintén részt vévén az erdélyi lázadásban, más megyebeli számos jószágain kívül e négy helységben lévő birtokait is monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozta 1468-ban Mátyás király, a szintén kolozsvármegyei Báré helységben bírt részeivel és Szent-Pelbárt nevű pusztájával együtt, a melyekbe Csupor vajdát még ez évben be is igtatták. (1462: Dl. 27175., 1463: Tört. Tár. 1890. 113. l. és losonczi Bánffy cs. llt., 1464: Dl. 27040., 27177., 1468: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. n. 8., 1492: Dl. 36398. pag. 72. n. 1.) L. a somkereki Erdélyi (az 1491. és 1492. évekhez) cs. alatt.
Székely (szent-mihályfalvi) cs. Másként: Szentmihályfalvi.-L. e néven.
Székely (szent-péteri) cs. – L. a Szentpéteri cs. alatt.
Székely (telegdi) cs. Biharvármegyéből. – Úgy látszik, nem-nemes cs. – L. a mereg-jói Botos (az 1511. évhez) cs. a. V. ö. 1520: Dl. 36402. pag. 178. n. 1.
Székelyházi pálosok. L. «Szent-királyi pálosok» néven.
Szele (keczeli) cs. Krasznavármegyéből. – L. a Betleni cs. alatt.
Szemes (kocsárdi) cs. Aranyos-széki székely cs. – L. a Décsei cs. alatt.
Szengyeli (novaji) cs. – Tordavármegyéből. – 1464-ben Zengely. (Dl. 27044., 27177.) Novaj helységben birtokos. 1489-ben és 1496-ban a néhai Lőrincz özvegyének itteni birtokába, végrendeleti hagyomány czímén, az erdélyi káptalant igtatták, de főleg a Silei vagy Sülei Péter ellentmondásával. 1500. január 27-én aztán ez a Sülei Péter, továbbá testvére Benedek és leánya Eufrozina, e hagyományozott jószágok birtoklására nézve egyezségre léptek az erdélyi káptalannal. Ez egyezség értelmében e birtokrészek, a míg él, a Sülei Péter kezén maradjanak, halála után pedig az erdélyi káptalanra, szálljanak, a mely azonban a Péter leányát Eufrozinát férjhezmeneteléig köteles legyen eltartani. (162: Dl. 27038., 1489: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 352., 353., 1496: Dl. 32524., 1500: Dl. 36403. pag. 275, n. 1.) V. ö. a Novaji és a Madarasi cs. alatt.
Szentandrásházi cs. Másként helyesen, Andrásházi. – L. e néven.
Szentegyedi cs. L. a szamosfalvi Mikola (az 1452. évhez) cs. alatt. Talán azonos a czegei vagy szent-egyedi Vas családdal. (L. ott is.)
Szentes (frátai, botházai, méhesi), cs. – A «méhesi» előnevet, csupán 1493-ban, Barnabás viseli. – Zenthes. (1440: Dl. 36390. pag. 42. n. 1., 1442: Dl. 36890. pag. 113. n. 2., pag. 119. n. 3., 1450: Dl. 30820., 1453; Dl. 28398., 1456: Dl. 27169., 27482., 1463: Dl. 30461., 1465: Dl. 27179., 1469: Dl. 36394. pag. 9. n. 2., 1470: Dl. 26901., 26902., 1479: Dl. 26806., 1482: Dl. 27370., 1486: Dl. 27551., 36397. pag. 33. n. 1., 1469: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 352., 353., 1493: Dl. 26935., 26934., 26933., 1496: Dl. 32654.)1442. április 29-én Szentes György, András és Péter tiltakoznak, hogy a király vagy a királyné az ő birtokaikat, vagy a Botházai György birtokait (a dobokavármegyei Márkháza s) a kolozsvármegyei két Fráta és Botháza helységekben, Frátai Gergelynek, Imrének és Lászlónak, Farnasi (Veres) Dénesnek eladományozza; viszont ugyanez évi június 27-én frátai Kakas Imre és László, frátai Szentes Györgyöt és Andrást tiltják el ugyane helységekben bírt részeik elfoglalásától. 1453, február 6-án V. László király az ekkor «jogtalanul» Szentes András és György, Kakas Imre, s Örke (helyesebben Örkei) Gergely kezén lévő Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységeket uj-adományul Losonczi Dezsőnek adta, a ki különben ugyane helységeket, mint a Magyarfrátai (Gálfi) János és Botházai György birtokait, farnasi Veres Dénessel és Vásárhelyi Györgygyel együtt, Erzsébet királynétól már 1440-ben kapta. (L. a Frátái cs. alatt.) 1456. február havában frátai Szentes György, András és Péter osztályos testvéreiken a néhai botházai Kakas Imre fiain Benedeken és Lampérton azokat a részeket (illetőleg az e részekre vonatkozó iratokat) követelték, a melyek őket a nevezett néhai Kakas Imrével együtt a néhai Botházi György után közösen rájok szállt kolozsvármegyei Oláh-Fráta (és dobokavármegyei Márkháza) birtokból illették, de a melyekből őket a nevezett néhai Kakas Imre kizárta. Ugyanez időtájt Szentes György és András ugyanennek a botházai Kakas Imrének, mint magvaszakadt nemesnek, kolozs- és dobokavármegyei birtokaihoz tartottak jogot, némely uj-adományosokkal szemben, a kikkel aztán, hosszasabb heves pör és viszály után, 1465. tavaszán egyezkedtek ki, a mint ezt a botházai Kakasoknál már előadtam. (L. ott.) 1469. márczius 22-én frátai Szentes György és gyermekei Máté, Barnabás, Fülöp és Erzsébet, s a néhai botházai Szentes András gyermekei az ellen tiltakoznak hogy a király Botházát monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának vagy Rédei János erdélyi alvajdának eladományozza. 1479. tavaszán a néhai András fiai Lukács és Miklós, a néhai György fia Barabás, továbbá az ép említett néhai András leányai Zsófia Porkoláb Mihályné, Márta Hosszutelki Mihályné, valamint a szintén most érintett néhai György leánya Erzsébet (frátai) Székely Antalné Frátán azaz Magyar-Frátán birtokosok. Ugyanekkor frátai Boncz Imre s gyermekei Antal, Miklós és Dorottya emelnek ellenök óvást, hogy az ő Oláh-Fráta helység határában levő halastavukat, úgy látszik, már évtizedekkel előbb elfoglalták. Valószínű azonban, hogy az ép most megnevezett nemes asszonyok és családjok, a Szentesek többi birtokaiban, jelesül Oláh-Frátán és Botházán is birtokosok. Legalább Hosszutelki András még 1508-ban is «botházai» előnevet visel. – 1486. május 1-én frátai Szentes Barnabás Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységekben bírt részeit Szobi Mihálynak akarta eladni, a mi ellen frátaí Székely Antal, s gyermekei Szalátiel, Zsófia és Márta tiltakoztak. L. a Frátai (az 1492. évhez) és a Dombai cs. alatt.
Szentgyörgyi cs. L. a macskási vagy botos-macskási Veres cs. alatt.
Szentgyörgyi (szopori) cs. A hajdani maros-széki Szent-György (ma Marosszentgyörgy, Maros-Tordamegyében, Maros-Vásárhelytől é.-k.) értendő. – Zenthgyerghy. (1492: Dl. 36398. pag. 90. n. 1.) Zenthgergy. (1499: Dl. 27093.) L. az Iklódi (az 1482. évtől kezdve) cs. alatt. és v. ö. 1482: Dl. 26925., 26926., 1486: Dl. 36397. pag. 78. n. 2. – Ez oklevelekben állandóan György szerepel, a kinek, úgy látszik, Őr és Szopor helységekben voltak, különböző czímeken, részei. – V. ö. 1486: Székely oklt. I. 259. l. és Tört. Tár. 1890. 125. l. Az ez oklevélben szereplő Szentgyörgyi György kétségtelenül azonos a föntebbivel s már csak azért sem lehet – mint Szabó Károly állítja – az erdő-szent-györgyi Meggyes Balázs testvére, mert e Balázsnak, mint Tordavármegyében elmondtam, csupán egy Zsófia nevű leánya volt; a ki előbb a Barcsai Gáspár majd a gyerő-monostori Kabos Gáspár felesége lett; az ép idézett 1486. évi oklevélben előforduló Szentgyörgyi Györgygyel egy testvér Szentgyörgyi Balázsnak pedig ugyanez oklevél két lányát említi, ú. m. Mártát hidvégi Mikó Lőrincznét, és Annát szentannai Tót Miklósnét. Ez a Márta 1495-ben már a bodogi Czerjék Antal felesége. Ekkor (V. 30.) ismerjük meg az ép említett, már elhunyt Szentgyörgyi Balázs egész családját és összes birtokait, melyek közül a hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított Szent-Márton (Ma Mezőszentmárton, Maros-Tardamegyében, Maros-Vásárhelytől é.-ny., a kolozsvármegyei határon) helység tartozik ide. (L. Tordavármegyében ugyane, valamint a Vajai és az ernyei vagy nagy-ernyei Székely cs. alatt.)
Szentgyörgyi cs. Maros-széki székely cs. – Másként Erdő(-fi, szentgyörgyi, erdő-szent-györgyi). – L. e néven.
Szentgyörgyi (és Bazini) cs. L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1467. évhez), farnasi Veres (az 1467. évhez), Györgyfalvi (az 1509. évhez) és a Suki (az 1497., 1501. évekhez) cs. alatt.
Szentiváni cs. Olykor: Vajdaszentiváni Tordavármegyéből, – 1465. január 19-én Szentiváni Ferencz (az István fia), a saját és édes testvére János, valamint Szentiváni László (a Mátyás fia), Járai (máskor járai Abafái) Gergelynek a János fiának s édes testvéreinek Lőrincznek, Ferencznek és Jakabnak, továbbá a Járai (máskor Felsőjárai) (néhai Miklós fiának) Péternek s a Lőrincz leányának Apolinának adják Báré helység részeit, cserében a tordavármegyei Szent-Ivánban netalán még bírt részeikért. Viszont 1470. július 9-én Járai (néhai István fia) Péter és Járai (néhai Miklós fia) Péter, Báré helységben bírt részüket Szentiváni (Mátyás fiának) Lászlónak eladták. 1480-ban a Szentiváni-leánytól (t. i. a néhai István leányától) származó Butkai (Benedek fia) Zsigmond és nővérei Orsolya, Dorottya és Erzsébet, némely küküllő- és torda-, valamint Báré kolozsvármegyei helységekben lévő, őket örökjogon megillető részeiket a Kerel(l)őieknek eladták. 1484-ben «Vajdaszentiváni» Tamás deák és neje elégítik ki két tordavármegyei s Szombattelke és Báré kolozsvármegyei helységekből «Vajdaszentiváni» Ferencz özvegyét, Katalin asszonyt, hitbér és jegyajándék czímén. 1486. június 1-én Kecseti (néhai Tamás fia) Zsigmond némely küküllő- és tordavármegyei, valamint Szombattelke és Báré kolozsvármegyei helységekben levő részeit Szentiváni (néhai Ferencz fiának) Bernátnak és Piski Györgyné Dorottya asszonynak zálogba adta. 1494. július havában ugyancsak a Kecsetiek követelnek osztályt az anyai ágon a Szentivániaktól származó Piski, Földvári és földvári Kóka családok tagjaitól, ugyanezen a czímen, a Szentivániak némely küküllő- és torda-, valamint az ép említett kolozsvármegyei Szombattelke és Báré helységekben levő jószágaiból. (L. bővebben Küküllővármegyében a Szentiváni csakádnál.) Ez alatt a «kolozsvármegyei» Szombattelke helység alatt kétségtelenül a mai kolozsvármegyei Mezőszombattelke értendő, a hol 1506-ban, mint Katona helység szomszédja, szent-iváni Kóka Sebestyén egyik földesur volt. E helység felét Szentiváni Ferencz, valamikor 1463. után, (az évszám utolsó száma hiányzik), még az erdélyi lázadás előtt kapta a két losonczi Dezsőfi Lászlótól és Zsigmondtól s a szabályszerű beigtatás is megtörtént. (Egyik szomszédos, a mint novaji birtokos, más oklevélből ismeretes, Silei János volt.) Félreértések mellőzése végett szükségesnek tartom itt még a következőket megemlíteni. Mikor 1463-ban a Vár(a)daiak és losonczi Dezsőfiek belső-szolnokvármegyei Bálványos várukat idegen kézből visszaszerezték, kikötötték, hogy egy birtokot (valószínűleg közbenjárás czímén) ennek a Szentiváni Ferencznek fognak adni. E birtok, egy 1467. év végén kelt oklevél szerint, amelynek értelmében a váradi püspököt a közben hűtlenségbe esett losonczi Dezsőfiek Bálványos vári részeibe királyi adomány czímén beigtatták, a «dobokavármegyei» Szombattelke helység volt, a melynek feléhez a beigtatás alkalmával Szent-Iváni János (a néhai István fia) és fia Ferencz, valamint Szentiváni Ferencz (ugyanezen István fia) és fia Bernát, a váradi püspökkel szemben jogot tartottak. Csakhogy, mint láttuk, néhány hónappal előbb, 1487. nyarán Szentiváni Ferencz, a kolozsvármegyei Szombattelke felébe igtattatta magát, a «losonczi Dezsőfiek adományából», kétségkívül ugyanezen a czímen. Ezért nem bírom megérteni, mily czímen tartottak jogot a fölsorolt Szentivániak a dobokavármegyei Szombattelke feléhez, bár 1468. február 9-én az előbb említett négy Szentiváni ujra tiltakozott, hogy Mátyás király «Oláh-Szombattelke» (a név sem előbb, sem utóbb nem fordul elő) dobokavármegyei birtokot a váradi püspöknek eladományozhassa. Végül még csak azt jegyzem meg, hogy ez időtájt a kolozsvármegyei Mező-Szombattelke is, a doboka- vagy belsőszolnokvármegyei Szombattelke (ma Erdőszombattelke, Szolnok-Dobokavármegyében, Szamosujvártól keletre) is a belső-szolnokvármegyei Bálványos várához tartozott. Főleg e körülményből ered a zavar. (1465: Dl. 28528., 1467: Dl. 27044., 1470: Dl. 36395. pag. 71. n. 3., 1480: Dl. 27719., 27720., 28658., 1484: Dl. 36393. pag. 90. n. 2., 1486: Dl. 36397. pag. 60. n. 2., 1494: Dl. 27224. – V. ö. 1463: Dl. 26893., 27908., 1487: Dl. 27917., 1468: Dl. 36393. pag. 40. n. 2., 1519: Dl. 28492,) L. Tordavármegyében az ernyei vagy nagy-ernyei Székely cs. a., továbbá Kolozsvármegyében a Losonczi (az 1463., 1464. évekhez) cs. alatt.
Szentiváni cs. Másként szent-iváni vagy vajda-szent-iváni Székely. – L. e néven.
Szentkirályi cs. Kalota-Szent-Király helység értendő. – 1440. nov. 17-én a néhai Szentkirályi Jakab-fia János, édes nővérének Veronkának a gyerő-monostori Radó-fi György feleségének Szent-Király, Monyorókereke és Hímtelke helységekben részeket adományozott, azzal a feltétellel, hogy e részeket születendő gyermekeik is bírhassák, ha pedig gyermekeik nem születnének, e birtokok nevezett Jánosra visszaszálljanak. Úgy látszik, 1449-ben, november havában, ez a Szentkirályi János solymosi várnagy «és édes testvérei, Mihály és Miklós, valamint a Béli (de Bely) Jakab leánya Veronka gyerő-monostori Radó Györgyné» (a kik azonban, úgy látszik, mind a négyen édes testvérek voltak !) gyerő-monostori Kabos Pétert és fiát Tamást Szent-Király részeinek használatától eltiltották. 1467. tavaszán ugyancsak Szentkirályi János a gyerő-monostori Kabosokkal kötött egyezség alapján utóbbiaktól a néhai álmosdi Csire László birtokait «kapta vissza» Szent-Király, Monyorókerék, Hímtelke és Székely-Jó helységekben; 1469. október 21-én pedig a losonczi Bánfi Jánostól felvett 22 arany-forint kölcsön fejében, az ujév tájára ígért visszafizetés elmulasztása esetére; monyórókeréki részeit kötötte le. 1471. május 24-én Szentkirályi (néhai Bálint deák fiai) Miklós és János zálogosították el Monyorókerék részeit 20 arany-forintért a várczai oláh vajdának, (Illés vagy Éliás fia) Mihálynak. 1477. deczember 17-én a János özvegyét Dorottya (vagy Borbála) asszonyt, férjé jószágaiból Szent-Király, Monyorókerék, Hímtelke és Székely-Jó helységekből, hitbér és jegyajándék czímén középlaki Ispán Benedekné Angaléta asszony s farnasi Veres Istvánné Margit asszony, a Hosszuréti Bálint deák leányai, elégítették ki. 1484-ben (III. 29.) ugyanez az Angalita asszony («Nagyvölgyi Benedekné», valójában azonban Középlaki vagyis középlaki Ispán Benedekné), és farnasi Veres Istvánné, Margit asszony követelték gyerő-monostori Radó Györgytől és feleségétől Veronka asszonytól Szent-Király, Monyorókerék, Hintelke és Székely-Jó helységek részeit, mint a néhai Szentkirályi János által részükre és utódaik részére végrendeletileg hagyományozott jószágokat. 1495-ben a Madarásziak a szent-királyi Csenkes (vagy Csenkesz, az oklevélben Chenkes áll) Jakab hímtelkei, monyorókeréki és székely-jói, idegen kézen levő részeihez tartottak jogot. Úgy látszik, ez alatt a Jakab alatt a fentebb emlegetett Szentkirályi Jakab értendő. (L. bővebben a Madarászi családnál, a hol a genealogiai és birtoktörténeti szempontból összefüggőnek látszó adatokat egybefoglaltam. – V. ö. az álmosdi Csire vagy Csirefi cs. és sebesvár vár alatt, az 1461. évnél. – 1440: Dl. 36390, pag. 61. n. 1., 1449: Dl. 36391, pag. 95. n. 3., 1461: Dl. 36392. pag. 137. n. 3., 1461: Dl. 27042., 1469: Dl. 36393. pag. 141. n. 3., 1471: Dl. 36393. pag. 85. n. 2., 1474: Dl. 36403. pag. 96. n. 1., 1477: Dl. 36403. pag. 146. n. 1., 1495: Dl. 27082.)
Szentkirályi cs. A maros-széki szent-Király helységből való, a tuzsoni, szent-királyi sat. Bolgár-okkal, a tuzsoni vagy szent-annai Tótokkal és Tuzsoniakkal (l. ottl egy tőből eredő család, mely olykor, a XV. század közepéig, a Tuzsoni nevet is viselte. Jellemző és szeretett név e családban kezdettől fogva a Semjén vagy Simén (Symeen) név. – 1424-ben Szentkirályi Mihály az István fia, anyja Margit asszony s nővérei Anna, Ilona és Pota Méhes helység határában levő, őket örökjogon megillető, s ekkor Tordavármegyéhez számított fél halastavukat 200 arany-forintért Somkereki (Erdélyi) Antalnak a Miklós fiának adták el, a kit annak birtokába még ez év folyamán be is igtattak. 1447-ben bizonyos néhai Semjénnek (a ki alatt kétségtelenül Szentkirályi Semjén értendő) második feleségétől Dorottya asszonytól született fiai és leányai, továbbá ugyane Semjén anyjának, az ép előbb, 1424-ben említett Margit asszonynak leányai Anna Gyulakutai Péterné, Ilona Kecsedi vagy Kecseti Andrásné és Potenczia (harinnai) Farkas Jánosné egyfelől, s nevezett anyjuk Margit asszony másfelől, a megye kitétele nélkül fölsorolt Méhes, Velkér, Nyulas, Néma, Szent-Márton és Gerebenes helységek részein osztozkodnak, melyek közül Méhes, Velkér, Nyulas és Szent-Márton inkább Kolozs-, Néma és Gerebenes pedig inkább Tordavármegyéhez számíthatók, s Nyulas alatt kétségkívül Kis-Nyulas értendő. 1495. május 8-án a szentkirályi (néhai) Semjén leánya Margit asszony a szent-mártoni Jánosi (Janosy) György özvegye Méhes, Velkér és Arankut kolozsvármegyei helységekben, kilencz tordavármegyei (köztök Kis-Nyulas, Néma, Szent-Márton és Gerebenes) helységben és a székelyföldön atyjáról reászállott részeit illetve örökségét szent-királyi Csáni Lőrincznek és Lázárnak 300 arany-forintért eladta, azzal a feltétellel, hogy ezek őt életében tisztességesen ellátni és ruházni, halála után pedig illendően eltemettetni tartoznak. (1325: gr. Teleki cs. oklt. I. 40., 1395: U. o. 248., 249., 1424: U. o. 468., 1435: U. o. 543., 1441: Dl. 13612., 1447: Dl. 36391. pag. 32. n. 1., 1495: Dl. 36398. pag. 240. n. 1.) L. Tordavármegyében a Méhesi vagy méhesi Gyerőfi cs. alatt.
Szentkirályi cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyében fekvő Szent-Király helység értendő. – Azonos vagy vérrokona Mocsi vagy Macsi családdal. 1464-ben János «novaji Zenthkyrali» néven fordul elő. – L. a Mocsi és a Novaji cs. alatt. (V. ö. 1462: Dl. 27038., 1464: Dl. 30462., 1467: Dl. 27045.)
Szent-királyi pálosok. L. Tordavármegyében, a Toldalagi (az 1471., 1478. évekhez) cs. alatt.
Szentmártoni cs. A mai Mezőszentmárton értendő. – Másként Majosi vagy Majusi. – L. e néven, Tordavármegyében.
Szentmártonmacskási cs. Másként szent-márton-macskási Macskási, Józsefmacskási, Felsőmacskási avagy egyszerűen Macskási. – L. utóbbi néven. (V. ö. a Zalaházai cs. a., az 1451. évhez.)
Szentmihályfalvi (Szentmihályi) cs. A székely Aranyos-székről. – Másként szent-mihályfalvi Székely vagy szent-mihályfalvi Dienesi. – E vármegyében a XV. század közepe táján Szent-Pál, Gyeke vagy Jeke és Szucsák helységekben lehettek részei. Jelesül 1447-ben (II. 11.) Szentmihályfalvi Péter a Dénes fia., szent-mihályfalvi Csege (Chege) Miklóssal, szent-mihályfalvi Cse (Che?) Györgygyel és Szentmihályfalvi Jakabbal a Pál fiával együtt Szent-Pál részeihez tartott jogot, Szentpáli Lászlóval, Jánossal és Pállal szemben. Ugyanez időtájban, úgy látszik 1449. szeptember 1-én, ugyanennek a Szentmihályfalvi néhai Péternek gyermekei Gergely, Lukács, Bálint, Magdolna és Apollónia tiltakoztak, hogy Mátéi Miklósné, a gyekei Fejes István leánya (Orsolya), az ő kolozsvármegyei Jeke azaz Gyeke (és a dobokavármegyei Szent-Miklós) helységben «örök jogon» bírt jószágaikat elfoglalja. Végül, úgy látszik, ugyanez év (1449.) nyarán Tamásfalvi (Illés fia) Imre, neje Szentmihályfalvi (Dénes fiának a néhai Péternek leánya) Katalin, gyermekeik (Tamásfalvi) András, Borbála, Anna és Dorottya, továbbá az említett Katalin fivére (Szentmihályfalvi) György emeltek óvást, hogy az említett Szentmihályfalvi Péter özvegye Katalin asszony (a Papfalvi László leánya), az őket «igazságos czímen» illető (bizonyos tordavármegyei és) Gyeke, Árva-Szent-Miklós (Arwvazentmiclos), Bogács (Bogach) és Szucsák kolozsvármegyei helységek részeit bitorolja. E helységek közül azonban a kissé zavarosan írt oklevél Árva-Szent-Miklós alatt a hajdan kétségtelenül Dobokavármegyéhez tartozott mai Aranyosszentmiklóst (Szolnok-Dobokavármegyében, Szamosujvártól k.-d.), Bogács alatt pedig azt a mai kolózsvármegyei Bogácsot értjük, mely a középkorban szintén nem Kolozsvármegyében feküdt, hanem ugyancsak Dobokavármegyében, (Szamosujvártól d.). 1458. okt. 12-én az utóbb említett Katalin asszony a Szentmihályfalvi Dénes fia Péter özvegye és fia Gergely, Szent-Pál részeit szent-páli Gyulafi Pál fiától Miklóstól 10 arany-forintért, november 29-én pedig ugyanő mint előbb a szent-mihályfalvi Dienesi («Dyenesy» azaz Dénesfi) Péter most pedig már a Szentpáli László felesége Szucsák részeit szent-mihályfalvi Dienesi (Albert fiától) Györgytől szintén 10 arany-forintért zálogba vette. (1447: Dl. 36391. pag. 25. n. 2., 1449: Dl. 36391. pag. 89. n. 2., pag. 106. n. 3., 1458: Dl. 36392. pag. 19. n. 1., pag. 35. n. 1.)
Szentmihálytelk(e)i cs. A Valkai vagy Valkói s a szent-mihálytelki Tompa családok tagjai viselték e nevet egy ideig. (L. e családoknál, és v. ö. a Szomordoki cs. a., az 1427., 1430. éveknél.)
Szentmiklósi cs. Másként, úgy látszik, szent-miklósi Nagy.– L. e néven.
Szentmiklósi cs. L. a Mocsi (az 1461. évhez) cs. a.
Szentpáli cs. A Borsa-nemzetségből, melynek nevét ma is őrzi a Szent-Páltól vagy Magyar-Szent-Páltól nem messze, Kolozsvártól észak felé, a Borsa folyó völgyében fekvő kolozsvármegyei Borsa helység. (Karácsonyi János. Magyar Nemzetségek. I. 268. l.) 1505-ben «Zenthpali», 1509-ben «Zenthpaly» alakban fordul elő. – Gyula, a Rudolf ispán fia, 1295-ben Szucsák felét Péter erdélyi püspöknek eladta. Később a László fia Pál még Zsigmond királytól Kémeri Miklós deákkal együtt kapta állítólag némely (úgy látszik) krasznavármegyei birtokokon kívül Középlak, Zutor, Dezsőfalva másként Almás és Nércze kolozsvármegyei helységek részeit, a melyeket azonban Kémeri Miklós csupán a maga «s édes testvére István» számára igtattatott be, s a melyek nyilván később sem jutottak a Szentpáliak birtokába. 1440-ben László szent-királyi részeit uj-budai Cséb (? Ceeb) Györgynek akarta eladni, a mi ellen (ez év június 26-án) Gesztrágyi Albert és fiai, bizonyára mint rokonok vagy szomszédos birtokosok, óvást emeltek. 1441. május 31-én e László felesége, Erzsébet asszony (a Lónai Mihály fia András fiának Andrásnak leánya) tartott jogot Gyerő-Vásárhely, Kis-Kapus, Szamártelek, Inaktelke, Pánik, Bedecs, Esztán(a), Szamosfalva és Szent-Király (azaz Topa-Szent-Király) részeihez, a melyeket még nagyatyja, Lónai András vett zálogba a Gyerővásárhelyi vagyis gyerő-vásárhelyi Gyerőfi családtól, s a melyeket most (a kolozsmonostori konvent előtt tett óvása mellett) Gyerővásárhelyi (Gyerőfi) János fia Miklós gyermekei Dávid, Mihály, János, Imre és egy meg nem nevezett leánya (kétségkívül Erzsébet) Gesztrágyi Albertné, erőszakkal akartak tőle elfoglalni. Ugyanez év november 18-án ugyanő, ugyancsak Szent-Király részeit, férjének Szentpáli Lászlónak kezessége mellett, az ép említett Desztrágyi azaz Gesztrágyi Albertnek vetette zálogba; 1452-ben, gyermekei Péter és Borbála nevében is, az 1441-ben fölsorolt Inaktelke részeit «melyek őt homagium czímén illetik» osztályos testvéreinek, a már említett gyerő-vásárhelyi Gyerőfi Mihálynak (a Miklós fiának), feleségének Ilona asszonynak és gyermekeinek Ábrahámnak, Katalinnak és Orsolyának 200 arany-forintért eladta, (a mi ellen azonban Gesztrágyi Albert, neje, Erzsébet asszony s gyermekeik István, Mihály, János, Benedek, Ilona és Anna még 1460-ban is tiltakoztak); 1455. május havában (gyermekei Péter, Borbála és Agata nevében is) szintén Szent-Király részeit 11 arany-forintért már Gesztrágyi Albertnek vetette zálogba; 1456. július 22-én, (gyermekei Péter és Borbála nevében is), az őket szintén «homagium czímén megillető» birtokaikat Bedecs helységben és Ó-Bánik pusztán pedig 100 arany-forintért ismét gyerő-vásárhelyi Gyerőfi Mihálynak (a néhai Miklós fiának), nejének Bakaji Ilonának (a néhai Zsigmond leányának) és gyermekeiknek Ábrahámnak, Andrásnak, Katalinnak, Orsolyának és Ilonának adta el, a mi ellen Gesztrágyi Albert és családja 1460-ban szintén óvást emelt. Néhány évvel előbb, 1452. deczember 3-án ugyancsak Erzsébet asszony, az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Száva és Bogács helységek részeit, melyeket ekkor Orsolya asszony Tátei Miklósné idegen kézből visszaszerzett, utóbbinak, mint birtoktársának, élete tartamára teljesen átengedte. – Közben, 1444. május 25-én férje, az emlegetett Szentpáli László, másokkal együtt Méra (és, úgy látszik, Andrásháza, az utóbbi név azonban az oklevélben ki van törölve) részeihez tartott jogot. 1450. január 11-én Szentpáli Miklós (a János fia), néhai testvére János birtokrészeit Szent-Pál helységben Szentpáli Györgynek (a János fiának) 16 aranyforintért, más részeit pedig ugyancsak nevezett Györgynek és nővérének Margit asszonynak, a sálfalvi Sálfi János fia Sál feleségének, 12 forintért zálogba vetette. – Nyilván e családból való az a szent-páli Gyulafi (Gywlafy) Miklós (a Pál fia) is, a ki ez idő tájt, 1458. október 12-én, elhunyt testvére, György szent-páli részeit 10 arany-forintért Szentmihályfalvi (Dénes fia) Péter özvegyének (Katalin asszonynak) és fiának Gergelynek zálogba vetette. Egy Szentpáli Gyula (Gywla) ugyanis már 1295-ből ismeretes; egy másik pedig később, mint a László fiának Jánosnak majd mint Miklósnak, Lászlónak és Pálnak nagyatyja, 1427-ben s 1439-ben említtetik. Szentmihályfalvi Péter a Dénes fia pedig már 1447-ben szerepel e vidéken, a mikor is szent-mihályfalvi Csege Miklóssal, szent-mihályfalvi Cse(h) Györgygyel és Szentmihályfalvi Jakabbal (a Pál fiával) együtt, Szentpáli Lászlóval, Jánossal és Pállal szemben, Szent-Pál bizonyos részeihez tartott jogot. Ugyanennek a Szentmihályfalvi Péternek, mint «Dienesi» (azaz Dénes-fia) Péternek özvegye Katalin asszony, 1458. november havában már a fentebb emlegetett Szentpáli László felesége volt, és mint ilyen vette zálogba ekkor (XI. 29.), ugyancsak szent-mihályfalvi Dienesi Albert fiától Györgytől, Szucsák részeit, 10 arany-forintért. 1471. november 14-én e Szentpáli László fiának a néhai Péternek zálogban a szent-mihálytelki Tompa Mihály kezén levő topa-szent-királyi részeit, e Mihály az általa annak idején fizetett zálog-összegben: t. i. 20 forintban, Gesztrágyi Albert fiának Istvánnak adta tovább zálogba. Ez adatból az is következtethető, hogy a fentebb ugyane család birtokában egyszerűen «Szent-Király» néven említett helység alatt TopaSzent-Király értendő. 1474. január 14-én Szentpáli Pál és fiai Mihály, Tamás, Bálint és Fogas János, Kórógyon három jobbágy-telket zálogosítottak el 8 forintért ó-budai Porkoláb Albert özvegyének Margit asszonynak. 1486-ban a néhai Szentpáli László leánya, Erzsébet asszony a kórógyi Horvát Mátyás felesége, az anyja Papfalvi (néhai László leánya) Katalin asszony után részére járó összes szent-páli részeit Szentpáli Mihálynak átengedte; viszont utóbbi Kórógy helységben három jobbágy-telket és ezen kívül még 33 forintot adott nevezett Erzsébet asszonynak. 1488. február 20-án Szentpáli János (a János váradi püspök királyi főkanczellár nemes szolgája) és édes testvére Mihály, e János hű szolgálataiért, illetőleg e püspök kérésére, uj-adományul kapták Mátyás királytól Szent-Pál helységet, a melyre vonatkozó irataikat elvesztették. 1505. augusztus 15-én, (úgy látszik, az ép említett) Mihály Mérán három jobbágy-telket adott zálogba, három forintért mérai Dezső Antalnak. – Ez adatok szerint e család ebben a korszakban, a G(y)erővásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi családtól szerzett birtokain (Gyerő-Vásárhely, Kis-Kapus, Inaktelke, Szamártelke, Pán(y)ik, Bedecs, Sztána és Szamosfalva helységek s Ó-Bánik puszta) kívül Szent-Pál, Szent-Király azaz Topa-Szent-Király, Kórógy, Méra, (és az olykor Kolozsvármegyéhez számított, különben pedig dobokavármegyei) Száva és Bogács helységekben is birtokos. (1295: Fejér. Cod. Dipl. VI. 1. 367. l., 1411: Dl. 26766., 1427: Dl. 28967., gr. Teleki cs. oklt. I. 498., 1433: Dl. 28973., 1436: Dl. 27158., 1440: Dl. 36390. pag. 55. n. 1., 1441: Dl. 36390. pag. 71. n. 1., pag. 85. n. 2., 1444: Dl. 28980., 26783., 1447: Dl. 36391. pag. 25. n. 2., 1450: Dl. 36391. pag. 102. n. 1., 36407. pag. 118. n. 1., 1452: Dl. 36403. pag. 80. n. 1., 27029., 1455: Dl. 36407. pag. 68. n. 4., 1456: Dl. 36403. pag. 29. n. 2., pag. 30. n. 2., 1458: Dl. 36392. pag. 10. n. 2., pag. 19. n. 1., pag. 20. n. 1., pag. 20. n. 3., pag. 35. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 74. n. 2., 1471: Dl. 36393. pag. 102. n. 1., 1474: Dl. 36393. pag. 171. n. 1., 1486: Dl. 36397. pag. 29. n. 1., pag. 30. n. 1., pag. 37. n. 1., 1488: Dl. 28644., 1499: Magy. Tud. Akad. kézirattára, 1501: Dl. 36405. pag. 170. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 170. n. 1., 1505: Dl. 27580., 36399. pag. 118. n. 1., 1508: Dl. 26962., 1509: Dl. 27595.) L. Tordavármegyében az ernyei vagy nagy-ernyei Székely cs. alatt, továbbá Kolozsvármegyében a rődi Cseh (az 1444. évhez), patai Dezsőfi (az 1439. évhez), mereg-jói Botos (az 1502. évhez), Mérai (az 1411., 1427. évekhez), Középlaki (az 1461. évhez), papfalvi Csoronk vagy Csorong, Szomordoki (az 1427., 1486. évekhez), gyulai Porkoláb (az 1505. és 1507. évekhez) cs. alatt.
Szentpéteri cs. Kétségkívül a mai Uzdiszentpéter értendő. (1394: gr. Teleki cs. oklt. I. 250., 1445. U. o. II. 409., 1414: U. o. I. 402., 404., 405., 1430: U. o. 525., 1474: Dl. 26802.) V. ö. 1500. körül: Dl. 36343., a hol «Zentpethery» László szerepel, ugyane Szent-Péter helységből. Talán e családból (mindenesetre azonban e helységből) valók az 1390. és 1391-ben élt szent-péteri Székely vagy Széköly (Zekel, Zekul) István és György is. (gr. Teleki cs. oklt. I. 227., 231.) – L. Tordavármegyében a Majosi vagy Majusi cs. alatt.
Szerdahelyi cs. Másként szerdahelyi Imrefi. – A Győr-nemzetségből. – L. a Losonczi (az 1467. évhez) cs. alatt.
Széplaki cs. (1500: Dl. 27101., 27100., 1505: Dl. 26958.)
Szészarma(n)i (Szészarmadi) cs. Belső-Szolnokvármegyéből. – L. a harinnai Farkas (az 1451. évhez) cs. alatt és v. ö. Tordavármegyében a Toldalagi (az 1443. évhez) cs. alatt.
Szilágyi (horogszégi) cs. L. a farnasi Veres cs. a. Tordavármegyében, továbbá Kolozsvármegyében a somkereki Erdélyi (az 1481. évhez), Hunyadi és a kis-mereg-jói Csicsei (az 1460. évhez) cs. alatt.
Szilágyi (kidéi) cs. Dobokavármegyéből. – L. a somai Tót cs. alatt.
Szilágyi (novaji) cs. Zylagy. (1474: Dl. 27053.) Ez oklevélben Imre mint Ölyves szomszédosa szerepel.
Szilágyi (szent-márton-macskási) cs. Zylagy. (1451: Dl. 36403. pag. 54. n. 3.) L. a Zalaház(a)i (az 1451. évhez) cs. alatt.
Szilágyi (uj-budai) cs. Zylagy. (1493: Dl. 27078., 1497: Dl. 36403. pag. 165. n. 1.)
Szilkereki cs. (1404: Dl. 28589., 1458: Dl. 36403. pag. 34. n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 118. n. 1., 1497: Dl. 36403. pag. 194. n. 3., 1499: Dl. 27092., 1500: Dl. 27099.) Dobokavármegyéből. 1497-ben egy ízben «Zylkereky» alakban fordul elő. – L. a Frátai (az 1458. évhez), Györgyfalvi (az 1404. évhez), Sárdi (1497–1500. évekhez) és a Kilédi cs. alatt.
Szilvási cs. 1492-ben és 1498-ban «Zylwasy», 1516-ban, «szilvási» előnévvel «Ziluasi» alakban fordul elő. – A kolozsvármegyei mai Mezőszilvás helység értendő. – 1447-ben (II. 10.) a néhai András fiai, Bálint tordai esperes, László és Bertalan, valamint László fia János és e Bertalan fia Balázs, a néhai tuzsoni Bolgár Miklós gyermekei (László és egy leány) kezén levő mező-szilvási birtokukat utóbbiaktól ki akarták váltani. 1448-ban (I. 28.) ugyanez a Szilvási János (a László fia, a ki András fia) és Balázs (a Bertalan fia), a nevezett Bolgár Lászlóval szemben, Puszta-Szilvás más néven Vajda-Szilvása nevű (ekkortájt lakatlan, azaz puszta) birtokukhoz (mely alatt kétségtelenül az előbb nevezett Mező-Szilvás értendő) tartanak jogot s e birtokot Bolgár Lászlótól vissza is kapják ugyan, de annak elfoglalása és elpusztítása miatt, különösen nevezett Bolgár László ellen, nemsokára (ez év október havában) ujra panaszkodnak. Ugyanez év (1448.) október havában Szilvási János (a ki alatt, úgy látszik, az előbb említett János értendő) a kolozsvármegyei határon fekvő, de már inkább tordavármegyei Szent-Jakabon birtokos, a hol különben 1470-ben az ugyane családhoz tartozó Szilvási Gergelyt is rész-birtokosnak találjuk. Ugyanez időtájt a fent nevezettek és ezenkívül az említett Bertalan másik fia János, ugyancsak e Vajda-Szilvása másként Mező-Szilvása nevű birtokuk felét bizonyos feltételek mellett Farnasi (Veres) Dénesnek a Miklós fia János fiának adták, a kit aztán e birtokba csakugyan be is igtattak. 1473-ban (január) Ambrus a néhai János fia, az Ölyvessel határos Oláh-Szilvás kolozsvármegyei helységben birtokos. E helység alatt tehát kétségkívül a fentebbi Mező-Szilvás vagy Vajda-Szilvás vagy Puszta-Szilvás, e János (az Ambrus apja) alatt pedig bizonyára a fentebb János (a László fia) értendő. 1473-ban (IV. 12.) Szilvási Ambrus és Gergely (bizonyára ugyanaz, a kit fentebb már mint szent-jakabi birtokost említettünk) Berkenyes helységben levő halastavukat akarják botházai Nagy Simonnak eladni, a mi ellen a Frátaiak (kétségkívül szomszédság czímén) tiltakoztak. Szilvási Ambrus különben Berkenyesen 1493-ban is birtokos. 1474. évi április 11-én ugyane az Ambrus és Gergely (testvérek) Oláh-Szilvás helységben bírt némely részeiket 52 arany-forintért Zalaházai Lászlónak zálogosították el. 1498. február 26-án ennek az Ambrusnak s fiainak Andrásnak és Gálnak, mint magtalanul elhalt nemeseknek birtokát Mező-Szilvás helység felét, Csezelicz(k)i Mátyás királyi udvarnoknak (a ki, mint a következő évben megtudjuk, a néhai Szilvási Ambrus leányának Ilona asszonynak férje volt) adta II. Ulászló király, neki és már Mátyás királynak tett hűséges szolgálataiért. A beigtatás még ez év tavaszán ellentmondás nélkül meg is történt. Ugyanez a Csezeliczki Mátyás a következő (1499.) évben a tordavármegyei Szilvás helységben is birtokos volt. Ugyanő 1502. november 17-én feleségétől: Szilvási Ilona asszonytól, ennek összes, atyjától reá szállott (meg nem nevezett) rész-birtokait, ajándékba kapta. (1430: Dl. 28372., 1440: Dl. 36390. pag. 55. n. 4., 1443: Dl. 28387., 1447: Dl. 36391. pag. 31. n. 3., 1448: Dl. 30816., 29264., 29487., 36391. pag. 41. n. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 31., Dl. 28249., 36391. pag. 39. n. 1., 1450: Dl. 36391. pag. 109. n. 1., 1467: Dl. 28409., 1473: Dl. 27194., 27052:, 36393. pag. 129. n. 1., 1474: Dl. 27197., 1484: Dl. 28640., 1492: Dl. 30229., 28541., 1493: Dl. 36398. pag. 111. n. 2., 1498: gr. Teleki cs. oklt. II. 223., 226., 228., Dl. 36405., pag. 128. n. 1., 1499: gr. Teleki cs. oklt. II. 235., 1516: Dl. 36402. pag. 19. n. 1., 1517: Dl. 36405. pag. 337. n. 1., 1525: Dl. 36405. pag. 380. n. 1. – V. ö. 1321: Dl. 30606., 1329: Anjouk. okmt. II. 394. és Dl. 28723., 1336: Dl. 30295., 1369: Dl. 26865., 27430., 1372: gr. Teleki cs. oklt. I. 174., 1373: Dl. 29180., 26984., 27434., 1377: Dl. 26986., 1380: Dl. 29189., 29190., 1415: gr. Teleki cs. oklt. I. 410. és Karácsonyi János: Magyar Nemzetségek. II. 115., 114. és 211. l.)
Szilvási cs. Másként Kecsetszilvás(a)i. – Dobokavármegyéből. – István és László 1444-ben Szent-Kereszt-Macskása helységben levő részeiket Indali (?) Gergelynek és Indali Lászlónak 12 arany-forintért zálogba vetették; 1445-ben pedig ugyane helységben levő rész-jószágukat, melyet ekkor Dobokavármegyéhez számítottak, gyulai Porkoláb Istvánnak s Valkai Györgynek, Jánosnak és Péternek 32 arany-forintért eladták. 1474-ben (IV. 17.) Szilvási István ugyancsak dobokavármegyei Szent-Kereszt-Macskás helységben levő birtokát gyulai Porkoláb Istvánnak, ez István fiainak Lászlónak és Istvánnak és Mérai Péternek akarta elidegeníteni, a mi ellen a nevezett Szilvási István leánya Margit asszony nevében férje Nyiresi Pál tiltakozott. 1477. augusztus 4-én ugyanez a Margit asszony Nyiresi Pálné, ugyane helységben levő részeit 40 arany-forintért Indali Pálnak zálogosította el, azzal a kikötéssel, hogy utóbbinak halála esetére e részek Indali Istvánra a néhai Gergely fiára (a nevezett Pál édes testvére) és Nyiresi Istvánra a zálogba adó Margit asszony fiára szálljanak. – Egy valószínűleg 1460-ban kelt oklevél szerint Szilvási Péternek Kémeri Klára (a néhai Tamás leánya) volt a felesége. 1495-ben Kristóf a miatt panaszkodott, hogy nagybátyja, Zutori János Zutor helységben az Almás folyón egy őket közösen megillető helyen épített malmot, s bár ennélfogva ez a malom őket szintén közösen illeti meg s nevezett Kristóf a malom építésének költségeiből ráeső részt meg akarja fizetni, Zutori János mégsem akarja e malom részét neki átadni. 1502. nov. 21-én ez a («Zylvasi») Kristóf s fiai Gáspár és Mátyás Dezsőfalva, Középlak, Zutor és Kökénypataka helységekben (kétségkívül a Zutori másként Kémeri vagy Középlaki családdal való, ép jelzett rokonság czímén) bírt részeiket (v. ö. a Középlaki cs. alatt.) szamosfalvi Mikola Ferencz gyermekeinek Jánosnak, Istvánnak, Lászlónak, Katalinnak adámosi Horvát Gáspárnénak és Klárának adták, cserében bizonyos belső-szolnokvármegyei szent-iváni részekért. (1441: Dl. 36390. pag. 85. n. 1., 1444: Dl. 36406. pag. 27. n. 1., pag. 28, n. 1., 1445: Dl. 27306., 1460: Dl. 36392. pag. 102. n. 2., 1474: Dl. 36403. pag. 95. n. 2., 1477: Dl. 36403. pag. 135. n. 1., 1490: Dl. 30919., 1495: Dl. 27083., 1502: Dl. 36405. pag. 216. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 217. n. 1.) L. a csepegő-macskási Deák, farnasi Veres (az 1494. évhez) és a Kecseti cs. alatt.
Szilvási cs. Dobokavármegyéből. – Másként szilvási, vasak-szilvási Angyalló vagy Angyalló-fi. – L. e néven, illetve v. ö. a Középlaki (az 1478. évtől kezdve) cs. alatt.
Szobi cs. Hont- és Nógrádvármegyéből. – Részben a Tomaj-, részben a Kacsics-nemzetség, részben pedig a Toroszkaiak terjedelmes birtokait szerezte meg a megye keleti részében; jelesül a Tomaj-nembeli losonczi Dezsőfiek, továbbá a Toroszkaiak jószágait a nádasdi Ungorokkal kötött szerződés utján, a kik a hűtlen Dezsőfiek illetve Toroszkai Ellyős birtokait királyi adományul nyerték; a Kacsics-nembeli Szécsényiek vagy szécsényi Salgaiak birtokait pedig a Hunyadiaktól (Mátyás királytól), a kik e birtokokat pénzen vásárolták. Előbbi birtokszerzést a Losonczi, illetve Toroszkai, utóbbit a Szécsényi, főleg pedig a Hunyadi családnál beszélem meg. (L. ott.) 1507. október havában Szobi Mihály, Nádasdi Mihály vécsi várnagynak adta (úgy látszik, cserében) Vajol(l)a és Felső-Sajó részeit, a melyeknek birtokába utóbbit 1508. tavaszán be is igtatták. E részeket azonban Nádasdi Mihály s fiai György, Tamás, Miklós, Albert és András már ekkor eladták Betleni Miklósnak és feleségének. (1464: Dl. 27490., 27492., 1469: Dl. 36394. pag. 14. n. 1., 1473: Dl. 16167., 1486: Hunyadiak kora. XII. 337., 1489: Dl. 27379., 1492: Dl. 36398. pag. 80. n. 1., 1495: Dl. 27982., 1500: Dl. 27101., 27100., 1502: Dl. 16167., 36404. pag. 174. n. 1., 1503: Dl. 27104., 1506: Dl. 26824., 26959., 1507: Dl. 28554., 28555., 28557., 27110., 1508: Dl. 27111., 28561., 28560., 1510: Dl. 32572., 1515: gr. Teleki cs. oklt. II. 345., 1522: Dl. 23607.) L. a beszterczei domonkosok és Erked helység, valamint a Ráskai és a frátai Szentes cs. alatt.
Szomordoki (Szomordagi, Szumurduki sat.) cs. A XV. század közepétől (1450.) kezdve több ízben «Zomordoky» alakban fordul elő; 1450-ben szucsáki, 1510. óta «nádasi» előnévvel is. – 1358-ban Pétörteleke (melyről 1427-ben azt írják, hogy «hajdan Pétertelke nevet viselt most pedig Szomordoknak neveztetik») a «Pétertelki Beden fiai János, Miklós és Domonkos» birtoka. 1363-ban azonban ennek a Beden fiának Miklósnak fia János már Szomordoki nevet visel. 1366-ban (III. 2.) a Beden fiának Miklósnak fiai János, Miklós és Domonkos ismét Pétertelekei néven akarnak megosztozni Péterteleke helység birtokán. 1379-ben a Szomordoki János fia György «természeti jogon» Macskás részeihez tartott jogot. 1384-ben ugyane Szomordoki János fiai, Demeter és Miklós nevezett édes testvérük György halálának váltsága fejében Szucsáki Lukácstól és Pétertől a Domokos fiaitól kapnak szántóföldeket Szucsák határában. 1409-ben az említett Demeter fia György szomordoki részeit 60 forintért Tolna Mátyás kolozsvári polgárnak adta zálogba. 1427-ben az ekkor tájt (1426.) Kolozsvármegyében szolgabírói tisztet viselő Szomordoki Imre és testvérei, Mihály és Jakab szomordoki birtokuk határát járatják meg, mely alkalommal a Beden fiának (filius Beden) Péternek fia Domonkos a saját és testvérei György, Imre és László, továbbá a Beden (dictus) László fia Balázs, valamint a Gebárt Miklós felesége Márta asszony és fiai Tamás és István, a Szent-Mihálytelke felől eső részen pedig a Tamásfalvi, Szentmihálytelki, farnasi Veres, Valkai és Szentpáli vagy szent-páli Gyulafi család tagjai ellentmondottak. (1430.) márczius 28-án ugyanez a Szomordoki Imre, Mihály és Jakab, valamint e Mihály fiai János és György s e Jakab fiai István és Péter tiltakoztak, hogy a Szentmihálytelkiek az ő szomordoki határukhoz tartozó bizonyos földeket elfoglaljanak és bitoroljanak; 1442. július 5-én pedig Szomordoki Domonkos és fia Imre emeltek óvást, hogy Szomordoki György (a nevezett Domonkos testvére) az ő nádasi részüket nejének, Dorottya asszonynak adja. 1446. márczius 18-án ugyanez a Domonkos féltestvérének Járai (néhai Imre leányának) Zsófia (másik oklevél szerint Jusztina) asszonynak, a Nagy (Magnus) Simon feleségének átengedte kilencz nádasi jobbágy-telkének felét, a melyek neki a nevezett Dorottya asszonytól, ekkor már a Szomordoki György özvegyétől megítéltettek; a mi ellen viszont a Csomafájai Péter gyermekei György, János, Adorján és Foronika (hajadon) emeltek óvást. Ugyanez időtájt egy Szomordoki Domonkos «szucsáki» előnevet visel, és Kara részeit akarja elidegeníteni, a mi ellen az e részekhez jogot tartó Györgyfalvi István és László tiltakoznak. Meglehet, ugyanezt a Domonkost említik ekkor tájban olykor egyszerűen «Szucsáki», majd «Szomordoki» néven. Ugyancsak egy «Szomordoki» Domonkos 1461-ben Kolozsvármegye alispánja volt. – 1452. november 30-án Szomordoki István, testvérének Péternek a török fogságból leendő kiváltására egy kereskedőtől a Hosszumezői (de Longo campo) János kezességére, 125 arany-forintot vett fel kölcsön, a melynek fejében, nem-fizetés esetére, szomordoki birtokának felét utóbbinak lekötötte. 1454-ben (úgy látszik, február havában) a Péter fia Domonkos szucsáki részeit 14 arany-forintért Szucsáki Mátyásnak, Mihálynak és Mártának (a László gyermekeinek) vetette zálogba. 1461. máj. 7-én bizonyára ez a Domonkos és fiai Mihály, György és Antal, a Szomordoki (néhai László fia) néhai Balázs után maradt szomordoki részeket ugyane László leányának Márta asszonynak és férjének szilkereki Gebárt (Miklós fiának) Benedek erdélyi alvajdának visszabocsátották; más részeit pedig ugyanennek a Gebárt Benedeknek 40 arany-forintért zálogba adták. Ugyanez év (1461.) augusztus 10-én a néhai Jakab fiai István és Mihály, valamint ennek az Istvánnak fiai László és Miklós, a Szomordok határán belül, Ó-Buda és Szomordok közt fekvő rétjöket és legelőjöket 42 arany-forintért Budai Györgynek vetették zálógba. Két évtizeddel később, 1482. július 30-án Szomordoki Mihály Szucsák részeit cserébe adta Budai Pálnak, Nádas helység részeiért; majd 1486. január 26-án Magyar-Nádasd és Szomordok részeit Sárdi Péternek és fiának Miklósnak, Sárd részeiért. Végül ugyanez év tavaszán Szomordok részeit kórógyi Horvát Mátyásnak és feleségének Erzsébet asszonynak (a néhai Szentpáli László leányának) adta, e Mátyás szolgálataiért és az Erzsébet asszony iránt érzett «testvéri szeretetből». – Annak idején, még 1467. előtt néhai Szomordoki Domonkos Nádas helységben bizonyos részeket zálogosított el farnasi Veres Benedeknek; ezeket ennek a Benedeknek hűtlensége következtében Mátyás király nagyfalusi Marton Mihálynak adományozta; a kinek kezéről azok, fej-váltságul, horváti Peres János birtokába kerültek, a ki aztán 1482. deczember 7-én a néhai Szomordoki Domonkos fiának Mihálynak 50 forintért örökre visszaadta azokat. – 1489-ben a föntebb említett de már néhai Istvánnak fiai Máté és Bertalan, valamint Szentmártonmacskási Márton és Bálint (a néhai János fiai) Szomordok részeit Szomordoki Mihálynak akarták eladni; e részekhez azonban szucsáki Nagy Benedek, továbbá szucsáki Sándorházi Ambrus, László, János és Tamás (a György és Margit asszony fiai), Katalin asszony a néhai szucsáki Kerekes Simon özvegye, Ujbudai László, Domonkos és György a néhai Imre fiai, és Esztyéni Egyed tartottak jogot. 1499-ben ugyanennek a Szomordoki (néhai István fiának) Máténak szomordoki hat jobbágy-telke 50 forint vételárért a Gesztrágyi Benedek kezén volt, a ki azokat ez évi június 20-án Szomordoki Mihálynak adta el, a ki viszont 1504. október 18-án, ugyanez összegért uj-budai Hencz Zsigmondnak vetette azokat zálogba. Úgy látszik, ugyanez a Mihály, a felesége rődi Cseh Zsófia, és e Zsófia előbbi férje gerő-vásárhelyi Gerőfi György leányának Fruzsina asszonynak s férjének, Fejérdi (István fiának) Albertnek, ez általa nevelt Fruzsina asszony atyai hagyatékából elköltött ingóságaiért és jószágaiért kárpótlásul Nádas és Szomordok más néven Pétertelke avagy Monyaró(s)alja részeit adta; 1502. április 7-én pedig szomordoki nemesi telkét, udvarházával együtt, a melyben eddig lakott, 50 arany-forintért, továbbá Nádas helységben a már előbb 150 forintért eladott itteni részekhez e helység más részeit, és ezenkívül Vataháza puszta részeit, összesen szintén 150 forintért, valamennyit a nevezett Fejérdi Albertnek adta el. Ennek a Fejérdi Albertnek mint már néhainak fiai Ferencz és Bertalan, 1504. deczember havában igtattatták aztán magukat Nádas és Monyoróalja részeibe, de épen a Szomordoki Mihály ellentmondásával. Két évvel később, 1506. január 22-én ugyanez a Mihály «Szomordok más néven Monyoróalja» helységben levő részeit, itteni nemesi udvarházával együtt, 250 forintért Gesztrágyi Albertnak adta el. Ismét két év múlva, 1508. márczius havában ugyane Mihálynak Nádas valamint «Pétertelke vagyis Monyoróalja más néven Szomordok» helységben bírt részeibe «e Mihálynak felvallása alapján», de most is az ő ellentmondásával, zálog czímén, gerő-vásárhelyi Gerőfi György leányát Fruzsina asszonyt (az előbb emlegetett Fejérdi Albert özvegyét) most a Csáni Lőrincz feleségét igtatták. Végül 1510. május 4-én ugyanez a Mihály nádasi részeit 30 forintért Budai Lázárnak vetette zálogba. – Ez adatok szerint tehát e család e korszakban: Szomordok másként Pétertelke vagy Monyaró(s)alja, Szucsák, Nádas és Kara helységekben, továbbá Vataháza pusztán és ezenkívül zálogban Szent-Péter és Szent-Miklós helységekben volt birtokos. (1315: gr. Teleki cs. oklt. I. 34., Dl. 28717., 1336: Dl. 30105., 1357: Dl. 28149., 1358: Dl. 29431., gr. Telei cs. oklt. I. 108., 109., 1360: Dl. 28738., 37079., 1363: Dl. 28789., 1364: Dl. 28740., 1366: Dl. 28742., 26754., 1367: Dl. 28917., 28919., 1368: Dl. 28747., 1372: Dl. 26983., 1379: gr. Rhédey cs. llt., 1384: Dl. 29197., 1393: Dl: 27440., 1394: Dl. 36411.; 1399: Dl. 26763., 1409: Dl. 27148., 1411: Dl. 26766., 1415: Dl. 28781:, 1426: Dl. 28191., 1427: gr. Teleki cs. oklt. I. 497., Dl. 28802., 28967., 1429: Dl. 28805., 28807., 1430: Dl. 36407. pag. 112. n. 2., 1434: Dl. 27015., 1435: Dl. 27018., 1436: Dl. 27158., 1437: Dl. 28829., 28825., 28827., 28824., 28828., 1439: Dl. 28978., 1440: Dl. 36390. pag. 39. n. 4., 1442: Dl. 36390. pag. 120. n. 3., 1444: Dl. 26783., 28980., 1446: Dl. 36391. pag. 9. n. 1. pag. 10. n. 1., 1447: Dl. 28833., 1449: Zsuki cs. llt. V. X., 1450: Dl. 36407. pag. 88. n. 2., Dl. 36391. pag. 106. n. 4., Dl. 28394., 1451: Dl. 28840., 1452: Dl. 36403. pag. 83. n. 2., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n, 6., pag. 49. n. 2. Dl. 28841., 1455: Dl. 36407. pag. 68. n. 2., 1466: Dl. 27170., 1460: Dl. 38382. pag. 90. n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 105. n. 3., pag. 106. n. 1., pag, 128. n. 1., pag, 143. n, 3., pag. 113. n. 2., 1466: Dl. 28995. 1482: Dl. 26808., 27069., 1486: Dl. 36335:, 27550., 26927., 36397. pag. 30. n. 1., pag. 34. n. 1., Dl. 27551., 1487: Dl. 38729., 1489: Dl. 27073., 1493: Dl. 27220., 28649., 1494: Dl. 28876., 36398. pag. 185. n. 1., 1496: Dl. 26939., 36398. pag. 254. n. 1., 1499: Dl. 36403. pag. 263. n. 1., pag. 244. n. 1., Dl. 27095., Dl. 36405. pag. 41. n. 1., Dl. 36403. pag. 262. n. 1. és pag. 281. n. 1., 1500: Dl. 36405. pag. 48. n. 1., pag. 50. n. 1., 1501: Dl. 36405. pag. 170. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 170. n. 1., pag. 182. n. 1., pag. 183. n. 1., Dl. 27103., 1504: Dl. 36399. pag. 39. n. 1., Dl. 26955., 1505: Dl. 26956., 1506: Dl. 36399. pag. 153. n. 1., Dl. 27239., 1508: Dl. 26962., 1509: Dl. 36399. pag. 318. n. 1., 1510: Dl. 36405. pag. 301. n. 1., pag. 328. n. 1., 1517: Dl. 36402. pag. 40. n. 1. és pag. 41. n. 1.) L. a rődi Cseh (az 1496. évhez), patai Boka, Mérai (az 1411. évhez), Györgyfalvi (az 1435., 1494. évekhez), papfalvi Csoronk vagy Csorong, vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő, Gesztvágyi (az 1499. évhez), Nádasi vagy Nádasdi és a szucsáki Porkoláb cs. alatt.
Szőke (uj-budai) cs. Zewke. (1469: Dl. 26796.)
Sztrigyi (Sztrigy, Sztridi, novaji, gyekei, mányii) cs. Hunyad- illetve Dobokavármegyéből. – Más néven Isztrigyi, Esztrigyi, 1444-ben novaji «Ztrig», 1449-ben «novaji Ztrigy», 1461-ben gyekei «Stryg»,1467-ben «Strigi». 1468-ban «Ztrygy»,1473-ban mányiki «Stridi», 1489-ben novaji «Ezthrygy» alakban fordul elő. 1449-ben István Kolozsvármegye egyik szolgabírája. 1470. márczius 7-én a néhai György fia Imre heteni (vagy gyekei) Fejes Jánosnak visszaadta az utóbbi által neki örökül vallott gyekei részeket. (1444: Dl. 27025., 1449: Dl. 36391. pag. 76. n. 1. és Zsuki cs. llt. V. X., 1461: Dl. 36392. pag. 115. n. 1., pag. 119. n. 1., 1467: Dl. 27045., 1468: Dl. 28412., 1470: Dl. 36394. pag. 31. n. 1., 1473: Dl. 27050., 1489: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 2. n. 352., 353.) L. Tordavármegyében a Méhesi vagy méhesi Gyerőfi cs. alatt.
Szu-basa. L. az Iklódi (az 1469. évhez) cs. alatt.
Szucsáki (Szulcsáki) cs. 1468. körül és 1504-ben (?) Zwchaky, 1470-ben «Swchaky», 1472-ben pedig «Zwlchaky» alakban fordul elő. (Dl. 26797., 30321., 27928., 27235.) – 1434-ben a Mihály felesége Lucza asszony az ekkor Dobokavármegyéhez számított Macskás helységben birtokos. 1467. június 23-án Rápolti György Kolozsvármegye ispánja azaz főispánja e megye alispáni tisztét a maga részéről (ad portionem dumtaxat nostram) az ez időtájt gyakran szerepelt Szucsáki Mátyásra ruházta. 1470-ben Lukács «péterházai Szucsáki» nevet visel, kétségtelenül a belső-szolnokvármegyei Péterházáról s nyilván azonos azzal a szucsáki Ravasz Lukácscsal, a néhai Domonkos fiával, a kinek mint már szintén néhainak fia Péter 1495-ben e belső-szolnokvármegyei Péterháza helységben birtokos. Ez a Péter 1499-ben egy ízben, mint szucsáki birtokos, már csak «Péterházai» nevet visel; 1494-ben pedig Benedek szucsáki Péterházi (Petherhazy) néven fordul elő. – 1474. márczius 14-én Szucsáki Sandrin s testvérei Gergely és Pál, az ekkor Dobokavármegyéhez számított Csepegő-Macskás helységben bírt részeiket 11 arany-forintért Indali Zsigmondnak, ugyanez évi (1474.) július 24-én pedig a Szucsáki László fiának a néhai Antalnak fia Mihály egy szucsáki jobbágy-telkét 6 arany-forintért Budai Pálnak vetették zálogba. Talán ennek az ép említett Szucsáki Sandrinnak (vagyis Sándornak) utódai (Máté, Miklós) viselik később (pl. 1491., 1493., 1501.) a «szucsáki Sándor» vezetéknevet. 1480. február 19-én özvegy Szucsáki Mátyásné Márta asszony, a Csepegőmacskási néhai Pál fiai Pál, Gergely és Sandrin, továbbá uj-budai Darabos Pál, Somai Andrásné Dorottya asszony és Drági Ferenczné Ilona asszony által néhai férjének 4 arany-forintért elzálogosított szucsáki részeket ugyanez összegért szucsáki Balog Benedeknek adta tovább zálogba. 1493. október 28-án Szucsáki Mihály a szucsáki határban részben már szucsáki Dombi Bereczk fiainak Andrásnak, Benedeknek és Barlának eladott földeiből még megmaradt részt három aranyforintért szucsáki Somai Pálnak adta el, azzal a feltétellel, hogy e részeket a rokonság esetleg csak 32 forintért válthassa ki. 1504-ben (?) Szucsáki János deák a néhai Mátyás fia, továbbá Anna asszony a néhai Óbudai Pál özvegye, Orsolya asszony a szucsáki Porkoláb Demeter és Dorottya asszony a Gesztrágyi Ábrahám felesége, mindhárman a nevezett néhai Szucsáki Mátyás leányai egyfelől, másfelől pedig szucsáki Macskási (Machkazy) Gergely és Máté, továbbá szucsáki Gyalai (Gyalay) Miklós (a néhai Máté fia), Somai Pál és Gergely (az András fiai) s uj-budai Darabos Balázs, az ősük, néhai Szucsáki Bátor fia Miklós hátrahagyott Szucsáki részein egyezkednek. 1510. őszén Szucsáki János mester deák, ekkor az erdélyi vajda titkára, az erdélyi vajda uj-adománya alapján (!), a néhai Macskási Pál fia Mihály kolozsvármegyei szucsáki és dobokavármegyei (kidei és) macskási részeihez tartott jogot. A beigtatás még ez évben szabályszerűleg meg is történt. – Az 1474. és 1480. évnél emlegetett Szucsáki Sandrin, Gergely és Pál a Pál fiai azonban tulajdonképen, úgy látszik, inkább Macskási-ak, a kik s özvegy anyjok Ilona asszony (1465-ben már a Gyulai Máté felesége), Macskási néven, már 1465. június 17-én osztozkodni kívánnak Szucsák részein némely más szucsáki birtokossal; s 1451–1493. között olykor a szucsáki Macskás vagy Macskási és a Csepegősmacskási nevet is viselik. Nyilván ennek az ifjabb Pálnak fia a később, 1510-ben már szintén említett, Szucsákon és Macskáson birtokos Mihály is. A Szucsáki (Bese-fi) és Macskási (József-fi) családok tagjai különben már 1358-ban pörösködnek Macskás részei fölött. (1297: Dl. 28710., 1338: Dl. 31085. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 494., 1343: Dl. 28726., 1344–1351: gr. Teleki cs. oklt. I. 75., 1348: U. o. 87., 1357: U. o. 101., 1358: U. o. 110. és Dl. 26752., 1364: gr. Teleki cs. oklt. I. 131., 1368: Dl. 26864., 27142., 1370: Dl. 36506., 1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 178., 179., 1384: Dl. 29197., 1391: Dl. 31113., 1394: Dl. 36411., 1397: Dl. 26993., 1408: gr. Teleki cs. oklt. I. 342., 1449: Dl. 28774., 1410: Dl. 28141., 28776., 1415: Dl. 29228., 1418: gr. Teleki cs. oklt. I. 435., 436., Dl. 27004.. 1423: Dl. 26879., 1429: Dl. 27010., 1430: Dl. 36407. pag. 111. n. 2., n. 3.. 1434: Dl. 27295., 1437: Dl. 28824., 28825., 28827., 28828., 28829., 1439: Dl. 26885., 36390. pag. 12. n. 5., 1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1. és n. 2., 1444: Dl. 36390. pag. 39. n. 4., pag. 55. n. 1., 1442: Dl. 27163., 1444: Dl. 26783., 36406. pag. 22. n. 1., 1446: Dl. 36391. pag. 14. n. 1., 1447: Dl. 28833., 1449: Dl. 28827., 1450: Dl. 28394., 36407. pag. 98. n. 3., 1451: Dl. 36403. pag. 54. n. 3., 1452: Dl. 28611., 1453: Dl. 36403. pag. 87. n. 2., Dl. 26786., 1454: Dl. 36407. pag. 49. n. 2., 1456: Dl. 26891., 27170. és Erd. Múz. llt., 1457: Dl. 36403. pag. 33. n. 2., Dl. 27032., 1459: Dl. 36392. pag. 87. n. 1., pag. 62. a. n. 4., Dl. 36892., 1460: Dl. 36392. pag. 86. n. 3., pag. 90. n. 2., Dl. 26788., 27034., 1461: Dl. 36392. pag. 113. n. 2., pag. 120. n. 1., pag. 125. n. 5., Dl. 27172., Dl. 36392. pag. 122. n. 4., 1464: Dl. 27177., 26791., 1465: Dl. 27180., 26893., 1466: Dl. 36393. pag. 3. n. 1., pag. 5. n. 3., 1467: Dl. 27031., 1468. körül: Dl. 26797., 1469: Dl. 27187., 26796., Dl. 36394. pag. 17. n. 2., 1470: Dl. 30321., 1412: Dl. 27928., 1474: Dl. 36403. pag. 92. n. 1., pag. 105. n. 2., Dl. 36406. pag. 140. n. 1., Dl. 36403. pag., 91. n. 2., 1478: Dl. 36403. pag. 139. n. 1., Dl. 26428., 27208., 1480: Dl. 36395. pag. 17. n. 1., 1482: Dl. 27215., 28429., 1493: Dl. 27078., 36398. pag. 156. n. 1., Dl. 27076., 28649., 1496: Dl. 26939., 1497: Dl. 36403. pag. 169. n. 1., 1498: Dl. 36403. pag. 213. n. 1., 1499: Dl. 27228., 36403. pag. 245. n. 1., 1504: Dl. 27235., 1507: Dl. 26961., 1510: Dl. 27251., 36399. pag. 322. n. 1., 1516: Dl. 36402. pag. 11. n. 1., 1521: Dl. 36400. pag. 5. n. 1., Dl. 36406. pag. 136. n. 3., 1524: Dl. 36400. pag. 279. n. 1.) L. a patai Salomfi vagy Salamonfi, Györgyfalvi (az 1453. évtől kezdve), Szomordoki, szucsáki Balog, Zalaház(a)i (az 1451. évhez), Kilédi és v. ö. a szucsáki Antalfi, Kis, Nagy, Bátor, Bese és Ravasz cs. alatt.
Tamásfalv(a)i (Tamási) cs. 1341-ben, 1348-ban és 1351-ben (Miklós és Éliás vagyis Illés, a György két fia) családnév nélkül; 1358-ban Volkói vagyis Valkói vagy Valkai, Fornasi vagy Farnasi és Tamásfalvi, 1359-ben ismét Fornasi, 1378-ban és 1381-ben s ettől fogva évtizedeken át Tamásfalvi néven fordul elő. (Utóbbi nevet azonban, mint látni fogjuk, a XV. század első évtizedében az e családdal egyeredetű Farnasiak vagy farnasi Veresek is viselték.) Egy eredetű lehet a későbbi Valkói vagy Valkai, Farnasi vagyis farnasi Veres, Szentmihálytelki; szent-mihálytelki Tompa és Bóczi családokkal. – 1341-ben az elölnevezett Miklós és Éliás vagyis Illés a György fiai, «testvéreikkel», köztök a Bócziak és Valkaiak őseivel (l. bővebben e családnál) osztoznak Volkó (Valkó), Forvas (Farnas), Tamásfalva, Tupa (Topa), Szent-Mihálytelöke, Vataháza és Bucz (Bócz) helységeken. 1397. augusztus 17-én Tamásfalv(a)i Gergely (az Éliás vagyis Illés fia) és általa Tamás és Jakab a Miklós fiai, a nevezett Gergely unokatestvérei (fratres patrueles), kapják Zsigmond királytól Bikal királyi birtokot, mely eddig Sebesvár királyi várhoz tartozott, 1408-ban ugyanezen (Illés fia) Gergely fiai György, Miklós, László, Tarnás és Imre tiltakozkak; hogy az atyjuk, Gergely által Valkó, Szent-Mihálytelke, Topa és Keleczel helységekben 500 forintért idegen kézből visszaszerzett rész-birtokaikból, a visszaszerzési költség megfelelő részeinek megtérítésével, az ép említett Tamásfalvi Tamás és Jakab (a Miklós fiai) maguknak részt foglaltak. 1415. szeptember 14-én ugyancsak a Gergely fiai György, Miklós, Tamás és Imre, a három Fild miatt Keresi Miklós fiaival Sándorral és Andrással folytatott hosszabb pör után egyezkedvén, ez egyezségben Felső- és Alsó-Fildet kapták, az ezen három helység határában elterülő erdőket azonban együttesen, jobbágyaik használatára közösnek hagyták. Ez alkalommal tudjuk meg, hogy e három Fildet különböző oklevelekben mindkét egyezkedő fél kapta annak idején Zsigmond királytól, a mint hogy most, az egyezség megkötése előtt, ezeket az adomány-leveleket «a mennyiben ezek Felső- és Közép-Fildre vonatkoznak», mindkét egyezkedő fél érvényteleneknek nyilvánította. 1433-ban azonban, egy csonka oklevél szerint, Tamásfalvi György és … [testvérei] mindkét Fildben lévő birtokukat (valakinek) elzálogosították. Ugyanez év tavaszán ugyanez a György és Tamás, valamint Imre a néhai (Illés fia) Gergely fiai, továbbá a György fia András, a Tamás fia György, vérrokonaikat Tamásfalvi (kétségtelenül azonban inkább Farnasi vagy farnasi Veres) Dénest (a János fiát) és fiát Benedeket, szerzett birtokuknak, a három Fild helységnek, egy-negyed-részébe, mint a mely nevezett Dénest és fiát «megilletni látszik», örökre beengedték, azzal a feltétellel, hogy az egyik fél magtalan halála esetére e birtokokban a tulélő fél örököljön, s hogy a szolgálataikkal ezután szerzendő összes birtokaikon egyenlően osztozkodjanak, azaz, hogy e szerzendő birtokokat egymás közt négy egyenlő részre osztandják. E kettős megállapodást öt év mulva, 1438. márczius elején Albert király is (külön oklevelekben) megerősítette, különösen az említett Dénes érdemeiért, a ki már Zsigmond király több török elleni hadjáratában részt vett, s Albert király megválasztását is elősegítette; a minek alapján Fild birtokába Tamásfalvi Tamást, Imrét, a néhai György fiát Andrást, valamint «Tamásfalvi másként Fornasi» Dénest és fiát Benedeket ez évben csakugyan be is igtatták. 1444. augusztus 8-án azonban Farnasi Dénes, fiai Benedek, György, Mihály és János egyrészről, s Tamásfalvi Tamás és Imre (az «Illés fiának, Tamásnak fiai») s az elől említett Tamás, fiai György és Mihály, s az Imre fiai András, Mihály és György másrészről, majd 1446. február 6-án ujra Tamásfalvi András a György fia (a ki az Illés fiának Gergelynek fia) egyrészről, s Farnasi Dénes és fiai Benedek és János másrészről, e kölcsönös igéretüket, kivéve ennek a három Fildre vonatkozó részét, ünnepiesen megsemmisítették. A három Filden 1433. április havában Tamásfalvi (!) György, Tamás és Imre (a Gergely fiai), s Dénes a János fia és fia Benedek csakugyan megosztoztak. 1435. június 19-én ugyancsak Tamásfalvi Imre, György és Tamás, továbbá Gergely ennek a Györgynek, és György ennek a Tamásnak fia, valamint Farnasi Dénes s fiai Benedek és Mihály tiltakoztak, hogy Zsigmond király az ő birtokaikat, Bikalt és a három Fildet, Sebesvár urainak, a losonczi Bánfiaknak eladományozza. Ugyanez évi szeptember 15-én azonban mégis eladományozta a király a losonczi Bánfiaknak a három Fild helységet, mint a magvaszakadt Oláh Sandrinnak (máskép Keresi Sándornak) jogtalanul a Tamásfalvi György, Tamás és Imre («a királyi jog titkolói») kezén levő birtokait, a kik különben e birtokot már csak azért is elvesztették, mert az említett Sandrint vagy Sándort, előre megfontolt szándékkal, minden ok nélkül, megölték. E miatt pör támadt egyrészről a losonczi Bánfiak, másrészről pedig a Tamásfalviak és Farnasiak (vagy farnasi Veresek) közt, mely 1437. január havában is folyt. De a losonczi Bánfiak mégsem jutottak be a három Fild birtokába. Mint láttuk, a Tamásfalviakat és Farnasiakat (3/4 rész–1/4 rész) már 1438-ban, Albert király jóváhagyó leveléhez képest, szabályszerűen beigtatták e helységbe. Később, jelesül 1440. február 3-án Tamásfalvi Tamás és fiai György és Mihály, a három Fild egy-negyed-részét 24 arany-forintért Farnasi Dénesnek «zálogba vetették»; 1446. október 27-én pedig ugyancsak Tamásfalvi Tamás, s fiai György, Mihály és László, összesen 70 arany-forintért, mindhárom Fild helységben bírt részeiket zálogosították el ugyanannak. 1451, november 29-én a törökök elleni hadjáratokban tanusított hű szolgálataiért ugyanez a Farnasi Dénes s általa fiai Benedek, János és István, továbbá Tamásfalvi Tamás a Gergely fia, András a György fia, András az Imre fia s Szabó (Zabo) István, a Dénes osztályos testvérei kapták, «az egyházi és világi főurak beleegyezésével», Hunyadi János kormányzótól, uj-adományul e három Fild helységet. Ez adomány-levelet, melynek következménye a három helység rendkívül részletes határjárása is volt, Mátyás király 1463. febr. 20-án farnasi Veres Benedek, s édes testvérei János és István, s osztályos atyja-fiai «bikali Vitéz György és Mihály (a Tamás fiai) s tamásfalvi Vitéz András és György (az Imre fiai)» részére átírta és megerősítette. Közben, 1452. július havában, az 1451-ben megnevezett uj-adományosokat (Szabó István azonban ezuttal nincs köztük) e három Fild helység és a Gereben nevű erdő birtokába be is igtatták. 1466. november 13-án a leányágon a Fildi családból (a Fildi Sandrin leányától Ilonától) származó Balázsházi (Györgynek fia) András, farnasi Veres néhai Dénes fiait Benedeket, Jánost és Istvánt, «Bikali» (néhai Tamás fiait) Mihályt és Györgyöt, s Tamásfalvi Imre fiait Györgyöt és Andrást a három Fild elfoglalásától eltiltotta. Fildi Sandrin alatt kétségkívül az 1410–1430-as években szerepelt Keresi Sándor vagy Sandrin értendő. – E közben, különösen az 1440-es évek óta, mint az ép felsorolt adatokból is látható, a család neve a legváltozatosabb alakokat ölti fel és átalakul. A Tamásfalvi (1358-ban «Farnasi») György fiának Illésnek fia Gergely még állandóan egyedül a «Tamásfalvi» nevet viseli, valamint a Gergely fiai György (1408–1451.), Miklós (1408., 1415.), László (1408.) is; de György 1429-ben már «Erdélyi» néven is előfordul. Azután az említett Gergely negyedik fia Tamás, a ki 1408–1451. közt gyakran szerepel «Tamásfalvi» néven, pl. 1425-ben (mint az ép említett György is) «Tamási», 1444-ben és 1451-ben «Bikali», 1451-ben «bikali Vitéz», 1459-ben egyszerűen «Vitéz», 1501-ben, mint néhai «Tamásfalvi Bikali»; a Gergely ötödik fia Imre, a kit 1408–1449. közt szintén állandóan «Tamásfalvi» néven neveznek, pl. 1444-ben és 1451-ben «Bikali» néven is felmerül. A fentebb említett (Gergely fia) György fia András pedig, a ki 1433–1451. közt szintén a «Tamásfalvi» nevet viseli, ezen kívül 1446-ban és 1458-ban «tamásfalvi Erdélyi», 1444-ben, 1451-ben és 1455-ben «Bikali», 1455–1456-ban «bikali Vitéz», az ű testvére Gergely 1435-ben szintén «Tamásfalvi», fia (t. i. az András fia) György pl. 1476–1487. közt «Bikali» vagy «bikali Vitéz», 1475-ben «bikali Kis» néven is előfordul. Az említett Gergely fiának Tamásnak fiai közül: György 1433-ban és 1444-ben «Tamásfalvi», 1454–1483. közt «Bikali», 1463-ban, 1466-ban és 1471-ben «bikali Vitéz», – Mihály 1440-ben és 1444-ben «Tamásfalvi», 1454–1468. közt «Bikali», 1463-ban és 1471-ben «bikali Vitéz», – László 1446-ban «Tamásfalvi», 1454-ben és 1483-ban «Bikali», és Gergely 1454-ben «Bikali», – az ép említett Mihálynak fia László 1481-ben «Magyarbikali», – végül az előbb említett (Gergely fia) Imre fiai közül András 1444–1487. közt több ízben «Tamásfalvi», 1463-ban és 1475-ben «tamásfalvi Vitéz», – Mihály 1444-ben, Tamás 1455-ben, György 1444–1499. közt több ízben szintén «Tamásfalvi», utóbbi ezenkívül 1463-ban és 1475-ben szintén «tamásfalvi Vitéz» néven kerül elénk. Az ép említett András és György fiai (előbbié László, Márton, Mihály és Pál, utóbbié Imre és Sikesd) később ujra «Tamásfalvi» néven szerepelnek. – Ugyancsak az 1440-es évek közepe óta más birtokaik is felmerülnek; ezeknek, valamint különösen a már emlegetett Bikalnak és a három Fildnek további története a következő. 1446. február 23-án tamásfalvi Erdélyi (néhai György fia) András Tancs részeit Farnasi Dénesnek vetette zálogba. 1449. márczius 10-én ugyanő, mint «Tamásfalvi» András és rokonai: a Farnasiak vagyis farnasi Veresek (l. részletesebben e családnál) és Valkaiak, a Valkó határáhan ujabban telepített Nyírszeg vagy Nagybércz birtokon vagyis helységen osztoznak meg. 1455. deczemher 20-án ugyanő, mint «bikali Vitéz» András, a farnasi Verecektől Farnas részeit kapta, cserében bizonyos tancsi részekért; 1456-ban pedig ugyane néven Bikal részeit szerezte meg, zálogban «Tamásfalvi» Andrástól (a ki alatt kétségtelenül az Imre fia értendő). 1459. deczember 10-én a Vitéz Tamás (azaz Tamásfalvi Tamás a Gergely fia) Szent-Mihálytelke és Topa (az oklevélben Tompa áll) helységekben bírt részei farnasi Veres Benedeknél és Jánosnál voltak zálogban, s cserében a szent-mihályi vagy szent-mihálytelkei Tompa Mihály kezére mentek át. 1466. pünkösd táján «bikali Vitéz» György a három Filden danki Vajda-fi Pétertől és Alberttől szerzett részeket, örökös vétel utján 1468. június 18-án Bikali Mihály és György (a néhai Tamás fiai) Bikal részeit Marton György Hunyad (Bánffy-Hunyad) városi lakosnak zálogba vetették; 1471. márczius 27-én pedig ugyanők, «bikali Vitéz» néven, ugyancsak Bikal részeit Ujbudai Istvánnak adták el. 1473. elején «Bikali György», nyilván női ágon vagy felesége révén, Sáré helységben is birtokos. 1479. július 21-én ugyanő Bikal részeit Almási János sebesvári porkolábnak vagyis várnagynak vetette zálogba. Pár évvel előbb, 1475. július 11-én, mikor danki Vajda István s fiai Albert és Péter örökös vétel czímén a három Füld birtokába igtattatták magokat, a beigtatásnak bikali Kis (Parvus) György (valószínűleg az András fia) ellentmondott. Ezzel a vétellel függhet össze az az adat, mely szerint 1475. október 19-én tamásfalvi Vitéz András és György (a néhai Imre fiai) ugyane három Füld részeit danki Vajda Istvánnak eladták. 1483. október 29-én Bikali György (a néhai András fia), másik Bikali György (a néhai Tamás fia), Tamásfalvi András és György s Bikali György és László, Turi Péterné Margit asszonyt, előbb a farnasi Veres István özvegyét, hitbér és jegyajándék czímén Farnas, Szent-Mihálytelke, Bócz, Vataháza, Topa, Alsó-Füld, Középső-Füld, Felső-Füld, Valkó, Keleczel és Ujfalu helységekben bírt jószágaikból elégítették ki. Ugyanekkor ugyanők Farnas részeit a nevezett Margit asszonynak 20 évre 60 forintért elzálogosították; egyedül Tamásfalvi András pedig, többek tiltakozásával, Szucsák részeit akarta elidegeníteni. – A Mátyás király halálára következett zavaros időben, az Albert lengyel király pártjára állt bikali Vitéz Györgynek: Bikal, Valkó, Keleczel, Ujfalu, Alsó-Fild, Közép-Fild, Felső-Fild, Fárnas, Tamásfalva, Topa, Szent-Mihálytelke és Bócz helységekben levő összes rész-birtokait losonczi Bánfi (János fiainak) Jánosnak és Dénesnek adományozta II. Ulászló király, majd midőn Kassánál öccsével Alberttel kibékült, egyebek közt Bikali Györgynek is megkegyelmezett s jószágait az erdélyi vajda által visszaadatta. A losonczi Bánfiak azonban csupán a király egy ujabb parancs-levelére adták vissza e birtokukat Vitéz Györgynek, miért is őket utóbbi, 1493. nyarán, bűnyörbe fogta. 1498. január 22-én bikali Vitéz György és a másik Vitéz György (valamelyik t. i. közülök az András, a másik pedig a Tamás fia volt) tiltakoztak, hogy az ő birtokaikat a három Fild helységben farnasi Veres János, a nagylaki Jaksicsok és dengelegi Pongrácz Mátyás (a ki ekkor tájt, mint tudjuk, a farnasi Veresek e vidéki több birtokát tartotta kezén) bitorolják. Egy nappal később, nyilván ugyanez a két György, bikali Vitéz György és középlaki Bikali György néven, némely birtokaikat megcserélték. Utóbbi bikali udvarházát és más itteni részeit, valamint Alsó-Fild, Középső-Fild, Felső-Fild, Szent-Mihálytelke, Topa és Tamásfalva helységekben levő rész-jószágait adta; előbbi pedig a néhai Bikali «Laczkó» (t. i. a már 1497-ben említett, Tamásfalván is birtokos néhai László) bikali részeit, nemesi udvarházzal, melyeket e Laczkó vagy László özvegyétől, menyői Fodor Anglétától (a néhai György leányától) vásárolt vissza. A következő 1499. évi márczius 26-án ugyancsak bikali Vitéz György ismét Bikal helység és a Tamásfalván az Almáspataka folyócskán levő malom részeibe, mint a Tamásfalvi László és a néhai Tamásfalvi (Imre fia) György birtokába, kívánta magát igtattatni. Ugyanezen a napon kétségkívül ugyanez a György vétel czímén a néhai Dank vajda fiainak Péternek és Albertnek mind a bárom Füld helységben bírt részeihez, – 1501. elején pedig örökjogon a tamásfalvi Bikali (néhai Gergely fia) néhai Tamásnak ugyane helységekben levő, előbb, úgy látszik, részben zálogban a nagylaki Jaksics István és Márk (a néhai István fiai), János, Demeter, Péter és György (a néhai Demeter fiai), továbbá a farnasi Veres János kezén volt rész-birtokaihoz tartott jogot. 1501. márczius havában ugyanőt, nyilván e czímen, előbb Közép- és Felső-Fild bizonyos részeibe, az ép fölsorolt nagylaki Jaksicsok ellenében, majd pár héttel később mind a három Fild más részeibe igtatták. 1504. deczember 4-én bikali Vitéz Gáspár, Tamás és András Alsó- és Közép-Filden balázsfalvi Cserényi Pálnak zálogosítottak el részeket. – Mindezekből kiviláglik, hogy e család, illetve rokonság e korszakban Tamásfalva, Bikal, Valkó, Nyírszeg más néven Nagybércz, Szent-Mihálytelke, Topa, Keleczel, Ujfalu, Farnas, Bócz, Vataháza, a három Fild és Tancs helységekben volt örökjogon birtokos; s ezenkívül a «Bikali» család (valószínűleg mindig) házasság utján Báré és középlak, a «Tamásfalvi» pedig Gyeke és Szucsák helységekben is. – Az egész családra vagyis rokonságra vonatkozó adatok jelzeteit, főleg a föntebb felsorolt családnévváltozatok igazolására, e helyütt e névváltozatok szerint csoportosítom, következőkép a családnévtelen állapothoz. 1341: Dl. 30640., 1348: gr: Teleki cs. oklt. I. 88., 1357: U. o. 102., a Volkói vagyis Valkói vagy Valkai névhez: 1358: gr. Teleki cs. oklt. I. 107., a Fornasi vagy Farnasi névhez: 1358: Dl. 29431., gr. Teleki cs. oklt. I. 107., 1359: Dl. 26868., a Tamásfalv(a)i névhez (azzal a megjegyzéssel, hogy e név 1499-ben és 1610-ben «Thamasfalwy» alakban fordul elő.) 1358: Dl. 29154., 1359: Múz. llt., 1363: U. o., 1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 184., 1381: Múz. llt., 1397: Dl. 27146. és Múz. llt., 1398: Dl. 28946., 1406: Magy. Tud. Akadémia kézirattára., 1408: Dl. 30759., 29223., 1415: Magy. Tud. Akadémia kézirattára, Dl. 29227., 1425: Dl. 28188., 1427: Dl. 28967., gr. Teleki cs. oklt. I. 498., 1433: Dl. 28213. és Múz. llt., 1433–1438: Magy. Tud. Akadémia kézirattára., 1434: Dl. 29245., 29246., 26775., 1435: Dl. 12698., 27018. és Múz. llt., 1438: Dl. 28602., 1439: Dl. 28830., 1440: Dl. 36390. pag. 32. n. 1., 1444: Dl. 36406. pag. 32. n. 2., pag. 31. n. 4. és Múz. llt., 1446: Dl. 29255., 36391. pag. 7. n. 1., n. 4., pag. 22. n. 1., 1447: Dl. 28834., 1449: Dl. 36391. pag. 89. n. 2., Dl. 30818., 1451: Dl. 26888., 29492. és Erd. Múz. llt., 1452: Dl. 27166.. 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 1., 1456: Múz. llt., Dl. 36407. pag. 80. n. 3., 1466: Dl. 36393. pag. 5. n. 4., 1476: Dl. 27058., 1482: Dl. 27928., 1483: Dl. 36395. pag. 87. n. 1., n. 2., 1487: Dl. 27002., 1488: Dl. 26810., 1499: Múz. llt. és Dl. 27228., 1505: Dl. 27580., 1505: Dl. 27238., 1506: Dl. 27108., 1510: Dl. 36399. pag. 331. n. 1., a Tamási (latinosan «de Thamasy») névhez: 1425: Dl. 28188., a (tamásfalvi) Erdélyi (Erdely) névhez: 1429: Dl. 28804., 28805., gr. Teleki cs. oklt. I. 517., 518., 1446: Dl. 29256., 1458: Dl. 28519., a Bikali (de Bykal) névhez: 1444: Dl. 36406. pag. 23. n. 2., 1451: Dl. 36403. pag. 65. n. 2., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 1., 1455: Dl. 31148., 1467: Dl. 26898., 26899., 27061., 1468: Dl. 36393. pag. 47. n. 1., 1473: Dl. 27050., 26801., 1475: Dl. 27202., 1479: Dl. 36395. pag. 5. n. 1., 1483: Dl. 36395. pag. 87. n. 1., n. 2., 1487: Dl. 27002., 1497: Dl. 20564., 27226., 1501: Dl. 36405. pag. 91. n. 1., pag. 93. n. 1., 1506: Dl. 27241., a bikali vagy tamásfalvi Vitéz («Wythez», 1493-ban egy ízben «Vythez») névhez: 1451: Dl. 26785., 1455: Dl. 36407. pag. 79. n. 1., 1459: Dl. 30318., 1463: Erd. Múz. llt., 1466: Múz. llt., 1471: Dl. 36393. pag. 82. n. 1., 1475: Dl. 36406. pag. 54. n. 1., 1476: Dl. 27058., 1483: Dl. 36395. pag. 87. n. 1., n. 2., 1482: Dl. 27928., 1487: Dl. 27002., 1493: Dl. 28649., 27220. és M. Tud. Akad. kézirattára, 1494: Dl. 28653., 30486., 1495: Dl. 36398. pag. 231. n. 1., Dl. 36328., 1497: Dl. 20564., 27226., 1498: Dl. 36403. pag. 180. n. 1., 36937., 1499: Magy. Tud. Akad. kézirattára és Múz. llt., 1500: Dl. 28665., 27232., 1501: Dl. 27233., 36405. pag. 93. n. 1., pag. 91. n. 1., Múz. llt. és Magy. Tud. Akad. kézirattára., 1504: Dl. 36399. pag. 87. n. 1., 1506: Dl. 27241., 27242., 1508: Dl. 27246., 1519: Dl. 36402. pag. 123. n. 2., 1526: Dl. 36401. pag. 105. n. 1., a Szabó (Zabo) névhez: 1451: Dl. 26888., a bikali Kis (Parvus) névhez: 1475: Dl. 28632., a Magyarbikali (de Magyarbykal) névhez: 1481: Dl. 36395. pag. 35. n. 1., a Bikali név «Bykaly» vagy «Bykali» alakjához: 1498: Dl. 36937., 1500: Dl. 28665., 27232., 1501: Múz. llt., Dl. 27233., 36405. pag. 93. n. 1., pag. 91. n. 1. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára) L. a zomlini Rama(s)z vagy Rama(s)z-fi (az 1434. évhez), a farnasi Veres, Valkai vagy Valkói, Iklódi (az 1510. évhez), Szomordoki (az 1427. évhez), csehi Pánczél, gyulai Porkoláb (az 1505. évhez) és a Szentmihályfalvi cs. alatt és v. ö. Sebesvár várnál (az 1397–1435. évekhez).
Tamási cs. L. a Mérai (az 1508. évhez) cs. alatt.
Tamási (Tamás-fi, zutori, kémeri) cs. Másként Középlaki, zutori vagy középlaki Zutori, középlaki (Kémer vagy) Kémeri. – L. Középlaki néven.
Tamási (tuzsoni, náznánfalvi, szent-királyi, méhesi) cs. L. a Tuzsoni és tuzsoni Bolgár cs. alatt.
Tamasniczai Bertalan dobokai főesperes, erdélyi kanonok. L. a szentkirályi vagy topa-szent-királyi Gesztrágyi (az 1500. évhez) cs. alatt.
Tamás Torda városi lakos. L. a Györgyfalvi (az 1499. évhez) cs. alatt.
Tárnok (macskási) cs. Másként Macskási. – Temesvármegyéből. – L. a Madarászi (az 1482. évhez) cs. alatt.
Tatár (gesztrágyi, gesztrádi) cs. Tatar. – 1414-ben Pétert a Mérai Kelemen mérai és kórógyi részeibe igtatták. (Dl. 26766., 1414: gr. Rhédey cs. llt.) V. ö. a Gesztrágyi és a szucsáki Tatár cs. alatt.
Tatár (szent-iváni) cs. Thathar. (1442: Dl. 27163.) Thatar. (1442: Dl. 26782.) Azaz vajda-szent-iváni. – Tordavármegyéből. – L. a patai Székely és patai Salomfi vagy Salamonfi cs. alatt.
Tatár (szucsáki) cs. Thatar. (1415: gr. Teleki cs. oklt. I. 413., 1423: Dl. 26879., 1442: Dl. 36390. pag. 115. n. 3.) Tatar. (1419: Dl. 28793.) Thathar. (1440: Dl. 36390. pag. 50. n. 1., n. 3., 14.42: Dl. 36390. pag. 115. n_ 2.) Az 1415. évből idézett oklevél Péternek, bizonyára tévedésből «szucsáki» helyett «csutaki» (de Chutak) előnevet ad. Különben azonos lehet a gesztrágyi Tatár családdal. – Szucsákon kívül Kara helységben voltak részei, úgy látszik, már 1423-ban. 1440. tavaszán a Péter özvegye Nádas(d)i (néhai Domonkos leánya) Katalin asszony birtokos e helységben.
Tátei cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – L. a Szentpáli (az 1452. évhez) cs. alatt.
Tél (nyéni) cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – L. az erdőszent-györgyi Meggyes cs. alatt, Tordavármegyében.
Telegdi cs. L. a gyulai Porkoláb (az 1505. és 1508. évekhez) cs. alatt.
Téti cs. Szabolcsvármegyéből. – L. a Frátai (az 1441. évhez) cs. alatt.
Toldalagi (Toldaladi sat.) cs. Tordavármegyéből. – Némely hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított helység vagy helység-csoport miatt lásd Tordavármegyében; továbbá Kolozsvármegyében a Hunyadi (az 1457. évhez), Faragói és a tuzsoni Tót cs. alatt.
Toldalagi parochiális egyház. L. Tordavármegyében a Toldalagi (az 1471. évhez) cs. alatt.
Tolna Mátyás kolozsvári polgár. L. a Szomordoki cs. alatt, az 1409. évhez.
Tomori Pál. L. a gyulai Porkoláb cs. alatt, az 1503. évhez.
Tompa (szent-mihályteleki, arankuti) cs. Thompa. (1426: Dl. 26771., 1429: gr. Teleki cs. oklt. I. 517., Dl. 28804., 28805., 1433: Dl. 28972., 1439: Dl. 28830., 36390. pag. 15. n. 1., 28831., 1445: Dl. 26784., 36391. pag. 2. n. 2., 1447: Dl. 28833., 28834., 1452: Dl. 28611., 1457: Dl. 36509., 1459: Dl. 30318., 1464: Dl. 30462., 1465: Dl. 27179., 1469: Dl. 36394. pag. 8. n. 2., 1470: Dl. 26901., 26902., 1471: Dl. 36393. pag. 102. n. 1., 1474: Dl. 27200., 1479: Dl. 27212., 36395. pag. 11. n. 2., 1482: Dl. 27215., 26923., 26924., 1484: Dl. 36395. pag. 91. n. 1., pag. 109. n. 2., 1497: csebi Pogány cs. llt., 1504: Dl. 36399. pag. 42. n. 1. és 2., 1506: Dl. 36399. pag. 151. n. 1. és n. 2., 27239., 27241., 27242., 36399. pag. 145. n. 1., 1507: Dl. 36399. pag. 168. n. 1., 1508: Dl. 36399. pag. 244. n. 1., 1509: Dl. 36399. pag. 295. n. 1., pag. 297. n. 1., 1511: Dl. 27253.) Tompa. (1435: Dl. 12698., 1439: Dl. 36390. pag. 17. n. 1.) Őseik a XIV. században több ízben fordulnak elő családnév nélkül, majd: Szentmihálytelki néven is. Ezt a nevet különben a XIII. század végén és pl. 1358-ban, 1366-ban és 1372-ben a vele egyeredetű Valkai vagy Valkói család tagjai is viselték. (L. ott.) Bizonyára az ő őseik is azok közt az 1341-ben szintén családnév nélkül elősorolt nemesek közt voltak, a kik ekkor, mint a későbbi Valkaiak vagy Valkóiak, Bócziak, Tamásfalviak sat. ősei osztozkodtak Valkó, Fornus (Farnas), Tamásfalva, Tupa (Topa), Szent-Mihálytelöke, Vataháza és Bucz (Bócz) helységeken. 1429-ben szent-mihálytelki Tompa István (a ki már 1426-ban e néven, 1427-ben pedig egyszerűen «Szentmihálytelki» néven fordul elő) Topa helységben földesur. (Mindezekre nézve v. ö. 1299: Dl. 28173., 1341: Dl. 30640., 1358: Dl. 29431., 1366: gr. Teleki cs. oklt. I. 140., 1372: Dl. 26377., 1427: gr. Teleki cs. oklt. I. 496., Dl. 28967.) 1435-ben ugyanő szintén mint szent-mihálytelkei Tompa István, s fiai Mihály és Mátyás Tamásfalva helységben is birtokosok. 1439-ben, 1445-ben és 1447-ben utóbbiak, (a néhai István fiai), ugyane vidéken szerepelnek, mint szomszédosok. Ugyanez az (István fia) Mihály 1445-ben, «mivel még nem érett koru», mindenféle ingó és ingatlan javai közt Szent-Mihálytelke, Tamásfalva és Topa helységekben levű jószágainak védelmét is «tetszése idejére» farnasi Veres Dénesre bízta. 1452. tavaszán ugyanő a néhai István fia (az oklevélben, bizonyára tévesen, megfordítva, néhai István a Mihály fia áll) Szent-Mihálytelke, Topa, Tamásfalva, Farnas és Valkó helységekben bírt részeit Valkai Péternek (a Benedek fiának) zálogosította, 1457. június 19-én (!) pedig, egyebek közt a kolozsvármegyei Botháza részeit, 80 aranyforintért, farnasi Veres Benedeknek és Jánosnak adta el. Pár év mulva 1459. deczember 10-én ugyanez a Mihály egyebek közt ugyancsak Botháza, továbbá Magyar-Fráta és Oláh-Fráta részeit valamint Tamásfalva felét, az ép említett farnasi Veres Benedeknek és Jánosnak cserébe adta, Szent-Mihálytelke és Topa helységek részeiért, melyek közül Szent-Mihálytelke részeit Vitéz Tamás zálogosította el régebben a nevezett Vereseknek. Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységekben ez a Mihály 1457. augusztus 20-án (!) kapott részeket V. László királytól, a magvaszakadt botházai Kakas Imre után. – 1470-ben és 1484-ben ugyanő Arankuton birtokos, a hol 1484. január 23-án bizonyos részeket 16 arany-forintért Mocsi Szalátielnek (a néhai Bertalan fiainak) zálogosított el; 1484. július 30-án pedig Ujfalu és Keleczel helységekben, a hol némely részeit 14 arany-forintén Baracsi Mihálynak vetette zálogba. A már 1497. táján nem élt Mihálynak fia István és gyermekei (1509-ben Ferencz, Mihály, István és Potencziána) a XVI. század első évtizedében Topa, Tamásfalva és Szent-Mihálytelke helységekben még mindig birtokosok. – L. a frátai vagy botházai Kakas (az 1457. évtől kezdve), farnasi Veres (az 1479. évhez), Valkai vagy Valkói (az 1477. évhez), Szentpáli (az 1471. évhez), Mérai (az 1479., 1482., 1504. évekhez), Középlaki (az 1471. évhez), Sombori (az 1469. évhez), Szomordoki (az 1427. évhez) és a szilvási Csezeliczki cs. alatt.
Tompos (libercsei) cs. Másként Libercsei. – Nógrádvármegyéből. A Kacsics-nemzetségből. – L. a Szécsényi cs. alatt, a czikk második felében.
Torda város. L. a rődi Cseh (az 1411. évhez) cs. alatt.
Toroszkai (Toroszkói) cs. Később, s ujabban Toroczkay. – Tordavármegyéből. Az Ákos-nemből. – A család egyik tagja Elyős, szintén részt vévén az erdélyi lázadásban, a Mezőségen (in loco scilicet campestri) elterülő, s Torda- és Kolozsvármegyéhez számított birtokait Mátyás király 1467. végén vagy 1468. elején kedvelt hívének és udvari katonájának nádasdi Ungor (Ongor) Jánosnak adományozta, a ki a pozsegavármegyei Orjava váráról a király kívánságára lemondott. E helységek közül Fizkut, Tuzson, (tatán) Budak, Tomb, Nagy-Nyulas, Septér, Faragó, Kis-Czég és Szent-András számíthatók Kolozsvármegyéhez. 1473-ban Ungor János, testvére Miklós és domsusi Árka (László fia) István egyrészről, s Szobi (Péter fia) Mihály másrészről egymást osztályos testvérekké fogadván, egyszersmind kölcsönös örökösödési szerződésre léptek, mely szerint előbbiek egyebek közt e Toroszkai-féle (ekkor «doboka-, kolozs- és tordavármegyei») birtokokban szintén örökösökül ismerik el, magtalan haláluk esetére, a Szobiakat. E szerződést Mátyás király még ez évben, II. Ulászló király pedig 1502. deczember 13-án megerősítette. Utóbbi alkalommal a kir. kanczellária az összes Toroszkai-féle birtokokat, bizonyára tévesen vagy felületességből, Tordavármegyéhez számítja; jelesül az inkább Kolozsvármegyéhez számítható Fizkut, Tuzson, Tomb, Nagy-Nyulas, Septér, Faragó, Kis-Czég, az ekkor először említett Oroszfája és a talán Dobokavármegyéhez számítható «mindkét Budak» helységeket is. A Mátyás király halála után a farnasi Veresek (l. e családnál, Tordavármegyében) által indított visszakövetelő pörben előmutatott lajstrom a nádasdi Ongor János kezén levő Toroszkai-féle birtokokat együttesen «Kolozs-, Torda- és Dobokavármegyéhez» számítja. Ezek közül, úgy látszik, a legelöl fölsorolt Budak számítható Dobokavármegyéhez, azután Füzkut, Oroszfája, Nyulas, Czég (azaz Kis-Czég), Septér, Tuzson, Tomb és Faragó Kolozsvármegyéhez. – Az emlegetett Ungor-Szobi-féle örökösödési szerződés illetve az erre vonatkozó királyi jóváhagyások alapján 1507. nyarán Szobi Mihályt csakugyan beigtatták az annak idején Toroszkai Elyőstől elkobzott nádasdi Ungor-birtokokba, jelesül az ekkor Tordavárnaegyéhez számított de tulajdonkép kolozsvármegyei Faragó és Kis-Czég, valamint a Kolozsvármegyéhez számított Tuzson, Fizkut, Nagy-Nyulas, Septér és Oroszfája helységekbe. – Ezek szerint e család ebben a korszakban a megye keleti felében Fizkut, Tuzson, Tomb, Nagy-Nyulas, Septér, Faragó, Kis-Czég, Szent-András, Oroszfája és az inkább dobokavármegyei két Budak helységekben örökjogon; továbbá a meggyesfalvi Alárdfi család után az olykor Kolozsvármegyéhez számított, de valósággal inkább Tordavármegyében feküdt Ercse, valamint Kis-Nyulas, Szent-Márton, Szent-György, Szent-Péter, Velkér, Méhes és Szokol vagy Szakol; s az ősi Jankafi vagy Ivánkafi családtól: Légen és Pete helységekben volt birtokos. (1445: gr. Teleki cs. oklt. II. 19., 1467. körül: Dl. 32385., 1473: Dl. 16167., 1494: Dl. 30307., 1499: Dl. 32531., 1507: Dl. 28555., 28557.) L. a meggyesfalvi Alárdfi (az 1483. évhez), ősi Jankafi (az 1444. évhez) és a tuzsoni Bolgár (az 1443. évhez) cs. alatt.
Tót (csomafájai) cs. Tot. (1365: Dl. 27275.) Thoth. (1448: Dl. 36391. pag. 24. b. 3. és 25. n. 3., pag. 24. a. n. 1., 1449: Dl. 36391. pag. 78. n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 137. n. 4.) Másként Csomafájai, Caamafájai, Csomafái. (Pl. 1314: Dl. 28715., 1439: Dl. 26885., 1446: Dl. 36391. pag. 9. n. 1.) 1441-ben Péter, Kolozsvármegye egyik szolgabírája csomafa(ja)i Erdélyi (Erdely) nevet visel. (Dl. 26781.) – Dobokavármegyéből. (Csomafája helység, Kolozsvártól észak felé, ma Kolozsvármegyében fekszik ugyan, a középkorban azonban a megyének ezt a Borsa menti vidékét már Dobokavármegyéhez számították.) Méra és Kórógy helységekben volt rész-birtokos. – L. a rődi Cseh (az 1444. évhez), patai Dezsőfi (az 1439. évhez), Mérai (az 1448. évhez) és a Szomordoki (az 1446. évhez) cs. alatt.
Tótőri (szopori) cs. Dobokavármegyéből. – 1492-ben «Thothery». Szoporon kívül 1455-ben Szent-Mihálytelke (azaz Mező-Szent-Mihálytelke) helységben birtokos. (1455: Dl. 27312., 1466: Dl. 27915., 1482: Dl. 27370., 1486: Dl. 36397. pag. 64. n. 2., 1487: Dl. 36397. pag. 74. n. 2., pag. 85. n. 2., 1492: Dl. 26935., 26934., 26933.) L. a Madarászi cs. alatt.
Tótprónai cs. Turóczvármegyéből. – L. Tordavármegyében a Gerendi, és Kolozsvármegyében a patai Dezsőfi (az 1500. évhez) cs. alatt. V. ö. 1521: Dl. 36400. pag. 8. n. 1.
Tót (somai) cs. Thoth. (1470: Dl. 36394. pag. 36. n. 2., pag. 37. n. 1.) 1470. április 18-án a Péter fia István felesége kidei Szilágyi (Jakab leánya) Dorottya asszony s gyermekei somai Tót Ambrus és Márta, a somai Darabos Jánosról és somai Nagy Domonkosról rájuk szállott somai részeket 10 arany-forintért Somai Andrásnak, Lászlónak és Jánosnak, (a néhai János fiainak) adták el; a mi ellen pár nap mulva, április 20-án a Somai (néhai Jakab fiának Gergelynek gyermekei:) Imre, Gergely, Ilona, Anna és Orsolya, valamint e Gergely testvére Márton, tiltakoztak.
Tót (szász-zsombori) cs. Dobokavármegyéből. – L. «Bátor Illés és fia Bertalan» a.
Tót (tuzsoni, méhesi, szent-annai, szent-györgyi, majusi vagy majosi) cs. Maros-széki székely cs. – Thot, Thoth, Toth alakokban fordul elő. Másként Tuzsoni. – 1449-ben (tuzsoni Tót) István tuzsoni birtokrészeit 40 arany-forintért Toldalagi Andrásnak vetette zálogba. 1462. május 1-én kétségkívül ugyanő, mint «szent-királyi Tót István» a Miklós fia, s fiai György, Miklós és Albert tiltakoztak, hogy somkereki Erdélyi Miklós Tuzson és Tomb részeit (melyekben bizonyára voltak birtokaik) elfoglalja. 1466-ban ugyanő szintén ezen a néven e két helységben levő birtokrészeit farvasi Veres Benedeknek és Jánosnak adta, cserében a tordavármegyei Gerebenes és Pinár részeiért. 1476-ban bizonyára ugyanez az István, «méhesi Tót» néven, Potencziána asszonynak az Iklódi Márton özvegyének második férje volt, a kik után Őr és Szopor helységekben is birtokok részese lett. (L. az Iklódi cs. a., az 1476. évtől kezdve.) Ettőlfogva a «méhesi» előnévvel együtt olykor a «szopori» előnevet is viselte. 1495. április 6-án szent-annai Tót Miklós és édes testvére Balázs a székely földön kívül még Kraszna- és Tordavármegyében (v. ö. e megyében is), valamint a kolozsvármegyei Tuzson és Tomb helységekben birtokos. Az e családdal egyeredetű tuzsoni Bolgár-oknál (l. ott) felsorolt adatok szerint e két kolozsvármegyei helységen kívül ugyane megyében Maróczháza (vagy Marócz, Morócz, Moróczháza sat.), Nagy-Akasztótelöki (Szilvás helység határában), Oroszfája, Nyulas azaz Nagy-Nyulas vagy Felső-Nyulas, Méhes, és a hol Kolozs-, hol Torda-, hol pedig Dobokavármegyéhez számított Bodajt vagyis Budak helységben, – az Iklódi Márton özvegye illetve Iklódi Márton után pedig, mint láttuk, (István) Őr és Szopor helységekben volt birtokos. (1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 179., 1422: U. o. 457., 1430: U. o. 525., 526., 1449: Dl. 36391. pag. 98. n. 2., 1462: Dl. 28524., 1466: Dl. 30320., 1476: Dl. 36403. pag. 116. n. 2., 1478: Dl. 26910., 1479: Dl. 26806., 1482: Dl. 26921., 26925., 26926., 1486: Dl. 36397. pag. 78. n. 2., 1492: Dl. 26935., 26933., 26934., Dl. 36398. pag. 90. n. 1., 1493: Dl. 36398. pag. 142. n. 1., 1495: Dl. 36398. pag. 227. n. 1., Dl. 27752., 1496: Dl. 32524., 1508: Dl. 26829., 1509: Dl. 27247., 27248.) L. Tordavármegyében a Vajai és a Szentgyörgyi cs. a. (V. ö. a Frátai cs. alatt, az 1422. évhez.)
Tőki (Tőke, tőki, lónai, csepegő-macskási) cs. Dobokavármegyéből. 1472-ben Bálint és László «Theuke de Thewk», 1474-ben pedig néhai Antal «Thewky de Chepegew Machkas» néven fordul elő, a mikor is (V. 4.) özvegye Lucza asszony, az ekkor Dobokavármegyéhez számított Csepegő-Macskás helységben bírt részeit 10 arany-forintért Indali Zsigmondnak és anyjának Katalin asszonynak zálogosította el. 1487-ben (IV. 4.) Tőki Imre a néhai László fia a dobokavármegyei (Kide, Tők és) Csepegő-Macskás helységekben levő jószágait, összesen 200 arany-forintért, Szancsali Lászlónak, – 1491. aug. 4-én pedig (az ugyancsak dobokavármegyei Lóna, Kide, Felső-Tők, Poklostelke, a belső-szolnokvármegyei Gyékényes és) a kolozsvármegyei Csepegő-Macskás helységben bírt némely részeit, összesen 600 arany-forintért, Fekécs Sebestyénnek vetette zálogba. 1505-ben kétségkívül ugyanez az Imre, mint királyi ember «Thewke de Lona» néven szerepel. (1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1. és n. 2., 1474: Dl. 36403. pag. 98. n. 1., 1487: Dl. 36397. pag. 77. n. 1., 1491: Dl. 36398. pag. 36. n. 1., 36406. pag. 137. n. 2., 1502: Dl. 27044., 1505: Dl. 27579.) L. a Losonczi (az 1474., 1483. évekhez), Középlaki (az 1500. évhez), Budai (az 1470. évhez), Sárdi (az 1497–1500. évekhez) és a mikói Bakó cs. és Tiburcztelke helység a.
Török (enyingi, laki, szigeti) cs. Veszprém illetve Somogyvármegyéből. – Enyingi Török Imre 1495. óta, felesége (kétségkívül az alább említett Krisztina asszony) a néhai Parlagi György leánya után, úgy látszik, örökjogon is, de mindenesetre vétel utján a Parlagi György másik leányától, Lucza asszonytól a Pakosi Lajos özvegyétől és gyermekeiktől Fizkut, Oroszfája, Nagy-Nyulas, Faragó, Septér és Kis-Czég helységekben volt birtokos. 1501-ben ugyanő Füzkuton földesur. 1505. október 21-én (ekkor megnevezett feleségével Krisztina asszonynyal együtt Füzkut, Oroszfája, Faragó, Nagy-Nyulas, Septér és Nagy-Czég kolozsvármegyei (és Budak dobokavármegyei) helységek részeit, összesen 1000 arany-forintért, razvai Horvát Jánosnak és fiának Gáspárnak adta el. De azért, mint «laki» Török Imre Faragó, és mint «szigeti» Török Imre Nyulas helységben, még a következő 1506. év őszén is birtokos. (1495: hg. Eszterházy cs. kismartoni llt. 45. M. 285., 1501: Dl. 36405. pag. 123. n. i., 1505: Dl. 24346., 26958., 1506: Dl. 26824., 26959.)
Török (uj-budai, budai) cs. Therek. (1441: Dl. 36406. pag. 3. n. 1., 1477: Dl. 26427.) Therewk. (1469: Dl. 26796.) Thewrek. (1476: Dl. 27059.)
Trinka Miklós. Másként Bassáni. – L. a Korpádi (az 1486. évhez) cs. alatt.
Turi cs. Tordavármegyéből. (L. ott.) – 1481-ben (V. 1.) Péter a Lőrincz fia és (a vele sógorsági viszonyban levő) ötövényi (de Ewthewben) Etele (Ethele) Tamás almási várnagy testvéri szerződést kötvén, birtokaikba egymást bebocsátották és egymás javára kölcsönösen végrendelkeztek. E birtokokat azonban ez alkalommal nem sorolják föl. – Turi Péter és felesége Margit asszony, előbb a farnasi Veres István felesége illetőleg özvegye, 1487. táján, sőt később is Szent-Király, (1493-ban és 1523-ban) Monyorókerék, (1523-ban szintén) Himtelke vagy Hintelke és Székely-Jó helységekben, úgy látszik, a Madarásziak után, volt birtokos. (1481: Dl. 36395. pag. 32. n. 1., 1493: Dl. 28649. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1523: Dl. 36400. pag. 89. n. 1.) L. a Madarászi (az 1482. évtől kezdve) és v. ö. a Turi Péterné farnasi Veres-féle birtokaira nézve a Tamásfalvi (az 1483. évhez) cs. alatt.
Tuzsoni cs. A székely Maros-székről. – Az egyeredetű tuzsoni Bolgár, tuzsoni vagy szent-annai Tót és Szentkirályi családok tagjai is viselik e nevet. (L. ott.) Az ugyane tőből eredő Tuzsoniak pedig a XV. század közepe óta (legalább részben) a Tamási (filius Thome, Thamasy) nevet veszik fel és viselik (András és fia Péter, majd a XVI. század eleje óta Ferencz és Bernát sat.), tuzsoni, majd náznánfalvi, szent-királyi és méhesi előnévvel, – kétségkívül a XIV. század végén élt Tuzsoni Simon fia Tamásról. – 1426-ban Márta asszony Kecseti Istvánné egy tordavármegyei s Méhes, Velkér és Kis-Nyulas kolozsvármegyei helységek részeihez, mint a Tuzsoni Tamás fia András, a szintén Tamás fiának Mátyásnak fia Bálint, Ilona fia (!) János és Náznán leánya Dorottya által elfoglalva tartott birtokokhoz formált jogot. (1325: gr. Teleki cs. oklt. I. 40., 1348: Múz. llt. és Anjouk. okmt. V. 186., 1335: gr. Teleki cs. oklt. I. 99., 1378: U. o. 179., 1426: Dl. 27009., 1429: Dl. 28809., 1435: gr. Teleki cs. oklt. I. 542., 1451: Dl. 36403. pag. 63. n. 3., 1467: Dl. 36393. pag. 15. n. 1., 1482: Dl. 26921.) L. Tordavármegyében a Méhesi vagy méhesi Gyerőfi, továbbá Kolozsvármegyében a Frátai (az 1422. évhez) cs. alatt.
Ugrai cs. Biharvármegyéből. – L. a Madarászi cs. alatt.
Uj (gorbói, sárdi) cs. Wy. (1470: Dl. 36394. pag. 32. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 76. n. 1., n. 2.) Másként Gorbói. (V. ö. 1470: Dl. 36394. pag. 33. n. 2.) – L. ez évekhez a Sárdi cs. alatt.
Ujbudai cs. Másként olykor: Budai; Nagybudai, sőt Óbudai és Kisbudai néven is előfordul. – L. Budai néven.
Ujlaki cs. L. Almás várnál (az 1507–1510. évekhez) és Teke városnál Kolozsvármegyében és Léta vár alatt, Tordavármegyében.
Ungor (nádasdi) cs. L. Ongor néven.
Vádi (vádi) cs. Hunyadvármegyéből. – L. a papfalvi Csoronk vagy Csorong cs. alatt.
Vagyos (patai) cs. Wagyos. (1499: Dl. 27091., 27093., 1508: Dl. 26827.)
Vajda (béli) cs. Biharvármegyéből. – L. a mereg jói Botos (az 1511. évhez) cs. a. (V. ö. 1520: Dl. 36402. pag. 177. n. 1., pag. 178. n. 1., a hol már Megyes-i «Wayda Bely dictus» Miklós szerepel.)
Vajda (Vajda Botos: mereg-jói vagy mereg-gyói, szent-királyi sat.) cs. Másként Bernaji, Birneji, Mergei vagy Meregjói, avagy: mereg-jói, mereggyói, nagy-mereg-jói sat. Botos Vajda vagy egyszerűen Botos. – L. utóbbi néven.
Vajda (csicsei) cs. Másként Csicsei, Nemes, Nemes Csicsei, Csicsei Nemes (kis-mereg jói) cs. – L. Csicsei (kis-mereg-jói) néven.
Vajda (Vajda-fi, danki) cs. Az e családra vonatkozólag talált adatokat e helyütt mind összeállítottam. (A megokolást l. a mereg-jói Botos családnál.) – 1466. május 27-én «a danki vajda fiai» nemes Péter és Albert (Petrus et Adalbertus filii wayuode de Dank) Alsó-, Közép- és Felső-Fild helységekben (de valószínűleg csupán csak vétel vagy zálog czímén) bírt részeiket 75 arany-forintért bikali Vitéz Györgynek eladták. 1470-ben «nemes István danki vajda» a vajdasága körül (circa Wayuodatum suum) fekvő Argyas birtokot kapja, minden hasznaival és jövedelmeivel együtt, élete tartamára, urától, dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdától. 1475. július 11-én ugyanő, szintén mint nemes Istvánt danki vajda (Stephanus wayuoda de Dank) s fiai Albert és Péter (kétségkívül a fentebbiek) ugyancsak a három Fild helység részeihez vétel czímén tartottak jogot. A beigtatásnak azonban nemes bikali Kis György ellentmondott. Ugyanez évi (1475.) október 19-én tamásfalvi Vitéz András és György (a néhai Imre fiai) adták el 200 arany-forintért ugyane három helységben bírt jószágaikat «danki Vajda (Wayda) Istvánnak», a ki alatt nyilván a fentebbi «nemes István danki vajda» értendő. 1479. június 28-án ugyane danki Vajda (Wayda) István e három helységben bírt részeit 50 arany-forintért középlaki Ispán Benedeknek, 1481. április 24-én pedig ugyanő, felesége Zóra asszony és fia Albert, ugyane három helységben levő birtokaikat, 60 arany-forintért, «mostoha fiának, nemes Vajda (Wayda) Péternek» (t. i. az István mostoha fia értendő) vetette zálogba. 1499. márczius 26-án e Péternek és Albertnek, «a néhai Dank vajda (!) fiainak» (filii condam Dank wayuode), ugyane három helységben bírt jószágaihoz, vétel czímén, ujra bikali Vitéz György tartott jogot. (1466: Múz. llt., 1475: Dl. 27202., 28632., 36406. pag. 54. n. 1., 1470: Dl. 17035., 1479: Dl. 36395. pag. 1. n. 1., 1481: Dl. 36395. pag. 30. n. 2., 1499: Magy. Tud. Akadémia kézirattára.) L. Almás vár alatt, az 1470. évhez.
Vajda (karasznai vagy krasznai) cs. Másként k(a)rasznai Kis vagy Porkoláb. – L. Kis néven.
Vajda (marótkai) cs. L. a várczai vagy várszai Vajda (az 1493. évhez) cs. és Martonlaka helység a.
Vajda (oláh-gorbói) cs. Wayuoda. (1498: gr. Teleki cs. oklt. II. 226., Dl. 36405. pag. 128. n. 1.) L. Gorbó (Gorbóvölgy) helység a.
Vajdaszentiváni cs. Másként: szent-iváni vagy vajda-szent-iváni Székely. – L. e néven.
Vajdaszentiváni cs. Másként Szentiváni. L. Tordavármegyében az ern(y)ei vagy nagy-ernyei Székely cs. alatt és Kolozsvármegyében Szentiváni néven.
Vajda (várczai, várszai) cs. Olykor kalotai, kalatai, kalataszegi, majd mereg-jói azaz nagy-mereg-jói előnévvel. – Másként Várczai vagy Várszai, Incseli vagy Encseli, Kalotai vagy Kalatai. – E helyütt ez oláh eredetű családra és legközelebbi rokonságára, mint a magyarországi illetve erdélyrészi középkori, fejlődésben levő magyar nemesi társadalom egyik típusára vonatkozó összes adatokat összefoglalom, részint e rendkívüli érdekű társadalmi fejlődés, részint pedig e család különböző neveinek, névalakjainak és legközelebbi elágazásának legrövidebb igazolására. – Egyik, legalább előttem ismeretes őse lehet az a Kende várczai (várszai) vajda, másként Várczai (Várszai) Vajda Kende (Kende wayda de Warsca), a ki 1435-ben a három Fild helység beigtatása alkalmával, mint szomszédos nemes, szintén megjelent. Nyilván ugyanő az az Incseli Kinde vagy Kende (az oklevélben: Kynde), a ki 1439. nyarán Incsel és Várcza nevű birtokainak határát, a szomszédos nemesek (a Valkaiak, Farnasiak vagy farnasi Veresek, Tamásfalviak, szent-mihálytelki Tompák és losonczi Bánfiak) jóváhagyásával megjáratta. Ugyanekkor János és István nevű fiait is említik; 1461-ben pedig, a mikor is mint néhai, Encseli vajda Kende nevet visel, Anna és Márta nevű leányait. Előbbi gerő-monostrai Kabos Györgyné, utóbbi Sárdi Istvánné. Az ő családjából származhatott az a Kalatai Vajda (Wayda) Éliás vagy Illés (a Kende fia) is, a ki 1461-ben ügyvédet vallott, s 1467. telén egy beigtatás alkalmával mint királyi ember szerepelt. Mert az említett (Incseli) Kendének Várcza és Incsel helységekben bírt jószágait később ez Éliás vagy Illés vajda fiainak kezén találjuk. 1468. június 25-én ez az Illés vagy Éliás, mint «kalotai oláh vajda», zálogosította el Encsel részeit (a biharvármegyei eredetű) venteri Vajda György özvegyének (a Dán mereg-jói vajda leányának) Annának s fiainak Lászlónak és Miklósnak; 1469 május 22-én pedig az ő, ekkor Kalatai oláh vajda Éliás vagy Illés fiai (filii Elie de Kalatha wayuode wolahalis) Mihály, Péter, Mursina, Muga, Sándor vagy Sandrin és Kende vetették zálogba, atyjuk fejváltsága fejében. Encselt, 115 arany-forintért, az imént említett gyerő-monostori Kabos Györgynek. 1470. november 22-én szintén Éliás várczai vajda (Elias wayuoda de Warcza) szerepel, mint tanu, a néhai Kalatai Botos leányának Borbála asszonynak birtokügyében. 1471. május 24-én az ő fia Mihály (Michael filius Elye wayuoda wolahalis de Warcza) veszi zálogba Monyorókerék részeit a Szentkirályiaktól. 1474. január 19-én ugyane Mihály mint kalotai oláh vajda (wayuoda wolahalis de Kalotha), április 19-én mint kalotaszegi oláh vajda (wayuoda wolahalis de Kalathazegh) lép föl. 1475. tavaszán már nemes várczai Vajda (Wayda, Waywoda) Éliás vagy Illés s fiai Mihály és Musina, 1478. január havában pedig várczai Vajda Mihály egyezkedik más nemesekkel, hatalmaskodások és emberölések miatt. 1487. tavaszán várczai Vajda (Wayuoda, Wayda) István, a kit egyik oklevél mereg-jói előnéven nevez, felesége Anna asszony után, több más nemes urakkal együtt, zálog-birtokos a Madarásziak Szent-Király, Monyorókerék, Hintelke és Székely-Jó helységekben lévő jószágaiban. 1487. nyarán nemes Anna asszony (kétségkívül a fentebb már említett) néhai gyerő-monost(o)rai Kabos György özvegye, és Márta asszony Sárdi (Sardy) Istvánné, mint a néhai Kende vajda (Kendewayda) leányai, néhai atyjoknak Várcza és Incsil (Incsel) helységekben bírt s most a néhai Éliás vajda (Wayda) fiainak kezén levő birtokrészeihez tartottak jogot, «minden czímen és törvényesen». A beigtatásnak azonban László deák, Sándor vajda (Sandor Wayda), s Péter hasonlókép vajda Várczáról (similiter Wapda de Warcha), azaz várczai Vajda Sándor és Péter, ellentmondottak. 1493-ban egyebek közt Várczai László deák és Sandrin szerepelnek (utóbbi várczai Vajda Sandrin néven is), kalotai Vajda (Wayda) Györgygyel és marótkai Vajda Miklóssal együtt, a kikről azonban egyebet nem tudok; s kétséges, hogy (főleg utóbbi) e családhoz vagy rokonsághoz tartoztak-e. Ugyanez évben, ugyancsak László és Imre «a néhai várczai Vajda Péter fiai», mint eskütársak, majd ugyane László, továbbá Sandrin, valamint István is, egyszerűen Incseli (de Inchel) néven, mint kijelölt erdélyi vajdai emberek tűnnek föl, István ezenkívül ekkor, valamint 1494-ben és 1496-ban is várczai Vajda (Wayda, Wayuoda) néven is, mint a losonczi Bánfiak nemes cselédje, erdélyi vajdai ember sat. 1499-ben László, mint várczai Vajda (Wayda) László, ugyancsak kijelölt erdélyi vajdai ember. 1501. márcz. 8-án várczai Vajda (Wayda) Imre (pap, a néhai Péter fia) Nagy-Mereg-Jó helységben egy jobbágy-telket vetett zálogba 13 arany-forintért: nagy-mereg-jói Ficz (Fycz) Miklósnak és Istvánnak. 1507. (?) november havában várczai Vajda (Wayda) Sandrin a várczai Vajda Lászlótól kölcsön vett 10 forint fejében várczai birtokrészeit lekötötte. Ugyanez év végén a néhai Istvánról mint «Warczay similiter wayuoda», alább pedig mint: «Wayda de Warcza» nevű nemesről emlékeznek. 1508. márczius 22-én bizonyos várczai Olcsárdi (Olchardy) Jánossal együtt (a ki 1518-ban mint nagy-szent-mihálytelkei Olcsárdi János szerepel) a már emlegetett László egyszerűen mint Várczai László (Ladislaus de W.), 1511-ben ugyanő ujra mint várczai Vajda (Wayda) László tűnik fel, a Várczai Sándor (Sandor de W.) társaságában (a kit 1508-ban «Sándor Wayda de Warcza» néven említenek), erdélyi vajdai embernek kijelölve. 1518-ban kétségkívül az utóbbinak leszármazói Várczai Sándor (Sandor), György és János. (1435: Dl. 27018., 1439: Dl. 28831., 1449: Dl. 30818., 1461: Dl. 36392. pag. 113. n. 2., 1467: Dl. 27061., 36392. pag. 120. n. 1., 1468: Dl. 36393. pag. 47. n. 3., 1469: Dl. 36393. pag, 143. n. 2., 1470: Dl. 36393. pag. 75. n. 4., 1471: Dl. 36393. pag. 85. n. 2., 1474: Dl. 36393. pag. 173. n. 3., Dl. 36403. pag. 97, n. 1., 1475: Dl. 27202., 1478: Dl. 36403. pag. 139. n. 1., 1487: Dl. 36397. pag. 85. n. 2., pag. 74. n. 2., Dl. 27218., 1493: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 742., 743., Dl. 36347., 26814., 28649., 27078. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára, 1494: Dl. 27079., 1496: Dl. 27084., 1499: Dl. 27392., 1501: Dl. 36405. pag. 90. n. 1., 1507: Dl. 36405. pag. 268. n. 1., Dl. 32567., 1508: Dl. 26826., 36399. pag. 236. n. 1., Dl. 27246., 1511: Dl. 27255., 1518: Dl. 36402, pag. 134. n. 1., 1520: Dl. 36402. pag. 177. n. 1., pag. 178. n. 1., 1521: Dl. 36405. pag. 352. n. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 153. n. 1.) V. ö. Tordavármegyében a Toldalagi (az 1474., 1478. évekhez), továbbá Kolozsvármegyében a Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi, az 1471. évhez) cs. alatt.
Vajda (venteri) cs. Biharvármegyéből. – L. a várczai Vajda (az 1468. évhez) cs. alatt.
Vajda Verter (Nagybáródi) István. L. a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1500. évhez) cs. alatt.
Vajai cs. Maros-széki székely család. – L. ugyane családnál Tordavármegyében.
Valkai (Valkói, Volkói) cs. Egyik őse valkai vagy szent-mihálytelkei Csol (Chol) Miklós, a ki pl. 1297-ben és 1299-ben szerepel, illetve ennek atyja, a kit egy 1341. évi osztály-levél Mikala, egy 1310. évi oklevél pedig Mikula néven nevez. Olykor, pl. András (az említett Csol Miklós fia) 1366-ban, s ennek fiai László, János deák, Mihály és Miklós 1372-ben Szentmihályielk(e)i nevet is viselnek. Ugyanez időtájt, a XIV. század első és második felében, még családnév nélkül is szerepelnek az oklevelekben, más, velök egyeredetű nemesek, pl. a Tamásfalvi és Báczi családok őseinek társaságában. A XV. század első felében a család egyik tagja, Benedek és ennek fia Péter, gyakran Kis (Parvus), némely más tagjai a XV. század közepén «Erdélyi» sőt «Rékasi» néven fordulnak elő; Rafael pedig 1475-ben, mint kijelölt királyi ember Kalotaszegi (de Kalothazeg) néven. (1297: Dl. 28718., 28710., 1299: Dl. 28713., 1310: gr. Teleki cs. oklt. I. 29., 1341: Dl. 30640., 1343: Dl. 28726., 1348: gr. Teleki cs. oklt. I. 88., 1357: U. o. 102., 1358: U. o. 107., 110., 1361: U. o. 120., 1368: Dl. 30699., 1370: Dl. 36506., 1372: Dl. 26377., 1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 180., 1408: Dl. 28773., 1412: Dl. 26997., 1426., 1427: Dl. 28797., 1427: Dl. 28967., 1429: Dl. 28804., 28805., gr. Teleki cs. oklt. I. 517., 1430: Dl. 36407. pag. 121. n. 7., 29242., 1433: Dl. 29244., 1434: Dl. 31133., 29245., 1439: Dl. 28830., 1446: Dl. 36391. pag. 7. n. 4., 1447: Dl. 28833., 28834., 36391. pag. 30. n. 1., 1448: Dl. 30444., 29485., 1449: Dl. 26887., 36391. pag. 77. n. 2., pag. 78. n. 2., Dl. 30818., 1450: Dl. 29270., 1452: Dl. 213611., 1454: Dl. 36407. pag. 56. n. 3., pag. 57. n. 3., 1459: Dl. 36392. pag. 55. n. 2., 1461: Dl. 36392. pag. 127. n. 2., Dl. 25989. 2. a., 1467: Dl. 26898., 26899., 1468: Dl. 27186., 1469: Dl. 27187., 36394. pag. 8. n. 2., 1472: Dl. 27928., 1475: Dl. 27353., 36406. pag. 13. n. 1., 1477: Dl. 36406. pag. 63. n. 1., 1484: Dl. 36395. pag. 108. n. 1., 1487: Dl. 27002., 1491: Dl. 26811., 36398. pag. 39. n. 2., 1492: Dl. 36398. pag. 95. n. 1., pag. 96. n. 1., pag. 97. n. 1., 1494: Dl. 28653., 1500: Dl. 36405. pag. 69. n. 1., 1501: Dl. 27233., 36405. pag. 93. n. 1., pag. 91. n. 1. és Múz. llt., 1509: Dl. 27595.) Parvus. (1429: Dl. 28804., 28805., 1433: Dl. 29244., 28818., 1434: Dl. 31133., 1435: Dl. 12698., 1439: Dl. 28830., 36390. pag. 25. n. 1., 1439–1440: Dl. 36390. pag. 51. n. 1., n. 2., 1445: Dl. 26784., 1447: Dl. 28833.) Walkay. (1451: Dl. 26785., 1462: Dl. 27049., 1472: Dl. 27028., 1491: Dl. 26811., 1494: Dl. 30486., 1510: Dl. 36399. pag. 331. n. 1.) Walkaj. (1508: Dl. 36399. pag. 227. n. 1.) 1341-ben a Mikala (Mykala) fiának Tamásnak fiai János és Imre (a Bócziak ősei!), ugyanezen Mikala fiának Miklósnak (a ki alatt a fentebb említett Csol Miklós értendő) fia István egyrészről; Pál és Demeter a Demeter fiai, András és Miklós «ugyanezen (t. i. Csol) Miklós fiai», Miklós és Éliás (vagyis Illés) a György fiai (utóbbiak a Tamásfalviak ősei!), és Dezső «ugyanezen Tamás fia» (szintén a Bócziak őse) másrészről, mint «testvérek», az erdélyi vajda előtt folytatott hosszabb osztályper után kiegyezvén, közös birtokaikon Volkó (Valkó), Fornas, Tamásfalva, Topa (Tupa), Szent-Mihálytelöke, Vataháza és Bucz helységeken megosztoznak, kimutatván mindenütt a Demeter fiai Pál és Demeter részeit és «az ezen birtokokban vagy ezek határában levő egyházakat, malmokat, szántó-földeket, réteket, kaszálókat, erdőket és minden haszonvételeket közös használatra hagyván (communi usui remanentibus)». – 1426. deczember 6-án Valkói György, Benedek és Miklós a Miklós fiának Lászlónak fiai, Szentmihálytelki István a Mihály fia, Valkói Mihály a Tamás fia, János az István fia, továbbá farnasi Veres Dénes, Tamásfalvi György, Tamás és Imre a Gergely fiai, kívánják birtokuknak: Valkó helységnek határát megjáratni, különösen Gyerő-Monostor felől. – 1449. márczius 10-én az osztályos Farnasi vagy farnasi Veres (l. itt bővebben) és Tamásfalvi családok tagjaival osztoznak a Valkó helység határán belül ez időtájt telepített 4 jobbágy-telekből álló Nyírszeg más néven Nagybércz helységen. 1454. július 18-án a néhai György fiai Miklós, László, János és Zsigmond bóczi és vataházi némely részüket 10 arany-forintért farvasi Veres Benedeknek vetették zálogba. Egy ugyanez év július 25-én kelt oklevél az ép említett néhai Györgyöt «Erdélyi» (Erdely) néven említi. 1459. július 9-án a néhai Tamás fia Balázs (pap) Keleczel és Ujfalu részeit 25 arany-forintért gyerőmonostori Kemény Istvánnak zálogosította el. 1461-ben Valkai Jánosnak Kis-Kalota helységben is voltak részei. 1468. október 6-án hű szolgálataiért Rafael, és általa felesége Ilona asszony, leánya Erzsébet és fia János kapta Mátyás királytól uj-adományul az «igazságos czímen» eddig is kezén levő Valkó, Farnas, Bócz, Ujfalu és Keleczel birtokokat. A beigtatás alkalmával Valkói Tamás (a néhai János fia), továbbá «Rékasi» Miklós és László a néhai György fiai (a kik alatt talán a fentebb említett Valkói vagy valkói Erdélyi György Miklós és László nevű fiai értendők), és (nagyfalusi) Marton Mihály ellentmondással éltek ugyan, de a következű évben ujból megejtett igtatás ellentmondás nélkül ment végbe, csupán az igtatást végző kolozsmonostori konvent kiküldötte tartotta fenn e konvent jogait, kétségkívül mint szomszédos, Bács helységben és Nádastelke pusztán levő némely földrészekre nézve. 1475. táján ugyanez a Rafael farnasi részeit Etele Tamás almási várnagynak 4 arany-forintért zálogosította el; 1477. április 17-én pedig ujfalusi és keleczeli részeit a keleczeli malommal együtt, de «kivéve a keleczeli oláh papot», 8 forintért szent-mihálytelkei Tompa Mihálynak. 1484. július 30-án Tamás Farnason zálogosított el részeket valamely kisebb összegért, a paraszt-sorban levő Jakab István nagy-szent-mihályi lakosnak; 1491. augusztus 30-án bizonyos Péter bölényesi (belényesi) vajda (máskor belényesi Vajda Péter) özvegyétől, Dorottya asszonytól a jövő év pünkösd napjáig felvett 17 arany-forint fejében, nem fizetés esetében keleczeli birtokát kötötte le; majd 1492. október 31-én ugyanannak e birtokát 55 arany-forintért zálogba is vetette. 1492. október 31-én János, ekkor nagy-almási plébános, a Valkai (néhai Tamás fia) néhai Balázs (pap) által a nevezett János atyjának, nejének Ilona asszonynak és ezek leányának Erzsébetnek (tehát az ő szüleinek illetőleg nővérének) 200 forintért elzálogosított valkói, farnasi, keleczeli, ujfalusi és bóczi részeket, mint utóbbiak halálával zálog czímen reá szállt jószágaikat, ugyancsak 200 forintban, Valkói Tamásnak, a nevezett Balázs (pap) édes testvérének adta zálogba. 1494-ben ugyanez a Tamás bikali Vitéz Györgygyel együtt a Valkó, Keleczel és Ujfalu helységek határában elterülő havasok (Alpes) és aranymosó-helyek miatt állott perben az e vidéken nagybirtokos losonczi Bánfiakkal, a kik a kérdéses földeket a magukénak tartották. 1508. február 5-én ugyanő bóczi részeit Zutori István deáknak 28 arany-forintért bizonyos határidőre elzálogosította, és szavatolásul farnasi részeit is lekötötte. – E családból ágazott ki az a Valkai család is, melyet bizonyíthatólag a XVI. század első évtizede óta Gyula, Galacz és Szent-Egyed helységekről (az első hol Kolozs-, hol Doboka-, az utóbbi kettő Dobokavármegyében) neveztek, és melynek, úgy látszik, ősei György, Tamás és Benedek a László fiai (a ki Miklós fia) már 1446-ban (Dl. 30444.) a «Gyulai» nevet is viselték. 1418-ban bizonyára ez a Tamás fordul elő, ugyanegy oklevélben Gyulai majd gyulai «Walkay» néven. 1507-ben pedig kétségkívül a szintén ép említett László fia György fiának Jánosnak (a kik már mind elhunytak) fia Márton viseli a gyulai Valkai nevet. Ugyanekkor a «Valkai» néhai László másik fiának, az ekkor már szintén elhunyt Benedeknek leányát Erzsébetet is említik. Ez a rokonság a XVI. század elején (1505., 1507., 1509.) kétségtelenül birtokos az ekkor Dobokavármegyéhez számított Diós-Macskás, Szent-Miklós-Macskása és Szent-Kereszt-Macskása helységekben. 1508. végén «szentegyedi» Valkai Márton (a néhai János fia) és gyulai Valkai János (a néhai Miklós fia) a Méraiak valkói részeihez tartottak jogot «minden czímen». 1518. február 19-én ugyancsak «gyulai» Valkai Márton Valkó és Keleczel helységekben is birtokos; a miből az következtethető, hogy ez az ág is részes volt a Valkai család többi (Farnas, Tamásfalva, Topa, Szent-Mihálytelke, Vataháza, Bócz, Ujfalu és Kis-Kalota) ősi birtokaiban. Az ez ágra vonatkozó családnévváltozatok és igazoló adatok: Walkay. (1418: Dl. 27449., 1503: Dl. 27234., 1505: Dl. 27579., 27580., 27581. és Dl. 36399. pag. 68. n. 2., pag. 96. n. 1., 1507: Dl. 28672., 1508: Dl. 27246., 27586., 1509: Dl. 27595., 1518: Dl. 36402. pag. 126. n. 1.) Valkay. (1507: Dl. 27109.) L. a rődi Kályán vagy Kályáni, zomlini Rama(s)z vagy Rama(s)zfi, farnasi Veres (az 1449. évtől kezdve), szent-mihálytelki Tompa (fiz 1452. évhez), Mérai (az 1449–1508. évekhez), Iklódi (az 1510. évhez), Szomordoki (az 1427. évhez), gyulai Porkoláb, Szilvási (Kecsetszilvási), Indali, Zalaház(a)i (az 1451. évhez) és a kórógyi Fodor cs. alatt is.
Vámos (bádoki) cs. Dobokavármegyéből. – L. a Bádoki (az 1502. évhez) cs. alatt.
Vámosi cs. L. Bebek (pelsőczi) néven és Almás vár alatt.
Véna … udvarbíró. L. Léta várnál Tordavármegyében.
Vár(a)dai cs. A Gut-Keled-nemből. – L. a Losonczi (az 1456. évtől kezdve) és. a Hunyadi (az 1457. évhez) cs. alatt.
Váradi püspökség. L. a Losonczi (az 1467. és 1495. évekhez) cs. alatt. (V. ö. 1506: Dl. 27106., 27107., 36811.)
Váradjai cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – L. az ősi Jankafi (az 1377–1417. évekhez) cs. alatt.
Várczai (Várszai) cs. Azaz Vajda (várczai, várszai sat.) cs.- L. e néven.
Várczai (várszai) oláh vajdák. L. a Vajda (várczai, várszai sat.) cs. alatt.
Varju (uj-budai) cs. Waryw. (1509: Dl. 36399. pag. 318. n. 1.)
Vásárhelyi (Gerő-fia, Gyerő-fia) cs. Úgy a szamosfalvi G(y)erőfi vagy G(y)erő, mint a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő család viselte ezt a nevet. Főleg azonban az utóbbi. – L. mindkét cs. alatt.
Vas (frátai, magyar-frátai) cs. Was. (1509: Dl. 27248., 27247., 36399. pag. 304. n. 1., Dl. 32572., 1522: Dl. 36400. pag. 52. n. 1.) L. a frátai Boncza cs. alatt.
Vas (somai) cs. Was. (1465: Dl. 26895.) Meglehet, rokon a szucsáki Vas családdal.
Vas (szent-gothárdi, szent-egyedi, czegei) cs. Wos. (1362: Dl. 27429.) Vas. (1430: Dl. 36407. pag. 121. n. 8.) Was. (1449: Dl. 36391. pag. 76. n. 1., Dl. 36392. pag. 115. n. 1., 1461: Dl. 36392. pag. 103. n. 3., pag. 119. n. 1., 1468: br. Kemény cs. llt. és Tört. Tár. 1907. 96. 1., Dl. 36393. pag. 42. n. 3., Dl. 28412., 1471: Dl. 36393. pag. 86. n. 2., 1477: Dl. 26427., 1478: Dl. 36406. pag. 69. n. 2., 1505: Dl. 36399. pag. 101. n. 1., Dl. 27580.) Dobokavármegyéből. – 1362-ben kilencz dobokavármegyei és ezen kívül Kesző kolozsvármegyei helységen is osztozkodni kívánnak. 1449-ben szent-gothárdi Vas Vid, neje gyekei Fejes (István leánya) Márta asszony és gyermekei István, Pál, János, Gergely, Tamás és Erzsébet Gyeke (Jeke) helység részeihez tartottak jogot, a hol pl. szent-gothárdi Vas István (kétségkívül a Vid fia) 1468-ban is birtokos volt. 1471. május 28-án ugyanennek a Vidnek özvegye Márta asszony és gyermekei István, Pál, János, Zsigmond és Margit itteni részeiket 21 arany-forintért heteni Fejes János toroszkói várnagynak, 1478. június 23-án pedig az ép említett «czegői» Vas Pál és Zsigmond ugyanitteni jószágaikat 16 1/2 arany-forintért Sándorházi Ambrus gyalui várnagynak vetették zálogba. Vidnek Erzsébet nevű leánya (szent-királyi azaz topa-szent-királyi) Gesztrágyi Istvánhoz, Margit nevű leánya pedig szent-egyedi Székely Lőrinczhez menvén nőül, 1477. deczember 23-án e két asszony, édes testvéreitől, szent-gothárdi Vas Istvántól, Páltól és Zsigmondtól néhai atyjok doboka-, fejér- és Gyeke kolozsvármegyei birtokaiból is részt követelt. A Gesztrágyi István fiait később csakugyan benn is találjuk ezen a czímen Gyeke helység részeiben. (L. e családnál.) Közben (1461.) április 13-án szent-egyedi Vas Domonkos, felesége Kereszturi (néhai László leánya) Margit asszony és fia János Buda, Diós és Kölesmező helységek részeit, melyek a nevezett Margit aszszonyra atyjáról 50 arany-forintban mint zálogos birtokok szállottak, «testvéri szeretetből» és 12 arany-forintért Zalaházi (zalaházai Zalai) néhai István fiának Jánosnak adták, oly feltétellel, hogy e birtokokat a «Budaiak» vagy a szomszédosok csak az eredeti zálog-összegen, t. i. 50 arany-forinton válthassák ki. E jószágok tehát a Budaiaktól kerültek a néhai Kereszturi zálogos birtokába. – Ez adatok szerint tehát e család Keszü (1362.) és Gyeke helységekben, továbbá a Budaiaktól zálogban Buda, Diós és Kölesmező, az ősi Jankafiaktól szintén zálogban Oláh-Palatka s a szamosfalvi vagy dezméri Mikola vagy Mikolafi és a vásárhelyi vagy g(y)erő-vásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő családokba való beházasodás utján Szamosfalva, Szent-Miklós, Magyar-Dezmér, Oláh-Dezmér, Zsobok, Szent-Király azaz Topa Szent-Király, Vásárhely azaz G(y)erő-Vásárhely, Esztána vagy Sztána, Pán(y)ik, Kapus, Oláh-Kapus, Berend, Bedecs, Inaktelke és Szamártelek helységekben volt birtokos. – L. a dezméri vagy szamosfalvi Mikolafi vagy Mikola (az 1452. és 1511. évhez), ősi Jankafi (az 1501. évhez), vásárhelyi vagy g(y)erővásárhelyi G(y)erőfi vagy G(y)erő (az 1486., 1487. évekhez), a szent-benedeki vagy vajai Marton, gyekei vagy heteni Fejes, gyulai Porkoláb (az 1505. évhez) cs. és v. ö. a Szentegyedi cs. alatt.
Vas (szucsáki) cs. Wos. (1455: Dl. 36407. pag. 67. n. 1.) Was. (1457: Dl. 36403. pag. 33. n. 2., 1463: Dl. 27039., 1467: Dl. 36393. pag. 13. n. 2., 1472: Dl. 36393. pag. 110. n. 1., 1493: Dl. 27078., 1498: Dl. 36403. pag. 212. n. 1.) Másként szucsáki Nagy és Szucsáki. (V. ö. főleg a szucsáki Nagy cs. alatt.) – Fábián (a kit szucsáki Nagy, szucsáki Vas és Szucsáki néven is neveznek), felesége, budai Hamar Péter leánya Ilona után Uj-Buda, majd cserében Szent-Márton-Macskása helységben is birtokos volt. (1455., 1461.) 1463. márczius 25-én ez a szucsáki Vas Fábián és (testvére) Domonkos bizonyos vérontások és erőszakoskodások miatt Somai Lászlóval (a néhai János fiával) kiegyezvén, utóbbinak az ép említett. Szent-Márton-Macskása helységben 10 forint értékben egy elhagyott házat adtak. Ugyanez idő tájt, vagy néhány évvel később, ez a (szucsáki Vas) Fábián József-Macskása részeit, mint a saját, továbbá a macskási Almádi (néhai László fiai) Bálint, Márton és Péter s a Somai Domonkos birtokát, Horvát Péternek vetette zálogba. 1478. január 8-án ugyanő, ekkor «szucsáki Nagy» néven s gyermekei Antal, Ilona, Dorottya és Erzsébet, őket zálog czímén megillető csepegő-macskási két pusztájokat nyolcz arany-forintért Csepegőmacskási Mártonnak és testvérének Péternek adták tovább zálogba; 1498. július 12-én pedig ennek a szucsáki Vas Fábiánnak és feleségének Ilona asszonynak fia Antal Hamarrész nevű uj-budai birtokát hét arany-forintért uj-budai Hencz Zsigmondnak a néhai András fiának zálogosította el. L. a Budai (az 1455. évhez), uj-budai vagy budai Hamar és uj-budai vagy budai Hencz cs. alatt.
Vas Tamás ó-budai kanonok. L. a Bádoki (az 1502. évhez) cs. alatt.
Vas (uj-budai) cs. Was. (1497: Dl. 36403. pag. 165. n. 1., 1503: Dl. 36399. pag. 18. n. 1.) 1503. márczius 8-án Antal és fia Zsigmond némely uj-budai részeiket 11 forintért uj-budai Hencz Zsigmondnak vetették zálogba.
Venteri vajda. Biharvármegyéből. – L. a várczai Vajda (az 1468. évhez) cs. alatt.
Veres (macskási, botos-macskási) cs. Rufus. (1374: Dl. 6225., 1441: Dl. 27474.) Ez oklevelekben Miklós, illetve Gergely szerepel. – Ruffus. Rufus. (1398: Dl. 27444., 27443., 1426 (?): Dl. 32289., 1447: Dl. 27477.) 1398-ban (VI. 25.) Orsolya asszony a botos-macskási Veres János özvegye némely, ekkor Dobokavármegyéhez számított botos-macskási részeit örökre leányának Dorottya asszonynak s e leánya férjének, Káplán (Capplan) András kolozsvári polgárnak adta, illetve adta zálogba. Egy, a XV. század elejéről származó csonka oklevélben ez a Veres (Rufus) János – macskási előnevet visel. 1447-ben a kolozsmonostori apátság tartott jogot az említett (ekkor már néhai) Orsolya asszonynak szintén Dobokavármegyéhez számított botos-macskási részeihez, örökjogon, de a Bádokiak, a Sólyomkői vagyis sólyomkői Menyhértfi vagy Menhár, a Szentgyörgyi és Budai családok tagjainak ellentmondásával.
Veres (farnasi) cs. Másként Farnasi. – E nevet azonban a XIV. század közepe táján a későbbi Tamásfalvi vagy Bikali másként bikali vagy tamásfalvi Vitéz, tamásfalvi Erdélyi és Magyarbikali néven előforduló család is viselte; mint a hogy viszont a későbbi Farnasi vagy farnasi Veres család szintén viselte még a XV. század első évtizedében is a Tamásfalvi nevet. (L. a Tamásfalvi családnál.) Különben nemcsak az ép elősorolt, hanem a későbbi Valkói vagy Valkai, Szentmihálytelki, szent-mihálytelki Tompa családokkal is egyeredetűnek látszik. – E család: Farnasi vagy farnasí Veres neve különben az oklevelekben következőkép fordul elő. Latinosan: de Fornus, Fornas, Farnas. (1358: Dl. 29431., 1359: Dl. 26862., 1393: Dl. 30145., 1414. körül: Dl. 27000., 1434: Dl. 29245., 29246., 1435: Dl. 12698. és Múz. llt., 1437: Dl. 28823., 1439: Dl. 28830., 28831., 1441: Dl. 30802., 30804., 30806., 1442: Dl. 36390. pag. 94. n. 2., gr. Teleki cs. oklt. II. 9., 1444: Dl. 36406. pag. 32. n. 2., n. 3., n. 4., pag. 31. n. 4., és Múz. llt., 1445: Dl. 26784., 28834., 1446: Dl. 36391. pag. 7. n. 1., n. 4., Dl. 29255., 29256., 1448: Dl. 30444., 29485., gr. Teleki cs. oklt. II. 31., 1449: Dl. 26887., 30818., 1450: Dl. 36391. pag. 108. n. 1., pag. 109. n. 1., 1450. körül: Dl. 32416., 1451: Dl. 26888., 29274., Dl. 36403. pag. 65. n. 2., 1452: Dl. 36403. pag. 70. n. 1., 1454: Dl. 36407. pag. 44. n. 1., pag. 56. n. 3., pag. 57. n. 3., 1457: Dl. 30197., 36509., 1458: Dl. 28519., Dl. 36392. pag. 27. n. 1., 1459: Dl. 30318., 1460: Dl. 36392. pag. 102. c. n. 1., 1467: Dl. 16511., 1482: Dl. 27069., 1499: Dl. 32531.) Verus. (1397: Dl. 27146.) Rufus. (1399: Dl. 26763., 1414. körül: Dl. 27000., 1427: Dl. 28967., 1428: Dl. 26772., 1429: Dl. 28804., 28805., 1433: Dl. 28818., 1450: Dl. 29270.) Ruphus. (1412: Dl. 26997.) Veres. (1426: Dl. 27008., 1446: Dl. 36391. pag. 19. n. 1., 1453: Dl. 27168., 1457: Dl. 30197., 1473: Dl. 36393. pag. 128. n. 1., 1475: Dl. 27201., 1477: Dl. 36403. pag. 146. n. 1., 1490: Dl. 30920.) Veres. (1440: Dl. 30178., 28233., 30312., 27023., losonczi Bánffy cs. oklt. I. 635., Dl. 30174., 1441: Dl. 30179., 1442: Dl. 30180., 1443: Dl. 30183., 1447: Dl. 26397., 1450: Dl. 30820., 1451: Dl. 29492. és Erd. Múz. llt., 1452: Dl. 27166., 29276., 1453: Dl. 29277., 1454: Dl. 36407. pag. 57. n. 3., 1455: Dl. 36407. pag. 77. n. 2., pag. 79. n. 1., 1456: Dl. 27170., 27482., 1457: Dl. 36509., 1458: Dl. 28519., Dl. 36405. pag. 6. n. 2., 28403., 1459: Dl. 36392. pag. 35. n. 2., 1463: Dl. 30461., Erd. Múz. llt., 1464: Dl. 30462., 1465: Dl. 27179., 1486: Dl. 30320., 36392. pag. 5. n. 4., 1467: Dl. 16511., 26897., 26898., 26899., 27061. és Bécsi állami levéltár, 1468: Dl. 36393. pag. 46. n. 3., gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. n. 9., 1472: Dl. 27193., 27923., 1474: Dl. 36403. pag. 96. n. 1., 1475: Dl. 26907., 27055., 26908., 36395. pag. 11. n. 2., Dl. 27202., 1482: Dl. 26435., 1483: Dl. 36395. pag. 87. n. 1., 1493: Dl. 27220., 1494: gr. Teleki cs. oklt. II. 192., 193., Dl. 30307., 36398. pag. 173. n. 1., pag. 170. n. 1., Dl. 28463., 28437., 1495: Dl. 30938., 1500: Dl. 28655., 27232., 1501: Dl. 36405. pag. 91. n. 1., pag. 93. n. 1., pag. 141. n. 1., Múz. llt. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára., 1505: Dl. 28469., 26819., 27238., gr. Teleki cs. oklt. II. 276., 1506: Dl. 27241., 27242., 1518: Dl. 36402. pag. 55. n. 1.) 1393. október 26-án farnasi Veres (Rufus) János és Péter a Miklós fiai, továbbá vérrokonaik (fratres patrueles) Fornasi László, Tamás és István (a Miklós fiai) birtokosok Fornas (Fornos) helységben. 1433-ban Dénest (a János fiát) és fiát Benedeket a Tamásfalviak (l. bővebben e családnál) a három Fild birtokába, melyeket aztán később is, évtizedeken át közösen bírtak, beengedték. 1440–1441-ben ugyane Dénes a magvaszakadt Magyarfrátai János és Botházai György urafogyott birtokainak részeit kapta Erzsébet királynétól illetve I. Ulászló királytól, Magyar-Fráta, Oláh-Fráta és Botháza helységekben. (L. bővebben a Frátai cs. alatt.) 1446-ban ugyanő és gyermekei Benedek, János és Anna, a zamléni Rama(s)zoktól (l. bővebben e családnál), örökös vétel utján Jákótelke más néven Hortlaka három-negyed részét szerezték meg. – Közben, 1440. április 19-én, ugyancsak farnasi Veres Dénes, ekkor a küküllővári királyi vár porkolábja (várnagya) egyharmad-részben, s Kecseti Péter (a Gergely fia), az egyházjog tudora s királynői kanczellár és általa édes testvére János s másik édes testvérének Andrásnak fia László pedig két-harmad-részben (két fejérvármegyei helységen kívül, a melyeket megfeleztek) a kolozsvármegyei Öl(y)vest, mint a magvaszakadt (fejérvármegyei) Diódi vagy Gyógi László fia Mihály urafogyott birtokát kapták Erzsébet királynétól. A szabályszerű beigtatás május hó folyamán ment végbe. Ugyanez év (1440.) szeptember 28-án, majd 1441. augusztus 17-én ujra, I. Ulászló király is megerősítette ez adományt. Ez alkalommal az Erzsébet királynénak és I. Ulászló királynak egyaránt nagy szolgálatokat tett Kecseti Péter már váczi püspök, s Agmándi nevet visel. A szabályszerű beigtatást ezuttal is megismételték. A következő (1442.) év legelején az elősorolt adományosok a miatt emeltek óvást, hogy az ekkor Tordavármegyéhez számított Ölvest vagy Elvest, s a két fejérvármegyei helységet Hunyadi János erdélyi vajda, ez adomány- és igtató-levelek ellenére, elfoglalta tőlök; majd, mikor ugyanez év folyamán ugyancsak az ő felszólalásukra I. Ulászló király három parancs-levelet is intézett ez ügyben a vajdához s ezek egyikére sajátkezűleg azt is ráirta, hogy «ez írásnak a vajda ur adjon hitelt», a vajda ur mindezekre semmit sem adott, e birtokokat magánál tartotta és tartja, sőt mikor az alvajdák előtt ellene pört indítottak, a vajda ur utóbbiaknak megyarancsolta, hogy ez ügyben semmiféle pörös iratot se adjanak ki. A kolozsvármegyei Ölyves helységet később mégis megtaláljuk e családok birtokában. Jelesül 1453. febr. 8-án V. László király igtattatja farnasi Veres Dénest annak birtokába; s 1458. végén a Dénes gyermekei Benedek, János és Anna Kecseti Lászlóné rendelkeznek is e birtok fölött. (A többire nézve l. alább.) A Farnasiak vagyis farnasi Veresek további birtok-szerzéseinek illetve birtokainak története különben a következő. 1441-ben (IV. 6.) I. Ulászló király meggyőződést szerezvén a Farnasi Dénes és Nagyvölgyi László hűségéről, sőt utóbbinak jeles szolgálatairól is, az ő, valamint feleségük, a Farnasi Dénesné, Katalin és Nagyvölgyi Lászlóné, Ilona asszonyok Farnas, Tamásfalva, Szent-Mihálytelke, Valkó, Topa, Kis-Kalata, Jákótelke, Három-Fild (Haromfyw!) és Ölyves kolozsvármegyeieknek vehető és más megyebeli birtokaira vonatkozólag másoknak adott adományleveleket visszavonta és megsemmisítette. 1443-ban Dénes (a tordavármegyeí Magyar-Filpössel együtt) a kolozsvármegyei Szász-Filpös helységet kapta Hunyadi Jánostól, cserében a fejérvármegyei Buzás-Bocsárdért. E helységeket később a Kecsetiekkel és Nagyvölgyiekkel együtt bírta; de nem békésen, mert ezt is főleg a Hunyadi-család illetve rokonság (illetőleg ennek hűtlensége idején, 1457. táján, a Toldalagi és Vár(a)dai család némely tagja) tartotta kezén hosszabb ideig. (Erre nézve l. bővebben a farnasi Veres családnál Tordavármegyében!) 1444. augusztus havában ugyanő Papfalvi Jánostól (a László fiától) Szent-Andrást védelmébe illetve zálogba vette; 1446. február 23-án pedig Tancs részeit vette ugyancsak zálogba tamásfalvi Erdélyi (máskor: Tamásfalvi, Bikali, bikali Vitéz sat.) Andrástól; márczius 17-én pedig Keleczel részeit, melyeket Tamásfalvi Tamás régebben Valkói Istvánnak zálogba adott, vette át utóbbitól. 1448-ban ugyanő a Szilvásiaktól Vajda-Szilvás(a) vagy Mező-Szilvás(a) felét kapta. (L. bővebben a Szilvási családnál.) 1449. tavaszán ugyane Dénes, valamint osztályos testvérei: Tamásfalvi Tamás és Imre a Gergely fiai, András e Gergely fiának Györgynek fia, Valkai Balázs (pap) a Tamás fia, Kristóf és Péter a Mihály fiai, László, Miklós és János a György fiai, Péter a Benedek fia, János és Péter az István fiai a Valkó helység határában ujonnan telepített, ekkor egy kenéztől és három oláh jobbágytól lakott Nyírszeg más néven Nagybércz nevű birtokukat vagyis falujokat négy részre osztották, minden részben egy-egy jobbágygyal. Miklós, a kenéz, farnasi Veres Dénesnek jutott. 1450. január 13-án farnasi Veres Imre a Péter fia egyfelől s Valkai László és Péter másfelől, a néhai Valkai Tamás-fia János valkói és farnasi rész-birtokain, melyek zálogban a Veres Imre kezén voltak, kívánnak osztozkodni. Ugyanez év november havában Dénest s fiait Benedeket, Jánost és Istvánt örökös vétel jogán Szent-András birtokába igtatják. 1451. november 20-án a Dénes fia Benedek Szent-Mihálytelke részeit veszi zálogba Bikaljai vagy Bikali (másként Tamásfalvi vagy bikali Vitéz) Györgytől és Mihálytól a Tamás fiaitól; november 27-én pedig «Farnasi» Dénes, a (farnasi) Veres Péter fia Imre, továbbá, Tamásfalvi Tamás («az Illés fia» helyesebben az Illés-fia Gergely fia), András a György fia s másik András az Imre fia tartottak jogot, részint zálog czímen, részint örökjogon a Bóczi (Boczy) László és Fornasi Pál fia László szent-mihálytelekei rész-birtokaihoz. Ugyanez évben (1451.) a Seprődiektől (l. bővebben e cs. alatt.) egy lakatlan kolozsvármegyei birtokot kaptak (a birtok neve elmosódott, az oklevél hátán ujabbkori írással Faragó olvasható) Dénes s gyermekei, Benedek, János, István és Anna, cserében a szintén kolozsvármegyei …aháza (valószínűleg Vataháza) részeiért, a melyet azonban e Seprődi-rokonságtól még ugyanebben az évben visszavásároltak. 1454. január 3-án a néhai Dénes fia Benedek Tancs (más) részeit vette zálogba Bikali (máskor Tamásfalvi vagy bikali Vitéz) Tamástól s fiaitól; július 18-án pedig Bócz és Vataháza részeit Valkai (néhai) György fiaitól. A következő (1455.) év deczember 20-án ugyancsak a Dénes fiai Benedek és János szintén Tancson kaptak tetemes részeket bikali Vitéz (nébai György fiától) Andrástól (a kit máskor Tamásfalvi, tamásfalvi Erdélyi és Bikali néven is neveznek), cserében három farvasi jobbágytelkükért. 1456. tavaszán Benedek, rokonával, Nagyvölgyi Lászlóval együtt, a gyilkosság vádjával terhelt Mocsiaknak Mocs helység határában elterülő erdejét kapta V. László királytól (l. a Mocsi cs. alatt.); majd ugyanez év végén szintén Benedek és testvérei, István és János a magvaszakadt botházai Kakas Imre urafogyottan maradt birtokainak részeit: Botháza, Oláh-Fráta és Magyar-Fráta helységekben. Utóbbi birtokokról azonban később, hosszas pörösködés után lemondtak. (L. bővebben a frátai vagy botházai Kakas cs. a.) A következő (1457.) év nyarán (június 19-én) Benedek és testvére János Botháza részeit szerezték meg, örökös vétel utján, szentmihálytelkei (vagy szent-mihályi) Tompa Mihálytól; 1459. deczember 10-én pedig ugyanattól az őt örökjogon megillető Botháza, Magyar-Fráta és Oláh-Fráta részeit, továbbá Tamásfalva felét, cserében Szent-Mihálytelke és Topa (az oklevélben Thompa áll!) részeiért, melyek közül Szent-Mihálytelkét annak idején (bikali) Vitéz Tamás zálogosította el nékik. 1458-ban ugyanaz a Benedek és János, nővérökkel Annával: Kecseti Lászlónéval, a kolozsvármegyei Szent-Andorjás, Faragó, Szilvás, Tancs, Jákótelke s a három Fild kolozsvármegyei, s ezenkívül némely torda- és dobokavármegyei birtokok, s bizonyos ingóságok miatt viszálykodnak. De még ez év végén (XII. 15.) kiegyeznek, s nővérüket némely tordavármegyei helységből elégítik ki. 1466. augusztus 27-én Tuzson és Tomb részeit szerzik meg szent-annai (tuzsoni) Tót Istvántól, cserében két tordavármegyei helységért. 1467. márczius 24-én Benedek birtokait, a királyi curiában ellene hozott fejvesztő ítélet következtében, Szentgyörgyi (és Bazini) János erdélyi vajdának adta, hű szolgálataiért, Mátyás király. Ez adományozásnak azonban már csak azért sem lett foganatja, mert a vajda nem sokkal ezután, épen Benedekkel együtt, lázadást vezetett a király ellen. E lázadás aztán teljes romlását okozta. Sógorával Kecseti Lászlóval együtt hűtlenségbe esvén, birtokaikat Mátyás király elkobozta és híveinek adományozta, jelesül (1467.) november 2-án Benedeknek: Farnas, Ivántelke, Valkó, Ujfalu, Keleczel, Felső- és Középső-Fild helységekben bírt jószágait nagylaki Jaksics Istvánnak és Demeternek, a kiket e birtokokba egyebek közt a Benedek özvegy anyjának, Margit asszonynak jelenlétében már deczember hó folyamán be is igtattak november 11-én hasonlókép a Benedek birtokait: Alsó-Fild és Bócz helységet s Tamásfalva, Topa, Szent-Mihálytelke és Nádasd részeit Marton Mihálynak (1469-ben és 1482-ben nagyfalusi előnévvel: a krasznavármegyei Nagyfaluból), a kit, úgy látszik, szintén beigtattak e helységek birtokába, mert a következő év őszén, mikor Valkai Rafaelt és családját királyi uj-adomány czímén egyebek közt Bócz birtokába be akarták igtatni, ez eljárásnak Bóczra vonatkozólag Marton Mihály is ellentmondott s ugyanő e vidéken, mint birtokos, ettőlfogva máskor is szerepel. Végül 1468-ban az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Magyar-Filpös, Szász-Filpös és Unoka, továbbá Tancs, Ölyves és Puszta-Szilvás vagy tán inkább Szent-András (az oklevélben Puszta-Almás áll!) helységeket, szintén mint a hűtlen Benedek birtokait, monoszlai Csupor Miklós vajdának adományozta a király s a beigtatás e birtokokra nézve is szabályszerűen megtörtént. Ugyanez évben (márczius 9-én) ugyancsak Csupor Miklós erdélyi vajdának adta a király, más tordavármegyei birtokokkal, köztük Szász-Filpessel együtt (melyet ekkor szintén Tordavármegyéhez számítanak) a kolozsvármegyei Ölves, Tuzson, Puszta-Szilvás, Méhes, Tomb és Faragó helységek részeit, mint a Veres Benedek és János és sógoruk Kecseti László elkobzott birtokait, sőt valamikor ugyanez időtájt ugyancsak a hűtlen Benedeknek az ekkor Kolozsvármegyéhez számított Unoka; valamint Magyar-Sármás és Oláh-Sármás helységekben bírt részeit is. Közben, 1468. május 29-én Veres Benedekné somkereki Erdélyi (Miklós leánya) Ilona asszony, leányai: Ilona és Anna, valamint farnasi Veres János, István és Anna a néhai Veres Dénes gyermekei, ez adományozások ellen, egyebek közt Kolozsvármegyéből: Farnas, Ölyves, Tuzson és Tomb birtokokat megnevezve, tiltakoztak. 1472. szeptember 7-én nagylaki Jaksics István és Demeter ujra adományul kapták Mátyás királytól a hűtlen farnasi Veres Benedeknek és Jánosnak: Farnas, Jákótelke, Keleczel, Valkó, Ujfalu, Középső-Fild és Felső-Fild helységekben bírt jószágait, a melyekről az uj-adományosok javára ekkor, engedelmeskedve a király parancsának, farnasi Veres István a maga részéről szintén lemondott. Utóbbinak és a Jaksicsoknak e helységekben bírt részeit aztán nemsokára még ez évben el is különítették egymástól. (Valkó helységet azonban ez alkalommal nem említik.) A monoszlai Csupor Miklósnak adományozott birtokokat azonban az ő magvaszakadtával, jelesül 1475. január 5-én az ekkor Tordavármegyéhez (districtus) számított Magyar-Filpes, valamint az ezuttal Kolozsvármegyéhez számított Szász-Filpes, Tancs, Elves és Szent-András helységeket, majd néhány nap mulva, január 12-én a legutóbb nevezett Szent-András helységet külön oklevélben, ujra harinnai Farkas Tamás királyi étekfogómesternek, atyjának Miklósnak és édes testvérének Miklósnak adta Mátyás király, még pedig az első öt birtokot, mint a hűtlen Veres Benedek és János, külön s ismét Szent-Andrást pedig, szintén mint a hűtlen Benedek birtokait. E birtokokba aztán az uj-adományosokat még ez évi február havában szabályszerűen be is igtatták. Ez adományozás ellen azonban Tancs helység részeire nézve Ilona aszony Veres Benedekné, Katalin aszszony Besenyei Lászlóné s leánya Katalin tiltakoztak. Ezenkívül ugyancsak a monoszlai Csupor Miklós halála után, 1475. január 8-án, az ekkor Kolozsvármegyéhez szamított Unoka, valamint Oláh-Sármás és Magyar-Sármás helységek részeit, mint egykor a hűtlen Veres Benedek birtokait, hű szolgálataiért Piski Györgynek és általa édes testvérének Miklósnak adományozta Mátyás király. Az uj-adományosokat aztán e birtokrészekbe nemsokára szabályszerűen be is igtatták. – 1479. november 27-én farnasi Veres István Szent-Mihálytelke és Topa részeit szent-mihálytelki Tompa Mihály zálogbirtokából kiváltotta. Három ével később, e Veres István halálával és magvaszakadtával, 1482. október 24-én az ő birtokait is nagylaki Jaksics Demeternek adta, hű szolgálataiért, Mátyás király. A beigtatás e czímen Farnas, Jákótelke, Ujfalu, Valkó, Keleczel, Felső-Fild, Középső-Fild, Alsó-Fild, Bócz, Szent-Mihálytelke, Topa és Kozmatelke (!) helységek részeibe nemsokára szintén megtörtént; ez alkalommal azonban a Tamásfalvi és Bikali családok tagjai közül, bizonyára a vérrokonság czímén, többen ellentmondással éltek. Egy évtizeddel később, 1493. nyarán pedig a farnasi Veres István leánya Anna emelt óvást, hogy atyja birtokait: Valkó, Keleczel, Ujfalu, Fild, Közép-Fild, Felső-Fild, Topa, Szent-Mihálytelke és Bócz helységekben, a melyeknek nevezett atyja halálával őreá kellett volna szállaniok, mintegy 10 évvel azelőtt, tehát 1482–1483. táján, bikali Vitéz György foglalta el és azóta használja is; 16 évvel előbb, tehát 1477. táján (!) pedig a Farnas, Jákótelke és Valkó helységekben hasonlókép atyja birtokához, jelesül farnasi nemesi udvarházához tartozott részeket (egyebek közt malmot és szőllőket is) az azóta elhunyt nagylaki Jaksics István és Demeter még atyja életében elfoglalták, az ő haláluk után pedig a néhai István fiai István és Márk és a néhai Demeter fia Demeter még ma, 1493-ban is kezükön tartják. – A Veres Benedek zálogos birtokai közül Nádas részeit, melyeket Szomordoki Domonkos zálogosított el néki, Mátyás király annak idején szintén nagyfalusi Marton Mihálynak adta, a kinek kezéről aztán fejváltságul, az utóbb nevezett Mihálylyal együtt hasonlókép krasznavármegyei eredetű horváti Peres János kezére került, a ki 1482. deczember 7-én a néhai Szomordoki Domonkos fiának Mihálynak 50 forintért örökre visszaadta. Mátyás király halála után, 1490. július 23-án János Albert «Isten kegyelméből Magyarország választott vezére (generalis electus)» az addig Lengyelországban tartózkodott, de vele együtt Magyarországba visszatért farnosi Veres Benedeknek és Jánosnak, a kik őt eddig is szolgálták, magyar királylyá választásáért és koronázásáért a magyar egyházi és világi főuraknál sokat dolgoztak s őt ezután is szolgálni kívánják, erdélyrészi birtokaikat herczegi szavára visszaadni igérte; de természetesen foganat nélkül. Erre aztán farnasi Veres János Toroszkai Ellyőssel együtt pörbe fogta az 1467. évi lázadás után idegen kézre került régi Veres- (és Toroszkai-) féle birtokok akkori tulajdonosait, azt állítván, hogy mivel ők e lázadás alapján terhükre rótt hűtlenségben ártatlanok, birtokaikat jogtalanul kobozta és adományozta el Mátyás király. Az e pörben fölmutatott lajstrom szerint a farnasi Veres-féle, fönt említett birtokok közül Bócz, Szent-Mihálytelke, Topa és Alsó-Fild ekkor a dengelegi Pongrácz Mátyás, – Farnas, Valkó, Jákótelke, Keleczel, Ujfalu, Középső-Fild és Felső-Fild a a Nagylaki Jaksics fiainak» (bizonyára: nagylaki Jaksics néhai István fiai: István és Márk és a néhai Demeter fiai János, Demeter és Péter értendők), – Vataháza a horváti Peres János, – továbbá a hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított: Magyar-Filpes, Szász-Filpes (utóbbi inkább Kolozsvármegyébe sorozható) és a szintén inkább Kolozsvármegyéhez tartozott Tancs és Szent-András helységek a harinnai Farkas Tamás és Miklós, az ugyancsak inkább kolozsvármegyei Elves vagy Ölves a Gyulakutai Balázs özvegye Zsófia asszony, – végül Unoka a Piski György kezén voltak. Az ekként keletkezett pör azonban még 1499-ben sem haladt tovább az alperesek megidézésénél. – Közben, 1494-ben (III. 2. és III. 28.), farnasi Veres János somkereki Erdélyi Jánossal és feleségével Jusztinával egyezségre lépett, mely szerint utóbbiak «farnasi Veres Benedeknek a Mátyás, majd II. Ulászló király által nékik adományozott» birtokai (egyebek közt a kolozsvármegyei Szilvás, Tuzson és Tomb) közül Tomb helységet Veres Jánosnak egyszerűen visszabocsátják, viszont János egyebek közt Szilvás és Tuzson helységek részeit az Erdélyieknek engedi át. Ez egyezséghez Kecseti László (a Kecseti László és farnasi Veres Anna fia), fia Ferencz és nővére Eufrozina (Szilvási Kristófné) ugyanez idő tájt beleegyezésüket adták. 1501. szeptember 8-án a farnasi Veres Benedek még mindig élő özvegye Ilona asszony, a néhai somkereki Erdélyi Miklós leánya, a szilvási Cse(s)zeliczki Mátyástól és feleségétől Ilona asszonytól cserébe kapott Vajda-Szilvás másként Mező-Szilvás felét, bizonyos feltételek mellett, somkereki Erdélyi Jánosnak és feleségének Czékei Petronella asszonynak adta. Egy 1505. október 24-én kelt királyi oklevél szerint a fönt említett Veres-féle birtokok a monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajda halálával fivérére Csupor Istvánra szállottak volna, a kinek magtalan halála után II. Ulászló király e jószágokat Bakócz Tamás esztergomi érseknek adományozta, a ki azokat darói Majos (néhai István leányának) Anna asszonynak bocsájtotta át, a ki viszont a tőle eredő somkereki Erdélyi-gyermekeknek e birtokokra vonatkozó jogigényeiről fivérének néhai Mihálynak fia Mihály javára lemondott. Nem látjuk azonban nyomát, hogy az itt említettek Csupor vajda után e jószágok birtokába bejutottak volna. Ugyancsak 1505. deczember havában farnasi Veres János a saját és elhunyt testvére Benedek birtokaiba (e megyéből Farnas, Valkó, Jákótelke, Keleczel, Ujfalu, Felső-Fild, Középső-Fild, Alsó-Fild, Bócz, Szent-Mihálytelke és Topa helységek s Vataháza puszta) igtattatja magát «törvényesen». Az igtatásnak azonban Farnas, Va1kó, Jákótelke, Keleczel, Ujfalu, Középső-Fild és Felső-Fild helységekre nézve a nagylaki Jaksicsok ellentmondtak. Ugyane Jánost azonban 1506. szeptember havában ellentmondás nélkül igtatták be szintén a néhai farnasi Veres Benedeknek előbb a Korvin János kezén volt birtokrészeibe Alsó-Fild és Topa helységekben. 1518-ban az ő (mint már elhunytnak) fia Márton Farnas, Valkó, Ujfalu, Keleczel, Jákótelke, a három Fild, Tamásfalva, Topa, Szent-Mihálytelke és Bócz helységekben még mindig birtokos. – E szerint, a felsorolt adatokból következtetve, e család e korszakban fi-ágon Farnas, Tamásfalva, Szent-Mihálytelke, Topa, Bócz, Vataháza, Valkó, Nyírszeg más néven Nagybércz, Keleczel, Ujfalu, Kis-Kalota, továbbá a három Fild, Jákótelke más néven Hortlaka, valamint Ölyves, a két Filpös, Szent-András, Tancs, Unoka, a két Sármás, a két Fráta., Botháza, Mocs, Tuzson, Tomb, Méhes, Faragó, Vajda-Szilvás más néven Mező-Szilvás, Nádasd és Kozmatelke (összesen 34) helységben volt birtokos, az első tizenegyben, úgy látszik, ősi jogon, a többiben ujabb adomány vagy örökvétel s kisebb részben (egy vagy kettő) zálog czímén. – L. a somkereki Erdélyi (az 1487. évhez), Tamásfalvi, Valkai vagy Valkói, szent-mihálytelki Tompa (az 1445. évhez), Szentkirályi (azaz Kalotaszentkirályi), Madarászi, Középlaki (az 1453. évhez), Papfalvi, Budai (az 1446. évhez), seprődi és a Szomordoki cs. alatt. is.
Veres (rődi) cs. L. Cse)a (rődi) néven.
Verten Vajda (Nagybáródi) István. L. a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi (az 1500. évhez) cs. alatt.
Vitéz (bikali) cs. (Vérrokon a tamásfalvi Vitéz családdal.) Másként Bikali, tamásfalvi Erdélyi vagy Tamásfalvi. – L. utóbbi néven. (V. ö. Sebesvár várnál, az 1494. évhez.)
Vitéz (tamásfalvi) cs. (Vérrokon a hikali Vitéz családdal.) Másként Bikali vagy Tamásfalvi. – L. utóbbi néven.
Vizaknai cs. Az erdélyrészi Fejérvármegyéből. – Az 1161. éviötvened-lajstrom szerint Miklósnak Faragó, Oroszfája, Nyulas és Tomh helységekben levő oláh jobbágyaitól szedtek ötvenedet. (Dl. 25989. 6. b.) – L. a csesztvei vagy héderfá(ja)i Barrabási vagy Barlabási és Parlagi cs. alatt.
Zalaház(a)i (Zalai, zalaházai, czegői) cs. Olykor (pl. 1429-ben, 1451-ben, 1464-ben, 1478-ban) de Zala; máskor (pl. 1450. körül, 1451-ben, 1467-ben, 1468-ban) de Zalahaza; majd (pl. 1474-ben, 1482-ben, 1493-ban, 15031504-ben, 1506-ban) Zalay de Zalahaza; s egyidejűleg (pl. 1504-ben, 1507-ben) Zalay de Chegew, Zalai de Czegew névalakokban fordul elő. 1509-ben István egy ízben Zanyslo de Zalahaza, majd ugyanez oklevélben egyszerűen csak de Zalahaza néven szerepel. – Czegő alatt a régi dobokavármegyei Czegő, a mai szolnok-dobokavármegyei Szászczegő értendő. (Szamosujvártól keletre.) Zalaháza helységet pl. 1451-ben említik, a hol (poss. Zalahaza) Zalai István leányait Agatát és Erzsébetet, a dobokavármegyei Czegő helységben levő rész-birtok ügyében, mint lakóhelyükön, megtalálták; továbbá 1464-ben Sala vagy Zala alakban (Dl. 27177.), mint Akna helység egyik szomszédját és a Zalai László birtokát, (a hol Beg Mátyás nevű jobbágy is lakik), az Aknával szintén szomszédos Báni, Komlód és Oroszfája társaságában. Úgy látszik tehát, e vidéken feküdt, Kolozsvármegye keleti sarkában. – Különben e családnak Kolozsvármegyében a Kereszturi illetőleg szent-gothárdi Vas családtól Buda, Diós és Kölesmező helységekben örökös, továbbá a Szilvásiaktól Oláh-Szilvás vagy Mező-Szilvás, a Gesztrágyi családtól Boroszlótelke, a szucsáki Bese családtól József-Macskása s a Losoncziaktól (1468. óta) Katona, Dedrád, Kis-Sajó és Szent-Mihálytelke helységekben zálogos részei voltak. (L. utóbbi családnál, a czikk vége felé.) 1451-ben (II. 17.) János és László az István fiai a maguk, továbbá Indali Gergely, Macskási János és Zalaház(a)i Szaniszló nevében az ekkor Dobokavármegyéhez számított Szent-Miklós-Macskása (és Gyula) részeihez tartottak jogot gyulai Porkoláb István, Valkói László és Mérai Péter ellenében. Ugyanekkor az ép említett Zalaház(a)iak s szentmártonmacskási Szilágyi Jakabné Margit asszony tiltakoztak, hogy Macskási János, Szentmártonmacskási Bálint és Gergely a László fiai s Szucsáki Fábián az ekkor Kolozs- és Dobokavármegyéhez számított Szent-Márton-Macskása részeit elfoglalják. 1482-ben László Faragó helységben is birtokos. 1504. november 14-én czegői Zalai István Oroszfája, Komlód és Nagy-Nyula helységekben bírt és egyedül őt illető részeit apa-nagyfalusi Apafi Ferencznek, nejének Magdolna asszonynak és gyermekeiknek Miklósnak és Katalinnak adta, 400 arany-forintért és Kozmatelke részeiért. (1429: Dl. 28805., 1450. körül: Dl. 36403. pag. 35. n. 4., 1451: Dl. 36403. pag. 54. n. 1., n. 2. és n. 3., 1464: Dl. 27177., 1467: Dl. 36393. pag. 21. n. 3., 1468: losonczi Bánffy cs. llt., 1474: Dl. 27199., 1478: Dl. 27209., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt., 1493: U. o., 1499: Dl. 27577., 1503: Dl. 27234., 1603–1504. körül: Dl. 27243., 1504: Dl. 36399. pag. 85. n. 1., Dl. 21366., 1506: Dl. 27108., 1509: Dl. 27595. A többi e családra tartozó, de inkább Dobokavármegyére vonatkozó adatokat l. Kádár: Szolnok-Dobokavárm. monographiája. II. 497., 498. lapjain Czegő helységnél sorolja fel.) L. a Középlaki (az 1506. évhez), szentkirályi vagy topa-szent-királyi Gesztrágyi, szucsáki Bese, Indali, Kereszturi és a Szilvási (Mezőszilvási, az 1474. évhez) cs. alatt.
Zamléni (Zemléni, Zomlini) cs. Azaz másként zomlini Rama(s)z(-fi). L. e néven.
Zöld (váraljai) cs. L. a Bádoki cs. alatt, az 1486. évhez.
Zutori (Zudori, zutori, középlaki) cs. Másként Szutori, Középlaki, középlaki (Kémer vagy) Kémeri, zutori vagy kémeri Tamási avagy kémeri vagy középlaki Erdélyi. – L. Középlaki néven. (V. ö. a Valkai vagy Valkói cs. alatt, az 1508. évhez s a g(y)erő-monostori Kabos vagy Kabosfi cs. alat, az 1501. évhez.)
Zsombori cs. Dobokavármegyéből. – L. Sombori alakban.
Zsidó (méhesi) cs. Sydo. (1607: Dl. 36399. pag. 183. n. 1., 1509: Dl. 271.47., 27248.) L. a somkereki Erdélyi (az 1507. évhez) cs. alatt.
Zsuki cs. Másként Suki. – L. e néven.
Összesen: 565 birtokos.
