VÁROSAI:

Teljes szövegű keresés

VÁROSAI:
Almás. Terra Almas. (1249: Árpádk. uj okmt. VII. 284.) Sacerdos de villa Almas. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vatic. I/1. 76., 89. l.) Poss. Almas. (1341: Dl. 30640., 1401: Dl. 30754.) Officialis de Almas. Poss. domini regis Almas. (1363: Dl. 28914.) Poss. Monostoros almas. Ecclesia in eadem Almas. (1434: Dl. 29246.) Opidum Almas. (1470: Dl. 30321. és gr. Csáky cs. llt., 1505: Dl. 37780.) Opidum Nagalmas. (1473: Dl. 28309.) Plebanus de Naghalmas. (1499: Dl. 36398. pag. 95. n. 1.) Iudex oppidi Naghalmas. (1499: Dl. 27228.) 1249-ben még Biharvármegyéhez számították. Ugyanez időtájt, a tatárjárás előtt (benczés) monostor állott e helységben (Bunyitay. A váradi püspökség története. II. 349.), a melynek emlékéül még 1434-ben is viselte a Monostoros-Almás nevet. Az 1330-as években és később is egyházas hely. 1492-ben az idevaló plébános János, a nemes Valkai családból való Rafaelnek fia volt. (V. ö. e családnál és Hunyad vagy Bánffy-Hunyadja városnál is.) Vásárját, a mi alatt kétségtelenül országos vásárt kell értenünk, pl. 1473-ban említik. – Almás várához tartozott és e vár sorsában osztozott. (L. ott.) – Ma Nagyalmás, Bánffy-Hunyadtól é.-k., az Almás folyó völgyében.
Bánffy-Hunyadja. L. Hunyad néven.
Bátos. (Bátus.) Poss. Batus. (1319: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 7. num. 1. és losonczi Bánffy cs. oklt. I. 48.) Sacerdos de Batus. (1332–1337: Páp. tiz.l. Mon. Vatic. I/1. 93., 120., 138. l.) Plebanus de Bacus. Batus. (U. o. 104., 130. l.) Poss. Bathus. (1455: Dl. 27312., 1468: Dl. 36393. pag. 47. n. 2., 1473: Dl. 36393. pag. 129. n. 3.) Poss. Bathos. (1461: Dl. 36392. pag. 111. n. 1., 1462: Dl. 27175., 1475: Dl. 36406. pag. 58. n. 2., pag. 59. n. 2., 1495: Dl. 27982., 1498: Dl. 28458., 1508: Dl. 27111.) Plebanus de Bathus. (1471: Dl. 26798.) Poss. Bathws. (1473: Dl. 16167., 1509: Dl. 28561.) Oppidum Bathws. (1507: Dl. 28554., 28556.) Olykor (pl. 1468. 1498.) Tordavármegyéhez számítják s 1507-ben mint mezővárost sorolják föl. – A losonczi Dezsőfi, nádasdi Ungor, (damsusi Árka), Betleni és Szobi családoké volt. – Már az 1330-as években egyházas hely. – 1455-ben az itteni geréb, 1462-ben Schlecht Márton itteni jobbágy, 1471-ben pedig az itteni plébános szerepel. 1508-ban «Geréb» Fábiánt, Farkas Györgyöt és Bálintot s Kelner Mátyást mint a Szobi Mihály jobbágyait említik. – Ma Bátos, a megye keleti határszélén.
Buza. 1506-ban, bizonyára tévesen, Kolozsvármegyéhez számítják. – L. Dobokavármegyében. Tekintettel némely kolozsvármegyei tartozékaira, v. ö. Almás vár, a pelsőczi Bebek, dengelegi Pongrácz cs. és Korvin János alatt, Kolozsvármegyében.
Egeres. Poss. Egeres. (1263. 1296: Dl. 27213. 1580. évi hiteles másolat, 1299: Dl. 28713., 1339: Dl. 26859., 1355: Dl. 28733. és Anjouk. okmt. VI. 321., 1360: Dl. 28738., 1363: Dl. 28914., 1369: Dl. 26866., 1370: Dl. 36403. pag. 9. n. 3., 1397: Dl. 28764., 1418: Dl. 36403. pag. 9. n. 4., Dl. 28166., a kolozsmonostori apátság levéltára Kolozsvárott, 1426: Dl. 28797., 1431: Dl. 28207., 1441: Dl. 26781., 1444: a kolozsmonostori apátság levéltára Kolozsvárott, Dl. 28980., 36406. pag. 39–42., 1523: Dl. 36400. pag. 191. n. 1.) Sacerdos de Egeres. (1359: Dl. 26862.) Plebanus, rector ecclesie … de Egeres. (1395: Dl. 27283.) Plebanus parochialis ecclesie B. Martini episcopi et conf. de Egheres … possessionis monasterii de Colosmonostra. (1431: Dl. 28206.) Ecclesia parochialis B. Martini episcopi et confessoris in Egeres. (1434: Dl. 27157.) Poss. Egheres. (1437: Dl. 28824., 28827., 28828.) Egeres. (1439: Dl. 36390. pag. 13. n. 1., 1460: Dl. 36392. pag. 102. d. n. 4.) Plebanus de Egeres. (1450: Dl. 36391. pag. 108. n. 2., 1494: Dl. 30486.) Plebanus ecclesie parochialis B. Martini episcopi de Egeres. (1473: Dl. 28862.) 1339-ben járják meg határát, a mikor is a Szárhegy (Zaarheg) nevű hegyet említik, Inaktelke felé. Ezt a hegyet ugyane tájon egy XV. századi határjáró-levél is felsorolja. Egy harmadik, 1444. évi határlevél e helységnek Vásárhely azaz Gyerő-Vásárhely és Inaktelke felé vonuló határát írja le, mely alkalommal az innen Jegenyébe és Inaktelkére vezető utakat, továbbá a Gyortyános, Nyáras és Cseke nevű hegyeket, azután a Vásárhelyből Egeresre vezető utat, a Kosbércz hegyet, végül a Kapus nevű határ-helyet sorolják fel, melylyel szemben az Inaktelkepataka és a Kesken(y)daróczpataka összefolynak. – Földesura, a kolozsmonostori apátság kérésére I. Lajos királytól 1370. ápr. 18-án heti vásár tartására, Zsigmond királytól pedig 1427. november 5-én minden szombati napon tartandó heti és Gál napján tartandó országos vásárra kapott jogot. – Szent-Márton tiszteletére szentelt parochialis egyház állt benne, melyet 1418-ban említenek először. Papja (sacerdos) azonban már 1359-ben, plébánosai pedig a XV. század folyamán gyakran szerepelnek. – 1418-ban Henrik kolozsmonostori apát az idevaló Tatár Albertnek, Molnos Antalnak és Kálos Domonkosnak bizonyos feltételek mellett megengedte, hogy a helység határában vizi-malmokat építhessenek, bírhassanak, ezeket utódaikra is hagyhassák, sőt el is adhassák, s elrendelte, hogy az e malmoktól járó censust évenként az itteni parochiális egyháznak fizessék. Ezenkívül 1434-ben a Teke, 1439-ben a Mikola, 1444-ben a Gyulai, Kocsa és Aszalai, 1460-ban a Biró, Álcs, Bedő, Szolaki és Ferencz, 1511-ben a Fazekas, 1523-ban pedig a Kolozsvári idevaló családok tagjai szerepelnek. – 1431-ben és 1434-ben a helység lakóinak itteni szőllős-kertjeit is említik. – Kolozsvártól ny.-é. fekszik. (V. ö. 1372: Tört. Tár. 1896. 724. l., 1427: U. o. 1897. 343. l., 1444: U. o. 1890. 102. l.)
Gyalu. (Gyalo.) Golou. (1263: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. num. 1.) Villa Gylo. (1282: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. num. 12.) Gyolo. (1298: Gyulafeh, kápt. házi llt. lad. 1. num. 41.) Plebanus de Gyolou. (1304: Gyulafeh. kápt. házi. llt. lad. 5. num. 617.) Plebanus de Gyalov. Gyalo. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vatic. I/1. 122., 127., 143. l.) Sacerdos de Gyalow. (U. o. 139. l.) Gyalow. (1384: Dl. 29197.) Poss. Gyalow. Strata publica de Gyalow in Zuchak. (1391: Dl. 31113.) Gyalo. (1392: Dl. 26990., 1437: Dl. 28825., 1473: Dl. 36393. pag. 123. n. 3., 1494: Dl. 26936., 1500: Dl. 36405. pag. 47. n. 1.) Dyalow. (1392: Dl. 26991.) Poss. Gyalow. (1417: Dl. 28788.) Plebanus de Gyalo. (1444: Dl. 28980.) Decanus in districtu Gyalo. (1449: Dl. 36391. pag. 107. n. 1.) Oppidum Gyalw. (1466: Dl. 29082.) Plebanus ecclesie parochialis de Gyalo. (1466: Dl. 30855.) Opidum Gyalo. (1473: Dl. 28309., 1492: Dl. 36398. pag. 60. n. 2.) Publica et magna via inter oppidum Gyalo et poss. Naghkapws. (1501: Dl. 29346.) Opp. Ghyalw. (1525: Dl. 36405. pag. 383. n. 2.) Az erdélyi püspöké volt. – 1501-ben egy oklevél az e város és Nagy-Kapus helység közt levő nagy-országutat említi, mely a Bánffy-Hunyadról Kolozsvárra vivő nagy-út egy része. – Plébánosai a XIV. század eleje óta gyakran szerepelnek. 1449-ben Benedek szász-fenesi plébános egyszersmind «a gyaloi kerület dékánja.» – 1392-ben a Gyaloi és gyaloi Osztorgár család tagjai, 1473-ban Drági (Dragy) Imre, 1494-ben gyaloi Nagy Pál s 1500-ban Dézmás (Dezmas) Balázs idevaló lakosok tünnek föl. – Ma Gyalu, Kolozsvártól nyugatra (V. ö. Gyalu várnál.)
Hunyad. Sacerdos de villa Hunak, Hunad. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vatic. I/1. 49., 50., 54., 70., 76., 89. l.) Villa Hunyad. (1377: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 84. l.) Due strate que ducunt de Hwnyad ad Cluswar. (1391: Dl. 28758.) Poss. (regis) Hwnyad. (1398: Dl. 28946.) Parochialis ecclesia S. Elizabeth de Huniad. (1400: Mon. Vatic. Ser. I./4. 287.) Opidum Hwnyad. (1437: Dl. 28823., 1464: Dl. 26790., 1465: Dl. 27178., 1468: Dl. 36393. pag. 47, n. 1., 1473: Dl. 36393. pag. 121. n. 2., 28309., 1493: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. num. 742., 743., Dl. 36347. és Magy. Tud. Akadémia kézirattára., 1500: Dl. 36405. pag. 17. n. 1., 27393., 1501: Dl. 36405. pag. 91. n. 1. és Múz. llt., 1519: Dl. 36402. pag. 124. n. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 221. n. 1:, Dl. 30349.) Hwnyad. (1439: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 625.) Poss. Hwnyad. (1446: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 180. l., 1519: Dl. 36402. pag. 151. n. 1.) Due strate publice, per quas iretur de Hwnyad ad Clwswar et econverso. (1455: Dl. 31148.) Iudex de Hwnyad. (1467: Dl. 26898., 26899.) Plebanus de Hwnyad. (1473: Dl. 36393. pag. 123. n. 1., 1487: Dl. 36397. pag. 58. n. 1.) Opp. Banfy Hwnyadya. (1522: Dl. 36400. pag. 19. n. 1.) Opp. Banffyhwnyadya. (1522: Dl. 36400. pag. 83. n. 1.) Már az 1330-as években egyházas hely. 1487-ben Mihály idevaló plébános, az általa az itteni, Szent-Erzsébet tiszteletére épült parochiális egyházban Krisztus legszentebb testének tiszteletére alapított oltár igazgatóságát, minden jövedelmével, Valkai (Rafael fia) János valkói plébánosnak adta cserében utóbbinak gyulafejérvári kanonokságáért. Ez a, ma is meglevő, nevezetes (református) egyháza román-kori és csúcsíves részleteket mutat. (V. ö. Bunyitay. A váradi püspökség története. III. 415.) – Azt a nagy utat, mely e városon át Kolozsvárra vezet, már 1391-ben és 1455-ben is említik; vámját pedig szintén már a XIV. században. (1377.) Különben Sebesvár sorsában osztozott, mely vár szintén viselte a Hunyad vagy Hunyadvár nevet. Zsigmond király koráig tehát, e várral együtt királyi birtok volt. Valamikor 1435. előtt a Losonczi vagy losonezi Bánfi (Bánffy) család birtokába ment át, melyről mai Bánffy-Hunyad nevét kapta. E nevet Bánffy-Hunyadja alakban, már a XVI. század elején (pl. 1522-ben) is viseli. A középkorban népes hely lehetett; 1493-ban mintegy 140 felnőtt lakosát sorolják fel névszerint. Ezek a Szabó (Sartor is), Marton, Moldvai, Palócz, Varga (Sutor is), Maroni, Gál, Menhár, Bagosi, Czucza, Ferencz, Pallós, Balog, Lénárt, Péter, Nagyferencz, Álcs (Carpentarius is), Szőcs, Elek, Tót, Csiszár, Kisur, Kovács (Faber), Czigán, Bordi, Gelérd, Gellyén, Bot, Vincze, Dékán, Lénárdi, Kornétos, Borbolya, Bora, Illona, Székely, Montanista, továbbá: Szők, Mészáros (Carnificis), Szőcs (Pellificis), Bartos, Buzás, Kató, Erdő, Kupa, Gáspár, Fábián, Fodor, Dámosi, Monyaró, Kis (Parvus), Nagy (Nagh). Bagics (vagy Bagicsi), Jákótelki, Csete, Kiskati, Kállai, Bácsi, Pap, Ozsvát-fi, Kós, Szijgyártó (Zywgyartho), Gerkel, Demeter, Prebeli, Polcz, Bán, Bara, Kató, Csalók, Bika, Károl, Katona, Lipolt, Bő, Markos, Kacsa, Porkoláb, Jakab, Bojér, Sebe, Csuasza, Kata, Bessenyei, Gillyán, Kutor, Őz, Vég, Bokor, Szilágyi és Demeter családok tagjai. Ezen kívül 1439-ben a Balog, Pecsétes, Kacza, Barta, Kodor és Olasz családok tagjai szerepelnek. – Ma is nevezetes hely; a megye nyugoti részének központja. Környékén a losonczi Bánffy családnak még mindig terjedelmes birtokai vannak. (V. ö. a Szarvadi cs. alatt.)
Kolo(z)s. (Kolozs-Akna. Kluzs-Akna. Koluzs-Akna. Kuluzs-Akna. Koluza Kulazs. Kloza. Kluzs. Kolus. Klus. sat.) Hospites nostri (regis) de … Kolos. (Másolat után. 1291. Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 182., Fejér. Cod. Dipl. VI. 1. 106. sat.) Archidiaconus de Clus. (1294: Árpádk. uj okmt. V. 99.) Villa Clus cum officio camere. (1310: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 296.) Decime salium de Kulusakna. (1326: U. o. I. 404.) Datum in Culus. (1334 körül: gr. Teleki cs. oklt. I. 51., 1340. körül: U. o. 67.) Sacerdos de Clus, Klusakna. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vatic. I/1. 95., 103., 113., 122., 139. l.) Archidiaconus de Clus. (U. o. 123., 127., 138. l.) Datum in Kolus. (1353: gr. Teleki cs. oklt. I. 97., 1359: U. o. 111., 1361: U. o. 119.) Kolus. (1363: Dl. 28914.) Salifodine nostre (regis) de … Kolosakna. (1375: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. II. 439.) Civitas nostra (regis) Kulusakna. (1377: U. o. 459.) Due strate magne de Torda ad salifodinas de Colus tendentes. (1377: Dl. 28753. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. II. 473.) Clus. (1378: gr. Teleki cs. oklt. I. 180.) Hospites de Clus. Villa regalis Clus. (1392. vagy 1393: Dl. 28769.) Cives seu hospites de (civitate nostra scilicet regis) Clusakna partis nostre (regis) Transsilvane. (1393: Dl. 28760.) Via publica qua itur de Thorda ad Clus. (1411: Dl. 28777.) Via magna ad Clusakna ducens. (1427: Dl. 28800.) Populi et hospites regales in Clus existentes. (1445: Zsuki cs. llt. R. S. 8.) Plebanus de Colos. (1449: Dl. 36391. pag. 107. n. 1., 1485: Dl. 27506., 1508: Dl. 36405. pag. 269. n. 1. és Dl. 36399. pag. 245. n. 1.) Colos. (1453: Dl. 36403. pag. 90. n. 5.) Camerarius salium regalium camere (regis) de Klws. (1456: Dl. 27170.) Iudex ac iurati cives necnon tota communitas opidi Colos. (1459: Dl. 36392. pag. 62. d. n. 2.) Opidum Clos, Colos. (1463: Dl. 28994.) Plebanus de Kolos. Ecclesia parochialis Beati Emerici ducis in opido Kolos. (1469: Dl. 36394. pag. 11. n. 1.) Locus piscine in pertinentiis oppidi nostri (regis) Kolos. (1469: Kolosmon. apáts. llt. Kolozsvárott.) Oppidum nostrum (regis) Kolos. (1470: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 234. l.) Oppidum nostrum (regis) Kolos Akna. (1471: Jakab Elek. i. m. I. 236. l.) Iudex, iurati ac universi hospites de opido Kolwsakna. Plebanus de Kolwsakna. Opidum Colws. (1472: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad,. num. 728.) Iurati cives et communitas civitatis de Colos. (1474: Dl. 28864.) Plebanus de Kolos. (1475: Dl. 36405. pag. 13. n. 3.) Plebanus de Colos. Oppidum Colos. (1504: Dl. 36399. pag. 16. n. 1.) Capella Beate Katherine virginis et martinis in possessione Kolos fundata. (1508: Dl. 36399. pag. 245. n. 1.) Oppidum Colos regie maiestatis. Iudex et iuratus civis de eodem. (1510: Dl. 32572., 27113.) Vicecamerarius Colosiensis. (1512: Dl. 28681.) Királyi só-bánya-város volt, királyi só-kamarával, melynek kamarását pl. 1456-ban, alkamarását pl. 1512-ben említik. – Már az Árpád-korban kiváltságos hely. III. Endre 1291-ben egyebek közt e hely vendég-népeinek kiváltságait adományozta Torda-Akna királyi vendégnépeinek. E kiváltság-levélből e helységnek legalább is következő szabadságait lehet kiolvasni: Erdélyi vajda vagy megyei ispán és ennek tisztjei nem bíráskodhatnak felette, hanem csak maga a király vagy a királyi tárnokmester, illetve saját bírája (villicus). Hetivásárja van, a melyre járók nem fizetnek vámot; s az idevaló lakosok is mindenütt vámmentesen szállíthatják árúikat. Végül Szent-Márton nap előtt 8 napon át szabadon vághatnak és adhatnak el sót a királyi só-bányákban. 1375-ben és 1377-ben I. Lajos király, e már ekkor királyi sóbánya-város népességét növelni kívánván, megengedte, hogy itt minden szabad állású ember, jelesül minden jobbágy, a ki erre földesurától engedélyt nyert s a földbért és tartozásait lefizette, e városban letelepedhessék. – 1470. márcz. 26-án Mátyás király, Kolozsvár várost, mint szülővárosát, különös kegyeivel akarván kitüntetni, Fejérd helység felével együtt Kolozs városát is e városnak adományozta; erre vonatkozó adománylevelét azonban Kolozs város könyörgéseire és eladományoztatása következtében történt nagy pusztulása miatt, a következő 1471. év őszén (szeptember 9.) visszavonta. – A XIV. század folyamán gyakran itt tartja törvénytevő üléseit a vármegye. Már e század elején, sőt bizonyára jóval előbb egyházas hely volt; az idevaló főesperes már 1294-ben mint erdélyi kanonok szerepel. Szent-Imre herczeg tiszteletére szentelt parochialis egyházának Hunyadi János kormányzó, lelki üdvösségéért, a széki királyi sókamarából évenkint 24 aranyforintot hagyományozott, mely hagyományát Mátyás király is megerősíté. Ugyancsak Mátyás király 1469. november 13-án hű szolgálataiért György kolozsi főesperesnek adományozta azt az e város határában fekvő halas-tóhelyet, mely azelőtt, szintén a Mátyás király adományából, a Hosszúmezei Jánosé volt és ennek halálával a koronára szállott. – Plébánosai gyakran szerepelnek, pl. 1449-ben Miklós, 1469-ben Bálint, 1475-ben Domonkos, 1485-ben, 1504-ben és 1508-ban Balázs, a ki 1504. január 5-én a város határában levő bizonyos Ujtó más néven Nagytó nevű halastónak és bereknek reá néző részét, a néhai testvére, Domonkos széki plébános által a fejérvári káptalannak hagyott részszel együtt utóbbinak adta: majd 1508-ban elaggott korában a Szent-Mihálykövi vár alatti (Fejérmegyében) pálosok kolostorába lépni szándékozván, a nevezett testvére: Domonkos volt széki plébános által Kolozson alapított Szent-Katalin kápolnát és annak felszerelését (papi mise-ruhákat, egy kelyhet, mise-könyvet), továbbá a Kolozs határában elterülő szőllő-hegyen levő két szőllejét, e városban levő házát, itteni két halas-tavát és ménesi lovait, bizonyos, hetenkint az ő és testvére Domonkos lelki üdvéért mondandó misék fejében e pálos kolostornak hagyományozta. – Határát 1377-ben, 1393-ban, 1411-ben, 1427-ben és 1474-ben járják meg. 1377-ben és 1411-ben az innen Torda város felé vezető nagyutat, 1427-ben az innen Apáthida (Apahida) és Szent-Miklós felé vezető utat említik. Legrészletesebb határjárása azonban a XIV. század végéről (1392. vagy 1393. évből) maradt fenn, mely alkalommal a Sehter vagy Sejter nevű hegyet vagy bérczet (l. e név alatt a helységek közt is), továbbá a Kád-erdő-csupja (Kad-erdeuchupya) nevű halmot, a Bozos-bércz (Bozosberch), Udvarnok-hegyes (Wduornukhegyes) és a Biboros-bércz (Byborusberch) nevű hegyeket, a Likas-határ (Lykashatar) nevű határhelyet és köröskörül: Őr, Bós, Dezmér, Apáthida, Korpád, Kálpán, Szovát és Arankút határos helységeket sorolják föl. – Az idevaló családok közül időnkint többet megismerünk. Jelesül felmerülnek 1445-ben (a mikor is egy hatalmaskodás alkalmával nem kevesebb mint 68, e városból való felnőtt férfit sorolnak fel): a Szondi, Kotor, Dezméri, Vas, Veres, Csákán (Czakan), Szondi, Kabosi, Lisztes (Lvztes), Nagy (Magnus), Karai, Becztes, Keserő, Varga (Sutor), Torkos (Torcus), Tótházai, El(y)vesi, Szarkadi, Tót, Székely, Pázsitos (Pasitus), Szalonnás, Kamarási, Gelyén, Dózsa, Kis (Parvus), Angyal, Katonái, Sós, Borsai, Vajdi, Györgyfalvi, Kakas, Kajántói, Sálfi, Karaj, Fekete, Sóvágó, Polgár, Virágos, Vörös (Rúfus), Sitó (Sytho), Boldúczi, Bósi, Toros, Borsos, Csanakos (Czanakus), Katona, Kluzsvári (Cluswari) és Ábrán –, 1453-ban az Ölyves, 1459-ben, 1471-ben és 1474-ben a Vas és Boldócz vagy Boldóczi, 1412-ben a Czéklás (Ceclas), Szabó (Sartor) és Suki, 1510-ből a Nagy és Aszalós családok. – 1472-ben a Torda városból való nemes Orsolya asszony a Pogány Miklós özvegye és fia Pogány Tamás, a krakói egyetem baccalaureusa, egy elhagyott halas-tó helyet e város határában, Kályán helység felé, mely azelőtt néhai nemes Berekszói Péter deák sókamarai pecsételő (sigillator camararum salium) és utódai örök birtoka volt, de a melyet e Péter deák özvegye még életében elidegenített, a Péter deák életben levő kiskorú gyermekei nevében Domonkos idevaló plébánosnak 23 arany-forintért eladtak. – Ma Kolozs, Kolozsvártól keletre.
Kolo(z)smonost(o)ra. (Kolozsmonastra. Kluzsmonostra. Klezsmonastra. Kluzs.) Villa sub monasterio B. Virginis situata Monustur vocata. (1263., 1296: Dl. 27213. 1580. évi hiteles másolat.) Abbas de Kulusmunustra. (1288: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 23.) Poss. Monustur. (1297: Dl. 28710., 1369: Dl. 26756.) Poss. Monstur. (1297: Dl. 28708.) Clusmonostra. (1315: gr. Teleki cs. oklt. I. 35.) Poss. Kulusmunustora. (1336: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 628.) Poss. Monusturfalua. (1355: Dl. 28733. és Anjouk. okmt. VI. 321.) Poss. Monustor. (1360: Dl. 28738.. 1417: Dl. 28788.) Clusmunustura. Conventus de Clus. (1364: Dl. 30392.) Poss. Monostur. (1369: Dl. 26866.) Villa Monustur. (1370: Dl. 26757.) Colosmonustra. (1370: Dl. 27431.) Iudex de Clusmonstra. Poss. Monustur. (1397: Kolozsmonostori apátság llt. Kolozsvárott.) Poss. ecclesie de Clusmonostra … Monostor vocata. (1410: U. o.) Poss. Clusmonastra. (1413: U. o.) Poss. Clusmonstra. (1413: U. o.) Poss. Monostor. (1378: Dl. 28755., 1415: Dl. 28783., 1437: Dl. 28824., 28837., 28828., 1451: Dl. 36403. pag. 59, n. 4., 1502: Dl. 36405. pag. 117. num. 1.) Fabrica ecclesie B. Marie V. de Kolosmonostra., (1415: M. Tud. Akad, kézirattára.) Capella B. Nicolai confessoris in ambitu monasterii constructa. (1418: Kolozsmonostori apátság llt. Kolozsvárott.) Colosmonostra. (1429: Dl. 26773., 1450: Dl. 36391. pag. 108, n. 2.) Poss. Monosthor. (1431: Dl. 28816., 1435: Dl. 28821., 1460: Dl. 36392. pag. 92. n. 1., Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 207. l., 1461: Dl. 36392, pag. 144. n. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 179. n. 1.) Officialis de Colosmonastra. (1437: Dl. 26884.) Iudex et iurati cives de Colosmonostra. (1449: Dl. 36391. pag. 68. n. 1.) Ecclesia B. Marie virginis in Colosmonastra. (1450: Dl. 28986.) Poss. Colosmonost(ra). (1451: Dl. 36403. pag. 42. n. 1., n. 2. és n. 3.) Fortalitium in circuitu monasterii … abbatie de Kolosmonostra. (1466: Jakab Elek. i. m. 216. l.) Villa Monosthor. (1490: Dl. 36398. pag. 18. n. 1.) Vitricus ecclesie de Kolosmonostra. (1492: Dl. 36398. pag. 46. n. 1.) Oppidum Kolosmonostra. (1492: Dl. 36398. pag. 92. n. 1., 1494: gr. Teleki cs. oklt. II. 197., 1495: Dl. 36392. pag. 212. n. 1.) Poss. Colosmonostra. (1502: Dl. 36405. pag. 212. n. 2. és pag. 219. n. 1., 1506: Dl. 36399. pag. 267. n. 1.) Poss. Kolosmonostra. (1502: Dl. 36145. pag. 220. n. 1.) Opp. Monosthor. (1518: Dl. 36402. pag. 90. n. 1.) Poss. Kolosmonosthra. (1523: Dl. 36405. pag. 386. n. 1., pag. 384. n. 1.)
A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt idevaló benczés apátságé volt. Ez apátságot Erzsébet királynőnek, Nagy-Lajos király anyjának 1341. deczember 9-én kelt oklevele szerint Szent-László király alapította. (Monasterium beate virginis de Coluswar fundatio sancti regis Ladislai existit. Kolozsmon. apátság llt. Kolozsvárott.) Ez a nézet azonban már a középkorban sem volt általános. Az apátság illetve konvent egyik, a XV. század közepéről fenmaradt jegyzőkönyvében ugyanis a konvent egy tagja oly feljegyzést tett, hogy ez apátság Szent-István király által alapíttatott és szenteltetett fel (existit fundata et consecrata), s I. Béla király és a többi királyok, különösen pedig Szent-László által bővíttetett meg nagyobb javadalmakkal és kiváltságokkal. (Dl. 36403. pag. 24.) IV. Béla királynak csupán 1580. évi hiteles másolatban fenmaradt 1263. évi oklevele szerint pedig az apátság «fundatora és dotatora» az ő «ősapja» (piissimus rex Hungarie proavus noster) volt, a ki alatt I. Béla királyt szokás érteni, minthogy IV. Béla király alább ugyanez ősét a szóban forgó oklevélben határozottan Bélának mondja, előbbi szavaihoz pedig a következőket fűzi. László király (beatissimus rex, azaz Szent-László király) bővítette ki a monostort és látta el bővebb javadalmakkal és terjedelmesebb birtokokkal, valamint a következő királyok is, a kik ismét különféle birtokokban és kiváltságokban részesítették, úgy hogy ez apátság a többi magyarországi apáti egyházak felett tündökölt. Úgy látszik azonban (III. Endre király 1296. évi okleveléből kivehetőleg is), a tatárjárás idején ez a monostor is teljesen elpusztult, épületei, kiváltságai, oklevelei elégtek, szerzetesei leölettek. E szomorú állapotából akarta kiemelni 1263-ban IV. Béla király, összes előbbi erdély-részi megyebeli eddigi, részben idegen kézen levő birtokainak, s egyszersmind kiváltságainak felsorolásával és megerősítésével. E kiváltságok közt IV. Béla valamint III. Endre (1296.) is, különösen az apátság birtokából ugyanez apátság részére járó tizedet és az ugyane helységben és Apáthidán szedetni szokott vámot sorolja fel. Ezekhez járult I. Lajos király privilegiuma, melylyel elismerte, hogy az itteni egyháznak, valamint jobbágyainak és hospes-einek az alapítás óta mindig ugyanazon kiváltságaik voltak, mint a kolozsváriaknak. (1356: Tört. Tár. 1896. 504. l.) E kiváltságokat Zsigmond király annak elrendelésével öregbítette, hogy a vármegyei nemesek által az apátság jobbágyai ellen intézett panaszok illetve perek, a mennyiben a panaszos nemesek az apátság tisztjeinek ítéletével nem elégesznek meg, ne a vármegyei törvénytevő gyűlések, hanem csupán a királyi városok elé legyenek felebbezhetők. E kiváltságot Stibor erdélyi vajda egy Kolozsvármegyéhez intézett rendeletében 1412. szept. 14-én írta át és erősítette meg (Dl. 26767.); Zsigmond király pedig egy 1429-ben kelt rendeletében úgy magyarázta, hogy az apátság jobbágyainak régi szabadságuk szerint, ha saját bíráik (iudices aut villici) ítéletével nincsenek megelégedve, joguk van ügyeiket, felebbezéskép Kolozsvár város döntése elé vinni; mely hivatását különben Kolozsvár város ez időben nem szívesen teljesíté, Végül Erzsébet királyné (Albert király özvegye) 1439. márcz. 15-én azt a kiváltságot adta az akkori apátnak Antalnak, hogy saját és apátsága birtokai után ne legyen köteles, más birtokos országos nemesek módjára, a törökök és az ország más ellenségei ellen hadba szállani. (Kolosmon. apátság llt. Kolozsvárott.)
Maga a monostor nagytekintélyű és forgalmas hiteles hely is volt, melynek oklevelei és jegyzőkönyvei, utóbbiak főleg az 1430-as évek óta meglehetős teljes számmal fenmaradtak, s különösen az ezekben foglalt bőséges adatokon épült fel jelen mű e része is, a négy erdélyi vármegye.
A monostori egyház építéséről (fabrica) 1415. táján emlékezik egy oklevél. Egy másik, ugyanez időtájt, 1418-ban arról értesít, hogy a monostor ambitusában egy Szent-Miklós tiszteletére szentelt kápolna is állott. Herepei Márk erdélyi al-vajda, Léta vár ura, 1450. november 10-én kelt végrendelete szerint a Boldogságos Szűz itteni Egyházába kivánt- temetkezni, s viszont a Szilvás azaz Magyar-Szilvás (Torda-, ma Torda-Aranyosmegyében) helység mellett levő nagy halas-tavát a rajta épült malommal együtt, melyeket 500 arany-forinton vásárolt, ugyanekkor ugyanennek az egyháznak hagyományozta, de oly kikötéssel, hogy e malom jövedelméből egy rész a Szent-László helységben (az ép említett vármegyében) Szent-László tiszteletére épült egyház plébánosának jusson.
1466. táján a monostor akkori apátja: Péter, a monostor körül a király engedelme nélkül erősséget emelt, melyet azonban Mátyás király ez évi júl. 19-én kelt szigorú rendeletében azonnal leromboltatni rendelt, minthogy abból az apát az ország lakóinak, különösen pedig Kolozsvár városának sok kárt okozott.
Határát a hozzátartozó Szent-Benedek határával együtt tudtunkra először 1297-ben járják meg, mely alkalommal a Nádas folyót, a «nagy utat» (mely alatt kétségkívül a Bács felől vezető nagy ország-út értendő), a Szamos folyót, s a Monostorról Kolozsvárra vezető «nagy utat» említik, melyre két mocsár és bizonyos patak feje után a monostor Bik(k)fő nevű erdeje következik, azután pedig (a nemesek birtokában levő) Bán(y)abik, Mikes és Szilvás helységek (melyek ma már Torda-Aranyosmegyében feküsznek), közben ismét egy nagy-úttal, mely alatt bizonyára a Tordára vezető nagy ország-út értendő; azután a szintén az apátság birtokában levő Szent- Benedek helység, továbbá az ismét nem-monostori Szelecse (mely alatt a mai Szelicse értendő); aztán a Gorbó pataka (mely Szászfenes és Monostor közt ömlik a Szamosba), odább az erdélyi püspök birtokában levő Szász-Fenes helység, végül ismét a Szamos folyó, rajta túl Saság föld és a «Határvölgy» nevű völgy s aztán Bács helység. Tehát egy hatalmas földterülettel van dolgunk, mely Bács és Magyar-Nádas (Saság) határától délre a már Torda-Aranyosmegyében levő Magyarszilvás és Mikes, Kolozsvár város határától pedig nyugatra Szászfenes határáig ért, s hosszan ékelődött be Kolozsvár város, az erdélyi püspökség és a szomszédos nemesek birtokaiba.
A Szamoson lévő malmát a XV. század elején, a határában levő szőllőket pedig az egész században emlegetik. Ez utóbbiak közül névszerint. 1460-ban a Gorbó, Kőmál (a Szamoson túl) és a Petlend nevű szóllőhegyeket (promontorium vinearum) sorolják föl, mint a melyeken a kolozsvári és monostori lakosoknak művelt vagy elpusztult szőlleik vannak.
Oláh-utcza (Olahwcza) nevű utczája (1461.) is volt. Az idevaló családok közül a XV. század második és a XVI. század első feléből névszerint a következőket ismerjük: Virág (1437. 1449.), Nagy (1449. 1460.), Lór (1449.), Barla (1449.), Kende (1449.), Nádasi (1451.), Alpréti (Alprethy, 1451.), Mérai (1451.), Gömöri (Gewmery, 1451.), Jó (1460. 1523.), Székely (1460. 1523.), Gebárt (1460.), Nebleng (1460.), Solár (1460.), Erze (1461.), Koncz (1461. 1523.), Grivald (Grywald, 1467.), Geczel (1467.), Barta (1467.), Kovács (1490.), Segesvári (1490.), Fazakas (1492. 1523.), Barta (1492.), Farkas (1492. 1502.), Porkoláb (1502. 1506.), Szabó (1502. 1523.), Kádár (1518.), Kapsi (1523.) és Sölye. (Sewlye, 1523.)
Ma Kolozsvár város ny.-d. része. (Kolozsmonostor, Monostor-utcza.)
Kolozsvár. (Kluzsvár. Kluzsvára. Kuluzsvár. Klozsvár. sat. Klausenburg. Klausenburga. Klosenburg. Klusenburg. sat.)
A város nevének változatait a Földrajzi Közlemények 1904. évfolyamában dr. Márki Sándor állította össze, a nyomtatott forrásokból, rendkívüli lelkiismeretességgel és pontossággal; kimutatván egyebek közt, hogy a «Claudiopolis» név csak a XVI. század közepén merül föl. Az ő összeállítását a saját levéltári adataimmal bővítve s részben javítva adom alább. Csupán azt jegyzem meg, hogy a gyulafehérvári káptalan levéltárában levő okleveles adatok szerint a legrégibb név nem «Clwsuar», mint Márki állítja, hanem: «Kuluswar in comitatu Culus». A többi névalakok a következők: Kuluswar (1275., 1282., 1313.), Culuswar (1280.), Clusewar (1297.), Cluswar (1297–1453.), Klusuar (1299.), Clusuar (1315–1414.), Koluswar (1322.), Clusvara (1337.), Colwswar, Clwswar (1342.), Clusenburg, Clusenbvrg, Clussenberch (1348.), Koloswar (1350–1520. Clusuar (1350.), Kuluswar, Kwluswar, Kulusuar (1353.), Kluswar (1361.), Kaluswar (1365.), Clusuar, Cluswar (1366.), Kalosuar (1366–67.), Colosuar, Coloswar (1366.), Klosuar (1370.), Kolusuar, Closuar (1371.); Closwar, Cluswar (1377.), Cluswara (1377.), Coluswar (1377–1480.), Coloswar (1391–1510.), Kolosuar (1391.), Clwswar (1392–1480.), Kolozwar (1395.), Klwswar (1397.), Calusvar (1400.), Kolosswar (1404.), Clausenburk (1405.), Clausenburg (1408- 1441.), Clvsvar (1429.), Chlosenburg (1438.), Closvar (1441–1472.), Clausenburga (1453–1500.), Kolosvar (1455–1525.), Coloswaar (1458.), Colwswar 1461., 1473.), Coloswar, Koloswar (1466.), Clawsenpurg (1473.), Clauszenburg (1478., 1507.), Colluswar (1486.), Koluschwar (1490.), Coloschwar (1492.), Klausenburg (1492.), Koloswar. (1507., 1510.)
I. Károly király 1314. évi oklevele szerint István király alapította és látta el kiváltságokkal. Ez alatt az István alatt azonban Szent-Istvánt nem érthetjük, mert ezt I. Károly határozottan kifejezte volna. V. István az erdélyi püspöknek adományozta és ez adományozást IV. László is, a ki különben a várost az erdélyi vajda és minden más bíró hatósága alól kivette, megerősítette (1275., 1289.); sőt 1313-ban I. Károly király is. Ugyanő azonban, említett 1314. évi nagy kiváltságlevelével e «város (civitas)» lakóit, «a kik a szabadság útjáról lealacsonyíttattak», «István királytól nyert» régi szabadságaikba visszahelyezte s adójokat és köteles hadi szolgáltatásaikat is megszabván, kiváltságaikat részletesebben fölsorolta. Bírájukat szabadon választhassák, a ki minden ügyeikben ítélkezzék, kivévén a bünügyeket, melyekben a királyi bíróval (iudex noster) együtt ítéljen. Hasonlókép szabadon választhassák plébánosaikat és papjaikat; szabadon bírhassák a város körül levő földjeiket és seholse tartozzanak vámot fizetni. E kiváltságlevelet I. Károly király 1331-ben majd 1336-ban újra, fia I. Lajos király pedig 1353-ban és 1365-ben is megerősítette. Ugyancsak I. Károly király, szintén 1331-ben, még jobban kifejtette abbeli szabadságukat, hogy a nádor, erdélyi vajda, vagy bármi más országos bíró által az erdélyi részekben hirdetett országgyűlésre nem tartoznak elmenni, hanem minden ellenök intézett ügy a saját bírájok és a király által kirendelt ispán vagy bíró (comes) jelenlétében döntendő el. Ugyanezek ítélkeznek minden bűnügyben is azok felett a nemesek vagy nem-nemesek felett, a kik ily bűnök elkövetésében a város határában megfogattak. E kiváltságokat I. Lajos király 1349-ben és 1366-ban szintén megerősíté. Ugyanő ugyancsak 1366-ban megtiltotta a város «bíráinak, esküdtjeinek és vendégnépeinek», hogy az erdélyi püspöknek e városban levő jobbágyai felett ítélkezzenek, mert ezek felett csak a püspök illetve tisztjei mondhatnak ítéletet, kivéve a bűnügyeket, a melyekben viszont az erdélyi püspök illetve jobbágyai tartoznak magokat a kolozsvári elöljáróság ítéletének alávetni.
E kiváltságok alapján indult további fejlődésnek és virágzásnak a város. Kiváltságait a következő királyok is megerősítették és öregbítették. Önkormányzata és a középkorban ezzel egybeforrt önbíráskodása ügyét különösen Zsigmond király fejlesztette. 1387-ben meghagyta az erdélyi püspöknek, hogy e város polgárai fölött csakis egyházi és végrendeleti ügyekben ítélkezzék; 1397-ben (majd megerősítéskép 1402-ben) pedig újra kivévén a várost a nádor és országbíró hatósága alól, lakóinak minden pörös ügyét a város bírájának és esküdtjeinek, felebbezéskép pedig Besztercze város és ettől szintén felebbezés és egyszersmind végleges ítélethozatal végett Szeben (Nagy-Szeben) város elöljáróságának és polgárainak ítélete alá helyezte. Ugyane király 1405-ben még részletesebben kifejtvén illetve összefoglalván a város önkormányzati jogkörét, teljesen a szabad királyi városok sorába helyezte azt s megengedte, hogy magát kőfalakkal, tornyokkal, bástyákkal, árkokkal és minden más erődítményekkel vehesse körül. 1421-ben pedig elrendelte, hogy egyháziak e városban ne avatkozhassanak bele a világi bíróság elé tartozó ügyekbe, jelesül a világiak végrendeleteinék készítésébe, kivéve azt az esetet, mikor a világiak végrendeletei egyházi czélokra szólnak.
A XV. század közepe táján a lakosságot különösen a közpolitikai és helybeli nemzetiségi viszonyok izgatták, melyek a város fejlődésében is nyomot hagytak.
1441. április 8-án Hunyadi János, egyebek közt erdélyi vajda, a kolozsmonostori konvent előtt a király nevében azzal a feltétellel igérte megtartani a városnak «Albert király és Losonczi Dezső volt erdélyi vajda idejében élvezett» szabadságait, ha a város lakossága I. Ulászló királyhoz hű marad. E király halála után a megújuló országos zavarok idejében hűséggel ragaszkodott a város a Hunyadi-házhoz, jelesül a fogságban levő Mátyás királyhoz is, a ki aztán trónra lépvén, már uralkodása első évében többszörösen éreztette háláját a várossal. Biztosította összes önkormányzati kiváltságait és három évre rendes és rendkívüli adóját is elengedte. (1458.) 1467-ben azonban, a Hunyadi-ház személyes, régi, törzsökös híveivel együtt Kolozsvár város is csatlakozott a Szentgyörgyi-féle lázadáshoz. De Mátyás király még ez évben megkegyelmezett a lakosságnak; sőt nem egyszer kitüntette a várost abban történt születésére való hivatkozással, a minek alapján ma is meglevő születési házát mentességekben is részesíté.
A város lákossága, mint alább, az ismeretes családnevekből is kitűnik, eleinte inkább német (szász) lehetett. I. Károly király 1314. évi nagy kiváltság-levelét különösen az itteni «szászok és vendég-népek» hűségére való hivatkozássál adta ki. Mint láttuk, a peres ügyek felebbezése tekintetében is két előkelő szász városhoz tartozott. (1397., 1402.) 1453-ban V. László király, külön megnevezvén e várost, ugyancsak a szász székekkel, a bárczasági földdel és Vincz várossal fogta össze, midőn megigérte, hogy területeiket a szent koronától soha senkinek el nem idegeníti vagy adományozza s külön jogaikban, hatóságaikban és kiváltságaikban meg fogja tartani. Ugyanez időtájt azonban már önállóan lép fel a város kőfalain vagyis a városon kívül a «Szent-Péter utczája» nevű városrészben lakó «magyar nemzet közönsége», illetve ennek összes vendégnépe és lakossága, midőn 1453-ban az erdélyi püspök a közte és a városi (azaz a város falain belül levő) egyház plébánosa közt fenforgó vitás kérdésben ítéletet mond és az isteni-tisztelet tartását rendezi; továbbá 1455-ben, midőn ugyanez a «közönség» arra hivatkozik, hogy területén már I. Lajos király korában parochiális egyház állott fenn Szent-Péter és Pál apostolok tiszteletére, melynek plébánosait maga választotta, s egyszersmind tiltakozik a város kőfalán belül Szent-Mihály főangyal tiszteletére épült egyház plébánosa ellen, a ki bizonyos idő óta jogtalanul és erőszakosan elfoglalva tartja az ő, nevezett egyházuk mellett lévő és annak fentartására szolgáló szamosi malmukat. Ez adatok szerint a szászság inkább a kőfalon belül levő eredeti ó- vagy belvárosban, a magyarság pedig a falakon kívül alakult külső városban helyezkedett el és törekedett hatalomra. 1458-ban már hosszabb ideig tartó pártoskodások után egyezkedik ki és köt örök békét a két nemzet a bíró- és esküdt-választás tekintetében, olyformán, hogy 50 szász és 50 magyar választott polgár válasszon egyik évben magyar, másik évben szász bírót és 6–6 esküdtet. Ez az egyezség tehát – melyet előbb Szilágyi Mihály kormányzó (1458.) majd Mátyás király (1468.) is megerősített – összeesik a magyarságnak a közpolitikai téren ugyanez időtájt a Mátyás királylyá választása által nyert nagy diadalával.
Ugyancsak Mátyás király később, 1481-ben a bíráskodás terén fölmenté a várost Besztercze város felebbezési hatósága alól és egyedül Szeben város és végül a hét szászszék felebbezési hatósága és végleges ítélete alá rendelte. Ugyanő 1486-ban, tekintettel a város magyar és szász eredetű lakói között a bíró- és esküdtválasztás tekintetében még mindig fennálló viszálykodásokra sőt lázongásokra, azt a kiváltságot engedi a lakosságnak, hogy e részben Buda város jogszokásait használhassa, fejvesztésben marasztaltatván el mindenki, a ki a régi helytelen szokást visszakívánja s egyenetlenséget törekszik szítani.
E jogszokásókat Buda város 1488-ban, Mátyás király parancsára, külön oklevélben adta ki Kolozsvár városnak; egyebek közt a városban levő czéhek magatartásáról, a városi taksák és adók kivetéséről, az elfogatások és a vidékről a városba hordott árúk és élelmiszerek árulásának módjáról is intézkedvén.
Ezenkívül a királyok időnkint számos más kiváltságos intézkedést tettek, egyfelől a város terheinek és kötelezettségeinek, másfelől jogainak megszabása, továbbá a népesség gyarapítása, a földművelés, ipar és kereskedés támogatása s a város külső tisztességének kitüntetése vagy megóvása tekintetében is.
Így 1378-ban I. Lajos király a város királyi adóját és hadi adóját állapította meg; elrendelvén egyszersmind, hogy az erdélyi vajda beszállás (descensus) czímén évenkint csupán egyszer követelhessen a várostól élelmiszereket, a bírságokat pedig az eddig szokott módon szedhesse.
Zsigmond király 1395-ben az erdélyi vajdákhoz intézett rendeletében világosan kimondotta, hogy a kolozsváriak, régi írásaik szerint, nem tartoznak az erdélyi részekben időnkint alakítandó királyi hadsereghez csatlakozni és ezzel együtt hadba szállni; majd 1405-ben ugyane régi szabadságuk megerősítése mellett hadi adójukat is újra megállapította. Később azonban a török háboruk és becsapások idejében a helyzet megváltozván, úgy látszik, a város hadi kötelezettsége tekintetében is változás állott be. 1493-ban II. Ulászló király az erdélyi vajdákkal, alvajdákkal, ispánokkal és alispánokkal szemben már a városnak abbeli kiváltságát védelmezte, hogy csupán 52 jól felszerelt lovast tartozzék az ellenség ellen a királyi hadseregbe küldeni és ne legyen köteles fejenként hadba szállni, csupán oly esetben, ha a török, pl. maga a török császár, nagyobb sereggel támadná meg az erdélyi részeket.
Ugyancsak I. Lajos király 1373-ban majd 1377-ben a város polgárainak abbeli kiváltságát erősítette meg, hogy az erdélyi püspök fenesi birtokán, illetve a kolozsmonostori apátság birtokain levő szőlleiktől ne fizessenek hegyvámot, hanem csak tizedet; Zsigmond király pedig 1409-ben, az «itteni népesség szaporodását és bőséges ellátását» czélozván, más királyi városok példájára a kolozsváriakat, bárhol legyenek is szőlleik, az ezektől járó kilenezed és hegyvám fizetése alól fölmentette.
A városnak «a népek sokaságával való díszítését» kívánta előmozdítani Nagy Lajos király is, abbeli, 1370-ben kelt engedélyével, hogy bármely «szabad állású» ember, jelesül minden jobbágy, a ki földesura iránt való tartozásait lerótta, e városba költözködhessék és itt megtelepedhessék. E kiváltságot 1478-ban Mátyás király is megismételte.
A földmívelés és bortermelés mellett azonban a város lakói ipari foglalkozást is űztek. A XV. század folyamán fölmerülő családnevek az iparosoknak már sokféle fajtáját mutatják. Ilyenekül vehetők az Ács, Aranyműves (1453.), Asztalgyártó (1457.) vagy Asztalos, Buzogányos, Fazekas, Fegyver, Festőné (Pictrix), Gyékényes, Halász, Hegedüs, Hustartó (1453.), Ijgyártó (1451.), Irhagyártó (1453.), Irhás (1439.), Iveges (1476.),. Kádár (1453.), Kerekes (1436.), Késgyártó (1453.), Kesztyűgyártó (1457.), Koszorós, Kovács, Kőfaragó (Lapicida), Kupás (1453.), Lakatgyártó (1457.) vagy Lakatos, Lepényes, Madarász, Mészáros, Meszes (1453.), Molnár (1450.), Nyerges, Nyilas, Nyirő, Olajos (1453.), Óragyártó (1470.), Pajzsgyártó, Pereczsütő, Rózsás (1453.), Sarkantyús (Kalkarista 1436.), Süveges„ Szabó, Szekeres, Szenes, Szénégető, Szíjgyártó (1453.), Szitás (1461.), Szőcs, Takács, Tapasztó, Tegezgyártó, Timár és Varga (1453.) nevek. De különösen a bőripar indul virágzásnak, már a XIV. század közepe táján. 1369-ben a város előljárósága a bőrkereskedés terén mutatkozó verseny tekintetében hoz szabályozó határozatokat. A különféle ipart űzők ekkor kezdenek már czéhekbe sorakozni. A XV. század elejétől a XVI. század elejéig e czéhek tekintélyes sorát állíthatjuk össze. Ilyenek: a mészáros (1422.), a lakatos (1462. 1467–8. 1475.), timár (1465. 1514.), sarkantyú-csináló (1471.), ötvös vagy aranyműves (1473. 1516.), szabó (1475.), kovács (1477.), takács (1479. 1507.), szűcs (1479. 1488. 1500.), kötélgyártó vagy kötélverő (1486. 1487.), kádár (1507.) és fazekas (1512.) czéhek, melyeknek tagjai aztán nemcsak itthon helyezték el készítményeiket, hanem részint maguk, részint kereskedők útján az ország és külföld piaczain és vásárain is. Zsigmond király már 1388-ban kifejezetten megerősíté a város kereskedőinek abbeli szabadságát, hogy az ország területén levő bármely országos vásárra mehessenek. Majd 1404-ben ugyanő, a közelmult zavaros időkben szenvedett romlásuk és pusztulásuk közepette is megőrzött hűségükért azt a kiváltságot adta a város polgárainak és népeinek, hogy árúczikkeikkel mindenüvé bátran mehessenek, nemcsak az országban, hanem azon kívül: Velenczébe, Ausztriába, Csehországba, Morvaországba, Lengyelországha és más országokba is, s mindenütt szabadon gyakorolhassák kereskedésüket, Buda város, sőt az egyházi és világi főurak ezzel ellenkező kiváltságait is érvénytelennek nyilvánítván mindaddig, míg utóbbiakkal e tekintetben ez ügyben tárgyalást nem tart. Mátyás király 1458-ban a városnak azt a, szintén régi kiváltságát újította meg, hogy ide senki se hozhasson be idegen bort; majd 1481-ben, hogy a városban úgy a háznál, mint a piaczon, úgy a kolozsváriak, mint idegenek is, szabadon adhassák el illetve vásárolhassák a királyi sókamarában vett sót.
Ily iparűző és kereskedő-városban korán látogatott heti és országos vásárok alakulnak; hiszen a középkori helységeket elsősorban vásáraik tették városokká. Mindazáltal Kolozsvár vásárkiváltságait csak a XVI. század elejéről ismerjük. II. Ulászló király 1506-ban Imre herczeg napjára és az 5-ik bőjti vasárnapra (Judica) országos vásár tartására, – 1514-ben pedig a fennálló csütörtöki heti vásárhoz még hétfőre is heti-vásár tartásra adott jogot a városnak.
Kereskedőinek azonban egyik legértékesebb kiváltsága a vámmentesség volt, melyet, mint láttuk, már I. Károly király megadott a város lakóinak, s a melyet utódai, egyes vámhelyekre vagy az ország összes vámhelyeire nézve, gyakran megújítottak és megerősítettek.
Szintén a város kereskedőinek vált hasznára, hogy királyaink pénzbeváltót és pénzverő-kamarát is állítottak fel benne. Előbbibe kellett pl. 1446-ban, a kormányzó rendeletére, szállítani Offenbánya és Zalatna városoknak, valamint a többi erdélyi bányavárosnak is az általok kibányászott aranyat és ezüstöt.
Végül a város hatalmának és tisztességének jelzésére szolgált I. Lajos királytól 1377-ben nyert abbeli kiváltsága, hogy ezután minden ügyeikben, különösen pedig peres és bírói ügyekben, más királyi városok példájára, saját, még pedig három tornyot ábrázoló pecséttel élhessenek. E kiváltságot 1405-ben, Buda székes főváros mintájára hivatkozva, Zsigmond király is megerősíté.
A városban élt szász és magyar családokról, más városokhoz viszonyítva meglehetős bő forrásaink vannak, a város levéltárában fenmaradt, s az Országos Levéltárba kebelezett nagyszámú oklevélben, melyek közül különösen a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveiben megőrzött néhány összeírás nevezetes. Legbővebb forrásunk azonban a kolozsvári unitárius főiskola könyvtárában az 1453-ik évből fenmaradt összeírás, mely a Kolozsvárott ez időben élt magyar polgárok név-lajstromát és az általok fizetett városi adó feljegyzését foglalja magában. (Kiadta Szabó Károly a Tört. Tár. 1882. évfolyamában és ismertette ugyanő a Századok ugyanez évfolyamának 71. lapján.) Mindezekből a XIV. század elejétől kezdve, a XVI. század elejéig (mellőzve mindazáltal az egyszerű kereszt-neveket és a latin alakban fenmaradt neveket, minők pl. Balneator azaz Ferdős vagy Fördős, Funifex azaz Kötélverő, Lapicida azaz Kőfaragó, Longus azaz Hosszú, Pellifex azaz Szűcs, Pictrix azaz Festőnő, Kalkarista azaz Sarkantyús, Ungarus vagy Hungarus azaz Magyar) időrendben illetve ezen belül betűrendben a következő névsor állítható össze: Gilniczer (Gilnicer. 1308.), S(ch)liger (Sliger. 1308.), Székely vagy Széköly (Zekel. 1352., 1453., 1480. Zekul. 1377.), Klesel (Clesel. 1369.), Bakáni (Bakani. 1372.), Hazins(ch)art (Hazinschart, Hazinschort. 1373. Hossonsarch, Hassonsarch. 1377–8.), Brestel vagy Brustel (Brustul. 1377. Brestel. 1391. Brevseul. 1391. Brustel. 1450.), Hencz (1385., 1451.), Csemete (Chemethe. 1392.), Kolozsvári (de Clwswar. 1392. Koloswary. 1453.), Kovács (bizonyára több család. Faber. 1392., 1453. Kowach. 1453., 1488: Kowatsch. 1491.), Német (Nemeth. 1392., 1453.), Seidel (Seydel. 1392.), Bogár (Bogar. 1393.), Nunne (1397.), Káplán (Kapplan. 1402.), Baumann (1402.), Wember (1402.), Mön, Men vagy Mün (Mwn. 1404., 1405., 1408., 1415., 1450. Men. 1413. Mewen. 1438.). Polkis(ch)er vagy Pulkis(ch)er, Bolkis(ch)er, Bulkis(ch)er (Polkischer. 1405. Pulkisscher. 1405. Bulkisser. 1408. Belkosar. 1457. Bolkyscher. 1478. Bolkozar. 1499.), Baumann (1408.), Pajer (Payer. 1408.), Széki (de Zeek. 1408.), Tolna (1409.), Fejér (Feyer. 1414., 1458., 1469. Albus. 1449. Feyer, Fejer. 1453.), Sertő (Serthew. 1414., 1453.) Rücs vagy Rücsk? (Rwchk. 1414 körül. Rewch. 1460. Rwtsch. 1478.), Keusel (Kewsel, Keusel. 1419.), Bölcsin vagy Böl(i)csén (Bulichen. 1422. Bewlhen. 1457. Bulchyn, Bwlchyn. 1460.), Hon vagy Han (Hun. 1422. Hon. 1458., 1460., 1488., 1493., 1499. Han. 1491. Chon. 1492.), Krausz vagy Grausz (Craws. 1422., Graws. 1454.), Rosenlacher (1422.), Detreh (1429., 1457.), Kamarási (Kamarasy. 1429.), Retier vagy Ritier? (Rychyer?, Rethyer. 1429.), Rodolf (Rodolph. 1429.), Scheffel (Seffel. 1430.), Bácsi (Bachy. 1436., 1453., 1500.), Deák vagy Diák (Literatus. 1436., 1453. Deak. 1457., 1488. Dyag. 1473.), Gradicz (Gradic. 1436. Gradych. 1441.), Jó (1436., 1453.), Kerekes (1436., 1453., 1488.), Ketél vagy Kötél (Ketel. 1436. Kethel, Kewthel. 1488.), Lajos (Layws. 1436. Layos. 1457.), Magyari (Magyary. 1436., 1453., 1488. Magiary. 1453. Magari. 1453.), Monostori (Monostory. 1436., 1453.), Suna (1436.), Szabó (bizonyára több család. Zabo. 1436., 1453., 1474., 1488. Sartor. 1453. Sabo. 1453. Szabo. 1458., 1478.), Szász (Zaaz. 1436., 1453., 1469., 1472.), Takács (Takach. 1436. Thakach. 1453. Textor. 1457.), Varga (Warga. 1436., 1453., 1488. Sutor. 1457.), Virág (Wyrag. 1436.), Czenner (Zenner. 1438.), Greben vagy Grep? (Greben. 1438. Greph. 1438.), Kutos (Kuthus. 1438.), Pajor (Payor. 1438.), Tordai (Thorday. 1438., 1453. de Torda. 1491.), Gécz (Gech. 1439. Geech. 1439., 1457. Gecz. 1451.), Irhás (Irhas. 1439.), S(ch)leifer vagy S(ch)leffer (Slepfer. 1439. Slefer. 1453., 1454., 1457. Schleffer. 1459. Sleffer. 1460.), Springaus (Springawz. 1439.), Jegenyés (Jegenes. 1440.), Kenter (Kenther. 1440.), Kermezer, Kirmezer vagy Kurmazer (Kermezer. 1440. Kwrmasser. 1459. Kyrmeser. 1479., 1500. Kewrmeser, Kermeser. 1500.), Kis (bizonyára több család. Kis. 1440. Kys. 1453., 1488. Parvus. 1453. Kws. 1491.), Kolb (Kolb. 1444. körül., 1457. Colb. 1475.) Ladnar vagy Ladner (Ladnar. 1440.), Méhfi (Mehfi. 1444 körül.), Menszáros, vagy Mészáros (Menzaros. 1444. Carnifex. 1451. Mezaros. 1453.), Román (Roman. 1440.), Czompol (Zompol. 1441., 1453., 1460. Zompel. 1449. Czompel. 1451. Chompol. 1451. Zompol. 1460. Sompol. 1469. Czompol. 1525.), Pohárnok vagy Pahárnak (1441., 1453.), Téti (Thethi. 1441.), Csapai (Chapai. 1442.), S(ch)enkel (Senkel. 1442.), Bertram, Bertalam vagy Bertalan (Bertram. 1448., 1458. Berthalan. 1457. Berthrem. 1460. Berthalam. 1469.), Hosszúmezei (de Hwzywmesew. 1448. Hozywmezey. 1451. de Longo Campo. 1460. Hozzwmezey. 1466.), Hunyadi (de Hwnyad. 1449. Hwnyadi, Hwnyady. 1453.), Zefmacher (1449.), Sontag (Zwntag. 1449.), Borsai (Borsay. 1450., 1453.), Forgács (Forgach. 1450.), Franczius (Francius), Körpéni (Kewrpeni), Lendvai (Lenduay), Springer (1450.), Vég (Weg. 1450. Wegh. 1453., 1488. Weegh. 1453.), Molnár (Molendinator. 1450. körül. Molnar. 1453., 1488.), Balog (Balogh. 1451., 1459. Balog. 1453., 1454., 1460.), Böllyén (Bewllyen. 1451.) I(j)gyártó (Arcupar. 1451., 1453. Igyartho, Igyarto, Kys Igyarto, Balistator. 1453.), Kismester (Kysmester. 1451. Kysmesther. 1457., 1460.), Pazar (1451.), Tollas (Thollas. 1452., 1453), Álcs (Alch), Aran, Aszalós (Azzalos. 1453.), Asztalgyártó (Mensator. 1453. Asthalgyartho. 1457.), Bakóczi (Bachochi, Bachochy), Bakolcz (Bakolch. 1453.), Banka (1453.,1457.), Bán(y)abiki (Banabyky), Baranyai (Baranyay), Barta (Bartha), Bede, Beke, Bíró (Villicus, Byro, Biro), Bolgár (Bolgar), Boros, Buzás (Bwzas), Buzogános (Bwzoganus), Csákán (Chakan), Csere (Czere, Chere: 1453.), Csergő vagy Csörgő (Chergew. 1453., 1458. Chewrgew. 1466.), Csiszár (Chyzar. 1453., 1457., 1477., 1488. Czyssar. 1473. Czisar. 1492.), Csoronk (Choronk), Csukás (Chwkas), Czetel (Czethel, Chethel), Czinka (Czynka, Cynka), Czobori vagy Zobori (Zobori), Dali (Daly), Damjáni (Damiani, Damiany), Danka (1453.), Dávid, Davidis (Dauit, Dauidis. 1453. Dauid. 1453.,1483.), Demeterfi (Demeterfy), Dési (Desy), Desler, Dobó (Dobo), Egeresi (Egeresy), Egri, Egyedfi vagy Egyedi (Egyedfy, Egidy. 1453.), Engel (Enghel. 1453. Engel. 1460.), Erdélyi (Erdeli, Erdely. 1453.), Fábiáni vagy Fábián (Fabiani, Fabiany. 1453. Fabyan. 1457.), Farkas (1453.), Fazakas (1453., 1457.), Fegyver (Fegwer. 1453.), Fekete (Niger, Fekete. 1453. Fekethe. 1453., 1466., 1488. Feketh. 1453.), Filke (Fylke. 1453.), Finta (Fyntha. 1453., 1457.), Fitő vagy Fütő (Fythew), Fodor, Fodorházi (Fodorhazy), Forontatlan (Foronthathlan), Frank, Gáspár (Caspar, Gaspar), Gébárt (Gebarth), Geréb (Gereb. 1453.), Gertler (Gerthler. 1453., 1457.), Gógán (Gogan), Gorbai (Gorbay), Grosz (Groz. 1453.), Gyalai (Gyalay, Gyaliay. 1453. Gyalai. 1466.), Gyalu (Gyalow), Gyékényes (Gyekenyes 1453.), Györ(gy)fi (Gergfy, Gorgfy, Gewrfy. 1453. Gewrgfi. 1466.), Gyulai (Gwlay, Gywlay), Hada (1453.), Halász (Halaz. 1453., 1457., 1488.), Hasznosi (Haznosy), Havaselvi (Hawaselwy), Hegedes, Hegyes (Hegyes, Heges), Hegyi (Hegy), Heng (Heng, Hengh. 1453.), Henne(n)g vagy Henning (Heneg, Hengnegh. 1453. Hewning. 1459.), Hertel (Herthel, Hertel), Himkó (Hymko), Horvát (Horwath), Hós (Hoos, Hos), Hosvai (Hosvay. 1463.), Hústartó. (Hwstartho. 1453.), Irhagyártó (Irhagyartho. 1453., 1461.), Istvánfi (Istwanfy. 1453.), Iveges vagy Eveges (Wytripar, Witripar. 1453. Iweges. 1476., 1488. Eweges. 1488.), Izsák (Isaak), Jakabfi (Jacabfy), Jankó (Janko), Jóföldi (Jofeldy), Kácsi (Kachy. 1453.), Kádár (Kadar. 1453., 1455., 1488., 1502., Doleator. 1491.), Kalmár (Kalmar), Kályáni (Kallyany), Kántor (Cantor), Kappan, Kapusi (Kapusy), Károlyi (Karoly), Katana (Kathana), Kecseti (Kechety), Kecskés (Kechkes), Kémeri (Kemery), Kencses (Kenches), Kendi (Kendy), Kepi (Kepy), Kerál (Keral), Keresztély (Keresthel), Késgyártó (Keesgyartho), Kol, Kolcsár (Kolchar), Kolond, Kompesch, Korpádi (Korpady. 1453.), Koszorós (Kozoros. 1453., 1488.), Kövér (Keuer. 1453. Kewer. 1453., 1457.), Kövesdi, (Kewesdy, Keuesdy. 1453.), Kun (Kwn. 1453., 1471. Kun. 1479.), Kuncz (Kwnch. 1453., 1457.), Kupás (Kwpas), Lakatgyártó (Serator. 1453. Lakathgyartho. 1457.), Lepényes (Lepenies, Lepenyes. 1463.), Loh (1453., 1460., 1468.), Lövő (Lewew, Lewe. 1453. Leuew. 1457.), Lugas, Madarász (Madraz), Majos (Mayos), Máté (Mathe), Mérai (Meray), Meszes (Mezes), Meter (1453.), Mezei (Campensis. 1453. Mezey. 1501.), Mondvai vagy Moldvai (Mondvay, Moldvay. 1453.), Nagy (bizonyára több család. Magnus. 1453., 1466. Naagh. 1453. Nagh. 1488. Nadg. 1491.), Nagylábó (Naglabo, Naaghlabo), Nemes (1453.), Nyerges (Nyerges. 1453., 1488. Nerges. 1453.), Nyilas (Nylas. 1453., 1455. Nylas, Nylasch. 1491.), Nyírő (Nyrew. 1453., 1488.), Oláh (Olah. 1453.), Olajos vagy Olajas (Olajus, Olaus. 1453. Olayas. 1457.), Olasz. (Olaz. 1453. Italicus. 1470.), Ozvai (Ozway), Ördekelő (Ewrdekelew. 1453.), Ötvös (Ethwes. 1453., 1488. Aurifaber. 1453. Ewthwes. 1525. Ewthwews. 1526.), Paj(z)sgyártó (Paysgyartho), Pálfi (Palfy, Paulfy), Pásztor (Pazthor), Pázmán (Pazman), Pénzverő (Penzwerew), Pereczsütő (Perechauthev, Pereczsythew. 1453.), Peterdi (Peterdy, Peterddi, Peterdj. 1453. Petherdy. 1488.), Pócs (Pooch, Poocz. 1453.), Polgár (Polgar. 1453., 1457.), Polz, Pongrácz (Pongracz), Remete (Remethe, Remete), Rózsás (Rosas. 1453.), Rődi (Rewdy. 1453., 1457. Rewdj, Redy. 1453.), Sárdi (Sardy), Sárhajó (Sarhayow), Sánta (Santha, Santa), Sark vagy Sarkó (Sark, Sarko), Sárvári (Sarwary), Sasur (Saswr), S(ch)il (Sil. 1453.), S(ch)mitin (Smythyn. 1453. Smithin. 1475.), S(ch)uf (Swf), Segges (1453.), Seres (1453., 1458.), Siveges vagy Süveges (Syweges. 1453., 1468. Syueges. 1466.), Somogyi (Somogy), Sós (Soos, Sos), Stol, Suki (Swky), Szakács (Zakach), Szakai (Zakai, Zakay), Szaukor (Zawkor), Szegedi (Zegedy. 1453.), Szekeres (Zekeres. 1453., 1457., 1488.), Széki (Zeky), Szél (Zel, Zeel), Szenes (Zenes), Szénégető (Zenegethew), Szengyeli (de Zengyel), Szentkerályi (Zenkeraly), Szíjgyártó (Zywgyartho. 1453.), Szilágyi (Zylagy. 1453., 1457., 1488.), Szilvási (Sylwasy, Sylvasy), Szindi vagy Szendi (Zyndy, Zendy), Szita (Zytha: 1453.), Sőcs vagy Szécs (Zewch. 1453., 1460. Zeech. 1460. Zeesth. 1467–68. Zetsch. 1473.), Szőke (Zewke), Szökörnyés (Zewkewrnyes. 1453.), Szucsáki (Chwczaky, Zwchaky. 1453. Zuchaky. 1466.), Tapasztó (Tapasto), Tar (Thaar, Thar. 1453.), Tatár (Thathar. 1453., 1488.), Tegez (Thegez. 1453., 1457. Tegez. 1453. Theges. 1461.), Temesvári (Themeswari, Themeswary), Teremesi (Theremesy), Tiburczi (Thyburztzy, Tyburczy), Timár (Thimar, Timar, Thymar), Tives (Thyues), Torkos (Thurcus, Turcus. 1453.), Tót (Thoth. 1453., 1457.), Török (Twrek, Twrck), Urbán vagy Urbáni (Urban, Wrbany. 1453.), Vajda (Wayda, Waida. 1453.. 1472.), Vak (Wak), Valkai (Walkay), Vámos (Wamos), Vásárhelyi (de Wasarhel. 1453.), Veres vagy Vörös (Rufus. 1453., 1478. Wewres. 1488.), Vermes(ch)er (Wermeser. 1453., 1457.), Vingárti (Wyngarthy), Vitéz (Wytez), Zován(y)i (Zowany. 1453.), Herman (1454., 1457., 1459.), Orbán (Orban. 1454.), S(ch)leuni(n)g (Slewnyng. 1454. Slewnig. 1418.), Stelczen (Sthelchen. 1454.), Gőde (Gewde, Geude. 1455.), Tamási (Thamasy, Tamasi. 1455. Thamasi. 1492.), Zurja (Zwrya, Zurya. 1455.), Dobos (1456.). Angeli, Badai (Baday), Behár (Bechar), Bérsütő (Bersythew), Brassai (Brassay), Bru (Brw), Csitneki (Chythneky), Estál (Esthal), Fejérdi (Feyerdy), Fenesi (Fenesy), Fridel, Gemeri (Gemery), Gersi (Gersy), Gutkent (Gwthkenth), Hamar, Hás (Haas. 1457.), Hausel vagy Hauselt (Hawsel. 1437. Hawselth. 1460.) Helebrant (Helebranth. 1457. Helybranth. 1502.), Hentel (Henthel), Kekény (Keken), Kertvéles (Kerthweles), Kesztyűgyártó (Kezthwgyartho), Kinaz (Kynaz. 1457.), Korlát (Korlath), Kucsi (Kwchy), Lakatgyártó (Lakathgyartho), Ludvig (Ludwig), Makranczi (Makrancy), Merten (Merthen), Misnar (Myznar), Neremberga, Nőr (Newr), Nyul (Nywl), Pánczél (Panczel), Rákos (Rakos. 1457.), S(ch)prenges (Sprenges. 1457., 1412.), Soltész (Solthes), Szajkó (Zayko), Szakálos (Zakalus), Szalonnás (Zalonnas), Szászvárosi (Zaazwarassy), Szent (Zenth), Szőlős (Zewlews), Teles (Theles), Vadalma (Wadalma), Vinczel (1457.), Herczeg (1459., 1466.), Mátyás (Matyas. 1459.), Enyedi (de Enyedino, de Enyed), Frőlich (Frewlich), Tánczmester (Tanczmesther), Wajsz (Wayz. 1460.), Báder (Bader. 1461.). Czikker (Czikker. 1461. Czykker, Czycker. 1491.), Györgyfalvai (Gergfalway), Peutler (Pewthler), Szitás (Zythas. 1461.), Budai (Buday. 1466.), Koch (Koch. 1466., 1477. Koh. 1488. Coch. 1489.), Miklósi (Miklosy. 1466. Miclossy. 1473.), Szécs vagy Szécsi (Zechy. 1466., 1473. Seechz. 1475. Zech. 1488.), Prokop (1469.), Schwarcz (Swarcz. 1469.), Óragyártó (Oragyartho. 1470.), Lukácsi (Lukachy. 1471.), Csekerei (Chekereg), Forst (Forsth), Leutwein (Leathweyn. 1472.), Szegén vagy Szegin (Zegen. 1472., 1473., 1477. Zegin. 1413. Sigin. 1491.), Broda, Golds(ch)mit (Goltsmit), Klein (Cleyn. 1473.), Lampricht (1473., 1475.), Márkos vagy Márkus (Marcus. 1473. Marchus. 1477. Markos. 1484. Markws. 1488.), Sattler (1473.), S(ch)orel vagy S(ch)őröl (Schorel. 1473., 1477., 1491. Sewrel, Sewrewl. 1488.), Porkoláb (Porkolab. 1476. Porkwlab. 1491.), B(e)lénesi vagy Belénisi (Blenesy. 1477. Belenischi. 1492.), Buda (Buda. 1477. Bwda. 1488.), Fans(ch)mit (Phansmit. 1477.), Kifferbart vagy Küfferbart (Kyfferbart. 1477. Kwferbarth. 1491.), Szatmári (Zathmary. 1477.), Czekel vagy Czik(k)el (Czekel. 1478. Zykkel. 1488.), Poppart (Popparth. 1478.), Bart (Barth), Benedek (1419.), Czips(z)er (Czypser. 1479., 1500.), Helner (1479.), Jegendorfer vagy Gegendorfer (Jegendorfer, Jegendorffer. 1479. Gegendorfer. 1491.), Kim, Salczer (Salzer, Salczer. 1479.), Ungrischer (Wngryscher. 1479., 1500.), Weber (1479.), Bartafi (Barthafy. 1480., 1488., 1491. Barthaffi. 1488.), Tabó (? Thabo. 1487.), Szondi (Zondy. 1487.), Andok (1488., 1497.), Berken(y)es (Berkenes), Boldis (Boldys), Bölénes (Bewlenes), Czobor (Zobor. 1488.), Eppel vagy Heppel (1488., 1491., 1499.), György vagy Györgyi (Gewrgy), Hagyo, Kal(l)ós (Kalos), Keus(ch)folbarth (Keusfolbarth), Koppáni (Koppany), Korcsolyás (Korcholyas), Leppel, Mikola (Mykola), Porkoláb másként Asszu (Porkolab alias Azzyw), Regendorf (Regendorph. 1488.), Régeni (Regeny. 1488. Regeni. 1492.), Rigó (Rygo), Tegezgyártó (Thegezgyartho. 1488.), Teremi (Theremy. 1488. Teremi. 1493.), Seiler (Sewler. 1488. körül), Hannus(ch)el (Hannwssel), Petri (Pethri), Scherl (Scheerl. 1489.), Fürst, Kobach, Reiner (1491.), Ris(ch)?, Ris(ch)eg ? (Ris. 1491. Riseg. 1492.), Roth (1491.), Kevél (Keuel. 1492.), Tröscher (1492.), Hannofi (Hannofy. 1493.), Feltóti (Felthothy. 1494.), Kautusch (Kawtusch, Kautusch. 1496.), Harangozó (Harangozo. 1497.), Hoffgreb (1499.), Veimer (Weymer. 1503.), Csáni (Chany), Pél (Peel) és Szán. (Zan. 1510.)
A városnak mintegy magva, legrégibb része, é.-k. zugában a Kis-Szamos felé elterült, úgynevezett Óvár, melyet a XV. században már gyakran emlegetnek e néven, a polgároknak itteni telkeivel és házaival együtt. Ettől kelet és dél felé terült el a XV. század eleje óta a kőfalakkal körülvett belső s azon túl a külső város. A belső város szélső részei vagy pontjai, észak-kelet felé a különféle Szappan utczák, nagyjából a Kis-Szamosig: dél-keleten a minoriták temploma, mely ma a reformátusoké, a Farkas utcza végén; dél-nyugaton a Torda, Fogoly, Buza és Szén utczák. Az Óvárt és a kerített város piaczát ez időtájt, úgy látszik, inkább szászok lakták; a mi abból is következtethető, hogy a fentebb említett 1453. éri adóösszeírásban a város e részéből magyart nem sorolnak föl.
Egyházi épületei közül legnevezetesebb a város közepén állott Szent- Mihály főangyal tiszteletére épült, a Fő-téren ma is meglevő parochialis egyház, Szent-Katalinnak, Keresztelő-Szent-Jánosnak, Minden-Szenteknek, Szent-Lászlónak és Krisztus szent testének szentelt oltáraival. Plébánosa már 1355-ben egy erdélyi (gyula-fejérvári) kanonok. V. László király 1453-ban akkori plébánosát házi káplánjává nevezte ki és kiváltságokban részesíté. Ezzel az inkább szász jellegű egyházzal szemben, – mely szász módra már a XV. században külön erősséggel volt körülvéve és azért Szent-Mihály (főangyal) vára nevet is viselt – a magyar város Szent-Péter utczájában épült, már a XIV. században fennállott, Szent-Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt parochiális egyház a «magyar nemzet öszszeségéé» volt. Ugyancsak a kőfalakon belül, az Óvár területén (a mai Karolina-téren, a Barát- és Kornis-utcza közt) a Boldogságos Szűz és Szent-Antal tiszteletére szentelt, Hunyadi János által építtetett domonkos kolostor (jelenleg a Ferencz-rendieké): a Farkas-utczában pedig a minoritáknak Mátyás király által építtetett és II. Ulászló király korában befejezett kolostora állott. Ezenkívül sokat emlegetik a Szent-Egyedről nevezett apácza-kolostort is, mely a városon kívül a szőllő-hegy vidékén (a mai fellegvári oldalban, a Kőmálalja-utcza és az Erzsébet-út sarkán) feküdt. Ugyane tájon (egy 1572. évi okirat szerint a «Híd-utcza» nevű külvárosban, egy 1628. évi szerződés szerint pedig a város «hídelvi» külvárosában) állott a Szent-Erzsébetről nevezett szegényház és kórház is, a falakon kívül; valamint a Szent-Lélekről nevezett szegényház és egyház is. Végül a XVI. század 20-as éveiben a Boldogságos Szűz tiszteletére épült Rakonád másként Czompol-kápolnája nevű kápolnát emlegetik, mint a mely ugyancsak a városon kívül épült és bizonyára a Kolozsváron ekkor élt Czompol családról vette nevét.
Utczái közül a középkorból a következők ismeretesek: Híd-utcza, újabban is Híd-utcza, legújabban Wesselényi Miklós-utcza; Szent-Péter-utcza, mely azonos a Magyar-utczával, sőt úgy látszik a Hosszú-utczával is; Magyar-utcza, újabban Bel-Magyar-utcza, mely legújabban Kossuth Lajos- utcza és Kül-Magyar-utcza; Közép-utcza újabban Bel-Közép- és Kül-Közép-utcza, utóbbi legújabban Deák Ferencz-utcza; Király-uteza, ma is Királp-utcza; Farkas-utcza, ma is Farkas-uteza; Torda-utcza; Szeben-utcza, mely e néven ma nincs meg, de úgy látszik a mai Torda-utcza egy részét nevezték így, melyen át az út Torda illetőleg Szeben felé visz; Széna-utcza, újabban Szén-utcza, legújabban Trefort-utcza; Kismester-utcza, ma is Kismester-utcza; Monostor-utcza, újabban Bel-Monostor, legújabban Unio-utcza, folytatása a Monostori-út, aztán a Kül-Monostor-utcza; végül Fazokas-uteza, mely e néven ma nincs meg.
1489-ben egy óriási tűzvész következtében a város nagy része leégett «a parochiális egyházzal együtt». A gyujtogatással nemes szamosfalvi Mikola Ferenczet gyanusították. (L. e vármegyében a szamosfalvi Mikola családnál.)
A város területén illetve határában levő halas-tavakat, a Szamoson álló gabona-, timár- és szövő-malmokat, továbbá a szőlőket, pl. a Kőmál és Tusokmál nevű szőlő-hegyet, több ízben emlegetik az oklevelek.
Határát 1366-ban, I. Lajos királynak a város kérésére kiadott rendeletére, Györgyfalva felé járták meg, mely alkalommal a Felekbércz nevü hegyet, az Ohtun (azaz Ajton) majd a Györgyfalva és Pata felé vezető utat, a Felekpatakát és Határpatakát, a Szopor-bércz (Zupur berch) nevű hegyet Szamosfalva felé, a Hegyeshalom nevű dombot, a Csereberkét, a Boglyástó nevű halastavat, az Erőspatakfő nevű helyet, végül (Györgyfalva és Dezmér között) a Sóskutat említik határ-helyekül 1368-ban ugyancsak I. Lajos király rendeletére a Gerendiek birtokában levő Bán(y)abike vagy Bán(y)abiki helység felé állapítják meg egy vitás földterület határát, a mikor is Rőd helységen kívül a Bán(y)abiki és Kolozsvár közt, azután pedig a Kolozsvár felől Jára felé vezető nagy-utat sorolják föl. A város egész határát, ugyancsak a város polgárainak kérésére, 1377-ben járatta meg s foglaltatta írásba I. Lajos király. E határleírásban a város körül mintegy körben haladva, egyebek közt a következő főbb határpontok fordulnak elő, ú. m. Flekhegy azaz Felekhegy, melynél az egész határ kezdődik; azután a Gerendiek Bán(y)abik nevű birtoka; Rőd helység és az innen Kolozsvár felé vezető út; Györgyfalva; az Ahton (Ajtony helységből Kolozsvár felé vezető út; az említett Flekhegyről Szamosfalva felé, aztán a Pata-helység felől Kolozsvár felé vezető út; a Vásárrév (Wasarrew) másként Sóspatak nevű patak, mely Kolozsvár város halastavából ömlik ki; a Kolozsvárról Szamosfalva felé vezető nagy ország-út; egy darabig a Szamos folyóban, majd a Szamoson áthaladva egy szőlő-hegy; azután egy Bóczteleke-pataka nevű nagy árok; a Kolozsvárról e város «Tarcsaháza másként Ondóteleke» nevű birtoka felé vezető út; a szent-miklósi nemesek birtoka; a Szamos mentén egy határ-hely, «melylyel szemben a Szamos másik partján» a kolozsmonostori apátság földjén, a B. Szűz tiszteletére szentelt kápolna áll s mely a város határát a szent-miklósi határtól elválasztja; innen a Szamos mentén lefelé menve az a határhely, mely az említett «Tarcsaháza másként Ondóteleke» birtokot a suki nemesek birtokaitól elválasztja; azután a néhai Simon bán fiának Jánosnak «Fej(é)rd» nevű birtoka; egy Tölgyespatak nevű árok; a kolozsmonostori apátság Kajántó nevű birtoka; azután Papfalva; Andornokmál és Kőbánya hegyek; a kolozsmonostori apátság birtokai: Bács és Monostor, melyeknek határában a Papfalva-pataka, a Nádas-folyó, a Bácsból Monostor felé vezető nagy ország-út s a Szamos vize említtetik, továbbá az a hely, a hol az akasztófa áll, két oszloppal, melyek egyike Kolozsváré, másika Monostoré; az e tájon elterülő szőlők; végül, a honnan kiindultunk, Bán(y)abik helység határa Monostor felé.
Az e határ-járások alkalmával említett utakon kívül észak felé még (1343 körül) a Gyós-Macskás illetve József-Macskás felől e városba, továbbá az innen Jára felé (1350 körül) s a Bánffy-Hunyadra illetve Amásra (1377., 1391.) vezető utakat említik az oklevelek. Ez utak közül legnevezetesebb a Bánffy-Hunyad illetve Magyarország felől jövő nagy ország-út, melynek folytatása d.-k. felé Torda városba és innen még beljebb vezetett.
Az erdélyi vajdák és alvajdák kimutathatólag már a XIV. században gyakran jártak és tartózkodtak e városban; még inkább a XV. század folyamán s különösen annak második felében és vége felé, a mikor Magyar-Balázs (1473., 1474.), Bátori István (1480–1489.), Losonczi László és bélteki Drágfi Bertalan (1493–1496.) s Szentgyörgyi Péter (1498–1509.) huzamosan itt tartják széküket. Olykor, pl. 1473. január havában (Magyar Balázs akkori vajda) az erdély-részi közgyüléseket is itt tartották.
(1275., 1313: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 605., 619., 699., 1280: Zimmermann-Werner. Urkundenbuoh. I. 163., 1282: Gpulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 12., 1291: U. o. lad. 5. n. 611., 1297: Dl. 28708., 28710., 37207., 1308: Dl. 36403. pag. 8. num. 5., 1313: Tört. Tár. 1892. 503. l., 1315: gr. Teleki cs. oklt. I. 36., 1324: Dl. 2256. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 388., Fejér VIII. 6. 85. és 2. 589., 1325–1336: Dl. 2256. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 390., 480., 1326: Dl. 28719., 1341: Dl. 30640., 1343 körül: Dl. 27272., 1350 körül: Dl. 28906., 1355: Dl. 31097. és Anjouk. okmt. VI. 343., 1360: Dl. 37079., 1364: gr. Teleki cs. oklt. I. 137., 1366: Dl. 30691., 28742., 1367: gr. Teleki cs. oklt. I. 150., 1366–1367: Kállai cs. llt., 1370: Dl. 27431., 1371: Dl. 29175., 1377–1473: Dl. 28751., 1378–1386: Dl. 36407. pag. 120. num. 3., 1380: Dl. 28756. 1391: Dl. 28758., 7686., 1392: Dl. 26991., 31114., 26990., 1393: Károlyi oklt. I. 461., 1398: Dl. 26873., 1407: gr. Teleki cs. oklt. I. 320., 321., 1409: Dl. 27148., 1412: Dl. 36403. pag. 9. num. 5., 1413: Dl. 36403. pag. 8. num. 1. pag. 9. num. 2., 1414: Dl. 36403. pag. 8. num. 6., 1414 körül: Dl. 27000., 1415: Dl. 28780., 29228., 1417: Dl. 28787., 1419: Dl. 28794., 1424: Dl. 29072., 29073., 1425: Dl. 36405. pag. 376. num. 1., 1429: Dl. 26774., 28199., 28807., 28808., 26774., 1430: Dl. 28810., 1431: Dl. 28816., 1433: Dl. 28817., 28973., 1435: Dl. 36897., 1436: Dl. 36404. pag. 98., 1438: Dl. 36390. pag. 3. num. 1. num. 2. num. 3. Dl. 36390. pag. 5. num. 1. pag. 2. num. 1., 1439: Dl. 26885., Dl. 36390. pag. 25. num. 2. num. 3. pag. 22. num. 1. pag. 17. num. 5. pag. 11. num. 1. num. 2. num. 3. pag. 10. num. 4. pag. 27, num. 1., 1440: Dl. 36390. pag. 38. num. 2. pag. 39. num. 3. pag. 48. num. 1., 1441: Dl. 27474., 36899., 36390. pag. 67. num. 2. pag. 86. num. l., Dl. 36406. pag. 7. num. 2. pag. 5. num. 1., 1442: Dl. 27163., 26782. Dl. 36390. pag. 96. num. 1. pag. 97. num. 1., 1443: Dl. 36406, pag. 10. num. 3., 1444: Dl. 36406. pag. 20. num. 2., 1448: Dl. 28985., 1449: Dl. 36391. pag. 92. num. 3. num. 4. pag. 99. num. 1., 1450: Dl. 36391. pag. 105. num. 1. Dl. 36406. pag. 43. num. 2. Dl. 36407. pag. 87. num. 2. pag. 91. num. 2. pag. 95. num. 3. pag. 101. num. 2., 1450 körül: Dl. 36403. pag. 159. num. 1., 1451: Dl. 36403. pag. 46. num. 4. pag. 50. num. 1. pag. 57. pag. 58. num. 2. pag. 59. num. 4. pag. 63. num. 1. pag. 64. num. 2. Dl. 36406. pag. 50. num. 1., 1452: Dl. 27027., Dl. 36403. pag. 74. num. 3. és Hunyadiak kora. X. 341., 1453: Dl. 30316., 26890., 28258. Dl. 36403. pag. 86. num. 1. pag. 90. num. 4. Dl. 36407. pag. 58., 1454: Dl. 36407. pag. 61. num. 4. pag. 44. num. 2. pag. 50. num. 4. pag. 56. num. 2., 1455: Dl. 36407. pag. 66. num. 1. pag. 60. num. 3. pag. 63. num. 1., 1456: Dl. 36403. pag. 30. num. 3., 1457: Dl. 36405. pag. 8., 1458: Dl. 36392. pag. 26. num. 1. pag. 30. num. 1., 1459: Dl. 36392. pag. 66. num. 1. num. 2., 1460: Dl. 36392. pag. 72. pag. 75. num. 3. pag. 80. num. 3. pag. 92, num. 1. pag. 98. num. 3. num. 4. pag. 99. num. 1. pag. 100. num. 1. pag. 101. num. 3. num. 4. Dl. 28847., 28848., 1461: Dl. 36392. pag. 143. num. 3. pag. 102. 1. num. 2. pag. 102. m. num. 3. pag. 116. num. 3. Dl. 15626. Erd. Muz. llt., 1462: U. o., 1462 körül: Dl. 29050., 1463: Dl. 28994., 1464: Dl. 37167., 1466: Dl. 29082., 31170., 36393. pag. 3. num. 2., 1467: Dl. 36393. pag. 14. num. 2. pag. 23. num. 2., 1468: Dl. 36393. pag. 44. num. 3. pag. 48. num. 3. Hunyadiak kora Xl. 304., 1469: Dl. 36393. pag. 137. num. 1. pag. 142. num. 2. gr. Teleki cs. oklt. II. 99. Akad. oklt. X. köt. Hunyadiak kora. XI. 367., 1470: Dl. 36392. pag. 146. num. 1. Dl. 36393. pag. 66. num. 2. Dl. 36394. pag. 27. num. 1. pag. 37. num. 2., 1471: Dl. 36393. pag. 94. num. 1. pag. 96. num. 1. pag. 101. num. 2., 1472: Dl. 27515., 29083., 1473: Dl. 28630., 27052., 28309., 28307., 28418., 28419., 28862., 26906. Dl. 36393. pag. 123. num. 3. és Erd. Muz. llt., 1474: Dl. 28420.,, 27199., 27200. Dl. 36403. pag. 104. num. 1., 1475: Dl. 28312. Erd. Muz. llt. és gr. Teleki cs. oklt. II. 121. l., 1476: Dl. 27059. és gr. Teleki cs. oklt. II. 130. Hunyadiak kora. XI. 573., 1477: Dl. 36403. pag. 130. num. 1., 1478: Dl. 26428., 27364., 26911., 27208., 29085. gr. Teleki cs. oklt. II. 132., 134., 1479: Dl. 36395. pag. 10. num. 1. Dl. 26806. Dl. 36405. pag. 64. num. 1. és Erd. Muz. llt., 1480: Dl. 26913., 26914. Dl. 36395. pag. 23. num. 1. pag. 25. num. 2. és Erd. Muz. llt., 1481: Dl. 26917., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt. Dl. 36395. pag. 40. num. 2., 1484: Dl. 28640., 36395. pag. 105. num. 1. pag. 112. num. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 162., 163., 1485: Dl. 36397. pag. 13. num. 1. Dl. 30910., 1486: Dl. 27070. gr. Teleki cs. oklt. II. 165., 166., 1487: Dl. 28337., 27218., 36396. pag. 11. num. 1., 1488: Dl. 27072., 1488 körül: Dl. 36397. pag. 115. num. 1., 1489: Dl. 26649., 28874. Dl. 36405. pag. 153. num. 1., 1491: Dl. 36398. pag. 37. num. 1. Dl. 30478., 30479., 26811., 1492: Dl. 36398. pag. 73. num. 1. pag. 92. num. 1. pag. 98. num. 1., 1493: Dl. 27220., 27077., 26814. és Erd. Muz. llt., 1494: Dl. 27079., 28805., 28449., 27224., 26936., 27980. gr. Teleki cs. oklt. II. 196., 1495: Dl. 28877., 27082., 26938., 28656., 27565., 1496: Dl. 26939., 27759., 27084., 32524., 28454., 28455., 27568., 1497: Dl. 27571., 36973., 36403. pag. 186. num. 1. pag. 192. num. 1. pag. 259. num. 1., 1498: Dl. 29337., 26951., 20652., 1499: Dl. 27093., 28544., 27091., 28460., 27576., 27092., 29088. gr. Teleki cs. oklt. II. 237., 1500: Dl. 28665., 26817., 26475., 30335. Dl. 36405. pag. 64. num. 1. gr. Teleki cs. oklt. II. 240., 242., 243., 244., 1501: Dl. 26953., 26964., 32553. Dl. 36405. pag. 150. num. 1. pag. 153. num. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 177. num. 1. pag. 179. num. 1., 1503: Dl. 36399. pag. 10. num. 1., 1505: Dl. 27236., 26956., 28473., 28550. Dl. 36399. pag. 45. num. 2., gr. Teleki cs. oklt. II. 274. és 427., 1506: Dl. 36399. pag. 267. num. 1., 27108., 1607: Dl. 36525. és gr. Teleki cs. oklt. II. 295., 1508: Dl. 27587., 26830., 28675., 26829., 26826., 27246. Dl. 36399. pag. 224. num. 1., 1509: Dl. 27403., 36399. pag. 317. num. 1. Dl. 27595., 27404., 1510: Dl. 36405. pag. 323. num. 1., 1513: gr. Teleki cs. oklt. II. 316., 1516: Dl. 36402. pag. 13. num. 1. gr. Teleki cs. oklt. II. 326., 1521: Dl. 36400. pag. 5. num. 1. gr. Teleki cs. oklt. II. 448. Dl. 36405. pag. 353. num. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 69. num. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 122. num. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 286. num. 1., 1525: gr: Teleki cs. oklt. II. 395., 396., 397., 452. Dl. 36401. pag. 25. num. 1. pag. 124. num. 1. pag. 125. num. 1., 1526: Dl. 36401. pag. 93. num. 1. pag. 101. num. 1.) A többire nézve l. Jakab Elek. Kolozsvár tört., különösen az Oklevéltár I. kötetét, továbbá a kolozsmon. apáts. llt. Kolozsvárott, a Zimmermann-féle Urkundenbuch köteteit. A városra vonatkozó könyvészetet Gerecze Péter állította össze Magyarorsz. műemlékei. II. 429–437. l.
Monostor. L. Kolo(z)smonost(o)ra néven.
Nagy-Almás. L. Almás városnál.
Régen. L. Tordavármegyében.
Szo(v)át. Villa Zovach. (1329: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. num. 626.) Zoat. (1334. körül: gr. Teleki cs. oklt. I. 51.) Sacerdos de Zuach, Suach, Svach, Znach. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vatic. I/1. 95., 103., 113., 127., 139. l.) Poss. Zoath. Ecclesia parochialis in Zoath. (1348: Zsuki cs. llt. P. 1.) Zuath. (1350: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 174.) Poss. Zuaach, Zouach. (1368: Zsuki cs. llt. C. 4.) Poss. Zouath. (1392 vagy 1393: Dl. 28769., 1468: gr. Teleki cs. oklt. II. 90.) Zowath. (1410: Zsuki cs. llt. P. 2., 1438: Dl. 27019., 1457: Dl. 36405. pag. 1. num. 2., 1468: Dl. 36393. pag. 54. num. 2., 1475: Dl. 27057., 1479: Dl. 36395. pag. 9. num. 1., 1491: gr. Teleki cs. oklt. II. 173., 1496: Dl. 36398. pag. 255. num. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 214.) Zouath. (1439: Dl. 36390. pag. 17. num. 3.) Poss. Zeuoth. (? 1467: Dl. 28408.) Poss. Zowaath. (1495: gr. Teleki cs. oklt. II. 201.) Silva Sombokor nominata in territorio possessionis Zowath. (1196: gr. Teleki cs. oklt. II. 209.) Zowath. (1510: Dl. 32572.) A Suki, suki Lepséni, zsolnai vagy szent-miklósi Pongrácz, somkereki Erdélyi, Geszti, Sándorházi vagy sándorházi Porkoláb, Ombozi vagy ombozi Kisfaludi, (Haranglábi, szamosfalvi Mikola, Mocsi) családoké, a Sukiak után még a monoszlai Csupor Miklós és Szentgyörgyi Péter erdélyi vajdáké, és (zálogban) Szabó Máté Torda városi polgáré is volt. – Már az 1330-as években egyházas hely. Parochiális egyházát a Sukiak 1348. évi osztályakor is említik. Ugyanekkor a határában levő halastavat, az itteni egyház szőlejét s a Csalánoserdő, Gyermökerdő, Somos- és Láposerdő vagy Laposerdő (Chalanuserdew, Gyermwkerdew, Sumus, Lapuserdew) nevű erdőket is fölsorolják. 1496-ban az itteni Sombokor nevű erdőt említik. – 1410-ben a Sukiak hű szolgálataiért Zsigmond király megerősítette I. Lajos király kiváltságlevelét, melylyel e családnak e helységre nézve minden hétfőn tartandó heti-vásárra és minden Szent-Mihály napján tartandó országos vásárra jogot adott. – 1509-ben Rákosi Pál mint az Ombozi Miklós, és Nagy István mint a Suki István itteni jobbágyai szerepelnek. – Ma Alsószovát és Felsőszovát, Kolozsvártól keletre.
Teke. (Teka.) Plebanus de Theke vicearchidiaconus de Ozd. (1318: Dl. 1942. és Anjouk okmt. I. 482.) Poss. Teke. (1322: Dl. 30294., 1453: Dl. 30826.) Sacerdos de Theka, Teka. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vatic. I/1. 92., 130., 138. l.) Teke. (1339: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. num. 634., 1464: Dl. 27040.) Poss. Theke. (1388: Dl. 30294., 1435: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 605., 1439: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 25. num. 2. és losonczi Bánffy cs. oklt. I. 626., 1439: Dl. 27161., 1443: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 98. fasc. 8. num. 4. és losonczi Bánffy cs. oklt. I. 647., Dl. 30437., 13718., 1446: Dl. 36391. pag. 11. num. 1., 1451: Dl. 36403. pag. 61. num. 3., 1455: Dl. 27312., 1457: Dl. 30836. és losonczi Bánffy cs. oklt. I. 700., Dl. 30196., 1458: Dl. 30839., 1464: Dl. 27492., .1465: 1473: Dl. 16167., 1489: Dl. 27379., 1495: Dl. 27749., 1502: Dl. 16167., 36404. pag. 174. num. 1., 1503: Dl. 27104.) Theke. (1445: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 65. fasc. 1. num. 7., 1506: Dl. 26824., 26959.) Opidum Theke. (1446: gr. Erdődy cs. galgóczi llt., 1456: Hunyadiak kora. X. 533., 1486: U. o. XII. 337. V. ö. Dl. 29058.) Villa Theke. (1464: Dl. 27490.) Plebanus de Theka. (1465: Dl. 30855.) Olykor (pl. 1439-ben, 1453-ban sat.) Dobokavármegyéhez is számítják, de inkább Kolozsvármegyéhez tartozott. – A Kökényes-Renold-nembeli Rehnold ispáné, ennek magvaszakadtával (1322.) a Kacsics-nembeli palásti vagy kentelekei Radó-fi és Libercsei, majd ezektől egyezségileg (1388. óta) a szintén Kacsics nembeli Szécsényi, továbbá a szécsényi Salgai, (kusali Jakcs), Losonczi, losonczi Bánfi, losonczi Dezsőfi, Hunyadi, Vár(a)dai és Toldalagi (válószínűleg inkább csak névleg), horogszegi Szilágyi, Szobi, (a Ráskai, kusali Jakcs) családoké volt. 1445-ben az Ujlaki Miklós ekkori (egyik) erdélyi vajda birtokai közt sorolják föl. – Már az 1330-as években is egyházas hely. Plébánosát már 1318-ban és 1465-ben is említik. – 1456-ban Szabó (Sartor) Lukács és Noza (ha ugyan a másolatos oklevél e nevet helyesen közli) Pál, 1495-ben «Geréb» Lőrincz és Mihály, 1506-ban Czafrangos Balázs itteni jobbágyok szerepelnek. Hunyadi János, «népek és lakosok sokaságával akarván» e szegénységre jutott birtokát «díszíteni», bizonyos szabadságokat és kiváltságokat adott e városnak és lakosainak, melyeket azután 1456. november 21-én kelt oklevelében Hunyadi László is megerősített. Később uj birtokosaitól: Szobi Pétertől és fiától Mihálytól nyertek a város lakói kiváltságokat, melyek hasonlókép az elszegényedett lakosság szaporítását és vagyonosodását czélozták, s a város tized-szedésére, pénzben és természetben való adózására és szolgáltatásaira, a fizetendő brrságokra, a város gerébjének és a földesúr tisztjének bíráskodására, a szabad plébános-választásra, az itteni országos vásárra, halastavak építésére, fűzfaültetésre, szüretre sat. vonatkoztak. – A megye keleti sarkában fekszik.
Összesen: 10 város.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages