TORDAVÁRMEGYE. | Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában

TORDAVÁRMEGYE.

Magyarország korabeli térképének megtekintéséhez kattintson ide!

Nyugat felől, Biharvármegye határvidékétől k.-é.-k. irányban a Maros felső folyása mentén emelkedő havasokig, az ország határáig hosszan nyult el, a mai Torda-Aranyos és Maros-Torda megyék területén. Testébe Torda várostól dél felé az Aranyos és Maros folyók között a székely Aranyos-szék, s Maros-Vásárhely vidékén a Kapus (hajdan Lekencze), Maros, Nyárád és Kis-Küküllő folyók mentén a székely Maros-szék ékelődött be, s különösen utóbbi a Maros-Vásárhelytől é-ny. fekvő mezőségi Pogocsa vagy Pakocsa vidékén egész vékonynyá keskenyítette azt.

Határa észak felé nagyjából ugyanaz volt, a mi a mai Torda-Aranyos és Maros-Torda megyéké Kolozs és Besztercze- Naszód megyék felé. Nyugotról k. és k-é. irányban haladva azonban, jelesül Tordától é-ny. Kis-Fenes, Hosdát (ma Hesdát), Léta (azaz Magyarléta és Oláhléta), Rákos (azaz Oláhrákos), Szent-László és Bányabiki (ma Bányabükk), továbbá Méhes, Velkér, Ölyves (azaz Nagyölves), Szent-Márton (azaz Mezőszentmárton), Kis-Nyulas, végül Alsó- és Felsőrépa (a középkorban inkább Répa vagy Répafalva) helységek a középkori Kolozsvármegyéhez számítandók. Déli határának ugyancsak az a vonal vehető, mely a régi Tordavármegyéből és a két székely székből alakult mai Torda-Aranyos és Maros-Torda megyéket a mai Hunyad, Alsó-Fehér, Kis-Küküllő, Udvarhely és Csik megyéktől (a középkorban Zaránd, Fejér és Küküllő vármegyék s Udvarhely és Csik székek) elválasztja, kivéve azokat a részeket, a hol a régi tordavármegye testébe a székely Aranyos és Maros székek beékelődtek. Aranyos-szék felől, Tordától déli irányban, a Maros mentén, Décse (azaz Marosdécse s ettől ny., é., é-k., k. és d-k. irányban Toroszkó-Szent-György (ma Toroczkószentgyörgy), a három Figed vagy Figöd (ma Felső- és Alsófüged), Toroszkó (ma Toroczkó), Borrév, Berkes, Peterd, Szind, Keresztes, G(y)éres, Szent-Király (ma Gyéresszentkirály), Lóna, (ma Aranyoslóna), Hadrév, Szent-Márton (ma Sósszentmárton) és Vajdaszeg Tordavármegyének szélső pontjai, melyek e székely széket majdnem egy egész kör módjára veszik körül, kivéve a három, illetve két Fügedet, melyek nyugotról kelet felé mintegy ék módjára nyúlnak be e szék testébe. Maros-szék felől pedig, Marosvásárhelytől ny.-d., a Maros partjától északi irányban Sóspatak (azaz Kerelősóspatak) s a mezőségi Pete, Uraj (ma Mezőuraly), Gerehenes, Sál(y)i és Pogocsa vagy Pakocsa, innen keleti irányban Rücs, Bozéd (ma Bazéd), Majos vagy Majus (ma Mojos), Keresztur (ma Pókakeresztur) és Sárpatak helységek, továbbá Nebáncs (ma Libáncs) puszta, aztán Sáromberek vagy Sáromberke, Szengyel (ma Erdőszengyel), Csanád (ma Erdőcsinád), Illye (ma Kisillye), a két Szederjes, Telek (ma Oláhtelek) és Kehér (ma Alsó- és Felsőköhér) helységek vehetők tordamegyeieknek, sőt olykor a Marosvásárhely szomszédságában fekvő Egerszeg és Szent-György (azaz Marosszentgyörgy) helységek is, a melyek azonban már inkább a Maros-szék testéhez tartoztak.

A XV. század végén négyezernél több adó alá eső házhelye volt.*

Engel, i. m. 38. és 149. l.

Hatalmas testén a nagy uradalmak s közép- és kis-birtokok változatos csoportban sorakoztak egymás mellé. A nagy uradalmak azonban itt is leginkább a hegyvidéken, a folyók felső folyása mentén terültek el. Ezek közül legelsőnek vehető Görgény vár uradalma, a székely Maros-széktől é. felé, a Maros keleti felső völgyei mentén s az ezek fölött emelkedő havasokban; összesen 1 város (Szent-Emre, ma Görgényszentimre) és 26 helység, ú. m. Szent-Márton (ujabban Sósszentmárton volt), Adriánus (ma Adorján, Adrián vagy Görgényadorján), Kásva, az azóta e tájról eltűnt Szelveszter, Hodák (azaz Görgényhodák), a közelében feküdt Szebencs, Libánfalva, Orsova (hajdan puszta, ma Görgényorsova helység), az e vidékről azóta eltünt Hohihi, Kencses (ma Kincses), Szent-Mihálytelke, Alsó- és Felső-Oroszi, Alsó- és Felső-Kehér (ma Alsó- és Felsáköhér), Sorbház (ma Sorobháza vagy Soropháza), Nádasd (ujabban Oláhnádas, majd Görgénynádas), Telek (azaz Otáhtelek), Pétertaka (ma Magyarpéterlaka), Kakucs, Belkény, Bölkény vagy Belke (ma Magyarbölkény és Oláhbölkény), Hétbik (ma Hétbükk), Petele, Ranoltfája (ma Radnótfája) helységek egészen, végül Körtvét(y)fája helység részei.

Maga Görgény feltünése óta királyi vár volt, s mint ilyen az erdélyi vajda, illetve a székélyek ispánjának (gyakran a kettő ugyanegy személy) tisztségéhez tartozott. I. Ulászló király korában (1443.) kir. adományul a Hunyadi János birtokába került, a kit 1447-ben az országnagyok, 1453-ban V. László király is megerősítettek annak birtokában. Közben, 1445-ben, Ujlaki Miklós akkori erdélyi vajda sorolja föl magánbirtokai között. Mátyás király azonban trónralépése után ezt is, mint a hunyadvármegyei hasonló Déva várát, királyi várnak tekintette, s királyi várnak vették közvetetlen utódai is.

A görgényvári uradalom közvetetlen szomszédságában nyugat és észak felé, a vármegyének kimutathatólag legrégibb birtokosai, a Kasaisa és a Tomaj nemzetségek tagjai, óriási földterület urai voltak. Előbbi nemzetséghez a Szécsényiek és szécsényi Salgaiak, utóbbihoz a losonczi Bánfiak, losonczi Dezsőfiek és Losoncziak tartoztak, a kiknek ősei a XIV. század folyamán olykor a Régeni vagy Régöni és Monyorói nevet is viselték.

A Tomaj-nemzetség második ismert őse, II. Dénes a Dénes fia, tárnokmester majd nádor, 1228-ban kapta hűségéért II. András királytól a Gertrud királyné megöletésében részes Kacsics-nembeli Simon bán birtokait, egyebek közt Széplakot, a hozzá tartozó összes falvakkal, pusztákkal, szabados- és szolganépekkel együtt. Ez a Széplak a mai Dedrádszéplak helységnek felel meg, a régi és mai Kolozsvármegyében, a Lucz folyócska mentén, a maros- tordavármegyei határszélen. Az adománylevél e birtok határait is leírja. Ebből azonban azt tudjuk meg, hogy hatalmas területtel van dolgunk, mely nagyjából a mai kolozsvármegyei Dedrádszéplak, illetőleg ennek szomszédságában, a mai maros-tordavármegyei Szászrégen vidékétől észak-északkeleti irányban, egyfelől az említett Lucz folyócska mentén é, felé, majd ezt elhagyva a Sajó folyó és Rudak patak felső folyása mentén (a régi Torda-, Kolozs- és Doboka-, a mai Maros-Torda-, Kolozs- és Besztercze-Naszódmegyében) halad; másfelől keletre csapva a Maros mentén terjed föl egész az ú. n. Kelemen-havasig, s a (mai) román határig («ad Alpes Clementis et inde ad Rusciam»), a régi Torda-, mai Maros-Tordavármegyében. E nagyterjedelmű birtoktestnek a középkori Tordavármegyébe eső részét e helyütt, az áttekinthetőség kedvéért, a Tomaj-nemzetségből eredő ép nevezett három családot külön-külön véve tárgyalom, még pedig mely középkori vármegyéhez tartozóságok tekintetében a XV. századból fenmaradt szabatosabb adatok szerint.

A losonczi Bánfiak birtokai időnkint a Maros felső folyása mentén (a mai Maros-Tordavármegye területén) Régen vagy Régön avagy Nagy-Régen város, mely a mai Szászrégennek felel meg, a szomszédságában a másik Régen vagy Régön avagy Magyar-Régen, mely mais utóbbi nevet viseli a innen ny.-d. Berecz(k)tel(e)ke (ma Beresztelke), é. felé Holt-Maros, Monyoró vagy Monyorós (ma Magyaró), az az Oroszfalu, mely Nagy-Oroszfalu nevet is visel s a mai Marosoroszfalunak felel meg, Molnasfalu (ma Monosfalu), Liget (ma Marosliget), Déda, Fileháza (ma Füleháza), a Monyoró határában feküdt Mentő vár s a XIV. században aljában feküdt Váralja helység; végül a XV. században a Szászrégentől d. fekvő Szent-Iván, azaz Vajda-Szent-Iván részei, mely utóbbiak tőlök a XV. század közepén tisztjök, a dobokavármegyei földvári vagy bonczhidai Nagy Gáspár kezére mentek át.

Ugyane család a XV. század 30-as éveiben kir. adományul, illetve zálogban, ugyane vidéken a Kacsics-nemzetség más ivadékainak, jelesül a szécsényi Salgaiaknak és Szécsényieknek birtokait is megszerezte. Ezek közül a Szászrégentől nem messze ny.-d. fekvő Magyar-Filpes vagy Nagy-Filpes (ma Magyarfülpös) és Szász-Filpes vagy Kis-Filpes (ma Kisfülpös, de már Kolozsvármegyében), s ezektől dél felé Unoka, Körtvél(y)kapu (ma Körtekapu) és Sárpatak számíthatók Tordavármegyéhez; a többiek, ugyane tájon (mintegy 9 inkább Kolozs-, a mintegy 13 inkább Dobokavármegyében) feküdtek. Mindezek aztán, az 1440-es évek cíta, magszakadás utján, lassankint a Hunyadiak kezére mentek át.

A Tomaj-ok másik ága, a losonczi Dezsőiek, többféle czírnen, többfelé voltak birtokosok e vármegyében. E birtokaik történetének külső képe azonban meglehetősen összekuszálódik az által, hogy Dezsőfi id. és ifj. László, s Zsigmond az 1467. évi erdélyi lázadásban résztvévén, birtokaikat Mátyás király másoknak adományozta, a kikről e birtokok még ugyane korszakban részben ismét másokra szálltak át. A könnyebb áttekintés kedvéért tehát röviden sorjába veszem itt különböző czímen bírt jószágaikat.

Még a XIII. század elejéről eredő birtokaik közül a XV. század folyamán a Tordavármegyéhez számítható Felfalu, a két, azaz Alsó- és Felső-Idécs vagy Idecs (ma Alsó- és Felsőidecs), Oroszfalu (azaz valószínűleg a mai Oroszidecs), Lövér vagy Lövél (a mai Lövél), a három, azaz Alsó-, Közép- és Felső-Idécspataka (ma Idecspatak), Vécs az itteni várral, a valahol e tájon feküdt Veresszék vagy Veresszeg, Szakál (azaz a mai Erdőszakál), Disznojó vagy Disznajó és Szász-Disznojó (ma Disznajó), Hodák (Maroshodák), a csupán egyszer, Hodákkal együtt említett, de ma nem létező Hodor, Kövesd (Maroskövesd) és Liget (Marosliget) helységeket (összesen 17), illetve várat találjuk kezükön, a mai Maros-Tordamegyében; Szászrégentől é. és é.-k. felé. Mind e birtokokat, mint a föntebb már megnevezett három hűtlen Dezsőfi jószágait, némely más, Torda- és Küküllővármegyéhez számítható birtokok részeivel, valamint a Torda város szomszédságában fekvő mai Keresztessel azonosnak vehető Keresztessel együtt (melyet 1453-ban Losonczi Dezső kapott V. László királytól), 1467-ben kedvelt hívének, nádasdi Ungor János királyi udvari katonának (a ki a pozsegavármegyei Orjava váráról a király kívánságára lemondott) és általa édes testvéreinek, Miklósnak és Lászlónak adományozta Mátyás király. E birtokok (Veresszeg, az egyik Disznojó, Liget, Hodor és Keresztes kivételével) egy 1473-ban kötött, s ugy Mátyás, mint II. Ulászló király által megerősített kölcsönös örökösödési szerződés értelmében, a XVI. század elején (1507., 1509.), a nádasdi Ungorok magvaszakadtával Szobi Mihályra szálltak át. – Az ifjabb losonczi Dezsőfi László némely birtokait (a két Idécspataka, Veresszeg, Lövér, Szakál, az egyik Disznojó, Hodák, Hodor, Kövesd, Liget és Keresztes) azonban ennek halálával és magvaszakadtával Mátyás király Bátori István országbírónak és erdélyi vajdának adományozta, mely adományt II. Ulászló király 1492-ben a nevezett István és rokonsága részére megerősíté. – Végül a losonczi Dezsőfiek e helységekben bírt némely részei, részint egyezség utján losonczi Dezsőfi Jánostól (valószínűleg Vécs és a két Idécs), részint pedig a nádasdi Ungorok adományából (Lövér, Alsó- és Felső-Idécspataka, Vécs vár, Veresszeg, Szakál, a két Disznajó, Hodák és Liget) a XV. század végén és a XVI. század elején a losonczi Dezsőfi Ilonától (mint nagyanyjától) származó Betleni Miklós és fiai kezére kerültek.

A losonczi Dezsőfiek birtoka volt még e vármegyében, de kimutathatólag csak a XIV. század vége felé, Szilvás (azaz Magyarszilvás, a mai Torda-Aranyosmegyében) és az ismeretlen fekvésű Szakol; továbbá a Marosvásárhelytől é.-k. fekvő (ma maros-tordavármegyei) Csanád (azaz Erdőcsinád) és Szederjes, melyeket 1411-ben a maros-széki székely Szenttrinitásiaknak adtak el, de a melyekhez még évtizedek mulva (1439., 1440.) is jogot tartottak; végül (1453. óta) a Torda város szomszédságában feküdt szent-miklósi puszta is, a rajta feküdt hasonló nevű várral és a Torda városi vámmal együtt, melyeket az 1467. évi erdélyi lázadáskor Torda város közönségének adott a király, de a melyeket Dezsőfi ifj. László és Zsigmond 1469-ben egyezség utján visszaszerzett a várostól.

Ugyanez időtájt (1451. 1457.) ugyanez a két Dezsőfi atyjokkal, Losonczi Dezső volt erdélyi vajdával együtt, Hunyadi Jánossal szemben Sárpatak s némely más, szomszédos vármegyei helységek részeihez tartottak jogot, csere czímén, melyet Hunyadi János állítólag nem akart érvényesíteni.

Mindent összefoglalva tehát, a Losonczi Dezsőfiek időnkint mintegy 22 helységben és 2 várban bírtak részeket, a vármegye közepe táján, leginkább pedig annak é.-k. zugában, a Maros felső folyása mentén.

A Tomaj-ok Harmadik ága, a Losoncziak szintén a legutóbb említett vidéken voltak birtokosok, leginkább a Kacsics-nembeliek után. Jelesül a két Régenben a XIII. század óta a XVI-ikban is; továbbá kimutathatólag a XIV. század végéig (1393) Holt-Maros, Felső-Oroszfalu (azaz Marosoroszfalu), Déda és Liget, a Szécsényiek után pedig a XV-ik században, ugy látszik, házasság utján a Szászrégen és Marosvásárhely közti vidéken Sárpatak, Unoka, Körtvélykapu, Magyar-Filpes vagy Nagy-Filpes (ma Magyarfülpös) és az olykor s inkább Kolozsvármegyéhez számított Szász-Filpes vagy Kis-Filpes (ma Kisfülpös) helységekben. Utóbbi, t. i. a Szécsényi-féle birtokcsoport, talán csak az egyetlen Körtvélykapu kivételével, a XV. század közepén csere vagy vétel ezímén a Hunyadi János kezére ment át.

Végül ugyancsak a Losoncziaknak a Szászrégentől d.-dny. fekvő Szent-Iván, azaz Vajda-Szent-Iván, mindent összevéve tehát összesen mintegy 12 helységben, illetve városban (Régen) voltak részei.

A Tomaj-ok e birtokaival kapcsolatban önállóan kell itt, bár csak röviden, szólanom a Kacsics-ok ugyane vidéki, részben már eddig is emlegetett birtokviszonyairól.

E nemzetségnek ősi jószága volt e tájon Széplak azaz Dedrádszéplak, melyet a hozzá tartozó, leginkább a Felső-Maros mentén elterülő óriási uradalommal együtt a hűtlen Simon bántól elvévén, mint láttuk, 1228-ban a Tomajoknak adott II. Endre király. A nemzetség egyik tagja Tamás mester I. Károly királytól ujra kapott jószágokat e vidéken, jelesül 1319-ben és 1323-ban a hűtlen Ipot fia András jószágait, melyekben e Tamás leszármazóit, a Szécsényieket, de a szécsényi Salgaiakkal együtt, egész a Hunyadi János koráig benne találjuk. E birtokok három vármegye, – Kolozs, Doboka és Torda, – összeszögellésénél feküdtek, s később e három vármegyéhez számíthatók; jelesül Tordavármegyéhez Magyar-Filpes vagy Nagy-Filpes (ma Magyarfülpös), az olykor s inkább Kolozsvármegyéhez számított Szász-Filpes vagy Kis-Filpes (ma Kisfülpös, Kolozsvármegyében), Körtvél(y)kapu, Unkatelöke vagy Unoka, az azóta e vidékről eltünt a később egyáltalában nem említett Knezeg és Pinár, végül Sárpatak és Sáromber(e)k. Utóbbi birtok, Gernyeszeg helységgel s Nebáncs és Ebes pusztult birtokokkal együtt a Szécsényiek, illetve szécsényi Salgaiak kezéről a XIV. század végén (1395.) a királyra, a XV. század elején (1405.) a somkereki Erdélyiekre, a többiek pedig az 1430–1450-es években különböző czímeken a losonczi Bánfiakra és Dezsőfiekre, illetve a Losoncziakra és Hunyadiakra, s ezekről később ismét másokra. szálltak át.

Ugyancsak a Kacsics-nemzetségből valók a dobokavármegyei harinnai. vagy szészármai Farkas-ok, a kiket ugyane vidéken a XV. század közepén (1458.) Sáromberek, a XV. és XVI. század folyamán a két Régen s (ugy látszik) tartozékai pl. 1508-ban Disznajó helység részeinek birtokában találunk. Ezenkívül azonban ugyanők más birtokot is szereztek e tájon. Jelesül 1475-ben (az ekkor Kolozsvármegyéhez számított, különben tordavármegyei) Magyar-Filpes (ma Magyarfülpös) és Szász-Filpes (ma Kisfülpös, Kolozsvármegyében) helységekben, a hol Mátyás királytól a hűtlenségbe esett farnasi Veresek birtokait kapták, melyeket ugyane király előbb az azóta magtalanul elhalt monoszlai Csupor Miklósnak adományozott.

A zűrzavarosán egymásra következő birtokváltozások miatt, tehát a nagyobb szabatosság kedvéért, hasonlókép önállóan kell itt összefoglalnom Hunyadi-rokonság e megyei birtokviszonyait is. Hunyadi János részint I. Ulászló királytól adományul kapta (magszakadás czímén a Szécsényi-, illetve losonczi Bánfi-család egyik ága után), részint csere, illetve vétel utján a Losoncziaktól szerezte a következő, eredetileg Szécsényi-féle, Tordavármegyéhez számítható birtokok, u. m. a sokat emlegetett Magyar- és Szász-Filpes, Körtvélykapu, Unoka és Sárpatak részeit. E birtokokat Mátyás király 1458-ban a beszterczei uradalommal és grófsággal együtt nagybátyjának, horogszegi Szilágyi Mihálynak adományozta, a kinek halálával azonban, vagy talán még előbb, ismét visszajutottak azok a Mátyás király kezébe. Ugyanő 1463-ban némely kolozsvármegyei s Sárpatak és Körtvélykapu tordavármegyei helységeket szent-iváni Székely Mihály és Héderfá(ja)i István beszterczei királyi várkapitányoknak adományozta. Székely Mihály az 1467. évi erdélyi lázadáskor szintén hűtlenségbe esvén, e két helységben bírt részei királyi adományul a monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajda kezére jutottak. Közben (1443–1467.) e birtokok némely részei, jelesül a két Filpes és Unoka, időnkint cserében vagy adományul, a farnasi Veresek kezén is voltak a Hunyadiaktól, a kik ezenkívül 1455-ben a Mezőségen fekvő Iklánd, Bodon, Kapus és Keméntelke (ma Torda-Aranyosmegye d.-k. zugában) helységek részeit is megszerezték, cserében a Csákiaktól. Nincs azonban róla tudomásunk, hogy e négy helység valóságos birtokába beléptek volna.

Hunyadi János ezenkívül – mint már említők – 1443. óta az addig királyi Görgény várát és nagyterjedelmű uradalmát, valamint a hol Torda-, hol Kolozsvármegyéhez számított, de már inkább Tordába sorozott, előbb szintén királyi Léta várát is bírta egy ideig, szintén tartozékaival együtt, melyek akkor részben Kolozs-, részben Tordavármegyében feküdtek, ma azonban egyedül Torda-Aranyosvármegye területén találhatók. Ezek közül Hagymás, Monyoróság vagy Monyaróság (ma Magyaróság), Szent-Király vagy Oláh-Szent-Király (ma Pusztaszentkirály), Kékbik vagy Kékbük (ma Kékbükk puszta), Egres vagy Rah-Egres (ma Ruhaegres), Sütmeg, Asszonfalva s Alsó-File és Felső-File vagy Alsó-Füle és Felső-Füle számíthatók a középkori Tordavármegyéhez.

Léta vára kétségkívül kezdettől fogva királyi vár volt a XV. század közepéig, s mint több más erdélyi vár, állandóan a mindenkori erdélyi vajda tisztsége alatt állt, a ki saját embereivel rakta meg s innen intézte vagy intéztette Tordavármegye területének ügyeit is. I. Ulászló király kora óta magánosok kezére került. Eleinte a herepei Erdélyi másként Herepei Márké (1441., 1443.), majd a kusalyi Jakcs-oké (1450.), aztán Hunyadi János nővéréé Klára asszonyé, s általa a Dengelegi vagy dengelegi Pongrácz családé lett (már 1450. és később), utánok pedig, valamikor 1504. táján, a gyarmati Balási-ak azaz Balassák birtokába került.

A dengelegi Pongráczok ezenkívül az erdélyrészi Fejérvármegyében fekvő Diód várukhoz a Mezőségen 7 falu, jelesül Gerebenes, Szakál, Szengyel, Bodon, Kapus, Keméntelke és Iklánd részeit bírták, végül – mint már fentebb láttuk – jó hosszu ideig Toroszkó várát és tartozékait tartották kezükön. Mezőségi birtokaikat a XVI. század elején az erdélyrészi Fejér-, illetve Küküllővármegyéből való csesztvei vagy héderfájai Barlabásiak vagy Barnabásiak szerezték meg, kir. adományban is (1513).

Visszatérve, a honnan kiindultunk, Görgény vár a a Kacsics- és Tomaj-birtokok vidékére, ezek szomszédságában, Szászrégentől déli irányban s folytatáskép odább nyugatra főleg a Mezőségen, a XV. század elejétől (1405.) kezdve a Becse-Gergely nemzetségből származó Somkerekiek vagy somkereki Erdélyiek voltak birtokosok. Birtokaik központja a mai Maros-Tordamegyében, Marosvásárhelytől é.-k. fekvő Gernyeszeg helység, kastélylyal vagy várral, melyhez e tájon Sáromberek (ma Sáromberke) város, Ill(y)e (ma Kisillye), Csanád vagy Csenád (ma Erdőcsinád), Szederjes (ma Kis- és Nagvszederjes), Sárpataka vagy Sárpatak, Szent-Iván vagy Vajda-Szent-Iván, Unoka, Körtvél(y)kapu (ma Körtekapu vagy Körtvekapu), Néma (ma puszta) helységek, a Gernyeszelt és Sáromberek szomszédságában feküdt Ebes vagy Ebestelki és a Sáromberkével szomszédos Nebáncs (ma Libáncs puszta) helységek vagy inkább puszták, s odább nyugatra a Mezőségen Rics vagy Rücs (az eddig felsoroltak a mai Maros-Tordamegyében), Gereben(y)es, Záh, Szakál és Szengyél helységek (ma Torda-Aranyosmegyében), egészben vagy részben, tartoztak. Ezenkívül 1458-ban, cserében Mátyás királytól, a görgényvári uradalomból a Gernyeszeg szomszédságában fekvő Péterlaka (ma Magyarpéterlaka) és Körtvél(y)fája helységeket kapták, amelyeket azonban később nem találunk birtokukban. Ellenben kezükön találjuk a XV. század második felében az ép felsorolt birtokokkal szomszédos, nagyrészt szintén a Mezőségen fekvő Póka, Pakocsa vagy Pagocsa, Sóspatak (ma Kerelősóspatak), az ennek határában feküdt Szent-Miklós vagy Puszta-Szent-Miklós, Lekencze és Dátos helységeket, a valahol ezek vidékén feküdt Venencze pusztát (részben a mai Maros-Torda-, részben Torda-Aranyosmegyében), a melyeknek részeibe 1487-ben a somkereki Erdélyi Miklós leányai után a farnasi Veres, Betleni, kendi Baládfi, Kendi és (patai) Dezső családok tagjai igtattatták magokat; továbbá Lőrinczteleke vagy Lőrinczteleki pusztát (a mai torda-aranyosmegyei Mezősályi határában), vétel utján a dobokavármegyei Kecsetiektől; végül az odább nyugatra (Torda várostól ny.-é., szintén mai torda-aranyosmegyei területen) fekvő Szentkirály (ma Pusztaazentkirály) részeit, melyeket 1501-ben szilvási Csezeliczki Mátyásnak adtak.

Somkereki Erdélyi István szintén csatlakozván az 1467. évi erdélyi lázadáshoz, gernyeszegi kastélyát tartozékaival együtt előbb monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának adta Mátyás király, majd ennek halálával ugyane kastélyt és tartozékait, s ezenkívül a szintén hűtlenségbe esett farnasi Veres Benedek vagy János öt helységben, u. m. Detreh vagy Tetreh (ma Alsádetrehem), Mindszent (ma Mezőmindszent vagy Felsődetrehem), Ből vagy Bél (ma Mezőbő), Kók (ma Mezőkók) és Dátos (ma Marosdátos, valamennyi ma Torda-Aranyosmegyében) helységekben levő részeit, zálogkép, illetve cserében a trencsénvármegyei Sztrencsén várért, szent-miklósi Pongrácz Lászlónak és feleségének, Jusztina asszonynak. E birtokokat, az ép fölsorolt őt helységgel az időközben megözvegyedett Jusztina asszony, második férje, a hűtlen Suki Mihály fia Pál is elhalván, harmadik férjének, a hűtlen látszik, házasság utján a detrehi vagy bartáni Peresektől; 1463-ban valami ezímen, ugy látszik, Sáli (azaz Mezősályi) a Maros mentén Bogát és Ludas részei, kir. adományul a hűtlen Bogáti Andrástól, 1464. óta; ugy látszik, ugyanez idő óta Mikes és Szelestye vagy Szelistye (Torda várostól é.-ny.), vétel utján ugyancsak a Bogátiaktól; s végül e helységektől d.-ny. felé Aklos vagy Oklos, mintegy 1450. óta, kormányzói adomány ezímén a magvaszakadt tuzsoni Bolgár László után; azaz mindent összevéve mintegy 23–26 helység részei. Ezek közül viszont Gerebenes és Pinár részeit 1466-ban Benedek és János cserébe adták szent-ánnai Tót Istvánnak.

Ez a Veres Benedek és János az erdélyi lázadásban való részvételük miátt hűtlenségbe esvén, a Mátyás király adománya alapján, 1467–1468. táján vagy később, több birtokuk vagy birtokrészük idegenek kezére került. – Jelesül Torda város közönsége kapta a határában feküdt Péterlakát, a jász-belényszállási Sándor Pál pocsiteli kir. várnagy kapta Szent-Jakab részéit, majd az ő halálával és magvaszakadtával 1472-ben ugyanazt a dobokavármegyei szilkereki Gebárt Benedek, a kolozsvármegyei Szomordoki Mihály és Kórógyi Bertalan és a jász-belényazállási Ficsor Márton. Ez utóbbi birtok részei azonban az aranyos-széki kevendi Székely Jakab és fiai kezére kerültek, a kik, mint látni fogjuk; más részeket is kaptak a nevezett hűtlen Veresek jószágaiból. – Pikre András kapta 1468-ban a Mezőségen fekvő Szent-Jakab, Ből, Kók, Detreh, Mindszent, Tóhát, Örke, Gyéres, Tordalaka, továbbá Gerebenes, Sóspatak és Szent-Miklós részeit, majd az ő halálával és magvaszakadtával még ez évben monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajda, a ki ezenkívül szintén ugyanez évben a 2 Filpes vagy Fülpös, Unoka és Dátos részeit is kir. adományul nyerte. Az ő halálával és magvaszakadtával kir. adományul Géres, Tordalaka, Örke és Tóhát részei 1474-ben az említett kevendi Székely Jakab, Magyar-Filpes és Szász-Filpes részei 1475-ben a dobokavármégyei harinnai Farkas Tamás; s Unoka részei ugyancsak 1475-ben Piski György kezére kerültek, a ki ezenkívül a XV. század vége felé Szent Jakab más részeit is kezén tartotta. Ugy látszik azonban, hogy a farnasi Veresek mikesi és szelestyei részeit is Csupor Miklós kapta valamikor; mert e részeket 1474-ben, mint az ő urafogyott birtokát adta ficsóczi Fics Máténak Mátyás király. – Végül somkereki Erdélyi János, illetve felesége Jusztina kapták Mátyás, majd II. Ulászló királytól Ből, Detreh, Mindszent, Kók és Dátos részeit, melyeket azonban, Ből és Kók némely részeinek kivételével, 1494-ben az időközben Mátyás király halála után Lengyelországból visszatért farnasi Veres Jánosnak egyezségileg visszabocsátottak. Ez a János pör utján is igyekezett visszaszerezni a maga és testvére, Benedek régi jószágait. 1505-ben Unoka, Szent-Jakab, Géres, Örke helységek s Péterlaka és Tordalaka puszták birtokába igtattatta magát, de ellentmondásokkal. Özvegye Krisztina asszony 1515-ben Mikes és Szelestye, fia Márton 1518-ban Szent-Jakab, Detreh, Mindszent, Kók, Tordalaka és Dátos helységekben még mindig birtokos. Mikes és Szelestye némely részei a XV. század végén házasság czímén a dobokavármegyei Szilvási-ak, más részei pedig 1501-ben örökös vétel utján a mind Kolozs-, mind Tordavármegyében birtokos szilvási Csezeliczki-ek, – végül Tóhát, Géres és Tordalaka részei, mint időközben a kevendi Székely Jakab birtokai, ugy látszik, vele kötött egyezség alapján, ugyancsak a farnasi Veres családba történt beházasodás czímén, szintén a nevezett Szilvásiak és a dobokavármegyei Kecsetiek kezére jutottak.

A somkereki Erdélyiek tehát a régi Tordavármegyében, a mai Maros-Torda- és Torda-Aranyosmegye területén 1 kastély vagy vár, 1 város, s részben vagy egészen 31 helység vagy puszta urai voltak. E birtokok közül az emlegetett Jáncs és neje 1491-ben Szent-Iván, azaz Vajda-Szent-Iván s Szakál és Szengyel (azaz Mezőszakál és Mezőszengyel) részeit egyezségileg a szentiváni Ssékelyeknek, 1507-ben pedig Rücs és Pakocsa részeit a szengyeli Kis, Kovács és Lőrinczi s az udvarhelyi Ficsor családok, Csanád részeit a Szengyeli s Szederjes részeit a sáromberki Nagy családok tagjainak adta.

Ugyane tájakon, többfelé, 1 várban és mintegy 27 helységben földesur különböző czímeken a somkereki Erdélyiekhez hasonlóan a Becse-Gergely-nemzetségből származó, szintén előkelő Betleni vagy Betlemi család, főleg a XV. század végén és a XVI. század elején. Egyik birtokcsoportjuk a Szászrégen közvetetlen közelében az olykor Kolozsvármegyéhez számított, de inkább tordavármegyei Magyar-Filpes (ma Magyarfülpös) és Szász-Filpes (a mai Kisfülpös, Kolozsvármegyében), melyekre nézve azonban a XVI. század elején megejtett igtatás alkalmával a harinnai Farkasok ellentmondással éltek; a második ugyancsak Szászrégentől é. és é.-k. felé, a Maros felső folyása mentén fekvő Vécs vár, Vécs és a két Idécs (ma Alsó- és Felsőidecs), Lövér vagy Lövél (a mai Lövél), Alsó- és Felső-Idécspataka (ma Idecspatak), a valahol e tájon feküdt Veresszék vagy Veresszeg, Szakál (azaz a mai Erdőszakál), Diaznojó vagy Disznajó és Szász-Disznojó (ma Disznajó), Hodák (Maroshodák) és Liget (Marosliget), melyeket a losonczi Dezsőfiek illetve nádasdi Ungorok birtokaiból szereztek. A harmadik a Mezőségen azon a vidéken terült el, a hol a mai Torda-Aranyos és Maros-Tordamegyék összeérnek, s több részből állt. Jelesül Ercse, Bala, Rics vagy Rücs, Gerebenes, Uraj és Pete, vétel utján 1497. óta az e vidéken már 1469-ben birtokos, Bereg- illetve Ugocsavármegyéből való eszényi Csapiaktól; Bodon, Keméntelke és Iklánd 1501. óta, ugyancsak vétel czímén a kolozsvármegyei györgyfalvi Henke családtól; végül Dátos, Lekencze, Sóspatak, az ennek határában feküdt Szent-Miklós és Kapus részei, melyekben 1515-ben találjuk birtokosnak.

A farnasi Veres-eket előbb említém. E család a kolozsvármegyei Farnas vagy Farnos helységről olykor Farnasi-nak vagy Farnosi-nak is nevezte magát s egyik tordavármegyei birtokáról olykor a detrehi előnevet is viselte. Különböző czímen kapott vagy szerzett nagyterjedelmű jószágai a mai maros-tordamegyei Magyarfülpös és Unoka (Szászrégentől ny.-d.) vidékétől nyugat felé a torda-aranyosmegyei Mezőségen át a Toroczkó közelében fekvő két Oklos (a középkorban inkább Aklos) helységig terültek el. Ez irányban haladva az övék volt időnkint a Tordavármegyéhez számítható Magyar-Filpes vagy Nagy-Filpes (ma Magyarfülpös) és az olykor szintén Tordavármegyéhez számított, de inkább (s ma is) kolozsvármegyei Szász-Filpes vagy Kis-Filpes (ma Kisfülpös), csere czímén a Hunyadiaktól 1443. óta; a szomszédságban Unoka kormányzói adományul 1447. óta; ugyane tájon Pinár, s odább nyugatra, mai torda-aranyosmegyei területen Gerebenes és Dátos, cserében 1460. óta a velök rokon Kecsetiektől; közelebb a Maroshoz Sóspatak azaz Kerelősóspatak) és az ennek vidékén feküdt Szent-Miklós, ugyancsak kormányzói adomány czímén 1451. óta a magvaszakadt tuzsoni Bolgár László után; a Mezőségen Szent-Jakab, Ből, Ból vagy Bél (ma Mezőbő), Kók, Kok vagy Kak (ma Mezőkók), Detreh vagy Tetreh (ma Alsódetrehem), Mindszent vagy Mentszent (ma Mezőmindszent vagy Felsődetrehem), Tóhát, az ezek vidékén feküdt Urkonfalva és Farkaslaka, továbbá Örke vagy Erke, Gyéres vagy Gérec (ma Aranyosgyéres), az ennek szomszédságában feküdt Tordalaka, s a Torda város határában feküdt Péterlaka, kimutathatólag 1441. illetve 1454. óta – ugy látszik – házasság utján a detrehi vagy bartáni Peresektől; 1453-ban valami czímen, ugy látszik, Sáli (azaz Mezősályi) a Maros mentén Bogát és Ludas részei, kir. adományul a hűtlen Bogáti Andrástól, 1464. óta; ugy látszik, ugyanez idő óta Mikes és Szelestye vagy Szelistye (Torda várostól é.-ny.), vétel utján ugyancsak a Bogátiaktól; s végül e helységektől d.-ny. felé Aklos vagy Oklos, mintegy 1450. óta, kormányzói adomány ezímén a magvaszakadt tuzsoni Bolgár László után; azaz mindent összevéve mintegy 23–26 helység részei. Ezek közül viszont Gerebenes és Pinár részeit 1466-ban Benedek és János cserébe adták szent-annai Tót Istvánnak.

Ez a Veres Benedek és János az erdélyi lázadásban való részvételük miatt hűtlenségbe esvén, a Mátyás király adománya alapján, 1467–1468. táján vagy később, több birtokuk vagy birtokrészűk idegenek kezére került. – Jelesül Torda város közönsége kapta a határában feküdt Péterlakát; a jász-belényszállási Sándor Pál pocsiteli kir. várnagy kapta Szent-Jakab részeit, majd az ő halálával és magvaszakadtával 1472-ben ugyanazt a dóbokavármegyei szilkereki Gebárt Benedek, a kolozsvármegyei Szomordoki Mihály és Kórógyi Bertalan és a jász-belényszáltási Ficsor Márton. Ez utóbbi birtok részei azonban az aranyos-széki kevendi Székely Jakab és fiai kezére kerültek, a kik, mint látni fogjuk, más részeket is kaptak a nevezett hűtlen Veresek jószágaiból. – Pikre András kapta 1468-ban a Mezőségen fekvő Szent-Jakab, Ből, Kók, Detreh, Mindszent, Tóhát, Örke, Gyéres, Tordalaka, továbbá Gerebenes, Sóspatak és Szent-Miklós részeit, majd az ő halálával és magvaszakadtával még ez évben monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajda, a ki ezenkívül szintén ugyanez évben a 2 Filpes vagy Fülpös, Unoka és Dátos részeit is kir. adományul nyerte. Az ő halálával és magvaszakadtával kir. adományul Géres, Tordalaka, Örke és Tóhát részei 1474-ben az említett kevendi Székely Jakab, Magyar-Filpes és Szász-Filpes részei 1475-ben a dobokavármegyei harinnai Farkas Tamás, s Unoka részei ugyancsak 1476-ben Piski György kezére kerültek, a ki ezenkívül a XV. század vége felé Szent Jakab más részeit is kezén tartotta. Ugy látszik azonban, hogy a farnasi Veresek mikesi és szelestyei részeit is Csupor Miklós kapta, valamikor, mert e részeket 1474-ben, mint az ő urafogyott birtokát adta ficsóczi Fics Máténak Mátyás király. – Végül somkereki Erdélyi János, illetve felesége Jusztina kapták Mátyás, majd II. Ulászló királytól Ből, Detreh, Mindszent, Kók és Dátos részeit, melyeket azonban, Ből és Kók némely részeinek kivételével, 1494-ben az időközben Mátyás király halála után Lengyelországból visszatért farnasi Veres Jánosnak egyezségileg visszabocsátottak. Ez a János pör utján is igyekezett visszaszerezni a maga és testvére Benedek régi jószágait. 1505-ben Unoka, Szent-Jakab, Géres, Örke helységek s Péterlaka és Tordalaka puszták birtokába igtattatta magát, de ellentmondásokkal. Özvegye Krisztina asszony 1515-ben Mikes és Szelestye, fia Márton 1518-ban Szent-Jakab, Detreh, Mindszent, Kók, Tordalaka és Dátos helységekben még mindig birtokos. Mikes és Szelestye némely részei a XV. század végén házasság czímén a dobokavármegyei Szilvási-ak, más részei pedig 1501-ben örökös vétel utján a mind Kolozs-, mind Tordavármegyében birtokos szilvási Csezeliczki-ek, – végül Tóhát, Géres és Tordalaka részei, mint időközben a kevendi Székely Jakab birtokai, ugy látszik, vele kötött egyezség alapján, ugyancsak a farnasi Veres családba történt beházasodás czímén, szintén a nevezett Szilvásiak és a dobokavármegyei Kecsetiek kezére jutottak.

Ugyane tájakon két más, nem e vármegyéből való család is kapott vagy szerzett birtokokat, t. i. a Nagyvölgyi és a Kecseti, előbbi Bács és Bodrog vármegyékből, utóbbi pedig, mint már láttuk, a dobokavármegyei Kecsetről. A XV. század közepe táján mindkettő sógorsági viszonyban állt a nevezetes szerepet játszott farnasi Veresekkel, jelesül Nagyvölgyi László a szintén bodrogvármegyei, de Tordavármegyében is nagybirtokos bartáni Peres György Ilona nevű, farnasi Veres Dénes pedig ugyanannak Katalin nevű leányát bírta nőül; viszont Kecseti Lászlónak az erdélyi lázadásban nagy szerepet vitt farnasi Veres Benedek és János nővére Anna, valamennyien a nevezett Dénes gyermekei, volt a felesége. Nagyvölgyi László 1441-ben e Dénessel együtt bírta a ma Torda-Aranyosvármegyében, a Mezőségen fekvő Szent-Jakab, Bő1 vagy Bél, Kók vagy Kak s Magyar- és Oláh-Detreh (ma Alsódetrehem), később pedig a mai Maros-Tordavármegyében, Szászrégentől ny. és d.-ny. fekvő Szász-Filpes, Magyar-Filpes és Unoka helységek részeit, utóbbiakat cserében illetve adományul Hunyadi Jánostól. – A gecsetiek közül Péter váczi püspök, a ki olykor Agmándi néven is előfordul, 1445-ben és 1447-ben rokonaival, egyebek közt édes testvérének, Andrásnak fiával Lászlóval, továbbá farnasi Veres Dénessel együtt kapta Hunyadi János erdélyi vajdától cserébe Magyar-Filpes és Szász- Filpes részeit. E Kecseti László sógoraival, farnasi Veres Benedekkel és Jánossal, együtt szintén részt vévén az 1467. évi erdélyi lázadásban, 1468-ban az ő Magyar-Filpes, Szász-Filpes, Unoka, Néma, Gerebenes és Dátos helységekben (összesen hat) e farnasi Veresekkel közösen bírt részeit is monoszlói Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozta Mátyás király; többi birtokait, jelesül Péterlaka részeit Torda város közönségének, Sáli helységben levő részeit pedig a hunyadvármegyei Rápoltiaknak. E hűtlen László gyermekeit azonban még 1493. táján is benne találjuk atyjoknak némely kolozsvármegyei, valamint Gerebenes és Néma tordavármegyei helységekbeli részeiben, melyeket minden kétségen kívül e László atyjának, a föntebb már említett Andrásnak felesége, a maros-széki Szent-Király helységből eredő Szentkirályi (István leánya) Ilona asszony után (mint eredetileg a Méhesi vagy méhesi Gyerőfi család birtokait) örököltek. Ugyanőket 1496-ban, mint már említém, anyjok farnasi Veres Anna után Géres, Tordalaka és Tóhát részeibe igtatták. A Kecseti család más tagjai ezenkívül 1428-ban Lőrinczteleki pusztájokat (a mezőségi Sályi vagy Sáli határában) a somkereki Erdélyieknek, a XV. század legvégén pedig almási részeiket (ma Maros-Tordamegyében) előbb a székely Szentmihályiaknak, majd a küküllővármegyei héderfá(ja)i Barlabásiaknak örökítették el. Végül ugyancsak a XV. század vége felé szintén ugyane rokonságból való más Kecsetiek, a Szentivániakkal azaz Vajdaszentivániakkal való házasság utján, Vajda-Szent-Iván és (Mező-) Szakál helységekben is birtokosok voltak.

A bartáni vagy detrehi Peres-eket már a farnasi Veres-eknél és Nagyvölgyi-eknél is említém, a Mezőségen elterülő birtokaikkal együtt. Ennek az eredetileg bodrogvármegyei családnak egyik tagja György mester, a XV. század elején a Zsigmond király által fiusított tetrehi vagy tordalakai Urkund(-fi) Ilonát vette nőül s ezen a czímen szálltak át a már fölsorolt birtokok az ő utódaira. A tetrehi vagy tordalakai Urkund-fiaknak azonban a XIII. és X1V. század folyamán több más birtokát is említik e vármegyében, a Mezőségen, továbbá az Aranyos folyó mentén, s az aranyosi székely székbe Felvincztől nyugati irányban hosszan beékelődő figedi vagy fügedi völgyben. Viszont később, a XV. században, a tetrehi Peresek birtokai között több olyat is említenek, a melyeket az Urkund-fiak birtokai között az előbbi századokban nem soroltak föl. Ilyenek Szent-Jakab, Ból vagy Ből, Kak vagy Kók, Mindszent, Farkaslaka és Tóhát a Mezőségen, a melyek azonban azért, bizonyára mint Tetreh eredetileg föl nem sorolt vagy csak ujabban keletkezett tartozékai, mégis Urkund-fi birtokoknak tekintendők.

E családdal egy vérből, a Tikod vagy más nyom szerint a Kolota- vagy Kalota-nemzetségből, eredőnek látszanak a csupán a XIV. század végén és a XV. elején emlegetett Figödiek vagy Figediek, továbbá a később is élő Gerendiek és Hadréviek.

Nagyobb birtokokat a Hunyadiak korában a Miklós-ok családjának, a Gerendieknek kezén találunk, főleg az Aranyos alsó folyása mentén, a mai Torda-Aranyosmegyében. Ezek Gerend a tőle déli irányban a Maros mentén Hadrév, Kecze, Szent-Márton vagy Gerend-Szent-Márton más néven Régön (ma Sósszentmárton), Vajdaszeg vagy Vajdaszege; továbbá Gerendtől kelet és észak felé Keresztur (ma Gerendkeresztur) s az ennek határában feküdt Görgöd, Lóna másként Alsó-Lóna (ma Aranyoslóna), Szent-Király (ma Gyéresszentkirály), a két Örke vagy Erke (ma Mezőörke), Egerbegy és kissé távolabb é-k. Czeked (ma Mezőczikud); végül Gerendtől nyugat felé az Aranyos-szék testébe nyuló három Figed vagy Figöd, s a Tordától nyugat felé, Peterd, Egres, Indal sat. vidékén feküdt Zarkad vagy Szarkad (összesen 17) helységekben illetve pusztákon, a melyeknek egyikében-másikában tőlök a XV. század folyamán házasság czímén a Berzevicziek, Bogátiak, a Hunyadvármegyéből eredő Barancskaiak és a turóczvármegyei Tótprónaiak is részesek voltak. – A Hadréviek ugyane birtokok közül a XV. század közepe táján (1440., 1444.) az ismeretes nyomok szerint Gerend, Hadrév, Kecze, Szent-Márton, Lóna, Keresztur és Egerbegy helységekhez tartanak jogot a Gerendiekkel, s egyszersmind a század második felében (1486.), valószínűleg házasság utján, a Maros felsőbb folyása mentén, szintén mai torda-aranyosmegyei területen fekvő Magyar-Dellő és Oláh-Dellő helységek részeihez a Kerelőiekkel szemben. Ugyane rokonsághoz látszanak tartozni a XV. század folyamán szereplő hadrévi Bíró és Fekete nevű nemesek is.

Az eddig fölsorolt birtokosokkal különösen a Mezőségen, a Maros mentén s az Aranyos mellékfolyóinak vidékén, legnagyobbrészt Torda-Aranyosmegyében, a küküllővármegyei Radnótról radnolti vagy rannóti előnevet is viselt Bogáti család volt szomszédos, melynek birtokai a Tordától d.-k. fekvő Bogát és Ludas (ma Marosbogát és Marosludas), ezektől k.-é. Keméntelke, Iklánd, Kapus, Bodon és Pakocsa vagy Pagocsa, é-ny. Örke, s Torfiától é.-ny. Mikes, Szelestye vagy Szelistye. E terjedelmes, mint látjuk, 10 helységre kiterjedő birtokokon kívül azonban e család még a Torda város szomszédságában feküdt Szent-Miklós várát is adományban kapta 1441-ben I. Ulászló királytól, a hozzátartozó Szent-Miklós helységgel és Torda városi vámmal együtt. Időközben házasság (részben pedig erre következett királyi adomány) czímén Tordától ny. és d.-ny. Jára várában és tartozékaiban a Járaiaktól, Toroszkó várában és uradalmában a Toroszkaiaktól, Tordától d.-k. az Aranyos mentén a Gerendiek némely jószágaiban, s a Mezőségen Sóspatak és Póka (utóbbi ma Maros-Tordamegyében) helységekben a tuzsoni Bolgároktól – szintén részes volt. Végül a család egyik tagja (András) a meggyesfalvi Alárdfiaktól cserében a mezőségi Uraj (ma Mezőuraly), Pete és Gerebenes részeit kapta, de, mint látszik, e részek valóságos birtokába sohasem lépett be. – Viszont jószágaik némely része; különféle czímeken, idegenek birtokába jutott; jelesül házasság utján a dobokavármegyei Sólyomkői (Menyhért-fi), az erdélyrészi fejérvármenyei Rételi, a XVI. században olykor (1507., 1523.) «Bogáti» vagy «radnolti Bogáti» nevet is viselt erdélyi szász Altamberger vagy Altemberger; a dobokavármegyei Tótőri; királyi adomány illetve vétel czímén (1464.) a farnasi Veres; ugyancsak királyi adományul (1506.) a pókai Detrehi; örökös vétel utján (1505.) a bodrogvármegyei czobor- szent-mihályi Czobor; végül cserében(1465.) a meggyesfalvi Alárdfi család birtokába. Utóbbi elidegenítésnek azonban, mint már említém, ugy látszik, sohasem lett foganatja.

Ugyane vidéken még több más, székely eredetű család volt nagyobb birtokok ura; jelesül a Maros-székről való s a szomszédos Kolozs- és Küküllővármegyében is birtokos, ép említett meggyesfalvi, vidrádszegi, náznánfalvi, kisfaludi, ercsei Alárdfiak vagy Aladárfiak, Alárd-ok más néven Meggyesfalviak, Ercseiek sat., Szászrégentől d.-ny. felé a Mezőségen Ujfalu, Pete, Uraj, Szakál, Gereben(y)es, Sályi vagy Sáli (ma valamennyi Torda-Aranyosmegyében), Rücs vagy Rics, Néma, Bozéd (ma Bazéd), Bala és Ercse (ma Nagyercse, Maros-Tordamegyében), összesen tehát 11 helységben, melyek egyikéhez-másikához rokonság czímén tőlök a fejérvármegyei Forrói vagy Forrai, a küküllővármegyei péterfalvi Porkoláb, Kerelei vagy Keret(t)ői és Somogyoni, a Toroszkai, továbbá a székely csávási Erdő és szent-mihályfalvi Székely, a küküllővármegyei kis-kendi Baládfi, a fejérvármegyei Nagylaki és bizonyos Cseh családok is jogot formáltak.

A hasonlókép maros-széki székely szent-györgyi vagyis erdő-szent-györgyi Meggyes-ek a mai Torda-Aranyosmegye területén, a Mezőségen Dátos (ma Marosdátos), Lekencze vagy Lekenczető (ma Maroslekencze), Sóspatak (ma Kerelősóspatak) és az ennek határában feküdt Szent-Miklós, továbbá Pete, Uraj (ma Mezőuraly), Iklánd (ma Kis- és Nagyiklánd); Keméntelke, Kapus, Bodon, Gerebenes és Sáli, a mai Maros-Tordamegye területén, Szászrégentől d.-ny. Rücs vagy Rics, Néma, Bozéd vagy Bohéd (ma Bazéd), Ercse (ma Nagyercse), az e vidéken feküdt Pinár, s odább dél felé, már a székely Maros-szék testében, Marosvásárhely közelében é.-ny. fekvő Egerszeg helységekben (összesen 18) voltak földesurak. Meggyes Balázs hűtlenségbe esvén, e nagyterjedelmű birtokait (1481-ben) Mátyás király Bátori István országbírónak és erdélyi vajdának, majd II. Ulászló király (1493-ban), egyebek közt a Bátoriak ellentmondásával, futaki vagy futagi Nagy Balázsnak adományozta. E helységek némely részei azonban e Meggyes Balázs leánya Zsófia, előbb a Barcsai Gáspár jegyese majd felesége, később a gyerő-monostori Kabos Gáspár neje kezén maradtak; más részeihez pedig (1481.) a küküllővármegyei széplaki Borda és az erdélyrészi fejérvármegyei nyéni Tél családok tartottak jogot.

A szintén Maros-székről való «telegdi székely» dátosi, szent-királyi, tuzsoni Bolgár másként Szentkirályi, Tuzsoni vagy Tuzsondi család a Maros mentén, a mai Torda-Aranyosmegye területén Dátos, Lekencze másként Lekenczető vagy Oláh-Lekencze (ma Maroslekencze), Sóspatak és a határában feküdt Szent-Miklós; odább nyugaton, Toroczkó közelében é.-ny. Aklos másként Oklos vagy Nagy-Aklos (ma Nagyoklos); Marosvásárhelytől é.-ny. és é., a mai Maros-Tordamegye területén Pakocsa vagy Pagocsa, Pakocsateleke sat. (ma Mezőpagocsa), Póka és Magyar-Filpes ma Magyarfülpös (utóbbi 1404-ben, később, ugy látszik, nem) és az ismeretlen fekvésű Barófészek(?) helységekben (összesen 8–9) volt birtokos, kir. adomány, örökös vétel s, ugy látszik, más czímeken is. E birtokai némely részeihez a XV. század első felében házasság utján a Boyáti és Toroszkai, továbbá a küküllővármegyei apa-nagyfalusi vagy ebesfalvi Apafi, hosszu-aszói Francziás és széplaki Bordi családok némely tagjai tartottak igényt. Bolgár László családjának utolsó sarja a török elleni harczok folyamán eltűnvén, Aklos vagy Nagy-Aklos, Sóspatak és Szent-Miklós helységekben levő birtokainak részeit (1450., 1451.) Farnasi (Veres) Dénes, Vizaknai Miklós, vingárti Geréb János és gyerő-monostori Kemén István kapták a kormányzótól.

Velök egy tőből három más család eredt. Egyik a tuzsoni, méhesi, szent-annai, szent-györgyi, szent-királyi, szopori és majosi vagy majusi Tót család mely szintén viselte a Tuzsoni nevet, s Dátos, Lekencze, Pagocsa és Póka helységekben szintén birtokos volt, és ezenkívül a. mai Torda-Aranyosmegye é.-k. és Maros- Tordamegye d.-ny. határvidékén Sáli (azaz Mezősályi) és Almás ma Pusztaalmás) továbbá cserében a farnasi Veresektől (1466.) Gerebenes és Pinár; végül a Szentgyörgyi családba való beházasodás czímén Szent-György (azaz Marosszentgyörgy, Keresztur azaz Pókakeresztur, Majos vagy Majus (ma Mezőmajos) és Bala, tehát összesen időnkint mintegy 12 helységben. – A másik rokon család főleg a Tuzsoni nevet viselte, de a XV. század közepe óta egyik tagjáról Tamásról a tuzsoni, náznánfalvi, szentkirályi és méhesi Tamási nevet is fölvette. Birtokai közül e tájon Póka, továbbá Néma és Sáli helységeket említik. Előbbihez 1426-ban rokonság czímén Kecseti Isteánné tartott jogot, utóbbit tuzsoni Tamási Péter 1467-ben meggyesfalvi Alárd Lászlónak eladta. – A harmadik rokon család a maros-széki Szent-Király helységről leginkább a Szentkirályi nevet viselte, de a XV. század közepéig olykor szinten szerepelt Tuzsoni, sőt olykor Dátosi néven is. Birtokai az ép említett Néma és Gerebenes, melyeken 1447-ben három Szentkirályi-leány, Gyutakutai Péterné, Kecsedi vagy Kecseti Andrásné és (harinnai) Farkas Jánosné osztozkodott; továbbá Dátos, Iklánd, Kapus, Gerebenes, Sáli, Néma és Pinár, melyeknek részeit 1495-ben szintén egy Szentkirályi-leány, a szent-mártoni Jánosi György özvegye, a szent-királyi Csáni-aknak adta el; összesen tehát mintegy 7 helység.

A hasonlókép Maros-székről való, olykor szent-annai előnevet is viselő Gyulakutai család ugyane tájakon Dátos, Iklánd, Keméntelke, Kapus, Bodon, Gerebenes, Sáli, Néma, Pinár és lllye (azaz Kisillye) helységek (ősszeren 10) részeit 1482-ben, mint ősi birtokait, kapta Mátyás királytól. Ugyane birtokokat azonban (Néma és Dátos kivételével) a XV. század 90-es éveiben Balázs fia Miklós édesanyjának s ez édesanyja második férének, tehát mostoha-atyjának, a Nagymihályi vagy nagymihályi Nagy nevet is viselő szent-annai vagy nagy-mihályi Polyák Albertrek örökítette el.

Az ép tárgyalt székely családok szomszédságában a hírneves Toroszkai (ujabban Toroczkay) család volt összesen mintegy 12 helységbon részbirtokos. Toroszkai Ellyős azonban részt vévén az erdélyi lázadásban, birtokait 1461–1468-ban Mátyás király szintén elkobozta, s hivének, nádasdi Ungor vagy Ongor Jánosnak adta, a kiről azok a XVI. század elején (1507.) a Mátyás és II. Ulászló királyoktól (1473., 1502.) megerősített örökösödési szerződések értelmében Szobi Mihályra szállottak. E birtokok – melyeknek megyéjét mindig zavarosan közlik s időnkint nem is egyformán sorolják föl – a mai torda-aranyosmegyei mezőségi vidékről keleti irányban a mai Maros-Tordamegyébe haladva Bodon, Kapus, Keménytelke, Iklánd, Dátos, Lekencze, Sóspatak és az ennek határában Feküdt Szent-Miklós, tavábbá Egerszeg (már a székely Maros-szék testében), Pakocsa és Póka, s az ismeretlen fekvésű Kucs vagy Kut.

Toroszkaiak törzsbirtoka és ősi fészke azonban, a megye d.-ny. részében az Aranyos felső folyása mentén (mai torda-aranyosmegyei területen), Toroszkó más néven Szent-György vagy Toroszkó-Szent-György vára volt, melyhez az akkor Várkeve ma Székelykő nevet viselő kőszirt aljában elterülő Toroszkó (ma Toroczkó) város.malmaival, vasbányáival, vaskohóival és vasverőivel együtt, továbbá 9 helység, jelesül Toroczkótól délre, az Enyedi patak felső folyása mentén Szent-Győrgy vagy Toroczkó-Szent-György (ma Torczkószentgyörgy), Bedelő vagy Bedele, Bödölő sat. (ma Bedelő és Gyertyános; az Aranyos mentén Toroczkótól é. és d-ny. mintegy félívben Borrév, Vidal vagy Vidál (ma Vidaly), Ujfalu (ugy látszik, a mai Lunka), Patsága vagy Patcsága, Potcsága sat. (a mai Alsó- és Felsőpodsága) s Alsó- és Felső-Szo(l)csva tartozott. Toroczkai Ellyős az erdélyi lázadáskor hűtlenégbe esvén, e várban és uradalmában bírt részeit 1470. elején szintén monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozta Mátyás király, még pedig a László és Zsigmond; mint szintén hűtlenek, itteni birtokrészeivel együtt. Utóbbiak azonban e részeik elfoglalása miatt pörbe fogták Csuport az erdélyi vajda előtt, a ki e czímen a Csupor részeit elkobozta. Az ő halálával és magvaszakadtával az ő részeit mégis a horvát bottyini Kis Jánosnak és általa édes testvérének Bottyini Gábornak, valamint mohlityi Klapsity Horvát vagy Kishorvát Jánosnak adományozta Mátyás király. Később azonban a várat és uradalmát a Toroszkaiakon a a családjukba beházasodott Kevendieken vagy kevendi Székelyeken és Bogátiakon kívül valamely, de ugy látszik, erőszakolt czímen, a temeshelyi vagy iklódi Désiek és dengelegi Pongráczok, utóbbiak kihaltával pedig, a XVI. század elején, kir. adományban a Korvin János, majd az ő halálával egy ideig magának II. Ulászló királynak kezén találjuk.

Toroszkó várával és uradalmával nyugat és észak felé Jára vár és uradalma volt szomszédos. Jára váráról azonban csak a XV. század első feléből vannak némi adataink. A tartozékaira vonatkozó adatok is hiányosak; de az öaszefűggő körülményekből, főleg Jára helység és Jára vára urainak későbbi birtoklásából azt kell következtetnünk, hogy a megmaradt oklevelekben fölsoroltakon kívül néhány más helység is tartozott hozzá. E helységek, mindent összefoglalva, valamennyi a mai Torda-Aranyosmegye területén, a következök: Alsó-Jára, Torda várostól nyugatra, a Jára folyó mentén, s ennek szomszédságában Kis-Bánya más néven Bánya vagy Oláh-Bánya (ma Kisbánya), Szurdok, Szurdog vagy Szurduk, Berkes, az e vidéken feküdt Remete, továbbá Bikal (ma Bikalat), Ivánfalva (a mai Kákova), a két Oklos vagy Aklos (ma Kis- és Nagyoklos), az, ugy látszik, ezektől ny.-d. a mai Bélavár puszta vidékén feküdt Felső-Jára, a hol Jára várát is kereshetjük, a Torda város közelében fekvő Szind vagy Szend, s a mindig ezzel együtt emlegetett Boldócz, e vidéktől még távolabb, Tordától é.-k. Csán vagy Mező-Csán, ennek szomszédságában Szent-Jakab, mely 1303-ban Böd nevet visel (ma Mezőbő és Mezőszentjakab), végül, de csak a XIV. században, Szent-Márton azaz Pusztaszentmárton, Torda várostól é-ny., a kolozsvármegyei határszélen. Magában Jára vagy Bélvár várában és nem egyformán már fölsorolt tartozékaiban, a XV. század első felében, legrövidebben szólva a Járai, Zicsi (a somogyvármegyei Zics helység értendő), ettől házasság czímén a körös- illetve somogyvármegyei Gordovai Fancs vagy Fancs-fi, a Bogáti, a járai vagy alsó-járai Szarkadi vagy Szarkai, Szarkágyi, Szarkádi és szarkadi vagy hosszuaszói Francziás, a Mezőcsáni másként csáni, mező-csáni Torda vagy Tordafi, ismét másként Tordafalvi, vagy mező-csáni, hosszuaszói, boldóczi, szent-királyi Csáni avagy Hosszuaszói (a küküllővármegyei Hosszuaszó helység értendő) vagy más néven Boldóczi; az e vár illetve uradalom tartozékainak tekinthető összes fölsorolt helységek egyikében- másikában pedig ezenkívül a nevezett Járaiaktól házasság majd erre következett királyi adomány utján a Bogáti, ettől vétel czímén a bodrogvármegyei czobor-szent-mihályi Czobor; ugyancsak a Járaiak után királyi adományul a szilvási Csezeliczki vagy Keczeliczki; a Járaiból kiágazott Alsójárai s ettől házasság utján a Lupsai vagy lupsai Kende; azután a járai Huszár, Kis és Székely; az alsó járai Bolyai; a föntebb már említett különféle nevű Csánitól rokonság czímén a várfalvi vagy kevendi Székely másként Kövendi vagy Várfalvi, királyi adományul pedig a Móré, s a föntebb már szintén említett Lupsai; az előbb hasonlókép fölsorolt Szarkaditól az aranyos-széki székely Szentmihályfalvi s a Hosszuaszóitól a czegei Vas (mindkettő házasság utján), aztán a Koppáni; a Petlendi, petlendi Solymos, Veres és Magyari; az Indali s ettől házasság czímén az aranyos-széki kercsedi Nagy s vétel utján a petlendi Bakó; végül valamelyik törzsbirtokos család után Akloson azaz Nagy-Akloson királyi adományul a tuzsoni Bolgár s utána ugyane czímen a farnasi Veres, Vizaknai, vingárti Geréb és gyerő-monostori Kemény családok voltak birtokosok.

Mint a felsoroltakból láthatjuk, a járai uradalom tartozékaiul vehető helységekben több e vidéki, kisebb nemes család is bírt részeket. A Járától azaz Alsó-Járától é.-k. elterülő tájék, az Aranyosba ömlő Hasadát vagy Hosdát (ma Hesdát) és Tur patakok alsóbb folyása mentén, ily közép vagy kisebb nemesek hazája. Itt fekszik Tur és Csán helység, mely utóbbi a középkorban Tur-Csán nevet is viselt, s ma Pusztacsán néven ismeretes. E két helységben a Turi család volt főbirtokos, tőle a XIV. században a Peterdi, a XV-ik vége felé pedig házasság utján az ötövényi Etele másként Etelei; továbbá a petlendi Veres-sel valószínűleg azonos csáni Veres család, melytől 1498-ban a Torda városból való Tincs-ek követeltek, házasság czímén, részeket; végül Csánban vagyis Tur-Csánban, az ennek vidékén feküdt Tancsházán, s a kissé odább fekvő Szend vagy Szind helységben is birtokos csáni vagy tur-csáni Nagy másként Turcsáni család.

Ugyancsak Tur helységben a Hunt-Pázmány nemzetségből eredő Peterdiek is birtokosok voltak. E család azonban a kissé odább, dél felé a tordai hasadék (régen inkább: hasadát) vidékén fekvő három Peterd helységből eredt, s ezenkívül az ezek szomszédságában fekvő Felső-Egres vagy Oláh-Egres (ma Pusztaegres) és Koppán vagy Koppánd helységben is bírt részeket. Tőle e helységek egyikében-másikában házasság utján a kevéndi vagy várfalvi Székely családdal kétségkívül azonos Várfalv(a)i, továbbá a nem-nemes Tordai vagy tordai Szalai, az olykor Peterdi nevet is viselt Kercseti, az Up(p)onyi, az aranyos-széki székely Kocsárdi, Szentmihályfalvi, Székely és Tatár családok szereztek jószágokat.

Ugyane nemzetségből való a peterdi Jánus(s)a és a peterdi, índali, désfalvi és szarkadi Fancsika máskép (a XV-ik század végén) Peterdi és Indali család is. Előbbiről csak annyit tudunk, hogy a XV. század végén a három Peterd s az ezekkel szomszédos Indal helységben volt földesur; utóbbi a XIII. század második felében élt Fancsakától vagy Fancsikától ered, s a három Peterden és Indalon kívül Alsó- vagy Magyar-Egresen, a az ezek vidékén feküdt Bu(1)cs vagy Bu(1)cstelke és Szarkad más néven Náznánháza helységben is birtokos volt. Tőle a XV. század végén és a XVI-ik elején Magyar-Peterd, Magyar-Egres és Indal némely kisebb részei vétel utján az olykor Dézmás nevet is viselő János kereseti majd tordai pap kezére kerültek; továbbá házasság utján a három Peterd részei a kolozavármegyei szucsáki Macskásiak, végül királyi adomány czímén a XVI. század legelején Egres, Peterd és Indal részei, mint az állítólag hitehagyott Benedek birtokai, a szilvási Kezeliczki vagy Csezeliczki Mátyás kir. udvarnok birtokába.

E tájon, Komjádszeg vagy Komjátszeg, az ennek vidékén feküdt Baromlak, s az Indaliakkal való rokonság czímén Indal és Alsó-Egres helységekben is birtokos volt a Komjádszegi vagy Komjátszegi család, melyből a komjátszegi Kis és Porkoláb, s a szintén az Indaliakkal való rokonság czímén Indalon és Alsó- Egresen birtokos komjátszegi Veres család is kiágazott.

A szomszédos Koppán (ma Koppánd) helységben a koppáni Horvát-okon kívül a Koppáni-ak a főbirtokosok, a kiknek Csánban azaz Tur-Csánban, mint láttuk Járában, továbbá az Indaliakkal való rokonság czímén Indal, Alsó-Egres és Bu(l)cs vagy Bu(l)cstelke, s egyezségileg a dobokavármegyei szent-mártoni Császáriaktól Szent-Márton (azaz Pusztaszentmárton) helységekben is voltak részeik. Viszont tőlök, rokonság czímén, a kolozsvármegyei Csomafá(ja)iak másként csomafá(ja)i Tót-ok szereztek részeket.

Indalon számos, kétségkívül egyeredetű köznemes családot találunk. Ilyenek a szomszédos két Egresen, Bu(Ijcstelkén és, mint Járánál láttuk, Berkesen is birtokos Indaliak, a kiktől egyik-másik jószágukban beházasodás, vérrokonság, illetve ezen alapuló királyi adomány czímén a székely kocsárdi Szemes, a Koppányi, Egresi, Komjátszegi, komjátszegi Veres, a Tancsi családdal való rokonság utján Szind és Tancsháza helységekben is birtokos indali és peterdi Csegezi, a fejérvármegyei Elekesi, a már említett peterdi Fancsika, az Alsóeg(e)resi és szentmártoni Császári, a székely Aranyos-székről való kercseti Nagy és Szentmihályfalvi, utóbbitól örökös vétel ezímén a petlendi Bakó családok is bírtak részeket; ilyenek továbbá az Indal, Egres és Bu(I)cs vagy Bu(1)cstelke helységekben szintén részbirtokos indali Bonta, Csemete, Nemes, s az olykor csáni vagyis turcsáni előnevet is viselő indali Szurda; azután az indali Dienesi vagy Gyenesi; az Alsó-Egresen is birtokos indali Kis; végül az indali Nagy, Tárnok, Török és Vincze családok.

Indal szomszédságában feküdt az e vidékről szóló XV. századi oklevelekben apró birtokrészeiről sűrűn emlegetett Petlend helység és Tádok puszta, melyekben időnkint (az 1351-ben Berkesen és Szent-Mihály-Remetéjén is birtokos Petlendi, a petlendi Barlabási (tőle házasság utján a Kolozs városból való nem-nemes Kamarási, továbbá a dobokavármegyei Tőki és a kolozsvármegyei Somai), az Indaliaktól, s ezek utján a Szentmihályfalviaktól Berkesen is birtokos petlendi Bakó, a petlendi Bíró és Borz, a vétel czímén a Maraiaktól Szent-Márton azaz Puszta-Szent-Márton helységben is birtokos petlendi Czompó, a többi Egresi családdal, ugy látszik, nem azonos petlendi Egresi, a petlendi Elekes és Éles, a XVI. század elején járai előnevet is viselő petlendi Haczaki, a petlendi Kis, Kolcsár vagy Ulcsár és Mátéfi, a Berkesen, továbbá a Maraiaktól házasság és vétel czímén Szent-Márton azaz Puszta-Szent-Márton, a a petlendi vagy csáni Veres családba való beházasodás czímén Tur-Csán helységben is birtokos petlendi Solymos, Solymosi vagy Sólyom, a petlendi Süle, az olykör fügedi és veresmarti (az aranyos-széki Veresmartról) előnevet is viselő petlendi Széles, Szélős vagy Sziles, a petlendi Tompa, végül a csáni Veres családdal, mint már említém, azonosnak látszó petlendi Veres családok – melyek közül egyik-másik a Petlendi nevet is viselte – voltak főldesurak. Kívülök azonban, nem tudni mi czímen, de valószínűleg az ép felsorolt családok valamelyikével való rokoni összeköttetés utján, még a kolozsvármegyei györgyfalvi Henke, Budai, Szucsáki, Gesztrágyi, nádasi Lőrinczi, Szomordoki, szucsáki Sándorházi, továbbá a várfalvi vagy kevendi Székely családdal valószínűleg azonos Várfalvai, a szindi Tancs családdal ugyanegynek látszó Tancsház(a)i, az e tájon feküdt Hunyat helységben is birtokos Hunyati, végül a már emlegetett aranyos-széki székely Szentmihályfalvi családoknak is voltak az említett helységben vagy pusztán kisebb részeik.

A mai Pusztaegresnek megfelelő középkori Alsó- és Felső-Egresen a már említetteken kívül még három köznemes család volt földesur. Ezek az Indalon is birtokos Felsőegresiek, s a belólök kiágazott felső-egresi Tamásiak, s tőlök vétel utján a Peterdiek; az Indalon hasonlókép birtokos Alsóegresiek s tőlök házasság czímén a szent-mártoni Császáriak, indali Törökök és az aranyosszéki székely mészkői Szentgyöngyiek; végül az egresi Székely-ek.

A Tordától é.-ny., a megye határszélén fekvő Szent-Márton azaz Puszta-Szent-Márton egyik-másik birtokosát az előbb tárgyalt családoknál már említettem. Itt a többiről kell beszámolnom. E helységben két dobokavármegyei eredetű család volt törzsbirtokos, u. m. a szent-mártoni vagy alsó-egresi Császáriak és az indali, mészkői, szent-mártoni és esztyéni Maraiak. A Császáriakkal kapcsolatban megtudjuk, hogy ugyane Szent-Mártonban a XV. század második felében, illetve a XVI-ik elején a küküllővármegyei szancsali Sulyok, a kolozsvármegyei rődi Cseh (már 1398-ban is) és Györgyfalvi, a azamos falvi Gyeröfi, a Koppánban is birtokos, de, ugy látszik, nem-nemes szamosfalvi Pinkóczi, a dobokavármegyei Gőczi, végül a Járai és Koppáni családoknak is voltak részeik. A magvaszakadt Császári Zsigmond itteni jószágait a XVI. század elején kir. adományul Szentgyörgyi (és Bazini) Péter országbíró és erdélyi vajda kapta, a ki aztán ugyanitt több más birtokostól szerzett ugyan részeket, de 1514-ben összes itteni jószágait a turóczvármegyei eredetű Tótprónai Kerubinnak adta el. A Maraiak, ugy látszik, szintén a Császáriakkal való házasság utján bírtak részeket Szent-Mártonban; tőlök pedig ugyancsak házasság czímén a Kolozsvár városból való marai Szabó, a valószínűleg (erdélyrészi) fejérvármegyei Kereki és az aranyos-széki mészkői Székely, örökös vétel utján pedig a petlendi Czompó és Solymos családok tagjai; végül Indal helységben ugyane ezímen, ugyancsak a Maraiaktól és egyszersmind a mészkői Szentgyörgyiektől, a már szintén említett János kercseti pap.

A Torda város szomszédságában nyugatra fekvő Szend vagy Szind és az ettől északi irányban nem messze feküdt Tancsháza helységekről már föntebb, a tur-csáni Nagy családdal kapcsolatban szóltam. E helyütt még el kell mondanom, hogy e helységekben a szindi vagy szendi és tancsi Tancs, Tancsi, Dancs család volt a főbirtokos, mely a jelek szerint azonosnak vehető a Petlend és Tádok helységben illetve pusztán is birtokos Tancsház(a)i családdal, s a melytől házasság czímén a turcsáni Nagy-okon kívül az aranyos-széki székely Csegeziek is szereztek részeket. Szinden ezenkívül a Szindi vagy Szendi, a szindi vagy szendi Gyenesi azaz Dienesi, a maros-széki székely csávási Erdő s a szilvási Csezelicz(k)i vagy Kezeliczki sat. család volt birtokos. Utóbbi azonban, ugy látszik, csak zálogban. E családnak, mely olykor a Szilvási nevet is viselte, a XV. század vége illetve a XVI. század eleje óta, mint már részben láttuk, a járai uradalomhoz tartozó Kis-Bánya, Alsó-Jára, Szurdok, Kis-Oklos, Felső-Jára és a mezőségi Szent-Jakab, továbbá különféle nemes családok után: Egres, Peterd és Indal, odább é.-ny. felé Szent-Király vagy Oláh-Szent-Király (ma Pusztaszentkirály), Szilvás (ma Magyarszilvás), Mikes és Szelestye vagy Szelistye, a Torda város mellett fekvő Keresztes s a szintén mezőségi Szengyel és Szakál (valamennyi a mai Torda-Aranyosmegye területén), összesen tehát mintegy 16 helységben voltak részei, örökös vétel, csere, vagy királyi adomány czimén.

A Torda várostól é.-ny. elterülő dombvidéken ezenkívül még a dobokavármegyei lónai Tőkiek és az erdélyrészi Fejérvármegyéből való Vizaknaiak voltak részbirtokosok Mikes és Szelestye vagy Szelistye helységben. Az 1467. évi erdélyi lázadáskor hűtlenségbe esett Vizaknai (ifj.) Miklós itteni részeit Mátyás király csáktornyai Ernuszt Jánosnak és fiainak adományozta, a kiket azonban később nem találunk benne e részek birtokában.

Ezek után még azokat az e megyei vagy ide beszármazott más megye- vagy székely szék-beli családokat kell fölsorolnom, a melyeknek itt-ott a Maros mentén s a Mezőségen, a mai Torda-Aranyos és Maros-Torda megyék területén egy vagy több községben kisebb- vagy nagyobbacska részeik voltak.

Ide sorozhatók a Décseiek, Décsaiak vagy Dejcseiek, a Torda várostól délre fekvő Décse (ma Marosdécse) helység törzsbirtokosai; a dobokavármegyei ősi Jankafiak, a kiknek odább keletre Dátos azaz Marosdátos és a már a felső Maros mentén, Vajdaszentiván és Toldalag vidékén feküdt Pinár helységekben voltak részeik; a Del(l)őiek vagy Del(l)eiek másként Magyardellőiek Magyar- Dellő és Oláh-Dellő nagyobb, és a szomszédságban, a Sóspatak határában feküdt Szent-Miklós vagy Puszta-Szent-Miklós kisebb részének urai, a kiktől e helységekben örökös vétel illetve házasság utján a dobokavármegyei apáti Bojér vagy Bojár, az ugyancsak dobokavármegyei Kecset-Szilvásról való Szilvási, az erdélyrészi fejérvármegyei Csekelakai s a kolozsvármegyei Óbudai család szerzett vagy bírt egyes részeket. Ugyancsak Szent-Miklós és egyszersmind Sóspatak vagy Oláh-Sóspatak (ma Kerelősóspatak) s ezenkívül odább ny.-é. a Mezőségen Szengyel és Szakál (1391.) s házasság utján a szent-miklósi Tompáktól Záh helységben a küküllővármegyei Héderfá(ja)i, ettől pedig vétel utján 1420. óta Szent-Miklós és Oláh-Sóspatak helységben a tuzsoni Bolgár család, – a szomszédságban a Maros mentén Szent-Margita vagy Szent-Margitafalva (ma Mezőszentmargita) helységben a kolozs- illetve fejérvármegyei mocsi, csesztvei, bagói Miskefi, Miske vagy Miskei más néven Mocsi, Macsi vagy Mikefalvi s az ezzel rokon vagy sógor madarasi Székely, Sztrigyi (Hunyadvármegyéből), Kórógyi (Kolozsvármegyéből), Szengyeli (talán Erdőszengyel értendő), s ezenkívül a küküllővármegyei Kerel(l)ői vagy Kerel(l)ei család volt földesur. Utóbbinak ezenkívül a szomszédos Ujfalu azaz Mezőujfalu s a mezőségi Szengyel és Szakál helységekben is voltak részei, s tőle házasság utján mind a négy helységben a szintén küküllővármegyei kendi vagy bala-vásárhelyi Baládfi és Hosszuaszói családoknak is.

A szomszédságban a székely Maros-székről való szentbenedeki és vajai Marton és a Doboka- és Kolozsvármegyében is birtokos, föntebb már említett iklódi vagy temeshelyi Dési családok következnek, a mezőségi Uraj és Pete, – továbbá a küküllővármegyei teremi Sikesd más néven Teremi és Egrestői, a Csáki, a Maros-székről való Andreásfalvi vagy andreásfalvi Balá(z)si, Szenttrinitási és szent-benedeki Erdő vagy Erdőfi családok Iklánd, Bodon és Keméntelke, – a kolozsvármegyei Novajiak Gerebenes, – a hunyadvármegyei Sztrigyiek a Méhesi vagy méhesi Gyerőfi családba történt beházasodás utján szintén Gerebenes és Néma, – a szent-miklósi Tompa, s tőle házasság utján a Solymosi, a küküllővármegyei Héderfá(ja)i, a hunyadvármegyei Lozsádi, a dobokavármegyei csomafájai Tót s a fejérvármegyei Istvánházai, s vétel czímén a kükűllővármegyei mikeszászai Kolozsvári családok Záh, – a kolozsvármegyei patai Dezsők vagy Dezsőfiek és a dobokai Besenyeiek ugyancsak Záh s utóbbiak ezenkívül Lekencze, – a Szentjakabi, a kolozsvármegyei Szilvási, a Szent-Márton azaz Pusztaszentmárton és Póka helységekben is birtokos szintén kolozsvármegyei rődi Cseh, a Dobokai és dobokai Kántor, végül a dobokavármegyei Galaczi családok Szent-Jakab helységben. Utóbbiak ezenkívül odább k.-é., mai maros-tordamegyei területen, jelesül Felső-Járán (ma Marosjárán) cserében a járai Abafá(ja)iaktól, Póka, Majos és Keresztur (azaz Pókakeresztur) helységekben házasság utján a Vajaiaktól, továbbá ugyanily czímen Torda városában, végűi a Szent-Jakabbal tőszomszéd Ból (azaz Mezőbő) helységben szintén bírtak egyes részeket, valamint tőlök ugyane két helységben, házasság utján a Szegői (Czegői, kétségkívül Dobokavármegyéből), örkei Szopos és az erdélyrészi fejérvármegyei Pálosi családok is.

A Mezőség közepe táján (a mai Torda-Aranyosmegye területén) fekvő Szengyel és Szakál helységekben a már föntebb fölsoroltakon kívül több más birtokot is találunk. Ilyen főkép a szent-györgyi Szengyeli vagy Mezőszengyeli, másként Szentgyörgyi vagy Csapószentgyörgyi család, mely mint nevéből is látjuk, a Maros mentén, Lekencze és Orbó táján feküdt Szent-György azaz Csapó-Szent-György részeinek is földesura volt. Tőle házasság utján ugyane három helységben a szent-györgyi azaz csapó-szent-györgyi Csegedi, a szent-iváni Tatár, az Almásit s az erdélyrészi Fejérvármegyéből való csombordi vagy szengyeli Tompa, ettől ugyanily ezímen a csombordi Kósa és apanagyfalusi Sárkán család, vétel utján pedig Szengyelen János kercseti majd tordai pap bírt részeket. Szengyel és Szakál helységekben ezenkívül a dobokavármegyei csehi Pánczél, ettől házasság czímén a gyerő-vásárhelyi vagy kis-kapusi Gyerőfi s a dobokavármegyei Drági; továbbá, nem tudni, mily czímen a kolozsvármegyei Bikali vagy bikali Vitéz, ettől vétel utján a szilvási Csezeliczki; a dobokavármegyei csehi Almási és Kereszturi (Réczekeresztur értendő), aztán a Szamosfalvi, vagy szamosfalvi Gyerőfi, a küküllővármegyei Kendi, a dobokavármegyei Bádoki és Lónai; csupán Szengyel helységben az erdély-részi Fejér- illetve Hunyadvármegyéből való istvánházai vagy szent-györgyi Báncza s tőle házasság utján a székely kevendi Andrási; a szengyeli Batiz, Huszár, Jánosi, Kis, Kovács, Lőrinczi, Makrai, Nemes és Sáros(s)i; végül ugyancsak Szengyel és Szakál helységekben az odább keletre (mai maros-tordamegyei területen) Szent-Iván azaz Vajda-Szent-Iván helységből való Szentiváni vagy Vajdaszentiváni, az olykor ugyane neveket szintén viselő szent-iváni, vajda-szent-iváni vagy azengyeli Fodor és szent-iváni vagy vagy vajda-szent-iváni Székely család is birtokos volt. Az előlnevezett Szentiváni vagyis Vajdaszentiváni családtól ezenkívül házasság utján Szengyel, Szakál és Szent-Iván helységekben a zemplénvármegyei Butkai és a Kerel(l)ői, csupán Szent-Iván és Szakál helységekben pedig a Piski, Kecseti, Földvári és földvári Kóka családok is bírtak részeket, A szent-iváni Fodor család még Szent-Iván, nem tudni, mily czimen, Toldalag, s házasság utján a Pókaiaktól Almás és Bala helységekben is részes volt; a szent-iváni Székely család pedig Szent-Ivánon kívül Sárpatak és Körtvélykapu helységekben is. Székely Mihály részt vévén az 1467. évi erdélyi lázadásban, ép felsorolt összes helységekben levő jószágait, mint már föntebb említém, monoszlai Csupor Miklós kapta kir. adományul, a ki Szent-Ivánban Szakácsi Sebestyénnek adott bizonyos részeket. Kívülök Vajda-Szent-Ivánban még bizonyos Dengelegi, a szent-iváni vagy vajda-szent-iváni Balog, Kis, Ördög, Porkoláb és Tatár, végül, ugy látszik, a közeli Felső-Járáról (ma Marosjára) való Járai vagy járai Abafá(ja)i. és Járai vagy Felsőjárai család is részes volt.

S ezzel eljutottunk oda, a honnan kiindultunk, a régi Tordavármegye északkeleti vidékére, a mai Maros-Tordamegye területére, a hol a Maros mentén, a Maros-Vásárhely és Szászrégen közti tájakon még néhány birtokos nemes, köztök több székely családot kell fölsorolnom. Ilyenek a Szengyeliek, Erdőszengyel helységből, a kik a szomszédságban, Csanád vagy Csenád (ma Erdőcsinád), Szederjes azaz Magyar- és Oláh-Szederjes (ma Kis- és Nagyszederjes), Illye (ma Kisillye) és Jára (ma Marosjára) helységekben is birtokosok; a székely Maros-székről való Andreásfalv(a)iak vagy Andorjásfalv(a)iak máskép andreásfalvi Balá(z)siak, a kik föntebb már említett mezőségi birtokaikon kívül a velök sógor kézdi székely Nyujtódiakkal együtt Szederjes, Illye és Csanád helységekben is részesek voltak; a több erdélyi megyében birtokos, szintén maros-széki székely bodoni, kisfalvi, csanádi, szőllősi vagy kis-szőllősi, szent-mártoni azaz kórógy-szent-mártoni, csikfalvai, mosoni és sárdi Bicsak család az említett Szederjes és Csanád helységek részeinek földesura; a toldalagi, pókai, almási Peczkeni vagy Peczken és a toldalagi Gáltői családdal ugyanegy eredetű vagy épen azonos Toldalagiak vagy Toldaladiak, a kik (s tőlök itt-ott házasság czímén a maros-széki székely Seprődiek, továbbá a Galacziak, Szészármadiak (Belső- Szolnokvármegyéből) és a Kolozsvármegyéből való oláh eredetű várczai vagy kalotaszegi Vajdák) Toldalag, s ezenkívül Néma, Póka, Ercse és Majus helységekben és Réd pusztán birtokosok.

Azután következnek a székely Maros-szélwől való Vajaiak Póka, Majos és Keresztur helységekben; a küküllővármegyei Szentpáliak azaz Kerellőszentpáliak) Pókán, Ercsén és Almáson, s tőlök ugyanitt a velök vérrokon, szintén küküllővármegyei Hosszuaszóiak, s vétel utján Pókán és Ercsén az ép említett toldalagi Gáltőiek; a Kereszturiak (Póka-Kereszturról), Kereszturon kívül Majus vagy Majos helységekben; a Pókaiak másként Pókafalv(a)iak vagy Pókatelk(e)iek Póka, Majos, Almás és Bala helységekben, s tőlök utóbbi kettőben házasság utján a vajda-szent-iváni Fodor-ok, Balán pedig vétel czímén a maros-széki székely Madarasiak: továbbá ugyancsak Póka (vagy Pókafalva) helységben a Detrehi, Huszár; Kis, Nemes, Sarmasági, Sidó és Török s a Balán is birtokos Szalai és Szilágyi családok; aztán a szintén maros-széki székely ernei vagy ernyei, ernyői vagy nagy-ernyei és kereszturi Székely-ek s tőlök rokonság czímén a három-széki székely Kiléniek, Keresztur, Majos és Bala, – az ugyancsak Maros-székről való Szentgyörgyiek, s tőlök házasság utján a három-széki székely bodogi Czerjék és a már emlegetett szent-annai Tót családok ugyane három, s ezenkívül az olykor Tordavármegyéhez számított, de inkább a székely Maros-székhez tartozott Szent-György (azaz Maros-Szent-György) és a hol Torda- hol Kolozsvármegyéhez számított Szent-Márton azaz Mezőszentmárton, – a hasonlókép maros-széki székely sámsoni vagy sámsondi Nemes-ek, valamint az almakereki, ebesfalvi vagy apanagyfalusi Apaiak és Balaiak Bala, – a kolozs- illetve dobokavármegyei széplaki Kajtor család Almás, – a dobokavármegyei Göcziek Ercse, – végül a Borsa-nemből való, a kolozsvármegyei (Mező-)Szent-Mártonról Szentmártoni nevet is viselő Majusi vagy Majosi család Majos vagy Majus és (1344.) Keresztur (azaz Póka- Keresztur) helységben.

Oláh eredetű birtokos család csupán egy volt az egész vármegye területén, a Lupsai – melynek egyik ága a XV. század végén illetve a XVI. század elején a lupsai Kende nevet s a «fel-járai» előnevet is viselte – a megye d.-ny. zugában, az Aranyos felső folyása mentén Kis-és Nagy-Lupsa (ma Lupsa) helységek földesura s ennek is évszázadok folyamán pörösködni kellett részint a Toroszkaiakkal mint Köpestbánya uraival, részint Aranyosbánya vagy Offombánya (Offenbánya) városával a miatt, hogy vajjon kenézi vagy országos nemesi jogon bírja-e a nevezett két helységet.

Az egyháziak közül ebben a korszakban az erdélyi püspökségnek és káptalannak, az aradi vagy orodi káptalannak, a kolozs-rnonostori benczés apátságnak, a beszterczei és kolozsvári domonkosoknak és a szent-királyi (maros-szent-királyi) pálosoknak voltak e megye területén, de inkább csak kisebb részeik.

VÁRAI ÉS ERŐSSÉGEI: VÁROSAI: HELYSÉGEI: FŐBB BIRTOKOSAI: FŐISPÁNJAI:

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem