Balogh Elemér: DEÁK FERENC ÉS AZ ANYAGI BÜNTETŐJOG KODIFIKÁCIÓJA
129Balogh Elemér:
DEÁK FERENC ÉS AZ ANYAGI BÜNTETŐJOG KODIFIKÁCIÓJA
DEÁK FERENC ÉS AZ ANYAGI BÜNTETŐJOG KODIFIKÁCIÓJA
A magyar büntetőjog fejlődéstörténetének egyik fontos jellemzője volt a múlt század első felében, hogy bár az önálló tudományág rangját alighogy elérte, s még önálló büntető törvényünk sem volt, a felmutatható és kézbe vehető eredmények rendszerükben és szemléletükben máris a kor színvonalán álltak. Ilyen a mi egész reformkori történelmünk: egyfajta elkésettség és dinamikus, korszerű alkotóvágy együttesen volt jelen, és vívta harcát a maradiság kényelmes erőivel. 1848 produktumainak jogtörténeti értékelésekor elsősorban azt kell látnunk, hogy a szinte máról holnapra megalkotott törvények egy több évtizedes, szívós és igen tartalmas előkészítő munka eredményeit jelenítették meg – abban a formában, ahogy azt a politikai körülmények lehetővé tették.
A reformkor egyik fontos jogpolitikai programpontja volt a büntetőtörvény megalkotása. Jogrendszerünk elmaradottsága ezen a ponton volt leginkább szembeötlő, hiszen míg Európa tőlünk nyugatra fekvő országaiban már régóta törvényes keretek között folyt e “húsba vágó” jogterületen az ítélkezés, nálunk a rendszer még mindig a középkorból megörökölt alapokon nyugodott. A korabeli állapotokról szemléletes képet fest Szemere Bertalan: “A bírák nincsenek sem törvénnyel, sem utasítással megkötve a büntetésnemek megválasztásában, mivel tetszik azzal sújthatnak; […] törvény által még az sincs meghatározva, mi bűn s mi nem az, úgy hogy a bírák egyszersmind törvényhozók […] Nincs büntetőtörvény, és büntetnek, s így az erkölcsi igazságot gyakorolják, mintha Istenek volnának […] Mindezekhez adjuk még: hogy bírószékeink nem nyilvánosak, hogy tömlöceink minden testi s lelki nyavalyának fészke; ha a rab megél is benne testileg, meghal erkölcsileg […]”337
Szemere Bertalan: A büntetésről és különösen a halálbüntetésről. Buda, 1841. 169. p.
A feladat meglehetősen világos volt: olyan törvényt kell alkotni, amely a magyar fejlődés sajátosságaira tekintettel, európai színvonalon szabályozza a büntető törvénykezés feltételrendszerét. Dogmatikailag kérdéses volt, hogy az anyagi és az alaki jog viszonyát miként tárgyalják. A múlt század negyvenes éveiben már feltétlenül mértékadónak számító német büntetőjogi gondolkodás szakított az évszázados korábbi felfogással, mely egy korpuszban helyezte el e két jogterületet, ráadásul prioritást adva az eljárásjogi szabályozásnak.338 A gyakorlatorientált megközelítés számára természetes volt, hogy előbb kell rendszertanilag is tárgyalni az eljárás szabályait, és 130elég utána sorra venni a bűncselekmény alanyi és tárgyi oldalának kérdéses elemeit. Ez a szemlélet is egyfajta kifejeződése volt a kor jellemző nézőpontjának, a bűnösség vélelmének. Először legyen “lakat alatt” a bűnös (?), azután van ideje bőven a törvénykezésnek arra, hogy eltűnődjön a vádlottal szemben alkalmazandó magatartáson. Ezzel gyökeresen szemben áll a modern polgári állam jogfelfogása: a fő és legelső kérdés eszerint éppen az, hogy mi a törvényesen büntethető bűn, és ki az, aki ez alapján felelősségre vonható? Csak ha ezeket a kérdéseket elméleti igénnyel, kielégítően megválaszoltuk, térhetünk rá annak a következő kérdésnek a megfogalmazására, hogy milyen eljárási feltételek között kerülhet sor a felelősségre vonásra. A dolog történeti érdekessége (a rendi társadalom századainak sajátosságaitól függetlenül) az, hogy az alaki és az anyagi jog dialektikus fejlődésében valóban az eljárás szabályozását illeti meg az elsőség koszorúja. Az archaikus jogok először mindig az eljárás alakiságait rögzítették, méghozzá hihetetlen merevséggel, és csak e, rendszerint szakrális keretek között volt lehetséges a jog anyagi szabályainak, normáinak fejlesztése. Ilyen értelemben tehát az alaki jog tekinthető az anyagi jog bölcsőjének. A szerkezetében azonban végletekig megmerevedett rendi társadalom jogrendje elleni frontális támadás mégis teljes joggal épített fel egy olyan dogmatikát, amely a történeti hagyományokat és bizonyos praktikus szempontokat is megfordított annak érdekében, hogy a polgári társadalom új paradigmája következetesen érvényesülhessen: az absztrakt állampolgári jogegyenlőség igényével nem fért meg a bűnösség vélelme. Hozzátehetjük még e gondolatmenethez azt is, hogy az egyetemi oktatás is következetesen magáévá tette a fenti szempontokat, és a jogi stúdiumok között először találkoznak a hallgatók az anyagi jog, s csak később az eljárásjog szabályaival.
Csak néhány ismertebb, a magyar fejlődésre is hatást gyakorló német-osztrák törvényt szabadjon idézni: Codex Juris Bavarici Criminalis (1751), Constititutio Criminalis Theresiana (1768), Sanctio Criminalis Josephina (1787), Strafgesetzbuch für das Königreich Bayern (1813), Strafgesetzbuch für das Königreich Württemberg (1839).
1. A büntetőjog “küldetése”
2. A büntető anyagi jog dogmatikája
3. A magyar büntetőjogi fejlődés állapota 1848-ban
4. A Deák vezette Igazságügyi Minisztérium kapcsolata a büntetőjoggal
