3. A szervezőmunka Deák minisztériumában
3. A szervezőmunka Deák minisztériumában
3. 1. A hatáskör megállapítása
Az említett keretek és feltételek közt láthatott Deák saját minisztériuma megszervezéséhez. Ebben az első lépést, mint láttuk, Ghyczy alkalmazásával tette. A fenti kormányrendeletek meghatározták, hogy mely ügyek tartoznak Deák minisztériumához. Közelebbi meghatározást, hatásköri leírást május 5-ről, 349. sz. alatt keltezett körlevelében maga a felálló minisztérium adott ki, nem annyira belső szabályzatként, inkább a közvélemény tájékoztatására.270
MOL (H 67.) IM Álladalmi titk. 1848. 5. kútfő 1., Ember im. 181-183. p.
A körlevél szerint “az igazságügyi miniszter felügyel az egész polgári törvénykezésre, ideértve a szentszéki, bányászati s váltóbíróságokat is. Felügyel a büntető törvénykezésre, börtönökre, 100közvádlókra s esküdtszékekre, az ügyvédi kar viszonyaira, s a hiteleshelyekre. Ugyanazért minden ezekre vonatkozó jelentések s folyamodások az igazságügyi miniszterhez intézendők. A királyi fiscussal [...] csak annyiban leend érintkezésben, [...] amennyiben törvény szerint némely büntető perekben a királyi fiscust illeti, mint közvádlót a felperesség. S e végre külön egyének fognak , mint országos közvádlók kijeleltetni, s azoknak hivatalos eljárására az igazságügyi minister ügyelend fel.”
A körlevél kiadója különösen szükségesnek és fontosnak tekintette azoknak az ügyeknek a felsorolását és elkülönítését, amelyek vonatkozásában a régi kormányszéki rendszerhez képest változások állottak be. Ilyennek minősült a fentiek szerint a kamara és a jogügyigazgatóság által ellenőrzött bányászati bíráskodás és a közvádlói (ügyészi) feladatkör. A kegyelem útján a király elé viendő – kancelláriától öröklött – ügyek a Bécsben székelő magyar miniszter elé kerültek.
A meghozott törvények és az említett rendeletek értelmében Deák az eddig – régóta sérelmezett módon – a helytartótanács egy osztálya által, tehát közigazgatási, kormányszéki úton intézett úrbéri ügyeket bírói útra utasította. Mivel azonban épp az eddigi gyakorlat, továbbá a Kancellária korábbi bírói funkciói miatt megszokott dolog volt, hogy a panaszosok a bíróságok helyett e kormányszékeket keresték fel, Deák nem akarta, hogy a változások, illetve a folyamodók tájékozatlansága miatt hátrány érje őket. Ezért a panaszkodóknak továbbra is nyitva hagyta a minisztérium ajtaját, mintegy átvette a korábbi kormányszéki ágenseknek a mai ügyfélszolgálathoz hasonlítható feladatait. Az “úrbéri perek az 1848:X. tc. szerint a megyei törvényszékektől ezentúl a királyi táblára lévén felviendők, [...] minthogy azonban az igazságügy miniszterének köréhez tartozik e részben is az igazság gyors és rendes kiszolgáltatására felügyelni, minden olyan folyamodások, melyek valamely úrbéri pernek helytelen késleltetését illetik, vagy törvényszabta útnak elmellőztetéséből származott panaszokat tárgyaznak, az igazság miniszteréhez adandók.”
A körlevél felsorolta a kancelláriától öröklött feladatokat: így a csődületi határnapoknak, valamint az okiratok megsemmisítésének kihirdetését, a korengedmények, a protestánsoknál a házassági akadályok alóli felmentések és a “honpolgároknak idegenekkeli jogviszonyának” ügyeit, valamint az ún politikai bíráskodást, amely nem a mai értelemben értendő, hanem a kancellária által gyakorolt bírói tevékenységet jelentette (sommás visszahelyeztetési perekben fellebviteli bíráskodás, törvénykezési formahibákkal szemben benyújtott folyamodások, bírói parancsok és delegációk, bírói zár iránti kérdések).
Az említett módon és a vázolt logikával a volt kormányszékektől öröklött feladatokból fakadt a rendkívül nagyvonalúan alakított panaszfelvételi tevékenység. Igen egyszerű formában állapította meg a rendelet a levelezés módját, s ez összefüggött azzal a nyitottsággal, amellyel Deák a minisztérium működését elképzelte; minden módon könnyíteni akarta a folyamodók (többnyire egyszerű emberek) gondjait. A leveleket személyesen is be lehetett adni a minisztérium iktató hivatalában, a budai országházban a délelőtti órákban, vagy Tóth Lőrinc miniszteri titkár hivatali szobájában, 101az István főherceg szállóban Pesten. Emellett Deák reggelente két órán keresztül, Ghyczy államtitkár egész délelőtt maga fogadta azokat, akik személyesen kívántak beszélni vele. A panaszok jelentős része úrbéri természetű volt, tehát a volt jobbágyok és a földesurak viszályaiból keletkeztek.
Deák túl azon, hogy a különböző korábbi kormányszékektől, szervektől átvett ügyeket körvonalazta, további feladatot is megjelölt. A kodifikációs munka vállalására annak idején ígéretet tett az országgyűlésnek is. “Az igazságügyi miniszter készítendi a büntető és polgári ítélőszékeknek, a törvénykezési eljárásnak, s az ügyvédi karnak rendezését illető törvényjavaslatokat és a büntető, polgári és bányatörvénykönyvek javaslatát. Ezen munkához a minisztérium rendes személyzetén kívül fognak alkalmaztatni más evégre külön felszólítandó s díjazandó szakértő egyének is, de ezen felül szívesen fogadja az igazságügyi miniszter minden honpolgárnak célszerű közremunkálását. Ugyanazért aki a mondott tárgyak valamelyikére nézve akár az egész tárgyat kimerítő, akár annak valamelyik részét felvilágosító, jól kidolgozott javaslatot akar benyújtani, azt a miniszter teljes készséggel fogadandja.”
A kodfikációs tervek szükségessé tették külön törvényelőkészítési osztály létrehozását. A törvényhozási munka ilyen szakmai szempontú előkészítése újnak számított; korábban a kormány nem nagyon lépett fel kész törvényjavaslatokkal, az országgyűlési propozíciók csak röviden jelölték meg a tanácskozások tárgyait. A felvilágosult abszolutizmus elmúltával inkább a rendek oldaláról készültek javaslatok, amelyek mellett azonban a rendi partikularitás okozta szavazatszóródás miatt nem alakulhatott többség. Volt azonban olyan eset is, hogy az udvar aknamunkája következtében gyakran a többséget kapott javaslatok sem emelkedhettek törvénnyé. Most viszont a felelős kormányzati rendszer szorosabb kapcsot létesített a kormány és a törvényhozási többség közt, s Deák arra készült, hogy a modern parlamentarizmus szokásrendje szerint a többség által vélhetően elfogadható javaslatokat terjesszen az országgyűlés elé.
A minisztériumra kiemelt feladatok vártak. Horváth Mihály az egész kormány reformfeladatai közül többségében olyanokat emelt ki, amelyek a belügy- vagy éppen az igazságügy tárcájára tartoztak: a polgári jogegyenlőségen alapuló büntető törvénykönyv, polgári törvénykönyv készítését, a tulajdonlás polgári viszonyai feltételének tekinthető telekkönyv behozatalát, a börtönviszonyok javítását.271
Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848. és 1849-ben. I. (2. kiad.) Pest, 1871. 26. p.
Még az ügyeknek a kamarától való átvétele keretében történt, hogy Kossuth április 19-én felszólította Deákot a csempészeti ügyeket megítélő bíróságok felállítására. “Miután több csempészkedési esetek megvizsgálása és elítélése jelenleg a kir. kamara előtt függőben van, [...] van szerencsém Önt felszólítani, hogy a csempészkedés felett ítélő bíróságokat mielőbb állítsa fel, a bűnvizsgálati irományok átvétele iránt pedig, melyek a k[irályi] kamaránál evégett már rendbe vannak szedve, kellőleg intézkedni 102szíveskedjék.” Az Igazságügyi Minisztérium rendeletet készített “a sócsem-pészet büntetése iránt”, amelyet Deák maga javított, júniusban pedig valóban megjött az első sürgetés a telekkönyvek bevezetése és kidolgozása iránt.272
A csempészeti bíráskodásra: KLÖM XII. 45. p., a telekkönyvek ügyére: uo. 258. p.
3. 2. A szervezet kialakítása
A minisztérium első ülését Budán, a kamara korábbi, Mátyás templom melletti épületében tartották. Az ülés Deákra jellemző kedélyes, családias hangulatát Nedeczky örökítette meg. “Baráti, familiáris lényének vonásairól tesz bizonyságot minisztériumának alakítása is.” A kamarelnöki széket Ghyczy Kálmánnak hagyta, maga oldalt ült, szemben vele Szalay László és Tóth Lőrinc, mellette Irányi Dániel. Deák bemelegítésképpen, mintegy hangulati felkészítésként elmondta, hogy a régi kormányrendszerben melyik helyen ki ült. Ezután osztotta ki tárcája belső tisztségeit: “Kálmán téged a miniszter jobb kezévé teszlek, Lacit a fejévé a codificatiónak; Lenci neked adom az úrbért a kárpótlással együtt, a többin osztozzatok magatok.”273
Nedeczky im. 260-261. p., Idézi Körmöczy Katalin is : Deák Ferenc életútja. In: Uő: “A mi megmarad, fordítsa jó czélokra”. Deák Ferenc hagyatéka. Budapest, 1992. 72. p.
Úgy tűnik tehát, hogy Deák a feladatok körvonalazása mellett először az elvégzésükhöz szükséges személyeket válogatta össze, a feladatok megosztását, tehát a szervezeti kérdéseket azonban – a leglényegesebbeket magának, és közvetlen munkatársainak kiemelve – rájuk bízta. A fontosabb posztokra Deáknak már április 17-én – tehát aznap, amikor a kormány a szervezeti kérdéseket tárgyalta – voltak jelöltjei. Sarlós Béla (mindenfajta hivatkozás nélkül ugyan) e napra már 41 főt tüntet fel 26 érdemi ügyintézővel a még csak alakuló minisztériumban, noha a kinevezési rendről, mint láttuk, csak április 19-én döntött a kormány. Ghyczyt, akinek kinevezését április 17-én tárgyalták, miként ismeretes még Pozsonyban kérte fel Deák. A többi hivatalnok személyére Deák 22-én tett előterjesztést, s a nádor titkári tisztig lemenően április 24-én nevezte ki a tisztviselőket, akik még aznap le is tették az esküt.274 E napon a közvélemény még csak a miniszteri titkár személyéről tudott: “A miniszterium hivatalai még nincsenek ugyan rendesen alakítva, azonban ideiglenes fősegéde már mindenkinek van. [...] az igazságügy-miniszternél: Tóth Lőrincz.”275 Április 26-án kapott kinevezést az iktató, kiadó, díjazó hivatal és az irattár vezetésére Őry (Kralicz) István. 103A kinevezések május elején léptek hatályba, Ghyczy legalábbis – Deáknak hozzá írt levele szerint – május 1-től húzta fizetését.276 A kinevezésekről a közvélemény a Pesti Hírlapból, május 7-én értesült. A néhány hetes szervezőmunka eredményeképpen május elejétől a minisztérium 23-26 fővel már folyamatosan működött.
A kinevezésekre: Sarlós im. 58. p., Az előterjesztés és kinevezés: MOL Regnicolaris Levéltár. István nádor levéltára. Miniszteri iratok (N 31.) 1848:906. sz., Urbán 249. p., Fábiánné Kiss Erzsébet 1987. 386. p.
Kéry Gyula: A magyar szabadságharcz története napi-krónikákban. (1848.) Budapest, 1899. 268. p. (Ápr. 22-ről.)
Deák kinevező levele Ghyczynek. Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 114. sz. alatt. 87. p., és Ghyczy Kálmán személyes okmányok és működésére vonatk. írások Ms 4853/1. 95. A kinevezéseket F. Kiss Erzsébet április 24-re keltezi, a hivatalok személyzetének felsorolásakor a felterjesztés napját, április 22-t egyben a megerősítés napjának is tekinti, az egyes kinevezések hatálybalépését május 3-ban adja meg.
A szervezet alakulását két időmetszet közt érdemes szemügyre venni; az egyik május eleje, az első nagyobb kinevezési hullám utáni napok, a másik június dereka, amikorra több személyi és szerkezeti módosulás után a véglegesnek bizonyult állapotok kiépültek. A hivatalnokok pontos létszámát nehéz megállapítani, ugyanis már a működés megkezdése előtt változások történtek a személyzeti listán. Kraynik Imre titkár – bár az április 22-i listán szerepel – már május 1-jén a közlekedési tárca állományába került, viszont Anderkó György, akit Kossuth – nemzetiségi és vallási méltányosságból – még Eötvösnek ajánlgatott, május 3-án mégis Deáktól kapott fogalmazói kinevezést. Május 6-án Hadzsics János az eredeti osztályfőnöki helyett tanácsosi besorolást kapott, de helyét végül nem foglalta el. Egyelőre az induláskor megállapított állások mindegyikét sem töltötte be a miniszter; ugyanis fenn akarta tartani annak lehetőségét, hogy további olyan személyt hívjon hivatalába, akit ő nagyon szeretett volna megnyerni, de akinek végleges válaszát várta. Így pl. Bezerédj Istvánnak Deák április 23-án így írt: “köteles vagyok előre Téged arról is értesíteni, hogy miszerint én csak rövid ideig [...] maradhatok valószínűleg a ministeriumban [...]. Téged, ki nem csekély részben személyemhez is kötötted elhatározásodat, nem tehetlek ki előleges figyelmeztetés nélkül annak: hogy most néhány hétre belépve, az én lelépésemmel, ha oly utódom leend, ki nálad kedves nem volna, ismét kilépj, s így mostani helyzetedből és némileg a politicai életből is ki sodrassál. [...] egy helyet válaszodig nyitva hagyok számodra.”277
Deák Bezerédj Istvánnak. 1848. ápr. 23. Tolna Megyei Levéltár. Bezerédj család iratai. Bezerédj Istvánhoz írott levelek. 1848. (A levelet Molnár András a jelen kötetben kiadásra kerülő források összegyűjtése során bocsátotta rendelkezésemre, amit neki, és Cserna Annának, a szekszárdi levéltár munkatársának ezúton is köszönök.)
Az első tanácsülés fenti leírása, illetve Ghyczy Kálmán emlékiratai révén tudjuk, hogy mennyiben foglalkozott maga Deák a szervezési kérdésekkel és az érdemi ügyintézéssel. Ezen az ülésen osztotta ki a területeket: Szalayra a kodifikációt, Tóth Lőrincre az úrbéri és kárpótlási ügyeket, Ghyczyre, a miniszter “jobbkezére” a minisztérium egészének működtetését bízta. Tekintettel arra, hogy Tóth a titkára volt, Szalayhoz pedig régi elvbarátság fűzte, ez egyben kijelölte azoknak a kérdéseknek a körét, 104amelyekkel személyesen is kívánt foglalkozni. A többi ügyek felosztását már munkatársaira hagyta.
Ennek megfelelően alakult a szervezet is: a miniszteri (elnöki) iroda Tóth Lőrinc titkárral és egy fogalmazósegéddel a kinevezések révén folyt bele a minisztérium elvi irányításába, emellett pedig a miniszteri döntést igénylő fontos ügyeket, illetve olyan tárgyakat vett fel, amelyek a törvényelőkészítéssel függtek össze. Deák ugyanis a kodifikációban is döntő részt szánt saját irodájának, amelynek szorosan együtt kellett volna működnie a kifejezetten e célra létrehívott osztállyal.
Munkatársai közt e tekintetben olyan munkamegosztás körvonalazódott, hogy a törvénykönyvek szövegezése, a polgári jogviszonyok megteremtését célzó törvényhozás előkészítése a Szalay vezette kodifikációs osztály elé tartozott volna, míg az úrbéri viszonyok felszámolásával és az eltörölt úrbéri szolgáltatások után a földesuraknak járó kárpótlással összefüggő ügyek és törvényjavaslatok szakértője Tóth Lőrinc lett. Az utóbbi – egyébként sürgetőbb, mert politikai feszültségeket hordozó – tevékenységet segítette, hogy a félfogadást maga Deák és Tóth Lőrinc végezték, így személyesen szembesülhettek a felmerülő problémákkal.
A minisztérium kevésbé izgalmas, adminisztratív feladatain Ghyczy irányítása mellett “osztoztak” Deák fogalmazása szerint a munkatársak. E célra három osztályt alakítottak. E rendszer kiépülését tükrözik az államtitkár visszaemlékezésének szavai: “A pozsonyi országgyűlés elvégeztével csakhamar lementem Pestre államtitkári hivatalom átvétele végett. Ezzel azután igen el voltam foglalva, mert a törvényhozási teendőket Deák maga vitte ugyan Szalay Lászlóval, a kinevezések iránt elnöki titkárával, Tóth Lőrinccel intézkedett, a minisztérium többi teendőit mind magam kezeltem. Három osztályunk volt, kettő a polgári ügyekkel foglalkozott, egy az úrbéri és büntetőkkel. Mindegyiknek munkáját én vizsgáltam fölül, s a rendeleteket aláírás végett már letisztázva küldöttem Deákhoz.”278
Ghyczy Kálmán visszaemlékezései igazságügyminiszteri államtitkársága idejéről. Deák Ferencz beszédei 2. köt. 314. p.
A minisztérium ezek szerint az első időmetszetben, május elején a következő osztályokra tagolódott:
1. az elnöki, azaz miniszteri osztály, (egy titkárral és egy fogalmazósegéddel.)
2. Ghyczy Kálmán álladalmi titkári osztálya, Kendelényi Ferenc titkárral Náray Károly fogalmazóval és Nagy József segédfogalmazóval. Az osztály egyrészt áttekintette, ellenőrizte a minisztérium többi osztályainak működését, a szervezésbe a kinevezésekre történő javaslatokkal folyt be.
3. A polgári törvénykezési osztály felügyelte a polgári igazságszolgáltatást.
4. A politikai bíráskodási osztálynak nem politikai ügyekkel, hanem a kancelláriától öröklött bírói és igazságügyi igazgatási feladatokkal kellett volna foglalkoznia.
1055. A büntető törvénykezési és úrbéri osztálynak kellett ügyelnie a címében említetteken kívül a felállítandó esküdtszékekre, a kinevezendő közvádlókra és a börtönviszonyokra is.
6. A törvénykönyvkészítési osztály.
7. Az iktató, kiadó és díjazó részleg, valamint az irattár egyetlen egységes segédhivatal keretében működött Őry (Králicz) István igazgatása alatt.
A minisztérium szervezésének viszonyaira érdekes fényt vet Ghyczy visszaemlékezése, mely szerint a szervezési munkához Lonovics érsek küldött május 8-án segítségképpen egy francia sematizmust. “Ez szolgált útmutatónak az igazságügyi minisztérium személyzetének s felosztásának tervezésénél – olyannyira gyakorlatlanok voltunk akkor a ministeri kormányrendszer kezelésében és ismeretében.”279
Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 118. sz. alatt. 89. p. A sematizmust Ghyczy már nem találta, csak Lonovics kísérő levelét. A történetet idézi Urbán is: 248-249. p.
Még a tavasz folyamán további szervezés következtében bővült a személyzet, részben a meglévő, még betöltetlen helyekre történt kinevezésekkel. Társaiénál pár nappal később, április 25-én történt Korponay Ágoston fogalmazó kinevezése, még később Peláthy Gáboré. A személyzet növekedése miatt Deáknak intézkednie kellett az újonnan fel- illetve átvett hivatalnokok, ill. alkalmazottak díjazásának utalványozásáról, mert a Pénzügyminisztérium nem tudta követni a létszámbővülést, illetve a szervezeti változásokat. Így Peláthy Gábor fogalmazó pl. nem kapott fizetést, mert a május eleji személyzeti listán még nem szerepelt a neve, s június 19-én Deáknak kellett ügyében a Pénzügyminisztériumnál eljárni, hogy fizetését május 4-től kezdődő időre visszamenőleg kiutalják. Hasonlóan járt Lunkányi Károly is, neki május 31-től járt volna fizetés, de június 10-én külön el kellett járni az ügyében.280
MOL IM Elnöki (H 65.) 1848:904. sz. jún. 19., és Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő 95.
Az üres helyek betöltése mellett, mindjárt az első hetekben, kieső embereket is pótolni kellett. A horvát Kussevich Szvetozár fogalmazó nem foglalta el helyét, és május 28-án írt levelében ezt a horvát tartománygyűlés valamint Magyarország közti feszült viszonnyal indokolta.281
MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő 72.
A törvényelőkészítési osztályt érintették a legkomolyabb változások. A megkezdett ügyintézés során, illetve a kodifikációs munkálatok megindulásával adódtak olyan újabb feladatok, amelyek további szervezési tevékenységet igényeltek. Így pl. Deák a váltótörvényekben és a váltótörvénykezési gyakorlatban mutatkozó hiányok kijavítására szeretett volna az országgyűlésre törvényjavaslatot készíteni. Ezért már május 6-án felszólította a váltótörvényszékeket, hogy ezirányú nézeteiket közöljék a minisztériummal. A munkálatok elvégzésére szükségesnek vélte, hogy Zsoldos Ignácot felmentse a váltótörvényszéki ülnökség alól, s “a ministerium codificationalis 106osztályára utasítsa, hol a váltótörvények átnézésével foglalkozzon.”282 Később azonban Zsoldost nem találjuk a személyzeti listákon.
MOL IM Elnöki (H 65.) 1848. 95. sz.
A május 30-i minisztertanács rendelkezése szerint a határőrvidékiek polgári peres ügyeire nézve rendezés szükséges “ugyanezért fel kívánván őket [t. i. a határőr-vidékieket “mind a katonai, mind a polgári rendből”] szóllítani, hogy mindezen tárgyak felől javaslatokat készítsenek, [...] ezen felül javasoljanak egy-két alkalmatos egyént, kik mint tanácsosok, az igazságügyi ministeriumnak törvénykészítési osztályában 2500 pft fizetéssel foglaljanak helyet, s a beküldendő javaslatokból és más segédeszközökből kimerítő törvényjavaslatot készítsenek.”283 Végül azonban e helyeket sem sikerült betölteni.
Kivonat a május 30. ministeri tanácsülés jegyzőkönyvéből Jászay Pál által. MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő. 84.
Ugyanakkor ezt az osztály érte a legnagyobb veszteség is: innen távozott Szalay László a kormánynak a frankfurti német parlamenthez küldött követi posztjára, miután május 14-én e feladatra kinevezést kapott. Mivel Irányi, az osztály titkára már ekkor – talán éppen a Szalay távozásával kialakuló új helyzetet érzékelve – belevetette magát a politikába, így az osztály munkája egyre inkább akadozott. Ghyczy államtitkár – egyben a hitelintézet szabályain dolgozó bizottságnak is elnöke – írta róla: “Irányi Dániel jegyzőnk volt, de nem sokat foglalkozott velünk, a pesti mozgalmakkal lévén elfoglalva, amelyekben tevékeny részt vett.”284 A gondokat látva kerülhetett sor a gyérült személyzetű osztályon Szalay rokonának, Békei Istvánnak a kinevezésére június 15-én.
Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 89. p. 120. sz. alatt.
Tervek születtek azonban az új feladatokat ellátni hivatott további részleg felállítására is. Még az április 26-án tartott minisztertanács határozott úgy – Ferenczi szerint Deák kezdeményezésére – hogy túl a méltányos személyzeti politikán, mely szerint a központi kormányban illő számban fognak különböző nemzetiségűeket, köztük horvátokat is alkalmazni, “a belügy és igazságministeri munkakörben külön horvát osztály állíttassék”, mely “kizárólag horvát honpolgárokból fog állni”.285 Az osztály felállítása szervezetileg megtörtént, legalábbis a pénzügyminisztérium államtitkára, Duschek június 11-én írt szavai erre utalnak: “a horvát, dalmát s tótországi osztályban [...] egy titoknoki állomás 1500 pft-tal, mint még betöltendő fordul elő.” A külön egység felállítását nem csak a horvátokkal szembeni méltányosság diktálta. Ismeretes, hogy Horvátország jogi viszonyai némiképp eltértek a magyar jogrendszertől, a horvát osztály tehát már csak ebből a szempontból is indokolt lett volna. 107Szervezése azonban a kezdeteknél elakadt, és Ghyczy ősszel csak az üres állásokról tudott beszámolni.286
A horvát osztály felállítására: Horváth Mihály im. 25. p. Ferenczi 2. köt. 102. p., Fábiánné Kiss Erzsébet 1987. 387-388. p. Pesti Hírlap 1848. ápr. 29., Irányi Dániel – Charles-Louis Chassin: A magyar forradalom politikai története 1847-1849. I. A háború előtt. Budapest, 1989. 220. p.
Duschek átirata: MOL IM Elnöki (H 65.) 1848:903., Fábiánné Kiss Erzsébet 1987. 388. p.
A többi osztályban is volt létszámbővítés. Fizetésnélküli gyakornokok kinevezésére is sor került, a munka mennyiségének növekedésével pedig június 6-án volt kormányszéki hivatalnokokat vett fel Deák a segédhivatalba a feladatok ellátására. Amikor június 7-én a nádor a miniszter javaslatára Láng Károlyt és Popovics Simont (utóbbi korábban a közalapítványi adminisztrációban dolgozott) nevezte ki titoknokká, Duschek Ferenc pénzügyminisztériumi államtitkár – előbb említett, június 11-i levelében – felvilágosítást kért az illetők osztályba sorolását illetően. Az eset mutatja az alakulóban lévő szervezet képlékenységét.
Deák június 19-én kelt válaszában jelzi a szervezeti változást, amely az ügyviteli gyakorlat folyamán kialakult: “az igazságügyi ministerium politicai bíráskodási és polgári törvénykezési osztályai a munkák könnyebb s célszerűbb felosztása tekintetéből összeolvadván, innét támadt a május 1-én közlött személyzetjegyzékkel ellentétben állani látszó azon közlemény, miszerint Lang Károly és Popovics Simon újabban kinevezett titoknokok mindegyikének fizetése 1200 forinttal tétetett ki, holott a május 1-ői jegyzékben csupán egy [...] titoknoki állás említtetett 1200 forinttal, a polgári törvénykezési osztálybeli titknokság pedig 1500 forinttal. Ennek folytán pótlólag értesíttetik a pénzügyi ministerium, hogy Lang Károly titoknok a polgári törvénykezési osztályhoz soroltatván 1500 ft-nyi fizetésben, Popovics Simon pedig a politikai bíráskodási osztályban 1200 ft-nyi fizetésbe léptetendő.”287
A fizetéstelen gyakornokok kinevezése, főként a volt kormányszékek hasonló helyzetű dolgozóiból: MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő. 10., 20., Régi tisztviselők jún. 6-i kinevezése a segédhivatalba: Uo. 103., Lang és Popovics kinevezése: MOL IM Elnöki (H 65.) 1848:690. és 691. Besorolásuk problémája (Deák válasza Duschek megkeresésével együtt) Uo. (H 65.) 1848:903.
Nagyjából június derekára állt be tehát a többé-kevésbé végleges személyi állapot, mert az újabban létesített állásokat nem sikerült betölteni. Egyben – az imént leírtak értelmében – rögzült az eredetihez képest módosított, de tovább egyelőre nem változó szervezeti állapot, mivel az újonnan tervbe vett részlegek később mégsem álltak fel. Nyárra már 62 főre bővült az állomány, bár ebből a nyár folyamán többen kiesnek. Vitéz Ignác, akit júniusban soroztak be az állományba számfeletti fogalmazónak, utóbb a Hadügyminisztérium elnöki iroda iktatójának neveztetett ki.288
MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő 103. és 294.
*
A június közepi létszám és szervezet tükröződik a június második feléből való személyzeti kimutatásban, amely a következő két megkeresésre is születhetett. “Az új rendszer behozatalával a régi kormányszékek [...] feloszolván, a nagyközönség részletesen nincs felvilágosítva: hogy mely és minő tárgyak kezeltetnek a különböző 108ministeri osztályhivatalok által, s evégett a statisticai hivatal már többízben megkérdeztetett. Hogy tehát a közönséget hitelesen és a ministeri tárcákra nézve együtt utasíthassuk, [...] méltóztassék intézkedni, hogy a statistikai hivatal a következő pontokra lehető sietséggel feleletet nyerhessen: 1. Az igazságügyi ministerium hány és minő osztályokat foglal magába? 2. Mindenik külön és részletesen minő tárgyakkal foglalatoskodik? 3. Kikből áll az osztály személyzete? 4. Ügykezelésre nézve van-e valami utasítás, melyet a közönségnek is ahhozi alkalmazás miatt tudnia kell? 5. minő fizetést húznak az illető tisztviselők? Kelt Budán, 1848. évi június 21-én. Fényes Elek”289
MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 5. kútfő. 3. tétel.
A minisztérium július 14-i, 2713/848. számon iktatott válasza szerint egyetlen közérdekű működési szabályzata a május eleji hatásköri leírás. “… a ministeriumom részéről kívánt statisztikai adatokat ./. alatti jegyzékbe egybefoglalván, oly kijelentés mellett küldöm meg, hogy az ügykezelésre nézve oly utasítás, melyet a közönségnek is ahhozi alkalmazás végett tudnia kell, nincs egyéb azon hirdetménynél, melyet még múlt hó 5-én 349-ik szám alatt közhírré tettem”. A csatolt jegyzék ismerteti az osztályokat, személyzetüket fizetésükkel és felsorolja “foglaltosságaikat”.290
Uo.
Ugyanezt a jegyzéket használhatták Kossuth június 17-i megkeresésére is, aki a költségvetés elkészítéséhez kérte a tárca teljes személyzetének és költségvetésének – tehát nemcsak a minisztériuménak, hanem úgyszintén a bíróságokénak – kimutatását.291
MOL IM Álladalmi. titk. (H 67.) 1848. 41. kútfő 1. tétel.
A következőkben ismertetendő végleges szervezet tehát részben a bővült feladatkör, részben a módosult személyi feltételek függvényében alakult. Az osztályok “foglalatosságai” a fenti július 14-i 2713/848. számú lista alapján júniusban a következőképpen néztek ki.
Az álladalmi titkári osztály feladata “a hivatalos levelek, kérelmek és személyes folyamodványok átvétele, tárgyaknak az illető osztályokhoz áttétele, kinevezési előterjesztések, felügyelés egyes osztályokra.” Személyzetében változás nem volt.
A büntető törvénykezési s úrbéri osztály foglalatossága “felügyelés az egész büntető törvénykezésre, esküdtszékekre [Deák rendelete nyomán már alakulnak a sajtóvétségeket megítélő esküdtszékek], börtönökre és közvádlókra. Felügyelés az úrbéri törvénykezésre.” Az osztályt Bónis Samu vezette, mellette Beöthy Lajos tanácsnok, Farkas Ágoston titkár, két fogalmazó (Lunkányi Károly és Anderkó György) valamint egy fogalmazósegéd (Vecsey Károly) és két tiszteletbeli fogalmazó dolgozott. Az osztályon, sőt az irattárban is külön kezelték az úrbéri és külön a büntető ügyeket, de a személyzet nem vált ketté. Ha elindult is esetleg ilyen – egyébként mind Ember Győző, mind pedig Fábiánné által cáfolt – változás, tehát az osztály kettéválása, a nyár eleji jegyzékekben természetesen nem szerepelt.
109Az eredetileg tervezett osztályszerkezet úgy módosult, hogy a politikai bíráskodási és polgári törvénykezési osztályokat összevonták és azonos feladatkörrel területi alapon osztották meg őket. Az új I. számú polgári és politikai törvénykezési osztály a dunai, a II. a tiszai törvényhatóságok ügyeit intézte. Feladatuk “felügyelés az egész polgári törvénykezésre, ideértve a szentszéki, bányászati és váltótörvényszéki bíróságokat is. Felügyelés a hiteles helyekre, az ügyvédi kar viszonyaira. Korengedmények, a házassági akadályoktóli felmentések, rövid útu visszahelyeztetési bíráskodás, törvénykezési formahibák miatti folyamodások elintézése, eddig az udvari kancellária által kiadott bírói parancsok, a törvényszabta esetekben bírói delegatiók, bírói zár iránti kérdések.” A dunai osztályt Dubraviczky Simon vezette, alája Kiss Lajos tanácsnok, Pap Antal és Popovics Szilárd (Simon) titoknok, Kiss Jakab és Korponay Ágoston fogalmazók, Löw János fogalmazósegéd, és Vitéz Ignác besorozott volt kancelláriai írnok volt beosztva. A tiszai osztály személyzetét Nagy Károly vezetése mellett Láng Károly titoknok, Báthor Géza és Peláthy Gábor fogalmazók, valamint Végh Lajos fogalmazósegéd alkotta.
A törvényhozás előkészítését Deák magának és a törvénykönyvkészítési osztálynak tartotta fenn. Itt dolgozott Szalay vezetése alatt Irányi Dániel titkár és Székely József fogalmazó, majd június közepétől Békei István. A törvényelőkészítési osztály működésével komoly gondok voltak. A bővítésre épp ennél az osztálynál lett volna különösen szükség, mert egyfelől Deák, mint láttuk, a polgári átalakulás által felvetett problémák miatt, ígéretéhez híven, számos nagy kodifikációs feladatnak gyürkőzött neki. Másfelől viszont ezt a kis létszámú osztályt érte a legnagyobb személyi veszteség. “Mennyi lesz a haszon, mit hazánkra Frankfurtban eszközölni tudtok, az csak Isten kezében van; de sok legyen az, hogy csak némileg is pótolhassa a hátramaradást, mit távolléted okoz, mely miatt nem fogom bevihetni a jövő országgyűlésre a büntető törvényeket s eljárást, nincs ember, kire a munkát bízni akarnám, s ezt elvállalná; jobb embereink amúgy is szerfelett elfoglalvák; pedig nagy bajnak tartom, ha a codex éppen jelen körülményeink között elmarad.” – írja Deák a Frankfurtba távozó Szalay Lászlónak.292
1848. június 3. Deák Ferencz beszédei 2. köt. 237-238. p.
Szalay kiválásával a nagyobb munkák – elsősorban a büntető törvénykezés reformja – tehát leálltak, a felvetődő egyéb törvényelőkészítési feladatok (közte a váltótörvények megigazítása) érdekében azonban Deák még gondoskodott a személyi fejlesztésről. Valójában persze Szalay távozása, a politikai ügyek és az úrbéri kérdés előtérbe kerülése miatt az osztály nyáron már nem működött. Irányi politikai aktivitása, majd a maga és a hivatala számos tagjának egyéb elfoglaltságai, országgyűlési szereplése miatt Deák kénytelen volt teljesen lemondani a kodifikcióról. Ő, Ghyczy, Irányi képviselővé választattak. Ghyczy a hitelbank szabályait kidolgozó bizottmány 110elnöke, Irányi annak titkára, majd az országgyűlés jegyzője lett, és részt vett a radikális csoportosulás politikai tevékenységében.
Így amikor Bethlen János gróf kérte az országgyűlés olyan tartalmú elhatározását, hogy addig el nem oszlik, míg az erdélyi és magyar jogrendszer összehangolásáról nem intézkedett, Deák július 11-én, tehát már az országgyűlés elején így válaszolt: “új codexek készítése pedig ezen cyclusnak nem lehet föladata; míg ez meg nem történhetik, ők is, mi is megmaradhatunk eddigi állapotban.”293
Deák Ferencz beszédei 2. köt. 259. p.
Az igazgatóját és titkárát vesztett osztály működésének ezzel gyakorlatilag vége szakadt, egyik fogalmazója hamarosan a táborba távozott, a megmaradt egy fogalmazót átsorolták az úrbéri osztályba.
Mint láttuk, Duschek pénzügyi államtitkár említett megkeresése alapján úgy tűnhet, hogy a horvát-, dalmát- és tótországi osztály felállítása szervezeti, költségvetési szempontból megtörtént június 11-re, a részleg azonban nem működött, állásai végül betöltetlenül maradtak, mint ahogy az ugyancsak tervezett erdélyi osztály sem jött létre.
Az erdélyi osztályra éppen a kodifikáció elmaradása miatt is szükség lett volna, mert továbbra is fennállt a terület törvénykezésében tapasztalható különbség a magyar igazságszolgáltatáshoz képest. Deák az országgyűlésben – bár érzékeltette, hogy teljeskörű rendezés egyelőre nem lehetséges – egyrészt ígérte az erdélyiekkel való tanácskozást e tárgyban, másrészt ígéretet tett arra is, hogy amit az adott viszonyok megengednek, az nem fog halasztást szenvedni. “Mi várjuk minden órán azon küldöttséget [az erdélyi unió-bizottságot], [...] hogy vele értekezhessünk. Hogy a ház addig el nem oszlik, míg a dologban ami történhetik, megtörténik, kétségtelen. De minden félreértés eltávoztatása tekintetéből előre kijelentem, hogy ezen cyclus alatt minden meg nem történhetik. Az erdélyországi magánjogi törvények és az erdélyi törvénykezés [...], annyira eltérnek a magyarországitól, hogy azokat a magyarországiakba áttenni nem lenne célszerű; de azért sem lehet, mert a magunkéit is ki akarjuk dobni az ablakon.”294
Ugyancsak Bethlen János grófnak a képviselőházban tett javaslatára július 11-én. Uo.
Deák valóban cselekedett is, felkészült a várható feladatokra. Szacsvay Zsigmondnak, az erdélyi udvari kancelláriai előadónak írja: “Az erdélyi törvénykezési dolgokról, miután az unió iránt a törvény már szentesítve van, haladék nélkül kell intézkednünk.” Őt és Horváth Istvánt konzultációra kéri. “Nem akarok és nem is tudnék e tárgyban megkezdeni semmit Méltóságtoknak tanácsa nélkül.”295 Deák és Wesselényi a partiumi és erdélyi perek fellebezési rendjéről is értekezni kívántak.296
1848. július 17. Deák Ferencz emlékezete. 1822-1875. Budapest, 1890.
Wesselényi Miklós Deáknak. 1848. július 31. és augusztus 4. In: Br. Wesselényi Miklós levelei Deák Ferenczhez 1841-1850. I-II. (Közli Ferenczi Zoltán.) Történelmi Tár. 1904. 351. p. Az erdélyi osztály tervét Ghyczy emlékiratában őszre teszi, és az OHBhoz általa tett előterjesztést tekinti a szervezés kiindulópontjának. Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 109. p. vö. Ghyczy Kálmán emlékirata. MTA Kézirattár Ms 4856/1. 17. p.
111A minisztérium szervezetét is érintő kérdés lett a nyár folyamán a minisztérium alkalmazottai által vállalt nemzetőri vagy katonai szolgálat ügye. Mint láttuk, a kodifikációs osztály megszűnésének közvetlen oka is egyik utolsó tagjának táborba indulása volt. Deák augusztus elején kérdést intézett Kossuth Lajos pénzügyminiszterhez, hogy vajon a katonáskodó tisztviselők kaphatják-e továbbra is fizetésüket. Kossuth válasza így szólt: “én is több e célra jelentkezőknek megadtam az engedelmet, oly értelemben ugyan, hogy a hon közös érdekében távozó fizetéses tisztviselők ez idő alatt is rendesen húzandják illető díjaikat, de egyszersmind utasítva lőnek általam osztályom főnökei, hogy csak oly egyéneket ereszthetnek el, kiknek egy időrei elmaradása sem észrevehető hátramaradást nem okozand a hivatalos ügyvitelben, sem emiatt anyagi tekintetben újabb terhek nem rovatnak az álladalmi kincstárra, polgári szent kötelességüknek fogván ismerni a honnmaradtaknak, amazok munkaszakmáját közösen elosztva magok között bevégezni. [...] bátor vagyok a Minister Urat is szíves bizodalommal arra kérni, hogy a harcra menetelre jelentkező hivatalnokai iránt [...] összhangzás legyen rendeleteinkben.”297
KLÖM XII. 676-677. p. Hivatalnokok táborba szállására: Kéry Gyula im. 472. p. (Aug. 27.)
A szervezeti kérdésekhez tartozik még, hogy az Igazságügyi Minisztériumhoz került a kincstárnak alárendelt közvádlók feletti fennhatóság. Kóczán József és Kovács István június 26-án kapott közvádlói kinevezést.298
Fábiánné Kiss Erzsébet 1987. 385. p.
3. 3. A személyi kérdések
Kikből válogathatott Deák a minisztérium személyi állományának összeállításánál? Jelentkezőkből nem volt hiány. Már április közepén “híre jár, hogy a karok és rendek kétharmada osztályfőnök akar lenni: A miniszterium pedig kérelmüket megtagadni vagy nem akarja, vagy nem meri.”299
Kéry Gyula im. 258. p. (Ápr. 17-ről.)
Különösen Deák említetett felhívása után – hogy a kodifikációhoz mindenkitől szívesen fogad észrevételt, javaslatot – erősödött Ghyczy államtitkár irodáján az olyan folyamodványok áradata, amelyekben önjelölt hivatalnokok és kodifikátorok ajánlották személyüket és képzettségüket a miniszter figyelmébe. Csak kevesen nyúj-tottak be ténylegesen is javaslatot, többen csak ígértek ilyet, de legtöbben beadott bizonyítványaikkal, gyakorlatukat igazoló iratokkal egyszerűen csak hivatalnoki vagy bírói állást kértek. Volt, aki öntudatosan azt kívánta, hogy őt egyenesen Deák kérje 112fel személy szerint javaslata benyújtására, és legalább díjazott szakértőként foglalkoztassa. Mások viszont – talán majdani állás reményében, vagy önérzetük emelésére – fizetéstelen, vagy tiszteletbeli állásra is ajánlgatták magukat. A minisztérium a betöltött álláshelyekre hivatkozva elhárította e kérelmek teljesítését, a felkérést pedig a kodifikáció megkezdésére ígérte.300
Állásra ajánlkozók: MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő. 10., 19-20., 33., 41., 44., 61., 66., 68., 70-71., 74., 78., 81-83., 87., 91., 92., 118., 186., 378., 382., A folyamodó kéri, hogy Deák személyes felkérést adjon: uo. 43. Javaslat benyújtása: MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 51. kútfő.
Az álláshajhászok rohama nagy nyomást gyakorolt az alakuló kormányra. Az Élet-képek május 1-jén úgy tudja, hogy “a miniszteriumhoz eddig 1642 folyamodást nyújtottak be. Mind hivatalt kérnek, de egyik se mondja meg, hogy mifélét? Magyar ember [...] természetesen universal genie szokott lenni, kivált, ha még táblabírófajta. Kilenc iskola padjába befaragja a nevét, s mikor a tizedikből kimenekül, ott van, hogy mindent tud a világon, mire szüksége van. Ilyenkor aztán csak az a kérdés: cserző varga legyen-e, vagy miniszter? [...] a miniszteriumnak szabad tetszésére van bízva 1642 úriemberből maireket, tanácsosokat, pénzügyi titkárokat, mérnököket, főispánokat, stb. csinálhatni.”
A hivatalok előtt már a forgalmat is akadályozó, tolongó jelentkezőket némelyik miniszter rögtönzött szakvizsgával kísérelte megszűrni, illetve az alkalmasakat kiválasztani közülük. “… A Marczius Tizenötödike írja: egyik miniszterünk a kérelmezőktől ügyes módon tudja magát megszabadítani. Ha jő valaki, azt a miniszter vagy titoknoka szívesen fogadja. Megkérdezi, melyik szakra kívánnak alkalmaztatni, s ha tud valami szakot megnevezni, rögtön a szomszéd szobába küldi, hol több tézisek vannak föltéve, melyekre felelniök kell. [...] az examinnadusok ilyenkor csak azt nézik, melyik ajtón lehetne legkönnyebben elsurranni.”301
Kéry Gyula im. 285-286. p. (Máj. 1-ről, Életképek 19. sz.), és uo. 258. p. (Máj. 7-ről, Marczius Tizenötödike.)
A ’48 március előtti konzervatív kormányzattól örökölte Deák a hivatalnokok egy részét is. Alkalmazásuk mellett szólt gyakorlatuk, a szakszerű ügyintézés igénye, viszont előéletük miatt politikai szempontból aggályos lehetett magasabb posztokon való alkalmazásuk. Deák – hasonlóan a többi miniszterhez – mégis inkább közülük válogatott, mint az új ajánlkozókból. Ebben szerepet játszott a gazdasági szempont is. A megszűnt kormányszékek hivatalnokainak alkalmazásuk nélkül is – mintegy nyugdíj gyanánt – továbbra is járt a rendes fizetésük, alkalmazásuk az újabb állás díjazásától mentesítette a pénzügyi nehézségekkel küzdő magyar kormányzatot. A régi tisztviselők nyugdíjazásáról és alkalmazásáról a kormány úgy intézkedett, hogy ha vissza akarnak vonulni, az eddigi nyugdíjszabályzat szerinti nyugdíj megilleti őket. 113Akik viszont nem akarnak, “ott és akképpen fognának alkalmaztatni, hol és miképpen a szükség hozandja magával.”302
KLÖM XII. 85. p.
Deák pl. Vitéz Ignác volt kancelláriai írnok felvételénél nyíltan a költségkímélést jelölte meg a Pénzügyminisztériumhoz intézett átiratában. Ugyanakkor álláshiány miatt elutasította számos volt hivatalnok (pl. Markovich Antal helytartótanácsi titoknok ill. Anton Endl, azaz Végh Antal, ugyanott fizetéstelen fogalmazó gyakornok) állásfolyamodványát. Deák június eleji intézkedéseit a volt kormányszéki hivatalnokok alkalmazásáról korábban már említettük. De még június derekára is sokan maradtak a régiek közül állás nékül. Június 19-én “a pénzügyi miniszterség [Duschek államtitkár] a volt magyar királyi kancellária azon tiszteinek sorjegyzékét közli, kik még eddiglé alkalmazást nem nyertek, felkérvén egyszersmind, hogy a jegyzékben foglaltakra a hivatalbetöltéseknél különös figyelem fordíttassék.” A jegyzék csak a kancelláriánál 31 főt tüntet fel állás nélkül.303
A volt kormányszékek hivatalnokainak alkalmazásáról: Urbán 248-249. p., Vitéz álláskérelme: MOL IM Álladalmi titk. 1848. 1. kútfő. 81. Kinevezése uo. 103., A júniusi kinevezésekről lásd a 41. jegyzetet. Duschek átirata: “Jegyzéke a volt m. kir. kancellária azon tiszteinek, kik még eddig alkalmazást nem nyertek. MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő 134.
A régi tisztviselők, az álláshajhászok és a költségvetési érdeket tekintő pénzügyminisztérium mellett a radiklálisok vezette pesti köznép “közvéleménye” is hatalmas nyomást gyakorolt. A közvéleménynek e téren nem lehetett eleget tenni. Egyfelől határozott elvárás mutatkozott az olcsó kormányzás iránt. Bírálatok hangzottak el az állások száma miatt, sokallták pl. a miniszteri osztályfőnökök számát – az említett április 17-i újsághír legalábbis elítélő hangvételű. Másfelől azonban a régiek alkalmazásának megkérdőjelezése gyakran az állásra váró értelmiség csalódottságát tükrözi, noha az ilyen intézkedések – mint láttuk – éppen takarékossági indokkal születtek. Az olcsó megoldás tehát – a régi tisztviselők minél nagyobb részének alkalmazása – a radikálisok szemében politikai és káderpolitikai szempontból egyaránt elfogadhatatlan volt.
A minisztérium szorongatott helyzetét jellemzi Horváth Mihály: “… fel lévén a törvény által hatalmazva, az eloszlatott kormányszékek [...] helyébe lépett osztályaikban a régi hivatalnokok közöl csak azokat alkalmazni, kik iránt bizodalmok van, a többieket pedig nyugdíjba helyezni, a hivatalkeresők és szorgalmazók egy roppant serege ostromlá a minisztereket. Ezek, nehogy egyrészről a többség nyugalmazása által az országnak különben is üresen talált pénztárát fölösen terheljék, másrészről pedig az igazgatásban egészen tapasztalatlanok alkalmazása a kormányzatnak különben is súlyos kezdetét méginkább nehezítse, osztályaikba a régi hivatalnokok nagy részét fölvették. Emiatt azonban a hivatalhajhászok nem csekély zajt támasztottak a fővárosban. Voltak mások is, kik a régi rendszerben kiképzett, amaz szellemétől áthatott 114hivatalnokoknak befolyását a dolgok új rendének alakulására veszélyesnek tartván, valamennyi régi hivatalnokot nyugdíjaztatni kívántak. S mivel ez nem történt, [...] számtalan gáncs és gyanúsítás szóratott a különben bizalomtól környezett egyik s másik miniszterre.”304
Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848. és 1849-ben. (2. kiadás) I. Pest, 1871. 23-24. p.
A személyzet alkalmazását érintő bírálatok egyidejűek a minisztérium politikája elleniekkel, és a két ügy össze is kapcsolódott. Az utca tiltakozott egyes kinevezések ellen, és – Horváth Mihály szavai szerint – olykor nehéz különbséget tenni a kilengések politikai és személyes sértettségből fakadó okai között. Horváth a zajos bírálatok okaiként a hivatalkeresők csalódottságát, és a forradalmi közhangulattal járó, a tekintélytisztelet elmúltával tapasztalható betyáros viselkedést említi.
Ma már igen nehéz a személyes és a politikai indítékokat szétválasztani és arányosítani. A radikális sajtó érthető ellenérzésekkel fogadta azoknak a régi tisztviselőknek a beáramlását az alkotmányos kormányrendszer hivatalaiba, akik azelőtt az abszolutisztikus igazgatási gépezet kormányszékeiben szolgáltak, és tiltakozott a régi pecsovics hivatalnokok tömeges alkalmazása ellen. Féltek, hogy a régi szellemben gyakorlatot szerzettek – ahogy Töltényi hírhedt könyve mondja – “veszélyesek a szabadságra”.305 Ugyanakkor kissé túldimenzionálták az ebből származó veszélyt; az ellenforradalom elsősorban nem az ő köreikből, hanem a birodalmi bürokrácia és az udvar felől fenyegetett. A bírálók ugyanakkor nem voltak tekintettel az igazgatás érdekeire, amelyek tapasztalt hivatalnokokat tettek szükségessé. Hasonlóképpen kevéssé vették figyelembe ekkor már azt is, hogy a radikálisok jelenléte a hivatalokban politikailag megterhelő lett volna annak a kormánynak, amely még éppen önállósága kiküzdésével volt elfoglalva. A kormány a küzdelem során folyamatosan igazolni volt kénytelen képességét a konszolidált viszonyok fenntartására, miközben a dinasztia iránti lojalitás bizonygatására is rákényszerült. A bírálók azonban nem elégedtek meg sem azzal, hogy néhány radikális bekerült a hivatalokba (az igazságügyben pl. Irányi), sem azzal, hogy jobbára a reformellenzéki liberálisok kerültek a fő posztokra. Ugyanakkor, mint majd látjuk, a támadások egy része nem volt méltányos, sőt néha nemtelen hangokkal keveredett.306
A személyzeti kérdések ügyében a kormányt ért támadásokról és Töltényiről lásd még: Id. Sző-gyény-Marich László im. 84. p. A régi hivatalnokokról: Hof- und Staats-handbuch des österreichischen Kaisertumes. Bollendet vor den 13. Marz. 1848. Wien, 1848. Kancellária: 213. és köv. p., helytartótanács: 423-425. p., kamara: 426-427. p. hétszemélyes tábla: 436. p., Töltényi Miklós: Hű tükre a megbukott Kanczellaria, Helytartótanács és Kamara hivatalnokainak. Bécs, 1848.
Az egész kérdéskörre: Urbán Aladár: Tíz válságos nap a Batthyány-kormány történetéből. 1848. május 10.-május 20. In: Uő.: A nagy év sodrában. Tanulmányok 1848-ról. Budapest, 1981. 104. p., továbbá Agitáció és kormányválság 1848 májusában. Uo. 214-215. p.
115De maguknak az érintetteknek, a régi hivatalnokoknak a szerepét is nehéz megítélni. Lehetettek köztük olyanok, akik ugyan szívesen szolgáltak a felelős minisztériumban, de annak politikáját pl. bizonyos kérdésekben nem vallották magukénak, és így a válságos helyzetekben szinte szükségszerű volt a távozásuk. Ghyczy pl. az osztrák-magyar viszony kérdésében – legalábbis emlékirata szerint – az országgyűlési többség és saját minisztere álláspontjához képest is engedékenyebb elveket vallott. Így pl. terve volt felszólalni az államadósságok egy részének átvállalása mellett. Az, hogy ilyen elvekkel a birodalommal háborúba került magyar kormányt nem tudta tovább szolgálni, nem meglepő. A korábbi kormánytisztség sem jelent még önmagában konzervatív elkötelezettséget; tudjuk, hogy Ghyczy a reformellenzék oldaláról indult, és pályája kezdetén, az első reformországgyűlésen Dubraviczky, a Helytartótanács későbbi tagja is gyakran az ellenzékkel szavazott. Mások szívesen lettek volna a király alkotmányos minisztereinek hivatalnokai, de a királlyal szembekerülő forradalmi kormányt már nem akarták szolgálni.
Tény, hogy sok régi hivatalnok a politika fordulatai miatti zavaros helyzetben – elvei miatt, vagy sikert nem remélve – nem tartott ki mindvégig a forradalmi útra kényszerülő országgyűlés és az uralkodó szerint kétes legitimitású Országos Honvédelmi Bizottmány mellett. A kortársak azonban nem mindig ítéltek olyan keményen, mint a későbbi történeti irodalom egy része. Az 1849-ben Debrecenben jelentkező Ghyczyt pl. – emlékirata szerint – szinte mindenki megértően fogadta (csak Tóth Lőrinc viselkedett hidegen, aki érthetően nem örült elődje felbukkanásának), sőt később, 1861-ben a Határozati Párt oldalán térhetett vissza a politikába.307
Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 130. p. vö. Ghyczy Kálmán emlékirata. MTA Kézirattár Ms 4856/1. 20. p.
Az Igazságügyi Minisztériumban az érdemi ügyintézők fele valóban régi hivatalnok volt, és számuk a segédhivataliakkal még tovább növekedett. A fontosabb beosztásokba kerültek közül Ghyczy volt nádori ítélőmester, Dubraviczky, Kendelényi Ferenc, Lunkányi Károly, Beöthy Lajos, Anderko György, Kiss Lajos (?), a csak pár napig itt állományba vett Kraynik Imre, Korponay Ágoston és Pap Antal volt pl. régi hivatalnok. Januárban nem ment a kormánnyal Debrecenbe, hanem az osztrákok által megszállt Pesten maradt a segédhivatal igazgatója, Őry, s az érdemi ügyintézők közül Debrecenben tavasszal kilenc régi ember hiányzott azokon kívül, akiket a katonáskodás vagy a politika szólított el a hivataluktól. A teljes személyzet a negyedére, 14-16 főre csökkent.
A végleges állományból bírálat érte pl. Ghyczy kinevezését. A közönség “csak Ghyczy kinevezéséért neheztelt, [...] nem tudták felejteni, hogy Ghyczy 1844-ben mint ellenzéki követ csak azért buktatta meg a földhitelintézetet, merthogy a kormány magának tartotta fenn az elnök kinevezését, s mégis ugyanabban az évben maga fogadta el a kormánytól az ítélőmesteri kinevezést.” Pulszky állítása szerint 116Ghyczyt ő maga védte meg az ifjúságtól a Kristóf téren egy tüntetés alkalmával. A forradalmi mozgalmaktól való idegenkedés mellett innen is érthetőek Ghyczynek a politikai agitációban résztvevő Irányival és Bónissal szembeni fenntartásai, valamint e szavai: “Budán a várban volt csendes lakásom megmentett legnagyobb részben azon utcai zavarok szemlélésétől is, melyek akkor Pesten napirenden voltak.”308
Pulszky Ferenc: Életem és korom. Budapest, 1958. I. 351. p. Bónisra: Ghyczy Kálmán visszaemlékezései igazságügyminiszteri államtitkársága idejéről. Deák Ferencz beszédei 2. köt., 314. p., Irányira vö. 38. jegyzet. Ghyczy a Dísz téren lakott.
Töltényi Miklós hírhedt könyve céljaként jelöli meg: “a minden oldalról elfoglalt Ministeriumnak pártatlan hivatalnoki sorozatot az illető egyének jellemvázlataival adni, minden kegyvadászatot vagy gyűlölséget félretéve. [...] Szabadelvű, a hazához hű, szakértő hivatalnokokat a bukott kormányból kiszemelni és alkalmazni, a hon szabadságára veszélyes egyéneket pedig elmellőzni fő feladata a Ministeriumnak.” – magyarázza és hozzáteszi: “Le a hazaárulókkal.” A néhol uszító hangú füzet Kende-lényi Ferencet gazembernek és a kamarilla “főmatadorának” nevezi, Lunkányit pedig Kendelényi sikerületlen kreatúrájának tartja. Dubraviczkyt és Beöthyt köpenyegforgatónak tekinti, Kiss Lajost, Pap Antalt, Kraynik Imrét és Anderko Györgyöt használhatónak véli. A Igazságügyi Minisztériumból Kendelényi tartozott azok közé, akik panaszt tettek Töltényi Miklós könyve ellen. Kendelényit elutasítás fogadta, amit Thallóczy Lajos szerint kancelláriai hivatalnokoskodása alatt, Wirkner mellett hivatalból vitt országgyűlési referensi szolgálatának jellege magyaráz; e feladat viselőit a közvélemény besúgónak tekintette.
A régi hivatalnokok alkalmazásának egyoldalú bírálata azonban félrevezető. A bírálók várakozásának megfelelően viselkedett a tisztéről Deák lemondásával betegségére hivatkozva távozó öreg Dubraviczky, az osztrák oldalon is szerepet vállalt Kor-ponay, a Debrecenbe el nem ment, de magát igazolt Beöthy és Popovics, a másik – pozitívan értékelt – oldalról pl. a kormányt a menekülésben is követő Pap Antal és Kiss Jakab. Más esetben azonban Töltényi nem jól ítélt meg az egyes személyeket, sőt többször is alaposan melléfogott. Így pl. elment Debrecenbe a sokat szidott Kendelényi, akit Thallóczy meleg hangú emlékezése szerény, régi vágású, kötelességtudó hivatalnoknak fest le, aki bár jó kapcsolatot tartott a konzervatív kormányférfiakkal, többször is tanújelét adta gerincességének. Így pl. 1849-ben elment pl. hivatalával Debrecenbe is, majd 1861-ben ismét feltűnést keltve mondott le a provizórium beálltakor, az 1860-ban kapott kancelláriai titkárságról, hogy aztán élete végéig levéltárosként dolgozzon.309 Úgyszintén kitartott a magyar kormány mellett Kende-lényi “pártfogoltja”, Lunkányi Károly. Ezzel szemben már ősszel törölni kellett a személyzeti listáról az elmaradó Anderkót, akiről pedig Töltényinél a következő véleményt olvashatjuk: “Hogy valakinek származása s hite nem bélyegzi szükségképp 117tetteit, bizonyítja ezen derék egyén becsületes magyaros jelleme.” (Nevezett a mára-marosi görög katolikus püspök fia, ruszin nemzetiségű volt.)310
Thallóczy Lajos: Kendelényi Ferenc és a magyar királyi Curia régi levéltára. H. n. (1885.)
Lásd Fábiánné Kiss Erzsébet személyzeti listájának adatait. Töltényi ítéletei pl. Dubraviczyre: 37. p., Kendelényire: 16. p., Lunkányira: 17. p., Anderkora: 20. p., Beöthyre, Pap Antalra és Kraynikra: 38. p.
Anélkül, hogy e kettőt azonosítani akarnánk, a közvélemény felháborodásában és Töltényi ítéletében a “haza szabadságáért” mutatott aggodalom bizony olykor nemtelen indulatokkal, kenyérirígységgel és elfogultságokkal is keveredett. Töltényi egy helyen csak annyit ír valaki jellemzése helyett: “gazdag fiú, minek eszi másnak a kenyerét?” Míg Anderkónál hangsúlyozza, hogy a vallási hovatartozás nem lehet kiindulópont a személyválasztásban, ő maga nem mulasztja el megjegyezni Kendelé-nyiről és pártfogoltjáról – s meglehetősen útszéli stílusban –, hogy kikeresztelkedett zsidók, s hogy Lunkányi kancelláriai állását is csak Kendelényinek és közös származásuknak köszönhette.311
Töltényi 16. és 17. p.
A közvélemény elégedett volt viszont a liberális és reformer személyiségek alkalmazásával. Pulszky felsorolásában: “… Szalay lett az osztályfőnök. Tóth Lőrinc stb. mind találtak illő helyet a minisztériumban. Mindez tetszett a közönségnek.” Szalay állását Csengery is telitalálatnak érezte.312
Pulszky: Életem és korom. 351. p.
Sarlós Béla úgy ítélte meg, hogy Deák főbb hivatalnokait szinte kivétel nélkül a korábbi liberális reformellenzék ismert tagjai közül választotta. Ez egyben politikai tartalmú személyválasztást sugall. Valóban ilyennek lehet tekinteni Bónis Samu vagy Nagy Károly osztályigazgatói meghívását, és a radikálisokhoz sorolhatjuk a kodifiká-ciós osztályról Irányi Dánielt. A liberális színezetet erősítette a centralista Szalay László személye – az ő esetében a politikai és személyes motívumok mellett a szakmai szempontok játszhattak döntő szerepet. A jogtudós Szalay kifejezetten a kodifi-káció támogatására kapott meghívást, bár lehet, hogy a koalíciós kormány centralista elemének tett gesztus is volt ebben. A liberális párt mérsékelt derékhadához tartozott Deák titkára, Tóth Lőrinc.313
Sarlós 57-58. p.
E kinevezésekben lehetett politikai szempont, de úgy gondolom, hogy Deák személyi politikáját ugyanilyen súllyal alakították a szakmai megfontolások. Így – bár fenntartással – a mérsékelt liberálisokhoz számítható Ghyczy Kálmán is, aki az 1843/44. évi diétán a reformellenzék soraiban foglalt helyet, de a kiéleződött politikai helyzet elől saját bevallása szerint is szinte menekült a bírói funkcióba. Nádori ítélőmesterként azonban – liberális elvei dacára – lényegében a konzervatív kormánypárt oldalára sodródott. Kiválasztásánál fő szempont lehetett, hogy ítélőmesterként gyakorlatot és rálátást szerzett az igazságügyi igazgatásban, Deák pedig hasznosítani 118kívánta a tapasztalatait és szakértelmét. Magyarázatul szolgálhatnak Ghyczy későbbi magatartására is a bírói hivatal vállalásáról írt szavai: “… azon időben előre, de élénken érzettem, hogy az országban forradalom készül, ezt nem tartottam előnyösnek, sőt egyenesen veszélyes fiaskónak tartottam – annyival inkább nem akartam abban részt venni, mert a liberális pártnak akkori [...] demokratikus irányát – s erőszakos fellépését nem helyeseltem, s azért jó lélekkel mondhattam ugyan, hogy egyáltalában semmi lépést nem tettem hivatalrai kinevezésemért, a nyert felszólítás folytán szívesen menekültem a bírói kör csendesnek és neutrálisnak vélt révpartjára.”314
Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 87. p.
Hasonló mondható Dubraviczky Simon osztályigazgatói kinevezéséről, aki hajlott kora miatt nyugalmasabb, és bár kormánytól függő, de biztos anyagi támaszt jelentő állásra vágyva vállalt a régi feudális abszolutisztikus rendszerben kormányhivatalt. Dubraviczkyt csak azzal lehetett az osztályigazgatóság vállalására bírni, hogy hamarosan septemvir lesz. Ghyczy ugyanakkor a legjobbakat mondta a szakértelméről, hivatali tevékenységéről.315
Benkó Imre: A dubraviczai Dubraviczky-család története II. Klny. a Turul 1914. I-IV. füzetéből. Budapest, 1914., Ghyczy Kálmán emlékiratának gépelt másolata. MTA Kézirattár Ms 4856/79. 102-103. p. vö. Ghyczy Kálmán emlékirata. MTA Kézirattár Ms 4856/1. 15. p.
Több esetben személyes motívumokra vagy protekcióra gondolhatunk Deák személyválasztásainál. Kifejezett rokonszenvet, a szakmai és politikai mellett szempontok mellett, Szalay esetében vehetünk biztosra. Ugyanakkor mind már állásban lévő hivatalnokok, mind politikustársai megkeresték Deákot valamely rokonuk, pártfogoltjuk érdekében. Kossuth titkára, Stuller Ferenc Kossuth Gábor károlyvárosi váltótörvényszéki ülnöknek magyarországi bírói állást kért. Wesselényi hasonló levele pedig azt mutatja, hogy az állást nemcsak feladatnak fogták fel, mint Bezerédj, hanem sokan a reformellenzéki politikai múlt jutalmának is tekintették. Wesselényi pl. Perényi Zsigmond és Erdődi Sándor ügyében írt Deáknak: “kár lenne nekik alkalmazás s kitüntetés nélkül maradniuk. Múltjok, jelenök oly tiszta, mint kevés embernek. Somogyi Antal is egyike az ügyünkért régóta vívók legszilárdabbikának, amellett jó, hűséges, munkás ember.” Gyanakodhatunk, hogy Kendelényi Ferenc titkárral rokonságban állhatott az a Kendelényi József, aki azután valami okból visszavette álláskérelmét (sőt Kendelényi József mellett Kendelényi Alajos is feltűnik a kormány személyzetében). Ha Töltényi protekciót gyanított Lunkányinak Kende-lényi által pártfogolt kancelláriai alkalmazásában, bizonyára ugyanígy ítélte volna meg feltűnését az igazságügyi tárca hivatalában.316
Kossuth Gáborra: KLÖM XII. 258. Vö. MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő. 85., Wesselényi pártfogást kérő levele Deáknak: 1848. ápr. 19. In: Br. Wesselény Miklós levelei Deák Ferenczhez 1841-1850. I-II. (Közli Ferenczi Zoltán.) Történelmi Tár. 1904. 339-341. p., Törvényszéki állásra ajánl: uo. 358. p., Kendelényi József visszavett folyamodványa: MOL IM Álladalmi titk. (H 67.) 1848. 1. kútfő 41.
119Meg kell azonban említenünk a személyi politikában tapasztalható politikai és nemzetiségi méltányosságot. Említettük már, hogy Deák több nemzetiségi személyt is kinevezett vagy hívott hivatalába; az hogy, igyekvése a méltó képviseltetésükre nem járt sikerrel, nem őrajta, hanem az érintetteken múlott. Hasonlót állíthatunk a politikai ellenfelekről. Ghyczy szavait alátámasztva Irányi maga is hosszan ír a politikai harcokban vállalt saját szerepéről. Megemlékezik országgyűlési ellenzéki szerepléséről, a képviselőházi jegyzők közé választásáról. Elfoglaltságai dacára, amelyek pedig gyakorlatilag megakadályozták a hivatali munkában való tényleges részvételét, és ellenzéki magatartását nem tekintve, meghagyták állásában: “Irányi Dániel szintén a kisebbséggel együtt szavazott, noha ő is kormányhivatalnok volt. Mondjuk meg a kabinet dicséretére: annak ellenére, hogy még több ízben az ellenzékkel együtt szavazott, meghagyták tisztségében.”317
Irányi Dániel – Charles-Louis Chassin: A magyar forradalom politikai története 1847-1849. Budapest, 1989. Első kötet. 321., 332. p. Az olasz segély kapcsán a kormány ellen szavazott pl. Irányi Dániel és Nagy Károly is. Ugyancsak szembekerült miniszterével Irányi a népiskolai törvényjavaslat vitájában.
3. 4. A minisztérium elhelyezése
A minisztériumok elhelyezése is részben kormányszintű megbeszélés és alku tárgya volt. Az igazságügyi minisztérium első ülése a kamara épületében volt a Mátyás templom mellett, majd a minisztérium a régi országházban kapott néhány szobát, ahol szűkös körülmények közt dolgozott. Júliustól az egykori helytartótanács épületében újabb hivatali szobákat kaptak, ennek ellenére azonban szükségesnek bizonyult, hogy pl. Deák és titkára, Tóth Lőrinc saját lakásukon is tartsanak fogadóórákat. Ennek oka lehetett az is, hogy a folyamodóknak ne kelljen átkelniük a Dunán és felmenni a Várba.318 A nyugodt munkát a város hangulata nem biztosította; Ghyczy-nek – budai lakásában – e szempontból szerencséje volt.
Urbán 1986. 253-255. p., Fábiánné Kiss Erzsébet 397. p.
