BEVEZETÉS.
3BEVEZETÉS.
Egy közjogi munka jelent meg 1863. évben Bécsben Braunmüller udvari könyvárusnál, melynek czíme: „Das ungarisch-österreichische Staatsrecht. Zur Lösung der Verfassungsfrage dargestellt von Wenzel Lustkandl Doctor der Rechte.” A munka 498 sűrűn nyomtatott lapra terjed.
Nagy érdekeltséggel vettük e könyvet kezünkbe, mert azt hittük a sokféle színezetű politikai röpiratok s programmok után, melyek a törvényről s közjogról csak töredékesen szóllanak, végre oly munkára akadtunk, melynek szerzője nem valamely mereven felállított politikai nézet mellett akar védiratot irni, s nem törekszik a közjogot ama politikai nézethez idomítani, hanem előadja a magyar és osztrák közjogot, úgy a mint történelmileg a törvényekben s törvényes gyakorlatban kifejlett, előadja részletesen és rendszeresen, a tudomány szigorú hűségével s részrehajlatlanságával.
Azonban csalódtunk. Lustkandl úr nem magyar-osztrák közjogot, sőt általában nem is közjogot írt, hanem a magyar és 4osztrák közjog némely pontjainak töredékes fejtegetésével akar egy politikai nézetet s irányt támogatni, s a törvényeket és történelmet a szerint idézi, magyarázgatja és idomítja, a mint ama politikai nézetnek és iránynak érdeke kivánja. Egy szóval: munkája nem rendszeres tudományos dolgozat, hanem nagy terjedelme mellett is csak politikai röpirat, az efféle röpiratok szokött pongyolaságával s gyakori részrehajlásával. Czimlapjára ezt irta: „Zur Lösung der Verfassungsfrage”: de a megoldást nem a különböző nézetek és érdekek kiegyenlítésével akarja elérni, hanem egyszerűen az által, hogy mindazt, a mi saját nézeteivel ellenkezik, megsemmisíteni s elvitatni törekszik; az oly nemzeti jogokat, melyek az ő elméletével össze nem férnek, merőben tagadja vagy legalább tetemesen devalválja; idéz a hol idézetre van szüksége, s ha az idézett törvény szövegéből legmerészebb okoskodással sem képes kihozni azt az értelmet, melyre szüksége volna, úgy segít magán, hogy magyarázgatás közben egykét szót másként alakít, mint az eredeti szövegben áll; egy-két szót belegondol a törvénybe, a mi ott elő nem fordúl, s végre maga is elhiszi, hogy diadalmasan bebizonyította állítását.
Nem szándékunk Lustkandl úr munkáját pontról pontra czáfolgatni; messze túlhaladná ez a Szemle határait. Nem ereszkedünk politikai vitatásokba a teendők fölött: az ily vitatások inkább a napi lapok köréhez tartoznak. Csak azokra szorítkozunk, a miket Lustkandl úr, a történelemre és törvényekre hivatkozva a közjog terén, mint megtörténteket vagy jogilag fenállókat hoz fel, s ezek közől is csak a fontosabbakra teendünk megjegyzéseket, azokra tudniillik, melyek egész elméletének alapul szolgálnak.
Ki a jövendőről s a politikai téren teendőkről szóll, ki arról értekezik, minő törvényeket kell alkotni vagy a már létezőket miként kell módosítani, – az vélekedhetik saját felfogása szerint sokféleképen; változtathatja s időnként a körüményekhez alkalmazhatja nézeteit: de a ki a múltról szóll s azt adja elő, a mi megtörtént, ki valamely létező törvényt idéz, annak se a törvény szövegét, se a történt dolgokat nem lehet saját nézetéhez idomítani, hanem úgy kell azokat előadni, mint valósággal állanak. 5S ha e részben tévedés történik, a tudomány érdekében fekszik, a tévedést kimutatni s arra megjegyzést tenni.
Ismételjük tehát, hogy mi Lustkandl úr politikai irányát mellőzve, csak azon állításairól szóllandunk, melyeket a történelem és közjog köréből hozott fel, s melyeket mi tévedéseknek tartunk.
