1835.
231835.
Az őszinte, nyílt bizodalom az, mely az érzelemnek leghívebb tolmácsa; a bizodalom az, mely a mi érzelmünket is hozzánk s királyunkhoz méltólag kifejezni képes, és nem a tisztelkedés puszta hangjai: őszinteség nélkül pedig a bizadalom sértés inkább, mint tisztelkedés.
A mely törvényhozás a kereskedés virágoztatásáról akarván gondoskodni, a polgárok értékét fillérekre számítgatja, s a tudományt bizonyos értelemmérő (scala) fokai szerint méregeti; szóval a kereskedésbe igen sok törvényczikkel 24beavatkozik: az ily törvényhozás épen azt dönti meg, a mit építeni akar, t. i. a kereskedést. A gyakorlati életnek tettleges tapasztalása bizonyítja, hogy nem annyira materiális érték, mint hitel a kereskedés élénk folyammának legerősebb rúgója; de hitelt, magános hitelt, törvény által parancsolni nem lehet, mert az személyhez kötve leginkább személyességen alapúi, s a fölvállalt kötelezések teljesítésében bizonyított szilárd pontosság tapasztalásán erősödik, annyival inkább, mivel a kereskedésbe fektetett vagyon nem fekvő értékben áll, s a reményeit nyereség józan felszámítása nem oly kézzel fogható jószág, mely összeírható vagyonkint a közhatóság által örökös evidencziában tartathatnék.
Az ügyetlenség sehol sem bünteti meg önön magát annyira, mint ép a kereskedésben; az ügyetlen tisztviselő a közönségnek, az ügyetlen bíró az igazságnak ostora: de az ügyetlen kereskedő csak saját magának.
A megyei municzipium azon instituczió, melynél fogva mindazok, kik az alkotmányos jussok osztályosai, szabad tanácskozásukban úgy a közigazgatásba, mint a törvényhozásba személyes és közvetetlen részvételt gyakorolhatnak. Érezték Európa konstituczionális népei ama garancziát, mely a nemzetnek eme közvetlen részvételében feküszik, és érezték az instituczió szükségét, mely annak szabad gyakorlatát biztosítaná. Ezen szükséget pótolgatja Angliában a 25népgyülekezetek alkotmányos szabadsága, melyet az angol nemzet mindenkoron oly féltékenyen őrzött volt: s Francziaországban az annyiszor megtámadott s annyi fázisokon keresztül ment asszocziáczió jussa, melyet leginkább törekedett a kormány korlátozni mindannyiszor, valahányszor önkényt akart gyakorolni a nemzeten. Mi nekünk nincs ily mesterkélt dologra szükségünk, miután a megyék gyűléseiben az adminisztrativus tárgyak is előleges megfontolás alá vétetnek, s a törvényhozásra is nemcsak követek választatnak, sőt az ezekre nézve kötelező utasítások is olt készülnek. De épen mivel ily széles kiterjedésű, ily fontos feladata van az alkotmányunkkal lényegesen összeszőtt megyei gyüléseknek, magában érthető, hogy a szabad szólás legelső s nélkülözhetetlen feltételök, mely nélkül a megyék haszontalan franczia praefekturákká, vagy vak engedelmességhez szoktatott Kreis-Hauptmannságokká változnának.
Ha mi magunk is itt a törvényhozásban szabad alkotmányos nemzet képviselőihez illőleg csak a szabad szólás oltalma alatt felelhetünk meg hivatásunknak, talán még inkább kell a szólás szabadságát a megyék gyűléseire nézve védenünk, mert hiszen kik gyűlnek ott össze általában szólva nyilvános tanácskozásra? Nem a diplomacziai élet szövevényeivel megbarátkozott, s minden szótagot csak gondos latolgatás után ejtő diplomaták, hanem azon ép 26értelmű fiai a hazának, kik a földmívelésnek békés foglalatosságai mellől jönnek össze alkotmányunk morális oltalmára, konstituczionális jussaik gyakorlatára, kiknek midőn a szabad szólás palladiumának megszokott oltalmára támaszkodva, a közdolgokhoz élénk részvéttel szólanak, férfias egyenességgel párosított őszinte érzés adja a szót szájokra, s lehet-e kivánni, hogy az érzés adottat, mielőtt buzgó tanácskozások közben kimondanák, a diplomaczia mérlegén pontosan fellatolgassák? Ezt kivánni annyit tenne, mint a nemzet érzelmeinek őszinte nyilatkozását éltető gyökerében elmetszeni.
A szabad szólás oly kétségtelen s elidegeníthetetlen jussa minden embernek, melyet úgy mint a gondolkodás szabadságát a természettől nyerve viszi magával a társaságba, s csak akkor és annyiban lehet annak tilalmáról szólani, ha és a mennyiben pozitivus törvények által korláloltatott.
Mi nekünk meg kell mondanunk, hogy a szó szabadsága nem puszta szó, hanem nemzeti jus, melyet oda nem ajándékozhatunk, és meg kell mondanunk, hogy mi őrei, nem pedig tulajdonosai lévén ezen jusnak, azt küldőink nyilvános engedelme nélkül fel nem áldozhatjuk. Ha a nemzet nem gondol kincsével, ha kész azt feláldozni, elvesztegetni, ám lássa. Ő a tulajdonos; de mi, jussainak választott 27őrei, azt, a mi hűségünkre bizatott, el nem pazarolhatjuk.
Társaságos életben a végrehajtó hatalom csupán a törvény által neki tulajdonított hatóságot gyakorolhatván, túl a törvényeken szorító korlátokat nem vonhat, s ha teszi, megsérti azon törvényeket, melyeknek végrehajtása reá bízatott.
A főhatalmat a fejedelemnek is csak a törvény értelmében adta által nemzetünk, a végrehajtó hatalom tehát valamint egyebekkel, úgy a vádlás hatalmával is csak a törvény értelmében élhet, s önkénye szerint a polgárok személyes nyugalmát, bátorságát, melyet őriznie kellene, a híróság jövendőbeli feloldozásának ürügyével takaródzva nem háborgathatja.
Polgári státusban, a mit a törvény világosan nem tilt, az büntetés tárgya nem lehet, s azt a bíró vétekké nem kanonizálhatja. Ez a státustudománynak általános észlegi axiomája.
Szabad alkotmányú országban a polgárok természeti jussait csak világos törvény korlátolhatja, a szabad szólás pedig mind az egész nemzetnek, mind az egyes polgároknak 28természeti kétségtelen igazuk, s a ki köztanácskozások folytában akár a törvényhozás, akár a közintézkedések tárgyairól szabadon kimondja véleményét, az önjussában a nemzet közös jussát gyakorolja, ha tehát ebben törvényen kívül gátoltatik, vagy a mondott szóért a törvény világos rendeletén kívül fenyíték alá vonatik, ő benne a nemzet közös jussa van megsértve.
A kormány csak a státus hatalmánál fogva, csak a státus nevében intézkedik: szükséges tehát, hogy a törvényhozás szabadon kimondja véleményét az iránt, a mi a státus nevében történt: pedig ha a szólhatás korlátait a kormány maga kivánja kijelölni, sőt még ezt is nem előre, hanem a kimondott szó után, a szólót perbe vonva, cselekszi; ha a beszélőnek feje fölött czérna szálon függ a hóhér pallossa, és még ezen czérnaszálat is elvágni annak van hatalmában, kinek tetteiről szólani kell: akkor megszűnt a köztanácskozás, megszűnt minden törvényhozás.
Felelősségnek minden szabad nemzetnél kell divatozni. Nem szólok én itt a felelősségnek azon részéről mely a kormány tagjait, ha azok törvényt és nemzeti just sértenek, büntetés alá vonja; szólottunk erről máshol, és szólani fogunk még; de azon még fontosabb morális felelősség, mely alatt minden kormány van, midőn tetteinek, intézkedéseinek s javaslatinak helyes vagy helytelen volta 29fölött szabadon és nyiltan szólanak a nemzet képviselői, a nemzeti törvényhozástól nálunk is, úgy mint máshol, elválaszthatatlan, s azzal mindenkor együtt gyakoroltatott. Ez a felelősség nyújt biztosságot a fejedelemnek, hogy tisztjei s tanácsosai az ő érdekét a nemzet érdekétől, mellyel az szorosan össze van szőve, el nem szakasztották, hanem a közös érdekre, igazságra és törvényre figyelmezve, pontosan teljesítették kötelességüket. Csak ez által tudja meg tisztán a fejedelem a nemzet méltó panaszait, hogy azokat orvosolhassa: csak ez ismerteti meg vele a nemzetnek közóhajtását, hogy azt királyi tiszte szerint betölthesse. Csak ez nyújt a nemzetnek is biztosságot, hogy törvényei, gyakran fejedelmének szándéka nélkül is, el nem tapodtatnak. Pedig ez e felelősség is semmivé lenne, ha a kormánynak önkényes hatalmában állana, valamely köztanácskozási szabad szót, ha netalán az neki kedvetlen, hűtelenségi per alá vonni.
Gyakran ugyanazon szó, mely egyébkint hatás nélkül hangzott volna el; ugyanazon előadás, melyet hideg egykedvűséggel hallgatott a sokaság, ép az által nyer fontosságot, ha a szólóüldözés tárgyává tétetik; az üldözött hőse lesz a közvélemény, s az ilyen eszköz nem czélra, hanem a czéltól elvezet.
Puszta szótól a kormány soha ne tartson, mert a valóságos elégedetlenség csak tettekből eredhet, s a szónak is csak akkor lehet hatása, midőn halmozott igazságtalanság és törvénysértések a népnek kebelét erre előre elkészítették; 30hogy pedig ez soha ne történjék, a kormánynak erőszak nélkül is hatalmában van, mert a nemzet boldogságát eszközlő szélirányos intézkedésekkel minden vádat tettleg megczáfolhat. Rettegést gerjeszteni és félelem által korlátolni a köztanácskozásokban fenlevő szólás szabadságát, alkotmányos országban még helytelenebb módja lenne a kormányzásnak; mert azokban, kik erős lelkűek és a félelmet nem ismerik, minden fenyegető veszély inkább exaltácziót szül, az exaltáczió pedig jeles, sőt szükséges tulajdonság ugyan, midőn a hazáért és a közügyért vívni kell, de törvényhozásnál, hol csendes nyugalom, és hideg megfontolás szükséges, az exaltáczió nem mindenkor szélirányos. Azok ellenben, kiket félelem fog el, még kevésbbé vannak oly állapotban, hogy törvényhozói kötelességöket teljesíthessék: s valóban egy oly törvényhozás, melynek egy része retteg a végrehajtó hatalomtól, más részét épen annak fenyegetései exaltálták: furcsa orgánikus törvényeket készítene a haza és király közjavára. De az ilyen félelemnek még rosszabb következése az, hogy a kormány iránt a közbizodalmat és jó véleményt egészen elfojtja, mert bizodalom és rettegés együtt meg nem állhatnak.
Az iránt, ki hatalmának egész súlyával akarja gátolni, hogy a minket és sorsunkat érdeklő tettekről nyiltan és szabadon szólhassunk, még a magános élet viszonyaiban is 31hamar csökkenik bizodalmunk, s a kétkedést szeretetlenség szokta követni; még inkább lehető pedig, és még veszedelmesebb ez a fejedelem és nemzet közötti viszonyokban.
Egyes ember a magányos élet ösvényén könnyebben meglégedhetik, ha önmeggyőződésében és lelkiismeretében megnyugtatást talál; de a kormánynak ez elég nem lehet neki a közbizodalom és közvélemény legnagyobb kincse, s hatalmának ezek a legbiztosabb támaszai. Mert csak akkor képe s magas feladatát, a közboldogság eszközlését, teljesíteni ha a nemzet bizodalma s a közvélemény kisérik lépéseit; s a történetek évkönyvei számos példákat mutatnak, hogy a legjobb szándék, a legczélirányosabb intézkedés, a leghasznosabb törvény sikeretlenek, midőn a kormány elvesztette a közbizodalmat, s hogy a legerősebb hatalom idővel összeroskad, ha azt a nemzet bizodalma elhagyta. Rómának hatalmas szenátusa világot hódított, míg Róma népének bizodalmát bírta; de a mint ezt elvesztette, ő is, a nép, is a caesarok rabszolgái lettek. A hierarchiának egykor határtalan hatalma csak addig állott fenn, míg azt a közvélemény s a nemzetek bizodalma támogatta. Míg a népek áhítatos buzgósággal hitték, hogy csak az egyházi rendnél találnak mindenkor igazságot, segédet és oltalmat, a hierarchiának egy szava trónusokat rázkódtatott, országokat osztogatott és császárokat büntetett. De későbbi félrelépések 32elenyésztették ezen közvéleményt, elölték a népek bizodalmát, s velük együtt a határtalan hatalom is elenyészett. Napoleont, kinek nagyságát a késő maradék is bámulni fogja, idegen hatalom csak akkor vala képes megbuktatni, midőn a nemzet bizodalma csökkenni kezdett iránta, s a szövetségesek diadalmas zászlói a francziák fővárosában soha nem lobogtak volna, ha Páris, ha Francziaország azon lelkesedéssel védette volna császárját, mellyel őt a főhatalomra emelte. Őrizni kell tehát minden kormánynak a nemzet közbizodalmát, mint legfőbb kincset, melynek elveszténél nagyobb csapás nem érheti.
Megvallom, nem szeretem a nemzetet és a fejedelmet kölcsönös viszonyaikban úgy tekinteni, mint egymás ellenében álló, s egymás kárával önhatalmukat nevelni törekvő feleket, mert ha ez így volna, akkor a polgári társaság főczélja csakugyan el lenne tévesztve. Én konstituczionális monarchiában e kettőnek érdekét egymástól elválasztani nem tudom, s el merem mondani, hogy minden új fejedelmi jus, még a határtalan uralkodói hatalom is, drága áron volna a fejedelem részére megvásárolva, ha érette a nemzeti közbizodalomnak enyészni kellene.
33A fejedelem feje a státusnak, s személye szent és sérthetetlen. A kormány a státus minden tisztségeinek összesége, s reá a fejedelmi személynek sérthetetlensége ki nem terjedhet. Európa történeteinek bizonyítása szerint valamikor és valahol általános elv gyanánt felállíttatott, hogy a kormány és fejedelem személye mindenben egy, s amit a kormány tesz, az teljesen és egyenesen a fejedelem személyétől ered, s a mi a kormányról mondatik, az a fejedelem személyéről van mondva: mindannyiszor és mindenhol rettenetes anarchia kivetkezett. Ezen elv vagy abszolutizmusra, vagy még hamarább anarchiára vezet.
Az, hogy Magyarország más tartományoktól független, még nem fejezi ki azon tanállást, melylyel hazánk az ausztriai ház örökös tartományainak ellenében bír, s bírnia is kell. Csehország is független Ausztriától, Ausztria is független Lombardiától, és viszont; de azért mindnyájan egészítő részei az ausztriai császárságnak, sőt ezen egymástól független tartományok összesége teszi az ausztriai császárságot. De mi magyarok nem csak függetlenek vagyunk a nevezett és a többi örökös tartományoktól, hanem része sem vagyunk az ausztriai császárságnak, még pedig, semmi tekintetben.
34A magyar nemzettel kötött pragmatica sanctióban ezen szavak: »inseparabiliter et indivisibiliter« azt teszik, hogy mi ugyan a habsburgi ház leányágára is kiterjesztjük az örökösödést; de oly föltétel alatt, hogy mivel vis unita fortior contra externam vim, az örökös tartományokat felosztani szabad ne legyen, hanem azok elválaszthatatlanok, s feloszthatatlanok legyenek. Ez az inseparabilitásnak valóságos értelme, mely az örökös tartományok feloszthatatlanságát garantirozza.
A bizodalom kényszerítést nem fogadhat el; meg kell azt érdemelni, s annak önként maguktól kell teremni, mint az égi harmatnak. Ha valahol, itt áll az »non fit hoc verbis Marce.«
