B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK. KEHIDÁN, november 27-én 1844.
B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK.
KEHIDÁN, november 27-én 1844.
[41]
KEHIDÁN, november 27-én 1844.
[41]
Kedves Miklósom! Nem volt előttem váratlan a súlyos csapás, mely Téged, barátom s Te benned minket is oly kínosan sújtott. És még is megdöbbenve kiejtém leveledet kezemből. Leverve a fájdalom súlyától, zúzott kebellel állottam gondolat nélkűl s eszmélet nélkűl egy ideig és nem valék képes felfogni a dolog valóságát, lehetőségét. Csak bátyám halála rázott meg ennyire és Kölcseynké. E két kínos veszteségen kívűl soha semmi csapás ily mélyen, ily fájdalmasan nem hatott lelkemre. Nem igaz, hogy osztozunk barátink fájdalmiban. Én a Te fájdalmadat teljes mértékben érzem mélyen és osztatlanúl. – Vígasztaló szót mondanék néked, barátom: mert tudom, hogy ez legszentebb baráti kötelesség volna, de keblem minden érzés fájdalom fölötted és veszteséged fölött, sőt az egyetlen vígasztalást és, mi legalább némileg enyhíti e fájdalmat keblemben, 140nékem is a Te leveled nyújtotta azon magasztos lelki nyugalom által, mley annak minden sorát keresztűl lengi. Érzem, hogy Te a csapást nemesebb, férfiasabb türelemmel viseled, mint a minővel én leveled leverő tartalmát fogadtam, bámulom lelked nagyságát, s leborúlva áldom a szeretetnek, irgalomnak Istenét, ki a sorsnak oly sok méltatlan csapásai ellen, oly roppant erőt öntött kebledbe. Te, szenvedő, emeltél fel példád és lelki nyugalmad által engem is, kit szenvedésed tudása sújtott le.
Levelednek vételével tüstén feltevém magamban, hogy még ezen őszön hozzád megyek, ha csak néhány napra is; rendezgetném kis gazdaságom körűl dolgaimat, hogy távozhassak. Gazdasági tisztem változott s az új tisztnek ideérkezése egy pár hétig hátráltattak szándékom teljesítésében, pedig e válaszom is csak azért késett ily sokáig, mert személyesen akarék válasz helyett nálad megjelenni, s e holnap vége felé bizonyosan indulandó valék Zsibóra, de két véletlen körűlmény kötött le ismét egy időre. Egyik körűlmény a védegylet. Én jobban szeretném, ha ezen nagyszerű eszmét barátink kevesebb lármával és inkább csak néhány iparczikkekre szorítva léptették volna most életbe, mert nem zúdították volna fel oly igen egyszerre Ausztria minden érdekét ellenünk, és csekély pénzerőnket is több sikerrel lehetett volna némely fontosabb czikkek gyárainak emelésére összpontosítani, s az aláíróknak is könnyebb lett volna figyelemben tartani azt, mit aláírásaikkal megigértek. De miután a dolog megindúlt, s azt épen 141így és nem máskép indították meg azok, kik Pesten a haza körűlményeit jobban ismerik, mint én itt falun: most már bűnnek tartanám még hanyagságot is ezen eszme létrehozásának eszközlésében, mert ha e dolog részvét hiánya miatt elbukik, elvesztjük a külföld véleményét, s azt fogják rólunk mondani, hogy gyáva, nyomorúlt szájhősök vagyunk, kik Ausztriának gyáripari túlnyomósága ellen morális erőnkkel akartunk fellépni, s ez által a gyáriparnak talpkövét hazánkban is letenni, és nem volt annyi morális erőnk, hogy azt, a mihez egyéb nem kellett volna, csak erős akarat, és egy ideig egy kis nélkülözés: létre hozhattuk volna. A védegyletet tehát, miután meg van már indítva, minden tehetséggel pártolni kötelességemnek hiszem. Mivel pedig e dolgot megyénkben is most akarjuk megindítani s terjeszteni, én hazulról, kivált kezdetben néhány hónapig nem távozhatok. Félek ugyan, hogy kitűrést nem ismerő nemzetünk ebben sem fog annyi buzgósággal részt venni, a mennyi szükséges volna, hogy sükert érhessünk; kivált ha a kormány, mint hírlik, némely visszatorlásokkal élend s példáúl (mit már emlegetnek is) gyapjúnak, gubacsnak, bornak kivitelére, – pamutnak, gyártáshoz szükséges gépeknek, festékenk s egyéb szereknek és eszközöknek behozatalára igen súlyos vámot vet s ekképen gyáraink keletkezését nehezíti, mezei gazdaságunk felvirágzását még inkább lesújtja. De mind ezen félelmünk mellett is meg kell tennünk, a mit lehet, hogy a dolog el ne bukjék, mert a czél szent és törvényes. Az eszközökben 142azok, kik a dolgot kezdették s igazgatják, nem fognak túllépni azon korlátokon, miket törvény és józan ész kitűznek; az eszmének megbukása pedig erkölcsi következéseiben kimondhatatlan káros volna. – A másik körűlmény, mi most távozásomat lehetetlenné teszi: megyénk jelenállása. Múlt évi augusztustól fogva, midőn én a követséget el nem fogadtam, megyénk több nagy befolyású emberei magokat a közügyektől visszavonták. Csányi László, Horváth János és még némelyek még csak közgyűlésen sem jelentek meg. Én megmaradtam régi állásomon, jelen voltam a gyűléseken mindenkor, vívtam azon ügyért, mit jónak tartok, minden fegyverrel, mit törvény s becsűlet engednek. Júniusban tisztválasztásunk volt, akkor Horváth és Csányi ki akartak békűlni az ellenpárttal, de az őket megcsalta, s mivel Csányinak, Horváthnak sem pénzök, sem kedvök nem volt a tisztválasztásba az akkori körűlmények között tettlegesen befolyni, s magokat ismét egészen visszavonták, én pedig s több mások restaurálni, korteskedni sem tudunk, sem akarunk: az ellenpárt vezette az egész tisztválasztást. Múlt szeptember 26-án, mindőn Forintos György kortesekkel a régi végzést az adóra nézve megbuktatta s azon gyalázatos végzést hozta, hogy Zala semmit sem fizet: mi néhányan eleget igyekeztünk régi elveink mellett, de nekünk nem csak kortesünk nem volt, sőt még Csányi, Horváth és mások, kik már ekkor elvonták magokat a közügyektől, még meg sem jelentek, s a nyers tömeg újra győzött ellenünk. Azonban november 4-én, midőn a közgyűlésen 143semmi kortes nem volt, a szeptember 26-iki végzést ismét feldöntöttük, s régi jó útasításunkat újra visszaállítottuk, sőt én kimondottam, mit az egész gyűlés helyeslett: hogy tegyen bár az ellenfél kortes-erővel bármit a haladás elvei ellen, mi azt a legközelebbi gyűlésen, melyre ők korteseket nem hoznak, meg fogjuk változtatni. Így legalább, ha ők újra diadalmat akarnak szerezni elveiknek, vagy újra korteseket kell behozniok, vagy minden gyűlést kortesekkel tartaniok, s ez mindég pénzbe kerűl nékiek: midőn mi az ő végzéseiket, ha ők kortest be nem hoznak, ingyen és költség nélkűl változtatjuk meg. Végre majd vagy elúnják ők is a sok költséget, vagy azon pénzen, mit ide fordítanak, legalább más megyében nem tehetnek rosszat. Ezen terv, mit én nyilván kimondottam a gyűlésen, Forintos embereire leverőleg hatott, a haladás emberei pedig új lelkesedésre lobbantak. Horváth, Csányi és többen, kik eddig a közügyektől magokat elvonták, ismét megigérték, hogy bejárnak ezentúl a gyűlésekbe s meleg részt vesznek mindenben. Az ifjúság buzgó, s nem lehetetlen, hogy Zala ismét javúlni fog, – noha én azt hiszem, hogy Zalára biztosan nem számíthatunk még hosszú ideig. De mint mondom, van remény és buzgóság. Én tehát ezért sem távozhatok most egy ideig a megyéből, nehogy hosszasabb távollétem oka vagy ürügye legyen valami szakadásnak. Tavaszra marad tehát zsibói útam, de tavaszszal csak betegség gátolhatna, semmi egyéb, mert sóvárog lelkem utánad.
144Kossuth barátunkat L…, vagy talán azok, kiknek kezeiben L… csak eszköz volt, rútúl kijátszották. – Lajos azt hitte: hogy mivel L…k anyagi érdekei kötve vannak Kossuthnak szerkesztőségéhez, az őtet megcsalni nem fogja, – nem sietett írásba foglalni, vagyis inkább aláírni a szerződést; de Lajos arra nem számolt, hogy L…t az egész pesti világ a policzia titkos tagjának hírli, s ha ez igaz, akkor L…k szabad akaratja csak addig terjedhetett, meddig azok akarták, kik őtet alacsony szolgálatjában fizették, mert miután ő magát testestől-lelkestől eladta, ő már a magáé nem volt. De bármi legyen is a dologban, annyi bizonyos: hogy az előzmények után Lajos másképen nem cselekedhetett, mint a hogy cselekedett, s hibája csak az volt, hogy kezdetben nem bírt elég óvatossággal L… irányában. A veszteség, mit az egész közönség ez által szenvedett, kétségtelenűl óriási, mert Lajos lelépte óta journalisztikánk iszonyút hanyatlott. – A cenztralizáczió, mint a PESTI HIRLAP vitat, úgy hiszem, sok terméketlen theoriát foglal magában, s nem volt érdemes miatta szakadást okozni a haladók között. Egy lényeges gyakorlati oldala van, s ez az országgyűlési útasítások megszűntetése. Én ugyan kételkedném most még ezen megszűntetést elfogadni, míg tudniillik a közvélemény nálunk is a szabad sajtó által tisztább és erősebb nem lesz, – hiszen, ha egyszer ez megtörténik, s ha a népnek is lesz képviselete, az útasítások, mint lehetetlenek, egyébként is megszűnnek. – Azonban a kérdés mint journalisztikai vitatások 145s fejtegetések tárgya szép és fontos, de ezen kivűl a többi, mit a czentralizáczióról s a mellette írott czikkek magokban foglalnak, jelen körűlményeink között elmaradhattak volna. – Furcsa jelenet e dolognál az, hogy a BUDAPESTI HÍRADÓ, mely, mint hírlik, némely oligarchiai érdekek képviselője, és a NEMZETI UJSÁG, mely a papoké, hevesen kelnek ki a czentralizáczió ellen s a municzipális rendszer védelmére. Úgy, mint én felfogom s óhajtom a municzipális rendszert, épen azon két pártnak, melyeket a mondott lapok képviselnek, nem igen sok érdeke lehetne a municzipális rendszer mellett kardoskodni, s én ezt a kardoskodást csak annak tulajdonítom, hogy e lapok, legalább az egyik, csak úgy védik a municzipális rendszert, ha az olyan marad, minővé az újabb időkben korteskedések által aljasodott sok megyében, mert ily állapotban azoké a túlnyomóság, kik többet vesztegethetnek, ezek pedig ők – és így ezen urak a municzipális rendszert csak lázas betegségében, vagy betegségétőli elgyengűlésben szeretik. Azon czentralizáczió, melyet Dessewffy Aurél óhajtott, egészen más volt, mint minőt a PESTI HIRLAP vitat. Ő a kormány hatalmát akarta központosítás által erősíteni a megyék ellenében, de a törvényhozásnak, mint a nemzet akaratja kifolyásának erősítésén nem igen igyekezett. Ő a kormánynál nemcsak a hatalmat akarta törvény által központosítani, hanem az értelmi erőt is az által, hogy minden kitűnőséget magához és maga által a kormányhoz kívánt csatolni. Az ő czentralizácziója gyakorlatibb lett voln és hatályosabb, de egyszersmind 146reánk nézve veszélyesebb. Sokan azt hiszik, hogy ő a kormány hatalmát azért akarta oly igen erősíteni, mert azon hatalomnak legalább egy részét ő maga óhajtotta s reménylette egykor és pedig nem sokára gyakorlani, a törvényesen konczentrált hatalmat pedig könnyebb is, kényelmesebb is gyakorlani, mint azt, mit csak fegyver hatalma terjeszt és támogat működéseiben. De bármi volt is Aurélnak czélja magára nézve, annyi igaz: hogy ha élne, most már egy számra is, intelligencziára is nagytekintetű hatályos kormánypártnak ő volna központja, sőt ő lett volna lelke és alkotója.
Mit mondasz barátom, az ország gyűlésének végéhez? Én sok dologról, mi ott történt és még inkább, mi meg nem történt, határozottan ítélni nem merek, mert még senkivel nem beszélhettem, ki a kárpitok mögötti dolgokról is fel tudna világosítani. Egyéberánt még nem volt ország gyűlése, mely annyi sok szépet, jót, hasznost, sőt szükségest megindított s előkészített, – s én szívemből örűlök néhány igen szép törvényeknek is, miket alkottak, mert ezek következései fontosak lehetnek. Azt azonban fölötte sajnálom, hogy a fizetés megbukott, nemcsak azért sajnálom pedig ezt, hogy sok a teendő, minek ismét három évre lehaladni fölötte káros, de azért még inkább, mert a fizetni nem akaróknak ily országos győzedelme után még nehezebb lesz a nemességnek átokteljes adómentességet megszűntetni; és attól is félek, hogy a pénzt emberei, miután most bizonyosnak hitték, hogy némely vállalatok létre jönnek, 147sőt hajlandóknak is mutatkoztak azokban részt venni, most azonban minden számolás, minden remény meghiúsult; jövendőben vélünk semmi pénzbeli viszonyokba nem ereszkednek, s hitelünk, tekintetünk a külföld előtt még alább süllyed. De a mint mondom, a kárpitok mögötti dolgokat szeretném tudni, hogy biztosan ítélhessek. Egy dolog én előttem mindig furcsa volt, a magyar diaetára nézve, de különösen ezen alkalommal. Az ország gyűlése, tundiillik, dolgozik nagy szorgalommal, némely tárgy kész egészen, némely félig, némelyeket csak gyalúlni kellene még, s egyszerre, midőn a rendek legjobb munkában vannak, jön a királyi rendelet, mely a zárónapot kitűzi s a rendek futva-sietve némely tárgyat letesznek, másokat elhalasztanak és csak egy-kettőt fejeznek be tökéletesen. És ha ország gyűlése után kérdezi a jólelkű ember, hogy ez vagy amaz igen fontos, sőt szükséges törvényjavaslatból miért nem lett törvény: felelet a kérdésre az, hogy egyesség nem történhetett, mert rövid volt az idő! Az Istenért, de hát az idő miért volt rövid? felelet: mert a zárónap már ki volt tűzve, sőt egyszer meg is hosszabbítva, tovább pedig a fejedelem nem tartja az ország gyűlését. Igen, de hát miért nem tartja, midőn még néhány hónapig sok jó törvényt lehetett volna talán alkotni, mire most évekig kell majd várakozni? Talán ellenség ütött be a hazába? talán pestis van? talán ő felsége reá nem ér többé válaszokat adni az oszággyűlés felírásaira, mert kongresszusra megy, mely Európa sorsát elintézi? Ó nem! az mind nem történt, – hanem elúnták 148már az ország gyűlését fent is, alant is. – Ugyan az Istenért, hát a törvényhozás csak mulatságért van, mit ha elúntunk, abban hagyunk? Hát ha a polgárok is elúnnák egyszerre kötelességeiket s egy időre abban hagynák azoknak teljesítését: az adózó a fizetést, a katona a haza védelmét, a pap a prédikálást, a tanító az oktatást, a bíró a bíráskodást? – ha valaki ezek közűl azzal mentené elmulasztott teljesítését polgári vagy hivatalos kötelességének, hogy azt most elúnta, ugyan mit mondanánk reák? – Ott, hol minden évben összeül a törvényhozás, az ily halasztás nem halasztás, de nálunk!! – bizony mégis furcsa nép vagyunk mi magyarok kormányunkkal együtt.
Midőn e levelet bezárni készűlök: veszem második szíves leveledet, a november 11-kén írottat, mely önvétkem miatt néhány napig a póstán hevert. Zalai dolgainkról, melyek eránt kérdést teszesz, válaszomat e levelem elsőbb lapjain, úgy hiszem, kielégítőknek találandod, s ámbár a mint írtam, reményem nem sok a megye biztosabb állására nézve, de a dolgok valamivel mégis jobbra fordúltak. Kérded azt is: hogy ezen ármányoknak ki lehet valódi kútfeje? barátom, forrása ezer lehet, de a közhír s közvélemény kitűnőleg csak Zichy Domokost nevezi, a veszprémi püspököt, s azt mondják, ez adja legfőkép a pénzt Forintosnak és társainak, kik csak eszközök. De Zichy, úgy hiszem, nemcsak maga van, társai gondolom azok, kik egyébként is elvtársai.
Fájdalmas dolog, barátom, hogy a derék Szolnok oly 149sok ideig játéka lehetett azon cselszövényeknek, melyekkel némely rossz akarói a két hazának szép szín alatt gátolni akarták, hogy a partium vélünk egyesűljön, s örömmel értem leveledből, hogy most már a dolgok jobban állanak. Hogy a törvény oly hosszú ideig teljesítetlen maradott, az csak a Magyarországot is kormányzó ausztriai kormánynál volt lehetséges; úgy hiszem erre más czivilizált nemzet nem sok példát mutathat, de talán most már ott fenn is gondolnak valamit a visszakapcsolásnak tettleges végrehajtására kiküldött, de még eddig, úgy hiszem, sokat alig működött királyi biztosság sürgetésére nézve. Örömmel és a legszebb reményekkel nézek én barátom ezen részek vélünk való egyesűlésének elébe, – de hát a lelkes, a derék Erdély, mikor fog már egyszer valahára testvérével Magyarországgal öszveforrni? Hidd el, barátom, mi magyarok Erdély nélkűl csak fél nemzet vagyunk. Sok szép és jó fejlődött ki már az újabb időkben nálunk is; de lelkesedésünknek, mely sok anyagi vitákban hanyatlani kezd, hű és biztos támaszra van szüksége, és ezt csak Erdély nyújthatja nékünk, a tőlünk elszakasztott, de forrón szeretett kedves testvér. Erdély volt egykor századokon keresztűl leghívebb oltalmazója, sőt megmentője a magyar alkotmányos szabadságnak, és Erdély adhat most túlnyomóságot nemzetiségünknek azon veszélyes elemek ellenében, melyek kétszeresen veszélyesek az által, hogy önhazánk keblében élnek s terjednek. De egyébaránt is e két magyar hazának csatlakozni most kellene leginkább, midőn mindenkiben 150megindúlt már a józan kifejlődés, mert ha mindenik külön, mindenik a szerint fejlik, mint ön elemeinek egymás közötti harczai engedik, e két nemzet kifejlődése egymástól oly különböző alakot veend magára, hogy akkor majd még kevesebbek lesznek az érintkezés pontjai közöttünk, s az egyesűlés még inkább nehezítve lesz. Meg vagyok győződve, hogy ha Magyarország és Erdély egyesűlve haladnak a kijfelődésnek már elkezdett ösvényein, más lesz mindenkire nézve az eredmény, mint ha mindenik különválva fejlődik. Szabadelvű lesz ez a kifejlődés így is, úgy is, de egyesűlve, nemzetiebb és lovagiabb, szilárdabb és biztosabb, egy szóval jobb és nemesebb, mint külön válva. Nem ismeri e két honnak érdekét, vagy fonákúl fogja fel a dolog részleteit, ki minden áldozatra nem kész, hogy Erdély vélünk egyesűljön.
De miért írom én néked mind ezeket, ki épen azt érzed, azt hiszed e dologról, mint én érzek és hiszek. Adná Isten, hogy Erdélyben is oly sokan és buzgón óhatjanák ezen egyesűlést, mint nálunk Magyarhonban.
De bezárom már levelemet. Éjfél rég elmúlt s én holnap, vagy is ma reggel indulok Egerszegre oly rossz útban, minőt már rég nem tudok. Isten áldjon, Téged, kedves barátom! s adjon erőt tovább is keblednek; a tavaszszal nálad leszek. Addig is Isten veled! hű barátod:
DEÁK.
Jegyzet. A levél elején Deákot a Wesselényi vakságáról hallott hír ejti oly fájdalmasan aggodalomba.
